117.
fejezet
(Nadine
szemszöge)
Egy
lelket kísérni sosem könnyű, de mindig felemelő érzés. Rosalie pedig túltesz
minden eddigi küldetésemen. Bár tény, hogy ez az utazásom a lehető legnehezebb
is. Lucifer még sosem volt ilyen lelkes a csatáink alkalmával, és mindenképpen
a fejébe vette, hogy megszerzi magának vagy Rose-t, vagy Bellát. Miért nem tud
magának feleséget találni ott, ahol vannak hozzáillő népek? Mondjuk leginkább a
pokolban. Ott biztosan van neki való nő.
-
Drágám, azt hiszem, hogy bonyolódnak a
dolgok – jelent meg hirtelen Nathan.
-
Mi történt? – sóhajtottam fel idegesen.
-
Demetri és Edward határozottan harcol
Anne kegyeiért, márpedig, hogyha Edward győz, annak meglesznek a
következményei, mint tudod. Ebben az esetben könnyedén elveszíthetjük Bellát –
magyarázta szerelmem.
-
Nem, ez nem történhet meg – vágtam rá
ellentmondást nem tűrve. – Hol van Kathy?
-
Beépül – jelent meg hirtelen Gabriel.
-
Hogy mondja, uram? – kérdeztem
kikerekedett szemekkel.
-
Pontosan úgy mondom, ahogy hallottátok.
Kathy-t leküldtem a földre, ahol találkozni fog Anne-nel és Edwarddal az
erdőben, és Anne barátnője lesz – mondta Gabriel büszkén.
-
Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdeztem
bizonytalanul. Nem hiszem, hogy jó ötlet egy angyalt leküldeni oda.
-
Kathy nem veszélyezteti a küldetést, sőt
nagy segítség lehet abban, hogy Anne semmiképpen se Edward mellett döntsön –
mondta Gabriel határozottan. – Annak ugyanis beláthatatlan következményei
lennének.
-
Remélem, hogy tudja, hogy mit csinál,
uram – haraptam az ajkamba idegesen.
-
Természetesen tudom, a lényeg, hogy
folyamatos kapcsolatot tartsatok egymással. Kathy esetében blokkoltam Edward
képességét, hogy ne hallja a gondolatait, így sokkal könnyebb lesz minden. Csak
azért jöttem, hogy szóljak. Hogyha szükségetek van rám, akkor csak szóljatok –
mondta komolyan. Majd elkezdett kisétálni a szobából. – Oh, és a legfontosabb,
jól vigyázz a védencedre, és az angyalomra, Nadine. Kérlek.
-
Vigyázok rájuk – bólintottam rá azonnal.
Majd egy szempillantás alatt eltűnt.
-
Az angyalára? – nézett rám Nathan
felhúzott szemöldökkel.
-
Mindannyian az ő angyalai vagyunk –
rántottam meg a vállam, mintha semmi különös nem történt volna az előbb.
Tudtam, hogy Kathy mit jelent Gabrielnek, és vigyázni is fogok rá, de nem fogom
kikotyogni a titkukat soha senkinek. Még a szerelmemnek sem.
-
Hm… végül is, igen, bár én inkább
talányt sejtek – állapította meg. Viszont nem erőltette tovább a dolgot. –
Megyek, és segítek beilleszkedni Kathy-nek – nyomott csókot a számra. Majd egy
szempillantás alatt eltűnt.
-
Na, akkor elemezzük ki a helyzetet.
Lucifernek, ahogy mindig és mindenhol, itt is vannak követei, és szövetségesei.
Pláne itt, hiszen ez a Volturi, aki csakis Aro parancsait követi. - Azt hiszem,
hogy jobb, hogyha én is megnézem magamnak a helyzetet – állapítottam meg, majd
azonnal lementem a földre.
-
Nocsak-nocsak – vigyorgott Lucifer
azonnal az arcomba.
-
Hát te meg honnan tudtad, hogy…
-
Ugyan már, ez tökéletesen egyértelmű –
simított végig az arcomon. – Mostanában mindig itt settenkedsz, a legnagyobb
örömömre.
-
Ugyan miért örülnél te ennek? –
kérdeztem döbbenten.
-
Egyszerű – vágta rá. – Hogyha ennyire
figyeltek rám, akkor valamit határozottan jól csinálok. Ennek pedig
határozottan örülök.
-
Azt mindjárt gondoltam – forgattam meg a
szemeimet.
-
Ugyan már, angyalkám. Hová lett a
kalandvágyad? – kérdezte meglepetten.
-
Eddig sem rajongtam a veled való
kalandokért, és ez valahogy még mindig nem változott – tártam szét a karjaimat.
-
Sebaj, van még időnk ár, hogy egyszer
majd megszeresd – simított végig az arcomon ismét. Én pedig azonnal
automatikusan elhúzódtam tőle. Egyáltalán eszem ágában sincs hagyni, hogy
megérintsen, amikor csak úgy tartja kedve. – Ajaj, úgy látom, hogy ma nincs sok
kedved velem társalogni – sóhajtott fel színpadiasan. – Pedig én nagyon
szeretek veled játszani. Izgalmat hozol az egyébként unalmas hétköznapjaimba.
-
Nem a te szórakoztatásodra születtem –
forgattam meg a szemeimet.
-
Talán nem, de mostanában határozottan az
ellenkezőjét érzem az égiek felől. Ugyanis, amióta kiválasztottad magadnak a
kis vámpírlányt, azóta határozottan tombolnak a lehetőségek.
-
Na jó, nézd, nekem erre nincs időm –
mondtam a szemeimet forgatva, majd úgy, ahogy volt otthagyta.
-
Néhány nap, és még annyi időd sem lesz,
amennyi most van – kacsintott rám, majd eltűnt.
-
Hát ezt meg, hogy a fenébe értette? –
gondoltam el. Nem látom semmi jelét, hogy valami nagy dologra. Mindenesetre
majd alaposan rászállok a tevékenységére.
-
Kathy elindult – jelent meg előttem
szerelmem. – Furcsán viselkedik – fűzte még hozzá.
-
Hogy érted, hogy furcsán? – néztem rá
meglepetten.
-
Nem is tudom, hangosan vette a levegőt,
és nagyon idegesnek tűnt – gondolkodott el szerelmem. – Nem akarta elmondani,
hogy mitől lehet.
-
Majd én beszélek vele – nyomtam gyors
csókot szerelmem szájára. Majd egy szempillantás alatt felbukkantam Kathy
mellett egy kellemes erdei réten.
-
Oh, szia – ugrott fel ijedten, de rögtön
meg is nyugodott.
-
Mi a baj, Kathy? – kérdeztem lágyan.
-
Nem is tudom, olyan furcsán érzem magam –
mondta idegesen. – Tudod, amikor utoljára egy ilyen szép helyen jártam, akkor a
nővéremet elhurcolták a piknik közben. Én pedig nagyon féltem. Azután beépültem
azok közé az örültek közé, hogy megkönnyítsem a lányok helyzetét. Nem
mondhatnám, hogy vissza akartam térni.
-
Nem hiszem, hogy Gabriel kényszerített
volna – néztem rá kíváncsian.
-
Jaj, dehogy is, ő csak felvázolta az
ötletet, és nekem nagyon is tetszett a dolog, hiszen így nagyon is aktívan
tudok segédkezni Rose ügyében, de most, hogy megint a földön vagyok, valahogy
elfogott a félelem.
-
Nincs mitől félned, kedves – öleltem
magamhoz gyengéden.
-
Huh, oké, jól vagyok – sóhajtott fel egy
hatalmasat. – Most viszont menned kell, mert Anne és Edward hamarosan itt lesz.
-
Jól van, már itt sem vagyok, de hogyha
bármi baj van, félsz valamitől, vagy vissza szeretnél jönni az égbe, akkor
azonnal szólíts – szorítottam meg a kezét.
-
Köszönöm, de meg tudom csinálni – mondta
elszántan.
-
Igen, tudom, hogy képes vagy rá, Kathy.
Hiszen te vagy a jobb kezem, és nálad jobb angyalt még soha életemben nem
láttam.
-
Majd meglátjuk, hogy tényleg ennyire
ügyes vagyok-e – mondta ideges mosollyal az arcán.
-
Én biztos vagyok benne, hogy messze
túlszárnyalod majd a várakozásokat – mondtam teljes meggyőződéssel.
-
Helyes – mosolyogtam rá. – Jönnek –
hallottam meg az apró neszt az erdőből. – Ne aggódj, folyamatosan figyelni
foglak – mondtam gyorsan. Majd eltűntem…
(Rosalie
szemszöge)
Boldogan
figyeltem, ahogy Anne és Edward elindult a kis rétre az erdőben, ami annyira
tetszett a lányomnak.
-
Nocsak, miről maradtam le? – ölelt át
szerelmem hirtelen.
-
Anne és Edward ma együtt töltik a napot
– rántottam meg a vállam.
-
Oh – lepődött meg szerelmem. – Jó ötlet
ez? – kérdezte hirtelen.
-
Eddig nem azt akartad, hogy Anne és
Edward egy pár legyenek? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-
Nekem nincs bajom vele, de te nem
akartad – vágta rá.
-
Még most sem akarom, annak viszont
nagyon örülök, hogy végre egy picit elszakad attól a Demetritől – mondtam
komolyan.
-
Nem is tudom, egészen szimpatikus a
fickó – állapította meg szerelmem.
-
Hogy mondod? – kerekedtek ki a szemeim.
-
Tudod, beszélgettem vele – rántotta meg
a vállát. – Nem tűnt úgy, hogy érdekből, vagy parancsból érdeklődik Anne iránt.
Őszinte csodálattal néz a lányunkra, és tényleg meg szeretné ismerni.
-
Vagy el szeretné érni, hogy bízz benne,
és így könnyebben közel kerülhet a lányunkhoz – mondtam elhúzva a számat. Ez a
fickó tényleg nem ismer határokat, hogyha a mestere által kiadott feladat
elvégzéséről van szó.
-
Szerinted ennyire ostoba vagyok? –
ragadta meg a karomat. – Hogyha azt hiszed, hogy akárkit közel engednék a
lányunkhoz, aki nem méltó hozzá, akkor erősen tévedsz – csattant fel szerelmem.
-
Én csak arra kérlek, hogy gondold át,
hogy kiben bízol – mondtam már higgadtabban.
-
Természetesen nem bízom a fickóban, egyelőre,
de te esélyt sem adsz senkinek, hogyha a lányunkról van szó. Ezzel csakis azt
éred el, hogy Anne belerohan az első jöttment karjaiba, mert te lázadásra
készteted őt. Úgy rémlik, hogy Edwardot is miattad, és Alice miatt csókolta meg
olyan hevesen és meggondolatlanul – mondta felbőszülten. – Jó lenne, hogyha nem
hinnéd azt, hogy te vagy az egyetlen, aki aggódik Anne miatt, és a család többi
tagjának biztonsága miatt. Hogyha nem vetted volna még észre, nem csak te vagy
ideges, hanem én is, és Esme, Carlisle, Edward, Alice, Jasper, és Gabriel.
Mindannyian féltjük őt. Én megértem, hogy te vagy az édesanyja, és ezért neked
a legnagyobbak az aggodalmaid, de jó lenne, hogyha már egy kicsit törődnél
másokkal is. A férjed vagyok a fenébe is, és mikor töltöttél velem egy kis időt
utoljára? Mikor beszélgettünk róla, hogy mi lehetne a következő lépés?
-
Most tényleg ez a bajod, hogy egy-két
napra egy kicsit elhanyagoltalak? – kérdeztem dühösen.
-
Nem, az nem lenne baj, de nem egy-két
napra hanyagoltál el. Több, mint egy hete vagyunk itt – mondta dühösen. –
Mennyi időt töltöttél velem egy hét alatt?
-
Nem vagyunk itt olyan régóta. Na és mi…
-
Nem, már egy hete nem értél hozzám, nem
csókoltál meg, és nem beszéltél velem – csattant fel. – Tudom, hogy nem vagyok
egy túl komoly fickó, de azért megbeszélhetnéd velem a komoly dolgokat, mint
például a lányunkkal kapcsolatos ügyeket és lehetőségeket – nézett mélyen a
szemembe. – A férjed vagyok, és a gyermekeink apja. Azt hiszem, hogy van némi
jogom hozzá, hogy beleszóljak a gyerekekkel kapcsolatos döntésekbe.
-
Én sajnálom – haraptam az ajkamba. Tudom,
hogy Emmett általában komolytalan, és olykor idegesítő is. Viszont egy dolog
egészen biztos. Nagyon, de nagyon szeret bennünket. Én pedig megbántottam az
érzéseit. Pedig egyáltalán nem ez volt a szándékom. Én egyszerűen csak félek,
azt hiszem. Nem akarom elveszíteni a lányomat. – Kérlek, bocsáss meg. Csak
mondd meg, hogy hogyan tehetem jóvá – néztem rá könnyek nélkül sírva.
-
Shh… nincs semmi baj, kincsem – húzott
magához gyengéden. – Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, de egyszerűen nem
bírtam már, hogy levegőnek nézel.
-
Nem, nekem kell bocsánatot kérnem,
tényleg – vágtam a szavába. Nem neki kéne elnézést érni, amikor én hanyagoltam
el őt, ráadásul úgy, hogy észre sem vettem egész idő alatt.
-
Jóváteheted – villantak meg a szemei.
-
Oh, na és mégis hogyan? – kérdeztem
kíváncsian. Közben viszont alig észrevehetően végigsimítottam a nadrágján.
-
Hm… hát azt hiszem, hogy jó felé keresgélsz,
asszony – vigyorodott el kajánul.
-
Valóban? Na és merre keresgéljek még? –
kuncogtam fel.
-
Sokfelé keresgélhetsz még, de előbb
menjünk olyan helyre, ahogy nem láthatnak meg – kapott a karjaiba szerelmem. Majd
meg sem állt velem a szobánkig. Ahol azonnal ráhajított az ágyra. – Na most már
ott keresgélsz, ahol csak szeretnél – hajította el azonnal a pólóját, amitől
nekem azonnal elakadt a lélegzetem, mint minden más alkalommal is, hiszen
ezeket az izmokat nem láthatja sok ember, vagyis ember.
-
Tudom, hogy nem semmi a látvány, de
azért nem először látod már ezt a tökéletesen kidolgozott, izmoktól duzzadó,
tökéletes tested – mondta nevetve.
-
Oh, én görög félistenem – sóhajtottam
fel színpadiasan.
-
Na most megkapod a magadét, te pimasz
kis fruska – kapott el hirtelen. A következő pillanatban pedig már a térdein
feküdtem. – Ígérd meg, hogy nem kötözködsz velem, különben elfenekelem azt a
bájos kis fenekedet – csapott egy aprót a hátsómra.
-
Csak
nem hiszed, hogy csak úgy hagyom magam? – szabadítottam ki magam a „rabságból”,
majd az ágyra tepertem szerelmemet.
-
Hm… heves a kisasszony, ez határozottan
tetszik – kacsintott rám.
-
Azért nem vagyok már annyira kisasszony
– állapítottam meg nevetve.
-
Még szerencse, mert akkor szemérmesnek
kellene lennünk, viszont így…
-
Kezdem úgy érezni, hogy túlságosan is
sok a szöveg – simítottam végig az arcán. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve
felpattantam szerelmem nekem feszülő vágyáról, és berohantam a fürdőszobába.
-
Na megállj csak, asszony. Most megkapod
a magadét, abban biztos lehetsz – jött utánam nevetve. A következő pillanatban
pedig már a falhoz is voltam szorítva. – Innen nem menekülsz – csókolt a
nyakamba. Majd az ajkaimra tapadt. Azután pedig már csak arra eszméltem, hogy a
ruháim hangos reccsenésekkel adják fel a harcot szerelmem erős kezeivel
szemben. – Fürdő, vagy zuhany? – kérdezte, mielőtt beleharapott a fülcimpámba.
-
Zuhany – vágtam rá. – Szeretem, amikor
heves vagy.
-
Hát még én, hogy szeretem hallani,
amikor ezt mondod – lépett be velem a fülkébe.
-
Hé, rajtad még van ruha – néztem rá
panaszosan.
-
Hát, reméltem, hogy segítesz egy kicsit
– kacsintott rám.
Én
pedig nevetve téptem le róla mindent. Amíg kedvesem lerúgta magáról a cipőit.
Amint megnyitottam a csapot, azonnal nekem is esett, és most azt hiszem, hogy
mindkettőnknek erre volt szüksége. A mozdulataink hevesek és szenvedélyesek
voltak, az ilyen pillanatokat mindennél jobban élveztem.
-
Na, előre szólok, hogy legközelebb nem
várok erre egy hetet – mondta, amikor letett az ágyra, és mellém feküdt.
-
Egy ilyen szeretkezés után ki sem bírnék
nélküled olyan sok időt – sóhajtottam fel.