The Beauty and the Bear - 115. fejezet

115. fejezet

(Nadine szemszöge)

Kissé morcosan néztem a kialakult helyzetet. Úgy emlékszem, hogy pontosan megmondtam Kathynek, hogy nem szeretném Demetrit és Anne-t együtt látni. Ebből nem igazán sülhet ki jó dolog a kislány számára. Legalábbis előre láthatóan.

-          Kathy – sóhajtottam fel dühösen.

-          Igen, Nadine? – termett előttem azonnal.

-          Úgy emlékszem, hogy megkértelek rá, hogy ne próbáld meg összehozni Demetri Volturit, és Anne-t – mondtam idegesen.

-          Nem is próbáltam meg – vágta rá azonnal.

-          Akkor Anne mégis miért tette azt, amit? – húztam fel a szemöldököm.

-          Teljesen egyedül találta ki a dolgot – vágta rá Kathy. – Úgy döntött, hogy minden áron megmenti a családját. Nem mellékesen pedig imponál neki, hogy Demetri szinte a lábai előtt hever. A szó szoros értelmében.

-          Nekem úgy tűnik, hogy a férfi ne lenne tökéletesen magabiztos, ráadásul olyan vámpír, aki minden gond nélkül gyilkol embereket – vágtam rá.

-          Ez változhat – vetette ellen. – A Cullenek között is van jó útra tért vámpír. A Volturik között is lehet olyan, aki máshogy dönt.

-          Erre elég kicsi az esély – szusszantottam fel.

-          Nem a jót kellene meglátnunk mindenkiben? – kérdezte kíváncsian.

-          Nos, a mi célunk valóban ez, de én itt sok jót egyelőre nem látok. Demetri egyszerűen csak bosszantani akarja Emmettet és Edwardot, és eközben még élvezi is, hogy Anne felkínálja magát. Én ezt látom – mondtam határozottan.

-          Én pedig azt látom, hogy Demetri elbizonytalanodott az ügy kapcsán. Hidd el, hogy ennek a dolognak lehet jövője – mondta Kathy határozottan.

-          Nem szeretném, ha ennek a dolognak jövője lenne – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Nem látod a fától az erdőt – motyogta Kathy maga elé.

-          Hogy mondtad? – kérdeztem vissza felhúzott szemöldökkel.

-          Úgy lesz, ahogy kéred – mondta határozottan a szemembe nézve.

-          Remek, köszönöm – biccentettem elégedetten. – Most pedig mehetsz, ma én figyelem Rose-t és a családját.

-          Igenis, Főangyal - hajolt meg Kathy igencsak hivatalosan. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Nem voltál egy kicsit túlságosan is szigorú hozzá? – jelent meg szerelmem váratlanul.

-          Határozottan megmondtam, hogy nem akarom együtt látni Demetrit és Anne-t – mondtam ellenmondást nem tűrve.

-          Na és miért nem? – nézett rám kérdőn.

-          Nem és kész – zártam le a vitát.

-          Elfogult vagy, kedvesem – mondta Nathan komolyan. – Nem a te lányod. Rosalie gyermeke, és Kathy-nek abban igaza van, hogy volt már vámpír, aki jó útra tért. Egyébként pedig arra sincs bizonyíték, hogy Anne nem lenne boldog Demetri mellett. Ráadásul jelen helyzetben Anne nagyon is helyesen cselekedett, ugyanis így Aro nem lesz dühös, mert meg tudják magyarázni a helyzetet, viszont, ha csak Demetri jelent, akkor biztosan megtámadták volna a Cullen családot. Tehát, Anne tulajdonképpen megmentette a családját ezzel a kis magánakcióval.

-          Nathan, megmondtam, amit megmondtam, de hidd azt, hogy azért, mert szeretlek, megváltoztatom a döntésem – mondtam dühösen.

-          Ne hidd azt, hogy azért, mert szeretlek, nem fogok jelenteni az égieknek, hogy átvehessem tőled ezt az ügyet. Nem vagy tárgyilagos, és ezzel veszélyezteted a védenceid biztonságát.

-          Hogy merészeled? – néztem rá hitetlenkedve.

-          Drágám, én mindennél jobban szeretlek téged, de nem fogom hagyni, hogy az érzelmeid miatt veszítsük el ezt az ügyet Lucifer ellen. Vállaltad a kockázatot, amikor Rose-t választottad. Most vállald a kockázat Anne ügyében is. Te sokkal tárgyilagosabb, és furmányosabb vagy annál, mint amit most mutatsz. Nem lehetnek anyai érzéseid a kislánnyal kapcsolatosan, mert nem te vagy az édesanyja. Lehet, hogy Rosalie-t a barátnődként szereted, és ez fordítva is biztosan így van, de most bocsánatot fogsz kérni az itteni barátnődtől, és logikusan átbeszélitek a helyzetet. Addig én megfigyelem Volterrát, és ha szükséges, akkor közbelépek – adta ki az utasításokat Nathan. Mi a fene? Mióta lett ennyire határozott, és ellentmondást nem tűrő? – Kathy, kérlek, gyere Nadine szobájába – mondta szerelmem határozottan. Majd egy szempillantás alatt eltűnt. Kathy pedig szinte ugyanabban a pillanatban megjelent.

-          Igen? – nézett rám kíváncsian.

-          Szeretnék tőled elnézést kérni. Nathan-nek igaza van. Tárgyilagosnak kell lennem ebben az ügyben is, ahogy mindegyik másikban is az voltam létezésem során. Viszont egyvalamit kérek – mondtam komolyan.

-          Természetesen nagyon vigyázok Anne-re és folyamatosan szemmel tartom. Nem eshet semmi bántódása az égvilágon – ígérte Kathy azonnal.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.

-          Ez csak természetes. Tudom, hogy ez a család nagyon sokat jelent neked – simított végig a karomon.

-          Rendben van, most menj, kérlek, és vigyázz rá, én pedig kitalálok valamit, amivel megállíthatom végre Lucifer ténykedését, vagy legalábbis kideríthetem, hogy pontosan mi a terve.

-          Remek ötlet – vágta rá Kathy azonnal. Majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. Én pedig azonnal Lucifer keresésére indultam. Nem igazán volt nehéz rátalálnom. Hol máshol lehetett volna, mint Demetri mellett?

-          Ugye milyen szép, és kívánatos a kislány? Tudod, hogy őt akarod, legalább egy fordulóra, vagy kettőre. Hamvas idomok, vékony kis test, igéző ajkak, és tűzforró test. Mire vágyhatnál még? Udvarolj neki egy kicsit, még fiatal és naiv, nem lesz nehéz leszédíteni róla a fehérneműt. Kápráztasd el, használd a testét, és dobd el magadtól, hogy érezze, nem ő a főnök. Utána már bármit megtesz érted, hiszen csak egy kislány – suttogta Demetri fülébe Lucifer elégedetten. Láthatóan nagyon élvezte a helyzetet. Sőt, még annál is jobban.

-          Demetri, te nem akarod ezt – termettem a férfi másik oldalán. – Anne még csak egy kislány, akit egy életre tönkretehetsz azzal, hogyha kihasználod a mostani nehéz helyzetét. Csak akkor kezdj ki vele, hogyha komolyak a szándékaid, és nem akarod eltaszítani magadtól egy kis játék után. Gondolj csak bele, még ártatlan. Hogyan viszonyulna a férfiakhoz egy rossz tapasztalat után?

-          Helló, kedves Nadine – jelent meg előttem Lucifer. – Hogy vagyunk ma? Hát nem csodálatos ez a nap? – kérdezte szélesen vigyorogva. – Már vártam, hogy mikor jelensz meg.

-          Lehet, hogy most nyeregben érzed magad, de ez csak egy múló állapot – morogtam rá. – Egyébként pedig a hangod is bőven sok volt belőled, jobb lenne, hogyha megint láthatatlanná válnál, mert nem vagyok kíváncsi rád.

-          Dehogynem, ha nem érdekelnélek, akkor nem lennél itt – legyintett Lucifer. Majd egy undorító vigyor kíséretében lekapta magáról a pólóját. Tény, hogy nem volt rossz felsőteste, de az én figyelmemet ilyesmivel nem fogja elvonni a feladatomról. – Ugyan már, nehogy zavarba gyere. Hiszen láttál már ilyet. Bár elég sokáig vigyáztál az ártatlanságodra, de úgy emlékszem, hogy eléggé lelkes voltál, amikor meglovagoltad a kis pokolfajzatodat.

-          Nathan soha nem volt, és nem is lesz pokolfajzat – vágtam rá.

-          Hm… legalább azt nem tagadod, hogy lelkes voltál, amikor meglovagoltad – nevetett fel Lucifer. – Hidd el, tudnék olyat mutatni, amit a te kis barátod nem tudna megtenni.

-          Tudom, hogy tudnál olyat mutatni – forgattam meg a szemeimet.

-          Hm… érdekes mederbe terelődik a beszélgetés – vigyorodott el.

-          Nathan valóban nem tud patát, és szarvakat növeszteni szeretkezés közben – nevettem el magam. – Na és tűzvörös bőr, azt is nagyon szexi lehet.

-          Csak nem bedőlsz te is a hülye mendemondáknak, amiket az emberek találtak ki rólam – kuncogott fel Lucifer is. A fenébe, azt hittem, hogy ezzel felbosszanthatom egy kicsit, de úgy tűnik, hogy nem jött be. – Nah, engedelmeddel majd később térek vissza, mert van még lélek rajtuk kívül is, akiket meg kell rontanom. Később találkozunk – mondta, majd egy szempillantás alatt eltűnt, hogy máshol rontsa a levegőt egy kicsit. Hála az égnek…

(Rosalie szemszöge)

Idegesen lépkedtem Emmett mellett, bár rajta is éreztem a feszültséget. Edwardon pedig szó szerint látszott, hogy mindjárt felrobban. Teljesen elveszette önmagát, amióta Anne Demetrit tüntette ki a figyelmével. Bár nem csodálom, hiszen ő hallja is annak a férfinak a gondolatait, aki valószínűleg folyamatosan levetkőzteti a lányomat a gondolataival, és kitudja, hogy még mit tesz vele.

-          Megérkeztünk – dörrent Jane hangja.

Majd egy nagydarab vámpír kitárta előttünk az ajtót. Carlisle előre sietett, hiszen ő mégiscsak személyesen ismeri őket. Most nagyon örültem, hogy ő fog beszélni, mert én képtelen lennék rá, hogy felvázoljam a történteket.  

-          Nahát, Demetri – mosolyodott el Aro. – Nemcsak a küldetésed végezted el villámgyorsan, hanem még arra jutott időd, hogy vendégeket hozz? Bravó – mondta Aro nyájasan. – Carlisle, minek köszönhető az öröm, hogy láthatunk téged ismét, ráadásul a családoddal együtt? – kérdezte kíváncsian. – Na és ki a két ember, ha szabad megkérdeznem, és leginkább miért hoztátok őket magatokkal? Talán megláttak titeket, és mivel ti nem öltök, mi végezzük el helyettetek?

-          Én is örülök, hogy újra találkozunk Aro, és nem, nem azért jöttünk, hogy megöljétek őket helyettünk. Hanem azért, mert szeretném bemutatni az unokáimat. Ők is Anne és Gabriel McCharty Cullen. Nem emberek, hanem félvérek.

-          Ez alatt mit is értesz pontosan? – csillant fel azonnal Aro szeme.

-          Az édesanyjuk még ember volt, amikor megszülte őket, az édesapjuk pedig vámpír. Név szerint Rosalie és Emmett – mutatott ránk Carlisle.

-          Ez nagyon érdekes – mosolyodott el Aro. – Na és miért nem tudtunk már erről az izgalmas hírről előbb? Miért vártatok legalább tizenhét évet ezzel az információval? – kérdezte kissé sértetten.

-          Nem akartunk utazni velük, amíg nem voltak elég nagyok, de még nem tizenhét évesek, csak annyinak néznek ki – vágta rá Carlisle.

-          Oh, ez egyre érdekesebb – lépett közelebb Aro Anne-hez, majd kezébe vette a kezét. Én is rögtön arra akartam mozdulni, de Edward elkapta a karomat.

-          Nem akarja bántani, csak bizonyosságot szeretne arról, hogy Anne valóban az-e ami, és tényleg annyi idős-e.

-          Tehát ellenőrzi, hogy igazat mondunk-e? – kérdeztem gondolatban. Edward pedig csak bólintott. Milyen kedves, hogy mindenki előtt nevez minket kis híján hazugnak. Ez igazán imponáló, máris kedvelem. Persze ez csak magamnak tett ironikus megjegyzés, de jól esne kimondani, ha nem félteném a gyermekeimet és a családomat.

-          Ez egyszerűen bámulatos – engedte el Anne kezét lenyűgözve. – Ez egy igen nagy jelentőséggel bíró tudás. Köszönöm, hogy eljöttetek, és tájékoztattatok minket. Remélem, hogy elfogadjátok a meghívásunkat egy kis időre. Csak néhány hétre, hogy megpihenjetek. Természetesen, aki szeretne, az tovább is maradhat – nézett Edwardra. – Ha jól vettem ki a jelekből, de fiam, érintés nélkül is tudsz olvasni a gondolatok között.

-          Így van – bólintott Edward.

-          Bámulatos – lelkesedett fel Aro azonnal. – Tehát, elfogadjátok a meghívást? Természetesen a két félvér gyermeknek teljes biztonságot, és azon felül is mindent biztosítunk, amire csak szükségük lehet. Ők is vérrel táplálkoznak?

-          Nem teljesen – válaszolta Anne. – Az emberi ételeket is nagyon szeretjük – fűzte még hozzá.

-          Ez esetben hozunk nektek bármit, amit csak szeretnétek. Kérlek, írjatok egy listát, és azonnal kimegy két emberem, hogy elásson benneteket – mondta komolyan.

-          Annyira azért nem vagyunk nagyétkűek – pirult el Anne.

-          A kisasszony imádja a szőlőt – vágott közbe Demetri.

-          Honnan? – kerekedtek ki a szemeim.

-          Éreztem az illatán, amikor találkoztunk – mondta mosolyogva.

-          Ez esetben, rád bízom a kisasszony ellátását – vágta rá Aro.

-          Ez igazán nem szükséges – vetette ellen Anne azonnal.

-          Ugyan már, gyermekem, amíg itt vendégeskedtek, addig mindent meg fogunk adni a számotokra. Demetri pedig bármit megszerez, bárhonnan – mondta Aro határozottan. Lehet, hogy a lányom figyelmét elkerülte, de én határozottan észrevettem, hogy Aro eközben a mondatok közben végignézte Demetri gondolatait. Nyílván tetszik neki az ötlet, hogy az egyik testőre udvaroljon a lányomnak, hátha ide tudja csábítani.

-          Gabriel, ha megfelel, akkor neked majd Renata segít eligazodni, és szívesen hoz neked bármit – fordult most fiam felé.

-          Köszönöm, de én örömmel beszerzem a számomra szükséges dolgokat, viszont egy idegenvezető valóban jól jönne a városban – mondta fiam udvariasan, de kimérten. Látszott rajta, hogy neki nem tetszik az ötlet, hogy itt maradjunk egy ideig, ahogy nekem sem. Egyáltalán nem.

-          Nos, természetesen, ahogy gondolod – biccentett Aro.

Láthatóan Anne jobban érdekelte őt, mint Gabriel. Na és valami nem túl kellemesre is gondolhatott ezzel kapcsolatban, mert Edward ugyan nagyon halkan, de folyamatosan morgott mellettem. Ez nem túl sok jót ígér.

-          Nos, most, hogy mindent megbeszéltünk a testőrök a szobáitokba kísérnek benneteket. Carlisle neked volna kedved esetleg maradni, és mesélni nekünk az elmúlt időszakodról? Oly régen láttunk téged utoljára.

-          Természetesen, én is szívesen hallanám, hogy mi történt veletek ez idő alatt – vágta rá fogadott apánk azonnal. Mi pedig elindultunk a testőrök mögött a szobáink felé…