Chatelj bátran, de ne reklámozz! :D

2011. július 28., csütörtök

The Beauty and the Bear - 59. fejezet


59. fejezet

(Nadine szemszöge)

Nem tudom, hogy meddig voltam öntudatlan állapotban, de abban biztos voltam, hogy szükségem volt erre a kis pihenésre, mert a harag, és az ehhez hasonló rossz érzelmek nagyon is fárasztóak egy égi számára. Nem vagyok hozzászokva, hogy átlagon felül dühös legyek bárkire is. Fõleg nem a szerelmemre. Szegény Nathan, biztosan egy hárpiának tart, aki elöl a legszívesebben elmenekülne.
-       Szörnyû társ vagyok, igaz? – néztem fel rá komolyan. Választ azonban nem kaptam, mert aludt. Hm… nem is tudtam, hogy ilyen jót tud még mindig aludni. Na nem mintha ez baj lenne. Vajon mit kéne csinálnom, amíg Nathan felébred? Talán jó esne neki egy kis étel? Igaz, hogy már nincs rá szükségünk, de ettõl függetlenül jól esik egy kis finomság, csak úgy néha. Lehet, hogy hoznom kéne egy kis sütit, vagy valami ilyesmit. Talán Kathy megszán minket valami mennyei édességgel.  Ránk is férne ezután a szörnyű nap után. Azogy ezt kigondoltam fel is akartam kelni, de aztán a kezemre csavarodó kötés miatt meg is torpantam. Oh, hát persze, most Nathan és én össze vagyunk láncolva, hogy a sorsunk egy ritmusra járjon, és Lucifer ne tudjon elszakítani minket egymástól. Nem tudok csak úgy elmenni, csak akkor, hogy ő is velem jön. Márpedig a világért sem ébreszteném fel, amikor ilyen békés és nyugodt az álma. Egyáltalán, hogy lehetek ilyen felelőtlen fruska? Elmúltam már jócskán több száz éves, de még mindig csapongok, ahelyett, hogy gondolkodnék, és felmérném a helyzetet. Ráadásul Ezekiel is megmondta, hogy nem mozdulhatunk el innen, mert ez az egyetlen hely, ami biztonságos lehet a számunkra. Itt kell maradnunk bármi is történjék. Ez az egyetlen menedék. Buta, buta, Nadine.
-       Szia – hallottam meg a halk suttogást az ajtó felöl. – Bejöhetek? – kérdezte a kedves hang.
-       Hát persze, Kathy, gyere csak be – mosolyodtam el. Vajon, hogy került ide a barátnőm?
-       Hoztam nektek egy kis ételt, és finomságot, hátha jól esne most egy kis lazítás, és kényeztetés – lépett be mosolyogva egy hatalmas tálcát egyensúlyozva. – Ami azt illeti szörnyű napotok volt, amennyit láttam belőle, és gondoltam megpróbálom legalább egy kicsit elfeledtetni veletek ezt a sok rosszat.
-       Ez nagyon kedves tőled – mutattam az asztalra. Ezzel jelezve, hogy oda nyugodtan leteheti a meglepetést. – Oh, még meg sem köszöntem, hogy ilyen ügyes voltál – jutott eszembe a tárgyalás. – Ha te nem kombinálsz ilyen zseniálisan, akkor Nathant most odalent kínoznák. Így viszont nyugodtan alszik.
-       Igazán nincs mit. Bár tény, hogy mindig nagyon izgulok a tárgyalások előtt és alatt is – huppant le az egyik székre az asztal mellett. – Már emberkoromban is nehezen bírtam elviselni a stresszt. Nem nekem való az agresszivitás, és a fájdalom. Viszont jó ügyért cselekszem. Bár őszintén szólva a legszívesebben letöröltem volna azt az önelégült vigyort annak a mocskos pokolfajzatnak az arcáról, és ha még egyszer piszkálni meri a körmeit unalmában, amikor velem beszél, akkor biztos lehet benne, hogy levágom mindet. Ilyen idegesítő, és utálatos élőlényt én még nem láttam. Legalább egy cseppnyi modor szorulhatott volna belé. Csak egy icipici jómodor.
-       Hát ebben maximálisan egyetértek veled – biccentettem.
-       Azt mindjárt gondoltam – kuncogott fel Kathy. – Egyébként miért akar téged ennyire Lucifer? Csak kíváncsiságból kérdezem – magyarázta suttogva. – Annyira angyal van még rajtad kívül.
-       Fogalmam sincs, Kathy. Talán csak jó szórakozás vagyok a számára, hiszen meg akarom menteni Nathant – gondolkodtam el.
-       Na és megéri az áldozatot? – kérdezte kíváncsian.
-       Hogy érted ezt? – kerekedtek ki a szemeim.
-       Feladod a nyugodt, és boldog angyallétedet érte. Csak kíváncsi vagyok, hogy hogyan tudod ennyire szeretni – jött zavarba Kathy.
-       Te sosem voltál még visszavonhatatlanul, és őrülten szerelmes? – kérdeztem meglepetten.
-       Nem sok alkalmam volt rá, de amikor lett volna lehetőségem, akkor inkább visszahúzódtam. Nem akartam már senkit sem elveszíteni a földön, így inkább kihagytam a kínálkozó lehetőségeket.
-       Kathy, te bezártad a szíved az emberek előtt? – kérdeztem döbbenten. Pont ez a csupaszív, tündéri lány, aki meg akarta váltani a világot, ő nem volt képes társra leln?
-       Ezt azért így nem mondanám. Sokaknak segítettem, miután véget értek az őrült boszorkányüldözések. Jótékonykodtam, segélykonyhát vezettem. Szállást adtam azoknak, akiknek nem maradt semmilye. Sok ember szeretett engem, és én is szerettem őket. Soha nem éreztem magányosnak magam, boldog voltam azzal, ami megadatott nekem. Egyszerűen csak nem találtam olyan férfit, akire azt mondtam volna, hogy na ilyen, ő az, akit nekem szánt az ég. Bár olyan nagyon sok időm nem is volt rá, hogy keresgéljek – rántotta meg a vállát.
-       Miért nem? – kérdeztem kíváncsian.
-       Idő előtt távoztam abból a világból – hajtotta le a fejét Kathy.
-       Mi történt? – faggatóztam tovább. Miért nem figyeltem rá? Vigyáznom kellett volna egy ilyen gyönyörű lélekre.
-       Tudod, kevés embernek tetszik, hogyha valaki túlságosan is adakozó, és kedves. Gondolj csak a saját példádra – húzta el a száját. – Talán több dologban hasonlítunk, mint gondolnánk – harapott az ajkába.
-       Annyira sajnálom – szorítottam meg a kezét, hogy kifejezzem együtt érzésemet. Bár Kathy gesztusok nélkül is pontosan tudta, hogy mennyire megértem őt.
-       Ugyan, én egyáltalán nem bánom – legyintett. – Jó ember voltam, és sok szép dolgot tehettem a világban – mosolyodott el boldogan. – Látod, az is bizonyítja az erényeimet, hogy idefent vagyok. Boldogan, és felhőtlenül létezem tovább a nővéremmel, aki mindig is nagyon hiányzott, miután elragadták tőlem. Mi ez, ha nem jutalom? Együtt azzal, akit szeretsz, örökké. Csodálatos minden nap, amíg csak itt vagyunk.
-       Te még ennél sokkal többet is megérdemelnél – simítottam végig a karján.
-       Ugyan, sohasem voltam nagyravágyó fajta – mondta szinte elpirulva. - Jó nekem így, ahogy vagyok.
-       Sosem gondoltál rá, hogy visszamenj a földre? – tettem fel a következő kérdésemet.
-       Nem – rázta meg a fejét határozottan. – A nővérem nem mer visszamenni az élők közé, én pedig nem akarom még egyszer magára hagyni. Ez itt egy boldog, és biztonságos hely. Pontosan olyan, amilyenre bárki vágyna. Tökéletes. Na és, te? Nem akartál újra ember lenni?
-       Nem. Ebben a tisztségben mindenkin tudok segíteni, aki megérdemli, és nem kell attól félnem, hogy esetleg megtámadnak, vagy bajom esik a segítségnyújtás közben. A Végzet Angyalának lenni a lehető legnagyobb megtiszteltetés, amit csak rám szabhattak. Na és, most már nem vagyok egyedül, hisze itt van Nathan is – simítottam végig kedvesem arcán. Aki azonnal belebújt a tenyerembe, még úgy is, hogy éppen aludt. Talán ösztönösen érezte, hogy én vagyok vele.
-       Nagyon szép pár vagytok – mosolyogta barátnőm. – Magatokra is hagylak benneteket, hogy pihenhessetek – állt fel halkan.
-       Ugyan már, maradj nyugodtan – ültettem vissza a székre. – Nagyon is élvezem a társaságod, és mivel én nem tudom, hogy mikor tudlak legközelebb meglátogatni, így kénytelen leszel te jönni hozzám.
-       Ez igaz, Ezekiel mesélte, hogy egy ideig itt kell maradnotok, és csak a tárgyalásokra jöhettek ki a szobádból – bólintott azonnal Kathy.
-       Na és a testvéred hogy van? – kérdeztem kíváncsian.
-       Megvan, neki nem nagyon tetszik, hogy az alvilág urával vitatkozom, de azért nem ellenzi a dolgot, csak nem akar tudni róla – mosolyodott el Kathy. – Tudod, amióta van lehetősége, hogy ne kerüljön a közelébe erőszaknak, azóta nem ragaszkodik semmihez, ami nem az éghez tartozik.
-       Ez mondjuk érthető – bólintottam rá.
-       Ugyan, pont te értenéd? Hiszen, te még nem is érkeztél fel az égbe, már megint a földön jártál, és segítettél, ahogy egész addigi életedben is tetted – csóválta meg a fejét barátnőm. – Erősebb vagy, mint hinnéd – mondta teljes komolysággal.
-       Öröm hallgatni, amikor két barátnő elhalmozza egymást bókokkal – simított végig Nathan a derekamon.
-       Hé, te mióta vagy ébren? – néztem rá rosszallóan.
-       Amióta beférkőztek az orromba ezek a fantasztikus illatok – szippantott mélyet a levegőből Nathan. – Tényleg csokis keksz illatot érzek?
-       Ami azt illeti ez az egyik specialitásom – húzta ki magát Kathy büszkén.
-       Örömmel tesztelném, hogyha szabad – mosolyodott el Nathan.
-       Természetesen azért hoztam, hogy legyen, aki megmondja, hogy megfelelő-e az íze – nevetett fel Kathy.
-       Nos, én örömmel részt veszek a termékbemutatón – nyalta meg a száját szerelmem.
-       Na jó, inkább befogom a szád – vettem el egy kekszet a tálcáról, és a szájába tömtem.
-       Ha így hallgattatsz el, akkor bármikor megteheted – majszolta a süteményt lelkesen. – A pokolban nem sűrűn lehet hódolni a régi szenvedélyeknek, úgy mint egy nagy adag finom sütemény, vagy néhány jó szó. Esetleg egy ölelés.
-       Mennyire volt szörnyű? – kérdezte Kathy.
-       Megoldottam a dolgot. Nem kellemes odalent, de ha az ember minden igyekezetével azon van, hogy ne higgye el a képeket, amiket a szeme elé vetítenek, akkor túl lehet élni a dolgot. Csak tudni kell, hogy hogyan ellenállj Lucifer hatalmának. Ha te erős vagy, akkor ő gyengül.
-       Akkor miért nem ellenálltál neki, amikor kínzott téged? – kérdeztem döbbenten.
-       A lelki terror ellen tudom védeni magam, a fizikai már más kérdés – vágta rá azonnal.
-       Oh, értem már – bólintottam rá. Tehát, ha erős az elmém, akkor legfeljebb a testemet érheti támadás, de a lelkemet nem. Ez még fontos információ lehet a későbbiekre nézve.
-       Ne gondolj most erre, inkább élvezd te is ezeket a fenséges ételeket – szólt rám Kathy. – Ezt külön neked hoztam – csúsztatott az orrom elé egy szelet almás-fahéjas pitét.
-       Úristen, ennek már az illata is elképesztő – mondtam elámulva.
-       Említetted, hogy ez volt az egyik kedvenc süteményed – vigyorodott el Kathy.
-       Ez nagyon kedves tőled, köszönöm – öleltem magamhoz egy pillanatra.
Majd rávetettem magam a süteményre, amit ezek szerint külön nekem készített. A napunk további része igazán kellemesen telt, és ezt nagyban Kathy figyelem elterelésének köszönhettük. Már csak az aggasztott, hogy Rose vajon hogy érzi magát.

(Rosalie szemszöge)

Miután Emmett eltűnt a horizontról a könnyeim potyogni kezdtek. Addig tudtam tartani magam, hogy ne lássa rajtam, hogy gyengébb vagyok, mint ahogy hiszi. Mindig is ő volt az erőm. Ő adott nekem új életet, új utat, amíg nem ismertem, addig vámpírként is csak senki voltam. Emberként sem bírom ki egyedül, legalábbis a jelek szerint. Hogy lehetek ilyen gyenge és szerencsétlen? Önállóan kéne léteznem a világban, nem lehetek most ilyen nyámnyila. Hiszen egy apró kis élet növekszik bennem, aki csakis a miénk. Erősnek kell lennem, ha más miatt nem is, legalább a kislányunk kedvéért. Mert abban biztos vagyok, hogy Anne lesz az. Az én kicsikém. Kicsit máshogy fog kinézni, mert tiszta apukája lesz, ez biztos, de ő akkor is Anne lesz.
-       Gyere be, kicsim, mindjárt esni fog – ölelt magához anya. Vera pedig a másik oldalamra állt, és ő is átkarolta a vállamat. – Nem lesz semmi baja, és hamarosan viszontlátod őt – mondta biztatóan.
-       Igen, tudom – suttogtam halkan.
-       Ez nem volt túl meggyőző, Rose – sóhajtott fel Vera. – Gyere, készítek neked egy forró fürdőt, és egy finom, nyugtató hatású teát is – húzott be a házba anya segédletével.
-       Jól vagyok, tényleg – vettem néhány mély levegőt.
-       Hát persze, hogy jól vagy, de azért egy kis kényeztetés nem árthat meg – karolta át Vera a vállamat. – Nekem is segíteni szokott, amikor a szerelmem hosszú útra megy, hogy elvégezze a munkáját. Hidd el, hogy nagyon kifinomult, és tökéletes módszereim vannak arra, hogy megnyugtassak egy zaklatott lelket. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Én még most is elpityeredtem az úton, maikor elindultam az esküvődre, mert ott kellett hagynom őt egy kis időre.
-       Tényleg? – néztem rá döbbenten.
-       Bizony ám. Na, gyere, feküdj le szépen, és aludj még egy kicsit. Mire felébredsz, addigra forró fürdő, friss reggeli, és nyugtató tea fog várni rád – dugott vissza az ágyba barátnőm. Anya pedig betakart.
-       Nem vagyok ám cukorból – szipogtam az oldalamra fordulva.
-       Tudjuk, drágám, de azzal is tisztában vagyunk, hogy ez most nehéz neked – simított végig az arcomon. – Aludj, kincsem – nyomott puszit a homlokomra, majd Verával együtt elhagyták a szobámat.
Én viszont egyszerűen nem tudtam elaludni. Hogyan is aludhatnék még, amikor Emmett lehet, hogy a vesztébe rohan miattam, ráadásul nélkülem. Semmi biztosíték nem volt arra, hogy attól, hogy itt lesz a tárgyalás a bíró nem zsarolható. Hiszen apámnak megvan a megfelelő vagyona hozzá, hogy lefizessen bárkit a saját igazáért, és sajnálatos módon úgy gondolom, hogy meg is tenné. Akármennyire is szánalmas dolog ilyet tenni. Megértem anya érveit is, amiért maradnom kell, de szerintem nekem is megvannak a magam érvei arra, hogy utána menjek. Talán elköthetek egy lovat, mielőtt még anyu és Vera elcsípne? Ha elég gyors vagyok, akkor van rá esély, hogy Emmett után szökjek..
-       Ez egy remek gondolat – hallottam meg egy hangot a fülem mellett. Azonnal odakaptam a fejem, de nem láttam senkit. – Menj utána, bajba került miattad, nem hagyhatod, hogy meghaljon érted, az nem lenne tisztességes a férjeddel szemben.
-       Ki az? – fordultam körbe az ágyon. Nem értettem semmit ebből az egészből.
-       Talán a lelkiismereted, talán valami más – búgta a fülembe. – Te is tudod, hogy menni akarsz. Akkor mi tart vissza? Menj, mentsd meg őt – suttogta lágyan.
-       Nem lehetsz a lelkiismeretem – ráztam meg a fejem. – Te egy férfi vagy, és fogalmam sincs, hogy hogyan beszélsz hozzám, de nem bízom benned. Mutasd meg magad, ha azt akarod, hogy komolyan vegyelek.
-       Mintha nem ismernéd már eléggé a természetfeletti hatalmát, Rose – nevetett fel. – Mit szólnál hozzá, hogyha játszanánk egy kicsit? Én segítek neked abban, hogy soha ne kerülj abba a sikátorba, ahol meggyaláztak, de Emmettel lehess. Gondolj csak bele, Emmett lehetne az első férfi az életedben. Az esküvőtök után, egy gyönyörű nászéjszakán veszítenéd el az ártatlanságodat, azzal, akit szeretsz. Soha nem kerülnétek veszélybe, vagy nem lenne fájdalmas elválásotok.
-       Magának ez játék? – kérdeztem remegő szájjal.
-       Ahogy vesszük – mondta hetykén. Meg mertem volna rá esküdni, hogy még a vállát is megrántotta, de ezt nem volt módom látni. – A játék része az, hogy én adok valamit, azután pedig te is adsz nekem valamit.
-       Na és mit szeretne azért cserébe, hogy boldog életet biztosít a számomra? – kérdeztem kíváncsian.
-       Csak egy aprócska szívességet – válaszolta azonnal. – Adok neked egy apró üvegcsét, amit meg kéne itatnod a barátnőddel – mondta határozottan.
-       Verával? Miért itatnék meg bármit is Verával? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.
-       Nem Verával, hanem az angyalkáddal – mondta csábítóan. – Egyébként tegezz nyugodtan, a magázódás olyan hivatalos forma.
-       Miért segítenék neked? Ki vagy te? – kérdeztem dühösen.
-       Miért fontos ez? – kérdezte kíváncsian. – Nem az a lényeg, hogy ki vagyok, hanem az, hogy mit ajánlok, nem igaz?
-       Nekem talán az is fontos, hogy mit akarsz Nadine-tól – csattantam fel.
-       Semmi rosszat nem akarok neki, ne izgulj – jelent meg előttem egy jóképű férfi. Hm… nem is rossz. – Azt akarom, hogy boldog legyen talán az én oldalamon.
-       Tehát manipulálni akarod – fogtam fel végre a lényeget.
-       Én nem fogalmaznék ilyen konkrétan – huppant le az ágyam szélére.
-       Hát hogyan fogalmaznál? – kérdeztem vissza.
-       Azt hiszem, hogy úgy, hogy lehetőséget kínálok a számára – mondta mosolyogva. – Esélyt, hogy választhasson magának másik utat is, mint amit kijelöltek a számára.
-       Arra még nem gondoltál, hogy neki talán jó így?
-       Ez így nem fog menni, Rose – sóhajtott fel. – Talán valami még értékesebb dolgot kellene felajánlanom neked. Mit szólnál például ahhoz, hogyha valami csoda folytán Esme teherbe tudna esni Carlisle-tól? Elég sokat jelentene a számára egy ilyen lehetőség, nem gondolod? Tegyük fel, hogy megkapod az áhított emberi léted Emmett oldalán, és még Esme is megkapja tőlem az ajándékát. Nos, mit szólsz hozzá?
-       Ki vagy te? Túlságosan nagy a hatalmad ezek szerint, de túl könnyen dobálózol olyan lehetőségekkel, amik nem eredendőek. Így csak egy gonosz, kegyetlen lény csábít – mondtam határozottan. A csábítás sokkal erősebb eszköz, mint a birtoklás. Egészen más a két érzés. Legalábbis anya mindig ezt mondta.
-       Hm… okos kislány. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi intelligencia szorult beléd, csillagom – indult el felém. Én pedig hátrálni kezdtem előle.
-       Mit akarsz tőlem? – emeltem a kezeimet ösztönösen a hasam elé védelmezően.
-       Talán, ha nem megy szép szóval, akkor más módszerek is megteszik, hogy segíts nekem – állt elém szorosan.
-       Nem vagyok egyedül a házban, csak egy sikoly és…
-       Csak egy sikoly, és az anyád, a barátnőddel és gyermekével együtt hallottak lesznek – villantak meg a szemei.
-       Azonnal tűnj el innen – motyogtam halkan. – Ez csak egy rossz álom, nem valóság – hunytam le a szemeimet.
-       Ez egy igen édes emberi reakció, de az én esetemben sajnos, vagyis inkább szerencsére nem válik be – simított végig az arcomon.
-       Az én olvasatomban ez már túlmegy a sugallás fogalmán – jelent meg a férfi háta mögött Ezekiel.
-       Úgy gondolod, Ezekiel? – fordult szembe vele a másik férfi.
-       Igen, határozottan úgy gondolom, Lucifer – bólintott rá Ezekiel. – Rose nem úgy néz ki, mint akit csak el akartál csábítani, sokkal inkább rémültnek látom – mondta határozottan.
Én pedig hevesen bólogatni kezdtem. Tényleg félelmetes volt az előbbi megnyilvánulása. Bár most már nem csodálkozok rajta, hiszen ő maga az ördög. Legalábbis ezek szerint.
-       Ugyan már, épp csak kellemesen elbeszélgettünk – vigyorodott el.
-       Te így szoktad mondani? Nálunk ezt kényszerítésnek hívják – csattant fel Ezekiel. – Ráadásul, ami azt illeti, Nadine-t sem éppen csábítottad, mint inkább megfertőzted – mondta dühösen.
-       Oh, a kis drága – nevetett fel Lucifer ördögien. – Hogy tetszett neki a rosszindulat, és harag löket, amit kapott tőlem? Én kifejezetten élveztem az érzést, ahogy átjárta. Kár, hogy utána te elrontottad a bulit.
-       Azonnal tűnj el innen, és ha még egyszer csak a közelébe mersz menni Nadine védencének, akkor elintézem, hogy néhány évszázadig bezárjunk téged a birodalmadba úgy, hogy esélyed se legyen kijönni – mondta Ezekiel fenyegetően.
-       Nocsak, ezek az atyai ösztönök – tapsolta meg Lucifer Ezekielt. – Mondd csak, be is takargatod a kicsikédet, vagy csak a védencét vállaltad el, hogy ne legyen rossz a lelki világa? – kérdezte kíváncsian.
-       Semmi közöd hozzá, hogy én mit csinálok – mondta Ezekiel dühösen. – Most pedig tűnj vissza oda, ahonnan jöttél.
-       Jól van, most elmegyek, de még nincs vége – kacsintott még rám. Majd egy szempillantás alatt eltűnt, sűrű füstöt hagyva maga után. Én pedig csak rémülten álltam ott a fal mellett, ahol eddig. Mi jöhet még?

2011. július 24., vasárnap

SZIASZTOK!

HÍRDETTEM EGY JÁTÉKOT NEMRÉGEN, AMIBEN LEHETSÉGES ÉGIEKRE ÉS LUCIFERRE KELLETT KÉPEKKEL PÁLYÁZNI. NOS, LUCIFERRE ÉRKEZETT TÖBB VARIÁCIÓ IS, ÍGY RÁ KIÍRTAM A SZAVAZÁST OLDALT KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁSBAN, DE AZ ÉGIEKRE CSAK EGY VARIÁCIÓT KAPTAM, ÍGY ŐKET CSAK BEMUTATOM A KÉPEKEN KERESZTÜL, MERT NINCS MIRŐL SZAVAZNI, MIVEL HÁRMAN VANNAK, ÉS HÁROM KÉP ÉRKEZETT BE HOZZÁM EZ IDŐ ALATT. ÍGY AZ ÉGIEK MÁR MEG IS VANNAK. BÁR ÍGY NEM OLYAN IZGALMAS, MINTHA SOK KÉP ÉRKEZETT VOLNA, DE SZERINTEM NAGYON IS JÓL VÁLASZTOTT HEATHER A BEKÜLDŐJÜK. KÖSZÖNÖM SZÉPEN. EREDMÉNYHIRDETÉS A KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS ALAPJÁN CSÜTÖRTÖKÖN ARRÓL, HOGY KI LESZ LUCIFER. HEATHER, TE PEDIG VÁLASZTHATSZ AZ ÉGIEKRE KÜLDÖTT KÉPEID MIATT, HOGY DUPLAFEJIT, VAGY NOVELLÁT KÉRSZ, ÉS TERMÉSZETESEN MEG KELL MONDANOD AZT IS, HOGY MELYIK FICBŐL  LEGYEN A DUPLAFEJI, VAGY KIKKEL LEGYEN A NOVELLA.
TOVÁBBI KELLEMES HÉTVÉGÉT!

DRUSILLA

Malakiás

Ezekiel

Gabriel

Lucifer 4.

Lucifer 3.

Lucifer 2.

Lucifer 1.

2011. július 21., csütörtök

The Beauty and the Bear - 58. fejezet

58. fejezet

(Nadine szemszöge)

Még mindig csak döbbenten meredtem magam elé, miután Lucifer otthagyott minket. Nathan továbbra is mozdulatlanul állt mellettem, és előre meredt. Nem értettem pontosan, hogy mi történik, de úgy határoztam, hogy nem várok tovább, és egy régi, jól bevált módszerrel fogok próbálkozni a magához térítésének ügyében. Így egy határozott mozdulattal lekevertem neki egy pofont, amire szinte azonnal reagált.
-         Au… ezt meg miért kaptam? – nézett rám kérdőn.
-         Nem rémlik, hogy mi történt az előbb? – kérdeztem mérgesen.
-         Oh, talán jobb neked, ha nem tudod, hogy milyen lehetett volna az életünk – gondolkozott el. – Ne haragudj, kérlek, több alternatívát soha többé nem mutatok, ígérem – mondta bűnbánóan.
-         Én most nem a kis utunkról beszélek, hiszen az csodálatos volt – simítottam végig az arcán.
-         Nem? Akkor miről? – kérdezte kíváncsian.
-         Lucifer az imént meglátogatott, és ajánlatot tett nekem – meséltem el nyíltan a történteket.
-         Mi? Hogyan? Én miért nem láttam? – lett ideges szerelmem is.
-         Azért, mert ő így akarta, de ez ellen te nem tehetsz semmit. Nem a te hibád volt – mondtam lágyan.
-         Remélem, hogy jó messzire elküldted őt a csudába – morgott tovább Nathan.
-         Még szép – bólintottam rá. – Bár meg kell, hogy valljam, nagyon is csábító volt az ajánlata. Sőt, több volt, mint mámorító.
-         Lucifer mindig mámorító, legalábbis első ránézésre, utána már csak a szörnyet látod, ami a testében lakozik. Egy szavát sem hiheted el.
-         Nathan, az hiszem, hogy tökéletesen tisztában vagyok Lucifer jellemével. Azzal viszont a legkevésbé sem, hogy miért foglalkoztatja ennyire egy lélek sorsa. Kap eleget nap, mint nap, akkor miért pont téged szemelt ki szórakozása tárgyául?
-         Nos, valószínűleg azért, mert te vagy a legdögösebb, és legvadabb angyal mindegyik közül. Most még nehéz prédának tekint téged, mert még csak meg se inogsz a hallatára annak, hogy mi lesz a sorsa a lehetséges családodnak.  Ez még csak az első fázisa a dolognak. Ha egy apró kis esélyt is hagysz neki arra, hogy elkezdje a kis játékait, akkor onnantól kezdve nincs megállás, és nincs visszaút – magyarázta Nathan.
-         Ez nem stimmel, akkor még nem tudhatta, hogy melyikünkből mi lesz, amikor meghaltunk. Miért téged akar minden áron, nem értem. Hiszen te is egy lélek vagy a sok közül. Valami van a háttérben. Miért pont most? Miért pont én?
-         Az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy miért pont most, és miért pont téged, de ki fogjuk deríteni – mondta szerelmem határozottan.
-         Öhm… te le tudsz menni, oda? – mutattam a föld felé.
-         Igen, le tudok, de nem, nem vagyok hajlandó levinni téged a pokol legmélyebb bugyraiba, hogyha erre próbálsz célozgatni éppen – válaszolta ellentmondást nem tűrve.
-         Miért nem? Megpróbálhatnánk kideríteni, hogy miért pont minket akar ennyire – vetettem ellent.
-         Nadine, még azt sem tudjuk, hogy ez nem csak véletlen-e. Vagy éppen csak jó ötletnek tűnik velünk szórakozni a számára. Semmi bizonyíték arra, hogy van bármi célja ezzel, úgyhogy felejtsd el – mondta határozottan. - Szó sem lehet róla, hogy én egy olyan helyre vigyelek téged. Teljességgel ki van zárva. Nem vagyok hajlandó. Elég világos voltam? – fogta a kezei közé az arcomat, hogy mélyen a szemébe nézzek. – Felfogtad, Nadine?
-         Igen, értettem – szusszantottam fel. Nem igaz, hogy mindenki csak törékeny kis virágszálnak néz. Oh, ha tudnák, hogy milyen az, amikor én haragszom. Kő kövön nem maradna odalent azon a pokoltanyán.
-         Ez most egy beletörődtem típusú értettem volt, vagy egy úgyis véghezviszem, amit elterveztem, legfeljebb csak nem számolok be róla típusú értettem? – nézett rám Nathan felhúzott szemöldökkel.
-         Egy egyszerű értettem volt – forgattam meg a szemeimet. – Mit nem lehet ezen érteni? – kérdeztem kissé dühösen. Dühösen? Én, dühös? Mármint olyan tombolni akarok típusban? Az meg hogy lehet? Én sosem lehetek ilyen dühös, hiszen égi vagyok. Mi békés lények vagyunk.
-         Nadine – hallottam meg egy kiáltást. Majd óriási pofon landolt az arcomon. Pofon? Idefent senki sem pofozkodik csak úgy. Mindenesetre legalább megráztam magam egy kicsit és elterelődtek a gondolataim a mérgelődésről, és a Nathan iránti haragról. Várjunk csak, miért is haragszom Nathanre? Hogy kezdődött ez az egész roham? Hol is vagyok? Gondolkodtam el, majd megráztam magam, és lassan kitisztult minden.
-         Mi a fenét csinál? – ragadta meg Nathan a mentoromat.
-         Nem látod a fekete tincset a hajában? – kérdezte Ezekiel feldúltan. – Ha nem lépek közbe még akár baj is történhetett volna. Lucifer éppen az ilyen pillanatokat várja. Nadine elbizonytalanodott, és sebezhetővé vált. Ez nem tréfadolog. Egyébként is, miért nem a szobátokban vagytok? A szobátok le van védve Lucifer elől, de idekint semmit sem tehetünk értetek. Most azonnal menjetek vissza, és eszetekbe se jusson még egyszer kijönni onnan, semmilyen körülmények között – emelte fel a hangját egy pillanatra. – Ne kelljen csalódnom benned, Nadine – nézett még rám szigorúan. – Hozzádért Lucifer? A bőrödhöz?
-         Én, nem is tudom – gondolkodtam el. – Azt hiszem, hogy igen.
-         Add a kezed – parancsolt rám. Én pedig szó nélkül engedelmeskedtem. – Lehet, hogy ez egy kicsit kellemetlen lesz – mondta komolyan. Én pedig azonnal bólintottam.
-         Mit csináltok? – kapott el rémülten Nathan, amikor kis híján összeestem. – Hagyja abba, ez fáj neki – próbálta meg kihúzni a kezem Ezekiel kezéből.
-         Ne, hagyd, ő segít rajtam – nyögtem. Egyre jobban voltam, ahogy éreztem, hogy minden rosszindulat, és düh kiszáll a testemből. Azután pedig boldogan lélegeztem fel.
-         Most már rendben leszel, Nadine – engedte el a kezem Ezekiel.
-         Sajnálom, hogy csalódást okoztam, uram – hajtottam le a fejemet szomorúan. Még soha eddigi létezésem során nem tettem semmi olyat, amivel szégyent hozhattam volna a mentoromra. Erre, tessék. Ez a pillanat is elérkezett. Vége a töretlen bizalomnak, ami közöttünk volt.
-         Nem okoztál csalódást, Nadine – emelte meg az államat. – Még nem, és ez maradjon is így, ha kérhetem – mondta komolyan.
-         Igen, ígérem, hogy többé, soha nem fog megtörténni – esküdtem meg rá. Soha nem lennék képes megbántani azt, aki mindig is mellettem volt, és segített engem.
-         Rendben van, hiszek neked, gyermekem – simított végig az arcomon. Gyermekem? Még soha nem mondta ennyire szépen, és lágyan. Egyenesen simogatja a lelkem. Mintha édesapám szólt volna hozzám. Csodálatos. – Most pedig menjetek vissza oda, ahol biztonságos. Két nap múlva újra tárgyalás lesz. Én pedig addig igyekszem minden bizonyítékot összegyűjteni, ami Nathan megmentéséhez szükséges. Ne féljetek semmitől. Jó kezekben vagytok.
-         Ebben sosem kételkednénk – néztem rá hálásan. Majd egy szempillantás alatt visszajuttattam magunkat a szobámba.
-         A fenébe is, ez meleg helyzet volt – simított végig Nathan az egyik hajtincsemen.
-         Ugyan már, lehetett volna rosszabb is – legyintettem nemtörődöm módon.
-         Rosszabb? Ezekiel szerint kis híján sebezhetővé váltál. Sőt, megkockáztatom, hogy ténylegesen sebezhető voltál egy ideig – csattant fel Nathan. – Szerinted, mi lehetne még ennél rosszabb? – kérdezte feldúltan.
-         Az, hogyha már ténylegesen is magával tudott volna ragadni, de ez nem így van, úgyhogy akár meg is nyugodhatunk – próbáltam megnyugtatni egy kicsit. Ha Lucifer látja, hogy van közöttünk egy kis összetűzés, akkor felszabdal minket vacsorára, és ezt nem hagyhatjuk. – Nathan, ne veszekedjünk, mert azt ő élvezi, és ez a célja, ezt te is pontosan tudod – rogytam le az ágyra.
-         Sajnálom, kicsim, teljesen igazad van – ölelte át Nathan a vállaimat, majd ő is helyet foglalt mellettem.
-         Gyűlölöm ezt a tehetetlenséget – sóhajtottam fel nem sokkal később.
-         Tudom, drágám, de gondolj csak bele. Nem kell már sok idő, és minden rendbe fog jönni, és mehetnek a dolgok a megszokott kerékvágásban.
-         Nagyon remélem, hogy tényleg igazad lesz, és nemsokára megint mehetünk Rose-hoz. Szerettem volna látni az arcát az esküvőjén – mondtam vágyakozva.
-         Melyiken? – mosolyodott el Nathan.
-         Az igazin, természetesen – mosolyodtam el én is.
-         Na és melyik volt az igazi? – kérdezte kedvesem kíváncsian.
-         Természetesen az, amelyik az első – kuncogtam fel.
-         Én is erre gondoltam – nevetett fel Nathan is. – Talán nekem is így kellene elvennem téged – simított végig a hátamon.
-         Gondolod, hogy nem mondanék igent másképpen? – böktem mellkason.
-         Dehogynem, sosem tudnál ellenállni a csodálatos személyemnek – nyomott csókot a homlokomra. – Egyébként pedig vissza tudjuk játszani azt a pillanatot, amikor Rose először kimondja a boldogító igent. Tudod, hogy mi bármibe betekintést nyerhetünk.
-         Tényleg, igazad van – vigyorodtam el.
-         Na látod, néha még én is tudok olyat mondani, ami nem jut el addig az okos kis agyadig – kocogtatta meg a fejemet egy kicsit.
-         Ritkán, nagyon-nagyon ritkán – mondtam pimaszul.
-         Úgy tudtam, hogy ezt fogod mondani – forgatta meg a szemeit. – Most viszont viccen kívül. Jól vagy? Biztosan nem esett semmi bajod? – kérdezte aggódva.
-         Jól vagyok. Ezekiel kiszívta a testemből az összes rosszindulatot, amit Lucifer bejutatott az érintésével.
-         Most nem azért, de ez nem szegi meg a szabad akarat fogalmát? – gondolkodott el Nathan.
-         Sajnos, szigorúan vett értelemben nem, mert ő csak megadta a lehetőséget, hogy változzak, de akár úrrá is lehettem volna az ösztöneimen, tehát sajnálatos módon nem tudunk belekötni a próbálkozásába – fintorodtam el.
-         Nem hagyom, hogy még egyszer hozzád érjen, akár csak egyetlen egy ujjal is – mondta kedvesem határozottan.
-         Ebben tökéletesen biztos is vagyok – mondtam ásítva. Általában nem szoktam aludni, ha nem vagyok teljesen kimerülve, de most úgy éreztem, hogy jól esne egy kis pihenés, úgyhogy lehunytam a szemeimet, és csak élveztem Nathan közelségét és illatát.

(Rosalie szemszöge)

Elég rövid éjszakai kiruccanás volt ez a mai, de annál jobb. Boldog voltam, hogy Edward és Bella ismét gyermeket vár. Bár Edward reakcióit nem értettem tökéletesen. Talán csak azért nem akart még gyermeket Bellától, mert még nincsenek biztonságban. Vagy azért nem akarta teherbe ejteni, mert veszélyes a szerelme életére nézve? Ezt még nem sikerült eldöntenem. Abban viszont biztos vagyok, hogy nyomós oka van rá, hogy így érezzen. Bár láthatóan kezdi kedvelni a kisbabát, mert megsimogatta Bella pocakját, még akkor is, hogyha elég félénk mozdulat volt.
-         Kicsim, jó reggelt – nyomott csókot Emmett az arcomra. Majd a szemeimre, és számra is.
-         Még nem lehet reggel, sötét van – motyogtam magam elé.
-         Mennem kell, drágám, sajnálom – mondta miközben bebújt mellém az ágyba.
-         Ne, még maradj egy picikét, kérlek – kerestem meg a nyakát csukott szemmel, és magamhoz húztam.
-         Rosalie Hale, még mindig hozzám akarsz jönni? – kérdezte Emmett hirtelen.
-         Igen, hát persze, hogy hozzád akarok menni. Ez soha nem lehet kérdés – mosolyodtam el.
-         Na és te, még mindig el akarsz venni engem? – kérdeztem laposat pislantva.
-         Igen, ez soha nem lehet kérdés – idézte a szavaimat.
-         Ezennel férjnek, és feleségnek nyilvánítalak benneteket – hallottam meg egy mosolygós hangot.
-         Tessék? – pattantak ki a szemeim. Mire megláttam az ágyunk mellett álló papot, anya és Vera társaságában.
-         Megcsókolhatod a menyasszonyt, fiam – fűzte még hozzá a tiszteletes úr.
Mire Emmett azonnal az ajkaim után kapott. Én pedig bár döbbenten, de természetesen viszonoztam a csókot. Anya és Vera pedig lelkesen tapsoltak és tomboltak. Néhány pillanattal később pedig már röpködtek ránk a rózsaszirmok.
-         Nem tudom, hogy meddig nem tudunk összeházasodni még, és mindenképpen szerettem volna, hogyha a feleségem vagy, mielőtt még elmegyek. Remélem, hogy nem haragszol ezért a kis átverésért.
-         Ébren is hozzád mentem volna bármikor – kuncogtam fel.
-         Ezt el is várom – vigyorodott el szerelmem. – Sajnos, most rá kell fognunk, hogy a nászéjszaka már tegnap éjjel megtörtént – suttogta a fülembe nagyon halkan, hogy csak mi ketten halljuk.
-         Hát, nagyon határeset – sóhajtottam fel. – Na jó, azért elfogadom. Egyelőre – fűztem még hozzá. – Azét meg lesz tartva az álom-lagzink is? – kérdeztem kissé zavarban. Nem akartam követelőző lenni, de nagyon vágytam az igazi esküvőre is. Olyanra, amilyenben még soha életemben nem volt részem.
-         Soha nem fosztanálak meg az álom-lagzidtól. Erről a frigyről csak az itt jelenlévők tudnak most, senki más, és más nem is fogja megtudni soha. Csak én szerettem volna, hogy már most a feleségem légy.
-         Már én is alig vártam a pillanatot – öleltem magamhoz.
-         Khm… mi magatokra hagyunk titeket egy kicsit – hallottam meg anya hangját. Majd a tiszteletes is elköszönt, és mind kimentek a szobából.
-         Ugye nem azért akartál most elvenni, mert úgy gondolod, hogy nem fogsz visszajönni? – kérdeztem félve.
-         Dehogyis, baby – simított végig a hátamon. – Bár az megfordult a fejemben, hogy mivel tanuk előtt megesküdtünk, így az apád már semmilyen körülmények között nem érhet hozzád, mivel te már férjes asszony vagy, és nem tartozol az édesapád fennhatósága alá. Így biztonságban vagy, vagyis biztonságban vagytok. Nem vihet el innen, és semmit sem szabhat meg a számodra.
-         Nagyon alaposan átgondolt tervnek tűnik – bólintottam rá.
-         Hidd el, hogy valójában is az – nézett rám komolyan. Nem tetszett ez a komoly beszélgetés, nem illik Emmetthez. Valami történt, ami nem jó ránk nézve.
-         Történt valami, amíg aludtam? – fogtam a két kezem közé az arcát.
-         Lionel járt itt – kezdett bele Emmett.
-         Na és mit mondott? – kérdeztem idegesen.
-         Az apád perre viszi a dolgot. Nem akarja annyiban hagyni, hogy kiütöttem, amikor az édesanyádra támadt – vallotta be halkan. – Ma még a farmon leszek, és mindent elrendezek, utána pedig a városba utazom, hogy részt vegyek a tárgyaláson Lionellel együtt.
-         Veled megyek – ültem fel az ágyon azonnal.
-         Nem, neked nem tenne jó a stressz. Nyugalomra van szükséged – döntött vissza az ágyra kedvesem.
-         Addig nem leszek nyugodt, ameddig nem tudom, hogy mi történik. Veled megyek, már hivatalosan is hozzád tartozom, nem tehetnek velem semmit, és veled sem. Hogyha megismerik a hátteremet, hogy mi történt velem, akkor melletted fognak ítélni – mondtam határozottan.
-         Nem, nem teszlek közszemlére. Erre egyáltalán semmi szükség. A te felfedésed nélkül is könnyedén megnyerem a pert – mondta ellentmondást nem tűrve.
-         Nekem ez nem tetszik – tiltakoztam azonnal. – Nem fogod megakadályozni, hogy ott legyek, és hogyha kell, felszólaljak.
-         Nem tudlak meggyőzni, igaz? – szusszantott szerelmem kissé morcosan.
-         Attól tartok, hogy nem – ráztam meg a fejem. – Nem fogom hagyni, hogy egyedül csináld végig. Ez a kettőnk ügye, és most már a feleséged is vagyok, nem történhet velem semmi, mert hozzád tartozom Isten és az emberek színe előtt is – bújtam hozzá szorosan.
-         Viszont egy dolgot ígérj meg – emelte meg az államat, hogy a szemébe nézzek.
-         Bármit – bólintottam rá azonnal. Akármit megígérek, csak vele mehessek.
-         A háttérben maradsz. Egészen addig nem fedjük fel a kilétedet, amíg nem áll elő végszükség – mondta szigorúan. – Na és természetesen, eszedbe se jusson idegesíteni magad bármi miatt is, mert ha mégis, akkor a pocakod ellenére is elfenekellek – mondta határozottan. – Ezek a feltételeim. Be tudod tartani őket?
-         Igen, azt hiszem, hogy menni fog – bólogattam hevesen. – Amíg nincs szükséged segítségre, addig láthatatlan leszek, és csak csendben figyelek. Kérlek, hadd menjek veled.
-         Nem nagyon tetszik az ötlet, de mivel megígérted, hogy nem feded fel magad, csak akkor, hogyha muszáj, így engedek a túlerőnek – adta be végre a derekát.
-         Szeretlek – tekeredtem köré amennyire csak tudtam.
-         Én is szeretlek, de most készülődnünk kell, tényleg muszáj még elintéznem a farmon néhány dolgot, mielőtt tovább utazunk a városba – nyomott csókot a homlokomra.
-         Gyors leszek – pattantam volna fel, de hirtelen megszédültem, és vissza is zuhantam az ágyra.
-         Inkább legyél elővigyázatos, ne gyors. Vigyázz magatokra – dorgált meg gyengéden.
Majd finoman a talpamra állított. Én pedig azonnal siettem is csomagolni. Nem tudtam, hogy mennyit pakoljak, de beraktam néhány ruhát arra az esetre is, hogyha a pocakom már igencsak terebélyes lenne, mire hazajutunk. Remélem, hogy nem fog sokáig tartani, de a biztonság kedvéért inkább mindent magammal szeretnék vinni, amire szükség lehet. Még egy apró babaruhát is betettem, hátha Anne még a visszatérésünk előtt megérkezik, hiszen sosem lehet tudni. Főleg nem, hogyha tényleg perről van szó. Mert az ilyesmi bármeddig elhúzódhat.
-         Készen vagy, Rose? – lépett be anya a szobámba.
-         Igen, útra kész vagyok – csuktam be a bőröndömet.
-         Helyes, mert én is – bólintott rá anya.
-         Mi az, hogy te is? – kerekedtek ki a szemeim. – Te nem jöhetsz, nem hagyhatod itt Verát egyedül, és apa téged akár magával is ragadhat Rochesterbe.
-         Téged pedig megtalálhat Royce apád által, és rád kiabálhatja, hogy minden hazugság, amit állítasz, és te szöktél meg a szeretőddel, Emmettel, apád indulatai pedig jogosak. Ezen elgondolkoztál? – kérdezte anya kíváncsian.
-         Nem, ebbe nem gondoltam bele – ültem le az ágy szélére csüggedten. – Nagyobb lenne a kár, amit okozok, hogyha vele megyek, mintha elengedem, igaz? – pityeredtem el.
-         Igen, kincsem. Nagyon sajnálom, de így van – bólintott anya komolyan.
-         Szükségem van rá, hogy tudjam, hogy mi van vele – néztem anyára félve.
-         Tudni fogunk róla, ne félj – ült le mellém anya, majd átkarolta a vállamat. – Lionel és Sally vele mennek, addig mi vigyázunk Alexre. Minden héten meglátogatnak minket és mindenről beszámolnak. Hogyha pedig baj van, akkor azonnal elvisznek Emmetthez. A terv már pontosan ki van dolgozva, kicsim. Nincs mitől félned.
-         Emmett küldött be, hogy beszélj le róla, hogy vele menjek? – néztem rá könnyes szemekkel.
-         Nem, Emmett nem képes rá, hogy ellenálljon neked – rázta meg a fejét anya. – Ő szó nélkül magával vitt volna. Én voltam az, aki beszélni akart veled. Te is tudod, hogy most egy kis időre el kell engedned őt. Tudom, hogy nehéz, de ez a helyes döntés. A te állapotodban egy ilyen hosszú út, és a stressz árthatna a kicsinek.
-         Igen, tudom, hogy igazad van – bólintottam rá.
-         Helyes, akkor most beküldöm hozzád a férjedet, hogy elbúcsúzhassatok – ölelt magához anya vigasztalóan egy pillanatra. Majd kisietett a szobából, hogy néhány pillanattal később Emmett vegye át a helyét.
-         Mi a baj, édes? – ült le mellém aggódva. – Rosszul vagy? Miért sírsz? – törölte le a könnyeket az arcomról.
-         Nem mehetek veled – hajtottam a fejem a vállára.
-         Tudom, kicsim, de ígérem, hogy minden nap írok neked. Lionel pedig elhozza majd a leveleimet. Mindenről tudni fogsz, és remélem, hogy én is kapok tőled egy-két sort – csókolt bele a hajamba.
-         Abban biztos lehetsz – bólintottam rá. Minden nap írni fogok neki, mindent megírok, ami csak történik velünk.
-         Nagyon szeretlek, benneteket – nyomott csókot a számra. Majd feltűrte a hálóingem, és a pocakomra is kaptam egy puszit. Mikor is került rám a hálóing? Áh, biztos Emmett öltöztetett fel az esküvő miatt.
-         Mi is nagyon szeretünk téged – csúsztam az ölébe. Azután pedig szenvedélyesen megcsókoltam. Minden szerelmemet próbáltam belerejteni ebbe az egyetlen csókba, hogy érezze, én mindig vele vagyok. Na és persze, ő pontosan ugyanígy csókolt engem. Éreztem minden mozdulatában a szerelmet, és a szenvedélyt, a féltést. Mindent, ami csak átjárta a gondolatait. – Menned kell – szakadtam el az ajkaitól nagy nehezen.
-         Tudom – nyomott még egy utolsó puszit a számra. – Kikísérsz? – állt fel mellőlem, majd a kezét nyújtotta.
-         Természetesen – ragadtam meg a felajánlott kezet, mintha nélküle megfulladnék. Hagytam, hogy kedvesem felhúzzon az ágyról, majd szorosan hozzásimulva követtem őt az ajtó felé, amin, ha kiléptünk, akkor ki tudja, hogy meddig nem láthatom majd őt, aki a legtöbbet jelenti a számomra…