The Beauty and the Bear - 33. fejezet

33. fejezet

SZIASZTOK! MOST MÉG EGY NADINE/NATHAN ÉS ROSALIE/EMMETT FEJI JÖN. A JÖVŐ HÉTEN PEDIG KÖVETKEZIK AZ ÁLTALATOK VÁRVA VÁRT ÚJ LEHETŐSÉG. PUSZI, DRUSILLA

(Nadine szemszöge)

Mosolyogva figyeltem, ahogy Rose és Emmett felhőtlenül boldogan játszik a konyhában. Majd a tóban, nem messze a háztól. Annyira összeillettek, és annyira szép életük lehetne itt. Minden tökéletes lenne. A családjukkal lennének, gyermekeik születnének, és nem utolsó sorban együtt öregednének meg, ahogy Rose mindig is vágyott rá. Tökéletes élete lehetne itt, tanítónőként. Milyen kár, hogy rajtam kívül mindenki azon dolgozik, hogy ne válassza ezt a tökéletes valóságot a maga számára.

-         Nadine? – hallottam meg Nathan hangját.

-         Miért jöttél? – fordultam felé.

-         Mit szólnál hozzá, hogyha ma éjjel is velünk tartanál? Azt hiszem, hogy Rosalie-nak jól jönne egy barát, amikor meglátja, hogy mi történik nélküle – ajánlotta a lehetőséget.

-         Veletek megyek, természetesen, de továbbra sem tetszik nekem, hogy bemutatod a lehető legszörnyűbb következményeket, amelyek megtörténhetnek a Cullen családdal. Nem érdemli meg, hogy befolyásold a döntésében. Joga lenne egy szép, hosszú és boldog élethez – mondtam komolyan.

-         Igen, tisztában vagyok vele, de az is igaz, hogy nekem most nem Rose jólétét kell elsősorban figyelembe vennem, hanem a családjáét – válaszolta Nathan halkan.

-         Kezded megkedvelni, igaz? – mosolyodtam el.

-         Ami azt illeti, nehéz ezt a lányt nem szeretni – vallotta be halkan.

-         Akkor mi a kifogásod a boldogsága ellen? Őszintén – kérdeztem kissé ingerülten.

-         Csupán annyi, hogy Bella és Edward is nagyon szeretnivaló, és mint ilyen lények, őket sem akarom a pokolba taszítani a felhőtlen boldogságból – emelte fel ő is a hangját. – Mi lenne, hogyha néha nem veszekednénk olyasmin, amivel kapcsolatban soha nem fogunk dűlőre jutni? – kérdezte fáradt mosollyal az arcán.

-         Akkor unalmas lenne az életed – mosolyodtam el én is. Tényleg állandóan veszekszünk, hogyha szóba kerül Rose és Bella kettőse.

-         Most komolyan. Csak gyere el velünk, és támogasd. Esküszöm, hogy soha többé nem viszlek olyan helyre, ahol a múltunkról van szó. Mostantól csak Rose-ról szól az egész, az ő döntéséről – mondta határozottan. – Megegyeztünk? – nyújtotta felém a kezét. 

-         Igen, megegyeztünk – csúsztattam a tenyerem az övébe.

Ahogy a bőröm hozzáért, azonnal kipattantak a kis szikrák, mint ahogy régen is. Úgyhogy amilyen gyorsan hozzáértem, olyan gyorsan el is rántottam a kezem Nathan kezétől. Túlságosan forró, és bizsergető a bőre.

-         Tudom, hogy te sem vagy közömbös irántam, akármennyire is próbálsz ellenállni – mondta gyengéden. – Miért küzdesz az érzéseid ellen? Neked is jó érzés lenne valakivel megosztani az érzéseidet néha. Adj még egy esélyt – simított végig az arcomon.

-         Nem, ahhoz már túl késő, nem vagyunk többé egy világból valók – ráztam meg a fejem.

-         Te nem emiatt nem adsz nekem még egy esélyt – rázta meg a fejét fáradtan. – Bezárkóztál, elnyomtad a régi önmagad, méghozzá szinte teljesen. Hol van az a Nadine, aki arra tanított mindenkit, hogy a megbocsájtás a világ legfontosabb dolga a szeretet után?

-         Ebbe most kár megint belemennünk – sziszegtem a fogaim között.

-         Oké, hanyagolom a témát, de ettől még tudom, hogy igazam van – forgatta meg a szemeit. – Türelmes vagyok, mint tudod. Kivárom, amíg rájössz, hogy te is akarsz engem, még mindig – sóhajtott fel. – Este eljössz azért Rosalie-val?

-         Igen, mindenképpen ott leszek, de azért próbálj meg kíméletes lenni a lelkéhez. Tudod, hogy nehezen viseli a szörnyűségeket, még akkor is, hogyha nem mindig mutatja ki az érzéseit – néztem rá kérlelőn.

-         Nem tudok szépíteni a valóságon, és ezt te is tudod. Nem lesz szép látvány, amiben része lesz. Úgyhogy csak támogasd, és hagyd, hogy kitombolja magát a látottak után. Ennyit kérek. Nem hiszem, hogy túl sokat fog velem szóba állni, miután tönkreteszem a tökéletes boldogságról alkotott vágyait – mondta Nathan szomorúan.

-         Hát én se csodálkoznék, hogyha többé nem állna szóba veled – bólintottam rá. – Engedelmeddel én most megyek is. Este találkozunk – köszöntem el.

Majd egy szempillantás alatt el is tűntem. Már tegnap megbeszéltem egy igen fontos találkozót a legkedvesebb „főnökömmel”. Talán ő ért meg engem a legjobba a három vezető közül.  

-         Mit kívánsz, gyermekem? – mosolygott rám megmentőm azonnal, ahogy megjelentem.

-         Köszönöm, hogy egyedül fogadtál engem, Mester – hajoltam meg mélyen.

-         Tudom, hogy mit szeretnél, de az nem ilyen egyszerű – nézett rám komolyan. – Az öngyilkosság még mindig súlyos bűnnek számít idefent. Úgyhogy nincs mit tenni. Hogyha ő maga kérte volna cserébe a segítségéért, még akkor is nehézkesen tudtuk volna megoldani, de így nem igazán fűzhetsz reményeket hozzá, hogy sikerülni fog. Nathan nem kívánt csatlakozni a fentiekhez, így a küldetése után visszamegy oda, ahol eddig is volt.

-         Na és ha meggondolja magát? – kérdeztem reménykedve.

-         Ha ő maga mondja ki, akkor talán van esélye, de nem tudok garantálni semmit. Tudod, hogy egymagam még kevés vagyok hozzá, hogy megnyerjük ezt a csatát. Hárman vagyunk, így szükségünk lesz még egy szavazatra Nathan mellett, hogyha itt akarjuk tartani. Ahhoz pedig indokra lesz szükségünk. Nyomós érvre, hogy itt maradjon velünk – magyarázta nyugodtan.

-         Mit értesz ez alatt a nyomós érv alatt? – kérdeztem kíváncsian.

-         Szerelem, nagy jó tétel, vagy esetleg egy támogató az itteniek közül, aki akarja, hogy maradjon – sorolta fel a lehetőségeket. – Gondolom, a szerelmet kizárhatjuk, mivel a napokban számtalanszor megtagadtad tőle a legnagyobb vágyát.

-         Valóban, nem a szerelem a megoldás a problémára – bólintottam rá. - Esetleg a szülei ide kerültek? – kérdeztem alternatív lehetőségként.

-         Ami azt illeti ide, de eléggé rezget a léc, hogy melyik világba kerüljenek. Én nem velük kezdeném a sort. Inkább menj majd el egy régi ismerőshöz. Emlékszel a lányra, aki a mérget adta neked és leápolta a sebeidet? – kérdezte mosolyogva.

-         Kathy itt van? – kerekedtek el a szemeim.

-         Igen, bármennyire is tiltakozott az ellen, hogy idefenn kapjon helyet, mégis idekerült – bólintott rá a mentorom.

-         Miért nem akart ide jönni? Hiszen annyira lágy és kedves lélek. Nekem legalábbis mindenképpen annak tűnt, amikor ápolt engem és beszélgetett velem.

-         Lelkiismeret furdalása volt amiatt, hogy te is meghaltál, és utána Nathan is öngyilkos lett. Úgy érezte, hogy minden miatta történt, pedig ő csak segíteni próbált – mondta elnéző mosollyal. – Tudod egy kicsit vicces, hogy a jó lelkek sosem értik, hogy miért akarjuk őket idefenn tartani, míg a rosszak számára egyértelmű, hogy idevalóak lennének.

-         Az emberek már csak ilyenek – mosolyodtam el én is.

Ez általában tényleg így van, és most, hogy így mondja valóban érdekes. Valószínűleg a jóknak szerénységük nem engedi, hogy olyan könnyedén elfogadják, hogy a paradicsom be akarja fogadni őket.

-         Ennyit tudok tenni érted, lányom. Ha meg tudod oldani, hogy támogatója legyen idefent, akkor van esély, ha nem sikerül, akkor marad a nagy jócselekedet Nathan részéről. Ha az sem jön létre, akkor én nem tudok segíteni rajta. A szabályaink megkötik a kezemet.

-         Megértettem. Köszönöm, hogy fogadtál – hajoltam meg még egyszer. Majd hátrálni kezdtem kifelé a szobából.

-         Téged bármikor – legyintett. – Izgalmas társaság vagy. Meglehetősen friss, és vad gondolkodásmóddal, ami jót tesz nekünk, vezetőknek is. Alkalmanként más szemmel látjuk a világot általad.

-         Részemről a megtiszteltetés, ha új távlatokat nyithatok, uram – biccentettem.

Majd eltűntem. A következő pillanatban pedig a szobámban bukkantam fel újra. Az itteni szobám tökéletes mása volt annak a szobának, mint amilyen emberkoromban a házamban is volt. Imádtam azt a helyet, ezért idefent a tökéletes mását kívántam pihenőhelyemül, és legnagyobb örömömre meg is kaptam. Levetettem magam az ágyamra, és elővettem néhány új könyvemet. Néhanapján volt alkalmam megszerezni egy-két vadonatúj könyvet odalentről, amiket szabadidőmben élvezettel tanulmányoztam és olvastam. Egyre érdekesebb könyvek születnek az idő múlásával, de azért van néhány klasszikus könyv, aminek nincs párja. Egyébként is imádtam néha csak úgy a gondolataimba mélyedve feküdni az ágyamon, és élvezni az ismerős illatokat, amik körbelengték az egész helyiséget.

-         Nadine, itt az idő – hallottam meg Nathan hangját a fejemben. Ezek szerint Rosalie elaludt. Nem tetszett nekem ez az egész, de ettől függetlenül tudtam, hogy mennem kell, és segítenem kell neki, hogy legyen, aki támogatja őt a látottak után.

(Rosalie szemszöge)

Csodálatosan telt az egész nap. Lionel, Alex és Sally egész nap itt voltak velünk, és délután még az iskolához is kijöttek velünk, hogy segítsenek kitakarítani és mindent előkészíteni. Az iskola már meglehetősen poros volt, de ez nem szegte a kedvünket. Semmi perc alatt kitakarítottuk a hozzá tartozó házat is, ami máris tökéletesen költözhető állapotban van. Ma éjjel már ott is fogok aludni Emmettel együtt. Fel kell avatnunk a tanári lakot, ha már ilyen is van fenntartva a számomra. Hamarosan indulunk is szerelmemmel, hogy elfoglalhassam az új otthonomat, csak előtte még összepakolok néhány holmit. Egy-két ruhát, fehérneműt, némi ennivalót, és ehhez hasonló dolgokat.

-         Készen állsz, kedvesem? Lucifert már felnyergeltem – lépett be Emmett a szobámba.

-         Igen, egy perc és mehetünk – szaladtam még el a kedvenc parfümömért. Majd belecsúsztattam a táska zsebébe és bezártam a táskát. – Most már készen vagyok – bólintottam elégedetten.

-         Rendben, akkor mehetünk is – vette fel a bőröndömet. – Anyáék és az édesanyád már alszanak, de már úgyis elköszöntünk tőlük vacsoránál, úgyhogy majd holnap este a vacsoránál találkozol velük. Úgyis érted megyek majd tanítás után.

-         Jól van, úgy legyen – mosolyogtam rá boldogan.

Majd kisétáltunk a szobából, és egyenesen az istálló felé vettük az irányt, ahol Lucifer már valóban várt ránk. Emmett gyorsan rögzítette a csomagomat, majd felpattant a lóra és engem is felsegített rá. Az út megint csak nem volt hosszú. Főleg nem Lucifer hátán, aki elképesztően gyorsan vágtázott ismételten. Boldogan pattantam le a lóról, és néztem végig az új házamon. Gyönyörű volt. Kicsi, és szolid, de két-három embernek tökéletesen elegendő.

-         Felavatjuk a hálószobádat? – villantak meg Emmett szemei.

-         Te mindig csak arra tudsz gondolni? – kérdeztem tettetett felháborodással.

-         Miért? Az én koromban ez egyáltalán nem bűn. Bár, ha rólad van szó, akkor még hetvenévesen is tettre kész leszek – kacsintott rám.

-         Hetven évesen örülsz, ha majd be tudsz mellém kászálódni – kuncogtam fel.

-         Majd meglátjuk – kacsintott rám. – Lesznek még rejtett tartalékaim.

-         Oké, kíváncsi leszek rá – kuncogtam fel.

-         Pimasz nőszemély vagy, ugye tudod? – húzta el a száját.

-         De te így szeretsz engem – kacsintottam rá ezúttal én.

-         Téged bárhol, bármikor szeretlek – termett előttem.

-         Ez meglehetősen kétértelmű megjegyzés volt – húztam fel a szemöldököm.

-         Ez nem véletlen – csókolt bele a nyakamba. – Szóval, hálószoba, vagy kipróbálod, hogy milyen egy puha pokrócon a szabad ég alatt?

-         Elég hűvös az este – haraptam az ajkamba.

-         Majd felmelegítelek, és betakarózunk egy másik pokróccal is – ajánlotta a lehetőséget.

-         Nem fognak minket meglátni? – bizonytalankodtam tovább.

-         Egészen biztosan nem fog senki erre jönni éjnek évadján – mondta határozottan.

-         Akkor azt hiszem, hogy elég csábító az ajánlatod – mosolyodtam el.

A következő pillanatban pedig már kábultan néztem, ahogy szerelmem egy határozott rántással két tényleg nagyon is vastag pokrócot vesz elő Lucifer oldaltáskájából. Majd az egyiket leterítette a hosszú, méregzöld fűre, míg a másikat a már lefektetett végébe helyezte, hogy be tudjunk majd takarózni vele.

-         Mindjárt jövök, csak beviszem Lucifert a helyére, és leveszem róla a szerszámokat, és a nyerget, addig helyezd magad kényelembe – kapott fel hirtelen.

Majd lágyan az ölébe kapott és végigfektetett a pokrócon. Azután pedig lekapta a kabátját, és a fejem alá tette, hogy kényelmesen feküdjek. Az égbolt tiszta volt, egyetlen egy felhő sem takarta előlem a csillagok szépségét. Ez is olyasmi volt, amit már régen nem volt alkalmam élvezni, hiszen vámpírként az állandóan felhős, esős vidékeket részesítettük előnyben.

-         Gyönyörű, igaz? – helyezkedett el mellettem Emmett. Észre sem vettem, hogy visszajött, annyira belefeledkeztem a csillagok tanulmányozásába.

-         Igen, az. Még sosem láttam ennyire tisztának és csillagokkal telinek az égboltot – mondtam elbűvölve.

-         Rochesterben nem csináltatok ilyesmit? – kérdezte döbbenten.

-         Tudod, egy jó családból származó, úrilány, nem mehet csak úgy ki éjszakára, hogy a csillagokat kémlelje – fintorodtam el. – Az ott egy teljesen más világ, mint amilyen ez itt.

-         Értem – bólintott rá. – Hát ne haragudj meg érte, de ez a Rochester nem hangzik túl szórakoztató helynek – állapította meg.

-         Nos, ami azt illeti tényleg nem az – nevettem fel keserűen. – Pedig egy éve még azt hittem, hogy az a hely a tökéletes a számomra. – Ma már viszont nem tudnám ott elképzelni az életemet.

-         Az emberek változnak – gördült fölém Emmett. – Ha engem kérdezel, te soha nem is illettél abba a közegbe, és az édesanyád sem kifejezetten prűdfajta.

-         Valószínűleg igazad van, de anya valamilyen szinten élvezi a forgatagot, ami otthon vár rá – mondtam határozottan. Imádja a bálokat, és a teadélutánokat.

-         Mondjuk ezt el is tudom róla képzelni, olyan egyenes derékkal teázott ma este, amit egy karó is megirigyelt volna – nevetett fel halkan.

-         Hé, az anyukámról beszélsz – morogtam fel, majd a hátára gördítettem.

-         Oké, tudod, hogy csak vicceltem – adta meg magát azonnal.

-         Ezért akkor is büntetés jár – haraptam az ajkába.

-         Boldogan állok elébe bármilyen büntetésnek, amit kiszabsz rám – ernyedt el alattam, a kezeit pedig a feje fölé emelte, és meg sem mozdult.

-         Szóval harc nélkül megadod magad? Hm… talán tévedtem a férfiúi mivoltoddal kapcsolatban – incselkedtem vele tovább. Tudtam, hogy ezt nem fogja szó nélkül hagyni.

-         Majd adok én neked, te rossz kislány – gördített a hasam egy pillanat alatt. – Csak nem úszod meg azt az elfenekelést – csapott finoman a hátsómra.

-         Nem tehetek róla, hogy mindig kétértelműen fogalmazol, azután pedig fel vagy háborodva, amikor visszavágok – tiltakoztam vigyorogva.

-         Ez még nem volt elég meggyőző – paskolta meg még egyszer a fenekemet.

-         Oké, visszavonom – rebegtettem meg a pilláimat hátrafordulva. – Semmi kétségem a férfiasságodat illetően – haraptam az ajkamba.

-         Helyes, és most be is bizonyítom, hogy mi mindenre vagyok képes. Megállásért fogsz könyörögni – kezdte el kibontogatni a fűzőmet.

-         Soha – ráztam meg a fejem. – Nem bírod addig szusszal, amíg én – mondtam teljes meggyőződéssel.

-         Azt majd meglátjuk – vette le rólam a ruhámat.

Én pedig azonnal megborzongtam. Nem volt kifejezetten hideg az éjjel, de azért kellemes melegnek sem mondtam volna. Emmett látva a borzongásomat lekapta a felsőjét, és szorosan hozzám bújt. A teste kellemes meleget árasztott, és néhány pillanat alatt felmelegített.

-         Talán mégsem volt jó ötlet. Nem vagy hozzászokva a hideghez – visszakozott halkan.

-         Nem, jól vagyok, és majd megszokom. Így most már jó – csúsztattam a kezeimet az övére, és néhány határozott mozdulattal kicsatoltam azt.

-         Kis türelmetlen – vigyorodott el szerelmem.

-         Azt ígérted, hogy felmelegítesz, és annak ez a legjobb módja, nem igaz? – kérdeztem halkan.

-         Ami azt illeti, magam sem találnék jobb megoldást arra, hogy meleged legyen – tapadt az ajkaimra. Én pedig néhány határozott mozdulattal lejjebb toltam a nadrágját, de nem volt elég hosszú a kezem, hogy eléggé meg tudjam tőle szabadítani.

-         Segíts – nyögtem fel panaszosan, amikor feladtam a harcot, hogy hátha sikerül lecibálnom róla azt a nyavalyás ruhadarabot.

-         Nem boldogul a kisasszony? – simított végig a hajamon.

-         Ne nevess ki, nekem rövidebb a karom, mint a tiéd – mondtam bosszúsan.

-         Ez is a szexepiled része, ha olyan karod lenne, mint az enyém, az nem lenne túl előnyös – nyomott puszit az orrom hegyére. Majd néhány határozott mozdulattal megszabadult a nadrágjától, és az alsójától. Én pedig azonnal a dereka köré kulcsoltam a lábaimat. Ahogy az alsószoknyám feljebb csúszott döbbenten nézett rám.

-         Nincs rajtad… – kezdett bele elámulva.

-         Reggel megígértem, hogy nem veszek semmit a ruha alá – haraptam az ajkamba.

-         Nem gondoltam volna, hogy meg is teszed, te kis hamis – nézett rám kábultam. – Egyre biztosabb, hogy te vagy a nekem való nő – kacsintott rám. Majd keze legérzékenyebb pontomra simult, ahogy az enyém az övére.

-         Szerintem, térjünk a lényegre – nyögtem néhány perccel később. – Már nem bírom sokáig – fűztem még hozzá.

-         Azt hiszem, hogy már én sem – sóhajtott elégedett. – Egyébként milyen szöveg az, hogy „térjünk a lényegre”? Ez egy cseppet sem volt kifinomult, kérem.

-         Rossz hatással vagy rám, ezt eddig is tudtuk – haraptam az ajkamba.

-         Sebaj, legalább vagány csajom van – csókolt meg újra szenvedélyesen, majd egy határozott mozdulattal a magáévá tett.

-         Ne, ne fogd vissza magad – szóltam rá néhány perc után. – Legyél önmagad, vad, szenvedélyes – markoltam a fenekébe.

-         Nem biztos, hogy az tetszene neked – rázta meg a fejét.

-         Dehogynem, biztos, hogy tetszeni fog – haraptam egy kicsit a nyakába.

-         Jó, de ha mégsem tetszik, akkor azonnal szólj – nézett rám komolyan.

-         Ígérem – bólintottam rá.

A következő pillanatban pedig vad, heves mozgásba kezdett. Olyan mélyen merült el bennem, mint talán még soha, én pedig hangos nyögésekkel adtam tudtára, hogy nagyon is tetszik ez a stílus. Vámpírkorunkban is pontosan így élveztük a legjobban a szeretkezést. A vad, lényegre törő és szenvedélyes együttlétnek is megvan a csodája. Főleg, hogyha az ember mindezt Emmettel éli át. Néhány percnyi őrült iram után mindketten elégedetten kiáltottunk fel. Szerelmem pedig rám hanyatlott. Imádtam ezeket a szenvedélyes pillanatokat. Vámpírként is fergeteges volt Emmettel együtt lenni, de ezek az emberi pillanatok, amikor a hormonjaink csak úgy tombolnak még felejthetetlenebbek. Kedvesem néhány perc után legördült rólam, és azonnal a mellkasára húzott engem. Én pedig boldogan simultam hozzá, majd lassan elnyomott az álom…

KAMPÁNY!

Aki elkezd egy sztorit fejezze is be. Ha valaki három hónapon túl nem frissíti a blogját, azt törlöm a linklistámból!

Drusilla

The Beauty and the Bear - 32. fejezet

32. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Reggel kipihenten és boldogan ébredtem. Emmett még mindig a hátamhoz simult, és halkan szuszogott. Kint már javában sütött a nap, de a ház még csendes volt. Igazából nem is hallottam, amikor megérkeztek a többiek. Nagyon remélem, hogy jól érezték magukat. Emmett apukáját biztosan keményen megdolgoztatta anya és Jessica, mert amennyire tudom, mindketten imádnak táncolni. Kár, hogy én és Emmett nem tudtunk elmenni a bulira, pedig biztosan csodás lett volna. Amennyire én tudom ő már most remek táncos, és én sem panaszkodhatom. Vajon mi van Alexszel és a többiekkel? Sally biztosan éppen süt, Lionel már az állatok között van, Alex pedig készül a holnapi iskolanapra, mert bizony holnap már kezdünk. Már nagyon izgatott vagyok. Először is azt hiszem, hogy biológia órát fogunk tartani, pontosabban megnézzük, hogy az iskola környékén milyen növények és állatok honosak, és minden elmondok nekik róluk, amit csak tudok. Mivel könyvünk nincs, így csak a saját tudásomra hagyatkozhatok majd. Biológia után pedig talán tarthatnék írás, és olvasásoktatást. Minden nap felét a levegőn töltjük majd, a másik felét pedig a teremben, hogy szép, fokozatosan megtanulhassák az írást és az olvasást is. Nem akarom hirtelen leterhelni az okos kis fejüket, mert az túl gyors lenne nekik. Meg kell emészteniük a hallottakat.

-         Rose, ne sikíts, megjelenek neked – hallottam meg Nathan hangját.

-         Oké, jöhetsz – suttogtam. A következő pillanatban pedig már ott is guggolt előttem, hogy szemmagasságban legyen velem.

-         Szia – mosolyodott el halványan. – Csak meg szeretném köszönni, hogy megengedted ezt az utazást Nadine miatt. Na és az elnézésedet is szeretném kérni, amiért nem adtam teljes mértékben a valóságot takaró tájékoztatást arról, hogy Nadine gyakorlatilag túsz lesz abban a világban.

-         Ne is törődj vele – mosolyodtam el. – Nadine elég makacs természet, úgyhogy nem lep meg, hogy ilyen módszerekhez folyamodtál.

-         Na ebben látod, egyetértünk – kuncogott fel.

-         Végre valami – forgattam meg a szemeimet. – Ki hitte volna, hogy valaha is egyetértünk majd bármiben is? – kérdeztem suttogva.

Néhány pillanattal a kérdés után Emmett motyogott valamit álmában, és még jobban hozzám simult, mire én jólesően felsóhajtottam, és én is kicsit hátrébb csúsztam, hogy minél jobban érezhessem a forró bőrét, és izmos mellkasát.  Soha nem lehet elég közel lenni hozzá

-          Tényleg tökéletes pár vagytok – mosolyodott el Nathan. – Régen én is sokat aludtam így vele. Bár mi sosem jutottunk messzebb. Akkoriba még nagyon is elítélt volt, hogyha egy lányt „megrontanak” a nász előtt. Hogy vártam, hogy megkérhessem a kezét, és végre az enyém legyen. Annyiszor elképzeltem, ahogy egy mesés hófehér ruhában jön felém az oltárhoz. Sokáig táncoltunk volna, utána pedig végre elértük volna életünk legcsodálatosabb éjszakáját. Gyermekeink születtek volna. Eleven, rosszcsont kislányok, akik pontosan olyanok lettek volna, mint az anyukájuk. Én földet műveltem volna, és elhagytuk volna a várost, ahol a többség, köztük a szüleim is rossz szemmel nézték volna a házasságunkat – kalandozott el.

-         Gyönyörű terv, csodálatos élet – hullott le egy könnycsepp a szememből.

-         Kár engem siratni, Rose – simított végig az arcomon. – Bár jól esik az együttérzés valakitől. Igazából te vagy az első, aki a jelek szerint megért engem. Megérti, hogy miért tettem azt, amit.

-         A szerelemért érdemes meghalni – mosolyogtam rá. – Sokat gondolkodtam már ezen. Hogyha ott, akkor nem erőszakol meg a vőlegényem és a barátai, akkor Rochester úrnője lettem volna, ugyanaz a beképzelt liba, aki voltam, egy rossz házasságban. Így viszont lehetőségem nyílt megismerni Emmettet, akivel szinte minden tökéletes – simogattam meg kedvesem derekamon nyugvó karját.

-         A gyermeket leszámítva, igaz? – kérdezte halkan. – Tényleg ez lenne minden vágyad, igaz?

-         Ha lenne Emmettől egy gyermekem, és vámpírok is lehetnénk, mindhárman, és visszamehetnénk a családunkhoz, hogy újra Cullenek legyünk, de egy családként, akkor az lenne a világon a legtökéletesebb érzés – ábrándoztam.

-         Most én mondom azt, hogy csodás vágyak, de ilyen alternatív lehetőség nem létezik, ezt tudnod kell – hajtotta le a fejét. – Hogyha lenne ilyen világ, akkor örömmel odavinnélek örökre, de nincs, úgyhogy kisebb álmokon kell elgondolkoznod.

-         Tudom, csak ez olyan nehéz – sóhajtottam fel. – Amikor itt vagyok, akkor csakis Emmettet akarom, de amikor elvittél hozzájuk a Cullen házba, akkor viszont úgy éreztem, hogy velük is akarok lenni, nem csak Emmettel.

-         Átérzem a helyzeted, de döntened kell hamarosan – nézett rám Nathan bocsánatkérően. – Feláldozod a vámpírságot a családoddal együtt egy álomért?

-         Még nem tudom. Sok minden kavarog még bennem – szusszantottam morcosan.

-         Este eljöhetek érted, hogy megmutassam a következményeket? Ezúttal tényleg veled fogunk foglalkozni – mondta határozottan.

-         Igen, mehetünk – bólintottam rá.

-         Remek, akkor én most megyek is, mert a lovagod mindjárt felébred, és nem lesz szükségetek társaságra. Egyébként még mindenki mélyen alszik, mert csak egy órája értek haza – mondta kaján vigyorral az arcán. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

Csendben gondolkoztam tovább, egészen addig, amíg Emmett komolyan el nem kezdett fészkelődni mögöttem, aminek következtében megérezhettem, ahogy megint nekem feszül az ágyéka, amitől egy pillanatra lányos zavarba jöttem, bár fogalmam sem volt róla, hogy miért.

-         Jó reggelt – csókolt a nyakamba, amitől végigborzongtam. Annyira jól esett, ahogy a meleg lélegzete végigsimogatta a nyakamat.

-         Neked is jó reggelt – fészkelődtem egy kicsit.

-         Gonosz – kuncogott fel Emmett miközben lefogta a csípőmet. – Nem úszod meg ennyivel, baby – mondta, majd elkezdte felfelé gyűrni a hálóingemet.

-         Nem lehet, már itthon vannak a szüleid, és anya, ráadásul mi nem tudjuk halkan szeretni egymást – fogtam meg a kezét.

-         De tudjuk – húztuk le a selyemkendőmet az éjjeliszekrényről. – Én csendben is tudom élvezni a helyzetemet, te pedig kapsz egy kis segítséget – lengette meg előttem a kendőt.

-         Mire gondolsz? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

-         Arra, hogy ezzel a kis kendővel beléd fojthatnám a sikolyokat – kacsintott rám.

-         Ez egy kicsit perverz, nem gondolod? – kérdeztem kissé ijedten. Nem hiszem, hogy segítene ez a kendő bármiben is.

-         Szerintem inkább izgató, és különben is, szeretnék kipróbálni egy új pozitúrát, amivel talán még jobban fel tudlak hevíteni, mint eddig bármikor – villantak meg a szemei. – Ezt még nem próbáltuk, és szerintem tetszeni fog. Csak bízd rám magad.

-         Nem is tudom, attól, hogy bekötöd a számat, és a hangok lehallatszódhatnak – haraptam az ajkamba.

-         Ígérem, hogy senki nem fog rájönni, hogy mit csinálunk – tartotta fel a kezét.

-         Na jó, úgysem tudok ellenállni neked – adtam be a derekamat.

-         Szeretlek – csillantak fel a szemei. – Ígérem, hogy nagyon jó lesz, csak próbálj meg csendben maradni – fűzte hozzá kuncogva.

Majd a lágy anyagot a számra kötötte, és rögtön le is csúsztatta rólam a hálóinget, és a fehérneműt is. A nadrágját viszont magán hagyta. Tehát nem egyből letámadni készül. Akkor vajon mire? Gondolkodtam el. Nem sokkal később pedig meg is tudtam. Emmett megfogott egy párnát, és a hasam alá csúsztatta, mielőtt hasra fektetett volna. A párna segítségével a hátsóm kicsit feljebb volt, mint a testem többi része, de nem kellett tartanom magam, hanem feküdhettem teljesen ernyedten. Emmett pedig elégedetten simított végig a fenekemen, majd óvatosan megpaskolta. 

-         Egyszerűen gyönyörű vagy – simított végig egészen a nyakamtól a combomig. Majd gyengéd erőszakkal befurakodott a kezével a lábaim közé. Már a gondolattól is felizgultam, hogy mire készül, ezért már az első érintése után meglepetten meredt rám. – Rossz kislány, még hozzád sem értem – vigyorodott el kajánul.

Majd egy férfias morgás hagyta el a torkát, nem sokkal később pedig kicsit szélesebbre tárta a lábaimat, és azután megérezhettem azt a gyönyört, amit már nagyon régen nem kaptam meg. Na nem panaszkodásból, de mióta megvan Nessie Emmettel igyekeztünk mindig halkak lenni, és ez ilyenkor tényleg nem nagyon megy nekem. Minden szerénykedés nélkül állíthatom, hogy a férjem fergeteges dolgokat tud művelni a szájával. Ezt sosem vitattam. Hosszú percekig csak vonaglottam kedvesem alatt, amikor végre megkegyelmezett rajtam, és levette az alsóját, hogy testünk megint eggyé válhasson. Az új póz, amit megjegyzem valamiért még vámpírkorom alatt sem próbáltuk egészen elképesztő volt. Teljesen másmilyen érzés volt így együtt lenni. Máshogyan éreztem mindent, ami történt, de határozottan tetszett az élmény. Ha kettesben lettünk volna már rég letéptem volna magamról  a kendőt, és elégedetten sikoltoznék, de mivel tudtam, hogy kik vannak még a házban, így inkább türtőztettem magam. Néhány perccel később pedig végeláthatatlan borzongató remegéshullámok öntöttek el, amikor Emmett is rám hanyatlott. Azonnal kioltotta a kötést a számon, majd a kendőmet levéve szenvedélyesen megcsókolt.

-         Remélem, hogy nem bántad meg a reggeli testedzést – vigyorodott el miután elváltunk.

-         Egyáltalán nem, de most már öltözzünk fel gyorsan. Bármikor felébredhetnek – próbáltam eltolni magamtól szerelmemet.

-         Sajnos nem lehet, olyan gyengének érzem magam, teljesen kifárasztottál – sóhajtotta megjátszott gyengeséggel. Majd rám hanyatlott, én pedig azonnal összecsuklottam alatt.

-         Emmett, kelj fel szépen – próbáltam meg legördíteni magamról.

-         Nem maradt erőm, kikészítesz – fúrta a fejét a nyakamba. – Fel kell töltődnöm – simította a tenyerét a mellemre.

-         Szerinted ez feltöltődés? – kérdeztem nevetve.

-         Ha tudnád, hogy mennyire az – kuncogott fel. – A kebled gyógyító hatású, hamarosan képes leszek felkelni – mondta határozottan.

-         Mikor lesz az a hamarosan? – kérdeztem komolyan.

-         Nem tudom, ha úgy érzem, hogy visszatért minden energiám – nézett a szemeimbe. – Habár, lehet, hogy mostantól kezdve egész életemben beteg leszek, mert akkor legálisan tölthetem henyéléssel a napot, ráadásul a világ legjobb fekhelyén, vagyis rajtad – kezdte el húzkodni a szemöldökét.

-         Ha a feleséged leszek, és saját házunk lesz, ahol kettesben leszünk, akkor annyit henyélhetsz és tehetsz magadévá, amennyit csak akarsz – ajánlottam a lehetőséget. Mire kedvesem hatalmasat nyelt.

-         Mennyi idő mire megszervezitek az álomesküvőnket? – kérdezte türelmetlenül. – Egy nap? Esetleg kettő? Ugye legfeljebb három – nézett rám nagy szemekkel.

-         Ami azt illeti egy kicsit több – haraptam az ajkamba. – Legalább három hétre szükségem lesz – néztem rá boci szemekkel. – Szeretnék varratni magamnak, egy szép ruhát, amivel meglephetlek – pislogtam rá csábosan.

-         Beleszólhatok, hogy hogy nézzen ki? – villantak meg a szemei.

-         Mélyen dekoltált lesz – csóváltam meg a fejem mosolyogva.

-         Oh, igen, pontosan ezt szerettem volna kérni – mondta boldogan, majd megnyalta a száját is.

-         Ne fantáziálgass, te kis pajzán ördög – intettem meg játékosan.

-         Miért? Nekem szabad, hisz három hét múlva már az én feleségem leszel. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy fantáziálok rólad – mondta teljes komolysággal.

-         Na jó, lehet, hogy neked van jogod rólam fantáziálni, de amikor ezt csinálod, akkor a következő pillanatban már rám is veted magad, amit most nem lehet – mondtam határozottan.

-         Na és, ha mégis megteszem? – kérdezte incselkedve.

-         Akkor nem aludhatsz velem az esküvőig, de ha jó fiú leszel, és most szépen felöltözünk, akkor még lehetséges, hogy ma éjjel is beengedlek az ágyamba, hogy együtt aludhassunk – búgtam a fülébe.

-         Ez nagyon kegyetlen és kíméletlen zsarolás – morogta az orra alá.

-         Ez csupán egy ajánlat – rántottam meg a vállam. – Hogyha letepersz most, akkor éjjel bezárom az ajtómat, viszont, hogyha jó fiú leszel, akkor velem aludhatsz éjszakánként – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-         Ez ettől függetlenül még mindig zsarolás, de ettől függetlenül a mindig veled alvós megoldást fogom választani – szusszantotta. – Pedig most tényleg megérdemelnéd, hogy elfenekeljelek, mert a férjednek szót kell fogadni, asszony – csapott egy kicsit a hátsómra.

-         Oh, bocsánat, uram – játszottam el az ijedt kislányt. – Legyen hozzám kegyelmes, jó uram – tettem össze a kezeimet.

-         Megkegyelmezek, hogyha jó kislány leszel, és éjjel nem veszel semmit a hálóing alá – villantotta rám a lehető legszélesebb mosolyát.

-         Hm… ez igencsak illetlen kérés, de mivel te szeretnéd ennyire, talán megkegyelmezek neked, és igent mondok – gondolkodtam el.

-         Helyes – bólintott rá, majd a hasamra fordított, és harapdálni kezdte a lapockámat. Azután pedig szívni kezdte rajta a bőrt.

-         Mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten.

-         Megjelöllek – kuncogott fel.

-         Emmett, ne merészelj rám lila foltokat szívni – próbáltam elmenekülni, de nem sikerült kicsúsznom a kezei közül.

-         Csak egy foltot. Ne félj, szexisre harapdállak – mondta teljes meggyőződéssel.

-         Ez a minimum, amit elvárok. Legyen, mondjuk egy szívecske – ajánlottam a lehetőséget.

-         Oké, egy szívecske formájú megjelölés rendel a hölgynek – mondta lelkesen.

Majd újra lecsapott a lapockámra. Öt perccel később pedig már a remekművében gyönyörködött.

-         Emmett – fordultam vele szembe megint.

-         Jaj, ne – nyafogott, mint egy kisfiú. – Most megint azzal fogsz jönni, hogy fel kéne öltöznünk, igaz?

-         Igen, pontosan – biccentettem.

-         Nem tudlak eltántorítani ettől a mániákus tervedtől? – kérdezte bosszankodva.

-         Nem igazán – ráztam meg a fejem. – Viszont elkészítem neked életed legfergetegesebb rántottáját – nyomtam csókot a szájára. Azután pedig kislisszoltam az ágyból, és gyorsan magamra kapkodtam a ruhámat.

-         Segítsek? – csillantak fel a szemei.

-         Hát, ha már így felajánlottad – egyeztem bele azonnal. – Készítsük el úgy, hogy mindenkinek jusson belőle – gondolkodtam hangosan. Biztosan a többiek is örülnének egy rántottának a hosszú éjszakázás után. – Utána pedig kilovagolhatnánk az iskolához, hogy rendet rakjak – fűztem még hozzá.

-         Miért is ne? Végül is, holnap már kezdődik a tanítás – bólintott rá Emmett. – Majd Lucifer elvisz minket, miután ettünk – fűzte még hozzá.

-         Az remek lesz – húztam meg a fűzőmet, majd a hajamat gyorsan a fejem tetejére tűztem, hogy el tudjam készíteni a rántottát. – Amíg te elkészülsz, addig én neki kezdek – fordultam vissza egy pillanatra.

-         Oké – egyezett bele szerelmem azonnal.

A következő pillanatban már a lépcsőn szaladtam lefelé, és nem sokkal később már a konyhában tüsténkedtem a hagymával és a szalonnával. Mire Emmett leért hozzám, már sercegett a hagyma és a szalonna is apróra vágva a saját zsírjában.

-         Csodás illata van – bókolt kedvesem. – Hozom a tojásokat – nyomott puszit a nyakamra, majd elsietett a kamra felé. Néhány másodperccel később pedig már törte is fel egy tálba őket, azután pedig összehabarta, ahogy kell.

-         Azt hiszem, hogy jöhet a tojás. A szalonna már jó pörcös lett, a hagyma pedig üveges – mondtam büszkén. Ha nagy főzést még nem is tudok tartani, de a rántotta már megy.

-         Már itt is van – lépett mellém azonnal Emmett, és beleöntötte a serpenyőbe a tojásokat. Én pedig lelkesen kevergetni kezdtem. Az illata fantasztikus volt, és nagyon reméltem, hogy az íze is az lesz.

-         Megkóstolod? – fordultam hátra Emmettre, de fel is nevettem.

Egy hatalmas tálban valami sűrű trutyi volt, ami talán palacsintának akarta álcázni magát, mellette egy nagy kosár áfonya, és Emmett tetőtől talpig lisztes volt. A haja most fehér volt a megszokott sötét árnyalat helyett.

-         Hát te meg mit csináltál? – kuncogtam, miközben levettem a serpenyőt a tűzről, és odasiettem hozzá.

-         Segíteni próbáltam – fintorodott el. – Ez a palacsinta gondolom menthetetlen – fűzte hozzá legörbülő szájjal.

-         Nem menthetetlen, sok tejjel, és egy kis vízzel még jó állagúra keverhetjük. Viszont amennyi palacsinta lesz belőle, na az elég lesz az egész farmnak reggelire, ebédre és vacsorára is.

-         Sebaj, akkor ma palacsinta parti lesz – mosolyodott el szerelmem újra. – Hogy csináljam?

-         Keverd szép lassan, hogy csomómentes maradjon, én pedig öntöm hozzá a tejet, meg a vizet, amíg jó állaga nem lesz – adtam ki az utasítás.

-         Rendben van szakácskám – ragadta meg a fakanalat.

Én pedig adagolni kezdtem a tejet a masszához. Úgy öt perc múlva elégedetten néztem végig az alkotásunkon, mert még soha nem láttam ennyire tökéletesen eltalált arányú palacsintatésztát, de ezt órákon át fogjuk sütni, az is biztos. Bár, sebaj a lényeg, hogy jól érezzük magunkat és bőséges lesz a reggeli-ebéd, mert már annyi az idő, hogy nyugodtan össze is vonhatjuk a kettőt. Ahogy elkezdtem sütni, Emmett azonnal odasettenkedett, és elcsente tőlem a serpenyőt.

-         Ezt figyeld – dobta fel a palacsintát, ami elegánsan landolt a plafonon, ahonnan amikor leszédült a padlóra toccsant.

-         Valóban zseniális a technikád – nevettem fel.

-         Oh, szóval kineveted a profit? – kérdezte összehúzott szemekkel.

-         Csak egy kicsit – haraptam az ajkamba.

-         Na megállj csak – vett egy kis nyers tésztát a kezébe.

-         Nem mered – kezdtem el hátrálni.

-         Oké, igazad van, tényleg nem – rántotta meg a vállát. Majd egy váratlan, gyors mozdulattal összekente a tésztával az arcomat. – Na ehhez mit szólsz, Palacsinta-királynő?

-         Azt, hogy ez bosszúért kiállt – vágtam hozzá egy kis falat rántottát.

-         Most már tényleg el kell fenekelnem téged – húzta ki Emmett a hajából a rántottát.

-         Én csak megvédtem magam – emeltem fel a kezeimet.

-         Az mindegy – jött hozzám egyre közelebb. Én pedig halkan felsikkantottam, és menekülni kezdtem a konyhában.

-         Emmett, ne… - bújtam el az asztal mögött. – Most reggelit készítünk – próbáltam meg komoly hangon jó útra téríteni.

-         Készítjük is azt a reggelit, csak közben megnevellek – kapta el a derekamat hirtelen.

-         Különben is te kezdted – mondtam vádlón, miközben szabadulni próbáltam. – Összetésztáztad az arcom – mutattam a rám tapadt maszlagra.

-         Nem is, te kezdted – mondta határozottan. – Az egész abból indult ki, hogy te visszadobtál tojással – vigyorodott el.

-         Na persze – forgattam meg a szemeim.

-         Mi ez a nagy ricsaj? – jött le a lépcsőn Emmett apukája morcosan.

-         Ajaj – súgta a fülembe. – Na most vagyunk bajban – fűzte még hozzá. – Apát felkelteni nem jó ómen – súgta a fülembe.

Én pedig idegesen kezdtem el rágcsálni a számat. El is felejtettem a játék hevében, hogy Emmett szülei és az anyukám még alszanak a házban.

-         Hát így tanítottalak asszonyt nevelni, fiam? – kérdezte Emmett apukája komolyan.

-         Nem apa – hajtotta le Emmett a fejét.

-         Hanem, mit tanítottam a túlfűtött menyecskékről? – vigyorodott el.

-         Hogy be kell dobni őket a tóba, hogy lehűljenek – vigyorodott el Emmett. Majd felkapott a vállára, mint egy zsákot.

-         Jó fiú – kuncogott fel Emmett apja. – Addig én megsütöm a palacsintákat a fél ország számára – csóválta meg a fejét. – Fiam egy McCharty férfi közveszélyes a konyhában, ezt jegyezd meg.

-         Oké, apa. Már magamtól is tudhatnám – nevetett fel szerelmem.

-         Na ne, ezt nem mondod komolyan? Azonnal tegyél le – sikoltottam kapálózva, miután kilépett velem a házból.

-         Dehogynem, apa mesélte, hogy anya is igen temperamentumos, mint te, a mai napig, és mindig így viccelte meg régebben. Sőt, néha még a mai napig is meglepi egy-egy tavi támadással – kuncogott Emmett.

-         Legalább most már tudom, hogy kitől örökölted a humorodat – forgattam meg a szemeimet.

-         Hát igen, nem megyek a szomszédba a hülyeségért, de ez a mi családunk – paskolta meg a fenekemet. Hm… a „mi családunk”, milyen jól hangzik, hogy már most az én családomként is emlegeti a szüleit. – Anya próbálta megnevelni apát, és engem is, de hát nem jött össze – fűzte még hozzá. – Azt hiszem, hogy ő is így szereti apát. Általában komolynak, de legváratlanabb pillanatban bohókásnak – folytatta a mesélést.

A következő pillanatban pedig már repültem is a vízbe. Még annyit láttam, hogy Emmett is utánam ugrik, aztán hatalmasat csobbantan. Már éppen úsztam is felfelé, amikor szerelmem elkapta a kezemet, és így együtt mentünk vissza a felszínre. Amint felértünk magához rántott, és szenvedélyesen csókolni kezdett, egészen addig, amíg egy mosolygós hang ki nem szakított minket a saját kis világunkból.

-         Örömmel látom, hogy már semmi bajod, Rose – mondta Lionel nevetve. Mi pedig azonnal felé fordítottuk a fejünket. Majd szélesen elmosolyodtam, mert Lionel mellett ott állt Sally és Alex is. Nagyon örültem nekik, hiszen már egy ideje nem találkoztunk.

-         Velünk töltitek a napot? – kérdezte Emmett vigyorogva.

-         Csak ha nem zavarunk – pirult el Sally egy pillanatra.

-         Nem fogtok – vágtam rá. – Gyertek velünk palacsintázni – ajánlottam a lehetőséget, mire Alex szeme felcsillant.

-         Rendben, akkor gyertek ki a vízből – egyeztek bele. Mi pedig gyorsan kiúsztunk a partra, hogy együtt mehessünk vissza a házba.