The Beauty and the Bear - 126. fejezet

126. fejezet

(Nadine szemszöge)

Eszemet vesztve siettem Rose-hoz, és bár nem lett volna szabad megtudnia semmit sem, mégis kész voltam ezt az elhatározásomat akár feladni is azért, nehogy most sikerüljön Lucifernek ellenem fordítani őt. Egyáltalán nem voltam hajlandó még csak belegondolni sem abba, hogy milyen következményekkel járhat Lucifer ármánykodása. Annyi lélekjelenlétem azért még volt, hogy ne rontsak rá, előbb megnéztem, hogy egyedül van-e, amint ez megvolt már mellette is termettem.

-          Ki vagy te? – morgott rám ijedtében.

-          Nadine vagyok, a barátod – emeltem fel védekezően a kezeimet.

-          Hm… Lucian mondta, hogy egyszer csak fel fog bukkanni egy állítólagos barátom, aki majd meg akar győzni arról, hogy a lányomnak nem Edward a tökéletes választás. Gondolom te lennél ez a barát – nézett rám kérdőn.

-          Igen, pontosan én lennék az a barát – vágtam rá azonnal. – Egy olyan barát, aki igazat mond neked, nem pedig olyan, aki ármánykodik. Lucian igazi valója korántsem olyan nagylelkű és kedves, mint amilyennek most kiadja magát a kedvedért.

-          Miért hinnék most neked? Eddig miért nem jöttél? – kérdezte kíváncsian.

-          Azért most jöttem, mert eddig a lányodat segítettem, most viszont neked van rám szükséged, és ezért is vagyok itt – mondtam őszintén. – Nem hagyhatom, hogy butaságot kövess el, és ezzel veszélybe sodord az egész családod.

-          Miért hinnék most neked? – nézett rám érdeklődve.

-          Miért hinnél egy olyan alaknak, aki furcsa, és kiszámíthatatlan? – kérdeztem ezúttal én. – Te kedves, és jó lélek vagy, Rose, és mint ilyen, nyilván érzel némi természetes bizonytalanságot Lucian-nel kapcsolatban, nem igaz? Motoszkál valami a fejedben, ami nem hagy nyugodni, igaz? Lucian bár szépeket mond és segítőkésznek tűnik, mégsem érzed magad biztonságban vele. Megvannak ezek az érzések? Balsejtelmek?

-          Ez még nem bizonyíték – állapította meg remegő hanggal.

-          Talán nem bizonyíték, de az első benyomás mindig fontos, nem igaz? Lucian nem keltett benned nyugalmat és biztonságérzetet, ugye?

-          Nem éppen, de segíteni akar, miért ne hinnék neki? Arról is szólt, hogy meg fogsz jelenni, és el akarsz majd tántorítani engem attól, hogy helyesen cselekedjek és megvédjem a lányomat – mondta határozottan.

-          Vagy azért szólt a jövetelemről, mert pontosan azt akarta elérni ezzel, hogy ne higgy nekem – vetettem ellent.

-          Miért tenné?

-          Talán, mert gonosz és aljas, és csakis az érdekli, hogy megszerezzen magának minél több jótét lelket?

-          Ketten igencsak kétfelé próbáltok terelni – sóhajtott fel.

-          Na és mit súg a szíved? Kire kellene hallgatnod? – kérdeztem kíváncsian.

-          Valami azt súgja, hogy te vagy hozzám őszinte, de nem vagyok benne száz százalékig biztos. Kellőképpen össze vagyok zavarodva, azt hiszem – temette kezeibe az arcát.

-          Hidd el, hogy nem akarlak átverni – mondtam komolyan. – Bármit megtennék, hogy boldogok legyetek, mindannyian.

-          Na és mi kell a lányom boldogságához? Kíváncsian hallgatlak – fonta keresztbe a karjait a mellkasa előtt. – Senkiben sem bízom meg a lányommal kapcsolatban, amíg nem bizonyított. Anyaként kötelességem megvédeni őt mindentől.

-          Ezt pedig soha nem is vitatnám, de gondold át alaposan, hogy mit teszel, én csak erre kérlek. Nem próbállak meg érzelmileg zsarolni, vagy akárcsak befolyásolni, de arra azért megkérnélek, hogy tényleg fontold meg, hogy mit cselekszel, és mit hiszel el akár nekem, akár pedig Luciannak – néztem rá kérlelőn. – Nem mindig az a barát, vagy az ellenség, aki annak látszik.

-          Természetesen minden lehetőséget fontolóra veszek – vágta rá azonnal. – Most viszont megkérlek, hogy távozz, mert ezt át kell gondolnom, ráadásul a lányom is akármelyik pillanatban hazaérhet.

-          Rendben van, ahogy kívánod – bólintottam rá, majd el is tűntem. Rose elég ésszerűen viselkedett, úgyhogy egyenlőre nem hiszem, hogy drasztikus beavatkozásra lenne szükség. Legalábbis így gondolom.

-          Na, hogy ment? – szegezte nekem a kérdést Nathan azonnal.

-          Minden rendben lesz, azt hiszem, de azért figyelni fogom Rose-t – mondtam határozottan. – Kathy és Anne?

-          Befejezték a vásárlást és a csajos napot, Anne mindjárt otthon lesz, Kathy-t pedig természetesen hazakísértem, most már Gabriel vigyáz rá.

-          Remek – mosolyodtam el. – Tudsz vigyázni Katy-re? Talán jobb lenne, hogyha én most inkább Rose-ra koncentrálnék.

-          Természetesen – bólintott rá azonnal szerelmem.

-          Köszönöm – nyomtam gyors csókot a szájára.

-          Nincs mit, kicsim, ez a mi ügyünk – vágta rá azonnal.

-          Na és, hogy van Kathy és Gabriel? – kérdeztem kíváncsian.

-          Ha arra gondolsz, hogy beszélgetnek-e, akkor megnyugtathatlak, hogy amint Kathy hazaért, Gabriel azonnal behúzta magával a nappaliba, és azóta is a kanapén beszélgetnek.

-          Helyes, remélem, hogy Kathy felhagy a felesleges ellenkezéssel végre – vigyorodtam el. Szerintem Gabriel elég dögös férfi ahhoz, és nem is rossz csábító, legalábbis látszólag, úgyhogy biztosan sikerrel jár.

-          Mióta lett belőled kerítőnő? – kérdezte Nathan felhúzott szemöldökkel.

-          Nem vagyok kerítő, csak drukkolok nekik, hogy tartalmasan használják ki az időt, amit kaptak – rántottam meg a vállam.

-          Igen, Kathy a hazafelé úton említett olyasmit, hogy meg akartad győzni őt arról, hogy használja ki az időt – kuncogott fel Nathan. – Csak egy a gond.

-          Na és mi lenne az? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Kathy nem akarja túlbonyolítani a helyzetet – vágta rá.

-          Te kinek az oldalán állsz? – nézett rá kissé morcosan.

-          Természetesen semleges félként üzemelek – vágta rá azonnal.

-          Na szép, neked engem kellene pártolnod – mondtam határozottan.

-          Öhm… azért valamilyen szinten meg lehet érteni Kathy álláspontját is. Ő, ahogy mi is egy másik kor szülötte, és nem akarja felrúgni a szabályokat néhány szép éjszakáért. Hiszen még megesküdni sem tudnak ilyen hirtelen.

-          Ki mondta, hogy esküdjenek meg? – lepődtem meg.

-          Régi korok, te és én, mi sem voltunk együtt soha, mert nem lett volna helyes – magyarázta Nathan.

-          Na de ez már a huszonegyedik század – nyögtem fel.

-          Bagoly mondja…

-          Hé, én nem követeltem előtte esküvőt, hiszen mi már úgysem vagyunk emberek – állapítottam meg.

-          Kathy azonban hajthatatlan a kérdésben, úgyhogy ne is reménykedj – vágta rá szerelmem.

-          Drágám, hiszen te is tudod, hogy a remény hal meg utoljára – mondtam elszántan.

-          Ez tény, viszont ne üsd bele azt a csinos kis orrocskádat mások dolgába, hacsak nem a küldetésedről van szó.

-          Te nem értesz velem egyet ebben a kérdésben – sóhajtottam fel.

-          Sajnálom kicsim, de nem. Valóban nem – szusszantott ő is.

-          Miért nem akarod, hogy együtt legyenek?

-          Mert nem lehet közös jövőjük, és így kár fájdítani a szívüket – válaszolta halkan.

-          Nekünk sem volt valószínű, hogy lesz közös jövőnk, és mégis fejest ugrottunk a szerelembe – vetettem ellent.

-          Nos, ebben is van valami – bólintott rá elgondolkodva.

-          Akkor légy szíves, és ne hagyd rá Kathy-re a butaságait – mondtam győzelemittasan.

-          Mint már mondtam, én semleges maradok a kérdésben, ha tetszik neked, ha nem – vágta rá ellentmondást nem tűrve.

-          Jól van, akkor majd egyedül oldom meg a dolgot – mondtam kissé mérgesen. Azt hittem, hogy legalább ő támogatni fog engem.

-          Hé, azért a fejemet leharapni nem kell – forgatta meg a szemeit. – Miért ragaszkodsz ennyire ahhoz, hogy összejöjjenek?

-          Azért, mert szeretném boldognak látni a barátnőmet – válaszoltam azonnal.

-          Remek, és te fogod a romjait is összeszedni, ha a küldetés után nem történhet közöttük soha többé semmi? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-          Az nem fog megtörténni, mert addigra találok valami megoldást a problémájukra.

-          Szerinted, ha lenne bármi megoldás, akkor Gabriel nem találta volna már meg?

-          Talán csak nem jó helyen kereste – vágtam rá egyértelműen.

-          Jól van, ha gondolod, akkor próbálkozz, de ne tedd ki őket felesleges fájdalomnak.

-          Sosem tennék olyat – keltem ki magamból.

-          Örülök, hogy ezt megbeszéltük – biccentett. – Most pedig engedelmeddel megyek és végzem a dolgomat – tűnt el egy szempillantás alatt. A fenébe is, mi ütött belém, hogy így beszéltem vele? Ezt egyszerűen nem értem, nem szoktam így kiakadni általában semmin.

-          Nathan, várj – siettem utána.

-          Igen? – nézett rám kérdőn.

-          Én, bocsánatot kérek. Nem tudom, hogy a mi a fene ütött belém, hiszen te nem tettél semmi rosszat, és tényleg Kathy döntésének kell, hogy legyen, bármi is történjék, de annyira szeretnék segíteni nekik, hogy legalább egy kicsit boldogok legyenek, hiszen odafönt soha nem lehetnek egymáséi, amit őszintén sajnálok – magyarázkodtam.

-          Megbocsájtva – biccentett szerelmem. Mire szélesen elmosolyodtam. – Egyébként csak azért akarod ennyire a boldogságukat, mert kedveled őket – fűzte még hozzá egyértelműen.

-          Igen, valóban nagyon kedvelem őket – mondtam az ajkamba harapva. Ahhoz képest, hogy Gabrielt mennyire nem kedveltem soha, most már határozottan szimpatikus. Csak meg kellett ismernem őt ahhoz, hogy megértsem a lelkét…

(Rosalie szemszöge)

A lányom mindjárt itt lesz. Már érzem az illatát. Annyira izgatott voltam, hogy hogyan érezte magát élete első olyan csajos napján, ahol nem én és Alice, vagy Esme kísértük el őt vásárolni. Remélem, hogy csodálatos napon van túl, mert akkor az azt jelentené, hogy nagyon jó barátnőre tett szert Kathy személyében.

-          Szia, kicsim. Na milyen volt? – szegeztem neki azonnal a kérdést.

-          Neked is szép estét, anya – kuncogott fel. Majd letette a szatyrait a szőnyegre. – Egyébként pedig egyszerűen fergeteges napom volt.

-          Hát ez remek, mesélj el mindent – helyeztem magam kényelembe az ágyán. Ő pedig azonnal mellém ült.

-          Annyira kedves és aranyos lány. Rengeteget beszélgettünk, beültünk egy cukrászdába, kétszer is végigjártuk a boltokat, fantasztikus volt. Veletek is elképesztően élvezem a vásárlást, de valahogy más volt most Kathy társaságában lenni. Nem tudnám megmondani, hogy mitől annyira más, de mégis más. Egyszerűen felemelő érzés volt. Szeretnénk majd megismételni a találkozót, ha nem gond. Legközelebb szeretnénk elmenni az állatkertbe, na persze nem vadászni – fűzte hozzá nevetve.

-          Na és mikorra beszéltétek meg?

-          Jövő hét keddre, pontosan egy hét múlva – vágta rá lányom azonnal.

-          Rendben, nem tudok róla, hogy akkor lenne bármi is, ami miatt meghiúsulna a találkozó – egyeztem bele. Megérdemli, hogy találjon egy igazi barátnőt. Sőt, még sok-sok ilyen barátnőt kívánok neki.

-          Ez annyira jó – sikkantott fel örömében, és felpattant. Ilyennek már egy jó ideje nem láttam, és ez engem is boldogsággal töltött el. Majd olyan történt, amire már nagyon-nagyon régóta nem volt példa. Egyszer csak táncra perdült örömében. – Oh, neked is hoztam ajándékot, anya – mondta lelkesen. Majd előhúzott egy gyönyörű sálat, sapkát és hozzá tartozó kesztyűt.

-          Kicsim, ez káprázatos – mondtam elámulva. Egyszerűen csodálatos volt az ajándék, amit kaptam.

-          Ugyan, ez csak egy kis apróság – legyintett azonnal.

-          Ettől még gyönyörű – öleltem magamhoz egy pillanatra.

-          Apának is hoztam egy kis meglepetést. Itt van valahol? – nézett rám csillogó szemekkel.

-          Apád, ha jól tudom, akkor elment vadászni, de szerintem hamarosan visszaér – mondtam elgondolkodva.

-          Sebaj, az ajándék megvárja – mondta Anne boldogan. Majd az apjának szánt szatyrot rátette a fotelre, de hirtelen elkomorodott, és az éjjeliszekrény fiókját kezdte bámulni.

-          Olvasd el, édesem – mondtam neki bátorítóan. – Hidd el, jobb, hogyha túl esel rajta.

-          Na és mi lesz, hogyha olyan dolgot találok a borítékban, ami nem tetszik – harapott az ajkába.

-          Akkor a borítékot egyszerűen elégeted a levéllel együtt, és túllépsz rajta idővel – mondtam biztatóan. – Jobban fogod magad érezni, hogyha elolvastad mindenképpen. Ebben biztos vagyok.

-          Hát jó – sóhajtott fel, majd a kis szekrényhez suhant és kivette belőle a borítékot.

-          Magadra hagyjalak? – ajánlottam azonnal.

-          Nem, azt hiszem, hogy szeretném, hogy itt maradj velem. Nem hiszem, hogy olyasmi van a levélben, amit ne mondanék el neked.

-          Rendben, édesem, akkor maradok – helyezkedtem el kényelmesen. Ő pedig kissé remegő ujjakkal tépte fel a borítékot.

-          Elolvashatod te is, úgyis megmutatnám – nyitotta ki a papírlapot. Majd mindketten olvasni kezdtük…

Drága Anne,

Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, őszintén szólva amennyire emlékszem már emberkoromban sem vetettem meg a hölgyek társaságát, de talán még meg tudok változni. Úgy érzem, hogy érted képes lennék változni. Ez most eléggé sablon szövegnek tűnhet, de esküszöm, hogy komolyan gondolom. Azoknak a nőknek, akikkel előtted volt dolgom nem érdekelt a személyisége, csak a teste, ezt sem tagadom. Bár volt néhány szórakoztató hölgy társaság is közöttük. Te viszont annyira más vagy. Jó, és tiszta, ártatlan, humoros. Kevés lény tudott engem eddig megnevettetni, de neked bármikor sikerül. Ráadásul még olyan fiatal és törékeny vagy, hogy arra szavak sincsenek. Boldog vagyok, hogy megismerhettelek. Most pedig, hogy bizonyítsam a mondanivalóm komolyságát olyan tudást adok a kezedbe, amit, ha a Mester megtud, hogy elmondtam, akkor nekem végem, a szó szoros értelmében, úgyhogy a kezedbe helyezem az életem, méghozzá gondolkodás nélkül. Akár meghalni is kész lennék, hogy te boldog légy. Azt az utasítást kaptam Arótól, hogy bármi áron csábítsalak el. Fél évet kaptam a megvalósításra, és a teherbe ejtésedre. Magának akar téged, mert különleges vagy. Egy új ritkaság, és ha te velünk maradsz, akkor valószínűleg a családod is, és így még több ritkaságra tenne szert. Én viszont kész vagyok megtagadni a parancsot, érted, és akár a szökésetekben is tudok segíteni, ha arra kerülne a sor. Mivel én vagyok Aro egyetlen nyomkeresője nélkülem kicsi az esély, hogy megtaláljon, és én gondolkodás nélkül veled tartok, ha szeretnéd. Kérlek, adj még egy esélyt, és bebizonyítom, hogy méltó lehetnék hozzád, miután felnőttél, természetesen nem testileg, hanem lelkileg is.

Őszinte híved:

Demetri

The Beauty and the Bear - 125. fejezet

125. fejezet

(Nadine szemszöge)

Már alig vártam, hogy beszélhessek Kathy-vel arról, hogy mi lenne a helyes most, hogy Gabriel mindent elkövet, hogy egy kis ideig újra együtt lehessenek, de nem akartam ezzel előrukkolni, amíg nincsenek nyomós érveim. Ráadásul nem akarom elárulni, hogy kíváncsiságomban kihallgattam a személyes beszélgetésüket. Ezt igazán nem illett volna.

-          Nadine, tudom, hogy itt vagy – nevetett fel barátnőm. – Azt is sejtem, hogy kihallgattál minket, mert olyan kis kíváncsi vagy, hogyha tudnál, akkor már réges rég megöregedtél volna – fűzte még hozzá.

-          Oké, lebuktam – jelentem meg mellette.

-          Ugyan már, te nagyon drukkolsz nekünk, ezért egyértelmű volt, hogy jössz, és hallgatózol egy kicsit – legyintett barátnőm. – Egyébként hálás vagyok a szurkolásért, de nem hiszem, hogy bele kellene bonyolódni ebbe.

-          Miért nem? – kérdeztem csalódottan.

-          Mert úgy érzem, hogy néhány hét boldogságot évszázadokig, vagy évezredekig tartana kihevernem, úgyhogy inkább bele sem kezdek – válaszolta határozottan.

-          Igazán nem tartom helyes hozzáállásnak ezt a gondolatmenetet – csóváltam meg a fejem.

-          Öhm… ezek az én érzéseim, ha nem tévedek – állapította meg.

-          Nem is akarok beleszólni, én csak érzékeltetem, hogy a helyedben én kihasználnám a lehetőséget egy cseppnyi boldogságért – mondtam a kezeimet védekezően felemelve.

-          Én is gondoltam rá, de nem akarom felszakítani Gabriel sebeit sem – mondta immár nyugodtabban.

-          Nem hiszem, hogy Gabriel azért tesz kockára sok mindent, mert nem akarja, hogy kihasználjátok a lehetőséget – mosolyodtam el. – Most is minden lehetőséget megragadott, amikor hozzád érhetett.

-          Tudom, ezért is indultam már el – bólintott rá. – Jobb lesz nekünk, ha nem bonyolódunk bele ebbe.

-          Én ebben nem vagyok ilyen biztos – húztam el a számat.

-          Értékelem a segítségedet és a jó szándékodat, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, úgyhogy hagyd, hogy én határozzak, méghozzá önállóan – makacsolta meg magát.

-          Ahogy kívánod – biccentettem. Mindenesetre én megpróbáltam segíteni nekik. Hogyha nem kell a segítség, hát nem kell. Ez már nem az én dolgom.

-          Ne haragudj, Nadine, de most a küldetés az elsődleges, nem pedig a magánéletem, ami már úgysincs, méghozzá elég régóta. Sőt, szigorú értelemben véve nem is volt soha.

-          Én nem haragszom, ez tökéletesen a te döntésed kell, hogy legyen, én nem fogok beleszólni, csak tanácsot szerettem volna adni, ahogy anno te nekem – mondtam békülékenyen.

-          Rendben, akkor most koncentráljunk Anne-re, mindjárt ideér, már érzem őt – állt meg a butikok előtt Kathy.

-          Én már itt sem vagyok, de azért figyelek – tűntem el egy pillanat alatt.

-          Szia – integetett Anne már messziről Kathy felé.

-          Helló – mosolyodott el barátnőm. – Örülök, hogy eljöttél – fűzte még hozzá.

-          Jaj, ne is mond – sóhajtott fel gondterhelten. – Annyira jó kiszabadulni otthonról. Olyan sok dolog van, amiről döntenem kéne, de nem akarom, hogy befolyásolják az érzéseimet.

-          Kicsodák? – kérdezte Kathy kíváncsian.

-          Hát a családom – vágta rá egyértelműen.

-          Befolyásolnának téged? – tette fel a következő kérdést.

-          Mindenkinek megvan a véleménye, de ebben a kérdésben egyedül szeretnék dönteni – vágta rá.

-          Esetleg, ha szeretnéd, akkor külső szemlélőként elmondom a véleményemet, hogyha elmondod, hogy mi az a nagy kérdés – ajánlotta fel Kathy. Hm… ügyesen csinálja, azt meg kell hagyni.

-          Nem is tudom – gondolkodott el Anne. – Talán te mint valóban külső szemlélő jobban átlátod a dolgot – mondta nem sokkal később elmosolyodva.

-          Akkor talán üljünk le egy kávé mellett – ajánlotta Kathy.

-          Én nem kávézom – rázta meg a fejét Anne.

-          Akkor egy tea mellett?

-          A tea az nagyon jól hangzik – bólintott rá azonnal.

-          Akkor mit szólnál ahhoz a kedves kis cukrászdához? – mutatott Kathy a nem messze lévő kis helyiséghez.

-          Csak akkor, hogyha meghívhatlak egy sütire is – vágta rá Anne.

-          Remekül hangzik – mosolyodott el barátnőm. – Szeretem a csokitortát.

-          Hm… tudtam én, hogy rokonlelkek vagyunk - kacsintott rá Kathy-re. – Mit szólsz ehhez az asztalhoz?

-          Nekem tökéletes – bólintott rá azonnal.

-          Na és milyen az élet itt Olaszországban? – kérdezte Anne kíváncsian. – Jól érzed magad? Esetleg megmutassam a várost? Bár úgy láttam, hogy te is a természetben érzed magad igazán jól.

-          Nos, igen, imádok az erdőben sétálni – bólintott rá.

-          Én magam is, de egyedül veszélyes, sőt még kísérővel sem veszélytelen – mondta Anne aggódva. Hm… meg akarja védeni már most. Igazi barátnő. Megpróbálja megakadályozni, hogy Kathy vámpírok közé keveredjen.

-          Miért? – nézett rá Kathy meglepetten. Nahát, milyen jól csinálja, ahhoz képest, hogy még soha nem volt ilyen küldetésen.

-          Sok a vadállat az erdőben, és sokszor jelentenek támadást – vágta rá egyértelműen.

-          Jézusom, és én ott sétálgattam? – kapta ijedten a kezét a szája elé. Tökéletes emberi reakció. Így legalább Anne egy pillanatig sem fog gyanakodni. Kathy minél emberibb, annál jobb.

-          Ne aggódj, azért nem olyan sűrűk a támadások, de jobb lenne, ha nem járkálnál arra – mondta határozottan. – Kérlek, ígérd meg nekem – nézett mélyen a szemeibe.

-          Nyugodj meg, nem vagyok őrült – vágta rá azonnal. – Bár akkor neked sem lenne szabad sétálgatnod arra, még akkor sem, hogyha olyan jóképű kísérőd van, mint az a férfi legutóbb. Ő kicsoda? Az udvarlód? – kérdezte Kathy kíváncsian. Hm… ügyesen tereli a témát a lényegre.

-          Öhm… nem, dehogy is. Nekem még korai lenne, hogy udvarlóm legyen – legyintett Anne. – Egyébként is, Edward az én legkedvesebb barátom, nem pedig a szerelmem. Legalábbis azt hiszem.

-          Na és miért ez a vívódás? – kérdezte Kathy kíváncsian. – Talán van valaki más, aki ellopta a szívedet?

-          Nem mondhatnám – mondta elgondolkodva.

-          Ez nem volt túl meggyőző, már ne is haragudj – állapította Kathy. – Szóval mesélj, mi a baj azzal a férfival.

-          Honnan tudod, hogy baj van vele? – kérdezte Anne felhúzott szemöldökkel.

-          Ez elég nyilvánvaló, mert meglehetősen vonakodva beszélsz róla. Tehát, mi a baj vele?

-          Túlságosan is tapasztalt, hogy úgy mondjam – pirult el azonnal.

-          Oh, világos – bólintott rá Kathy. – Nos, az, hogy tapasztalt még nem biztos, hogy baj, hacsak nem egy őrült szoknyavadász.

-          Hát, mi tagadás – harapott Anne az ajkába.

-          Te jó ég, bevallotta neked? – vonta fel a szemöldökét Kathy. – Várj csak, hogyha őszinte volt veled, akkor talán tényleg komolyak az érzései, és ez meggondolandó. Bár te ismered, úgyhogy távol álljon tőlem, hogy befolyásoljalak, de nem lehet, hogy nőcsábász létére most komolyak az érzései irántad?

-          Na és mi a garanciád arra, hogy nem csak egy futó kaland vagyok, aki kihívást jelent neki? – kérdezett vissza Anne.

-          Nos, az életben néha kockáztatni kell – rántotta meg a vállát Kathy. – Egy kis rizikó nélkül nincs boldogság.

-          Jól sejtem, hogy te tapasztalt vagy a kérdésben? – kérdezte Anne vigyorogva.

-          Hát, ami azt illeti, nem is tudom, hogy most mit kéne mondanom.

-          Talán az igazat – ajánlotta Rose lánya. – Lefogadom, hogy a te életedben van egy konkrét valaki.

-          Nos, úgy látom, hogy hiába is tagadnám – nevetett fel Kathy. – Bár a helyzet nálunk is bonyolult.

-          Na és miben bonyolult? Talán te is kifogtál egy nőcsábászt?

-          Nem éppen. Gabriel kedves, gyengéd, és minden bizonnyal hűséges is – vágta rá Kathy azonnal.

-          Akkor nem értem a problémát – nézett rá Anne értetlenül, majd megette az utolsó falat csokitortáját is.

-          Hát, azért valljuk be, hogy a lányok mindig is vonzódtak a rosszfiúkhoz – sóhajtott fel színpadiasan. Na ezért viszont még számolok vele. Mintha megmondtad volna, hogy nem akarom Anne-t Demetri karjaiba lökni, ő meg előkészíti neki a terepe. Ennyi erővel annak a Volturi tagnak az ágyához is kötözhetné ezt az ártatlan kis madárkát.

-          A rosszfiúkhoz vonzódunk, de mindig is jófiút szeretnénk társunkként – kontrázott rá Anne.

-          Nos, ezt sem tagadom – bólintott rá Kathy.

-          Viszont ne tereld a témát, nem hiszem, hogy az a gondod ezzel a Gabriellel, hogy kedves, gyengéd és hűséges. Akkor mi a probléma? Talán nem jóképű?

-          Oh, dehogyisnem, egyszerűen tökéletes – vágta rá barátnőm. – A társadalmi helyzetünk az, ami miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy vele legyek.

-          Nem hiszem, hogy ez akadálya lehet a szerelemnek – vágta rá Anne. – Az én édesanyám is felső-középosztálybeli, az édesapám viszont farmerként dolgozott.

-          Az azért egy kicsit más helyzet. Nem akkor különbség, mint amennyi közöttünk van – rázta meg a fejét Kathy.

-          Szerintem a szerelemnek csakis mi magunk szabhatunk határokat, nem pedig az, hogy három, vagy négy néven lettem bejegyezve egy könyvbe.

-          Ebben is van valami – biccentett barátnőm.

-          Egyezzünk ki – javasolta hirtelen Anne.

-          Mire gondolsz? – lett kíváncsi Kathy.

-          Egyszerű – vágta rá Anne. – Mindketten megpróbáljuk azzal, aki szerintünk hozzánk való, és majd meglátjuk, hogy mi lesz – ajánlotta lelkesen. – Kell egy kis kihívás az életünkbe, nem igaz?

-          Hm… nem is rossz ötlet – gondolkodott el Kathy. – Viszont nincsen semmiféle kötelezettség, megegyeztünk?

-          Kezet rá – csapott bele azonnal Anne a kezébe.

-          Oké, most, hogy ezeket mind tisztáztuk, már mehetünk is vásárolni, ugyanis, imádom az új ruhákat – lelkesedett

-          Ez jó hír, ugyanis én is – vágta rá Anne, majd mindketten eltűntek a plázában. Én pedig éppen utánuk akartam indulni, amikor Nathan jelent meg előttem feldúltan.

-          Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.

-          Lucifer – kezdett bele ingerülten. - Rose-nak suttog, nem is akármilyen dolgokat, ráadásul nagyon jól csinálja.

-          Hogy nem vettétek eddig észre? – kérdeztem dühösen.

-          Eltereléseket küldött ránk. Kiküldte a saját, sötét angyalait, hogy őket figyeljük – vágta rá Nathan.

-          Oh, a fenébe még mindig cseles – szusszantottam fel. – Azonnal elmegyek Rose-hoz. Maradj Kathy-vel – fűztem még hozzá, majd egy szempillantás alatt eltűntem, hogy megvédjem Rosalie-t Lucifer hazugságaitól...

(Rosalie szemszöge)

Idegesen mászkáltam fel-alá a nappaliban, nehogy valami nagy baj legyen. Bár minden nyugodt és békés volt, valahogy nem tudtam túllépni a megtudott információkon. Segítenem kell a lányomnak, hogy ne hozzon helytelen döntéseket, és ne sérüljön a lelke, de eközben azt sem szeretném, hogyha Emmett és én összevesznénk. Azt hiszem, hogy talán hallgatnom kéne egy ideig Emmettre és figyelni, majd utána megoldom valahogy, hogyha segíteni kell a lányomnak. Igen, ez a legjobb megoldás.

-          Szép napot, Rose – jelent meg Lucian. – Hogy állunk a kis küldetésünkkel? – kérdezte kíváncsian.

-          Őszintén szólva még csak körvonalazódik bennem a dolog – válaszoltam az ajkamba harapva.

-          Körvonalazódik? – lepődött meg.

-          Igen, az az igazság, hogy Anne édesapjának nem tetszik a gondolat, hogy segítsek a lányomnak döntésre jutni.

-          Igen, ez a legutóbb is így történt, és ez vezetett ahhoz, hogy Anne boldogtalanul végezte, úgyhogy, ha rám hallgatsz, akkor ezúttal nem hallgatsz a férjedre, és úgy cselekedsz, ahogy te helyesnek érzed. Az anyai megérzés azért mégiscsak számít valamit. Nem igaz? – nézett rám kérdőn. – Ezt neki is meg kell értenie.

-          Nem is tudom – sóhajtottam fel. – Nem akarok vele sem veszekedni, hiszen abban igaza van, hogy mindenki a saját hibáiból tanul – mondtam elgondolkodva.

-          Akkor ne tegyél semmit, és hagyd, hogy minden újra megismétlődjön. Végül is a lányod nagyjából boldog a gyermekével. Bár nem nagyon jó érzés látni, ahogy epekedik Edward után, aki már unokahúgaként tekint rá, de ti tudjátok – emelte fel a kezeit Lucian. – Én csak jót akartam, de talán tényleg fontosabb, hogy elkövethesse a saját hibáit.

-          Az elmondásod szerint Demetri sem jobb megoldás – néztem rá mérgesen. Olyan érzésem van néha, mintha csak játszadozna velem, bár lehet, hogy tévedek.

-          Nem is – rázta meg a fejét azonnal.

-          Akkor mi a megoldás? – kérdeztem kíváncsian.

-          A megoldás nagyon egyszerű, Bellának vesznie kell, még mielőtt tönkretehetné Anne és Edward házasságát – vágta rá egyértelműen.

-          Én nem ölök meg senkit – mondtam azonnal. Kizárt dolog. Soha nem gyilkolnék meg egy embert. Ellenkezik az elveinkkel.

-          Neked nem is kell. Az ismeretségetek kezdetén egy nomád vámpír James szemet vet Bellára, segíts neki egy kicsit, és akkor Bella az ő csapatához fog tartozni, vagyis pontosabba James játszik vele egy kicsit, aztán elintézi helyetted – mondta határozottan.

-          Mit értesz azalatt, hogy játszik vele egy kicsit? – nyeltem egy nagyot.

-          Nem mindegy? Hiszen ő az ellenséged?

-          Vannak dolgok, amiket még az ellenségemnek sem kívánok – vágtam rá azonnal.

-          Nos, annyit ígérhetek, hogy nem fog sokat szenvedni, néhány percet, legfeljebb – mondta Lucian komolyan. – Ha rám hallgatsz, akkor megmentheted a lányod – suttogta még a fülembe. Majd egy szempillantás alatt köddé vált…