134.
fejezet
(Nadine szemszöge)
Türelmesen követtem Anne-t, és Demetrit, akik emberi
tempóban, kényelmesen sétáltak az erdőben. Amióta elhagyták Volterrát Demetri
már többször megkérdezte, hogy mi a baj, de Anne nem válaszolt neki. Csak
kitépte a karját, Demetri kezéből, és jó egy méter távolságot tartott tőle,
amit nem igazán értettem, ahogy a férfi sem, de nyilvánvalóan oka volt rá, hogy
haragudott. Csak azt nem tudta egyikünk sem, hogy mi.
-
Hálás lennék, hogyha elmondanád végre,
hogy mi a baj – sóhajtott fel Demetri ismét.
-
Szerintem pontosan tudod, nyomkereső –
hangsúlyozta ki az utolsó szót.
-
Nyomkereső? – vonta fel a szemöldökét
Demetri értetlenül.
-
Mikor akartad elmondani? Nem, ez
butaság. Egyszerűen csak megfenyegettél volna egy romantikus pillanatban, hogy
széttegyem a lábam, ha esetleg magamtól nem akaródzik, vagy egyszerűen
megerőszakolsz, és túl vagyunk rajta?
-
Mi a fészkes fenéről beszélsz? –
csattant fel Dem.
-
Hogy tetszett Kathy? Csak megfigyelted,
amíg aludt, vagy esetleg tettél mást is, amíg álmában bámultad őt? – kérdezte
Anne dühösen. – Na, most már rémlik valami?
-
Oh, a francba – nyögött fel Demetri. –
Mit mondott neked Aro? – kérdezte idegesen.
-
Azt, hogy legyek készséges, különben
Kathy különös körülmények között eltűnik – vágta rá könnyes szemekkel. – Hogy
tehetted? Én bíztam benned. Te pedig kihasználtad ezt. Ezek után mit vársz?
Örüljek neki, hogy veled lehetek egy hetet? Nem hagytál nekem választást, ha
bármit teszek ellened, akkor Aro megöleti Kathy-t, vagy vámpírrá teszi. Nem
tudom, hogy melyik a rosszabb lehetőség. Pontosan tudtad, hogy kit figyelsz.
Hogyha tényleg olyan baromi ügyes vagy, hogy ki tudod játszani Aro képességét,
akkor miért nem védted meg a barátnőmet? Ne próbáld meg elhitetni velem, hogy
egy csipetnyi hátsó szándékod sem volt, amikor mindent elmondtál Kathy-ről –
kiabált Anne magából kikelve.
-
Én, nem akartam, hogy ez történjen –
hajtotta le a fejét Demetri.
-
Na persze, te is csak egy Volturi vagy –
köpte a szavakat Anne. – Undorodom tőled, érted? Nem is tudom, hogy hogyan
hihettem el, hogy őszintén kedvelsz engem. Tényleg csak egy naiv kislány vagyok,
aki hinni akar a tündérmesékben. Majd miattam változik meg egy Volturi testőr.
Én hülye.
-
Anne, és tényleg megváltoztam – suttogta
Demetri halkan. – Parancsot teljesítettem, és megfigyeltem a barátnődet, ez
tény, de soha nem akartam felhasználni ezt arra, hogy közelebb kerüljek hozzád.
-
Nem is volt rá szükség. Aro kijátszotta
helyetted az aduászt. Nem igaz?
-
Nem így értettem – emelte fel a kezeit
védekezően.
-
Oh, bocsánat, elfelejtettem, hogy az
Aro-Demetri párosból te játszod a jófiút. Ez az a rész, ahol meg kellene
hatódnom, és a karjaidba omlanom, hogy ne legyen nehéz dolgod?
-
Anne… - kezdett bele Demetri, de aztán
lemondóan felsóhajtott. – Érdekes hetünk lesz – morogta az orra alatt. Majd
követte az időközben nekiiramodott Anne-t.
-
Messze vagyunk még? – kérdezte jó egy
órával később Anne.
-
Nem, még párszáz méter, csak azért nem
látod még a házat, mert a fák takarják – adta meg készségesen a választ
Demetri.
-
Remek, már éppen itt az ideje –
bólintott rá Anne.
-
Egész héten nem fogsz velem szóba állni,
igaz? – kérdezte Dem nagyot szusszantva.
-
Nem igazán tervezem, hogy bájcsevegni
fogok veled, de majd ha készen állok rá, hogy elvégezd a küldetésed, akkor
szólok – mondta Anne még mindig sértetten. – Én hülye még a levelet is
elégettem, nehogy bajod essen. Hogy esett volna bajod, hogyha együtt terveltétek
ki ezt az egészet? Istenem, tényleg csak egy buta kislány vagyok még.
-
Anne, te is tudod, hogy ez nem igaz.
Most haragszol rám, méghozzá jogosan, de majd ha lehiggadtál egy kicsit a
sokktól, ami ért, akkor rá fogsz jönni, hogy nekem semmi közöm ehhez az
egészhez. Esküszöm neked.
-
Máris hazudtál, ugyanis közöd van hozzá
– vágott vissza. – Te figyelted meg Kathy-t. Ez már valami hozzájárulás a
helyzetemhez. Nem?
-
Parancsot teljesítettem, mondom még
egyszer – mondta Dem is ingerülten.
-
Oh, értem, ha Aro azt mondja, hogy
sétálj bele a tűzbe, akkor megkérdezed, hogy lassan égj el, vagy inkább gyorsan
– forgatta meg a szemeit Anne.
-
Haha, nagyon vicces vagy – húzta el a
száját Demetri. – Itt nem erről van szó. Nem mindig értek egyet vele, de akkor
is ő volt az, aki életben hagyott, és értelmet adott a létezésemnek. Aki a
Volturihoz tartozik, az hűséggel tartozik a vezetőknek.
-
Én pedig hűséggel tartozom a
családomnak, és a barátaimnak, akiket ti veszélyeztettek, méghozzá amiatt, hogy
én és a bátyám megszülettünk. Oh, és persze Aro kísérletező kedve miatt, hogy
mi lesz egy vámpír, és a félvámpír gyermekéből. Elárulom neked, hogy én még
soha nem estem túl a női test változásán azon kívül, hogy ekkorára nőttem.
Úgyhogy hiába a próbálkozás.
-
Egyelőre – vágott közbe Demetri.
-
Nos, ami azt illeti, talán soha nem
leszek nemzőképes – állapította meg Anne. – Nincs rá semmi biztosíték, hogy ez
a részem emberi lenne. Könnyen lehet, hogy várhatsz egy örökkévalóságon át.
-
Akkor legalább biztonságban leszel, mert
Arót a jelek szerint csak ezért érdekled ennyire – mondta Demetri határozottan.
– Bár mindig is vágytam gyermekre, ilyen áron nem kell.
-
Nocsak,
annyi nőből egyik sem eset teherbe? Talán vaktölténnyel lövöldözöl – mondta
Anne kegyetlen hangsúllyal.
-
Nem éltek elég ideig, hogy kiderüljön –
tornyosult Demetri Anne fölé.
-
Ennek véget kell vetni, mert még baj
lesz belőle – sóhajtottam fel. Majd Anne-hez osontam. – Ne hidd el a látszatot.
Korántsem tudhatod, hogy Demetri tényleg bűnös-e, hiszen itt Aro mozgatja a
szálakat, és Demetri is csak egy báb valószínűleg, akit kénye-kedve szerint
húzogat a saját kis zsinórján – sugalltam felé komolyan. Majd a férfihoz
suhantam. – Anne csak aggódik a barátnőjéért, a családjáért, és fél. Ez
teljesen érthető dolog, és nem csoda, hogy van még benne bizalmatlanság, hiszen
te annyira más vagy, mint a családja férfitagjai. Légy hozzá kedves. Itt most ő
az, aki vigasztalásra, és támogatásra szorul – mondtam neki halkan. Remélem,
hogy megteszi a hatását a kis akcióm. Ha tényleg őszinték az érzelmeik egymás
iránt, akkor mindketten hallottak engem, és legjobb tudásuk szerint fognak
cselekedni.
-
Miért csináljuk ezt? – fogta meg Anne
kezét Demetri gyengéden. Ez az, megy ez még nekem. – Nagyon sajnálom, hogy
veszélybe került Kathy, de nem akartam eldobni az életem egy számomra
ismeretlen ember miatt. Pontosabban nem akartam, de ha te azt kívánod, hogy
akár az életem árán is védjem meg a barátnődet, akkor én gondolkodás nélkül
készen állok rá. Ha tudtam volna, hogy Aro zsarolni akar téged vele, akkor
kétszer is meggondolom, hogy teljesítsem-e a parancsot. Nekem azt mondta csak
szeretné tudni, hogy milyen ember, és, hogy a titkunk biztonságban van-e.
-
A titkunk soha nem is volt veszélyben,
mivel Kathy-nek fogalma sincs arról, hogy én nem egy egyszerű lány vagyok. Soha
nem sodornám veszélybe a titkunkat, és ezzel a családomat.
-
Igen, valahogy sejtettem, hogy így lesz
– bólintott rá Demetri. – A valódi tervét csak akkor ismertem meg, amikor
visszatértem a várba. Esküszöm neked, hogy így volt – mondta miközben mélyen és
őszintén nézett bele Anne szemébe. – Kérlek, bízz bennem még egy kicsit.
Esküszöm, hogy sosem ártanék neked, vagy a családodnak. Főleg nem neked –
mondta komolyan.
-
Őszintének tűnsz – gondolkodott el Anne
egy pillanatra.
-
Akkor adj nekem esélyt, hogy bizonyítsak
– simított végig finoman a kezén Dem.
-
Rendben, de ez az esély az utolsó. Ha
még egyszer elhallgatsz előlem valamit, akkor végeztünk egymással, akármennyire
is nem szeretném, hogy ez megtörténjen – mondta Anne ellentmondást nem tűrve.
-
Megegyeztünk – vágta rá Demetri
boldogan. – Akkor most már belém karolsz? – nyújtotta felé a karját
bizonytalanul.
-
Örömmel – fogadta el Anne azonnal a
felajánlott kart. Majd így sétáltak tovább a ház felé, amin néhány perc múlva
be is sétáltak.
-
Na, hogy tetszik? – kérdezte Demetri
mosolyogva.
-
Ez egyszerűen gyönyörű – ámult el Anne.
– Na és miért nem lakik itt valaki közületek? – kérdezte döbbenten. – Ha én a
családotok tagja lennék, akkor valahogy már megszereztem volna magamnak ezt a
házat, ez egészen biztos. Kedves, és hangulatos. Öhm… ne haragudj, hogy ezt
mondom, de ez a hely nem illik a családodhoz.
-
Mondjuk inkább úgy, hogy a vámpírokhoz,
akikkel együtt élek – javította ki Demetri finoman.
-
Ezt hogy érted? Hogyha egy kicsit sem
kedveled őket, akkor miért csatlakoztál? – kérdezte Anne értetlenül.
-
Mondjuk úgy, hogy a Volturihoz nagyon
kevesen csatlakoznak maguktól. Inkább, hogy is mondjam, beveszik őket,
toborozzák, vagy valami ehhez hasonló kifejezést keress. Mindenki annyira
értékes, amennyire egyedi a képessége.
-
Oh, értem – biccentett Anne. – Akkor én
nem is vagyok értékes – állapította meg vigyorogva.
-
Te egyedi vagy, és különleges. Nem volt
még hozzád hasonló ezelőtt, és ettől nagyon is értékessé váltál.
-
Hm… Anne „a tenyészkanca”, ez az, mindig
erre a címre vágytam. Ez minden lány álma – forgatta meg a szemeit ironikusan.
-
Jaj, tudod, hogy nem így értettem –
sóhajtott fel Demetri fáradtan.
-
Hé, azt nem mondtam, hogy ezek a te
gondolataid, de tények. Vagy talán tévedek?
-
Nem, természetesen nem tévedsz –
bólintott rá Dem kelletlenül. - Egyébként pedig teljes biztonságban vagy,
hiszen még semmiféle női baj nem jelentkezett nálad – mondta kissé zavarban a
férfi.
-
Nos, egyelőre valóban nem, de bármikor
megtörténhet, ezért minél előbb szeretnék eltűnni innen a családommal együtt,
már ne is haragudj. Ez természetesen nem ellened szól, hanem azok ellen,
akikkel együtt élsz – mondta Anne idegesen. – Nem tudnál esetleg velünk jönni?
A családunk befogadna téged – harapott az ajkába. – Megtanítanánk, hogy hogyan
urald a szomjadat, és bár iskolába szerintem már nem járhatnál velünk, de
lehetnél, mondjuk üzletember, vagy segíthetnél Esmének a jótékonysági
eseményeknél. Vagy…
-
Anne, állj meg – szólt rá Demetri. – Én
nem vagyok iskolás, vagy üzletember, vagy jótékonysági szervező, én vámpír
vagyok, és nyomkereső. Nem értek máshoz.
-
Még nem, de megtanulhatnál. Egy öröklét
áll a rendelkezésedre. Tényleg örökké ilyen akarsz maradni? Mármint ne értsd
félre, nagyon vonzó vagy, és tetszik a képességed, de szerintem van más út is a
számodra. Esetleg a számunkra.
-
Te tényleg el tudnád képzelni magunkat,
mint egy párt? – kérdezte Demetri meglepetten.
-
Miért ne tudnám? – kérdezte Anne döbbenten.
– Ha nem tudnám, akkor nem maradtam volna itt, miután Aro elengedte a
családomat. Miattad maradtam itt – mondta elpirulva.
-
Ez más fénybe hozza a történéseket –
mosolyodott el Demetri boldogan.
-
Hogy érted? – kérdezte Anne értetlenül.
-
Úgy, hogy igazad van – vágta rá Demetri.
– Azt hiszem, hogy érted én is képes lennék változni, még akkor is, hogyha
nagyon nehéz lesz. Viszont, azt nem ígérhetem meg, hogy képes leszek büdös
állatok vérét szívni, de talán teszek egy próbát.
-
Nekem kezdetnek ez is elég – virult ki Anne
azonnal. Majd az ajkába harapott. – Öhm… ugye van itt mosdó?
-
Hát persze, a látszatott fenn kell
tartani mindig, és mindenhol – mutatott Dem azonnal egy ajtóra. – Valami baj
van? Ugye nem vagy rosszul?
-
Dehogy, jól vagyok, csak nekem vannak emberi
szükségleteim – pirult el Anne. – Tudod, ittam nemrég három pohár kakaót és…
-
Oh, elnézést, persze – jött zavarba
Demetri is. – Addig én beviszem a csomagokat a szobádba – mondta még, majd Anne
eltűnt a fürdő ajtaja mögött…
(Rosalie szemszöge)
Nem tudtam, hogy mit mondott Anne Edwardnak
gondolatban, de az egyszer biztos, hogy ki kell derítenem, mert nem vagyok
hajlandó figyelmen kívül hagyni egyetlen egy fontos dolgot sem, ami a
családommal történik. Anne valamitől nagyon megijedt, és Edward tudja, hogy mi
történt.
-
Most azonnal mond el, hogy mit mondott
neked a lányom – rontottam be a szobájába mindenféle kopogtatás nélkül.
-
Neked is, szia, Rose – forgatta meg a
szemeit Edward. Majd felvette a kabátját.
-
Hát te meg hová készülsz? – kérdeztem meglepetten.
-
Sétálok egyet – rántotta meg a vállát.
-
Az éjszaka közepén? – vontam fel a
szemöldököm.
-
Nos, mivel nappal elég erős itt a
napfény általában, így nehéz lenne akkor megnéznem a várost.
-
Most higgyem el, hogy békés városnéző
sétát készülsz tenni? – kérdeztem kissé agresszíven. Azért ennyire nem vagyok
hülye még én sem.
-
Rosalie, azt hiszel, amit akarsz –
mondta Edward teljesen közönyösen.
-
Mit kért tőled a lányom? Talán
segíthetnék – ajánlottam a lehetőséget.
-
Nem viszek magammal senkit. Elég, hogyha
én tudom, hogy mit kell tennem – mondta határozottan. – Reggel már jövök is,
csak elintézem ezt a dolgot.
-
Edward – szóltam utána.
-
Igen? – fordult vissza kérdőn.
-
Köszönöm – mosolyogtam rá. – Nem tudom,
hogy mit kért tőled Anne, de köszönöm, hogy megteszed érte. Bármi is volt a
kérése.
-
Nagyon szívesen – viszonozta a mosolyom.
– Ha bárki kérdezi, akkor városnéző sétán vagyok.
-
Nem is tudnék mást mondani, hiszen nem
tudok semmit – tártam szét a karjaimat.
-
Na, látod. Pontosan ez a lényeg. Nem
tudsz semmit, így ha valaha is kiderül, akkor Aro sem fogja látni a fejedben,
hogy esetleg tudtál bármiről is – mondta elégedetten.
-
Edward, ha elintézted, akkor utána, menj
haza, kérlek – néztem rá komolyan. – Sőt, vissza se gyere ide, csak menj haza.
-
Nem tehetem – rázta meg a fejét.
-
Miért nem? Akkor biztonságban lennél.
Amit tenni készülsz, biztos vagyok benne, hogy a lányomnak jó, de nem hiszem,
hogy Aro is díjazná. Mi van, hogyha rájön? Nem akarom, hogy bajod essen.
-
Nem lesz semmi baj, de nem hagyom itt
Anne-t, és titeket sem – termett előttem. Majd szorosan magához ölelt egy
pillanatra.
-
Vigyázz magadra – kértem halkan. –
Nehogy észrevegyen valaki.
-
Ne aggódj, tudom, hogy merre kell mennem
ahhoz, hogy senkivel se találkozzam – mondta határozottan.
-
Akkor jó – sóhajtottam fel halkan.
-
Viszlát, Rose – köszönt el szinte
suttogva. – Reggel találkozunk.