Chatelj bátran, de ne reklámozz! :D

2011. július 7., csütörtök

The Beauty and the Bear - 56. fejezet

56. fejezet

(Nadine szemszöge)



Miután visszatettem Rose-t a testébe Nathan, és én visszamentünk a lakosztályomba. Pontosan tudtam, hogy válaszokat kellene neki nyújtanom, hogy miért tűnök el néha, de nem tudtam, hogy hogyan is kéne belekezdenem. Nyilvánvalóan joga van tudni, hogy miben mesterkedek, és, hogy maga a tárgyalás már el is kezdődött, de mégis félek egy kicsit a reakciójától. Gondolataimból Nathan szakított ki, amikor a karjaiba kapott, és gyengéden lefektetett az ágyra. Hát igen, amióta kibékültünk, és a szerelmünk beteljesedett nem igen volt alkalom, amit kihagytunk volna, hogy együtt legyünk. Már éppen átadtam volna magam szerelmem finom érintéseinek, amikor eszembe jutott a Luciferrel való találkozásom. Amikor azt mondta, hogy akkor látja Nathant, amikor csak akarja, és legutóbb végignézte, ahogy mi együtt voltunk.
-         Nathan, várj – toltam el magamtól a fejét. Majd nyeltem egy nagyot. Akár most is itt lehet az a szörnyeteg. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy megint végigmustrálja a meztelen testemet.
-         Mi a baj, Nadine? Nagyon feszült vagy – simogatta meg az arcomat. – Tudom, hogy Rose-nak most nem könnyű, de annyira nem is rossz neki. Feleslegesen idegesíted magad.
-         Nem erről van szó – ültem fel. Majd töltöttem magamnak egy pohár vizet. Nem volt szükségem már folyadékra az életben maradáshoz, mint emberként, de néha mégis jól esett ehhez hasonló emberi dolgokat tenni, mint inni egy pohár vizet.
-         Akkor miről van szó? – simított végig Nathan a karomon.
-         Valamit nem mondtam el neked – ültem le az ágyam szélére.
-         Akkor mondd el most – mondta biztatóan. Majd leült mellém, és átkarolta a vállamat. – Nincs mitől tartanod, nekem bármit elmondhatsz.
-         Én… kérvényeztem a tanácsnál, hogy tárgyalják újra az ügyedet azzal kapcsolatban, hogy te a pokolra jutottál – mondtam ki gyorsan. Inkább hadarjam el, de mondjam el, minthogy tovább titkolózzak előtte.
-         Nadine, ez veszélyes – tiltakozott azonnal Nathan. – Vondd vissza a kérelmed, még mielőtt elkezdődik a tárgyalás. Ugye még nem? – kérdezte idegesen mikor komolyan rá néztem. – Jézusom. Kicsim, ez több, mint amit valaha is bárki értem tett, és nagyon hálás vagyok neked érte, de ez butaság volt.
-         Butaság? Az, hogy ki akarlak hozni Lucifer karmai közül? Hogy nem akarom, hogy még tovább égj valami miatt, amiben utóbb kiderült, hogy nem is voltál bűnös? – kérdeztem idegesen.
-         Nem, az nem butaság. Az a butaság, hogy Luciferrel alkudoztok. Ti egyenes, tiszta lelkek vagytok. Lucifer azonban furmányos, és kegyetlen. A legszebb szándékot is képes a visszájára fordítani, nem is beszélve a veszélybe kerülő lelkekről. Mi van, ha valakit magához csábít a tárgyalás alatt? Egyébként sem fog engem ingyen adni, mert kifejezetten élvezi, ahogy szórakozhat velem – magyarázta szerelmem.
-         Hát ezt meg, hogy érted? – kérdeztem döbbenten. Mitől olyan különleges neki Nathan?
-         Amikor lekerültem, odalent volt egy másik lány is, akinek a nővére úgy halt meg, ahogy te. Lucifer játszott velünk. Hónapokig vetített elénk kegyetlenebbnél kegyetlenebb képeket a számunkra legfontosabb emberekről. Azt mondta, hogy aki kibírja az jár rosszabbul. Nem mondott többet, csak elkezdte a kínzásunkat. A lány, akit mellém választott lassan teljesen elvesztette önmagát. Az őrület határán még megpróbáltam visszahozni, de nem sikerült. Lucifer elégedetten figyelte, ahogy a lányból kihalt az emberség legutolsó szikrája is. Majd a testén különös tetoválások jelentek meg, azután pedig apró fekete pelyhek nőttek ki a hátából, amik néhány nap alatt hatalmas szárnyakká fejlődtek. Ez volt Lucifer szerint a jutalom annak, aki előbb megőrül. A lányban semmi emberi nem maradt, és a pokol egyik legnagyobb angyalává változott. Egy jó lélek átfordításával a legerősebb harcosait tudja Lucifer megteremteni. Az a lány most a te fordított valód. Ő azért van, hogy a sorsokat rosszabbá tegye, ha tudja.
-         Nagyon sajnálom, hogy ezen kellett keresztül menned, de nem értem, hogy hogyan jön most ez a lány a te ügyedhez? – kérdeztem értetlenül.
-         Lucifernek még nincs felesége – mondta jelentőségteljesen.
-         Pfuj, nem gondolhatod komolyan, hogy én valaha is hagyom, hogy az a vadállat hozzámérjen – borzadtam el.
-         Megesküszöl, hogy soha, semmilyen körülmények között nem hagyod, hogy Lucifer meggyőzzön téged arról, hogy vele menj? – fogta kezei közé az arcomat kétségbeesve.
-         Esküszöm – bólintottam rá. – Viszont nem értem, hogy miért kéred ezt? Nathan, mit tudsz, ami én nem?
-         Lucifer, ha alkalmasnak érzi rá a pillanatot, akkor ajánlhat alkut. Ha valaki lemegy hozzá helyettem, akkor engem felenged, de nem akárkit fog elfogadni cserének. Ismerem már a módszereit. Elégszer láttam már a kis trükkjeit. Bármit is mondd neked, ne hagyd, hogy befolyásoljon téged. Csak küldd el – mondta ellentmondást nem tűrve.
-         Jól van, megígérem – bólintottam rá.
-         Sajnálattal hallom – mondta egy hang bosszúsan. – Ennek még meglesz a böjtje Nathan, fiacskám. Addig is viszont megkérnélek titeket, hogy fáradjatok át a tárgyalóterembe – jelent meg Lucifer. Majd Nathant megragadva eltűnt, de még gyorsan el tudtam kapni szerelmem kezét, így én is velük utaztam. Amikor újra felbukkantunk azonnal összeestem. Ennyi füstöt, és égett bűzt egyszerűen nem tudtam elviselni, ami körülvett ezalatt a rövid idő alatt.
-         Nadine – akart hozzám sietni kedvesem. A következő pillanatban azonban már fel volt láncolva egy falszerűségre. – Jól vagy? – próbált meg kiszabadulni szerelmem. A láncok azonban így csak a csuklójába martak.
-         Semmi baj – nyögtem, amikor végre fel tudtam tápászkodni a földről. – Mi volt ez?
-         Egész jól bírtad elsőre a velem való utazást. A legtöbben legalább hánynak, vagy elájulnak, te pedig csak kínlódtál egy kicsit. Egyre jobban tetszel, angyalkám – termett előttem Lucifer, és végigsimított az arcomon. Felbőszültem löktem el a kezét magamtól, és szájon vágtam. Tudtam volna még többet is ártani neki, de Nathan fájdalmas nyögése visszatartott a további cselekedeteimtől. – Rossz kislány – nevetett fel Lucifer. - Azt hiszem, hogy mivel téged nem bánthatlak, ezért jobb, hogyha Nathan által tartom féken az indulataidat. Na nem, mintha nem tetszenének, de egy tárgyalóteremben mégis csak moderáld magad – lehelt csókot az arcomra.
-         Te utolsó, nyavalyás… - kezdtem bele, de Nathan hirtelen felkiáltott. A mellkasán pedig megjelent egy korbácsütésszerű vágás.
-         Hogy mondod?  - vigyorgott rám a bestia.
-         Nem mondtam semmit – szorítottam össze a fogaimat, hogy ne szenvedjen miattam tovább Nathan.
-         Sajnálattal hallom, hogy így válaszoltál – szusszantott fel Lucifer. – Most jött volna a só. Emlékszel még rá, hogy milyen érzés, angyalka? Szerintem jogos büntetés lenne, hogyha a barátod is átélné a kínjaidat, nem gondolod?
-         Lucifer, elég – jelentek meg a hármak is a teremben. Kathyvel együtt.
-         Oh, ugyan már, én csak megnevelem ezt a kis vadmacskát. Az a kanca a legjobb, amit te magad törsz be – kacsintott rám.
-         Hagyja békén – próbált meg kiszabadulni ismét Nathan.
-         Nocsak, felébredt a hősszerelmes – vigyorodott el gonoszan. – Talán te is nevelésre szorulsz még? – csillantak fel a szemei. – Mert örömmel állok elébe, hogyha ez a vágyad – indult el Nathan felé.
-         Lucifer, ez itt egy tárgyalás. Semleges terület, ahol nem tehetsz azt, amit csak akarsz – mordult fel a mentorom.
-         Hm… csak nem a szeretet bűzét érzem a levegőben? – fordult vissza Lucifer döbbenten. Majd pillantása hol rám, hogy pedig a mentoromra tévedt. – Nagyon érdekes fordulat – villantak meg a szemei. – Erről még beszélgetünk majd – mondta még, de Kathy hirtelen megszólalt. Így szerencsére nem folytatta tovább a kis játékát.
-         Elkezdhetnénk a tárgyalást? Tudtommal azért vagyunk itt – mondta barátnőm határozottan.
-         Jaj, bocs, csillagom. Már megint megfeledkeztem rólad, talán, ha egy kicsit izgalmasabb lennél, akkor jobban felkeltenéd az érdeklődésemet – fordult felé Lucifer. – Esetleg ledobhatnád a ruháidat. Lehet, hogy nélkülük jobban festenél.
-         A maga kedvéért legközelebb még garbót is veszek – forgatta meg a szemeit barátnőm. – Esetleg eloldozná Nathant? Kicsit feszélyez, hogy valaki középkori módszerekkel van kikötözve a tárgyalás közben.
-         Lehet, hogy téged feszélyez, de szerintem neki is joga van hallani, hogy mi történik – rántotta meg a vállát Lucifer.
-         Akkor is meghallgatja, ha nem lóg egy falhoz láncolva – segített be egy kicsit mentorom. Én már meg se mertem szólalni, nehogy miattam tovább bántsa őt.
-         Hm… megfontolandó – morfondírozott el a pokolfajzat. – Mit gondolsz Nadine? Szeretnéd, ha eloldoznám? – kérdezte nyíltan tőlem. Én pedig csak félve bólintottam. – Hát jó, akkor csakis a te kedvedért – biccentett. A következő pillanatban azonban tövisek jelentek meg ott, ahová Nathan zuhanni fog.
-         Ne – sikoltottam fel, amikor zuhanni kezdett.
Amikor leért azonban már apró virágok voltak alatta, és arra esett. A tövisek eltűntek. Lucifer rosszallóan felmordult, míg én hálásan mosolyogtam a három égire, akik eltűntették a töviseket, és puha virágokra ejtették a szerelmemet. Azonnal aggódva rohantam oda hozzá, mert nem mozdult, így fel akartam emelni.
-         Várj még egy percet, Nadine – szólt rám a mentorom. Én pedig kérdő tekintettel fordultam felé, de azért engedelmeskedtem. Egy perccel később pedig Nathan maga állt fel, és egy karcolás sem volt rajta. Eltűnt a seb a mellkasáról, mintha ott sem lett volna.
-         Köszönöm – hajoltam meg a vezetők előtt. Akik csak biccentettek válaszként. Majd szorosan magamhoz öleltem Nathant, aki még kicsit kába volt, és nem egészen értette ezt az egészet.
-         Szóval komolyan akartok játszadozni? – röhögött fel Lucifer.
-         Nem, itt csak te akarsz játszadozni. Mi tárgyalásra jöttünk – foglaltak helyet mind a hárman. Én pedig egy puha kanapén találtam magam a kedvesemmel együtt.
-         Hogy oda ne rohanjak – morgolódott Lucifer. – Esetleg még mindjárt gyertyákat is gyújtotok nekik a romantikához?
-         Egy tárgyaláson nem valószínű. A túlzott külsőségek inkább rád vonatkoznak – mutatott a láncok, és a fal felé az egyik égi. – Valóban látványos, de errefelé nem szokás kínozni.
-         Nálatok talán nem. Vallatásról hallottatok már? Remek módszer, hogy kiszűrjük a bűnös lelkeket, és a hozzám tévedőket – vigyorodott el.
-         A módszereidre itt nem igazán vagyunk kíváncsiak – horkantottam fel.
-         Még mindig nagy a szája a kicsikének, ez tetszik – kacsintott rám. – Majd alkalomadtán folytatjuk a kis játékunkat – fűzte még hozzá. Miközben jelentőségteljesen rám, majd Nathanre nézett.
-         Elkezdhetjük? – kérdezte Kathy újra.
-         Figyelek, mondjad csak – sóhajtott fel Lucifer.
-         Remek, tehát még mindig ott tartunk, hogy Nathan nem a pokolba való, egyrészt a már korábban is említett okok miatt, másrészt pedig mert az utóbbi időben többször is bizonyította jó lelkét azzal, hogy segítséget nyújt egy bizonyos Rosalie Hale Cullen lánynak, hogy megtalálja a helyes utat az alternatív életeinek folyamán – kezdett bele Kathy.
-         Cullen? – vonta fel a szemöldökét Lucifer. – Mióta választ ki magának az ég vámpírokat? – kérdezte kíváncsian. – Azt hittem, hogy ők még az enyémek.
-         Van, aki nem követi az ösztöneit, hanem képes ember módjára viselkedni, még közöttük is – vágtam rá.
-         Hm… kezd érdekes lenni ez a dolog – csillantak fel a szemei. - Micsoda szép vágy is a szomjúság, a hatalomvágy, a birtoklás iránti ösztön. Mindig is a kedvenceim közé tartoztak a vámpírok. Vajon, hogy és meddig bírják a kísértés a jóságos vámpírok, hiszen mégis csak ugyanúgy ösztönlények. Érdekes ellentét, hogy valaki vámpír, de kedveli az embereket, de tetszik. Van bennük lehetőség.
-         Azt hiszem, hogy megint eltértünk a témától – szólt közbe Kathy.
-         Szerintem pedig végre jó témánál vagyunk – lett érdeklődő Lucifer tekintete.
-         Mindenesetre én most továbbra is Nathannel foglalkoznék – szusszantott fel Kathy. – A lényeg az, hogy Nathan ártatlan. Az öngyilkosságon kívül mást nem lehet felhozni ellene vádként.
-         Prüntyőkém, én továbbra is ott tartok, hogy ez pont elég indok már évezredek óta – intette le Lucifer.
-         Biztosan volt már ember, akit befogadott az ég annak ellenére, hogy öngyilkos lett – nézett Kathy kérdőn
-         Hol találtátok ezt a szerencsétlen kis szüzet? – csattant fel Lucifer. – Még egyszer elmondom bogaram, az ég ki-re-kesz-ti a-zo-kat, a-kik ön-gyil-kos-sá-got kö-vet-nek el. Remélem, hogy most elég tagolt voltam – magyarázta el újra.
-         Ezt én értem is, de akkor sem tud felhozni bűnt, vagy gaztettet ez ellen a lélek ellen. Csakis az az egy mentsvára van, hogy öngyilkos lett.
-         Az pont elég – dühödött fel Lucifer.
-         Várjunk csak. Ha jól tudom, akkor Nathan életében több ember életét is megmentette – gondolkozott el Kathy. – Önzetlen cseledet, ami némiképpen tompítja a bűnét – mosolyodott el barátnőm. – Mit gondolnak uraim? – fordult az égiek felé.
-         Ez igaz – álltam gyorsan barátnőm mellé. Hiszen azért áldozott fel engem is, hogy megmentse a barátaimat. Ezen az úton tényleg elindulhat a védelem.
-         Nos, ez mindenképpen megfontolandó tény. Furcsa, hogy eddig nem is vettük ezt észre, de igazad van – bólintottak az égiek. – Nekünk is újra kell tárgyalni Nathan ügyét. Ez határozottan enyhítő körülménynek számít.
-         Na ne álmodozzatok. Nathan már az enyém. Elég régóta az enyém, úgyhogy ne is álmodozzatok róla, hogy csak úgy a tiétek lehet – tiltakozott Lucifer.
-         Majd meglátjuk, hogy az újratárgyalás után mi lesz az álláspontunk – vágta rá a mentorom.
-         Ahhoz még nekem is lesz egy-két szavam – mondta Lucifer dühösen. Majd egy szempillantás alatt köddé vált.
-         Jól vagy? – fordultam aggódva Nathan felé.
-         Persze, nincs semmi baj – szorított magához.
-         Nadine, szorítsd őt erősen, és ne engedd el – utasított a tanárom.
-         Miért… - kezdtem volna bele a kérdésbe. A következő pillanatban azonban szó szerint megnyílt alattunk a padló, és én bepillantást nyertem a pokol mélyére, de mégsem zuhantunk le.
-         Nadine, engedj el, ez veszélyes – próbált meg Nathan kibontakozni az ölelésemből.
-         Eszem ágában sincs – csimpaszkodtam bele még jobban. – Nem fogsz oda visszamenni.
-         Fogjátok meg a kezem – nyújtotta oda kezét az egyik égi. Mi pedig gondolkodás nélkül odanyújtottuk neki a kezünket. A következő pillanatban pedig egy ezüstszínű villanást láttam, azután pedig Nathan és én egy ezüstfonallal voltunk összekötve.
-         Hát ez? – kérdeztem döbbenten.
-         Ezzel még nincs vége – hallottuk meg a dühös üvöltést.
-         Összeláncoltuk az életeteket, ami egyszer kettévált. Amíg ez rajtatok van, addig Lucifer nem tudja levinni Nathant. Megjelenhet, fenyegetőzhet, kínozhat, de nem tud levinni, és most ez a lényeg. Ha egyszer szem elől tévesztünk, akkor onnan nem tudunk már visszahozni, úgyhogy vigyázzatok erre. A kötelék nagyon erős, és csak akkor tudja szétszakítani, hogyha egymás ellen fordít titeket, de meg fogja próbálni, ebben egészen biztosak lehettek mind a ketten. Gondoljátok át, hogy mikor mit mondotok, vagy tesztek, mert minden pillanatban figyelni fog titeket.
-         Rendben – bólintottunk rá azonnal.
-         Nadine – fordult most felém. – Ezzel te is kockázatot vállalsz. Ha elgyengültök mind a ketten az irányába, akkor téged is magával ragadhat. Ne hagyd, hogy a múltad kísértsen, mert az az egyetlen dolog a kezében, amivel megfoghat téged. Ha feléled a haragod aziránt az ember iránt, aki kínoztatott téged. Most körültekintőnek és megfontoltnak kell lennetek. Mind a kettőtöknek.
-         Na és mi lesz most? Úgy értem, hogy én ettől még nem lettem idefenti, de le sem mehetek. Ez mit jelent? – kérdezte Nathan.
-         Tekintsük a helyzetet úgy, hogy te most a váróban vagy, mint a többi kétes sorsú lélek. Csak az a fontos, hogy jó irányba tudjunk tovább indulni. Kathy ma hatalmas áttörést ért el a tárgyalásodban, mert olyasmit hozott fel, ami nekünk is az eszünkbe juthatott volna. Te egész életedben jótét lélek voltál, és megmentettél több életet is, ami miatt tönkrement a sajátod. Önfeláldozás. Ez az egyik legnyomósabb indok, ami miatt úgy határozhatunk, hogy te hozzánk tartozol.
-         Ha önök szerint idevaló vagyok, akkor miért nem jöhetek egyszerűen csak fel? – kérdezte Nathan kíváncsian.
-         Azért, mert te eddig odalent voltál. A tárgyalás is emiatt szükséges. Lucifer nem könnyen engedi el a már megszerzett lelkeket. Így a tiédet sem fogja csak úgy jó szándékból nekünk ajándékozni.
-         Ebben egészen biztos vagyok – fintorodtam el.
-         Ne csüggedjetek, van remény. Most több remény van, mint idáig bármikor. Menjetek és pihenjetek egy kicsit. Amint többet tudunk, hívatni fogunk bennetek.
-         Köszönjük – hajoltam meg. Nathan pedig azonnal követte a gesztusomat, és ő is meghajolt az égiek előtt.
-         Nincs mit – szorította meg a szabad kezem mentorom. – Menjetek a lakosztályodba. Majd én körbeveszem védőfénnyel, hogy Lucifer ne juthasson be egy jó ideig.
-         Rendben – egyeztem bele azonnal. Majd szerelmemmel együtt a szobámban termettem.

6 megjegyzés:

  1. Szia
    Gina vagyok. Jól sikerült ez a rész is. Szinte végig izgultam az egészet, Hát nem semmi Lucifer az egyszer biztos.
    Remekül megformáltad az ő személyiség jegyeit. Jól párosult a ravaszság és kegyetlenség amit, remekül megspékeltél egy kis manipulált emberi érzelemmel. Remélem Nath és Nadin szerelme elég erős lesz ehhez a próbához, mert ha nem mindketten rajta vethetnek, de talán épp ez ad majd elég erőt és kitartást, hogy ellenálljanak Lucifer gaz tetteinek és csábításának.
    Viszont foglalkoztat a gondolat, hogy lesz tovább????
    Most, hogy kialakult ez a helyzet, hogy lesz megoldva a párhuzamos történet menete. Kapunk e információkat Rosaliékról, vagy Belláról. Mi lesz az utazással ilyen körülmények között???
    Ha Lucifer bármikor megjelenhet nekik akkor a küldetésük veszélyben van, Az utazások révén több jó lélek veszélybe kerülhet, ezt senki nem engedheti meg. Még maga Rosali is na és persze Bella és Edward is akárcsak a Cullen család veszélybe kerülhetnek Lucifer gazsága miatt.
    Hisz ki is jelentette Lucifer a vámpírok csak is az ő tulajdonai lehetnek. Gondolj csak bele micsoda kihívás egy jóságos vámpírcsaládot rossz útra téríteni, hogy végérvényesen megszerezze a lelküket, Rosaliéval együtt.
    Kíváncsian várom a folytatást
    Puszi Gina

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nagyon jó lett ez a rész is. Nagyon izgalmasan tudsz írni az már egyszer biztos.
    Hogy milyen pofátlan egy alak ez a Lucifer!
    Remélem azégiek "helyesen" döntenek, és Nathan fenn maradhat!!!

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Annyira izgalmas volt.!!
    Lucifer személyét nagyon nagyon jól leírtad. Kathy pedig egy nagyon okos leleményes lány!!
    Amit mondott tényleg áttörés!!
    De Lucifer sem fogja hagyni annyiban!Nadine-nak és Nathan-nek nagyon kell vigyázni egymásra!!!
    Jaj nagyon izgi!!!*örül mint majom a farkának*
    Melinda

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Ez nagyon király lett! Mondjuk Lucifer elég szemmét. De hát végül is ő az ördög. Nagyon jó fejezet lett! Remélem sikerül felhoznijuk Nathant :) Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Lucifer annyira... Pokoli?:D De most komolyan, teljesen be van indulva Nadine-ra meg Nathanra... Oké, hogy nem ad senkit sem csak úgy, de hát akkor is, fogja vissza már magátXD
    Egyébként olyan furi, hogy most igazából itt a jó oldalon vagyok, amúgy én meg állandóan a rosszakat íromXD De határozottan élvezem, hogy néha utálhatom a rosszakat, még akkor is, ha nekik hála érdekes a történet!
    Amúgy marhára izgalmas ahogy behozol egyre több dolgot ezzel az egésszel kapcsolatban. Mert pl. ez a kötelék is nagyon sok mindent tartogathat magában, és van egy olyan érzésem, hogy valaki meg fog inogni, ha nem is sokáig, de egy pillanatig tuti, és akkor jönnek majd még itt események!
    Csak így tovább, én is várom a folytatást!

    xoxo, Nocy :)

    VálaszTörlés
  6. Szia Gina!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett :D Ami azt illeti, nagyon is jó kérdéseket tettél fel, de választ kapsz rájuk rögtön a következő fejezetből, legalábbis egy részükre, úgyhogy ezt el sem árulom addig :D
    Igyekszem a folytival.
    Puszi

    Szia Heather!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Igyekszem a folytatással, ami szintén igen eseménydús lesz :D
    Puszi

    Szia Melinda!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D A további fejezet is bővelkedni fognak izgalomban azt megígérhetem, úgyhogy ha az ilyen részeket szereted, akkor biztosan tetszeni fog a folytatás :D
    Puszi

    Szia Aileen!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett :D Igen, Lucifer nem egy kedves jelenség, de megvan a maga szerepe a világ rendjében. Igyekszem a folytival.
    Puszi

    Szia Nocy!
    Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett :D Hát, Lucifer bárkire beindul, akivel játszani lehet egy kicsit, vagy sokat. Legalább nem „unatkozik”. Igen, ez a kötelékes ötletem jelentősen meghosszabbítja a történet hosszát, úgyhogy remélem nem baj, de mégsem csak ötven feji körül lesz ez a történetem. Egy picit elragadtattam magam, már megint. :D Mindenesetre igyekszem a folytival :D
    Puszi

    VálaszTörlés