The Beauty and the Bear - 111. fejezet

111. fejezet

(Nadine szemszöge)

Odáig még nem rossz az ötlet, hogy a Cullen család elmegy és bemutatja Anne-t és Gabrielt, ha már úgyis kiderült a Volturi számára a gyerekek létezése, de az már nem tetszik, hogy Lucifer valószínűleg szándékosan rendezte így a dolgokat. Ez egészen biztos. Márpedig, hogyha direkt csalogatta oda őket, akkor valakinek bogarat akar elültetni a fülébe, aki valószínűleg Aro lesz. Őt nem nehéz befolyásolni a becsvágya, és a gyűjtőszenvedélye miatt. Ez esetben pedig fokozatosan figyelnem kell az eseményeket. Demetri nyilván meg akarja majd környékezni Anne-t, hiszen szemmel láthatóan neki is tetszik a férfi. Mi lenne a legjobb megoldás? A jövőben, amit láttunk, biztosan nem következhet be az Edwarddal közös jövő, mert akkor Bella lesz oda, de a másik alternatíva talán Anne vesztét jelenti. Talán egy kicsit jobban megbonyolítottam a szálakat az ügyben, mint amennyire még normális lenne. Viszont így értem el a tökéletes családot Rosalie számára, tehát megérte ez biztos, a megoldást pedig ki fogjuk találni közben. Minden rendben lesz. Főleg hogyha Kathy is segít. Bár ő nagyon pártolja az Anne és Demetri közötti vonzalom meghagyását. Ami nekem abszolút nem tetszik. Sőt, nem is akarok belegondolni, hogy egy ilyen ártatlan és kedves lány és Demetri Volturi. Jóképű, azt nem tagadom, de érzelmileg egy kávéskanál szintjén áll. Csak elvégzi a küldetést és a feladatát, és ennyi. Nincsenek kapcsolatai, amikor pedig otthon van, akkor a szobájában gubbaszt. Hogyan lehetne egy értelmes, jószívű, kedves lány párja, aki falja az életet, és imád a szabadban lenni. Egyáltalán nem illenek össze.

-          Érdekesek a gondolataid, gyermekem – jelent meg hirtelen Ezekiel.

-          Inkább aggódóak – haraptam az ajkamba.

-          Talán nem vagy biztos a döntésedben? Visszavinnéd Rose-t az elejére, az eredeti valóságába, és nem próbálnád megváltoztatni a múltját? – kérdezte kíváncsian.

-          Ilyet sosem mondanék – vágtam rá határozottan.

-          Ha ilyen határozott, és biztos vagy minden tettedben, akkor most miért ez a bizonytalanság? – tette fel a következő kérdést.

-          Nem tudom – vágtam rá.

-          Én viszont tudom – mosolyodott el Ezekiel gyengéden. – Megszeretted, pedig tudod, hogy azt nem szabad.

-          Igen, tisztában vagyok a ténnyel, hogy olyan dolgot tettem, ami ellentmond a szabályainknak – vágtam rá.

-          Akkor miért szegted meg a szabályokat? – kérdezett ismét.

-          Mert makacs vagyok, és hajthatatlan, mint egy öszvér? – vontam fel a szemöldököm.

-          Nem, azért szegted meg a szabályokat Nadine, mert mi hagytuk neked, mert látjuk a lehetőséget ebben az ügyben. Le tudod győzni Lucifert a saját módszereiddel, és képes leszel Rose-nak megteremteni azt az életet, amire mindig is vágyott, és amit megérdemel. Na és miért fog sikerülni?

-          Mert elszánt vagyok? – kérdeztem vissza.

-          Nem, hanem, mert erre születtél – simított végig a karomon. – Nem véletlenül esett rád a választás. Már nagyon régóta figyeltünk téged emberként, amikor elhatároztuk, hogy neked köztünk a helyed minden makacsságoddal együtt is. Na és mi a lényeg?

-          Nem tudom, hogy mire akar kilyukadni, uram – állapítottam meg elgondolkodva.

-          A lényeg az, hogy mi kételkedtünk benned Rose-zal kapcsolatban, de rá kellett jönnünk, hogy tévedtünk. Nagyon is tisztában voltál a döntéseddel, és annak súlyával is, úgyhogy a lényeg az, hogy ne merészeld most feladni. Ez eddigi léted legnagyobb küldetése, és te leszel az, aki talpon marad a csata végén. Lucifer pedig egy jó időre visszaszorul a saját kis birodalmába. Úgyhogy alaposan készülj rá erre a küzdelemre, mert sok múlik most rajta. Több, mint gondolnád – mondta határozottan.

-          Mégis mi az a több? – lettem kíváncsi.

-          Azt elég, ha én tudom – kacsintott rám, majd egy szempillantás alatt eltűnt.

Már megint rébuszokban beszél. Vajon mi az a nagyobb dolog, amiért harcolunk? Mármint persze, a jó győzelméért harcolunk, de ez nem csak Rose esetében van így, hanem mindenki esetében. Akkor pedig mi az, ami ennyire felcsigázta Ezekielt? Bár ne lenne mindig ennyire titokzatos. Habár, ez valamilyen szinten izgalmas.

-          Min gondolkodtál el ennyire? – jelent meg hirtelen Nathan.

-          Ezekiel járt nálam, és ő ültette el a bogarat a fülemben – vágtam rá.

-          Nocsak, mit mondott? – kérdezte kíváncsian.

-          Igazából semmit, amiből kiderülne, hogy egészen pontosan mire is gondolt, de a lényeget azt hiszem, hogy értettem – próbáltam meg elmagyarázni.

-          Baj, ha ezt a mondatodat most nem egészen értettem? – húzta fel a szemöldökét szerelmem.

-          Nem, azt hiszem, hogy nem gond – gondoltam át az előbbi mondatomat.

-          Akkor jó – kuncogott fel. – A lényeg, hogy alaposan felpörgetett téged a dolog – állapította meg.

-          Igen, azt hiszem, hogy most már sokkal, de sokkal szebbnek látom a helyzetet – vigyorodtam el. – Tudom, hogy mi fogunk győzni.

-          Ez eddig is egyértelmű volt – rántotta meg a vállát Nathan.

-          Igen? Na és mitől vagy ebben ennyire biztos? – kérdeztem kíváncsian.

-          Attól, hogy eddig is nagyszerűen helyt álltunk az ügyben, és ez így lesz mindvégig – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Nos, hogyha mindenki ennyire hisz, akkor nekem hogy lehetne okom kételkedni? – kérdeztem mosolyogva.

-          Na látod, ez a helyes hozzáállás, végre – rántott magához szerelmem. – Na és mondd csak, mit tervezel az elkövetkezendő egy órában?

-          Egy órában? Hm… nem is tudom? Van ötleted? – kérdeztem vissza.

-          Talán el kéne kezdenünk kidolgozni a tervet – állapította meg.

-          Igen, azt hiszem, hogy igazad van – vágtam rá. Majd ki is csusszantam a karjai körül.

-          Hékás – kapott utánam azonnal. Majd egy határozott mozdulattal az ágyra lökött.

-          Így nem fogjuk kidolgozni a tervet -  nyalta meg a száját.

-          Dehogynem. Itt most pontosan kidolgozzuk a tervet. Csak nem pont azt a tervet, ami Rose-ról szól. Hanem egy egészen másik tervet – kezdte el bontogatni a ruhámat.

-          Nos, terve válogatja. Azt hiszem, hogy a te tervedet is ki kell dolgoznunk, mindenképpen – nyomott gyors csókot a számra.

-          Részemről rendben, most úgysem történik sok minden odalent, hiszen a lányok vásárolnak. Semmi bajuk nem lehet – egyeztem bele azonnal. Mikor is voltunk együtt utoljára? Már egy ideje biztosan nem. Méghozzá jó ideje.

-          Ezt örömmel hallom, de mmost már azt hiszem, hogy eleget beszélgettünk egy kis időre, nem igaz? – kérdezte. Viszont az ajkát az enyémre tapasztotta még mielőtt megszólalhattam volna. Ezután egyikünk sem gondolta úgy, hogy beszélgetnünk kéne, vagy bármit is tennünk egy jó ideig. Sőt, nagyon-nagyon jó ideig…

(Rosalie szemszöge)

Még alig kelt fel a nap, de Alice természetesen már a szobánkban pörgött. Egyszerűen alig győzte kivárni, hogy Anne végre felébredjen és elindulhassunk. Sőt, már egyenesen fel akarta ébreszteni, csak én nem hagytam neki. Legalább most aludjoa ki magát. Úgyis egy ideig nem fog jól aludni, mert ahogy ismerem, egészen biztosan halálra fogja idegeskedni magát, ameddig el nem hagyjuk Volterra területét. Bár az jelenleg kicsit jobban idegesít, hogy Edward azóta sem jött haza. Ez határozottan nem tetszik. Talán utána kéne mennünk.

-          Kedves, hogy aggódsz, de minden rendben, csak kíváncsiskodtam egy kicsit a gondolatok között – jelent meg Edward hirtelen.

-          Na és találtál valamit? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nos, sok hölgy igen jóképűnek ítélte meg Demetrit. Ami azt illeti, elég sok lánnyal flörtölt is a városban. Küldetésnek semmi jelét nem láttam, szóval vagy megszegte a szabályokat, és levált a családjáról, vagy egy küldetés utána megérdemelt eltávozását töltötte el itt. Bár könnyen lehet, hogy a második, mert Demetri Aro egyik kedvenc embere Carlisle szerint, és nem szeretne megválni tőle. Tehát küldetés utána van, és teljesen véletlenül találkoztatok vele – mesélte el Edward, amit megtudott. Na persze, hogy mi futunk össze itt ezzel a bánatos Volturival. Ezt nem hiszem el.

-          Hé, nem tudhattuk, hogy itt lesz, még Alice sem látta, hiszen ezt egyikőtök sem döntötte el. Egyszerűen csak így alakult – mondta Edward kedvesen.

-          Miről folyik a szó? – lépett ki Emmett a fürdőből.

-          Edward megtudta, hogy csak véletlenül talákoztunk Demetri Volturival – válaszoltam neki.

-          Ami azt illeti, én azt hittem, hogy ez eddig is nyilvánvaló volt – állapította meg. – De azért persze, ügyes vagy, Edward – veregette meg öccse vállát.

-          Drágám ez most nem vicc, éppen az oroszlán barlangjába készülünk – mondtam idegesen.

-          Valóban, de jelen esetben mi is oroszlánok vagyunk – rántotta meg a vállát. – Én nem aggódom annyira. Carlisle is megmondta, hogy nem szegtük meg a törvényeket. Ugyanis te, aki tudtál róla, hogy mi vámpírok vagyunk, már átváltoztál. A félvér gyermekekre pedig eddig nem születet törvény. Ergo, minden rendben lesz.

-          Ez így is van, kincsem – lépett be Esme is a szobába a nyomában pedig ott volt Carlisle.

-          Rose, mivel te vagy az édesanyjuk, nyilvánvalóan a gyerekek után Aro a te gondolataidat is látni akarja majd – mondta Carlisle határozottan. Micsoda? Az enyémeket? Nem, azt nem lehet. Aro akkor mindent látni fog, és azt nem lehet. Azt biztosan nem lehet.

-          Rosalie, ne aggódj, Arót csak az ezzel az üggyel kapcsolatos emlékeid érdeklik ami előtte történt, azon csak átsiklik – nyugtatott Edward rögtön. Ez kedves. Szeretem, amikor ilyen. De ettől még nem lesz semmi sem könnyebb.

-          Ugyan, baby, ne izgulj emiatt – ölelt magához Emmett. – Nem fogja érdekelni az előéletünk, csak és kizárólag a gyerekekkel kapcsolatos dolgok.

-          Talán igazad van – mosolyogtam rá.

-          Drágám, ne legyél emiatt zavarban, mindannyiunknak van olyan dolog a múltjában, amire nem szívesen emlékszünk vissza – ölelt magához fogadott anyám.

-          Rendben, a gyerekekért megteszem, természetesen – mondtam halkan. Valahogy csak megoldódik az ügy.

-          Jó reggelt – hallottuk meg az álmos hangot. – Mi a nagy összeborulás tárgya? – kérdezte lányom ásítva.

-          Az, hogy már nem győztük kivárni, hogy végre felébredj – süvített be Alice a szobába. Talpig divatban, és egy hatalmas táskával. – Gyerünk, Anne reggelizik, és már itt sem vagyunk – mondta lelkesen.

-          Na és mit fogok enni? – kérdezte Anne kíváncsian.

-          Rántottát és pirítóst, teával, és ha édesre vágysz, akkor természetesen croassaint. Nagyjából két perc múlva itt lesz minden – vigyorodott el.

-          Jól érzek némi türelmetlenséget? – kérdezte lányom felhúzott szemöldökkel.

-          Kicsit? – nevetett fel Edward.

-          Csitt, nem érünk rá – vágta rá Alice. – Te most szépen mész megmosakszol, és felöltözöl, azután reggeli, és indulás. A boltok már fél órája nyitva vannak – magyarázta hatalmas elánnal.

-          Öhm… Alice, már ne is haragudj, de a boltok estig nyitva vannak – állapította meg Emmett nevetve.

-          Lehet, de mire mindent végigjárunk, amit szeretnék, addigra bizony este lesz – vágta rá Alice morcosan.

-          Nyugalom, tíz perc és készen vagyok – sétált vissza Anne a szobába, hogy felöltözzön.

-          Majd én segítek, drágám – siettem utána.

-          Én azt hiszem, hogy átöltözöm – mondta Edward, majd elhagyta a szobát.

Nadine, most segíts. Gondoltam magamban kétségbeesetten. Aro nem láthatja az emlékeimet. Legalábbis azokat, amiket az utazások során szereztem. Nem tudhatja meg, hogy ilyesmi létezik. Törölniük kell az emlékeimet. Legalább addig, amíg eljövünk Volterrából. Nem tudódhat ki, legkevésbé Aro számára, hogy létezik ilyesmi egyáltalán, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek.

-          Anya, most segítesz, vagy nem? – kérdezte Anne aggódva. – Mi a baj? A nagypapa szerint nem lesz semmi gond.

-          Tudom, kincsem, nem lesz semmi gond – mosolyogtam rá. – Csak nem örülök, hogy megint találkoznod kell azzal az alakkal.

-          Ugyan már, anyu, ne is törődj vele – legyintett. – Szóba sem fogok vele állni – mondta határozottan. – Egyébként is velem lesztek. Legalább öt személyi testőröm van, hiszen ott lesz apa, nagyapa, Edward, Jasper, és Gabriel is. Ennyi vámpír és félvámpír között már csak nem eshet semmi bajom. Sőt, ha akarom, akkor meg sem tud majd közelíteni az az alak – mondta lányom határozottan.

-          Ha ilyen határozottan mondod, akkor el is hiszem neked – mosolyodtam el. Ha a lányom megmakacsolja magát, akkor Demetrit féltem jobban, az egyszer biztos.

-          Még szép. Nem vagyok az a fajta, akiből bolondot lehet csinálni. Lehet, hogy szinte minden nő bedől a bájának, de én nem fogok – mondta elszántam. Már csak az a kérdés, hogy engem akar meggyőzni, vagy saját magát.

-          Helyes, kicsim, ez maradjon is így – mondtam elégedetten. Bár szerintem nagyon is tetszik neki ez a Demetri. Alice látomásai is ezt bizonyítják.

-          Ebben meg is egyeztünk. Na, de most már igyekezzünk, mert itt az ideje, hogy reggelizzek, mert az is csoda, hogy Alice nem keltett már régen fel.

-          Ami azt illeti, megakadályoztuk – kuncogtam fel.

-          Így már érthető a dolog – nevetett fel lányom. – Köszönöm – fűzte még hozzá.

-          Igazán szívesen – vágtam rá. – Nem történik semmi, ha egy kicsit később érünk oda. A boltok ugyanúgy tele lesznek ruhákkal. Legalábbis valószínűleg.

-          Na és, ha elviszi valami perszóna az én méretemet abból a ruhából, ami nagyon tetszene? – lépett be Alice kissé idegesen.

-          Alice, hidd el, itt elég sok ruha van nekik ahhoz, hogy ne fogyjon el, főleg a te karcsú méretedben – mondtam elismerően.

-          Hiába bókolsz, akkor is tíz percetek van, és indulunk – mondta komolyan. Bár az orra alatt azért vigyorgott.

-          Jól van, már megyek is enni – csóválta meg a fejét Anne.

-          Helyes, már nagyon is itt van az ideje – bólintott elégedetten. – Rose, irány felöltözni. Nem ebben a ruhában fogsz jönni.

-           Miért, mi a baj vele? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Neked a vörös sokkal jobban áll, és ma mindannyian megmutatjuk a világnak, hogy hogyan néz ki egy igazi Cullen lány.

-          Értem, akkor azt hiszem, hogy jobb, hogyha tényleg átöltözöm – mondtam komolyan. Majd el is indultam, hogy átöltözzek. Alice-t egy ideig lehet húzni, de ha túlzásba visszük, akkor biztosan határtalan lesz a bosszúja, ezt az egyet biztosan tudja mindenki a családban…