The Beauty and the Bear - 113. fejezet

113. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Dühösen mentem be a szobába, majd azonnal Nadine-t szólítottam meg halkan, nehogy Edward meghalljon minket. Bár szerencsére átöltözni ment, és nem hiszem, hogy ezután a közjáték után túlságosan sietne visszafelé, ráadásul az is előny, hogy Esme és Carlisle szobája, aminek megkapta a kanapéját a legtávolabbi sarokban van a mi lakosztyályunkhoz képest. Ergo, semmit sem fog észrevenni ebből a beszélgetésből.

-          Nadine? – szólaltam meg ismét halkan.

-          Jövök már, bocsánat – nézett rám vigyorogva.

-          Legalább neked jó napod van – sóhajtottam fel. Volt egy tippem, hogy miért ilyen zilált barátnőm haja. Na nem, mintha ez baj lenne.

-          Öhm… igen – mondta lesütött szemekkel, és ha tudott volna, akkor biztosan el is pirult volna, méghozzá nem is kicsit. – Viszont most beszélgessünk fontosabb dolgokról. Át kell gondolnunk, hogy mik azok az emlékek, amiket biztosan törölnünk kell, csakhogy ezzel van egy meglehetősen nagy gondom – mondta idegesen.

-          Na és mi lenne az? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nincs rá garancia, hogyha elveszem az emlékeket, akkor vissza is tudom adni őket. Az csakis attól függ, hogy te mennyire akarsz majd emlékezni – nézett rám aggódva.

-          Akkor ezzel nem lesz semmi gond – mondtam határozottan.

-          Gondolod? – nézett rám meglepetten.

-          Természetesen, túl sok szép emlékem van, amit nem akarok elfelejteni, egyáltalán nem – mosolyodtam el. – Soha nem mondanék le a boldog pillanatokról, amelyeket neked köszönhetek.

-          Ez esetben nincs semmi gond – mosolyodott el ő is.

-          Van még egy kérdésem – néztem rá idegesen.

-          Hallgatlak – nézett rám biztatóan.

-          Van valami köze Anne viselkedésének Luciferhez, vagy tényleg ennyire kamaszodik, esetleg én rontottam el valamit, de nagyon? – kérdeztem kétségbeesve.

-          Nos, ez már három kérdés, a válaszok pedig, igen, nem és nem – mosolygott rám kedvesen.

-          Tudtam, hogy az az őrült van a dolog hátterében – mordultam fel. – Nem tudnátok valahogy távol tartani a lányomtól? Így nagyon nehéz elérni, hogy Anne és Edward ne legyenek egy pár.

-          Tudom, hogy nem könnyű most a helyzet, de hidd el, mindennek van megoldása, emiatt nem kell aggódnod egy pillanatig sem.

-          Remélem, hogy most is igazad lesz – sóhajtottam fel.

-          Ne aggódj, teszem a dolgom. Pontosabban tesszük a dolgunkat. Viszont most mennem kell, mert Emmett mindjárt itt lesz.

-          Mikor jössz el, hogy magaddal vidd az emlékeimet? – kérdeztem még gyorsan.

-          Holnap indultok, úgyhogy még ma éjjel – vágta rá határozottan. – Legyél egyedül a fürdőben fél egykor – mondta még, majd köddé vált.

-          Hát, kicsim, nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Leginkább azt hiszem azt, hogy továbbra sem értek a nőket – jött be szerelmem a fejét csóválva.

-          Mi történt? – néztem rá kíváncsian.

-          A lányunk először leüvölti a fejeteket, mondjuk, hogy némiképpen jogosan. Azután megcsókolja Edwardot, mint egy vad, szenvedélyes nő, azután meg a szobájában azon kesereg, hogy most te is, és Edward is biztosan nagyon haragszotok rá, mert ilyen illetlenül, és agresszívan viselkedett. Baj, ha nem érzem át, hogy pontosan mi játszódik most le a kamaszodó lányomban? – fakadt ki szerelmem. – A nők egyébként is nagyon bonyolultak, de a lányunk aztán túltesz mindenkin.

-          Na és, hogy érzi magát? – kérdeztem rá a legfontosabb dologra.

-          Nem tudom, Gabrielt akarta – szusszantott Emmett. – Azt hiszem, hogy nem velem szeretné kitárgyalni élete első csókjának kusza történetét.

-          Végül is, ikrek, Gabriel pedig mindig meg tudja nyugtatni, úgyhogy egy próbát mindenképpen megér – állapítottam meg. Az egészen biztos, hogy Gabriel mellett van most a legjobb helyen, hiszen ott biztonságot, és megértést talált, mindig is.

-          Na, most viszont had halljam a történetet a te szemszögedből is – ült le az ágyra kényelmesen.

-          A helyzet eléggé bonyolult – kezdtem bele.

-          Azt majd én inkább eldöntöm, mert nálatok a vásárlás is valami elképesztően nagy tudomány – vágta rá.

-          Most gúnyolódsz velem? – húztam fel a szemöldököm.

-          Nem, csak nem érzem át, amikor két táska között háromnegyed órát gondolkodsz. Leginkább azért nem, mert, ha annyira szuper mind a kettő, akkor van rá pénz bőven, ergó, vedd meg mindkettőt – mondta határozottan. – Hogyha most is ilyen bonyolult a helyzet, akkor van esélyem, hogy felfogjam a rövid sztorit, vagy éppen az lesz, hogy a helyzet komolysága miatt, mint „te jó ég, két majdnem egyforma táska közül melyiket válasszam”, akkor halljuk.

-          Emmett, ne csinálj belőle viccet, ez komoly dolog – szóltam rá.

-          Oké, bocsánat, de akkor is hallani akarom a történetet – forgatta meg a szemeit türelmetlenül.

-          Na jól van – sóhajtottam fel.

-          Éppen itt az ideje, tehát mi történt? – kérdezte kíváncsian.

-          Reggel elindultunk vásáolni, és minden rendben is volt, mindenkinek jó kedve volt. Azután történt egy kis vicces szóváltás, és Edward szorosan a falhoz szorította Anne-t, de szerintem nem volt semmiféle szándéka, azon kívül, hogy nagyon jól érezték magukat. Csak annyi történt, hogy játék közben Anne megint fülig vörösödött, amikor Edward túl közel került hozzá.

-          Nos, a falhoz préselés meglehetősen közelinek tűnik, valóban. Már nagyszerű módszer arra, hogy egy hölgy zavarba kerüljem, ahogy régen te is – kuncogott fel. – Mintha úgy rémelne, hogy te is elpirultál tőlem néhányszor. Szerintem ez határozottan imponáló egy férfinak.

-          Nos, ahhoz kétség sem fér, hogy nektek ez határozottan imponál. Visszatérve azonban a lányunkra. Alice-szel emiatt kezdtünk el egy picit kötekedni vele, de nem akartuk megbántani. Régen inkább még ő is beszállt a kis játékba, és együtt nevettünk – fakadtam ki.

-          Igen, de vedd figyelembe, hogy most a leendő szerelmi életén élcelődtetek. Az szerintem bármelyik fiatal lányt feldúlna – mondta szerelmem határozottan.

-          Nos, őszinte leszek, továbbra sem gondolom, hogy Edward a megfelelő választás a számára – állapítottam meg komolyan.

-          Elmeséled egyszer, hogy mi bajod van Edwarddal? Egy dolog biztos, szerető, és gyengéd férje lenne a lányunknak. Egészen biztos, hogy soha nem bántaná meg. Mit kívánhatnánk még neki?

-          Biztosan ilyen társ lenne, de ő Anne nagybátyja – mondtam komolyan.

-          Csakhogy egyáltalán nem vérszerinti, tehát ez nem lehet akadály – vágott vissza szerelmem finoman.

-          Tudom, hogy nem vérszerinti, de akkor is így éltek eddig egymás mellett, tehát az lenne a legjobb, hogyha ez így is maradna.

-          Kicsim, ez most nagyon bután hangzik. Minden anya tökéletes férfit kíván a lánya mellé, te pedig eltaszítod a lehető legjobbat. Mi értelme ennek? – kérdezte értetlenül.

-          Nem tudom, nekem egy nagyon fontosnak tűnik. Edward már férfi, a lányunk pedig még gyerek.

-          Ezzel arra akarsz kilyukadni, hogy Edwardnak talán túl sok a tapasztalata? – nevetett fel. – Mert, ha nem tudnád, akkor elmondom, hogy az öcsikém még határozottan ártatlan.

-          Mert elfolytja magában a férfit az elvei miatt, de mi van, hogyha Anne mellett ki fog törni?

-          Akkor Edwardnak is és a lányunknak is gyönyörű éjszakája lesz – rántotta meg a vállát Emmett.

-          Ennyi? Ennyivel elintézted a lányunk életét? – kérdeztem meghökkenve.

-          Dehogy intéztem el az életét, de ha már Demetri és Edward között kell választani, legalábbis Alice látomásai szerint, akkor sokkal, de sokkal jobban örülnék, hogyha Edwardra esne a választása.

-          A döntések változnak, lehet, hogy egy harmadik férfi lesz az igazi – mondtam határozottan. – Bár szerintem ne menjünk bele megint ebbe a vitába, majd kialakul. Így megint csak annyit érünk el, hogy jól összeveszünk. Attól bármi is jobb lesz? – kérdeztem halkan.

-          Nem, semmi nem lesz jobb, de már párszor megbeszéltük, hogy nem utasítod el Edwardot teljes mértékben – állapította meg. – Mindenesetre valóban jobb, hogyha ismételten lezárjuk ezt a vitát, mert nem kéne, hogy egyrészt bárki meghallja, főleg nem a lányunk, másrészt ezt úgysem mi fogjuk eldönteni, hanem Anne. Ugyanis én beleegyezem még a Volturiba is, hogyha őt ez teszi boldoggá. Gondolkodj el ezen, édesem. Ugyanis szerintem az a legfontosabb, hogyha ő boldog legyen, az már részletkérdés, hogy hogyan. Csak annyit kérek, hogy azért gondolkozz el ezen, kicsim – lépett oda hozzám, majd szorosan magához ölelt. – Megteszed?

-          Mit? – néztem fel rá.

-          Elgondolkodsz a dolgon?

-          Igen, megígérem – mondtam határozottan.

Ez a legkevesebb, amit megtehetek, bár tudom, hogy a döntés egyáltalán nem mindegy. Mindenesetre ezt természetesen nem mondhatom el senkinek, így jobb, hogyha inkább csendben maradok, és nem próbálom meg a családom előtt távol tartani Edwardot Anne-től. Vagy éppen fordítva. Kell egy második terv, mert attól tartok, hogy rajtam kívül mindenki pártolja ezt a kapcsolatot kettejük között. Bár, ha nem tudnám, amit egyébként is tudok, akkor biztos vagyok benne, hogy nekem is tetszene a kialakulófélben levő helyzet.

-          Bejöhetek? – dugta be a fejét lányom a szobába.

-          Hát persze, gyere csak – válaszoltam azonnal. Mire lehajtott fejjel bejött a szobába, és az ajkát rágcsálva állt elém.

-          Annyira sajnálom, nem tudom, hogy mi ütött belém. Nem szoktam ennyire kiakadni ilyen viccelődéseken. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, egyszerűen nem tudtam magam visszafogni – kezdett heves magyarázkodásba.

-          Drágám, én haragszom rád – tártam ki a karomat, mire azonnal belebújt az ölelésembe.

-          Pedig lenne rá okod – sóhajtott fel. – Hát még Edwardnak. Azt hiszem, hogy legszívesebben elsüllyednék.

-          Azt hiszem, hogy azért meg kellene beszélnetek, ami történt – mondtam finoman. – Sok dolog miatt kellene beszélgetnetek.

-          Inkább nem – rázta meg a fejét ijedten.

-          Kincsem, mind ketten tudjuk, hogy Edward egyáltalán nem haragszik rád, inkább csak megdöbbent, ahogy mindenki más is – mondtam határozottan. – Nem igazán számítottunk tőled ehhez hasonló reakcióra.

-          Öhm… én azt hiszem, hogy most inkább megkeresem Jaspert, még tartozik nekem egy szkander visszavágóval. Biztosan azért nyert csak a múltkor, mert ő sokkal többet vadászott akkoriban, és így nyilvánvalóan erősebb volt nálam – mondta morcosan. Majd elhagyta a szobát.

-          Van egy olyan sejtésem, hogy nem volt kíváncsi a beszélgetésünk további részére – harapott az ajkába Anne.

-          Hát az apák nem szeretik, hogyha a lányuk szerelmi életéről kell hallaniuk – állapítottam meg.

-          Hé, álljon meg a menet. Nekem nincs szerelmi életem, legalábbis egyenlőre – mondta komolyan. – Ez csak egy csók volt.

-          Viszont ez volt az első csók, nem csak egy egyszerű csók – vágtam rá határozottan. Majd kíváncsian néztem lányom arcán a reakciókat.

-          Hát, inkább majd újra próbáljuk – húzta el a száját.

-          Miért? Talán nem volt jó? – lepődtem meg. Azért nem húzódott el olyan gyorsan Edwardtól.

-          Nekem jó volt, de Edwardnak, biztosan nem – mondta idegesen.

-          Na és ezt miből gondolod? Talán mondta neked? Vagy valakitől hallottad?

-          Nem, ezt csak abból gondolom, hogy a torkom ki volt száradva, nem is beszélve az ajkaimról, ráadásul nem is mostam fogat előtt, rácsimpaszkodtam, mint valami kismajom, és egyáltalán nem érdekelt abban a pillanatban, hogy ő akarta-e vagy sem. Azt hiszem, hogy ez elég sok ellenérv, amivel alá tudom támasztani, hogy Edward nem feltétlenül rajongott ezért a csókért. Oh, és azt se felejtsük el, hogy nyilvános helyen történt. Mármint, nyilvánosság előtt, akik mind tátott szájjal bámultak minket – fakadt lányom most már teljesen.

-          Na, azért ezt te sem látod ennyire negatívan, ebben biztos vagyok – csóváltam meg a fejem.

-          Hát, végül is nekem csodálatos volt, még így is, de gondolom, hogy Edward némiképpen tapasztaltabb lányokhoz van szokva, mint amilyen én vagyok.

-          Kincsem, a nagybátyád semmiféle lányokhoz sincs szokva, ezt biztos forrásból tudom – vágtam rá azonnal.

-          Mi? De hiszen már…

-          Attól, hogy nem vagyok fiatal még nem kell ismernem minden érzést, és helyzetet, ami csak történhet egy férfival – lépett be Edward a szobába. Anne pedig azonnal a földet kezdte el kitüntetni a figyelmével. – Beszélhetnénk? – lépett beljebb egy kicsit. – Ha nem gond, Rose, akkor négyszemközt – fűzte hozzá bátyám. Mire Anne segélykérő pillantásokat lövellt felém.

-          Természetesen nem gond – mondtam, majd elindultam kifelé a szobából. Sokkal jobb lesz mindkettőjüknek, hogyha megbeszélik ezt a dolgot. – Addig megnézem, hogy Jasper és Emmett mennyi kárt okozott már a szobában a rögtönzött kis szkander bajnoksággal – kuncogtam fel. Már hogyha tényleg komolyan gondolta szerelmem a játékot. Bár erősen kétlem, mert ahhoz túl nagy a csend.

-          Gyere, üljünk le egy kicsit – nyújtotta Edward a kezét a lányomnak, aki vonakodva bár, de elfogadta, és hagyta, hogy fivérem a kanapéhoz vezesse és leültesse, majd ő is helyet foglaljon mellette. Én pedig becsuktam rájuk az ajtót.

-          Hol van, Anne? – lépett elém Emmett kérdőn.

-          Bent van, Edwarddal – mutattam a szobánkra.

-          Oh? Ezek szerint az öcsi végre rászánta magát, hogy megbeszéljék a történteket – vigyorodott el Emmett.

-          Hát, Anne azt tervezte, hogy elbújdosik előle, úgyhogy legalább Edwardnak van ennyi sütnivalója – morogtam halkan.

-          Ne aggódj, néhány pillanat alatt kibékülnek, és olyan lesz, mintha mi sem történt volna – legyintett Emmett. – Úgysem bírják ki egymás társasága nélkül.

-          Ez már biztos – bólintottam rá. Majd kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és vártam, hogy kinyíljon az ajtó…

The Beauty and the Bear - 112. fejezet

112. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Miután elkészültünk mindannyian Alice már ki is rontott a szoba ajtaján minket is maga után húzva. Természetesen a fiúk nem nagyon lelkesedtek az ötletért, hogy vásárolni jöjjenek, Edward mégis úrrá lett a vásárlás iránti gyűlöletén, és eljött velünk, hogy vigyázzon ránk. Na nem, mintha ne tudná megvédeni magát ennyi vámpír, és egy félvér, de azért értékeltem, hogy ennyire aggódik a lányomért.

-          Edward, te ezt most teljesen komolyan gondolod? Felelősséged teljes tudatában cselekszel, vagy a lányom valami bájitalt kevert a vacsorádhoz? – kérdezte Emmett szemforgatva.

-          Képzeld, teljesen önszántamból megyek velük – vágta rá Edward. – Egyébként annyira csak nem lehet szörnyű. Legfeljebb körbenézek kicsit a városban. Itt mégiscsak van látnivaló.

-          Ahogy gondolod – rántotta meg a vállát Emmett. – Gabriel és én inkább körbenézünk egy kicsit, vásárlásmentesen.

-          Én is csatlakozom hozzátok – bólintott Carlisle.

-          Én pedig egy kicsit felderítem a terepet – vágta rá Jasper. – Ahol egy Volturi van, ott több is lehet, attól tartok.

-          Én nem találtam semmit, de ha gondolod, akkor nézz körül te is. Végül is, de sokkal jobban értesz a felderítéshez, mint én valaha is fogok – mondta Edward határozottan.

-          Akkor mindenki a dolgára – csapta össze a kezeit Alice. Mi pedig engedelmesen elindultunk utána. Edward természetesen felajánlotta a karját Anne-nek, ahogy mindig is, ő pedig boldogan elfogadta azt.

-          Ne maradjatok le – emeltem fel az ujjam komolyan.

-          Itt vagyunk mögöttetek, ne aggódjatok – mondta Edward szemforgatva. – Megígértem, amit megígértem, nem igaz? – nézett rám kérdőn.

-          Jól van, bocsánat – néztem rá bocsánatkérően. Nem kellene ennyit kötekednem vele, hiszen tudom, hogy csak a lányom érdekeit tartja szem előtt.

-          Jó lenne, ha ezt végre tényleg belátnád – állapította meg Edward kissé csípősen.

-          Miről folyik a szó? – nézett ránk Anne értetlenül. – Attól, hogy belekaroltam Edwardba még nem mondtam neki igent semmire, a kíséreten kívül – nézett rám lányom morcosan, amikor leesett neki, hogy miről folyik a szó.

-          Tudom, abbahagytam – emeltem fel a kezeimet védekezően. Isten látja lelkem, hogy nem akarom szegényeket bántani, de egyszerűen nem tudom elképzelni a közös jövőjüket. Bár tény, hogy Demetrivel sem tudom elképzelni a lányomat.

-          Miért, van férfi, akivel el tudod képzelni? – kuncogott fel Edward halkan.

-          Igazából egyenlőre nincs – biccentettem rá. Tényleg túlzásba viszem az anyai aggódást, de valahogy leszokom róla, legalábbis idővel biztosan.

-          Elég lesz a lelkizésből, ide bemegyünk, méghozzá most azonnal – állt meg Alice egy fehérneműbolt előtt. – Öhm… Edward, ott van egy nagy tér, biztosan lesz rajta valami látványosság. Félóra múlva itt találkozunk – kezdte el Alice lökdösni a testvérét.

-          Jól van, értem, megyek már – nevettet fel Edward. – Aztán szép fűzőket vegyetek – fűzte még hozzá. Mire Anne azonnal elpirult, mi pedig csak megráztuk a fejünket Alice-szel.

-          Na jól van, befelé – tessékelt be minket Alice. – Ó te jó ég, ez az – villant meg a szeme, amikor meglátott egy kissé rikító királykéket, ami fekete csipkével volt diszítve. – Ezt mindenképpen megveszem. Esme mikor ér ide? – kérdezte aztán kíváncsian.

-          Nem biztos, hogy ideér egyáltalán, tudjátok, hogy hogy elveszti az időérzékét az árvaházakban – vágta rá Anne.

-          Igaz – bólintottunk rá.

-          Segíthetek, hölgyek? – lépett oda hozzánk egy eladónő.

-          Igen, én ebből a királykék-feketéből szeretnék felpróbálni. A nővérem a bordó-feketéből kérne, míg a húgunk a rózsaszín-feketéből szeretne – beszélt Alice a nevünkben is.

-          Oh, értem, azonnal segítek is méretet választani – bólintott a lány.

Majd eltűnt, néhány perc múlva pedig egy hatalmas halom ruhával tért vissza. Nem csak abból hozott, amit Alice kért, hanem különféle mintázatú változataiból is. Miután mind elvettük a nekünk szánt árnyalatokat eltüntünk egy-egy próbafülkében, és belekezdtünk az egy napos vásárlókörútba. Ahogy pedig Edward ígérte, fél órával később ott várt ránk az ajtó előtt, és azonnal elvette a csomagjainkat, hogy ő hozza helyettünk.  

-          Belefértetek két szatyorba? – húzta fel a szemöldökét. – Ennél azért többet vártam tőled, Alice – nézett pimaszul fogadott testvérére.

-          Örülni fogsz Edward Anthony Masen Cullen, hogyha este még el fogod bírni a szatyrainkat – mondta Alice szinte már fenyegetően.

-          Már félek – vigyorodott el Edward.

-          Nagyon helyes – mondta Alice elégedetten. – Megjegyzem, hogy nem csak félned kellene, hanem egyenesen rettegned.

-          Hidd el, hogy ismerlek már annyira, hogy tudjam mi a helyzet – vágta rá Edward. – Bár szerintem azért megbírkózok a csomagjaitokkal.

-          Valóban? – villantak meg Alice szemei. – Ez felhívás keringőre?

-          Természetesen – villant meg Edward szemében is a tűz.

-          Ajaj, ha ezek ketten elkezdik, akkor jaj lesz nekünk – kuncogott fel Anne. Hát igen, ezt már egyszer eljátszották, csak akkor Alice akarta cipelni Edward lemezeit. Abból is igencsak kegyetlen harc alakult ki. Viszont azt hiszem, hogy ez most sem lesz másképp.

-          Hé, ti csak ne beszéljetek ki minket a hátunk mögött – mondta Alice morcosan.

-          Nem a hátatok mögött beszélünk ki, hanem teljesen nyíltan, ha engem kérdezel – vágtam rá nevetve. – Végül is, nem titkoltuk egy pillanatig sem, hogy rólatok folyik a szó.

-          Ez is igaz – bólintott rá Edward.

-          Na, gyerünk, még egy bolt belefér ebéd előtt, hogyha sietünk – ajánlotta lányom.

-          Akkor igyekezzünk, mert sok dolgunk van még – indult el Alice azonnal a belváros legeslegbelső zugaiba. Ahol először a hétköznapi ruhák rengetegébe kerültünk, azután pedig az estélyi ruhák rengetegébe mentünk át. Közben csak egy gyors ebéd volt engedélyezve Anne számára. Már szatyrunk volt, hogy Edward ki sem látszódott alólluk, de azért még mindig hősiesen fogadta a többi csomagot, amit Alice ráaggatott.

-          A fenébe – csettintett Alice már estefelé.

-          Mi a baj? – kérdeztem meglepetten.

-          Elfogytak a boltok a környéken, Edward pedig még mindig elbírja az összes szatyrot – mondta morcosan.

-          Azért ez nem a világvége – nevetett fel Anne.

-          Nem, de azt hittem, hogy ki tudok fogni rajta – mondta kissé csalódottan.

-          Talán, hogyha segítünk egy kicsit, hogy vámpír létére ügyetlen legyen – vigyorodott el Anne. Majd Edward mögé ugrott, és csiklandozni kezdte.

-          Ez csalás – mondta Edward próbálva visszatartani a nevetését, majd hirtelen elejtette a szatyrokat, és megragadta Anne-t, hogy viszonozza a csiklandozást.

-          Micsoda modortalanság – suttogta egy középkorú nő nem messze.

-          Miért nem tesz valamit a leány kísérője? Így hagyni, hogy elkanászodjon – hallottam meg egy másik szörnyülködőt.

-          Gyerekek, ebből elég lesz – szóltam rájuk, amikor Anne már egy falhoz préselődött, Edward pedig túlságosan is szorosan állt előtte.

-          Ezt csalásnak minősítem, mert Anne miatt ejtettem el a szatyrokat – lihegte Edward még mindig a falhoz nyomva a lányomat. Aki csak pirulva sütötte le a szemeit mióta ebben a helyzetben voltak.

-          Ugyan már, ne törődj néhány begyöpösödött idős nőszeméllyel, akiknek valamin muszáj csámcsogni – karolt belém Alice. – Edward, a csomagokat, ha lennél szíves. Elvileg azt ígérted, hogy te hozod őket vissza egészen a szállásig, méghozzá egyedül.

-          Úgy is lesz, ahogy ígértem – mondta Edward féloldalas mosollyal az arcán, amibe Anne térdei bizony tagadhatatlanul beleremegtek.

-          Hajaj, mi lesz még itt? – kérdezte Alice nevetve. – Edzenem kell az unokahúgomat a férfiak ostromai ellen.

-          Az egyszer biztos, mert most még túlságosan is gyorsan belepirul mindenbe – vágtam rá azonnal. – Egy kicsit meg kell tanulnia kéretnie magát.

-          Kicsit? Inkább nagyon, de nagyon – javított ki Alice nevetve.

-          Nem kell kibeszélni már megint a hátam mögött, ugyanis sok mindent hallok a mivoltomnak köszönhetően – mondta Anne sértetten. – A fogadást pedig felbontom, méghozzá most azonnal. Edward tedd le a csomagokat.

-          De hát – tiltakozott Edward azonnal.

-          Nem érdekel a hülye fogadásotok, tedd le a csomagokat most, különben egyedül megyek várost nézni – csattant fel Anne.

-          Anne – szóltam rá határozottan.

-          Igen? Még egyszer el akarjátok mondani egymásnak, hogy csak egy naiv kislány vagyok? Csak nyugodtan, de ha nem vagyok a közelben, akkor legalább nem hallom, és nem idegesít. Tehát cipekedés közben remekül átbeszélhetitek, hogy mennyire szerencsétlen kis fruska is vagyok valójában – mondta dühösen.

-          Kicsim, én…

-          Mehetünk, Edward? – nézett kérdőn nagybátyjára. Edward pedig kétségbeesve pislantott felém. Én viszont bólintottam egy aprót. Annak semmi értelme, hogyha még jobban összeveszek a lányommal a jelenlegi helyzetben.

-          Igen, mehetünk, hölgyem – nyújtotta karját a lányomnak. Majd el is indultak a város egyik legnagyobb látványossága felé.

-          Öhm… szerinted túlságosan is rossz anya lennék? – kérdeztem az ajkamba harapva.

-          Egyáltalán nem vagy rossz anya, Rosalie. Egyszerűen csak az van, hogy Anne kamaszodik. Igaz, hogy a kora szerint még nem kéne, de a természete egyértelműen ezt mutatja mindannyiunk szerint. Ergo, mostanában lesz lázadás a részéről bőségesen.

-          Hát, nem tudom, Gabriel egyáltalán nem lázad ellenem – mondtam tanácstalanul.

-          Nos, erre csak annyit tudok mondani, hogy mint mindig, ezúttal is a leánygyermek érik előbb. Inkább örülj, hogy nem egyszerre tört rájuk az őrület, akkor aztán aggódhatnál – ölelt át Alice. – Na gyere, Edward vigyáz rá, ne aggódj. Mi meg cipeljük haza a csomagokat.

-          Hát jól van, legyen – sóhajtottam fel. Majd elkezdtem a szatyrokat felvenni, amennyit csak elbírtam.

-          Ez a beszéd – kacsintott rám Alice. Majd ő is felvette a még földön maradt csomagokat, és már indult is a szálloda felé, én pedig követtem. Mikor visszaértünk már mindenki ott volt Edwardot és Anne-t leszámítva.

-          Hát a többiek? – kérdezte Esme meglepetten.

-          Azt hiszem, hogy a változatosság kedvéért megsértettem Anne érzéseit, és ezért most elvonult egy kis időre Edwarddal, hogy lenyugodjon.

-          Oh, a kamaszodás – szisszent fel Esme.

-          Igen, Alice-nek is ez a véleménye – bólintottam rá.

-          Ne csüggedj, kincsem, ez nem a te hibád. Minden gyerek átesik ezen egyszer – simított végig a karomon kedvesen fogadott anyám.

-          Néha nem tudom, hogy mi tévő legyek. Olykor, ha nem gondoskodom róla eleget, akkor azért sértődik meg, hogyha túlságosan aggódom érte, akkor azért sértődik meg. Hogyha éppen a középutat próbálom megtalálni, akkor az a baj. Amióta megtámadta az az alak én egyszerűen nem tudok jót tenni – fakadtam ki. Anyának lenni nehéz, még akkor is, hogyha nagyon, de nagyon imádom a gyermekeimet.

-          Ne vedd a szívedre, te nagyon jó anya vagy, és Anne is imád téged, csak mostanában érthető okokból érzékenyebb.

-          Szerintem itt az ideje egy kis zabolázásnak – állapította meg Emmett. – Eddig mindig szép szóval próbáltuk megoldani a kitöréseit, szerintem viszont most itt az ideje, hogy előjöjjenek a régi módszerek.

-          Mire gondolsz? – kérdeztem meglepetten.

-          Némi büntetés, például szobafogság, vásárlás megvonás, stb…

-          Nem túlzás az? – kérdeztem idegesen. Nem akarom, hogy a lányom úgy érezze, hogy nem fogadjuk el őt feltétel nélkül.

-          Egyáltalán nem túlzás – vágta rá Emmett. – Itt az ideje, hogy felébredjen és rájöjjön, hogy az ő érdekében cselekszünk.

-          Az én érdekemben? – csattant lányunk hangja. A fenébe, ha nagyon belebonyolódunk a beszélgetésbe, akkor sosem vesszük észre, hogy mikor kell befogni. – Én kérek elnézést, hogy zavart, hogy a nagynéném és az anyám a fülem hallatára éppencsak nem hülyézett le.

-          Ezt bővebben, ha kérhetném – nézett rám Emmett kérdőn.

-          Attól tartok, hogy kissé naivnak, és túlságosan pirulósnak neveztük – sóhajtottam fel.

-          Kissé naívnak? Ha jól emlékszem edzenetek kell engem amiatt, hogy még csak próbálgatom a szárnyaimat. Na, mikor kezdjük az edzést? Kivel fogunk szórakozni? Edwarddal? – villantak meg a szemei. Majd egy szempillantás alatt Edward nyakába ugrott, és megcsókolta ott mindenki szeme láttára. A meglepetéstől meszólalni sem tudtam. Bár nem csak én voltam így ezzel, hanem mindenki más is. – Ne haragudj – kért elnézést, amikor elengedte fogadott bátyámat. – Na, elpirultam? – kérdezte mérgesen.

-          Hát nem éppen – vágta rá Emmett tátott szájjal.

-          Remek, akkor ezennel a leckét lezártnak tekintem – mondta könnyes szemekkel. Majd egy szempillantás alatt bevágta maga mögött a szobája ajtaját és magára is zárta azt.

-          Ez meg mi a fészkes fene volt? – állt fiam a szoba másik végén, még mindig tátott szájjal.

-          Edward? – néztem rá dühösen. – Miért csókoltál vissza?

-          Miért, mit kellett volna tennem? Meg is gyilkolhatom a lányod önbizalmát, ha gondolod, mert, ha visszautasítom élete első csókját, akkor nyilvánvalóan eléggé csalódott lett volna. Még ennél is sokkal inkább – vágta rá Edward. Oh, te jó ég. Tényleg. Anne-nek ez volt az első csókja, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem éppen ilyen körülmények között képzelte el. Ez is csak az én hibám.

-          Utána megyek – mondtam határozottan, majd meg is indultam a szobája felé.

-          Szerintem, most éppen te vagy erre a legalkalmasabb személy – kapta el a karomat Emmett. – Én megyek utána.

-          De hát, te…

-          Én nem bántottam meg az érzéseit. Ne haragudj, kicsim, de nem hiszem, hogy most te vagy a legjobb megoldás a helyzet megoldására.

-          Attól tartok, hogy Emmettnek igaza van – bólintott rá Esme, és Carlisle is.

-          Rendben, akkor én azt hiszem, hogy visszavonulok egy kicsit – indultam el a szobánk felé.

-          Én is megyek, és átöltözöm – tűnt el Edward is. Remek, így legalább tanácskozhatok végre Nadine-nal, mert megkockáztatom, hogy Lucifer nemcsak Edwarddal, hanem Anne-nel is a bolondját járatja. Legalábbis erre igen nagy az esély a mostani viselkedése alapján. Vannak hangulatváltozásai egy kamasz, lázadó gyereknek, de ez azért már mindenen túltesz…