The Beauty and the Bear - 126. fejezet

126. fejezet

(Nadine szemszöge)

Eszemet vesztve siettem Rose-hoz, és bár nem lett volna szabad megtudnia semmit sem, mégis kész voltam ezt az elhatározásomat akár feladni is azért, nehogy most sikerüljön Lucifernek ellenem fordítani őt. Egyáltalán nem voltam hajlandó még csak belegondolni sem abba, hogy milyen következményekkel járhat Lucifer ármánykodása. Annyi lélekjelenlétem azért még volt, hogy ne rontsak rá, előbb megnéztem, hogy egyedül van-e, amint ez megvolt már mellette is termettem.

-          Ki vagy te? – morgott rám ijedtében.

-          Nadine vagyok, a barátod – emeltem fel védekezően a kezeimet.

-          Hm… Lucian mondta, hogy egyszer csak fel fog bukkanni egy állítólagos barátom, aki majd meg akar győzni arról, hogy a lányomnak nem Edward a tökéletes választás. Gondolom te lennél ez a barát – nézett rám kérdőn.

-          Igen, pontosan én lennék az a barát – vágtam rá azonnal. – Egy olyan barát, aki igazat mond neked, nem pedig olyan, aki ármánykodik. Lucian igazi valója korántsem olyan nagylelkű és kedves, mint amilyennek most kiadja magát a kedvedért.

-          Miért hinnék most neked? Eddig miért nem jöttél? – kérdezte kíváncsian.

-          Azért most jöttem, mert eddig a lányodat segítettem, most viszont neked van rám szükséged, és ezért is vagyok itt – mondtam őszintén. – Nem hagyhatom, hogy butaságot kövess el, és ezzel veszélybe sodord az egész családod.

-          Miért hinnék most neked? – nézett rám érdeklődve.

-          Miért hinnél egy olyan alaknak, aki furcsa, és kiszámíthatatlan? – kérdeztem ezúttal én. – Te kedves, és jó lélek vagy, Rose, és mint ilyen, nyilván érzel némi természetes bizonytalanságot Lucian-nel kapcsolatban, nem igaz? Motoszkál valami a fejedben, ami nem hagy nyugodni, igaz? Lucian bár szépeket mond és segítőkésznek tűnik, mégsem érzed magad biztonságban vele. Megvannak ezek az érzések? Balsejtelmek?

-          Ez még nem bizonyíték – állapította meg remegő hanggal.

-          Talán nem bizonyíték, de az első benyomás mindig fontos, nem igaz? Lucian nem keltett benned nyugalmat és biztonságérzetet, ugye?

-          Nem éppen, de segíteni akar, miért ne hinnék neki? Arról is szólt, hogy meg fogsz jelenni, és el akarsz majd tántorítani engem attól, hogy helyesen cselekedjek és megvédjem a lányomat – mondta határozottan.

-          Vagy azért szólt a jövetelemről, mert pontosan azt akarta elérni ezzel, hogy ne higgy nekem – vetettem ellent.

-          Miért tenné?

-          Talán, mert gonosz és aljas, és csakis az érdekli, hogy megszerezzen magának minél több jótét lelket?

-          Ketten igencsak kétfelé próbáltok terelni – sóhajtott fel.

-          Na és mit súg a szíved? Kire kellene hallgatnod? – kérdeztem kíváncsian.

-          Valami azt súgja, hogy te vagy hozzám őszinte, de nem vagyok benne száz százalékig biztos. Kellőképpen össze vagyok zavarodva, azt hiszem – temette kezeibe az arcát.

-          Hidd el, hogy nem akarlak átverni – mondtam komolyan. – Bármit megtennék, hogy boldogok legyetek, mindannyian.

-          Na és mi kell a lányom boldogságához? Kíváncsian hallgatlak – fonta keresztbe a karjait a mellkasa előtt. – Senkiben sem bízom meg a lányommal kapcsolatban, amíg nem bizonyított. Anyaként kötelességem megvédeni őt mindentől.

-          Ezt pedig soha nem is vitatnám, de gondold át alaposan, hogy mit teszel, én csak erre kérlek. Nem próbállak meg érzelmileg zsarolni, vagy akárcsak befolyásolni, de arra azért megkérnélek, hogy tényleg fontold meg, hogy mit cselekszel, és mit hiszel el akár nekem, akár pedig Luciannak – néztem rá kérlelőn. – Nem mindig az a barát, vagy az ellenség, aki annak látszik.

-          Természetesen minden lehetőséget fontolóra veszek – vágta rá azonnal. – Most viszont megkérlek, hogy távozz, mert ezt át kell gondolnom, ráadásul a lányom is akármelyik pillanatban hazaérhet.

-          Rendben van, ahogy kívánod – bólintottam rá, majd el is tűntem. Rose elég ésszerűen viselkedett, úgyhogy egyenlőre nem hiszem, hogy drasztikus beavatkozásra lenne szükség. Legalábbis így gondolom.

-          Na, hogy ment? – szegezte nekem a kérdést Nathan azonnal.

-          Minden rendben lesz, azt hiszem, de azért figyelni fogom Rose-t – mondtam határozottan. – Kathy és Anne?

-          Befejezték a vásárlást és a csajos napot, Anne mindjárt otthon lesz, Kathy-t pedig természetesen hazakísértem, most már Gabriel vigyáz rá.

-          Remek – mosolyodtam el. – Tudsz vigyázni Katy-re? Talán jobb lenne, hogyha én most inkább Rose-ra koncentrálnék.

-          Természetesen – bólintott rá azonnal szerelmem.

-          Köszönöm – nyomtam gyors csókot a szájára.

-          Nincs mit, kicsim, ez a mi ügyünk – vágta rá azonnal.

-          Na és, hogy van Kathy és Gabriel? – kérdeztem kíváncsian.

-          Ha arra gondolsz, hogy beszélgetnek-e, akkor megnyugtathatlak, hogy amint Kathy hazaért, Gabriel azonnal behúzta magával a nappaliba, és azóta is a kanapén beszélgetnek.

-          Helyes, remélem, hogy Kathy felhagy a felesleges ellenkezéssel végre – vigyorodtam el. Szerintem Gabriel elég dögös férfi ahhoz, és nem is rossz csábító, legalábbis látszólag, úgyhogy biztosan sikerrel jár.

-          Mióta lett belőled kerítőnő? – kérdezte Nathan felhúzott szemöldökkel.

-          Nem vagyok kerítő, csak drukkolok nekik, hogy tartalmasan használják ki az időt, amit kaptak – rántottam meg a vállam.

-          Igen, Kathy a hazafelé úton említett olyasmit, hogy meg akartad győzni őt arról, hogy használja ki az időt – kuncogott fel Nathan. – Csak egy a gond.

-          Na és mi lenne az? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Kathy nem akarja túlbonyolítani a helyzetet – vágta rá.

-          Te kinek az oldalán állsz? – nézett rá kissé morcosan.

-          Természetesen semleges félként üzemelek – vágta rá azonnal.

-          Na szép, neked engem kellene pártolnod – mondtam határozottan.

-          Öhm… azért valamilyen szinten meg lehet érteni Kathy álláspontját is. Ő, ahogy mi is egy másik kor szülötte, és nem akarja felrúgni a szabályokat néhány szép éjszakáért. Hiszen még megesküdni sem tudnak ilyen hirtelen.

-          Ki mondta, hogy esküdjenek meg? – lepődtem meg.

-          Régi korok, te és én, mi sem voltunk együtt soha, mert nem lett volna helyes – magyarázta Nathan.

-          Na de ez már a huszonegyedik század – nyögtem fel.

-          Bagoly mondja…

-          Hé, én nem követeltem előtte esküvőt, hiszen mi már úgysem vagyunk emberek – állapítottam meg.

-          Kathy azonban hajthatatlan a kérdésben, úgyhogy ne is reménykedj – vágta rá szerelmem.

-          Drágám, hiszen te is tudod, hogy a remény hal meg utoljára – mondtam elszántan.

-          Ez tény, viszont ne üsd bele azt a csinos kis orrocskádat mások dolgába, hacsak nem a küldetésedről van szó.

-          Te nem értesz velem egyet ebben a kérdésben – sóhajtottam fel.

-          Sajnálom kicsim, de nem. Valóban nem – szusszantott ő is.

-          Miért nem akarod, hogy együtt legyenek?

-          Mert nem lehet közös jövőjük, és így kár fájdítani a szívüket – válaszolta halkan.

-          Nekünk sem volt valószínű, hogy lesz közös jövőnk, és mégis fejest ugrottunk a szerelembe – vetettem ellent.

-          Nos, ebben is van valami – bólintott rá elgondolkodva.

-          Akkor légy szíves, és ne hagyd rá Kathy-re a butaságait – mondtam győzelemittasan.

-          Mint már mondtam, én semleges maradok a kérdésben, ha tetszik neked, ha nem – vágta rá ellentmondást nem tűrve.

-          Jól van, akkor majd egyedül oldom meg a dolgot – mondtam kissé mérgesen. Azt hittem, hogy legalább ő támogatni fog engem.

-          Hé, azért a fejemet leharapni nem kell – forgatta meg a szemeit. – Miért ragaszkodsz ennyire ahhoz, hogy összejöjjenek?

-          Azért, mert szeretném boldognak látni a barátnőmet – válaszoltam azonnal.

-          Remek, és te fogod a romjait is összeszedni, ha a küldetés után nem történhet közöttük soha többé semmi? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-          Az nem fog megtörténni, mert addigra találok valami megoldást a problémájukra.

-          Szerinted, ha lenne bármi megoldás, akkor Gabriel nem találta volna már meg?

-          Talán csak nem jó helyen kereste – vágtam rá egyértelműen.

-          Jól van, ha gondolod, akkor próbálkozz, de ne tedd ki őket felesleges fájdalomnak.

-          Sosem tennék olyat – keltem ki magamból.

-          Örülök, hogy ezt megbeszéltük – biccentett. – Most pedig engedelmeddel megyek és végzem a dolgomat – tűnt el egy szempillantás alatt. A fenébe is, mi ütött belém, hogy így beszéltem vele? Ezt egyszerűen nem értem, nem szoktam így kiakadni általában semmin.

-          Nathan, várj – siettem utána.

-          Igen? – nézett rám kérdőn.

-          Én, bocsánatot kérek. Nem tudom, hogy a mi a fene ütött belém, hiszen te nem tettél semmi rosszat, és tényleg Kathy döntésének kell, hogy legyen, bármi is történjék, de annyira szeretnék segíteni nekik, hogy legalább egy kicsit boldogok legyenek, hiszen odafönt soha nem lehetnek egymáséi, amit őszintén sajnálok – magyarázkodtam.

-          Megbocsájtva – biccentett szerelmem. Mire szélesen elmosolyodtam. – Egyébként csak azért akarod ennyire a boldogságukat, mert kedveled őket – fűzte még hozzá egyértelműen.

-          Igen, valóban nagyon kedvelem őket – mondtam az ajkamba harapva. Ahhoz képest, hogy Gabrielt mennyire nem kedveltem soha, most már határozottan szimpatikus. Csak meg kellett ismernem őt ahhoz, hogy megértsem a lelkét…

(Rosalie szemszöge)

A lányom mindjárt itt lesz. Már érzem az illatát. Annyira izgatott voltam, hogy hogyan érezte magát élete első olyan csajos napján, ahol nem én és Alice, vagy Esme kísértük el őt vásárolni. Remélem, hogy csodálatos napon van túl, mert akkor az azt jelentené, hogy nagyon jó barátnőre tett szert Kathy személyében.

-          Szia, kicsim. Na milyen volt? – szegeztem neki azonnal a kérdést.

-          Neked is szép estét, anya – kuncogott fel. Majd letette a szatyrait a szőnyegre. – Egyébként pedig egyszerűen fergeteges napom volt.

-          Hát ez remek, mesélj el mindent – helyeztem magam kényelembe az ágyán. Ő pedig azonnal mellém ült.

-          Annyira kedves és aranyos lány. Rengeteget beszélgettünk, beültünk egy cukrászdába, kétszer is végigjártuk a boltokat, fantasztikus volt. Veletek is elképesztően élvezem a vásárlást, de valahogy más volt most Kathy társaságában lenni. Nem tudnám megmondani, hogy mitől annyira más, de mégis más. Egyszerűen felemelő érzés volt. Szeretnénk majd megismételni a találkozót, ha nem gond. Legközelebb szeretnénk elmenni az állatkertbe, na persze nem vadászni – fűzte hozzá nevetve.

-          Na és mikorra beszéltétek meg?

-          Jövő hét keddre, pontosan egy hét múlva – vágta rá lányom azonnal.

-          Rendben, nem tudok róla, hogy akkor lenne bármi is, ami miatt meghiúsulna a találkozó – egyeztem bele. Megérdemli, hogy találjon egy igazi barátnőt. Sőt, még sok-sok ilyen barátnőt kívánok neki.

-          Ez annyira jó – sikkantott fel örömében, és felpattant. Ilyennek már egy jó ideje nem láttam, és ez engem is boldogsággal töltött el. Majd olyan történt, amire már nagyon-nagyon régóta nem volt példa. Egyszer csak táncra perdült örömében. – Oh, neked is hoztam ajándékot, anya – mondta lelkesen. Majd előhúzott egy gyönyörű sálat, sapkát és hozzá tartozó kesztyűt.

-          Kicsim, ez káprázatos – mondtam elámulva. Egyszerűen csodálatos volt az ajándék, amit kaptam.

-          Ugyan, ez csak egy kis apróság – legyintett azonnal.

-          Ettől még gyönyörű – öleltem magamhoz egy pillanatra.

-          Apának is hoztam egy kis meglepetést. Itt van valahol? – nézett rám csillogó szemekkel.

-          Apád, ha jól tudom, akkor elment vadászni, de szerintem hamarosan visszaér – mondtam elgondolkodva.

-          Sebaj, az ajándék megvárja – mondta Anne boldogan. Majd az apjának szánt szatyrot rátette a fotelre, de hirtelen elkomorodott, és az éjjeliszekrény fiókját kezdte bámulni.

-          Olvasd el, édesem – mondtam neki bátorítóan. – Hidd el, jobb, hogyha túl esel rajta.

-          Na és mi lesz, hogyha olyan dolgot találok a borítékban, ami nem tetszik – harapott az ajkába.

-          Akkor a borítékot egyszerűen elégeted a levéllel együtt, és túllépsz rajta idővel – mondtam biztatóan. – Jobban fogod magad érezni, hogyha elolvastad mindenképpen. Ebben biztos vagyok.

-          Hát jó – sóhajtott fel, majd a kis szekrényhez suhant és kivette belőle a borítékot.

-          Magadra hagyjalak? – ajánlottam azonnal.

-          Nem, azt hiszem, hogy szeretném, hogy itt maradj velem. Nem hiszem, hogy olyasmi van a levélben, amit ne mondanék el neked.

-          Rendben, édesem, akkor maradok – helyezkedtem el kényelmesen. Ő pedig kissé remegő ujjakkal tépte fel a borítékot.

-          Elolvashatod te is, úgyis megmutatnám – nyitotta ki a papírlapot. Majd mindketten olvasni kezdtük…

Drága Anne,

Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, őszintén szólva amennyire emlékszem már emberkoromban sem vetettem meg a hölgyek társaságát, de talán még meg tudok változni. Úgy érzem, hogy érted képes lennék változni. Ez most eléggé sablon szövegnek tűnhet, de esküszöm, hogy komolyan gondolom. Azoknak a nőknek, akikkel előtted volt dolgom nem érdekelt a személyisége, csak a teste, ezt sem tagadom. Bár volt néhány szórakoztató hölgy társaság is közöttük. Te viszont annyira más vagy. Jó, és tiszta, ártatlan, humoros. Kevés lény tudott engem eddig megnevettetni, de neked bármikor sikerül. Ráadásul még olyan fiatal és törékeny vagy, hogy arra szavak sincsenek. Boldog vagyok, hogy megismerhettelek. Most pedig, hogy bizonyítsam a mondanivalóm komolyságát olyan tudást adok a kezedbe, amit, ha a Mester megtud, hogy elmondtam, akkor nekem végem, a szó szoros értelmében, úgyhogy a kezedbe helyezem az életem, méghozzá gondolkodás nélkül. Akár meghalni is kész lennék, hogy te boldog légy. Azt az utasítást kaptam Arótól, hogy bármi áron csábítsalak el. Fél évet kaptam a megvalósításra, és a teherbe ejtésedre. Magának akar téged, mert különleges vagy. Egy új ritkaság, és ha te velünk maradsz, akkor valószínűleg a családod is, és így még több ritkaságra tenne szert. Én viszont kész vagyok megtagadni a parancsot, érted, és akár a szökésetekben is tudok segíteni, ha arra kerülne a sor. Mivel én vagyok Aro egyetlen nyomkeresője nélkülem kicsi az esély, hogy megtaláljon, és én gondolkodás nélkül veled tartok, ha szeretnéd. Kérlek, adj még egy esélyt, és bebizonyítom, hogy méltó lehetnék hozzád, miután felnőttél, természetesen nem testileg, hanem lelkileg is.

Őszinte híved:

Demetri