50. fejezet
SZIASZTOK! HIHETETLEN, DE EZ A TÖRTÉNETEM IS ELÉRTE IMMÁRON AZ ÖTVEN FEJEZETES HATÁRT :D EZ MINDIG OLYAN FELEMELŐ ÉRZÉS A SZÁMOMRA. ITT "FÁRASZTALAK" TITEKET AZ IROMÁNYAIM TÖMKELEGÉVEL, ÉS TI MÉG ILYEN HOSSZÚ IDŐ UTÁN IS LELKESEN OLVASSÁTOK :D KÖSZÖNÖM SZÉPEN, ÉS TOVÁBBI JÓ SZÓRAKOZÁST A TÖRTÉNETHEZ. :D PUSZI, DRUSILLA
(Nadine szemszöge)
Annyira izgatottan vártam már, hogy mit fog szólni Nathan az egész tervemhez, hogy azt el sem tudná képzelni senki. Végre megkezdődik a tárgyalás, legalábbis egy-két napon belül sor kerülhet az első körökre, és újra találkozni fog ő is Kathyvel. Egészen biztosan emlékszik még rá ő is. Gyorsan visszatettem Rose-t a testébe, majd visszasiettem a még mindig döbbenten álló Nathanhez.
- Mi ez az egész? Még lett volna ma időnk Rosalie-t vezetni – nézett rám kérdőn.
- Tetszettek a virágok – haraptam az ajkamba. Még soha nem kaptam ennyi virágot senkitől, főleg ilyen csodálatosakat nem. Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal, amióta először megláttam azt a rengeteg csokrot és szirmot, amit bevitt a szobámba.
- Reméltem, hogy tetszeni fog – terült el széles mosoly az arcán. – Szóval, miért is kellett visszatenni Rose-t idő előtt a testébe? – lépett hozzám közelebb.
- Mert valamit meg kell beszélnünk – válaszoltam azonnal.
- Értem, ez jól hangzik – lépett hozzám még közelebb, majd átkarolta a derekamat. – Akkor hozzád? – simított végig az arcomon.
- Nathan, mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten.
- Terelem a témát – mosolyodott el. – Jól csinálom? – húzta végig az orra hegyét a nyakamon. – Szóval mit is akartál mondani?
- Nathan, ez most fontos, ne akarj elcsábítani – szólítottam fel. Bár nem voltam olyan határozott, mint amilyen határozott szerettem volna lenni.
- Hát persze, hogy fontos, tehát, miről is beszélünk? – húzta végig az ujjhegyeit a gerincem mentén.
- Arról, hogy…
- Igen? – nyomott csókot a nyakamra.
- Mi igen? – remegtek meg a térdeim.
- Semmi, ezt akartam hallani – emelte fel a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni. – Éppen hozzád tartottuk, ha jól emlékszem – emelt a karjaiba.
Majd egy szempillantás alatt letett az ágyamon. Én pedig csak sokára jöttem rá, hogy hol is vagyok valójában. Miért is vittem vissza Rose-t a testébe? Volt valami okom, akartam valamit, ez egészen biztos. Hogy is volt?
- Nathan, várj – toltam el a fejét a nyakamtól nagy nehezen.
- Mire várjak még? Ennyi várakozás nem volt még elég? Elepedek érted. Bármi is volt az, amit akartál, szerintem ráér egy kicsivel később is.
- Nathan, én…
- Tudom, hogy te mindig csak nagyon fontos dolgokkal foglalkozol, de azt hiszem, hogy ez is nagyon fontos, amire most készülünk – fogta kezei közé az arcomat. – Te is olyan régóta vársz már erre, mint ahogy én. Légy az enyém, kérlek. Hadd legyen egy kis boldogságom a pokol után. Csakis rád vágytam egész életemben, és még azután is. Adj egy esélyt, és boldoggá teszlek, amíg megtehetem – nézett rám kérlelőn.
- Nem akarom ezt elsietni – simítottam végig az arcán. – Még túl sok a teendő, ami ránk vár, és most mi nem mi vagyunk az elsődlegesek, hanem Rose.
- Évszázadok óta mindig más volt előtted. Soha életedben nem voltál elsődleges, sem magad, sem pedig mások szerint – mondta teljes komolysággal. – Egyszer hagyd valakinek, hogy most te legyél az elsődleges. Neked kell lenned most az elsőnek. Én pedig csak második leszek. Boldogan leszek mögötted, ha hagyod.
- Nathan, hogy lehetnék elsődleges, amikor annyi mindent el kell még intéznem a világban? Én nem arra születtem, hogy magammal törődjek. Mindig is más voltam, mint a többiek – ráztam meg a fejem.
- Mindig is más voltál, mert hagyták neked, hagytam neked, hogy ne törődj magaddal, de ez még egyszer nem fog előfordulni. Ma éjjel én leszek az, aki törődik veled, te pedig hagyni fogod, mert nem hagyok neked más választást – nyomott apró csókot a számra. – Engedd el magad, és hagyd, hogy szeresselek, pontosan úgy, ahogy megérdemled. Gyengéden, gondoskodóan, lágyan, de mégis célravezetően – suttogta a fülembe.
Én pedig egyre jobban kezdtem érezni, hogy valami történik velem odalent. Kimondhatatlanul kellemes bizsergés kerített hatalmában. Olyasmi, amit még soha nem éreztem, de könnyedén meg tudnám szokni. Nathan keze pedig lassan besiklott a szoknyám alá, és a combjaimat gyengéd erőszakkal szétnyitva, lágyan megérintett ott, ahol még senki.
- Nathan – sikkantottam fel. – Ne… ne hagyd abba – nyöszörögtem a lábamat kicsit széjjelebb tárva felkínálva neki minden porcikámat.
- Nem fogom – mosolyodott el. Majd ajkaimat az övéivel cirógatva ritmusos mozgásba kezdett a kezével. – Csak engedd el magam – eresztette el az ajkaimat, hogy áttérhessen a nyakamra.
Még soha életemben nem éreztem ilyesmit ezelőtt. Azok a gyengéd, lágy mozdulatok, amik olyan jól estek. A finom cirógatás és harapdálás, ahogyan Nathan ajka mozgott a dekoltázsom mentén. Egyszerűen elképesztő élményt nyújtott. Mintha tűz égetné minden egyes porcikámat, persze jó érelemben. Égtem, de nem a fájdalomtól, vagy a kíntól, hanem a vágytól, és a szenvedély hevétől, ami átjárt. Már kis híján önkívületi állapotba kerültem, amikor eszembe jutott, hogy valahogyan viszonoznom kellene Nathan érintéseit. Remegő kezekkel nyúltam az ingje gombjaihoz, és ügyetlenül bontogattam ki azokat, amin Nathan csak lágyan elmosolyodott. Tény, hogy nem igazán volt tapasztalatom a férfiak levetkőztetésében, de azért elégedetten konstatáltam, hogy sikerült kibontanom az ingjét, amit némi szerencsétlenkedés után sikerült lerángatnom róla. Az ingje után az övéhez nyúltam, de nem boldogultam az erős csattal, ami a nadrágját rajta tartotta.
- Segíts – sütöttem le a szemeimet elpirulva.
Még egy nadrág csatja is kihívást jelent a számomra. Milyen kislánynak láthat engem. Biztosan jót mulat rajtam, hogy próbálkozom. Nathan megfogta a kezem, és finoman irányította, hogy hogyan tudom kicsatolni az övét, és a nadrágja gombját. A cipzárral már magam is boldogultam. Már éppen azon lettem volna, hogy attól is megszabadítsam, amikor a testem hirtelen remegésbe kezdett. A csípőm pedig magától kezdett el mozogni. Elég rémülten nézhettem rá, mert gyengéden elmosolyodott, majd ajkait ismét az én ajkaimra helyezte, és szenvedélyesen megcsókolt. Bennem pedig hirtelen felrobbant valami, és szó szerint láttam a csillagokat. Mintha a szobám falán megjelent volna az éjszakai égbolt. Viszont nem volt túl sok időm ezzel foglalkozni, mert Nathan már felettem is támaszkodott, és heves mozdulatokkal bontogatta a ruhámat tartó masnikat. Amikor végre sikerrel megszabadított a felső ruházatomtól, némi csodálattal, de sokkal inkább döbbenten fejezte ki a fűzőm iránti érzelmeket.
- Te még mindig a hagyományos alsóneműt viseled? – nézett rám kérdőn.
- Az rossz dolog? – kérdeztem rémülten. Nem tetszek neki. Tudtam, hogy lesz ellenem valami kifogása. Ha a testem tetszik is neki, akkor is lesz valami, ami miatt már nem akar engem. Biztosan a régimódiságom miatt van az egész.
- Nem, egyáltalán nem, sót számomra több, mint izgató – kezdte el türelmesen bontogatni a vékony anyagokat, amik rögzítették a fűzőmet.
- Biztos? – kérdeztem vissza bizonytalanul. Talán egy szexis darab, olyan, amilyeneket Rose és Alice hordanak jobb lenne? Gondolkoztam el. Majd egy szempillantás alatt magamra képzeltem Rose egyik bordó kollekciójának tökéletes mását.
- Hűha – kerekedtek el Nathan szemei. – Ez, huh, nem is tudom, mit mondhatnék erre – simított végig a lapos hasamon, majd kezei felkúsztak a dekoltázsom mentén.
- Ezek szerint ez egy kicsit jobban tetszik – állapítottam meg.
- Más azt biztos. Többet enged megmutatni magadból, de rajtad mindkét variáció csodálatosan áll. Emiatt egyáltalán nem kell aggódnod. Sőt, te akár egy darab rongyot is magadra kötözhetnél, akkor is pontosan ugyanilyen áhítattal figyelnélek.
- Jó szöveged van, de már régen is az volt, úgyhogy nem veszem be – legyintettem.
- Micsoda? Még a végén kitalálod, hogy én vagyok a gaz, liliomtipró, csábító – háborodott el játékosan. – Ezért meg kéne, hogy büntesselek. Igen, azt is fogom tenni, most azonnal elfenekellek, de alaposan – fordított a hasamra nevetve. Majd hirtelen elhallgatott.
- Mi a… - kezdtem bele a kérdésbe. Bár végül nem fejeztem be, mert pontosan tudtam, hogy mi a baja, amikor végigsimított az egyik hegemen.
- Ezek itt? – kérdezte idegesen.
- Korbács, igen – rántottam magamra a takarót. Egy pillanatra meg is feledkeztem róla, hogy milyen ronda hegek tarkítják a hátamat.
- Sajnálom – simította le rólam a takarómat.
- Már nem tehetünk ellene semmit – ráztam meg a fejem. – Lett volna rá esélyem, hogy a hegek szépen forrjanak össze, de meg akartak jelölni. Korbácsolás után sót szórtak rá, ami kimarta a felületet. Nem kell, hogy lásd a hátam – fordultam vissza. – Elég, ha én tudom, hogy milyen ronda is valójában. A ruháim mind olyanok, amik előnyösen takarják ezeket a sérüléseket. Nem szeretem nagydobra verni a múltam keserű végeztét. Nyugodtan megmondhatod, hogy milyen undorítóak a hegeim.
- Számomra akkor is gyönyörű lennél, hogyha az arcodat tarkítanák a sérülések – fordított az oldalamra, hogy végigsimíthasson a heges hátamon. – Nem a külsőségek érdekelnek, hanem te. Csak nem tudtam, hogy ezt tették veled. Akkor nem vizsgáltalak meg különösebben. Csakis az érdekelt, hogy életben vagy-e, nem az, hogy milyen sérüléseket szenvedtél el.
- Ez kedves, de azt hiszem, hogy oda a pillanat – toltam el magamtól finoman. – Nekem így nem megy.
- Már miért ne menne? – döbbent meg Nathan. – Te akarsz engem, éreztem, láttam, én is akarlak téged, mindennél jobban, akkor mi a baj?
- Kaphatsz nálam szebb, és türelmesebb lányt is. Olyat, akinek nincs a bőre felcikkelyezve a hátán. Érdesebb a hátam, mint egy kovács bőre.
- Talán érdes a bőröd, de számomra mégis tökéletes, ha én lehetek az, aki megérintheti – mondta ellentmondást nem tűrve. – „Sosem érdekelt az emberek külseje, csak a lelke, ezt te is tudod. Akinek szép a lelke, annak pontosan olyan sugárzóan szép a teste is. Mindegy, hogy pontosan, hogy néz ki valaki. A lényeg, hogy meglásd a szépet és a jót a másikban.”
- Hm… igazán szép idézet – mosolyodtam el.
- A legjobbtól tanultam – kuncogott fel Nathan. – Ha jól emlékszem egy kislánynak mondtad ezt, miután egy baleset miatt összeégett az arca egyik oldala.
- Igen, Aishe, szegény, kicsilány – gondoltam vissza a percre. – Egyébként találkoztam vele idefent. Talált egy férfit, akinek a lelke számított, és imádta őt, amíg éltek, és még most is. Több gyermeke is született a lánynak. Csodálatos párt rendelt mellé a sors.
- Ezúttal te tereled a témát, csakhogy egyáltalán nem olyan irányba haladunk, ami nekem tetszene – állapította meg kissé felháborodva. – Engem nem érdekelnek a hegeid. Engem te érdekeltél mindig is. Úgyhogy hagyd abba a rád jellemző szüntelen agyalást, és hagyd, hogy szeresselek. Ebből nem engedek – tapadt rá az ajkaimra. Még mielőtt szólásra nyithattam volna a számat.
Ha akartam se tudtam volna megszólalni a továbbiakban, annyira sok volt az új élmény. Nathan finoman végigsimított a combomon, majd a lábamat egyszerűen csak a csípőjére helyezte, én pedig gondolkodás nélkül kulcsoltam át a derekát, a másik lábamat is igazítva a mozdulathoz. Észre sem vettem, hogy mikor kerültek le rólam a ruháim, csak azt éretem meg legközelebb, hogy Nathan férfiassága forrón és keményen feszül az ágyékomnak. Amitől a vágy csak még jobban szétáradt a testemben. Azt hiszem, hogy egész életemben erre a pillanatra vártam, vele, senki mással.
- Nathan? – kapaszkodtam meg a vállaiban kissé idegesen.
- Mi a baj, kicsim? – nézett rám le gyengéden.
- Óvatosan, kérlek – motyogtam kissé félve. Nem sokat tudtam a szexről, de azt már sok lány mesélte, hogy az első alkalom nem éppen kellemes, legalábbis az első néhány mozdulattól nem várhatok túl sok jót.
- Ne félj, vigyázok rád – csókolt meg lágyan. Miközben apró mozdulatokba kezdett. Finoman ringatta a csípőjét, és lassan, milliméterről milliméterre vette egyre jobban birtokba a testemet. Nem volt benne semmi gyorsaság, vagy sürgetés, csak színtiszta gyengédség és odaadás. Sokáig csak kellemes simogatást éreztem odabent, majd hirtelen néhány pillanatnyi éles fájdalmat, amikor Nathan egy kicsit nagyobbat lökött magán, majd mozdulatlanná dermedt, amikor felsikkantottam, bár inkább a meglepettség, mint a fájdalom okán. – Jól vagy? – kérdezte halkan.
- Igen – válaszoltam. Majd magamhoz húztam a fejét, hogy megcsókolhassam. – Ne hagyd abba – fészkelődtem egy kicsit alatta. Mire azonnal mozgatni kezdte a csípőjét felettem, én pedig minden igyekezetemmel próbáltam felvenni a ritmusát, amit nem sokkal később sikerült is kiviteleznem. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy a testiség ennyire elsöprő, és mégis váratlanul felemelő élmény lehet. Eddig csak állatias ösztönnek tartottam, de most már egészen máshogy érzek a dolog iránt. – Nathan – sóhajtottam fel jólesően. Mire kedvesem kicsit gyorsított az eddig elnyújtott ritmusunkon. Én pedig nem tudtam megállni, hogy ne nyögjek, vagy sikoltsak fel a gyönyörtől minden egyes mozdulata után. Majd ő is nevemet kiáltva követett engem a gyönyör páratlan birodalmába.
- Szeretlek, Nadine – motyogta a nyakamba kimerülten.
- Én is szeretlek, téged, Nathan – szorítottam magamhoz. Már csak azt kell elérnünk, hogy ne tudják elragadni tőlem, vissza a purgatóriumba…
(Rosalie szemszöge)
Nem igazán értettem ezt az egészet, ami ma éjjel történt. Nadine olyan furcsa volt, de valahogy izgatott is. Nagyon remélem, hogy jól alakult az estéje Nathannal. Viszont valamit elfelejtettek. Nathan nem érintette meg a homlokomat mielőtt visszahoztak a testembe, így ma van időm gondolkodni a dolgok alakulásán. Igazából, természetesen sajnálom azt, ami Bellával és Nessievel történt, de én egyelőre úgy látom a helyzetet, hogy még nincs minden messze. Hiszen most kezdenek újra összemelegedni a bátyámmal. Igaz, hogy a Volturinál vannak, de ezen még lehet segíteni. Még nem veszett el a szerelmük, és az esély, hogy megszülessen a mi gyönyörű kis Nessienk. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan alakulna nélkülünk az életük. Habár eddig nem annyira rossz, mint hittem, hogy lesz.
- Ébresztő, asszony – szakított ki Emmett a gondolataimból. – Tessék felkelni, mert éhes az urad, és csak te tudsz olyan menyei palacsintát sütni, amilyet én most ennék.
- Még nem vagyok asszony – incselkedtem vele egy kicsit.
- Akkor ébresztő, már majdnem asszony – kuncogott fel. – Így jobban tetszik?
- Hm…, ami azt illeti, akkor már inkább maradjunk az asszony megszólításnál. Bár a drágám, édesem, kicsim, és hasonlók sokkal jobban tetszenének – állapítottam meg.
- Oké, még elgondolkodom rajta, hogy melyik elnevezést használjam rajtad. Bár nekem tetszik ez az asszonyosdi.
- Na jó, inkább megyek palacsintát sütni – kecmeregtem ki az ágyból. Egyre lassabban tudok mozogni, pedig még nem is nagy a pocakom. Mi lesz velem, amikor már a lábamat sem látom, mert akkora hasam lesz.
- Na, gyere, csigabiga – kapott fel Emmett. Majd csak a konyhában állított megint a lábaimra.
- Nem vagyok csigabiga – böktem meg a mellkasát vádlón. – Egyébként hány óra van? – néztem körül. Hiszen még mindenhol sötét van.
- Hajnali négy óra van, jelenleg – rántotta meg a vállát Emmett.
- Hajnali négy? Most akarsz palacsintát enni? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Igen, mert fél hatra már az istállóban kell lennem. Lucifer kis barátnője elleni fog, eljött az idő a kiscsikó érkezésére, és ott akarok lenni, viszont határozottan éhes vagyok, ezért keltettelek fel.
- Na jó, akkor kivételesen kapsz hajnali reggelit, utána pedig visszaalszom még egy kicsit – bólintottam rá. Majd már szedtem is össze a reggelihez valókat. Néhány perc múlva pedig már sült is a palacsinta, amitől Emmettnek hangosan kezdett el korogni a gyomra. – Te tényleg nagyon éhes lehetsz – kuncogtam fel.
- Én mindig éhes vagyok – mondtam teljes komolysággal. – Láttál már engem ételt otthagyni?
- Ami azt illeti, még nem volt hozzá szerencsém – ráztam meg a fejem mosolyogva. Majd egy nagy adag palacsintát halmoztam szerelmem tányérjára, aki azonnal nekiesett a korai reggelijének. Mire elpusztította az első tányér tartalmát, már kapta is tőlem a következő adagot. Alaposan megetettem leendő férjemet, aki elégedetten és jóllakottan nyúlt el a széken, miután mindent elpusztított.
- Köszönöm, ez fantasztikus volt – húzott az ölébe. Majd kaptam egy finom puszit a nyakamra.
- Egészségedre – karoltam át a nyakát. Majd a mellkasának dőltem, és már félig vissza is aludtam. Korán volt még nekem az ébrenléthez.
- Hm… talán mégsem volt jó ötlet felkelteni téged, ne haragudj – simított végig a hátamon.
- Nem, jól tetted, nincs semmi baj – nyitottam ki a szemeimet. – Örülök, hogy én készíthettem neked a reggelit. Ráadásul így el tudunk köszönni egymástól. Gondolom, hogy csak késő este érsz haza.
- Nos, ami azt illeti, valóban csak este fogok hazajönni – bólintott rá Emmett. – Viszont már beszéltem a családdal, és megegyeztem velük, hogy a nászutunkon nyugodtan maradhatunk hosszabb ideig is, mert megoldják a munkát nélkülem. Így lesz időnk bőven jól érezni magunkat. Na meg persze egymást is – simított végig a combomon.
- Ez nagyon jól hangzik – vigyorodtam el.
Már előre vágyom arra az utazásra. Nem tudom, hogy hova megyünk, de abban biztos vagyok, hogy fantasztikus élmény lesz. Emmett biztosan csodálatos helyre fog vinni, efelől semmi kétségem nem lehet. Már sokat álmodoztam róla, hogy hol is fogjuk eltölteni ezt a néhány hetet, de még nem sikerült rájönnöm. Viszont, ami késik, nem múlik. Hamarosan kiderül minden.
- Helyes válasz, pontosan ezt akartam hallani tőled – biccentett kedvesem. – Na gyere, visszaduglak még egy kicsit az ágyba, hogy pihenj. Néhány óra múlva pedig úgyis megérkeznek a lányok, hogy tovább folytathassátok a lázas esküvői előkészületeket. Már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mire készültök pontosan. Főleg a ruhádra. Nagy volt ám a kísértés, hogy meglessem a ruhád, amíg aludtál, de nagy nehezen türtőztettem magam, és eleget téve a kis babonás kérésednek nem nyitottam ki a bűvös szekrényt, ahol rejtegeted.
- Egészen biztos, hogy így van? – kérdeztem összehúzott szemöldökkel.
- Még szép – vágta rá határozottan. – Hát becsapnálak én téged? – kérdezte kissé felháborodottan.
- Természetesen nem – válaszoltam legnagyobb elégedettségére.
- Én is így gondolom – bólintott határozottan. – Na, gyere, aludj még egy pár órát – kapott fel megint. Majd egészen az ágyunkig vitt, és gyengéden lefektetett rá, majd betakart. – Pihenj csak, kicsim. Szóltam Sallynek, hogy tíz előtt ne zavarjanak téged, így még van néhány órád arra, hogy lazíts. Csak semmi hirtelen mozdulat, vagy meggondolatlanság. Vigyázz a mi kis pocaklakónkra – nyomott puszit a hasamra. – Na és persze magadra is – fűzte még hozzá. – Lionel ma este átjön és megvizsgál, úgyhogy ha lesz energiád, akkor őket is bele kellene számolnod a vacsorába.
- Hát persze, hogy beleszámolom őket, hozzák át nyugodtan Alexet is. Majd készítek nektek valami finom süteményt is – mosolyodtam el. Egészen kezdek belejönni a sütés-főzésbe, és még élvezem is a dolgot. Szeretem ember lenni, ehhez nem férhet kétség.
- Oh, süteményt is? Akkor abból jó sokat csinálj, mert harcolni fogunk érte, ha kevés lesz a fogunk alá való – mondta szerelmem vidáman.
- Rendben, majd a legnagyobb tepsit választom erre a célra – ígértem meg.
Azt hiszem, hogy készítek nekik almás kevert süteményt. A dadusom specialitása, és én mindig is imádtam. Édes, omlós sütemény sok almával, és fahéjjal. Szerintem mindenkinek tetszeni fog ez az egyszerű, de mégis fenséges édesség. Már csak azt kell kitalálnom, hogy mi legyen maga a vacsora, a sütemény már meg is van.
- Nagyon helyes, sütiből minél több, annál jobb – nyalta meg a száját kedvesem. A kis falánk. Nem bír ellenállni, ha valami finomságot lát. – Most viszont sajnos tényleg mennem kell – húzta el a száját. – Pihenj sokat, és ne erőltesd meg magad – simított végig az arcomon. Majd a pocakomon is. Azután pedig csókot nyomott a számra. – Sietek haza, addig pedig majd a lányok elszórakoztatnak.
- Rendben, ne aggódj, jól elleszünk – húzta vissza magamhoz még egy csókra. Majd elengedtem őt, hogy dolgozhasson. Én pedig az oldalamra fordultam, és nem sokkal később már aludtam is…
