The Beauty and the Bear - 146. fejezet

146. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Egyáltalán nem tetszett az, hogy Kathy is egy lett közülünk, hiszen ő mégiscsak a lányom első barátnője, és Anne egészen biztosan nem erre gondolt, amikor Edwardra bízta őt. Hogyan fogom ezt megmagyarázni a lányomnak, és vajon mi lehet a fiammal? Remélem, hogy nincs semmi baja. Nagyon nagy baj lesz még ebből az egészből, érzem, hogy valami baj közeledik, nem tudom, hogy mi, de egyszerűen biztos vagyok benne, hogy ez az egész helyzet még valahogy balul fog elsülni.

-          Mi nyomasztja a lelked, Rose? – jelent meg előttem Alice.

-          Rossz előérzetem van, és amiatt is nagyon aggódom, hogy Anne mit fog szólni ahhoz, hogy Kathy átváltozott. Biztos vagyok benne, hogy meg akarta őt védeni – mondtam idegesen. A lányom megint össze fog omlani, hogyha erre rájön, az egészen biztos.

-          Hé, itt még én vagyok a vészmadár – kuncogott fel. Amin nekem is mosolyognom kellett. – Nem látok semmi gondot a jövőben. Minden rendben lesz, nincs miért aggódni. Legalábbis egyenlőre.

-          Én viszont továbbra is biztos vagyok benne, hogy valami történni fog, ez anyai megérzés – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Hozzuk vissza őket a házból? – kérdezte Alice komolyan.

-          Nem, mert akkor Anne azt fogja hinni, hogy nem bízunk benne, pedig ez nincs így. Egyszerűen csak túlságosan is féltem. Hiszen olyan fiatal még.

-          Nézd, Edward azt mondta, hogy minden rendben van, és látszólag nagyon jól érzi magát Demetrivel – mondta Alice határozottan. – Folyamatosan figyelem Demetri döntéseit, de semmilyen hátsó gondolata nincs. Imádja a lányodat. Meglepő módon Anne rengeteg érzelmet felébresztett benne, amit már szinte el is felejtett. Egyre jobban szereti Anne-t, csak még ő sem vallja be magának.

-          Szereti, vagy teljesíti a parancsot? – vontam fel a szemöldököm.

-          Demetri nem hazudik a lányodnak, azt látnám – mondta Alice határozottan.

-          Na és Aro, neki biztosan határozott tervei vannak a lányommal és Demetrivel – állapítottam meg.

-          Ezzel a ténnyel nem tudok, és nem is akarok vitatkozni, de nem Aro fog dönteni a sorsunk felöl, ebben viszont teljesen biztos vagyok megint csak – mondta Alice határozottan.

-          Azt majd még meglátjuk – húztam el a számat. – Mindenesetre mindenképpen megpróbáljuk megakadályozni a terveit.

-          Na látod, ez a helyes hozzáállás – csapta össze a tenyereit Alice.

-          Nem találom sehol – jelent meg Jasper hirtelen. – Olyan, mintha nem is létezett volna.

-          Az meg hogy lehet? – döbbent meg Alice. – Hiszen láttuk, találkoztunk vele. Nem nyelhette el a föld.

-          Jelen állás szerint Gabriel soha nem is létezett – mondta Jasper hitetlenül.

-          Kiről beszéltek? – kérdeztem dühösen. Nem szeretem, amikor kihagynak a beszélgetésből.

-          Gabriel, Kathy párja – vágta rá Alice.

-          Na és hogyan nyelte el a föld? – fordultam Jasper felé.

-          Megvolt az illata a lakásban, ahol éltek, és fent a tetőn, de ott vége. Nem ugrott le a tetőről, nem volt ott, olyan, mintha elnyelte volna a föld. Én még soha életemben nem láttam ilyet – magyarázta Jasper.

-          Talán nem is baj, hogy eltűnt, így legalább biztonságban van – állapítottam meg.

-          Lehetséges – húzta el a száját Alice. – Csak azt gondoltuk, hogy Kathy boldogabb lenne vele, és meg akartuk magyarázni, hogy mit miért tettünk.

-          Nem hiszem, hogy Kathy örülne annak, hogyha rátalálnánk. Több esélye van annak, hogy biztonságban szeretné tudni őt – néztem komolyan a testvéreimre.

-          Ebben is van valami, de azért furcsa, hogy így el tudott tűnni – bólintott rá Jasper.

-          Szerintem, ha itt lesz az ideje előkerül, vagy, ha mégsem, akkor majd Kathy talál magának másik párt, ha szeretne – állapítottam meg. Miért szól a férfiak szerint minden a férfiak érzéseiről? Önszántából ment el, és maradjunk ennyiben, nem kell ezt túlmisztifikálni.

-          Ne légy ilyen ellenséges, Rosalie, nem tudhatjuk, hogy hová tűnt – szólt rám Alice.

-          Hogyha annyira szeretné, akkor mellette maradt volna, ahogy Emmett sem tűnt el azért, mert vámpír lett. Hiába volt nehéz, hiába akart elmenni, mégis velem maradt a szerelmünkért, értem. Ennél jobb férjet soha senki nem is kívánhatna.

-          Öhm… ha kellőképpen kibeszéltétek a szerelmi életemet, akkor csak szólnék, hogy megérkeztünk – morogta az orra alá Kathy az ajtóban állva. – Mellesleg, bár én nem emlékszem sajnos a páromra, de biztos vagyok benne, hogy csakis nyomós indok miatt hagyhatott el engem, és nem haragszom rá. Egyszer még találkozunk, hogyha itt lesz az ideje – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Ne haragudj, hogy rólad beszéltünk a hátad mögött – kértem elnézést azonnal. Biztosan rosszul esik neki, hogy ítélkeztem a párja felett úgy, hogy nem is ismerem.

-          Nem haragszom, hogyha ti is megbocsátotok – sóhajtott fel.

-          Ugyan miért kéne nekünk megbocsátanunk? – lepődtünk meg mindannyian.

-          Azért, amit Edwarddal tettem – harapott az ajkába Kathy.

-          Nocsak, végre ellopta valaki a kis öcsikém ártatlanságát? – jelent meg Emmett kaján vigyorral az arcán.

-          Drágám, te olyan lehetetlen alak vagy – böktem mellkason az én bolond férjemet. Mindig valami hülyeség jut az eszébe.

-          Hát, még talán az is jobb lett volna – sütötte le a szemeit Kathy.

-          Ajaj, ez rosszul hangzik. Mi is történt pontosan? – néztem rá kíváncsian. – Egyébként pedig hol van, Edward?

-          Mindjárt jön, csak átöltözik, azt mondta – vágta rá Kathy.

-          Már itt is vagyok – jelent meg Edward mosolyogva. Bár egy kis fájdalmas grimaszt nem tudott elfojtani, tehát megsérült.

-          Mi történt veled, Edward? – kérdeztem rá azonnal.

-          Semmi gond, csak egy apró baleset volt vadászat közben – legyintett Edward azonnal.

-          Azt nem hinném, mert Kathy rengeteg bűntudatot áraszt, te pedig nagyon sok fájdalmat – vágott közbe Jasper.

-          Attól, hogy neki feleslegesen bűntudata van, nekem pedig kicsit fáj a sérülésem, még baleset volt. Kathy még csak most ébredt fel, így határozottan újszülött, ilyenkor ez még nagyon is bocsánatos bűn – mondta Edward olyan elánnal, hogy még egy kicsit hátra is hőköltem. Mitől ez a sok indulat? Ő mindig tárgyilagos, és higgadt. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, akkor azt hinném, hogy tetszik neki Kathy.

-          Edward, mi bajod van? – kérdezte Alice értetlenül.

-          Csak ne szálljatok rá szegényre, van neki elég baja a hajcihő nélkül is – válaszolta most már kicsit higgadtabban.

-          Nem is felőle jön az összes bűntudat – húzta fel a szemöldökét Jasper. – Te is árasztod – mutatott Edwardra határozottan.

-          Edward, neked miért van bűntudatod? – kérdezte Kathy döbbenten. – Te nem tehetsz róla, hogy az az ember éppen arra járt.

-          Arról nem is, de arról nagyon is, hogy ez lett belőled – mutatott végig rajta szomorúan.

-          Nem értelek – rázta meg a fejét Kathy. – Miattad nem lettem gyilkos az előbb, és ezért örökké hálás leszek neked.

-          Ne mondd ezt – szorította Edward ökölbe a kezeit.

-          Edward, ez tény – vágta rá Kathy.

-          Lehetséges, viszont miattam lettél vámpír is – hajtotta le a fejét bátyám. – Én löktelek ki téged az útra, én idéztem elő a halálos sérülést.

-          Valóban, de én kértelek rá, hogy megtedd, tehát nem te hibád volt. Egyszerűen csak egyedül nem volt merszem hozzá. Az öngyilkosságra sosem lettem volna képes – magyarázta Kathy. – Viszont, ha tudtam volna, hogy ez lesz, akkor sosem kértelek volna ilyesmire.

-          Igen, tudom, és én vállaltam el, csak annyira bánt, hogy szenvedni látlak, hiszen te vagy az unokahúgom legjobb barátnője, vagyis egyetlen barátnője. Nem lehetsz boldogtalan, soha.

-          Nem is leszek – vágta rá Kathy. – Gyorsan megtanulom a ti életmódotokat, és minden rendben lesz.

-          Örülök, hogy kezded pozitívan látni a helyzetet – mosolyodott el Edward őszintén.

-          Valakinek muszáj, ha te mindig csak a negatív pillanatokra figyelsz fel – kuncogott fel Kathy. – Maradjunk annyiban, hogy mindketten elfelejtjük a buta bűntudatunkat – nyújtotta a kezét Edward felé.

-          Részemről rendben – fogadta el bátyám azonnal a felajánlott kezet. Mi pedig mindannyian elmosolyodtunk a jeleneten. Sokkal jobb volt, hogy ezt az ügyet most tisztázták egymás között, és nem hordozták magukban még ki tudja, hogy mennyi ideig…

(Anne szemszöge)

Amint felvettem a ruhámat a vadászathoz, már rohantam is ki a szobából, ahol Demetri várt rám.

-          Te hordasz nadrágot? – nézett rám döbbenten.

-          Miért? Talán nem tetszik? – néztem végig magamon.

-          Nagyon is tetszik, hiszen még jobban kiemeli az alakodat, mint a ruhák, de nem szokványos viselet a hölgyek körében.

-          Még – vágtam rá határozottan.

-          Nos, én csak örülnék, hogyha rászoknátok. Bár a hozzátok férést némiképp megnehezíti, de a kecses csípőknek és a feszes hátsóknak igencsak jót tesz – villantak meg a szemei.

-          Megnehezíti a hozzánk férést? – vontam fel a szemöldököm.

-          Öhm… ezt inkább most nem fejtem ki – kuncogott fel.

-          Még mindig nem értem – gondolkodtam el komolyan. Már miért nehezítené meg a hozzám férést, hiszen nadrágon keresztül is meg tud érinteni. Ez eléggé butaság.

-          Inkább ne törd rajta az okos kis fejecskédet, Anne, majd egyszer rájössz, hogy mire mondtam – nyomott gyors puszit a számra Demetri. – Inkább menjünk. Edward szerint nagyon szükséged van már egy kis vérre. Egyébként milyen gyakran kell vadásznod?

-          Néhány hetente bőven elég, ahogy nektek is, annyi a különbség, hogy két vadászat között én emberi ételen élek – rántottam meg a vállam.

-          Értem, akkor majd figyelek rá, hogy időben el is menj mindig, amikor szükséged van rá. Úgy hallottam, hogy hajlamos vagy elhanyagolni az életednek ezt a részét – dorgált meg finoman.

-          Nem tagadom, hogy nem a kedvenc időtöltésem, de talán te majd megszeretteted velem. Itt a lehetőség – mondtam kihívóan.

-          Részemről a megtiszteltetés – hajolt meg lovagiasan. – Akkor menjünk is, hogy minél előbb megszeresd a vadászatot – kapott a karjaiba, majd az erdőbe vetette magát velem együtt.

-          Már ne is haragudj, de úgy nehezebb lesz vadászni, hogy az öledben vagyok – állapítottam meg.

-          Nem fogsz az karomban maradni, csak elviszlek egy állítólag nagyon jó vadászterületre, a családod mindig oda jár.

-          Akkor ott lesz medve és hegyi oroszlán – kuncogtam fel.

-          Remélhetőleg, úgyis a vadat ajánlottad nekem kezdésnek – mondta lelkesen.

-          Azt hittem, hogy minden Volturi tag undorodik még az állatvér gondolatától is – néztem rá kérdőn.

-          Én személy szerint azért nem gondolkodtam rajta még soha, mert én vámpírságom kezdete óta Volturi családtag vagyok. Addig nem is hallottam, hogy lehetséges más életmódot is választani, amíg nem járt itt egyszer Carlisle, aki már aranyszínű szemekkel érkezett – mondta Demetri mosolyogva. – Őszintén szólva már régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet az állati vér.

-          Akkor itt a lehetőség – mondtam vigyorogva, amikor meghallottam egy medvét. Méghozzá a hangokból ítélve jó nagy, megtermett darab lehet.

-          Te kéred? – ugrott fel velem egy fára, majd leültetett egy vastag ágra.

-          Nem, szeretném megnézni, hogy hogyan vadászol medvére – mondtam lelkesen. – Azután vadászhatsz nekem is.

-          Rendben – egyezett bele azonnal. Majd leugrott a fáról, rá egyenesen a medvére, ami legnagyobb meglepetésemre le is dobta magáról. Hát nem éppen erre számítottam. Másodszorra azonban már jobban sikerült, és egy jól irányzott harapással el is találta a medve nyakán az eret, azután pedig mohón szívni kezdte az állat vérét. Nem sokkal később pedig a földre dobta az immáron élettelen tested. – Ez egyszerűen borzalmas – nyögte fájdalmas képpel. – Hogy vagytok képesek ezzel táplálkozni?

-          Elég a tudat, hogy erőt ad az élethez, és így nem kell ártatlan embereket gyilkolnunk – vágtam rá határozottan. – Megjegyzem, hogy elsőre egészen ügyes voltál. Azt hittem, hogy sokkal rosszabbul fogsz reagálni az állati vérre. Bár az végképp megdöbbentett, hogy egyszerűen lehajított magáról a medve – kuncogtam halkan.

-          Nos, jóval izgágább, mint egy ember, és megjegyzem, ez nagyon is tetszett – mondta mosolyogva. – Még egy kis bunyót is el tudok képzelni vele, mielőtt kiszívom a vérét.

-          Tehát nem tettél le örökre a próbálkozásról? – lepődtem meg.

-          Utólag annyira nem volt szörnyű, és inkább elviselem ezt, minthogy hagyjam veszni azt, ami közöttünk kezd kialakulni – mondta határozottan.

-          Én és a családom sosem ítélkeznénk feletted, vagy bárki felett, amiatt, mert másik utat választott, mint mi – néztem rá komolyan. – Ha csak azért teszed, mert azt hiszed, hogy különben nem becsüllek meg téged, akkor máris abbahagyhatod a szenvedést.

-          Nem azért teszem, mert máskülönben nem fogadnál el, hanem azért teszem, mert szeretnék veletek menni, és tagja lenni a családotoknak, hogyha te is akarod. Most már biztosan tudom, hogy erre vágyom – nézett mélyen a szemembe. – Ennyi évszázad óta először érzek ilyen mélyen valaki iránt, és nem vagyok hajlandó lemondani erről. Ha kell, akkor az életem árán is kijuttatlak innen titeket.

-          Demetri, nem fogjuk hagyni, hogy az életed add értünk – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Anne, csak annyit kérek, hogy bízz bennem, tudom, hogy hogyan tudunk elmenni anélkül, hogy senkinek se essen bántódása, legalábbis elméletben.

-          Na és hogyan? – kérdeztem kíváncsian.

-          Az még legyen az én titkom, amíg nem vagyok biztos benne, hogy tudom kivitelezni a dolgot – nyomott gyengéden a fatörzsnek. Majd lágyan megcsókolt.

-          Hm… ez egy egészen finom medve volt – mondtam mosolyogva, amikor kinyitottam a szemem a csók után. – Állandósítod azt a szokást, hogy akkor csókolsz meg, amikor csak akarsz?

-          Amennyiben nincs ellenedre, igen, szeretném állandósítani – simított végig az arcomon.

-          Nincs ellenemre, de most már szeretnék kérni valami harapnivalót is, ha már megígérted, hogy vadászol nekem. Vagy inkább nézni szeretnéd? – villantak meg a szemeim.

-          Csábító ajánlatnak hangzik, hogy nézzem, de mivel le vagy gyengülve, inkább hozok neked valami finomat, te csak várj itt – mondta. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a fák között. Nekem pedig különös érzésem támadt. Úgy éreztem, hogy valaki figyel minket, és ettől jeges borzongás futott végig az egész testemen…

The Beauty and the Bear - 145. fejezet

145. fejezet

(Kathy szemszöge)

A fájdalom lassan csökkenni kezdett, és én boldog voltam, hogy végre vége lesz ennek az egésznek. Nem emlékszem, hogy miért akartam vámpír lenni, de az biztos, hogy nem gondoltam át ezt a több napi kínszenvedést, amikor kitaláltam, hogy ez lesz a jövőm kulcsa.

-          Nemsokára felébred – hallottam meg egy kedves hangot.

-          Szerintetek meggyógyultak a sérülései? – kérdezte egy aggódó női hang.

-          Ne aggódj, drágám, ahogy a te gerinced meggyógyult, úgy Kathy-vel sem lesz semmi baj. Minden balesetből adódó sérülése begyógyult.

-          Mikor mondjuk el Anne-nek, hogy Kathy is vámpír lett? – kérdezte Rosalie. Hm… Rosalie, kezdek emlékezni. Anne édesanyja, és a Cullen család. A barátnőm családja csupa vámpír, ő pedig félvér. Lassan visszajönnek az emlékeim. Viszont, mintha valakire nem emlékeznék, aki nagyon fontos. Egy arcfoszlány, egy mosoly, kedves hang… ki lehet ez?

-          Kathy, ébredj – simított végig valaki az arcomon. Én pedig azonnal kinyitottam a szemem, de már a szoba túlsó oldalán álltam.

-          A mindenit – kerekedtek ki a szemeim. – Ti mindent ilyen gyorsan érzékeltek? – néztem körbe a szobában, és egy szempillantás alatt. A furcsa pedig az volt, hogy minden apró részletet azonnal képes voltam megjegyezni. – Ez elképesztő. Ti mindent így láttok? – kérdeztem kíváncsian.

-          Hogy érzed magad? – lépett hozzám közelebb egy pöttöm fekete hajú vámpírlány. Alice, igen így hívják.

-          Köszönöm, jól, legalábbis azt hiszem – haraptam az ajkamba. – Furcsa érzés, nagyon jó, de valahogy mégis rossz is.

-          Fáj a torkod? – lépett mellém Edward kedvesen.

-          Ami azt illeti, nagyon – kaptam a kezemet az említett területhez.

-          Akkor gyere velem, majd én elviszlek vadászni – ajánlotta kedvesen, majd felém nyújtotta a kezét. - Nincs mitől félned, minden rendben lesz, és utána sokkal jobban fogod érezni magad – szorította meg a kezemet gyengéden. Majd maga után húzott.

-          Na, de Edward, ne csapj le rögtön a kisasszonyra – szólt utánunk Emmett nevetve.

-          Kathy-nek párja van, és én sosem lennék képes ebbe belerondítani. Egyébként sem lenne nála esélyem, mert ő egy hűséges és tiszta lélek.

-          Ezek a tulajdonságok rólad is tökéletesen elmondhatók, te pedig még ráadásként nagyon jóképű is vagy – kuncogtam fel.

-          Igazán köszönöm a bókot – hajolt meg előttem Edward. – Te is nagyon csínos vagy – fűzte még hozzá. – Viszont most menjünk legújabb húgocskám, mert ideje, hogy túless az első vadászatodon.

-          Rendben, menjünk – bólintottam rá halkan. Majd futni kezdtem Edward után, pontosan követve minden egyes mozdulatát. Aztán hirtelen megállt, és elkapott engem is.

-          Itt jó lesz – mondta gyengéd mosollyal az arcán. – Hunyd be a szemed, és meséld el, hogy mit hallasz – adta ki az utasítást, én pedig azt tettem, amit mondott.

-          Hallok egy baglyot, egy mókust, talán egy nyuszi családot – mondtam koncentrálva. – Ez pedig talán egy őz.

-          Nagyon jó, elsőre kifejezetten fergeteges – dicsért meg Edward elégedetten.

-          Na és most? – kérdeztem kíváncsian. Nem igazán tudtam, hogy mit is kéne tennem. Megvan az őz, tudom, hogy melyik illat után kéne mennem, de utána kell mennem, vagy lassan becserkésznek? Mi lenne a dolgom? Miért nem jön nekem is ösztönből, ahogy mindenki másnak? Furcsa érzésem van. Olyan érzés, mintha nem kellene megtennem, mert nincs szükségem rá. Vagy talán mégis szükségem van rá? Hiszen fáj a torkom.

-          Most nyugodj meg. Semmi hihetetlen nincs a bizonytalanságodban. Elsőre sokaknak nem megy ösztönből a dolog – mosolygott rám. – Ha érzed, és tudod, hogy melyik az őz, akkor engedd el magad, és menj, ha meglátod, és közelről fogod érezni, akkor könnyedén megtalálod a módot, hogy levadászd az őzt. Indulj – adta ki az utasítást. Én pedig úgy tettem, ahogy mondta. A lábaim szinte azonnal a jó irányba indultak, és miután elindultak már nem volt megállás. Egyszerűen hihetetlen volt a sebesség, amivel száguldottam, és a látvány, ahogy láttam mindent, az apró kis vízcseppeket is a leveleken. A figyelmem azonban elvonta az őz, amit üldöztem, már nem gondoltam semmi másra csakis arra, hogy el akarom kapni, és bele akarom mélyeszteni a fogaimat az ütőerébe. Már majdnem megvolt, amikor hirtelen egy még finomabb illatot sodort felém a szél, és én ösztönösen elindultam, ezután az illat után.

-          Kathy, ne tedd, várj – hallottam meg azt hiszem Edward kiáltását. – Kathy, ez egy ember, nem akarod ezt tenni – jött egyre hangosabbról a kiáltása. Majd nekem csapódott, és egy sziklafalhoz szorított az egész testével.

-          Eressz el – morogtam rá, majd a fogaimat a vállába vájtam.

-          Kathy, hagyd abba, fogd vissza a légzésed – üvöltött fel, de ez engem most egy kicsit sem érdekelt. Ki akartam szabadulni. – Kathy, előre is bocsánat – hallottam meg a ködön át a hangját. Majd hirtelen fuldokolni kezdtem. Edward az egyik kezével befogta a számat, és az orromat is. Úrrá lett rajtam a pánik. Miért akar megölni? – Nyugodj meg, Kathy, nincs szükséged oxigénre az élethez. Nincs semmi baj, csak térj vissza hozzám. Nézz rám, nézz a szemembe – mondta ellentmondást nem tűrve. Én pedig nagy nehezen felé fordítottam a tekintetemet. Nem fogsz megfulladni, csak ne vegyél levegőt, és elmegyünk innen – mondta határozottan. – Ha már magadnál vagy, akkor higgadtan bólints. Én pedig megtettem, ahogy észrevettem, hogy mit tettem vele, azonnal kitisztult a fejem. – Jól van, akkor most elengedlek – vette el a kezét a számról és az orromról, de a biztonság kedvéért továbbra is szorosan tartott.

-          Annyira sajnálom – néztem bűnbánóan a vállán ejtett sebekre nézve.

-          Még mindig jobb, hogy engem kóstoltál meg, mint azt az embert – futott át az arcán egy halvány mosoly.

-          Nagyon fáj? – kérdeztem aggódva.

-          A vámpírméreg még nekem sem kellemes, de aggódj, túl fogom élni – mondta legyintve.

-          Ez jó hír, még egyszer bocsáss meg, kérlek – néztem rá őszintén.

-          Semmi gond, ez teljesen normális egy újszülöttől. Neked ez a természetes viselkedésed még egy kis ideig. Most viszont inkább menjünk, és kerítsünk neked valami olyan harapnivalót, amit meg is ehetsz – ajánlotta a lehetőséget.

-          Nem veszélyes ez azok után, amit az előbb műveltem? – húztam el a számat.

-          Ne aggódj, máshová viszlek – kapott hirtelen a karjaiba. – A biztonság kedvéért még egy ideig ne vegyél levegőt. Elviszlek valahová, ahová fizikai képtelenség egy embernek feljutnia.

-          Rendben – bólintottam rá. Majd behunytam a szemem, és arra koncentráltam, hogy egyetlen egy apró kis lélegzetet se vegyek.

-          Most már kinyithatod a szemed, és vehetsz levegőt is – mondta Edward hirtelen. Majd ráállított a lábaimra.

-          Ez csodálatos – néztem körül teljesen elámulva. Még soha életemben nem láttam ilyen szép tájat.

-          Fent vagyunk a hegyekben, itt találhatunk neked ízletesebb zsákmányt is, mint az az őz lett volna.

-          Hm… ez micsoda? – kérdeztem kíváncsian. Nagyon kellemes volt ez az illat. Nem olyan jó, mint az emberé, de sokkal jobb, mint az őzé.

-          Úgy látom, hogy Emmett és te jól ki fogtok jönni egymással, ugyanis medve van a környéken.

-          Azt hiszem, hogy megnézem közelebbről is – vigyorodtam el, és ahogy az előbb is, úgy most is elindultam, de ezúttal nem történt semmi váratlan. Hirtelen ugrottam rá a medvére, és egy szempillantás alatt elkaptam a torkát. Egyszerűen csodálatos volt, ahogy a meleg folyadék lecsorgott a torkon, és enyhítette a fájdalmat.

-          Nagyon szép volt, Kathy – dicsért meg Edward mosolyogva. – Elsőre tökéletesen sikerült, még csak a ruhád sem lett koszos. – Azt hiszem, hogy néhány hét, talán egy hónap, és találkozhatsz is újra Anne-nek, nagyon fog örülni neked, ez egészen biztos.

-          Néhány hét, vagy egy hónap? Miért, talán elutazott?

-          Nem, de gondolom, te sem szeretnéd, hogyha elcsábítana az illata és megtámadnád – nézett rám teljes komolysággal.

-          Természetesen nem – vágtam rá azonnal. Hiszen egy teljesen magától értetődő.

-          Egy hónap múlva már képes leszel uralni a szomjadat – mondta Edward határozottan.

-          Akkor lenne egy kérésem – néztem rá könyörgőn.

-          Mi lenne az? – pillantott rám. Majd az arca szomorúvá vált. – Nem szeretek hazudni neki – mondta komolyan.

-          Nem kell hazudnod, csak ne áruld el neki a teljes igazságot – ajánlottam a lehetőséget. – Annyit mondj meg neki, hogy jól vagyok. Ez igaz – állapítottam meg.

-          Igaz, de nagyon dühös lesz, hogyha megtudja, hogy átvertük – húzta el a száját Edward. – Ráadásul teljesen jogosan.

-          Gondolj csak bele, hogyha tudná, hogy mi történt, akkor azonnal látni akarna, nem igaz?

-          De – adta meg magát végre Edward. Én pedig tudtam, hogy nyert ügyem van…

(Anne szemszöge)

Tudtam, hogy aludnom kéne a vadászat előtt, de mivel majdnem egy egész napot átaludtam, ráadásul a csók is alaposan felébresztett, hiába próbálkoztam, egyszerűen nem tudtam elaludni. Akármennyire is szerettem volna. Ráadásul még csak ötletem sem volt, hogy hogyan tudnék végre elszenderedni.

-          Mi a baj, Anne? – kérdezte Demetri hirtelen.

-          Nem vagyok álmos – szusszantottam fel.

-          Hát, pedig nem ártana, ha pihennél egy kicsit, mielőtt elindulunk vadászni, mert az elég fárasztó dolog – simított végig a hátamon.

-          Vagy elmehetnénk vadászni most – ajánlottam a lehetőséget.

-          Éjszaka? – lepődött meg Demetri. – Te látsz éjjel?

-          Félig vámpír vagyok, természetesen látok éjszaka, nem annyira jól, mint ti, de azért nem tévedek el. Ráadásul éjszaka több húsevő állat portyázik, és azok talán jobbak lennének neked első kísérletnek, mint egy növényevő. Állítólag édesebbek a húsevők – mondtam határozottan.

-          Hm… megfontolandó – mondta elgondolkodva. – Egészen jól hangzik ez a ragadozóra vadászás, legalább van benne egy kis izgalom.

-          Izgalom? Rád nem igazán lehet veszélyes egy vadállat – forgattam meg a szemeimet.

-          Az mindegy, akkor is tetszik egy kis küzdelem gondolata – vágta rá lelkesen. – Akkor menj, öltözz fel, és már mehetünk is, de neked inkább majd én fogok valamit – nézett rám komolyan.

-          Tudok vadászni – néztem rá sértetten.

-          Ebben biztos vagyok, de most le vagy gyengülve, legalábbis Edward ezt mondta. Attól tartok, hogy a családod a fejemet venné, hogyha akár egy hajad szála is meggörbülne.

-          Ne aggódj, nem lesz semmi bajom – vágtam rá.

-          Persze, hogy nem lesz semmi bajod, mert én fogok neked vadászni, ebben nem nyitok vitát. Fogok neked akármit.

-          Nem vagyok már kétéves – duzzogtam.

-          Nem, már egy kicsit több vagy – kuncogott fel.

-          Aha, tehát fiatal vagyok az önálló vadászathoz, de a csókhoz már nem? – húztam fel a szemöldököm.

-          Ez a beszélgetés nagyon rossz irányba kezd haladni – húzta el a száját Demetri.

-          Miért lenne ez rossz irány? Számomra minden világos, ha nem vagyok képes önállóan vadászni, akkor a testi kapcsolattal való barátkozás is túl korai még a számomra, ez szerintem teljesen logikus – mondtam gonosz mosollyal az arcomon.

-          Anne, a két dolog nem ugyanaz. Megsérülhetsz vadászat közben.

-          Megsérülhetek más közben is – vetettem ellent. – Tehát, ha a vadászathoz túl fiatal vagyok, akkor most szépen visszaköltözöm a saját szobámba, és elfelejtjük egy időre, ami nemrégen történt közöttünk – mondtam határozottan.

-          Ez övön aluli ütés – nyögött fel Demetri.

-          Nem, ez csupán ok-okozati összefüggés. Tehát, hogy döntesz? Túl fiatal vagyok még a vadászathoz, és máshoz is? – villantak meg a szemeim.

-          Ez zsarolás – jelentette ki Demetri.

-          Nem, ezek tények – vágtam rá.

-          Oh, te boszorkány – morgott fel Demetri. – Akkor sem fogsz vadászni, mert most nem vagy erőd teljében. Inkább lemondok rólad még egy időre, hogyha ez kell a biztonságod érdekében - sóhajtott fel.

-          Ezt örömmel hallom – mosolyodtam fel. Majd egy szempillantás alatt megszüntettem a köztünk levő távolságot, és gyengéd puszi nyomtam a szájára. – Akkor foghatsz nekem egy medvét – kacsintottam rá.

-          Baj, hogyha most nem egészen értelek? – nézett rám bambán.

-          Csak teszteltem, hogy én vagyok-e neked a fontosabb teljes valómban, vagy csak a testem kell – haraptam az ajkamba. – Egyébként csillagos ötösre vizsgáztál – mondtam boldogan.

-          Furmányosabb nő vagy, mint ahogy azt a családod gondolja – állapította meg Demetri. – Személy szerint nekem nagyon tetszik, hogy van egy icipicit rossz oldalad is.

-          A családomban minden nőnek megvan az icipicit rossz oldala. Szerinted honnan tanultam a praktikákat – kuncogtam fel. Számtalanszor láttam, hogy hogyan neveli Alice Jaspert, vagy anya, apát. Tökéletesen csak Esme és Carlisle simul egymáshoz a családból.

-          Egyre szimpatikusabb a családod – mondta Demetri vigyorogva. – Szeretem a bonyolult nőket.

-          Az nagyon jó hír, mert csak csomagban vagyok elérhető – mondtam határozottan.

-          Igen, erre rájöttem, ezért is próbálom ki az életmódotokat – bólintott rá Dem. – Mindenesetre irány felöltözni, mert ha már aludni nem tudsz, akkor menjünk. Fogok neked bármit, amit csak szeretnél.

-          Rendben – biccentettem. – Nem leszek hálátlan – vetettem még oda félvállról, majd egy szempillantás alatt eltűntem a szobámban.

-          Vigyázz, mert szavadon foglak – kiabált utánam.

-          Reméltem is – vágtam vissza nevetve. Majd amilyen gyorsan csak tudtam magamra kapkodtam a ruháimat…