The Beauty and the Bear - 145. fejezet

145. fejezet

(Kathy szemszöge)

A fájdalom lassan csökkenni kezdett, és én boldog voltam, hogy végre vége lesz ennek az egésznek. Nem emlékszem, hogy miért akartam vámpír lenni, de az biztos, hogy nem gondoltam át ezt a több napi kínszenvedést, amikor kitaláltam, hogy ez lesz a jövőm kulcsa.

-          Nemsokára felébred – hallottam meg egy kedves hangot.

-          Szerintetek meggyógyultak a sérülései? – kérdezte egy aggódó női hang.

-          Ne aggódj, drágám, ahogy a te gerinced meggyógyult, úgy Kathy-vel sem lesz semmi baj. Minden balesetből adódó sérülése begyógyult.

-          Mikor mondjuk el Anne-nek, hogy Kathy is vámpír lett? – kérdezte Rosalie. Hm… Rosalie, kezdek emlékezni. Anne édesanyja, és a Cullen család. A barátnőm családja csupa vámpír, ő pedig félvér. Lassan visszajönnek az emlékeim. Viszont, mintha valakire nem emlékeznék, aki nagyon fontos. Egy arcfoszlány, egy mosoly, kedves hang… ki lehet ez?

-          Kathy, ébredj – simított végig valaki az arcomon. Én pedig azonnal kinyitottam a szemem, de már a szoba túlsó oldalán álltam.

-          A mindenit – kerekedtek ki a szemeim. – Ti mindent ilyen gyorsan érzékeltek? – néztem körbe a szobában, és egy szempillantás alatt. A furcsa pedig az volt, hogy minden apró részletet azonnal képes voltam megjegyezni. – Ez elképesztő. Ti mindent így láttok? – kérdeztem kíváncsian.

-          Hogy érzed magad? – lépett hozzám közelebb egy pöttöm fekete hajú vámpírlány. Alice, igen így hívják.

-          Köszönöm, jól, legalábbis azt hiszem – haraptam az ajkamba. – Furcsa érzés, nagyon jó, de valahogy mégis rossz is.

-          Fáj a torkod? – lépett mellém Edward kedvesen.

-          Ami azt illeti, nagyon – kaptam a kezemet az említett területhez.

-          Akkor gyere velem, majd én elviszlek vadászni – ajánlotta kedvesen, majd felém nyújtotta a kezét. - Nincs mitől félned, minden rendben lesz, és utána sokkal jobban fogod érezni magad – szorította meg a kezemet gyengéden. Majd maga után húzott.

-          Na, de Edward, ne csapj le rögtön a kisasszonyra – szólt utánunk Emmett nevetve.

-          Kathy-nek párja van, és én sosem lennék képes ebbe belerondítani. Egyébként sem lenne nála esélyem, mert ő egy hűséges és tiszta lélek.

-          Ezek a tulajdonságok rólad is tökéletesen elmondhatók, te pedig még ráadásként nagyon jóképű is vagy – kuncogtam fel.

-          Igazán köszönöm a bókot – hajolt meg előttem Edward. – Te is nagyon csínos vagy – fűzte még hozzá. – Viszont most menjünk legújabb húgocskám, mert ideje, hogy túless az első vadászatodon.

-          Rendben, menjünk – bólintottam rá halkan. Majd futni kezdtem Edward után, pontosan követve minden egyes mozdulatát. Aztán hirtelen megállt, és elkapott engem is.

-          Itt jó lesz – mondta gyengéd mosollyal az arcán. – Hunyd be a szemed, és meséld el, hogy mit hallasz – adta ki az utasítást, én pedig azt tettem, amit mondott.

-          Hallok egy baglyot, egy mókust, talán egy nyuszi családot – mondtam koncentrálva. – Ez pedig talán egy őz.

-          Nagyon jó, elsőre kifejezetten fergeteges – dicsért meg Edward elégedetten.

-          Na és most? – kérdeztem kíváncsian. Nem igazán tudtam, hogy mit is kéne tennem. Megvan az őz, tudom, hogy melyik illat után kéne mennem, de utána kell mennem, vagy lassan becserkésznek? Mi lenne a dolgom? Miért nem jön nekem is ösztönből, ahogy mindenki másnak? Furcsa érzésem van. Olyan érzés, mintha nem kellene megtennem, mert nincs szükségem rá. Vagy talán mégis szükségem van rá? Hiszen fáj a torkom.

-          Most nyugodj meg. Semmi hihetetlen nincs a bizonytalanságodban. Elsőre sokaknak nem megy ösztönből a dolog – mosolygott rám. – Ha érzed, és tudod, hogy melyik az őz, akkor engedd el magad, és menj, ha meglátod, és közelről fogod érezni, akkor könnyedén megtalálod a módot, hogy levadászd az őzt. Indulj – adta ki az utasítást. Én pedig úgy tettem, ahogy mondta. A lábaim szinte azonnal a jó irányba indultak, és miután elindultak már nem volt megállás. Egyszerűen hihetetlen volt a sebesség, amivel száguldottam, és a látvány, ahogy láttam mindent, az apró kis vízcseppeket is a leveleken. A figyelmem azonban elvonta az őz, amit üldöztem, már nem gondoltam semmi másra csakis arra, hogy el akarom kapni, és bele akarom mélyeszteni a fogaimat az ütőerébe. Már majdnem megvolt, amikor hirtelen egy még finomabb illatot sodort felém a szél, és én ösztönösen elindultam, ezután az illat után.

-          Kathy, ne tedd, várj – hallottam meg azt hiszem Edward kiáltását. – Kathy, ez egy ember, nem akarod ezt tenni – jött egyre hangosabbról a kiáltása. Majd nekem csapódott, és egy sziklafalhoz szorított az egész testével.

-          Eressz el – morogtam rá, majd a fogaimat a vállába vájtam.

-          Kathy, hagyd abba, fogd vissza a légzésed – üvöltött fel, de ez engem most egy kicsit sem érdekelt. Ki akartam szabadulni. – Kathy, előre is bocsánat – hallottam meg a ködön át a hangját. Majd hirtelen fuldokolni kezdtem. Edward az egyik kezével befogta a számat, és az orromat is. Úrrá lett rajtam a pánik. Miért akar megölni? – Nyugodj meg, Kathy, nincs szükséged oxigénre az élethez. Nincs semmi baj, csak térj vissza hozzám. Nézz rám, nézz a szemembe – mondta ellentmondást nem tűrve. Én pedig nagy nehezen felé fordítottam a tekintetemet. Nem fogsz megfulladni, csak ne vegyél levegőt, és elmegyünk innen – mondta határozottan. – Ha már magadnál vagy, akkor higgadtan bólints. Én pedig megtettem, ahogy észrevettem, hogy mit tettem vele, azonnal kitisztult a fejem. – Jól van, akkor most elengedlek – vette el a kezét a számról és az orromról, de a biztonság kedvéért továbbra is szorosan tartott.

-          Annyira sajnálom – néztem bűnbánóan a vállán ejtett sebekre nézve.

-          Még mindig jobb, hogy engem kóstoltál meg, mint azt az embert – futott át az arcán egy halvány mosoly.

-          Nagyon fáj? – kérdeztem aggódva.

-          A vámpírméreg még nekem sem kellemes, de aggódj, túl fogom élni – mondta legyintve.

-          Ez jó hír, még egyszer bocsáss meg, kérlek – néztem rá őszintén.

-          Semmi gond, ez teljesen normális egy újszülöttől. Neked ez a természetes viselkedésed még egy kis ideig. Most viszont inkább menjünk, és kerítsünk neked valami olyan harapnivalót, amit meg is ehetsz – ajánlotta a lehetőséget.

-          Nem veszélyes ez azok után, amit az előbb műveltem? – húztam el a számat.

-          Ne aggódj, máshová viszlek – kapott hirtelen a karjaiba. – A biztonság kedvéért még egy ideig ne vegyél levegőt. Elviszlek valahová, ahová fizikai képtelenség egy embernek feljutnia.

-          Rendben – bólintottam rá. Majd behunytam a szemem, és arra koncentráltam, hogy egyetlen egy apró kis lélegzetet se vegyek.

-          Most már kinyithatod a szemed, és vehetsz levegőt is – mondta Edward hirtelen. Majd ráállított a lábaimra.

-          Ez csodálatos – néztem körül teljesen elámulva. Még soha életemben nem láttam ilyen szép tájat.

-          Fent vagyunk a hegyekben, itt találhatunk neked ízletesebb zsákmányt is, mint az az őz lett volna.

-          Hm… ez micsoda? – kérdeztem kíváncsian. Nagyon kellemes volt ez az illat. Nem olyan jó, mint az emberé, de sokkal jobb, mint az őzé.

-          Úgy látom, hogy Emmett és te jól ki fogtok jönni egymással, ugyanis medve van a környéken.

-          Azt hiszem, hogy megnézem közelebbről is – vigyorodtam el, és ahogy az előbb is, úgy most is elindultam, de ezúttal nem történt semmi váratlan. Hirtelen ugrottam rá a medvére, és egy szempillantás alatt elkaptam a torkát. Egyszerűen csodálatos volt, ahogy a meleg folyadék lecsorgott a torkon, és enyhítette a fájdalmat.

-          Nagyon szép volt, Kathy – dicsért meg Edward mosolyogva. – Elsőre tökéletesen sikerült, még csak a ruhád sem lett koszos. – Azt hiszem, hogy néhány hét, talán egy hónap, és találkozhatsz is újra Anne-nek, nagyon fog örülni neked, ez egészen biztos.

-          Néhány hét, vagy egy hónap? Miért, talán elutazott?

-          Nem, de gondolom, te sem szeretnéd, hogyha elcsábítana az illata és megtámadnád – nézett rám teljes komolysággal.

-          Természetesen nem – vágtam rá azonnal. Hiszen egy teljesen magától értetődő.

-          Egy hónap múlva már képes leszel uralni a szomjadat – mondta Edward határozottan.

-          Akkor lenne egy kérésem – néztem rá könyörgőn.

-          Mi lenne az? – pillantott rám. Majd az arca szomorúvá vált. – Nem szeretek hazudni neki – mondta komolyan.

-          Nem kell hazudnod, csak ne áruld el neki a teljes igazságot – ajánlottam a lehetőséget. – Annyit mondj meg neki, hogy jól vagyok. Ez igaz – állapítottam meg.

-          Igaz, de nagyon dühös lesz, hogyha megtudja, hogy átvertük – húzta el a száját Edward. – Ráadásul teljesen jogosan.

-          Gondolj csak bele, hogyha tudná, hogy mi történt, akkor azonnal látni akarna, nem igaz?

-          De – adta meg magát végre Edward. Én pedig tudtam, hogy nyert ügyem van…

(Anne szemszöge)

Tudtam, hogy aludnom kéne a vadászat előtt, de mivel majdnem egy egész napot átaludtam, ráadásul a csók is alaposan felébresztett, hiába próbálkoztam, egyszerűen nem tudtam elaludni. Akármennyire is szerettem volna. Ráadásul még csak ötletem sem volt, hogy hogyan tudnék végre elszenderedni.

-          Mi a baj, Anne? – kérdezte Demetri hirtelen.

-          Nem vagyok álmos – szusszantottam fel.

-          Hát, pedig nem ártana, ha pihennél egy kicsit, mielőtt elindulunk vadászni, mert az elég fárasztó dolog – simított végig a hátamon.

-          Vagy elmehetnénk vadászni most – ajánlottam a lehetőséget.

-          Éjszaka? – lepődött meg Demetri. – Te látsz éjjel?

-          Félig vámpír vagyok, természetesen látok éjszaka, nem annyira jól, mint ti, de azért nem tévedek el. Ráadásul éjszaka több húsevő állat portyázik, és azok talán jobbak lennének neked első kísérletnek, mint egy növényevő. Állítólag édesebbek a húsevők – mondtam határozottan.

-          Hm… megfontolandó – mondta elgondolkodva. – Egészen jól hangzik ez a ragadozóra vadászás, legalább van benne egy kis izgalom.

-          Izgalom? Rád nem igazán lehet veszélyes egy vadállat – forgattam meg a szemeimet.

-          Az mindegy, akkor is tetszik egy kis küzdelem gondolata – vágta rá lelkesen. – Akkor menj, öltözz fel, és már mehetünk is, de neked inkább majd én fogok valamit – nézett rám komolyan.

-          Tudok vadászni – néztem rá sértetten.

-          Ebben biztos vagyok, de most le vagy gyengülve, legalábbis Edward ezt mondta. Attól tartok, hogy a családod a fejemet venné, hogyha akár egy hajad szála is meggörbülne.

-          Ne aggódj, nem lesz semmi bajom – vágtam rá.

-          Persze, hogy nem lesz semmi bajod, mert én fogok neked vadászni, ebben nem nyitok vitát. Fogok neked akármit.

-          Nem vagyok már kétéves – duzzogtam.

-          Nem, már egy kicsit több vagy – kuncogott fel.

-          Aha, tehát fiatal vagyok az önálló vadászathoz, de a csókhoz már nem? – húztam fel a szemöldököm.

-          Ez a beszélgetés nagyon rossz irányba kezd haladni – húzta el a száját Demetri.

-          Miért lenne ez rossz irány? Számomra minden világos, ha nem vagyok képes önállóan vadászni, akkor a testi kapcsolattal való barátkozás is túl korai még a számomra, ez szerintem teljesen logikus – mondtam gonosz mosollyal az arcomon.

-          Anne, a két dolog nem ugyanaz. Megsérülhetsz vadászat közben.

-          Megsérülhetek más közben is – vetettem ellent. – Tehát, ha a vadászathoz túl fiatal vagyok, akkor most szépen visszaköltözöm a saját szobámba, és elfelejtjük egy időre, ami nemrégen történt közöttünk – mondtam határozottan.

-          Ez övön aluli ütés – nyögött fel Demetri.

-          Nem, ez csupán ok-okozati összefüggés. Tehát, hogy döntesz? Túl fiatal vagyok még a vadászathoz, és máshoz is? – villantak meg a szemeim.

-          Ez zsarolás – jelentette ki Demetri.

-          Nem, ezek tények – vágtam rá.

-          Oh, te boszorkány – morgott fel Demetri. – Akkor sem fogsz vadászni, mert most nem vagy erőd teljében. Inkább lemondok rólad még egy időre, hogyha ez kell a biztonságod érdekében - sóhajtott fel.

-          Ezt örömmel hallom – mosolyodtam fel. Majd egy szempillantás alatt megszüntettem a köztünk levő távolságot, és gyengéd puszi nyomtam a szájára. – Akkor foghatsz nekem egy medvét – kacsintottam rá.

-          Baj, hogyha most nem egészen értelek? – nézett rám bambán.

-          Csak teszteltem, hogy én vagyok-e neked a fontosabb teljes valómban, vagy csak a testem kell – haraptam az ajkamba. – Egyébként csillagos ötösre vizsgáztál – mondtam boldogan.

-          Furmányosabb nő vagy, mint ahogy azt a családod gondolja – állapította meg Demetri. – Személy szerint nekem nagyon tetszik, hogy van egy icipicit rossz oldalad is.

-          A családomban minden nőnek megvan az icipicit rossz oldala. Szerinted honnan tanultam a praktikákat – kuncogtam fel. Számtalanszor láttam, hogy hogyan neveli Alice Jaspert, vagy anya, apát. Tökéletesen csak Esme és Carlisle simul egymáshoz a családból.

-          Egyre szimpatikusabb a családod – mondta Demetri vigyorogva. – Szeretem a bonyolult nőket.

-          Az nagyon jó hír, mert csak csomagban vagyok elérhető – mondtam határozottan.

-          Igen, erre rájöttem, ezért is próbálom ki az életmódotokat – bólintott rá Dem. – Mindenesetre irány felöltözni, mert ha már aludni nem tudsz, akkor menjünk. Fogok neked bármit, amit csak szeretnél.

-          Rendben – biccentettem. – Nem leszek hálátlan – vetettem még oda félvállról, majd egy szempillantás alatt eltűntem a szobámban.

-          Vigyázz, mert szavadon foglak – kiabált utánam.

-          Reméltem is – vágtam vissza nevetve. Majd amilyen gyorsan csak tudtam magamra kapkodtam a ruháimat…