The Beauty and the Bear - 99. fejezet

99. fejezet

(Nadine szemszöge)

Egyszerűen nem értettem, hogy mit akar még Lucifer. Nyertünk, nem sikerült Rose-t rossz útra térítenie, akkor meg miért nem hagyja már békén. Sokkal egyszerűbb lenne, hogyha békén hagyná, és mi is nyugodtan élhetnénk még egy kicsit. Legalábbis addig, amíg nem keresünk magunknak másik védencet.

-          Már vártunk, Nadine – néztek rám a hármak, amint megérkeztem.

-          Sejtettem, hogy már tudjátok, hogy mi történt – bólintottam rá.

-          Lucifer csak szokásához híven játszadozni kezdett, Nadine. Ez várható volt – vágta rá Malakiás.

-          Miért volt várható? Rosalie választott. Ezután már nem avatkozunk bele – vágtam rá.

-          Nem, Rosalie kapott magának egy saját valóságot, amiben rengeteg lehetőség van. Ebben a világban még semmi sem eleve elrendeltetett, így megvannak benne a Lucifer számára megfelelő lehetőségek. Tudod, hogy minden változhat, és hogyha bárki másfelé indul el a családból, mint ahogy ti elterveztétek, akkor a jövő is változni fog – magyarázta Gabriel.

-          Na és mi mit tehetünk? – kérdeztem harciasan. Nem fogom hagyni, hogy tönkretegyék azt, amit elértünk. Szó sem lehet róla.

-          Mi megfigyelhetünk, de Rose-nak és a családjának mindenképpen saját maguknak kell megmaradniuk az eredeti valóságnál. Ha másképp döntenek, akkor másképp döntenek. Nem tehetünk semmit. Ha Lucifer megszegi a szabályokat, akkor léphetünk, addig csak figyelünk.

-          De hát, majdnem rájuk uszította a Volturit – mondtam idegesen. – Azt mutatta az egyik vámpírnak, hogy halhatatlan gyermekek vannak velük.

-          Lehet, hogy ezt mutatta, de a vezetők látták volna, hogy hazudott, hiszen a gyerekek már tinédzsernek néznek ki. Egyszerűen csak bosszantani akart téged, és persze tudtani, hogy még nem adta fel a versenyt – magyarázta a helyzetet mentorom.

-          Ez akkor sem normális. Valahogy csak megállíthatjuk – csattantam fel.

-          Amíg nem sérti meg a szabad akaratot, addig nem tehetünk semmit – mondta Malakiás határozottan.

-          A csudába a szabad akarattal – morogtam rájuk.

-          Nadine, tudod, hogy mire esküdtél fel – szóltak rám azonnal.

-          Hát persze, hogy tudom – forgattam meg a szemeimet.

-          Nadine, maradjunk annyiban, hogy figyelhetsz, és ha Lucifer túlságosan felpörögne, akkor beavatkozhatsz a megfelelő határokon belül, de folyamatos jelentést hozol nekünk a helyzetről – mondta Malakiás higgadtan.

-          Rendben – egyeztem bele. Úgy sem fognak ennél többet megengedni nekem. Viszont ez is több, mint a semmi. Legalább figyelhetek, és vigyázhatok rájuk. – Köszönöm – mondtam határozottan. Majd egy gyors meghajlás után már ott sem voltam. A legjobb lesz, hogyha azonnal elkezdem a vigyázást.

-          Mi történt, kicsim? – termett előttem Nathan.

-          Lucifer biztosan unatkozik, és nincs jobb dolga, minthogy Rose-t és a családját zaklassák – mondtam morcosan.

-          Oh, hát, ez tulajdonképpen annyira nem is meglepő fordulat – gondolkodott el.

-          Sajnos ezzel egyet kell értenem. Valóban nem túl meglepő fordulat – bólintottam rá. – Mindenesetre megyek, és megnézem, hogy Rosalie és a többiek éppen hol vannak – mondtam határozottan.

-          Rendben, én pedig megpróbálok kicsit utánaleskelődni, hogy mire is készülhet – mondta szerelmem.

-          Jó terv – nyomtam gyors csókot a szájára.

Majd egy szempillantás alatt eltűntem. Néhány pillanattal később pedig már a bálon is voltam. Emmett és Rose éppen táncolt, ahogy Esme és Carlisle is, és természetesen Alice és Jasper is. Na és Anne is. Hogy ez a kislány milyen csodálatos ifjú hölggyé cseperedett. Na és, Gabriel. El sem hiszem, hogy ilyen jóképű és nagy fiú lett  belőle ilyen rövid idő alatt. Ki gondolta volna, hogy ilye gyorsan fognak fejlődni. Na jó, azért sejtettem, de ez mégiscsak villámgyors. Elégedetten nézelődtem, és boldog voltam, hogy ilyen szép látvány tárul elém, amikor Lucifer hirtelen megjelent egy fiatal, és meglehetősen jóképű férfi mellett. Majd suttogni kezdett neki valamit. Nem sokkal később pedig a srác elindult Anne felé, és lekérte. Nagyon nem tetszett nekem ez a dolog.

-          Miben sántikálsz? – kérdeztem halkan.

Tényleg fogalmam sem volt, hogy miért kérdeztem hangosan magamtól, de fogalmam sem volt, hogy pontosan mit ér el azzal Lucifer, ha egy srácot Anne-hez küld. Milyen sötét gondolat vezérelhette? Nem sokkal később azonban megláttam a bajt. Anne és a férfi kefelé indultak. Ez semmi jót nem jelenthet. Sőt. Ráadásul, amikor Edward felkapta a fejét, és kifelé indult utánuk. Az már mindennek a teteje volt. Hogy merészelt valakit arra buzdítani, hogy bántsa Anne-t? Ennek utána kell járnom. Még mielőtt ezt átgondolhattam volna, már ott is voltam. Edward éppen emberi erővel vágta állon a férfit, és Anne-t a karjaiba kapva indult el visszafelé. Anne pedig szorosan hozzábújt.

-          Na mit szólsz? Milyen szép látvány? – jelent meg mellettem vigyorogva az az őrült.

-          Micsoda? Az, hogy hála neked most már Anne-nek van oka rettegni a férfiaktól? – kérdeztem idegesen.

-          Nem, ennél sokkal jobb dolog történt ma – kacsintott rám, majd eltűnt. Sokkal jobb dolog? Mi a fenéről beszél ez az idióta?

-          Edward, köszönöm – nyomott puszit Anne Edward arcára. Csakhogy ez a puszi nem amolyan kislányos puszi volt, amilyenre számítottam, hanem sokkal inkább másra emlékeztetett. Főleg, hogy Anne még bele is pirult.

-          Anne, drágám, ne gondolj ilyenekre, ez butaság – szólt rá Edward hirtelen.

-          Miért butaság? – kérdezett vissza ártatlanul.

-          Azért, mert te még nagyon fiatal, és nagyon tapasztalatlan vagy. Az, amit most érzel, és amit most gondolsz csak az ijedség miatt van – mondta Edward gyengéden.

-          Pontosan tudom, hogy mit érzek – vágta rá dacosan.

-          Édesem – kezdett bele megint Edward.

-          Nem, gondolj bele, nem csoda, hogy téged szeretlek – harapott az ajkába. – Hiszen nincs párod, és hasonló vagy hozzám. Mindkettőnknek titkai vannak a világ előtt, de egymás előtt nem kell titkolóznunk. Te igazi lovagias férfi vagy, és szeretsz is engem, hiszen már olyan sokszor mondtad is.

-          Valóban szeretlek, Anne – vágta rá Edward. – Imádlak, mint a kislányomat, mint az unokahúgomat. Szeretlek, mint minden családtagot, és minden egyes pillanatban vigyázni fogok rád, amíg meg nem találod az igazit, de hidd el, hogy nem én vagyok az, akit keresel – simított végig az arcán. Majd gyengéd puszit nyomott Anne arcára. – Bizol bennem, kincsem? – ölelte magához gyengéden.

-          Hát persze, hogy bízom benned – vágta rá Anne azonnal.

-          Akkor hidd el, hogy nem én vagyok a számodra megfelelő férfi – nyomott puszit ezúttal a homlokára. – Gyere – nyújtotta a karját, amit Anne azonnal el is fogadott. – Felkérhetlek egy táncra? – kérdezte miután unokahúga belekarolt.

-          Egy tánc, azután hazaviszel? – kérdezte félénken.

-          Hát persze, de az anyukád társasága nem lenne jobb, most? – kérdezte Edward gyengéden.

-          Nem, nem szeretném, ha megtudná – rázta meg a fejét Anne ijedten.

-          Szerintem azért neki tudnia kéne róla – próbálkozott finoman Edward.

-          Hidd el, hogy nem kéne – tiltakozott határozottan. – Ez csak egy részeg srác volt. Előbb is eszembe juthatott volna, hogy nem kéne kimennem vele beszélgetni.

-          Anne, ez a férfi nem volt részeg. Akkor éreztük volna az alkoholszagot, és láttuk volna a jeleket rajta, de ennek semmi jele nem volt.

-          Akkor talán csak pillanatnyi elmebaj volt – gondolkodott tovább hangosan. – Nem hiszem, hogy így akart bemutatkozni. Talán csak tett egy próbát, hátha könnyű vérű lány vagyok.

-          Vagy csak simán túl sokat képzel magáról, mint manapság elég sok suhanc – vetette ellen Edward.

-          Miért is kezdtünk el vitatkozni ezen? – nevetett fel Anne.

-          Igazából fogalmam sincs – kezdett el kuncogni Edward is. – Na gyere, ragaszkodom a táncomhoz – húzta be magával a terembe. Anne pedig boldog mosollyal az arcán követte.

-          Kezded már kapizsgálni, angyalkám? – jelent meg ismét Lucifer.

-          Mit, hogy megőrültél? – forgattam meg a szemeimet. – Edward sosem nyúlna hozzá az unokahúgához.

-          Gondolod? Szépséges, mint Rosalie, de nagyon szerény, visszahúzódó, zene és könyvimádó, mint Bella. Nem gondolod, hogy tökéletes alany ahhoz, hogy Edwardot boldoggá tegye?

-          Természetesen Anne tökéletes bármelyik tisztességes férfi mellé, de Edwardnak más rendeltetett – vágtam rá.

-          Miért? Hol van ez megírva? – húzta fel a szemöldökét Lucifer. – Az a baj, hogy te nem látod a távlati lehetőségeket. Csakis egyetlen egy dologra figyelsz. Mégpedig arra, ami előtted van. Na de mondd csak, ki mondta, hogy Anne és Edward nem lehetnek egy pár? Miért ne illenének össze? Hasonló érdeklődési kör, két gyönyörű lény. Ez elég abszurd, de most azt kell mondanom, hogy még az ég is egymásnak teremtette őket.

-          Ez a te szádból meglehetősen szörnyen hangzik – szusszantottam dühösen.

-          Hidd el, nekem is fáj a torkom ettől a nyálas kijelentéstől. Vagy nem is, ez inkább öklendezés? Te szentséges kínkamra, hát mindjárt rosszul leszek – mondta színpadiasan.

-          Mire jó neked az, hogyha ők egy pár lesznek? – kérdeztem kíváncsian.

-          Arra, hogy akkor Bella jó eséllyel az enyém lehet – vágta rá elégedetten. – Tudod, még mindig nincs feleségem, és ő is elég jó alanynak tűnik. Bár még kicsit szende, de vadíthatok rajta, sőt, kifejezetten jól állnának neki a fekete szárnyak.

-          Attól még, hogy Anne-t és Edwardot megpróbálod összeboronálni Bella még nem fog kötélnek állni – vágtam rá.

-          Ki tudja, ha James véletlenül átváltoztatja, és nem megöli, és mondjuk nem lesz, aki segítsen neki rászokni az állati étrendre, ami megjegyzem, tökéletesen természetellenes a vámpíroknál, akkor még bármi megtörténhet. Például elcsábulhat, hogyha kap egy lehetőséget tőlem – mondta el az elméletét vigyorogva.

-          Edward soha nem fog kötélnek állni, úgyhogy ezt akár már most rögtön fel is adhatod – mondtam határozottan.

-          Tudod, elég ügyes vagyok, ha valakinek bogarat kell ültetni a fülébe. Elég egy szenvedélyes éj, amikor Anne termékeny, és Edward már becsületből sem fogja őt soha elhagyni – magyarázta lelkesen. – Egy apró baleset, ami mindent megváltoztat, amit ismertél.

-          Mintha azt mondtad volna nemrég, hogy én nyertem, és nem fogod őket többé zargatni – húztam fel a szemöldököm.

-          Valóban így hittem, még akkor, de azóta remek ötletem támadt, és ki akarom próbálni, hogy valóságba tudom-e ültetni a dolgot – csillantak fel a szemei.

-          Már most megmondom neked, hogy nem tudod, legfeljebb csak szeretnéd – vágtam rá határozottan.

-          Azt majd meglátjuk, te kis üdvöske. Attól, hogy általában sikerrel nyersz a kis játékaink kapcsán, még nem biztos, hogy minden csatát is megnyersz. Egyébként is, ha néhány csatával vezetsz is, a háborút még megnyerhetem.

-          A fenébe is, ez nem egy stratégiai játék, hanem emberek élete forog kockán – csattantam fel.

-          Te kezdett a játékot, Nadine, amikor segítettél egy embernek a helyes úton maradni – vágta rá Lucifer. – Ha nem ütnéd bele az orrod mindenbe, akkor én sem… várj, nem, ez hazugság lenne. Mert ha nem tennéd, én akkor is mindig megpróbálnék keresztbetenni neked.

-          Menj a pokolba – sziszegtem a fogaim között.

-          Az nekem nem büntetés – mondta nevetve, majd megint eltűnt.

Hihetetlenül idegesítő. Komolyan mondom, ha tehetném, tényleg eltörölném a föld színéről. Viszont, ha ezt nem is tudom megtenni, akkor sem fogom hagyni, hogy tönkretegye a Cullenek életét. Minden a terv szerint fog zajlani, ahogy én elterveztem. Pontosan úgy lesznek boldogok, ahogy megálmodtam, és kész. Sosem adtam még fel, és nem most fogom elkezdeni.

-          Köszönöm a táncot, Anne – szakított ki Edward hangja a merengésemből.

-          Én köszönöm – nyomott csókot nagybátyja arcára.

Edward pedig mosolyogva viszonozta a gesztust, amibe Anne bele is bizsergett. Szinte látni lehetett a szikrákat a szemeiben, amivel Edwardot figyelte. Szegénykém, olyan fiatal még. Nem szép azt mondanom, hogy még egy tapasztalatlan kis fruska, de ez az igazság, ráadásul tombolnak a hormonjai, így nem is volt nehéz Lucifernek bogarat ültetni a fülébe, hogy szeressen bele a nagybátyjába. Nem a kislány hibája, de neki kell rájönnie valahogy az érzések, amiket érez, nem valósak. Valahogy el kell intéznem, hogy Anne kiábránduljon Edwardból. Csak még azt nem tudom, hogy hogyan fogom megvalósítani, de meg fogom, ez egészen biztos.

-          Na mi a helyzet? – jelent meg mellettem Nathan.

-          Lucifer még mindig játssza a kis játékait – mondtam a szemeimet forgatva.

-          Ezen meg sem lepődök. Na és mit tervez? Valamit sikerült megtudnod? – kérdezte kíváncsian.

-          Próbálja úgy intézni, hogy Anne és Edward egy pár legyenek, és akkor Bella már nem tudja meghódítani Edward szívét.

-          Hm… furmányos gondolat – állapította meg Nathan.

-          Sajnos nem rossz az ötlete, ha az ő szemszögéből nézzük, de mindketten tudjuk, hogy nem fog neki sikerülni – jelentette ki határozottan.

-          Még jó, hogy nem – vágtam rá azonnal. – Menjünk fel, azt hiszem, hogy itt az ideje nekünk is kidolgoznunk a haditervet, és megbeszélni a hármakkal, hogy Rose-t bevonjuk-e a dologba.

-          Rosalie kockázatos lenne, hiszen Edward rajta keresztül mindent megtudna – vetette ellen Nathan.

-          Na és az feltétlenül baj szerinted? – mondtam mosolyogva.

-          Nadine, ezt nem teheted – nézett rám mérgesen. – Nem befolyásolhatod Edwardot emlékképekkel. Azt tiltják a szabályaink.

-          Na és mi lenne, ha most az egyszer mi is fittyet hánynánk a szabályokra, és inkább csak segítenénk, ahol tudunk? – kérdeztem komolyan.

-          Menjünk fel a szobánkba, nem vagy önmagad. Pontosan azt akarja, hogy lesüllyedj az ő szintjére.

-          Talán – gondolkodtam el.

-          Nem talán, biztos – vágta rá. – Gyere, higgadj le, és utána beszélünk az égiekkel.

-          Rendben – sóhajtotam fel megadóan. Tudtam, hogy igaza van…

The Beauty and the Bear - 98. fejezet

98. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Alice, és Jasper már lassan egy éve élnek velünk, és minden nagyszerűen alakul. Jasper szinte már tökéletesen ura a vérszomjának, és boldogan játszik a gyerekekkel, tanítja őket a nyomkeresésre, ráadásul a városba is mindig szívesen elkísér minket. Meglehetősen tehetséges lett, amióta erőteljesen próbálta visszafogni a vérszomját. A gyerekek pedig szép lassan nagyon is csinos tinédzserek lettek. Illetve úgy néznek ki, még akkor is, hogyha igazából még csak öt évesek. Ezért is kellett elköltöznünk onnan, ahol eddig éltünk. A gyerekek túl gyorsan nőttek, és már nem tudtuk ezt a növekedést titokban tartani. Egyre nehezebb volt a kicsiknek. Hiszen nem mehettek be a városba. Nem mehettünk el fagyizni, és szinte sehová a vadászaton kívül, ezért határoztunk úgy, hogy így lesz a legjobb.

-         Anya, elmehetek ma este a bálba Gabriellel? – lépdelt elém Anne kíváncsian.

• -         Bálba? Milyen bálba? – kérdeztem döbbenten. – Hiszen még csak most költöztünk ide – kerekedtek ki a szemeim.
• -         Tudom, de összeismerkedtünk ma néhány fiatallal, és ők kérdezték, hogy elmegyünk-e a bálba – lelkesedett Anne. – Végül is, hamarosan egy iskolába fogunk járni velük, úgyhogy nem lenne rossz, hogyha ismerkednénk egy kicsit – harapott az ajkába szégyenlősen.
• -         Nocsak, milyen kis elszánt vagy – húztam fel a szemöldököm.

• -         Ismerkedni szeretnék. Légy szíves, anyu. Olyan régen voltam már szórakozni és Gabriel is. Szeretnénk kicsit kikapcsolódni. Velem jöhetnél, mint a nővérem, és apu is, mint a bátyám – nézett rám boci szemekkel.
• -         Megbeszéljük, ha kicsomagoltam. Jó, kincsem? – néztem rá kérdőn.
• -         Persze, anyu – sóhajtott fel lemondóan. – Addig felmegyek a szobámba – fűzte még hozzá. Majd már el is viharzott.
• -         Oh, édesem – sóhajtottam fel. – Sajnálom – suttogtam magam elé. Majd egy szempillantás alatt kicsomagoltam minden bőröndöt. – Drágám – siettem be Anne szobájába.
• -         Igen – nézett fel unottan a könyvéből.
• -         Még nincs is ruhád – mosolyogtam rá.
• -         Tessék? – kerekedtek ki a szemei.
• -         Mit veszünk fel a bálba? – kérdeztem nevetve.
• -         Komolyan? – pattant fel az ágyról.
• -         Igen, komolyan – vágtam rá. – Itt az ideje, hogy egy kicsit kimozduljatok – mondtam teljes meggyőződéssel. Mire kislányom a nyakamba ugrott, és boldogan kacagott.
• -         Én is szeretnék. Elmehetünk veletek Jasperrel? – kérdezte Alice ujjongva.
• -         Hát persze, nyertek ti is nyugodtan – bólintottam rá azonnal.
• -         Én inkább kihagyom – kiabált át hozzánk Edward.
• -         Ugyan már, Edy fiú, hiszen az egész család megy – jelent meg kedvesem is az ajtóban.
• -         Az egész család? – néztem rá kíváncsian.
• -         Igen, Carlisle-t és Esmét is meghívták az egész családdal együtt – mondta Emmett határozottan.
• -         Edward, kérlek – hallottam meg Esme gyengéd hangját.
• -         Na jó, benézek egy-két órára, de ha a hölgyek nem hagynak békén, akkor hazajövök. Én szóltam előre – mondta ellentmondást nem tűrve.
• -         Rendben, már az is jó, hogyha egy kicsit benézel – egyezett bele fogadott anyánk.
• -         Akkor gyerünk vásárolni – kiáltott fel Alice boldogan.
• -         Nekem van szmokingom – kántálta az összes fiú egyszerre, amin mi lányok csak jót mosolyogtunk.
• -         Na jól van, akkor lányok, gyerünk vásárolni – mondta Alice határozottan.
• Mi pedig felkerekedtünk, hogy megtaláljuk mind a négyen a lehető legtökéletesebb ruhát estére. Nem is kellett sokáig keresnünk. A város központi részén volt egy hatalmas ruhaszalon. Tele szebbnél szebb ruhákkal, amelyek egyértelműen a lehető legdivatosabb stílusban készültek.
• -         Anne, káprázatosan festesz – ámultam el, amikor megláttam lányomon azt a gyönyörű, mályvaszínű ruhakölteményt, amit válaszott.
• -         Te sem panaszkodhatsz, a… ruhádra, Rose – mondta kicsit megszeppenve. Valószínűleg, anyát akart mondani, de rájött, hogy most nem a lányom. Mármint, az itteniek úgy tudják, hogy ő a húgom.
• -         Esme, csodálatosan festesz – dícsértük meg szinte egyszerre a csinos mélykék, mélyen dekoltált ruhát.
• -         Alice, ez óriási – kuncogtunk fel a Charleston stílusú ruhája láttán. Annyira illett hozzá ez a stílus, és a bordó szín is fantasztikusan áll neki. Minden tekintetben, passzolt a frizurájához, az egész lényéhez. Mindenhez tökéletesen illett.
• -         Azt hiszem, hogy minden megvan, amire szükségünk lehet a bálban – csapta össze Alice elégedetten a kezeit. – Menjünk haza készülődni. Már el is képzeltem, hogy kinek milyen sminket készítek. Sőt, már a frizuratervek is megvannak a fejemben. Csodálatosan fogunk kinézni mindannyian.
• -         Ebben biztosak vagyunk, Alice, de nekem is van egy-két ötletem. Nézd – mondta Anne mosolyogva. Alice szemei pedig a távolba révedtek.
• -         Ez egyszerűen elképesztő, Anne, még sokkal jobban néz ki, mint amire én gondoltam – mondta elismerően.
• -         Akkor menjünk haza, és kezdjünk el készülődni – javasolta Esme. Mi pedig rábólintottunk.

Nagyon gyorsan hazaértünk. A fiúk már elkészülve vártak ránk. Mindenkin rajta volt már szmokingja, és kedves meglepetéssel is vártak ránk. Mindannyiuknál volt egy-egy csuklóvirág, ami nagyon kedves gesztus volt tőlük. Kivéve persze Edwardot. Ő megint úgy határozott, hogy tartja magát a tökéletes egyedülléthez. Bár nem bánom. Majd megtalálja az igazit, mindegy, hogy most, vagy száz év múlva.

• -         Köszönöm – nézett rám hálásan. – Végre valaki, aki nem akar mindenáron összeboronálni valakivel.
• -         Én sem mondom, hogy maradj egyedül – rántottam meg a vállam. – Csak azt mondom, hogy majd a saját ütemedben megtalálod azt, akit neked szánt a sors. Mint ahogy én is megtaláltam Emmettet. Nem kell elsietni a dolgokat. Majd minden szépen lezajlik a saját ütemében.
• -         Látjátok, hallgassatok Rose-ra. Ő az egyetlen, aki megért engem – karolt át Edward hirtelen. – Végre valaki, aki nem akarja, hogy engedjek a városka egyik szép hölgyének az udvarlásának.
• -         Ugyan, drágám, hiszen mi is azt szeretnénk, hogy boldog légy. Akármikor is találod meg a párodat. Esélyed van rá, hogy családot alapíts. Hát nem csodálatos lehetőség? – kérdezte Esme boldogan.
• -         A lehetőség csodálatos, de nem tudom, hogy akarom-e – gondolkodott el.
• -         Miért? – döbbentünk meg mindannyian.
• -         Rosalie is éppenhogy túlélte a szülést. Nem biztos, hogy merném kockáztatni azt, akit a világon mindennél jobban szeretek – mondta komolyan.
• -         Ezt majd ketten eldöntitek, ha itt lesz az ideje – mondta Esme kedvesen.
• -         Na és, hogyha vámpírlányt választok? – kérdezte kíváncsian.
• -         Akkor is a családunk tagja lesz, és szeretni fogjuk. Teljesen mindegy, a lényeg, hogy boldog légy – mondta Esme teljes meggyőződéssel.
• Mi pedig hevesen bólogatni kezdtünk, bár reméltem, hogy nem lesz így. Vagyis, remélem, hogy Edwardnak lesz lehetősége egy tökéletes családhoz. Ami nekem is megadatott.
• -         Ez kedves tőled, Rose, de majd kialakul – mosolygott rám kedvesen. Tetszik, hogy Edward mostanában ilyen jókedvű, nyoma sincs a néha rátörő letargiának mostanában. – Ezt is köszönöm – kuncogott fogadott bátyám.
• -         Nem kell ám minden egyes szót kihallgatni – néztem rá morcosan.
• -         Minden egyes szót nem is, csak a lényeget – rántotta meg a vállát. – Na, de most szedjétek össze magatokat, minél előbb szeretnék túlesni ezen a kötelező táncmulatságon. Nem tagadom, hogy nincs sok kedvem az egészhez, hiszen abból fog állni, hogy próbálom levakarni magamról a helyi libákat.
• -         Edward, ne légy udvariatlan. Nyilván van közöttük művelt, kedves kisasszony is – vágta rá Carlisle.
• -         Valóban? Hol is volt olyan a létünk során, hogy intelligens, és olvasott, magának való kisasszonnyal találkoztam? Olyannal, akinek nem az volt a legnagyobb gondja, hogy hogyan púderezze be tökéletesen az orrát? – húzta fel Edward a szemöldökét.
• -         A mai lányoknak éppen ez a legfontosabb. Mi a bajod a csinosan cicomázott cicuskákkal? Legalább egy kis ágytornára összejöhetnél valakivel – ajánlotta Emmett lelkesen.
• -         Én nem szoktam csak úgy ágytornázni. Attól, hogy a mai lányok csak elkényeztetett csitrik, még nem érdemlik meg, hogy úgy bánjak velük, mint bármelyik útszéli örömlánnyal. Nem illik a hölgyek becsületén csorbát ejteni – mondta határozottan Edward. Mi lányok pedig egy emberként helyeseltünk. Valóban nem lenne szép, ha Edward csak kihasználna valakit, hogy a vágyait kielégítse.
• -         Te szoktál felszedni útszéli örömlányokat? – lelkesedett fel Emmett.
• -         Jellemző, hogy neked csak ennyi esett le a mondanivalóból – vágtam tarkón gyorsan.
• -         Most miért? Lehet, hogy az öcsi már nem is kis ártatlan. Nekem meg el sem mondta? A tesók megdumálják az ilyen élményeiket – vigyorodott el.
• -         Nem, Emmett. Még soha nem szedtem fel egyetlen egy örömlányt sem – válaszolta Edward, hogy elkerülje a további félreértéseket.
• -         Uh, uncsi vagy, öcsém. Még mindig – forgatta meg a szemeit Emmett.
• -         Van, ami nem változik – nevetett fel Edward. – Te meg még mindig túl kíváncsi, és a tetejébe még perverz is.
• -         Ami igaz, az igaz – röhögött fel Emmett.
• -         Öhm… ezt a szópárbajt ti csak nyugodtan folytassátok. Mi lányok, addig elkészülünk – elégelte meg Alice a szokásos délutáni vitát Emmett és Edward között.

Nagyon nem értettek egyet Edward, hogy is mondjam. Hölgyekkel kapcsolatban kialakított képéről. Azt hiszem, hogy ez a legfinomabb kifejezés, amire futja jelenleg. Mindenesetre magukra hagytuk a férfiakat a maguk kis vitájával, és felvonultunk az emeletre, ahol gyorsan megmosakodtunk, majd felvettük a ruháinkat, amelyek még mindig gyönyörűek voltak. Alice pedig ígéretéhez híven mindenkinek tökéletes sminket, és frizurát készített. Anne pedig szó szerint sugárzott. Egyszerűen gyönyörű volt a könnyű, mélyen dekoltált, nőies ruhájában. Mikor nőtt ekkorára a kislányom? Hiszen nemrégen még a karjaimban tartottam a csöppséget, aki éppen csak kibújt a pocakomból. Most pedig egy igazi nőt látok magam előtt, aki sok dologban hasonlít rám.

• -         Anya, mi a baj, talán mégsem tetszik a ruhám? – nézett végig magán Anne idegesen.
• -         Dehogynem, kincsem. Pont azt csodálom, hogy milyen gyönyörű lettél – mondtam, és éreztem, hogy a szemeim szúrnak, ha tudnék, akkor most biztosan sírnék. Annyira gyönyörű a lányunk, és a fiúnk is délceg fiatalemberré cseperedett.
• -         Hölgyeim, lekéssük a bált – kiáltott fel Emmett. – Hogy álltok?
• -         Készen vagyunk, azonnal – kiáltott le Alice. Majd gyakorlott mozdulatokkal sminkelte ki magát egy szempillantás alatt. Ő is egyszerűen fantasztikusan nézett ki. Miután pedig végzett a saját frizurájával is, levonultunk, és a párjainkba karolva már indultunk is a bálba. Edward, mint mindig, most is Esme mellett állt. Így fogadott anyánk egyszerre karolhatott bele a szerelmébe, és első gyermekébe is. Ilyenkor olyan felhőtlen boldogság futott át az arcán, amilyet nagyon ritkán lát az ember, de az egyszer biztos, hogy öröm látni ezt az arckifejezést Esme arcán…

(Nadine szemszöge)

Annyira jó volt már csak nézni is, hogy milyen csodálatosan alakul minden Rosalie háza táján. A gyerekek szépen nőnek. A család boldog. Bellát már csak ki kell várni, és akkor megint teljes lesz a család. Sőt, több is lesz, mint teljes, hiszen így minden tökéletessé válik majd a világában. Pontosan olyan ez a világ, amire mindig is vágyott.

• -         Nadine, van egy kis baj – jelent Kathy feldúltan.
• -         Baj? Hiszen mostanában olyan békés csend uralkodott. Már évek óta nyugalom van mindenhol az égben – hökkentem meg.
• -         Lucifer gyanús dolgokat csinál mostanában – vágta rá Kathy.
• -         Miféle gyanús dolgokra gondolsz? – kérdeztem kíváncsian.
• -         Nos, utoljára ott láttuk, ahol most Rosalie éppen lakik a családjával – kezdett bele Kathy. – Viszont nem ez az érdekes. Láttunk egy vámpír áthaladni a környéken, aki látta a gyerekeket. Most pedig Volterra felé tart ez a vámpír, és nem tudom, hogy mit tehetnénk.
• -         Meg kell állítani, ez egyértelmű – vágtam rá. Majd egy szempillantás alatt megkerestem a földön a vámpírt, és magam álltam az útjába. Mire döbbenten állt meg, és értetlenül pislogott rám.
• -         Ki maga? – kérdezte összehúzott szemekkel. A fogait pedig azonnal kivillantotta elrettentésként.
• -         Az nem fontos. A fontos az, hogy te mit művelsz? – kérdeztem komolyan.
• -         Megyek, és jelentem a hármaknak, hogy halhatatlan gyermekek élnek a földön – vágta rá. – Te is természet feletti lény vagy, ez látszik rajtad. Biztosan megvannak a magad világának is a törvényei. Az én világom törvényei szerint nem szabad ilyen gyermekeket létrehozni.
• -         Csakhogy a két gyermek félvér, nem pedig halhatatlan gyermek – válaszoltam komolyan.
• -         Az képtelenség. A mi fajunk nem képes rá, hogy gyermeket szüljön – vágta rá az idegen vámpír határozottan.
• -         Képes rá, ha a pár női tagja még ember, akkor meg tud foganni – vágtam rá határozottan.
• -         Hm… ez érdekes – vigyorodott el a férfi. – Azt hiszem, hogy ki kéne próbálnom a dolgot – indult volna el vissza a város felé, de egy intéssel lángba borítottam őt, hogy ne jusson vissza a fiatalok közé, hogy kipróbálhassa a most megszerzett tudást. Nincs rá szükség, hogy valami félőrült megerőszakolja a lányokat a félvér gyermekekért.
• -         Nadine, kedvesem – hallottam meg egy bosszantó hangot.
• -         Lucifer – szusszantottam dühösen.
• -         Éppen most gyilkoltad le a szabad akaratot – kuncogott fel.
• -         Valahogy az az érzésem, hogy a te akaratodat gyilkoltam le, és nem a vámpírét – vágtam vissza gyorsan.
• -         Hát ez nézőpont kérdése – sóhajtott fel színpadiasan. – Tulajdonképpen, lehet, hogy volt közöm ahhoz, hogy véletlenül meglátta Anne-t és Gabrielt. Ahhoz viszont nem volt közöm, hogy te kikotyogtad a lehetőséget, ami az emberi nőkben rejlik a vámpír férfiak számára – mondta teljes meggyőződéssel.
• -         Ne játszadozz velem, Lucifer. Velem ne – sziszegtem a fogaim között.
• -         Mert akkor mi lesz? – kérdezte nevetve.
• -         Akkor talán bajod esik – mordultam fel.
• -         Kevés vagy te ahhoz, angyalkám – termett mellettem. Majd végigsimított a hajamon.
• -         Majd meglátjuk – szűrtem a fogaim között. – Hagyd békén Rose-t, és a családját. – Már késő őket bántani.
• -         Ki mondta, hogy bántani akarom őket? Csupán egy kis izgalmat viszek az unalmasan tökéletes életükbe – kuncogott fel ördögien.
• -         Nekik megfelel így – vágtam rá.
• -         Nos, akkor is vittem egy kis izgalmat a dologba – kacsintott rám Lucifer, majd eltűnt.
• -         Mi az, hogy már vittél izgalmat a dologba? – kiabáltam utána. – Ne merészeld bántani őket – üvöltöttem dühösen. Majd egy szempillantás alatt az égi tanács előtt termettem, hogy megtudjam, mit csinált már megint ez a pokolfajzat…

The Beauty and the Bear - 97. fejezet

97. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Egyszerűen fantasztikus volt az egész vásárolgatás. Minden pillanatát élveztem, ahogy Alice, Esme, és Anne is. Afelől, hogy Emmettnek és Gabrielnek mennyire tetszett  már voltak kétségeim, de ők sem duzzogtak kivételesen. Biztosan érezték, hogy most nagyon megbántanák Anne-t egy esetleg nyavalygással. Emmett pedig hősiesen hagyta, hogy Anne egyik boltból, a másikba húzza, és felpróbáljon egy hatalmas adag ruhát, a hozzá illő kiegészítőkkel. Míg végül megállapodtak öt tökéletes garnitúrában. Igaz, hogy eredetileg csak egyről volt szó, de Emmett úgy gondolta, hogyha Anne ennyire szeret vele vásárolni, akkor ma élvezzék ki rendesen, hogy ő is itt van.

-          Apu, ezek fantasztikusak – ugrott kislányunk Emmett nyakába, mikor kiléptünk az utolsó bolt ajtaján. Majd összevissza kezdte puszilgatni az apukája arcát.

-          Örülök, hogy tetszenek – nevetett fel Emmett.

Majd ő is nyomott egy hatalmas puszit a lányunk arcára. Annyira jó volt őket így látni. A kedvesem még annál is csodálatosabb apa, mint ahogy valaha is képzeltem volna. Sokkal több türelme van a gyerekekhez, és szinte már isteníti őket. Ahogy a gyerekeink is őt. Ennél nincs is szebb látvány a világon.

-          Milyen é… - kezdett bele Alice. Majd hirtelen a semmibe révedt.

-          Alice? – suttogtam neki, hátha ki tudom zökkenteni. Bár régen sem lehetett, hogyha látomása volt. Gondolom a rendszer most is ugyanúgy működik.

-          Menjünk haza – mondta kikerekedett szemekkel.

-          Miért? – kérdeztem idegesen. Olyan döbbent arcot vágott, hogy komolyan megijedtem.

-          Csak gyerünk – mondta, majd el is indult az erdő felé. Mi pedig követtük.

-          Emmett? – néztem rá suttogva.

-          Igen? – pillantott rám azonnal.

-          Játszatok a gyerekekkel az erdőben egy kicsit – néztem rá könyörgőn.

-          Nem gondolnám, hogy neked kéne hazamenni, amikor Alice így viselkedik – tiltakozott Emmett. – Nem igazán értem, de nem volt túl pozitív az arckifejezése.

-          Ha nagy baj lenne, azt elmondaná – válaszoltam biztatóan. – Csak féltem őket – néztem a kicsikre. – Kérlek.

-          Gyerekek – kiáltotta el magát Emmett.

-          Igen? – néztem kíváncsian apjukra.

-          Most jutott eszembe, hogy ígértem egy fagyit én is – kacsintott rájuk.

-          De jó – kiáltottak fel mindketten. Majd az apjuk nyakába vetették magukat.

-          Ugye nem baj, ha majd később megyünk utánatok? – nézett körbe kérdőn.

-          Dehogy – vágta rá mindenki. Majd Emmett visszafordult a gyerekekkel a város felé.

-          Ügyes voltál, drágám – mosolygott rám Esme. – Észre sem vették a kicsik, hogy esetleg baj lehet.

-          Emmett ilyen szinten elé kreatív, szerencsére – mondtam büszkén. – Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy Alice min akadt ki ennyire.

-          Biztos nem komoly dolog, legalábbis remélem – szorította meg a kezem Esme. Majd a házunk fel is tűnt előttünk. Alice pedig felbőszült vadként vetette be magát az ajtón.

-          Edward Anthony Masen Cullen – üvöltötte el magát.

-          Igen? – kérdezte Edward teljes higgadtsággal.

-          Hogy merészelted a bútorainkat a garázsba vitetni? – kérdezte ingerülten.

-          Nos, mivel a ti szobátokba nem fér ne, az ÉN szobámba… – hangsúlyozta az „én” szót – viszont nem kell új bútor, úgyhogy logikusnak tűnt, hogy ott van a legjobb hely számukra jelenleg.

-          Nem, nem ott van a legjobb hely a számukra – kiabált rá Alice. – Láttam, hogy nekünk fogod adni a szobádat.

-          Nektek is adtam volna, ha nem lettél volna ilyen rámenős kis pukkancs – válaszolta Edward még mindig nyugodtan.

-          Nem voltam rámenős kis pukkancs. Csak határozott voltam – vágta rá Alice.

-          Gyerekek – szólt közbe Esme. Belőlem pedig önkéntelenül is kitört a nevetés.

-          Te meg minek örülsz? – fordultak felém mindketten morcosan.

-          Most komolyan ezért rohantunk haza lóhalálában? – kérdeztem nevetve. – Hogy egy szoba miatt szócsatázzatok? Halljátok magatokat egyáltalán? Olyanok vagytok, mint Anne és Gabriel, amikor összevesznek, hogy ki kapja meg előbb a fagyit a fagyizóban. Hány évesek vagytok, három? Komolyan van értelme egy szobán így összeveszni, amikor holnap két óra alatt építünk egy kétszer nagyobbat nektek, mint amekkora Edwardé? – néztem Alice-re még mindig vidáman.

-          De én láttam, hogy nekünk adja a saját szobáját – duzzogott tovább Alice.

-          Azt még azelőtt láttad, hogy kis híján kiköltöztettél, nem igaz? – kérdezte Edward komolyan. – Jasper azt mondta, hogy a látomások a döntéseink alapján változnak – fűzte még hozzá.

-          A fenébe, ott a pont – biggyesztette le Alice az ajkát.

-          Na látod, már ideje volt – biccentett Edward. – Ne izgulj, holnap építünk nektek egy hatalmas szobát, extra nagy gardróbbal, egy éjszakát pedig csak kibírtok a kisebb szobában – mondta Edward békülékenyen.

-          Talán – sóhajtott fel Alice. – Azt hiszem, hogy a szatyrokat, addig a nappaliban hagyom, mert ennyi be sem fér abba a kis szobába – mondta csüggedten.

-          Na jó, egyetlen éjszakára – sóhajtott fel Edward. Mire Alice arca felragyogott.

-          Köszi – ugrott a fogadott bátyja nyakába.

-          Ez nem jelenti azt, hogy beköltözhetsz, hangsúlyozottan csak addig kapjátok meg a szobát, amíg a tiétek fel nem épül – mondta komolyan.

-          Értettem, ne aggódj – szorongatta meg még egyszer Edwardot. – Akkor én most megyek is, és kicsomagolok – fűzte még hozzá. Majd eltűnt a szatyrokkal az emelet irányába. Esme és én pedig nevetve huppantunk le a kanapéra. Éppen akkor, amikor Carlisle benyitott az ajtón.

-          Mi ez a nagy vidámság? – kérdezte mosolyogva.

-          Edward és Alice elég viccesek együtt – mondtuk vidáman.

-          Ki is az az Alice? – nézett ránk kérdőn.

-          A társam – jelent meg Jasper is. – Én pedig Jasper vagyok, örvendek – nyújtott a kezét Carlisle felé, aki azonnal elfogadta a felajánlott jobbot.

-          Nagyon örvendek – biccentett Carlisle. Majd helyet foglalt Esme mellett. – Megtudhatnám, hogy kik a vendégeink? – kérdezte kedvesen.

-          Mindjárt lemegyünk mi is, várjatok meg – kiáltott le Alice.

-          Ha jól sejtem ő lesz Alice – nézett ránk Carlisle kérdőn.

-          Igen – vágtuk rá mindannyian.

-          Már itt is vagyunk – rohant le a lépcsőn Alice Edwardot maga után húzva. – Szia, Carlisle. Alice vagyok – mondta lelkesen pöttöm kishúgom. Majd gyors puszit nyomott Carlisle arcára. – Annyira örülök, hogy végre egy család leszünk.

-          Oh, ez igazán nagy meglepetés – fordult felénk Carlisle értetlenül.

-          Alice és Jasper is vegetáriánus vámpír, mint láthatod. Nagyon szeretnének csatlakozni hozzánk – mondta Esme lelkesen. Látszott rajta, hogy nagyon örül neki, hogy egyre több gyereke van.

-          Ez örömmel hallom – mosolyodott el Carlisle. – Természetesen nagyon szívesen látunk benneteket a családban.

-          Amíg féken tudja tartani Jasper Alice-t – fűzte hozzá Edward vigyorogva.

-          Hé, kikérem magamnak – bökte mellkason Alice Edwardot.

-          Miről maradtam le? – kérdezte Carlisle döbbenten.

-          Alice kicsit agresszíven próbálta megszerezni Edward szobáját – válaszoltam ezúttal én.

-          Oh, miért, valami baj van a vendégszobával? – kérdezte Carllisle meglepetten.

-          Dehogy, gardróbnak tökéletes – legyintett Alice. – Viszont hálószobának kicsit kicsi.

-          Akkor mi a tervetek? – tette fel a következő kérdést Carlisle.

-          Az, hogy építünk egy új szobát a házhoz holnap – vágta rá Alice.

-          Rendben, akkor holnapra beteget jelentek – biccentett fogadott apánk.

-          Szerintem ez nem szükséges, drágám – mondta Esme gyengéden.

-          Hogy-hogy? – lepődött meg Carlisle.

-          Mert tudom, hogy vannak folyamatos betegeid, akik minden nap mennek hozzád, és ők holnap is számítanak rád – mondta fogadott anyánk kedvesen.

-          Szerintem lazán megoldjuk a dolgot. Majd Edward, Jasper, Gabriel és én építkezünk, addig a tyúkok elmehetnek kiválasztani a színeket, meg a még szükséges holmikat – jelent meg Emmett két nagyon maszatos törpével.

-          Hát ti meg mit csináltatok? – néztem rájuk csípőre tett kézzel.

-          Apu azt mondta, hogy nem tudunk egyszerre bekapni egy gombóc fagyit, mert kicsi a szánk – mondta Gabriel komolyan. – Muszáj volt bebizonyítanunk, hogy igenis képesek vagyunk rá.  

-          Azt én mindjárt gondoltam – kuncogtam fel. – Na, gyertek fürdeni, ti nagyszájúak – guggoltam le, majd amikor mindketten a karomba szaladtak felemeltem őket, és felvittem őket a fürdőszobánkba.

-          Mennyi édességet ettetek ma? – kérdeztem kíváncsian.

-          Három szelet süteményt, és három gombóc fagyit – nyalták meg a szájuk szélét.

-          Hajaj, nem lesz az sok? – kérdeztem fejcsóválva.

-          Ma már nem eszünk több sütit – ígérték meg mind a ketten.

-          Pedig a nagyi sütött nektek pitét – húztam fel a szemöldököm.

-          Oh, el is felejtettem – jött zavarba Anne. – Megbántódik a nagyi, hogyha csak holnap esszük meg a sütit? – nézett rám elpirulva.

-          Szerintem nem fog megharagudni érte, a lényeg, hogy holnap majd felfaljátok – simítottam végig az arcán. – Megmossuk a hajad? – kérdeztem kíváncsian. Tudtam, hogy imád hajat mosni, így gondoltam örülne neki, hogyha megmossánk ma is. Egy héten kétszer szoktuk egyébként is.

-          Igen, azt imádom – lelkesedett fel rögtön. Majd egy szempillantás alatt bevizezte a haját, és háttal fordult nekem, hogy masszírozzam a fejbőrébe a sampont.

-          Meddig szöszmötöltök még? – kérdezte Gabriel a széken ücsörögve.

-          Te mondtad, hogy a lányok fürdöjenek előbb – mondta Anne morcosan. – Ha nem tudsz kivárni, akkor kérd meg apát, hogy segítsen vizet engedni.

-          Nyugi, húgi, ne pattogj, mert még ráncos lesz a pofikád – vágott vissza Gabriel.

-          Gyerekek – szóltam rájuk. – Lehet, hogy ikrek vagytok, de ti sosem tudtok egy napig békességben lenni egymás mellett – forgattam meg a szemeimet.

-          Állandóan kötözködik velem – állapította meg Anne morcosan. – Egyébként pedig nem leszek ráncos. Egyáltalán nem vagyok olyan.

-          Nyugi, mert még kifakul a bőröd az idegeskedéstől – kuncogott fel Gabriel.

-          Anyu, már megint piszkál – szusszantott kislányom. Majd keresztbe fonta a karjait maga előtt.

-          Tudod, hogy nem gondolja komolyan – mondtam békítően.

-          Tudom, csak elromlott a humora – forgatta meg a szemeit kislányom.

-          Igen, csak ennyi az egész – bólintottam rá.

-          Nem is romlott el a humorom. A te humorérzéked romlott – kuncogott fel Gabriel.

-          Gyerekek, elég legyen mára – szóltam rájuk komolyan.

-          Bocsi, anyu – vigyorodtak el mind a ketten.

Tudtam, hogy csak viccelnek egymással, de néha már annyira komolyan adják elő, hogy még magam is elhiszem olykor, hogy tényleg veszekednek. Aztán éjszaka meg, amikor azt hiszik, hogy senki nem látja már őket, akkor átmásznak egymás ágyába, és fogják a másik kezét egész éjjel.

-          Nincs semmi gond – mosolyogtam rájuk gyengéden. Majd leöblítettem Anne haját. Azután pedig kivettem a kádból, és megtörölgettem. – Menj, és vedd fel a hálóinged. Rendben?

-          Igen, már megyek is – szaladt ki az apró lábain a szobába.

-          Gabriel, gyere, te jössz – néztem kisfiamra.

-          Öhm… talán jobb lenne, ha egyedül mosakodnék meg. Vagy, ha esetleg apu segítene – nézett rám kissé idegesen.

-          Mi a baj, kincsem? – kérdeztem döbbenten.

-          Semmi baj, anyu, csak tudod, te lány vagy – harapott az ajkába idegesen. Oh, máris elérkezett a szégyenlős korszak? Hiszen még alig bújt ki, és máris szégyenlős az anyukája előtt? – Ne haragudj, mami, nem akartalak megbántani – hajtotta le a fejecskéjét.

-          Nincs semmi baj, kincsem. Csak meglepődtem, hogy téged már zavar, ha látlak – válaszoltam lágyan. – Mindjárt szólok apának, jó? Majd ő megfürdet téged. Álltam fel a kád mellől. Majd puszit nyomtam kisfiam arcára, hogy nyomatékosítsam benne a tényt, engem nem zavar, hogy már ilyen ösztönök vannak benne, csak meglepődtem.

-          Köszi, anyu, szeretlek – szólt utánam. Mire mosolyogva visszafordultam.

-          Én is szeretlek, édesem – vágtam rá azonnal. Majd lesiettem a földszintre, hogy megkeressem Emmettet. Akit nem sokkal később meg is találtam, amint Jasperrel beszélgetett. – Emmett, megtennéd, hogy megfürdeted Gabrielt? – kérdeztem kissé zavarban.

-          Természetesen – vágta rá azonnal. – Hogyhogy? Valami baj van? – kérdezte döbbenten.

-          Azt hiszem, hogy Gabriel kicsit szégyenlős lett. Nem tudom, neked mondott erről valamit? – kérdeztem kíváncsian.

-          Oh, a múltkor feltett néhány kérdést, amíből gondolhattam volna, hogy ez a helyzet – gondolkodott el Emmett. – Majd én beszélek vele – ajánlotta fel.

-          Nem, ne hozd zavarba. Majd elmondja neked, hogyha úgy érzi, hogy itt az ideje – néztem rá kérlelőn.

-          Jól van, hagyom neki, hogy a saját ütemében jöjjön rá a dolgokra – ígérte meg Emmett.

-          Köszönöm – nyomtam gyors csókot a szájára. – A mi fürdőszobánkban van – fűztem még hozzá.

-          Rendben, már megyek is – tűnt el az emelet felé szerelmem.

-          Anyu, készen vagyok – süvített le kislányom a lépcsőn. – Jöhet a hercegnős esti mese? – kérdezte lelkesen. – Légy szíves, Gabrielt úgyis a sárkányok érdeklik, meg ilyenek. Nem szokta szeretni a hercegnős, romantikus meséket – nézett rám boci szemekkel.

-          Na jól van, engedek a kérlelésnek – sóhajtottam fel megadóan.

-          Köszi, anyu – bújt hozzám szorosan. – Akkor mehetünk is, csak köszönök a nagyiéknak is – mondta. Majd leugrott a karomból, és elszaladt a konyha felé. – Jó éjszakát nagymami, és nagypapi – mondta kislányos bájjal. Majd hallottam a két nagy cuppanós puszit is. – Jó éjt, Alice néni, és Edward bácsi – ölelte meg őket is. – Öhm… szia, Jazz bácsi – lépdelt Jasper elé szégyenlősen. Majd hirtelen felugrott mellé a kanapéra, és egy bátortalan, kislányos puszit nyomott az arcára. Jasper egy pillanatra ledermedt, majd egy kedves, boldog mosoly futott végig az arcán.

-          Gyere, kincsem – vettem fel a kanapéról, amikor nagyot ásított. – Menjünk az ágyadba.

-          Rendben, mami – hajtotta vállamra a fejét. Már félig aludt is. Nagyon fárasztó napunk volt, ez tény, de legalább jót fognak aludni ma éjjel. Gondoltam. Mire pedig felértem édes terhemmel az emeletre Anne már aludt is. Így óvatosan lefektettem az ágyra, és betakargattam apró testét. Puszit nyomtam a homlokára, és halkan kisétáltam a szobából, hogy nyugodtan aludhasson a kislányom. Majd átsétáltam a fürdőszoba elé, hogy megvárjam Emmettet, és Gabielt, amíg végeznek a fürdéssel…