The Beauty and the Bear - 158. fejezet

158. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Feszülten figyeltük, ahogy Kate és Garrett egyre közelebb ér Aróhoz és a Volturi többi tagjához, a Volturi vezető pedig feszülten és izgatottan figyelte minden mozdulatukat. Amikor pedig Kate odaért Aro elé bájosan elmosolyodott, ahogy csak egy szukkubus tud, és lágy, behízelgő hangon megszólalt.

-          A képességem némiképp fájdalmas lehet, úgyhogy talán jobban járnál, hogyha valaki máson mutatnám be a dolgot – mormolta szinte a fülébe.

-          Nem gond, kedvesem. Én magam még Jane-t is megkértem egyszer, hogy használja rajtam a képességét, puszta kíváncsiságból. Úgyhogy csak nyugodtan.

-          Ahogy kívánod – bólintott rá Kate. Majd kezét Aro felé nyújtotta, aki azonnal az övébe helyezte a sajátját. A következő pillanatban minden olyan gyorsan történt. Kate lesokkolta Arót, Renata pedig egy határozott rántással letépte a Volturik vezetőjének a fejét. Garrett pedig kiszabadította Anne-t, és Kathy-t is, csupán néhány pillanat alatt.

-          Gyerünk – kiáltotta el magát Jasper, majd rohanni kezdett a Volturi katonák felé, mi pedig gondolkodás nélkül vetettük magunkat utána. A legrosszabbtól már megszabadultunk. Aro volt a feje ennek az egész csapatnak, és most, hogy sikerült lefejeznünk őket, már nem jelenthetett gondot, hogy egy hosszú harc után miénk legyen a győzelem.

-          Te nyavalyás áruló – kapta volna el Renátát Caius, de vissza is pattant, nyilván a lány képességének hála.

-          Én lennék áruló? Én soha nem akartam közétek tartozni, kényszerítettetek rá, hogy maradjak, különben a még élő rokonaimat kiirtjátok, viszont, ha nem léteztek, akkor vége a veszélynek, és én is szabad leszek végre.

-          Te egy őrült vagy, én sosem mondtam ilyesmit – hökkent meg Caius.

-          Valóban nem ti ketten fenyegettetek meg, hanem az, akinek letéptem a fejét – vicsorgott rá Caius-ra. – Ha gondoljátok, és hagytok minket békében távozni, akkor részemről ti élhettek tovább, de ha nem, akkor inkább vesszetek oda mindannyian.

-          Sajnálom, de a testvéremet kötelességem megbosszulni, így nincs mit tenni. Az alku nem áll. Sőt, ha mi győzünk, akkor gyökeresen ki fogom irtani a családod, méghozzá veled együtt – mondta elszántan.

-          Akkor kénytelen leszel te is veszni – fordult felé Renata dühösen. Én pedig azonnal odaugrottam hozzá, hogy segítsek. Nem is tartott sok ideig, és már le is téptük a fejét, a feladat többi részét pedig már a tűz elintézi.

-          Apa – sikoltott fel Anne hirtelen. Én pedig azonnal odakaptam a fejem. Lányom a földön feküdt, és a lábszárcsontja egy része kilátszódott ahol felszakadt a bőr.

-          Semmi baj, kicsim – kapta fel Emmett, miután elintézte a támadóját. – Carlisle.

-          Itt vagyok már – jelent meg fogadott apánk. – Nyílt törése van, ezt el kell látni minél előbb. Ha így kezd el begyógyulni az nagyon fájdalmas lesz, mert újra el kell majd törnöm.

-          Akkor vidd be a házba, és lásd el – mondta Emmett ellentmondást nem tűrve. – Ezeket itt mi elintézzük.

-          Kell még valaki, aki lefogja, amíg helyre teszem a csontot, és segít kitisztítani a csont körüli részeket. Nem lesz kellemes, még fájdalomcsillapítóval sem – mondta Carlisle határozottan.

-          Vidd magaddal Esmét, nyugodtabb vagy, hogyha melletted van – mondta szerelmem határozottan. – Most koncentrálnod kell, hogy minden rendben legyen a lányommal.

-          Vigyázzatok rá – kértem Carlisle-t aggódva.

-          Ez csak természetes, Rose – biccentett fogadott apám azonnal. – Ti is vigyázzatok – mondta Carlisle. Majd átvette Anne-t Emmett kezéből, és már rohantak is a ház felé. Én pedig végig figyeltem őket, nehogy valaki kövesse, vagy megtámadja út közben a kis csapatot. Miután beértek a házba, és magukra zárták az ajtókat azonnal megnyugodtam. A lányom már biztonságban van, de a fiam hol lehet?

-          Sarah, vigyázz – kiáltott fel Edward. Aztán megint minden olyan gyorsan történt. Sarah-t ketten a földre teperték, én azonnal elindultam feléjük, ahogy Edward is, de akkor már kitekerték mindkét karját. – Sarah, ne csináld ezt – vette az ölébe Edward a lány fejét. – Ne hagyj itt, azt hiszem, hogy szeretlek – nyomott csókot a lány ajkaira.

-          Semmi baj, csak legyél gyors, már úgyis meghaltam, és ezt te is tudod – suttogta Sarah.

-          Nem, én nem foglak – rázta meg a fejét bátyám.

-          Bízz bennem, egyszer jön majd egy lány, aki hasonlít majd rám bizonyos módon – mondta mosolyogva. – Ő lesz számodra az igazi, most pedig tedd meg. Nem tudtok meggyógyítani, karok nélkül pedig használhatatlan vagyok.

-          Sajnálom, hogy nem vigyáztam rád jobban – suttogta Edward.

-          Örülök, hogy megismerhettelek – mosolygott rá még egyszer Sarah. Majd egy hirtelen rántással elvált a feje a testétől.

-          Edward, nagyon sajnálom – szorítottam meg a kezét.

-          Erre most nincs időnk – vágta rá fogadott bátyám. – Majd meggyászolom, hogyha ennek vége lesz – mondta szomorúan. – Most intézzük el ezt az egészet – nézett rám komolyan. – Már nincsenek sokan.

-          Rendben – bólintottam rá. Sarah érdekében már úgysem tehetünk semmit.

-          Anya, segíts – kiáltott fel fiam. Azonnal arra kaptam a fejem. Ő pedig magatehetetlenül feküdt a földön.

-          Mi történt? – vetettem magam mellé.

-          Azt hiszem, hogy eltört néhány csontom – nyögte fiam, miközben Edward végzett a támadójával.

-          Gabriel, jövök már – hallottam meg Kathy halk sóhaját, majd egy velőtrázó sikolyt.

-          Kathy – sikoltottam fel, amikor megláttam, hogy egy Volturi testőr éppen a máglyára hajítja lányom legjobb barátnőjét.

-          Rosalie, vidd biztonságba Gabrielt – szólt rám Edward. – Emmett és Jasper elkapta Marcust, a többiek kezdenek szétszéledni. Hagyd ránk a többit – mondta határozottan.

-          Hogy mondom meg Anne-nek, hogy Kathy meghalt?

-          Ezen majd gondolkodunk akkor, hogyha végeztünk – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          De hát…

-          Nincs, de – kiáltott rám dühösen. – Elintézzük ezeket a vámpírokat egyszer, s mindenkorra, és majd azután törődünk minden mással – mondta egy fokkal higgadtabban. Viszont a mozdulatai egyáltalán nem tükröztek higgadtságot. Egy szempillantás alatt tépte szét a vele szembe jövőt, komolyan mondom, még pislogni sem volt ideje annak a szerencsétlennek. Összességében elég sokkoló volt a dolog, de megértettem Edward minden indokát. Őt is az vezérelte, ami engem. A családunk iránti szeretet, és a bosszú, az elvesztett szeretteinkért. Ilyen rövid idő alatt is jobban kötődött ahhoz a lányhoz, mint bármelyikünk gondolta volna.

-          Rose, nézz a hátad mögé, még sokan vannak ahhoz, hogy figyelmetlen legyél – szólt rám Emmett. Majd felrántott a földről. – Menj a házba, nem vagy beszámítható – adta ki az utasítást szerelmem. – Vidd magaddal Demetrit is, mert már kiborít, hogy állandóan meg kell mentenem. Ő sem tud koncentrálni, mert tudni akarja, hogy Anne hogy van.

-          Nem foglak itt hagyni – mondtam határozottan. – Figyelek.

-          Nem, nem figyelsz, túl sokfelé áradnak az érzelmeid. Ez a különbség nők és férfiak között. Én csak egy dologra koncentrálok egyszerre, de te mindenre próbálsz figyelni, és így csak veszélybe sodrod magad. Nem mondom még egyszer. Irány a ház, és vidd magaddal Demetrit is. Anne-nek szüksége van rátok.

-          Na és rád?

-          Én is megyek, nagyjából húsz perc múlva – kapta el a derekamat. Majd egy határozott hajítással Demetri felé küldött. – Dem, kapd el, és vidd be a házba, mielőtt megöleti magát – kiáltott Demetri felé. Aki remek reflexszel akadályozta meg, hogy hatalmasat terüljek a füvön.

-          Ezt még megkeserülöd, Emmett Cullen – kiáltottam felé dühösen. Először is mit dobál? Másodszor pedig miért dönti el, hogy én mit akarok csinálni?

-          Majd megbeszéljük, hogyha végeztünk – morgott fel Emmett, majd rávetette magát egy újabb vámpírra.

-          Állj – kiáltott fel Renata hirtelen. – Elég, Marcust hagyjátok életben, és kössünk békét. Elég a gyilkolásból. Ennek most már semmi értelme.

-          A lánynak igaza van – bólintott rá Marcus. – Ne ontsunk több vért feleslegesen – nézett körbe a családunkon.

-          Mi a garancia rá, hogy nem fogsz újra megtámadni minket? – kérdezte Emmett komolyan.

-          A szavamat adom, és mindig megtartom a szavamat – morgott fel Marcus.

-          Demetri várj egy pillanatot. Megbízhatunk benne? – néztem rá kérdőn.

-          Marcus az egyetlen vezető, aki még soha nem végeztetett ki a saját emberei közül senkit, és mindig megtartotta a nekünk adott szavát – mondta Dem határozottan. – Én elengedném a megmaradt Volturi katonákkal együtt.

-          Na és Renata? Nem fogják bántani? Vigyáznunk kell a családjára, hiszen értük tett mindent kockára – mondtam idegesen.

-          Senki sem fogja bántani a családját és őt sem. Csak Aro fenyegette ezzel mindig, hogy a családdal maradjon – mondta Dem határozottan. – Marcus más vezető lesz, hidd el.

-          Edward? – fordult Emmett fogadott testvérünk felé.

-          Nem fog bántani senkit – mondta Edward néhány percnyi gondolkodás után.

-          Biztos vagy benne öcskös? – kérdezte Emmett komolyan.

-          Nincsenek sötét gondolatai velünk kapcsolatban. Sőt, megérti az indokainkat, hiszen csak saját magunkat védtük.

-          Demetri szerint is betartja a szavát – bólintott rá Emmett. – Edward is hisz neki, azt hiszem, hogy nekem ennyi elég. Részemről szent a béke, amennyiben békén hagyjátok az egész családom – ajánlotta fel kedvesem a jobbját.

-          Úgy legyen – biccentett Marcus, és elfogadta a felajánlott kezet. – Akkor mi már itt sem vagyunk. Renata, ha jól feltételezem, akkor nem kívánsz tovább a testőrség tagja lenni.

-          Sajnálom, Marcus, téged mindig is becsültelek, de inkább a magam útját járnám – válaszolta Renata azonnal.

-          A fiammal akarsz maradni? – kérdeztem kíváncsian.

-          Sajnálom, Rose, de én és a fiad csak barátok vagyunk. Hálás vagyok neki, amiért segített a családomon, és rajtam, de azt hiszem, hogy ideje világot látnom végre a négy fal és a küldetések helyett.

-          Azért örülne, ha elbúcsúznál tőle – mondtam határozottan.

-          Természetesen megvárom, amíg felépül – mosolyodott el Renata. – Persze csak, hogyha nem zavarok – fűzte még hozzá.

-          Egyáltalán nem zavarsz – vágtam rá azonnal.

-          Baby… - lépett mellém szerelmem bűnbánó tekintettel, de ebből most nem eszik az hétszentség.

-          Ne is kezd el – emeltem fel a kezem azonnal.

-          Tudod, hogy én csak…

-          Nem érdekel – vágtam rá azonnal. – Hogy a fenébe gondoltad, hogy áthajítasz a harcmezőn, és erőszakkal vitetsz fedezékbe, amikor te még idekint vagy?

-          Tettem a dolgom, Rose. Nekem a férjedként és apaként az a feladatom, hogy megvédjelek titeket – mondta Emmett határozottan.

-          Ebben bizony van igazság – állt Emmett mellé Edward. – Emmett végig figyelt benneteket. Én egy pillanatra nem figyeltem oda Sarah-ra, és mi lett a vége? – hajtotta le a fejét.

-          Te sem gondolod komolyan, hogy ez bármilyen szinten is a te hibád volt – néztem rá komolyan. – Sarah nagyon jó lélek volt, de talán a sors neked valaki mást szánt.

-          Mást, persze – sóhajtott fel. – A sors nekem nem szán senkit, hogy ennyire nem találom meg a megfelelő lányt.

-          Ezt most azonnal fejezd be, hallod – fordítottam magam felé az arcát. – Tudom, hogy jön majd egy lány, aki tökéletes lesz a számodra, méghozzá minden szempontból, csak ki kell várnod.

-          Oh, a lányról jut eszembe. Alice? – nézett Edward kíváncsian húgunk felé.

-          Igen? – pillantott azonnal Edwardra.

-          Sarah látott a jövőbe is? – kérdezte kíváncsian.

-          Már bocsánat, de miért látott volna? – döbbent meg Alice a kérdésen.

-          Nem is tudom, csak mert azt mondta, hogy egyszer jönni fog egy lány, aki valamilyen módon hasonlítani fog rá. Ebből gondoltam. Ti elég sokat beszélgetettek, nem mondott semmit?

-          Nekem nem, de ettől még előfordulhat, hogy tudott valamit, amit mi nem – gondolkodott el Alice. – Meglehetősen tehetséges lány.

-          Igen, az volt – bólintott rá Edward.

-          Várjunk csak, volt? – kérdezte Alice döbbenten.

-          Alice, Kathy és Sarah meghalt – mondta Edward szomorúan.

-          Na és én ezt miért nem láttam? – hökkent meg húgunk. – Nem láttam őket létezni sem, és nem láttam őket meghalni sem. Ez normális? Vagy az is lehet, hogy ez volt a képességük? Ez nagyon különös. Még soha nem fordult elő velem ilyesmi. – Edward, nagyon sajnálom – szökkent oda bátyánkhoz. Majd szorosan magához ölelte.

-          Köszönöm – mormolta Edward a nyakába.

-          Anne-nek hogyan mondjuk el? – kérdezte miután elengedték egymást Edwarddal.

-          Nem tudom, de talán az a legjobb, hogyha azonnal őszintén bevalljuk a dolgot. Nincs értelme húzni, hiszen úgyis meg kell tudnia.

-          Igen, ez lesz a legjobb – bólintottunk rá mindannyian. Aztán hirtelen kivágódott az ajtó, és Carlisle lépett ki rajta.

-          Mi a helyzet? – nézett körbe rajtunk. – Mindenki jól van? Van még valakinek sérülése?

-          Nem, mindenki rendben van, aki itt van – mondta Emmett komolyan. – Anne és Gabriel?

-          Gabrielnek eltört három bordája a bal csuklója, és a jobb lába, de rendbe fog jönni, minden csontját helyre tettem – mondta Carlisle komolyan. – Anne-nek nyílt törése van, az súlyosabb, mint Gabriel sérülései, úgyhogy néhány napig altatásban tartom és fájdalomcsillapítózom, amíg készen nem áll rá, hogy magához térjen. A törésen kívül néhány zúzódással megúszta.

-          Ez jó hír – sóhajtottunk fel megkönnyebbülten.

-          Bemehetünk hozzájuk? – kérdeztem azonnal.

-          Hát persze – bólintott rá fogadott apánk. – Ti pedig meséljétek el, hogy mi történt, amíg én elláttam Anne-t és Gabrielt – mondta Carlisle komolyan. Mi pedig azonnal eleget tettünk a kérésének…

The Beauty and the Bear - 157. fejezet

157. fejezet

(Rosalie szemszöge)

A hangulat több volt, mint feszült, amikor kimentünk a Volturi elé. Ahogy a kis csapatunk megállt a hatalmas sereg előtt egyszerűen úrrá lett rajtam a félelem. Megéri mindez a fájdalom, és harc? Talán mégsem kellene bolygatnom az idők folyamát, és vissza kellene térnem oda, ahonnan elindultam? Mi értelme a szép új életnek, hogyha nem oszthatom meg minden családtagommal? Ezek a gondolatok cikáztak végig rajtam, amint végignéztem az oly nagy, és eddig legyőzhetetlen seregen. Az eredeti valóságomban is félelmetes volt ez a pillanat, amikor eljöttek Nessie-ért, és értünk, de most valahogy még jobban megrémültem tőle. Azt hiszem, hogy most már értem, hogy mit érezhetett akkor Bella pontosan.

-          Rose, minden rendben? – szorította meg a kezem szerelmem, ezzel kiszakítva a gondolataimból.

-          Igazából semmi sincs rendben, hiszen itt állunk a halálra várva gyakorlatilag – néztem rá idegesen.

-          Azért ennyire nem drasztikus a helyzet, megoldjuk – mondta Emmett határozottan.

-          Én nem vagyok benne biztos, hogy képesek leszünk megoldani – húztam el a számat.

-          Legyél egy kicsit pozitívabb, kérlek – nézett rám kedvesem gyengéden.

-          Carlisle – biccentett Aro.

-          Aro – válaszolt azonnal Carlisle. – Megtudhatnám, hogy mivel vádoltok bennünket?

-          Nem elég, hogy elhagytátok a vendégszeretetünket, még arra is képesek voltatok, hogy elcsábítsátok az egyik legjobb emberemet. Megvádollak titeket azzal, hogy szándékosan megszereztétek az egyik legerősebb emberemet, és sereget gyűjtötök ellenem, mivel már hárman is hűtlenek lettek hozzám a testőreim közül.

-          Egyáltalán nem szándékosan szereztek meg. Egyszerűen csak beleszerettem Anne-be, semmiféle hátsó szándék nincs ebben az egészben – szólalt meg Demetri határozottan.

-          Most ezt mondod, mert eszedet vette a szerelem, de egyértelmű, hogy szándékosan cserkészett be a kis perszóna. Egyébként most merre jár?

-          Fogalmam sincs – vágta rá Demetri.

-          Na és ezt most komolyan el kellene hinnem? – vonta fel a szemöldökét.

-          Mester, azt hiszel el, amit akarsz, de mint láthatod te is, Anne nincs itt.

-          Valóban nincs itt, és hiányzik a kis barátnője is – nézett körbe a társaságon. – Viszont akkor hol lehet? Gondolom, hogy senki nem tud róla semmit.

-           Miért jöttél igazából? – vágott közbe Emmett.

-          Pontosan azért jöttem, amit mondtam – vágta rá Aro. – Az embereimet haza fogom vinni – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Miért is? – kérdezte Dem határozottan. – Mintha nemrég még azt mondtad volna, hogy bárki szabadon távozhat Volterrából, hogyha nem kíván tovább ott maradni.

-          Ez ebben a formában igaz is, de mivel a családjukban van érzelmeket irányító vámpír, így biztosak lehetünk benne, hogy nem önszántadból jöttél el velük.

-          Meddig akarsz még szórakozni az egész világgal? Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire magabiztos vagy azok után, hogy Anne alaposan helybenhagyta a Volturi minden egyes tagját, hiszen a képességével bárkit legyőzhet. Egyébként pedig tanúk is alátámaszthatják, hogy nekem van igazam – mondta Demetri ellentmondást nem tűrve.

-          Miféle tanúk? Azokra a vámpírokra gondolsz, akik ott voltak velünk a nagyteremben? – vonta fel a szemöldökét Aro. – Amint híre megy, hogy megtámadtatok, mi pedig védekeztünk már el is lesz felejtve a szerencsétlen kis incidensünk. Ti eltűntök a föld színéről, én pedig megkapom Alice-t, Edwardot, és Anne-t.

-          Talán ésszerűen is tárgyalhatnánk – ajánlotta a lehetőséget Carlisle. – A családom soraiból senki sem bujtott fel senkit Voltrera kastélyában. Megértettétek? – kérdezte most már egy cseppet sem barátságosan.

-          Tehát szerinted hazudok? – vonta fel a szemöldökét Aro.

-          Nem, szerintem nem hazudsz, Aro. Csupán nem vagy tisztában az igazság minden egyes részletével – mondta fogadott apánk most már szinte agresszíven.

-          Értem, tehát én nem tudom megítélni a helyzetet – forgatta meg a szemeit Aro, de látszott rajta, hogy közben gondolatban a tenyereit dörzsölgeti. Hihetetlen, hogy ennyi rosszindulat és kapzsiság van ebben a vámpírban.  

-          Pontosítsunk, te nem is akarod megítélni a helyzetet. Te csak azt akarod, hogy legyen melletted minél több nagyhatalmú vámpír – morgott rá Jasper. – Azt viszont lesheted, hogy én mikor fogom hagyni, hogy elvidd Alice-t, vagy bármi mást.

-          Ha a harcban is olyan jók vagytok, mint a szócsatában, akkor talán még van is értelme félni tőletek, ellenkező esetben nem hiszem, hogy különösebb gondot okoz egy maréknyi vámpír egy sereggel szemben.

-          Alábecsülsz bennünket – vágta rá Emmett. – Elbírok az összes embereddel, hogyha a helyzet megkívánja.

-          Oh, hidd el, hogy hamarosan meg fogja kívánni – vigyorodott el Aro. – Jane, kedves, légy szíves, és láss neki a feladat elvégzésének – nézett most a kis csitri felé. A kis szörnyeteg pedig azonnal elkezdte meredten bámulni Emmettet, de szerelmemnek még csak az arca sem rándult meg egy pillanatra sem. – Jane? – kérdezte Aro csodálkozva.

-          Sajnálom, Mester, de Sarah levédte őket – húzta el a száját. - Ha egyszer a kezeim közé kaparintalak, akkor véged lesz – mondta Jane dühösen.

-          Sosem fogsz a kezeid közé kaparintani, mert csak a hangod nagy, a képességed viszont nem ér sokat, hogyha valaki tud ellene harcolni – mondta Sarah egy elégedett mosoly kíséretében.

-          Azt majd meglátjuk – vágta rá Jane dühösen.

-          Gondolom, akkor Alec is hiába próbálkozna – sóhajtott fel Aro unottan. – Hála Sarah igencsak hasznos képességének. Tulajdonképpen miért is hagytál el minket, kedvesem?

-          Nem értek egyet a módszereiddel, Aro – vágta rá Sarah azonnal. – Ez a család ártatlan, és ezt te is tudod – mondta határozottan. Majd hirtelen megjelent mellettünk Félix is.

-          A mindenit, Félix már te is? – vonta fel a szemöldökét Aro. – Neked mi a panaszod?

-          Nem igen értékelem, hogy meg akartál öletni Anne-nel, hogy utána egy életre magad mellé láncolhasd – morgott rá Félix.

-          Ugyan már, Félix – legyintett Aro. – Szerintem tökéletesen egyértelmű volt, hogy nem fog megölni. A Cullen klán nagyon békés, nincsenek közöttük gyilkosok. Csupán teszteltem, hogy még mindig így van-e, de szinte biztos voltam az igazamban. Amikor megfogtam Anne kezét magam is láttam, hogy nem akar téged megölni, legfeljebb egy kicsit megleckéztetni.

-          A nyelved mindig is jól forgott, Mester, de ezzel most nem győztél meg róla, hogy így is gondolod – válaszolta Félix.

-          Hát jól van, akkor nincs mit tenni, hogyha velük maradtok, akkor rátok is az vár, ami rájuk – sóhajtott fel Aro.

-          Ahhoz előbb egy valódi váddal is elő kellene állnod – mondta Carlisle határozottan. – Az elítéléshez egy kicsit többre van szükség, minthogy eljöttünk Volterra várából. Azt pedig nem tudod bizonyítani, hogy a volt embereid bármilyen befolyás alatt is állnak.

-          Való igaz, Carlisle – mosolyodott el Aro. – Csakhogy ezt a világon senki nem fogja megtudni, soha – állapította meg vigyorogva.

-          A hátunk mögül – kiáltott fel Edward. Majd azonnal megfordult, ahogy mi is. A látvány pedig letaglózott. Hogy került ide egy csapatnyi újszülött.

-          Gondoltam, bemutatom nektek az új embereimet – állapította meg Aro nevetve. – Így csak egy egyszerű balesetben pusztultok el, hiszen újszülött horda bárhol lehet a világon. Mi pedig sajnos már későn érkeztünk, hogy megfékezzük őket – mondta tetetett sajnálattal.

-          Emmett – fogtam meg a kezét kétségbeesve. Sokan voltak, és erősebbek nálunk, hiszen még csak most változtak át.

-          Nem lesz baj, ez csak egy kis buli azelőtt, mielőtt elintézzük ezt a bájgúnárt. Csak maradj a közelemben, hogy szemmel tudjalak tartani téged és Gabrielt is – mondta Emmett határozottan.

-          Rendben – bólintottam rá azonnal.

-          Tanya, még elmehettek, nem kell, hogy még jobban belekeveredjetek – mondta Carlisle halkan.

-          Ti talán otthagynátok minket fordított helyzetben? – mosolygott ránk Tanya.

-          Természetesen nem – vágtuk rá mindannyian.

-          Akkor maradjunk is ennyiben – biccentett azonnal. – Végül is, mindenki nem élhet örökké – fűzte még hozzá.

-          Ne legyetek ennyire pesszimisták, elég jó vagyok az irtásban – állapította meg Félix. – Ennél nagyobb csapatokat is elintéztünk már néhányan – fűzte még hozzá.

-          Tapasztalatlanok, és képzetlenek – mondta Edward hirtelen. – Aro azt mondta nekik, hogyha segítenek neki, akkor utána szabadon távozhatnak, de igazából az a terve, hogy a tehetségeseket megtartja, a többit kivégzi – koncentrált rá az új vámpírokra Edward.

-          Tárgyalóképesek? – kérdezte Carlisle.

-          Elszántak, és mivel nem ismernek minket, nem igazán érdekli őket a tény, hogy élünk, vagy halunk – vágta rá fogadott bátyám azonnal.

-          Van valamelyiknek veszélyes képessége? – kérdezte Jasper.

-          Amíg Sarah levéd minket, addig nincs – mondta határozottan.

-          Akkor nincs – vágta rá Sarah azonnal. A következő pillanatban pedig elértek minket, és megkezdődött a harc az életünkért, és a boldogságomért. Ha pedig vesztünk, akkor még mindig dönthetek úgy, hogy visszatérek abba a valóságban, ahonnan jöttem, és mindez meg sem történik majd. Akkor majd csak annyit kérek Nadine-tól, hogy törölje az emlékeimet arról a világról, ahol gyermekeim voltak.

-          Sarah, figyelj oda – kiabált rá Edward, majd elkapta az őt fogva tartó vámpírt.

-          Vagy odafigyelek, vagy megvédem az elméteket – vágta rá Sarah. – Inkább iktassátok ki valahogy Jane-t, és Alec-et, akkor teljes értékű harcossá tudok válni – mondta, de ahogy kimondta ismerős égett szag csapta meg az orromat, és miután letéptem az áldozatom fejét azonnal arrafelé fordultam. Anne már Jane-t fogta, ő pedig egyre nagyobb lángokban égett, míg Kathy rávetette magát a döbbent Alecre, és Anne másik kezébe lökte. A két gonosz kis szörnyeteg pedig alig egy perc alatt porrá égett. Érdekes módon a többiek valahogy nem akarták megmenteni Jane-t, ebből is látszik, hogy még a saját klánja sem kedvelte igazán. Alec-et ugyan néhányan megpróbálták megmenteni, de már késő volt

-          Kapjátok el őket, élve – kiáltotta Aro magánkívül.

-          Kicsim, Kathy, fussatok – sikoltottam fel. Majd el akartam indulni feléjük, de erős karok szorítottak magukhoz, és löktek le a földre. Az újszülött satuba fogott, míg egy másik elém állt és megfogta a fejemet, hogy leválassza a testemről.

-          Abból nem eszel – ragadta meg a kezeit fiam, majd valaki az engem lefogó vámpírt is leszedte rólam. Hálásan fordultam meg, de a látvány, ami fogadott nagyon is meglepett.

-          Szívesen – mosolygott rám Sarah. Majd egy szempillantás alatt visszatért a harchoz.  Én pedig visszafordultam a Volturi felé, hogy megkeressem a lányomat, és a barátnőjét.

-          Mindenki álljon meg most. Különben a két lány meghal, és ez nem üres fenyegetés. Gondolkodás nélkül megöletem őket. Vagy kipróbáljuk, hogy hogyan hat a mérgem Anne-re? Végül is, ilyen kísérletet még senki nem tett – kiáltotta el magát Aro, éppen akkor, amikor megláttam a lányomat az egyik testőr kezében. Kathy pedig mellette volt egy másik férfi fogságában.

-          Ereszd el őket – morogtam rá.

-          Nem ajánlom, hogy újat húzz a türelmemmel – kezdett el morogni Emmett és Dem is.

-          Szerintem mindenki higgadjon le – állapította meg Aro. – Lássuk csak. Elvesztettem miattatok öt jó emberemet. Akkor most szükségem van öt másik jó emberre. Tehát a helyzet a következő. Beáll közénk öt tehetséges vámpír, a többiek pedig életben maradhatnak. Vagy erőszakkal viszünk magunkkal öt tehetséges vámpírt, és a többieket itt helyben kivégezzük. Szabad a választás – mondta elégedett vigyorral. – Az öt tehetség, akinek örülnék, nem más, mint Alice, Edward, Emmett, Jasper, és természetesen Anne. Ti öten eldönthetitek, hogy a család többi része életben maradjon jutalmul, hogy beálltok a Volturi sorai közé, vagy sem. Természetesen a Denali klán, és a barátotok sorsa is pontosan eszerint a döntés szerint alakul majd.

-          Ehhez hozzáfűznék valamit, hogyha megengeded – szólalt meg hirtelen Kate.

-          Hallgatlak – vonta fel a szemöldökét Aro.

-          Van még tehetség a jelen levők között, és talán többet is érek a többieknél – mondta komolyan.

-          Csakugyan? – vonta fel a szemöldökét Aro.

-          Ha megengeded, megmutatom – ajánlotta Kate.

-          Kíváncsivá tettél, gyermekem – vigyorodott el. – Gyere, mutasd meg, hogy mire vagy képes.

-          Magammal vihetem a társamat? Ő is tehetséges, és szívesen megmutatná, hogy mit tud.

-          Természetesen szívesen megnézzük őt is – bólintott rá Aro.

-          Kate, mi a fenét csinálsz? Hogy van képes elárulni minket? – termett előtte Edward. Majd hatalmasat lökött rajta, amitől Kate a földre is zuhant. Mi van? Edward megüt egy nőt? Ő soha nem tenne ilyet, még akkor sem, hogyha az élete múlna rajta. Főleg nem az egyik Denali rokonunkat.

-          Ne nyúlj a barátnőmhöz – rontott rá Garrett Edwardra, aki úgy tett, mintha sokkot kapott volna. Majd a földre zuhant. Nem egészen értettem, hogy mi történik, de abban biztos vagyok, hogy gondolatban megbeszélték Edwarddal.

-          Érdekes a képességed, Garrett – ámult el Aro. – Kérlek, gyertek közelebb.

-          Ne gyertek ide, el fognak fogni titeket is – mondta lányom. Mire a férfi, aki fogva tartotta befogta a száját.

-          Mik a lehetőségeink, Jasper? – kérdezte Carlisle suttogva.

-          Hála Anne-nek a két legveszélyesebb testőrének már vége, és ha jól sejtem, hogy mi Kate terve, akkor nagyon gyorsan kell reagálnunk, mert ezen múlik minden. Az életüket kockáztatják értünk, úgyhogy nagyon gyorsan kell reagálnunk mindenre. Alice, mit döntött el Kate?

-          Még nem biztos benne, hogy melyik megoldást válassza – súgta Alice halkan. – Két lehetőségen gondolkodik.

-          Jó lenne, ha gyorsan eldöntené, mert nincs túl sok időnk – állapította meg Emmett.

-          Mi történt az újszülöttekkel? – kaptuk mindannyian a fejünket a távolodó alakjuk felé. Azt hittük, hogy Aro parancsol nekik.

-          Utólagos engedelmetekkel felvilágosítottam őket az igazi helyzetről, és maradjunk annyiban, hogy Arótól nem azt az információt kapták, hogy a húgomat akarja, hanem úgy tudták, hogy mi vagyunk a felelősek az ő vámpírrá válásukért. Itt mi történt, amíg nem figyeltem?

-          Még semmi, de reméljük, hogy Kate ügyes lesz – szorítottam meg fiam kezét.

-          Újszülöttek, hová menekültök? – kiáltott utánuk Aro döbbenten.

-          Meggondolták magukat a bosszút illetően – vágta rá fiam határozottan. Majd Renata felé kacsintott, aki erre lesütötte a szemeit. Én pedig kíváncsian sandítottam kettejük között. Valamiről lemaradtam? Hiszen amíg Volterrában voltunk állandóan marták egymást, legalábbis én mindig csak így láttam őket…