The Beauty and the Bear - 157. fejezet

157. fejezet

(Rosalie szemszöge)

A hangulat több volt, mint feszült, amikor kimentünk a Volturi elé. Ahogy a kis csapatunk megállt a hatalmas sereg előtt egyszerűen úrrá lett rajtam a félelem. Megéri mindez a fájdalom, és harc? Talán mégsem kellene bolygatnom az idők folyamát, és vissza kellene térnem oda, ahonnan elindultam? Mi értelme a szép új életnek, hogyha nem oszthatom meg minden családtagommal? Ezek a gondolatok cikáztak végig rajtam, amint végignéztem az oly nagy, és eddig legyőzhetetlen seregen. Az eredeti valóságomban is félelmetes volt ez a pillanat, amikor eljöttek Nessie-ért, és értünk, de most valahogy még jobban megrémültem tőle. Azt hiszem, hogy most már értem, hogy mit érezhetett akkor Bella pontosan.

-          Rose, minden rendben? – szorította meg a kezem szerelmem, ezzel kiszakítva a gondolataimból.

-          Igazából semmi sincs rendben, hiszen itt állunk a halálra várva gyakorlatilag – néztem rá idegesen.

-          Azért ennyire nem drasztikus a helyzet, megoldjuk – mondta Emmett határozottan.

-          Én nem vagyok benne biztos, hogy képesek leszünk megoldani – húztam el a számat.

-          Legyél egy kicsit pozitívabb, kérlek – nézett rám kedvesem gyengéden.

-          Carlisle – biccentett Aro.

-          Aro – válaszolt azonnal Carlisle. – Megtudhatnám, hogy mivel vádoltok bennünket?

-          Nem elég, hogy elhagytátok a vendégszeretetünket, még arra is képesek voltatok, hogy elcsábítsátok az egyik legjobb emberemet. Megvádollak titeket azzal, hogy szándékosan megszereztétek az egyik legerősebb emberemet, és sereget gyűjtötök ellenem, mivel már hárman is hűtlenek lettek hozzám a testőreim közül.

-          Egyáltalán nem szándékosan szereztek meg. Egyszerűen csak beleszerettem Anne-be, semmiféle hátsó szándék nincs ebben az egészben – szólalt meg Demetri határozottan.

-          Most ezt mondod, mert eszedet vette a szerelem, de egyértelmű, hogy szándékosan cserkészett be a kis perszóna. Egyébként most merre jár?

-          Fogalmam sincs – vágta rá Demetri.

-          Na és ezt most komolyan el kellene hinnem? – vonta fel a szemöldökét.

-          Mester, azt hiszel el, amit akarsz, de mint láthatod te is, Anne nincs itt.

-          Valóban nincs itt, és hiányzik a kis barátnője is – nézett körbe a társaságon. – Viszont akkor hol lehet? Gondolom, hogy senki nem tud róla semmit.

-           Miért jöttél igazából? – vágott közbe Emmett.

-          Pontosan azért jöttem, amit mondtam – vágta rá Aro. – Az embereimet haza fogom vinni – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Miért is? – kérdezte Dem határozottan. – Mintha nemrég még azt mondtad volna, hogy bárki szabadon távozhat Volterrából, hogyha nem kíván tovább ott maradni.

-          Ez ebben a formában igaz is, de mivel a családjukban van érzelmeket irányító vámpír, így biztosak lehetünk benne, hogy nem önszántadból jöttél el velük.

-          Meddig akarsz még szórakozni az egész világgal? Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire magabiztos vagy azok után, hogy Anne alaposan helybenhagyta a Volturi minden egyes tagját, hiszen a képességével bárkit legyőzhet. Egyébként pedig tanúk is alátámaszthatják, hogy nekem van igazam – mondta Demetri ellentmondást nem tűrve.

-          Miféle tanúk? Azokra a vámpírokra gondolsz, akik ott voltak velünk a nagyteremben? – vonta fel a szemöldökét Aro. – Amint híre megy, hogy megtámadtatok, mi pedig védekeztünk már el is lesz felejtve a szerencsétlen kis incidensünk. Ti eltűntök a föld színéről, én pedig megkapom Alice-t, Edwardot, és Anne-t.

-          Talán ésszerűen is tárgyalhatnánk – ajánlotta a lehetőséget Carlisle. – A családom soraiból senki sem bujtott fel senkit Voltrera kastélyában. Megértettétek? – kérdezte most már egy cseppet sem barátságosan.

-          Tehát szerinted hazudok? – vonta fel a szemöldökét Aro.

-          Nem, szerintem nem hazudsz, Aro. Csupán nem vagy tisztában az igazság minden egyes részletével – mondta fogadott apánk most már szinte agresszíven.

-          Értem, tehát én nem tudom megítélni a helyzetet – forgatta meg a szemeit Aro, de látszott rajta, hogy közben gondolatban a tenyereit dörzsölgeti. Hihetetlen, hogy ennyi rosszindulat és kapzsiság van ebben a vámpírban.  

-          Pontosítsunk, te nem is akarod megítélni a helyzetet. Te csak azt akarod, hogy legyen melletted minél több nagyhatalmú vámpír – morgott rá Jasper. – Azt viszont lesheted, hogy én mikor fogom hagyni, hogy elvidd Alice-t, vagy bármi mást.

-          Ha a harcban is olyan jók vagytok, mint a szócsatában, akkor talán még van is értelme félni tőletek, ellenkező esetben nem hiszem, hogy különösebb gondot okoz egy maréknyi vámpír egy sereggel szemben.

-          Alábecsülsz bennünket – vágta rá Emmett. – Elbírok az összes embereddel, hogyha a helyzet megkívánja.

-          Oh, hidd el, hogy hamarosan meg fogja kívánni – vigyorodott el Aro. – Jane, kedves, légy szíves, és láss neki a feladat elvégzésének – nézett most a kis csitri felé. A kis szörnyeteg pedig azonnal elkezdte meredten bámulni Emmettet, de szerelmemnek még csak az arca sem rándult meg egy pillanatra sem. – Jane? – kérdezte Aro csodálkozva.

-          Sajnálom, Mester, de Sarah levédte őket – húzta el a száját. - Ha egyszer a kezeim közé kaparintalak, akkor véged lesz – mondta Jane dühösen.

-          Sosem fogsz a kezeid közé kaparintani, mert csak a hangod nagy, a képességed viszont nem ér sokat, hogyha valaki tud ellene harcolni – mondta Sarah egy elégedett mosoly kíséretében.

-          Azt majd meglátjuk – vágta rá Jane dühösen.

-          Gondolom, akkor Alec is hiába próbálkozna – sóhajtott fel Aro unottan. – Hála Sarah igencsak hasznos képességének. Tulajdonképpen miért is hagytál el minket, kedvesem?

-          Nem értek egyet a módszereiddel, Aro – vágta rá Sarah azonnal. – Ez a család ártatlan, és ezt te is tudod – mondta határozottan. Majd hirtelen megjelent mellettünk Félix is.

-          A mindenit, Félix már te is? – vonta fel a szemöldökét Aro. – Neked mi a panaszod?

-          Nem igen értékelem, hogy meg akartál öletni Anne-nel, hogy utána egy életre magad mellé láncolhasd – morgott rá Félix.

-          Ugyan már, Félix – legyintett Aro. – Szerintem tökéletesen egyértelmű volt, hogy nem fog megölni. A Cullen klán nagyon békés, nincsenek közöttük gyilkosok. Csupán teszteltem, hogy még mindig így van-e, de szinte biztos voltam az igazamban. Amikor megfogtam Anne kezét magam is láttam, hogy nem akar téged megölni, legfeljebb egy kicsit megleckéztetni.

-          A nyelved mindig is jól forgott, Mester, de ezzel most nem győztél meg róla, hogy így is gondolod – válaszolta Félix.

-          Hát jól van, akkor nincs mit tenni, hogyha velük maradtok, akkor rátok is az vár, ami rájuk – sóhajtott fel Aro.

-          Ahhoz előbb egy valódi váddal is elő kellene állnod – mondta Carlisle határozottan. – Az elítéléshez egy kicsit többre van szükség, minthogy eljöttünk Volterra várából. Azt pedig nem tudod bizonyítani, hogy a volt embereid bármilyen befolyás alatt is állnak.

-          Való igaz, Carlisle – mosolyodott el Aro. – Csakhogy ezt a világon senki nem fogja megtudni, soha – állapította meg vigyorogva.

-          A hátunk mögül – kiáltott fel Edward. Majd azonnal megfordult, ahogy mi is. A látvány pedig letaglózott. Hogy került ide egy csapatnyi újszülött.

-          Gondoltam, bemutatom nektek az új embereimet – állapította meg Aro nevetve. – Így csak egy egyszerű balesetben pusztultok el, hiszen újszülött horda bárhol lehet a világon. Mi pedig sajnos már későn érkeztünk, hogy megfékezzük őket – mondta tetetett sajnálattal.

-          Emmett – fogtam meg a kezét kétségbeesve. Sokan voltak, és erősebbek nálunk, hiszen még csak most változtak át.

-          Nem lesz baj, ez csak egy kis buli azelőtt, mielőtt elintézzük ezt a bájgúnárt. Csak maradj a közelemben, hogy szemmel tudjalak tartani téged és Gabrielt is – mondta Emmett határozottan.

-          Rendben – bólintottam rá azonnal.

-          Tanya, még elmehettek, nem kell, hogy még jobban belekeveredjetek – mondta Carlisle halkan.

-          Ti talán otthagynátok minket fordított helyzetben? – mosolygott ránk Tanya.

-          Természetesen nem – vágtuk rá mindannyian.

-          Akkor maradjunk is ennyiben – biccentett azonnal. – Végül is, mindenki nem élhet örökké – fűzte még hozzá.

-          Ne legyetek ennyire pesszimisták, elég jó vagyok az irtásban – állapította meg Félix. – Ennél nagyobb csapatokat is elintéztünk már néhányan – fűzte még hozzá.

-          Tapasztalatlanok, és képzetlenek – mondta Edward hirtelen. – Aro azt mondta nekik, hogyha segítenek neki, akkor utána szabadon távozhatnak, de igazából az a terve, hogy a tehetségeseket megtartja, a többit kivégzi – koncentrált rá az új vámpírokra Edward.

-          Tárgyalóképesek? – kérdezte Carlisle.

-          Elszántak, és mivel nem ismernek minket, nem igazán érdekli őket a tény, hogy élünk, vagy halunk – vágta rá fogadott bátyám azonnal.

-          Van valamelyiknek veszélyes képessége? – kérdezte Jasper.

-          Amíg Sarah levéd minket, addig nincs – mondta határozottan.

-          Akkor nincs – vágta rá Sarah azonnal. A következő pillanatban pedig elértek minket, és megkezdődött a harc az életünkért, és a boldogságomért. Ha pedig vesztünk, akkor még mindig dönthetek úgy, hogy visszatérek abba a valóságban, ahonnan jöttem, és mindez meg sem történik majd. Akkor majd csak annyit kérek Nadine-tól, hogy törölje az emlékeimet arról a világról, ahol gyermekeim voltak.

-          Sarah, figyelj oda – kiabált rá Edward, majd elkapta az őt fogva tartó vámpírt.

-          Vagy odafigyelek, vagy megvédem az elméteket – vágta rá Sarah. – Inkább iktassátok ki valahogy Jane-t, és Alec-et, akkor teljes értékű harcossá tudok válni – mondta, de ahogy kimondta ismerős égett szag csapta meg az orromat, és miután letéptem az áldozatom fejét azonnal arrafelé fordultam. Anne már Jane-t fogta, ő pedig egyre nagyobb lángokban égett, míg Kathy rávetette magát a döbbent Alecre, és Anne másik kezébe lökte. A két gonosz kis szörnyeteg pedig alig egy perc alatt porrá égett. Érdekes módon a többiek valahogy nem akarták megmenteni Jane-t, ebből is látszik, hogy még a saját klánja sem kedvelte igazán. Alec-et ugyan néhányan megpróbálták megmenteni, de már késő volt

-          Kapjátok el őket, élve – kiáltotta Aro magánkívül.

-          Kicsim, Kathy, fussatok – sikoltottam fel. Majd el akartam indulni feléjük, de erős karok szorítottak magukhoz, és löktek le a földre. Az újszülött satuba fogott, míg egy másik elém állt és megfogta a fejemet, hogy leválassza a testemről.

-          Abból nem eszel – ragadta meg a kezeit fiam, majd valaki az engem lefogó vámpírt is leszedte rólam. Hálásan fordultam meg, de a látvány, ami fogadott nagyon is meglepett.

-          Szívesen – mosolygott rám Sarah. Majd egy szempillantás alatt visszatért a harchoz.  Én pedig visszafordultam a Volturi felé, hogy megkeressem a lányomat, és a barátnőjét.

-          Mindenki álljon meg most. Különben a két lány meghal, és ez nem üres fenyegetés. Gondolkodás nélkül megöletem őket. Vagy kipróbáljuk, hogy hogyan hat a mérgem Anne-re? Végül is, ilyen kísérletet még senki nem tett – kiáltotta el magát Aro, éppen akkor, amikor megláttam a lányomat az egyik testőr kezében. Kathy pedig mellette volt egy másik férfi fogságában.

-          Ereszd el őket – morogtam rá.

-          Nem ajánlom, hogy újat húzz a türelmemmel – kezdett el morogni Emmett és Dem is.

-          Szerintem mindenki higgadjon le – állapította meg Aro. – Lássuk csak. Elvesztettem miattatok öt jó emberemet. Akkor most szükségem van öt másik jó emberre. Tehát a helyzet a következő. Beáll közénk öt tehetséges vámpír, a többiek pedig életben maradhatnak. Vagy erőszakkal viszünk magunkkal öt tehetséges vámpírt, és a többieket itt helyben kivégezzük. Szabad a választás – mondta elégedett vigyorral. – Az öt tehetség, akinek örülnék, nem más, mint Alice, Edward, Emmett, Jasper, és természetesen Anne. Ti öten eldönthetitek, hogy a család többi része életben maradjon jutalmul, hogy beálltok a Volturi sorai közé, vagy sem. Természetesen a Denali klán, és a barátotok sorsa is pontosan eszerint a döntés szerint alakul majd.

-          Ehhez hozzáfűznék valamit, hogyha megengeded – szólalt meg hirtelen Kate.

-          Hallgatlak – vonta fel a szemöldökét Aro.

-          Van még tehetség a jelen levők között, és talán többet is érek a többieknél – mondta komolyan.

-          Csakugyan? – vonta fel a szemöldökét Aro.

-          Ha megengeded, megmutatom – ajánlotta Kate.

-          Kíváncsivá tettél, gyermekem – vigyorodott el. – Gyere, mutasd meg, hogy mire vagy képes.

-          Magammal vihetem a társamat? Ő is tehetséges, és szívesen megmutatná, hogy mit tud.

-          Természetesen szívesen megnézzük őt is – bólintott rá Aro.

-          Kate, mi a fenét csinálsz? Hogy van képes elárulni minket? – termett előtte Edward. Majd hatalmasat lökött rajta, amitől Kate a földre is zuhant. Mi van? Edward megüt egy nőt? Ő soha nem tenne ilyet, még akkor sem, hogyha az élete múlna rajta. Főleg nem az egyik Denali rokonunkat.

-          Ne nyúlj a barátnőmhöz – rontott rá Garrett Edwardra, aki úgy tett, mintha sokkot kapott volna. Majd a földre zuhant. Nem egészen értettem, hogy mi történik, de abban biztos vagyok, hogy gondolatban megbeszélték Edwarddal.

-          Érdekes a képességed, Garrett – ámult el Aro. – Kérlek, gyertek közelebb.

-          Ne gyertek ide, el fognak fogni titeket is – mondta lányom. Mire a férfi, aki fogva tartotta befogta a száját.

-          Mik a lehetőségeink, Jasper? – kérdezte Carlisle suttogva.

-          Hála Anne-nek a két legveszélyesebb testőrének már vége, és ha jól sejtem, hogy mi Kate terve, akkor nagyon gyorsan kell reagálnunk, mert ezen múlik minden. Az életüket kockáztatják értünk, úgyhogy nagyon gyorsan kell reagálnunk mindenre. Alice, mit döntött el Kate?

-          Még nem biztos benne, hogy melyik megoldást válassza – súgta Alice halkan. – Két lehetőségen gondolkodik.

-          Jó lenne, ha gyorsan eldöntené, mert nincs túl sok időnk – állapította meg Emmett.

-          Mi történt az újszülöttekkel? – kaptuk mindannyian a fejünket a távolodó alakjuk felé. Azt hittük, hogy Aro parancsol nekik.

-          Utólagos engedelmetekkel felvilágosítottam őket az igazi helyzetről, és maradjunk annyiban, hogy Arótól nem azt az információt kapták, hogy a húgomat akarja, hanem úgy tudták, hogy mi vagyunk a felelősek az ő vámpírrá válásukért. Itt mi történt, amíg nem figyeltem?

-          Még semmi, de reméljük, hogy Kate ügyes lesz – szorítottam meg fiam kezét.

-          Újszülöttek, hová menekültök? – kiáltott utánuk Aro döbbenten.

-          Meggondolták magukat a bosszút illetően – vágta rá fiam határozottan. Majd Renata felé kacsintott, aki erre lesütötte a szemeit. Én pedig kíváncsian sandítottam kettejük között. Valamiről lemaradtam? Hiszen amíg Volterrában voltunk állandóan marták egymást, legalábbis én mindig csak így láttam őket…