Chatelj bátran, de ne reklámozz! :D

2013. június 20., csütörtök

Egy kis szünet!

KEDVES OLVASÓIM!

JÖVŐ HÉTEN NEM LESZEK ITTHON, MERT EGY HÉTRE LEMEGYEK A CSALÁDOMMAL A BALATONRA :) ÍGY A JÖVŐ HETI FRISS ELMARAD, DE JÖVŐ HÉT UTÁNI HÉTEN JÖVÖK, ÉS HOZOM A FRISST. 

PUSZI, DRUSILLA

The Beauty and the Bear - 154. fejezet



154. fejezet

(Emmett szemszöge)

Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudom pontosan mi történik Rose-zal, és Anne-nel, de tudtam, hogy Edward bármi áron megvédi őket, és ez valamilyen szinten megnyugtatott. Bár nyugodtabb lettem volna, hogyha ők is itt vannak velem, ahogy Gabriel. Hiszen addig nem lehetek biztos benne tökéletesen, amíg nincsenek a karomban. Viszont a terv minden bizonnyal be fog válni, hiszen Jasper a legjobb, és ez vitathatatlan tény.
-          Apa, szükség lenne rád, gyere – jelent meg Gabriel a szobámban.
-          Baj van, fiam? – néztem rá kérdőn.
-          Nem, egyáltalán nem – rázta meg a fejét azonnal. – Vagyis nem tudom, Jasper szerint valami készül.
-          Hogy érti, hogy valami készül? – kérdeztem vissza döbbenten.
-          Fogalmam sincs, de gyere és kiderítjük – válaszolta fiam határozottan.
-          Oké, gyerünk, sok a duma – indultam meg Jasper szobája felé, és magam után húztam a fiam is. – Hogy érted azt, hogy valami készül? – rontottam be öcsémhez.
-          Amióta eljöttünk túl nagy a csend, és ez mindig gyanúra ad okot – mondta határozottan. – Nem mellékesen pedig Alice-nek homályosak a látomásai. Olyan, mintha Aro bizonytalan lenne.
-          Bizonytalan? – néztem rá felvont szemöldökkel. Nem jellemző rá, hogy bizonytalan lenne bármilyen kérdésben. – Ő soha nem szokott bizonytalan lenni.
-          Talán rájöttek, hogy különváltunk, vagy most derült ki, hogy Demetri megszökött – gondolkodott el Jasper.
-          Ez is lehetséges – bólintottam rá. – Akkor viszont csak remélni merem, hogy nem Demetrit követik – mondtam, de a következő pillanatban csörömpölés zavarta meg a gondolataimat.
-          Alice? – termett mellette Jasper azonnal. – Kicsim, mit láttál? – kérdezte azonnal, amikor Alice szemei kitisztultak.
-          Nem Demetrit követik – rázta meg a fejét Alice. – Új tervet dolgoztak ki – nyelt egy nagyot.
-          Na és mi az új terv? – kérdeztem idegesen.
-          Az új terv mi vagyunk – válaszolta Alice azonnal.
-          Megölnek, vagy túszul ejtenek? – kérdeztem rá. Azt hiszem, hogy most jött el az ideje annak, hogy Gabriel eltűnjön innen, de gyorsan. A legjobb az lesz, hogyha Carlisle mégis elküldi az egyik barátjához, hogy eltűnjön a szemük elől, remélhetőleg örökké.
-          Ez még nem eldöntött kérdés, engem biztosan a klánba akar – mondta Alice idegesen. – Edwardot is akarja, és természetesen Anne-t. Gabriellel kapcsolatban vívódik, hogy mennyire irányítható. A többiekről még nem döntött el semmit.
-          Ebből még nagy baj lesz – morogtam fel. – Gabriel, most azonnal el fogsz utazni, és alaposan eltűnsz – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Carlisle, hová menjen? Neked mindenhol vannak barátaid. Kiben bízol meg leginkább?
-          Nem fogok elmenni a fenébe is, ti vagytok a családom, és ha történik velünk valami, akkor is itt akarok lenni veletek – csattant fel fiam komolyan.
-          Jane velük van – mondtam dühösen. – Jóformán semmi esélyünk Jane-nel szemben, és még ott van a testvére is. Nem tudlak megvédeni, ha magamat sem tudom megvédeni – vágtam rá dühösen. – Az apád vagyok, és ha tetszik, ha nem, akkor is el fogsz tűnni innen.
-          Ha akarnak, megtalálnak, úgyhogy teljesen felesleges ez a vita – mondta fiam meglepő határozottsággal.
-          Mi történt veled, fiam? – néztem rá hitetlenül.
-          Felnőttem, ez a dolgok rendje – rántotta meg Gabriel a vállát.
-          Ne rángasd nekem itt a vállad, a gyerekem vagy, és hogyha azt mondom, hogy mész, akkor mész – ragadtam meg a két karját dühömben. A következő pillanatban halk reccsenést hallottam a bal kezemnél, a fiam arca pedig eltorzult, de hang nem jött ki a torkán. – Sajnálom – eresztettem el azonnal a karjait, mintha csak tűzbe nyúltam volna.
-          Nagyapa, azt hiszem, hogy zúzódásom lett, ellátnád? – fordult Carlisle felé Gabriel továbbra is rezzenéstelen arccal.
-          Természetesen – bólintott Carlisle azonnal. – Gyere a vizsgálóba.
-          Fiam, én…
-          Ezt majd később megbeszélitek – szólt rám Carlisle szigorú hangon. Majd kisétált az ajtón Gabriel után.
-          Emmett, ez nagyon nagy túlzás volt – dorgált meg Alice komolyan.
-          Igen, tisztában vagyok vele, hogy durva voltam a saját fiamhoz, akire soha életemben eszembe sem jutott kezet emelni.
-          Nem haragszik rád igazán, megérti, hogy aggódsz, viszont dühös rád, amiért még mindig gyerekként kezeled – szólt bele Jasper is a beszélgetésbe.
-          Ne idegesíts már fel te is, Jasper, hiszen még gyerek – csattantam fel.
-          A te szemedben még gyerek, és mindig is az lesz, de Gabriel és Anne tudata és teste is felnőtt már, még akkor is, hogyha nem régen él a földön – mondta Jasper határozottan.
-          Nem érdekel a tudata, és a teste, csak az érdekel, hogy ne legyen itt a tűzvonalban, hogyha eljön az idő. Te is tudod, hogy Jane és Alec nagyon nagy problémát jelent. Nincs vámpír, aki képes lenne a képességüknek ellenállni.
-          Igen, tisztában vagyok a… - válaszolta volna Jasper. Majd hirtelen mélyet szippantott a levegőből. – A francba – morgott fel, majd kiugrott a nyitott ablakon, és rohanni kezdett.
-          Hát ez meg a mi a fészkes fene volt? – fordultam Alice felé.
-          Halvány fogalmam sincs – tárta szét a karjait fogadott húgom. Majd a szél hirtelen idegen vámpír illatát sodorta felénk is.
-          Az az idióta – ugrottam ki én is az ablakon, majd Jasper után iramodtam. Mi a fenéért van genetikailag kódolva minden családtagomba az önfejűség, és a hősködés iránti mérhetetlen vágy? Nem is vagyunk túlnyomórészt vérszerinti rokonok. A fiam hősködik, a lányom szintén, és most már Jasper is meggondolatlan. Mi jöhet még? Mindenesetre úgy rohantam, ahogy csak bírtam, és nem telt bele sok időbe,, és meg is láttam Jaspert, amint egy Volturi köpenyes őr előtt áll, és nyugodtan beszélgetnek. Várjunk csak, emlékszem erre a lányra. Edward neki nem hallotta a gondolatait. Tökéletes mézesmadzag, mert még Ed sem tudná megmondani, hogy tényleg azért jött-e ide, amit állít. Bár még azt sem tudom, hogy tulajdonképpen miért is jött ide.
-          Miért kellene megbíznunk benned? – kérdezte tőle Jasper. Ez az, köszönöm. Már azt hittem, hogy a fogadott öcsinek is elment az esze.
-          Nem kell megbíznod bennem, csak hagynod, hogy segítsek – rántotta meg a vállát a lány.
-          Na és miért segítenél nekünk? – kérdeztem kíváncsian. Már úgy is tudták, hogy itt vagyok, hiszen érezték az illatomat, úgyhogy akár bele is szólhatok a beszélgetésbe.
-          Én sosem akartam a Volturi tagja lenni, és nem is mondtam, hogy az leszek. Egyszer csak rám adták ezt a köpenyt, és közölték, hogy mostantól Aro szolgája vagyok, ami gondolom itt normális is, legalábbis úgy vettem észre. Viszont nekem eszem ágában sincs a hátralévő örökkévalóságomat egy ilyen alak szolgálatában leélni – mondta a lány határozottan.
-          Miért kellene bíznunk benned? – kérdezte Jasper kíváncsian.
-          Ki mondta, hogy meg kell bíznotok bennem? – vonta fel a lány a szemöldökét. – Egyáltalán nem ragaszkodom a bizalmatokhoz, viszont csakis az én segítségemmel tudjátok ezt az egészet élve megúszni.
-          Hogy érted ezt? – morogtam rá. Ez most tényleg amatőröknek néz minket?
-          Mind tudjuk, hogy ti nem vagytok egy agresszív klán – vigyorodott el a lány. – Viszont a Volturihoz nagyon sok agresszív képességű vámpír tartozik. Például vegyük csak Jane-t, vagy Alecet, Félixet a kialakult helyzet fényében már nem veszem ide, ezt hozzá kell tennem. Ő már egyáltalán nem akar nektek ártani.
-          Honnan tudod?
-          Hallgatóztam egy kicsit – rántotta meg a vállát. – Ezért is tudtam, hogy hol vagytok.
-          Térjünk vissza a lényegre – vágott közbe Jasper. – Hogyan tudnál te segíteni nekünk Jane és Alec képessége ellen?
-          Nagyon egyszerű – vágta rá a lány. – Van egy mentális pajzsom. Ha emlékeztek a testvéretek nem tudott olvasni bennem, és ennek ez az oka. A még jobb hír, hogy ki is tudom terjeszteni, így titeket is megvédhetlek Jane és Alec képessége ellen.
-          Érdekes elmélet – gondolkodott el Jasper. – Élesben is kipróbáltad már Jane ellen?
-          Természetesen – bólintott rá azonnal. – Tehát kell a segítségem, vagy sem? Egyszeri ajánlat, és én kevésbé szorulok rátok, mint ti rám.
-          Még egy kérdés – szólaltam meg azonnal.
-          Igen – fordult felém a szemeit forgatva.
-          Miért segítesz nekünk? Őszinte választ szeretnék kapni.
-          Azért, mert megkedveltem a lányodat, és a feleségedet is – vágta rá azonnal, és tökéletesen őszintének is tűnt.
-          Akkor már csak egy utolsó kérdés – néztem rá bocsánatkérően.
-          Igen? – sóhajtott fel a lány.
-          Mi is a neved?
-          Sarah vagyok – kuncogott fel a lány. – Ha vége a vallatásnak, akkor esetleg most már megbeszélhetnénk a tervet is.
-          Talán előbb fáradjunk beljebb – indultam el a ház felé. Sarah pedig azonnal követett, mindenféle gondolkodás nélkül. Talán mégiscsak van esélyünk a Volturi ellen. Legalábbis így. Már csak a fiammal kell kibékülnöm, méghozzá minél gyorsabban, mert nagyon nem örülök neki, hogy összeszólalkoztunk. Bár valószínűleg a bocsánatáért cserébe bele kell törődnöm, hogy itt fog maradni velünk mindvégig. Viszont így Sarah segítségével már annyira nem is bánom, hogy szem előtt tudom majd tartani…

(Nadine szemszöge)

Furcsa volt újra a saját lábamon állni végre, de jó is. Napok óta nem tudtam felkelni, és ez idő alatt Nathan rengeteg dolgot, nagyszerűn elintézett, mint például Sarah, aki most már tud segíteni a Cullen családnak, méghozzá úgy, hogy sosem fognak rájönni, hogy valójában a mi emberünk. Még egy nagy harcunk hátra van Luciferrel, ez egészen biztos, mert garantált, hogy most aztán sugallja Arónak a kegyetlenebbnél kegyetlenebb lehetőségek tárházát, de egyenlőre mi állunk jobban, ebben biztos vagyok. Az egyetlen nagy kérdés a számomra már csak az, hogy Kathy-t hogyan fogjuk visszahozni magunkhoz, és Gabrielhez, hiszen neki ebben a formájában már nem adhatjuk vissza az emlékeit, neki kell emlékeznie valahogy ránk, és Gabrielre, viszont, hogy ezt hogyan leszünk képesek megoldani arról még fogalmam sincs, de találnunk kell valami megoldást, ez egészen biztos.
-          Nadine, örülünk, hogy jobban érzed magad – biccentett Ezekiel azonnal, amint feltűntünk a nagyteremben.
-          Köszönöm – biccentettem a hármak felé. – Meg is ragadnám az alkalmat, hogy szóljak, szeretnék lemenni a földre, és tovább segédkezni Rose-nak és családjának.
-          Gondoltuk, hogy ezt fogod mondani, de neked most valami más feladatot szeretnék adni, nagyon fontos, és bizalmas feladatot – mondta Gabriel határozottan.
-          Kathy?
-          Igen, miatta kérnék tőled egy szívességet – bólintott rá Gabriel azonnal. – Nathan addig elvállalta, hogy továbbra is tartja a frontot Rose és családja mellett.
-          Természetesen – vágtam rá azonnal. Hogyha bármi van, ami segíthet, hogy Kathy könnyebben hazataláljon, akkor örömmel segédkezem. Nekem is nagyon hiányzik, így el sem tudom képzelni, hogy Gabrielnek mennyire hiányozhat.
-          Remek, akkor a megbeszélés után, kérlek, tarts velem és mindent elmondok – mosolygott rám Gabriel.
-          Rendben – bólintottam rá azonnal. – Akkor most gondolom szeretnétek még valamit ezen kívül, ha hívattatok – néztem rájuk kérdőn.
-          Igen, Lucifer nagyon aktív mostanában, bár nem jelenik meg sokszor, de folyamatosan érezhető a jelenléte nem csak Aro környékén, hanem Kathy-nél is érzékeltük néhányszor.
-          Na és mit akarna tőle? – vontam fel a szemöldököm.
-          Kathy újszülött, és mint ilyen, sajnos valószínű, hogy elég, hogyha Lucifer egy kicsit felidegesíti a szomjjal, amit érez, utána pedig küld néhány halandót, akit Kathy esetleg megtámad – mondta Ezekiel egyértelműen.
-          Kathy nem tenné meg, akármit is tervez Lucifer. Képtelen lenne ilyen szintű agresszivitásra – mondtam határozottan.
-          Én is ezt mondtam – állt mellém Gabriel azonnal.
-          Nem akarlak megcáfolni benneteket, de ti nem vagytok pártatlanok a kérdésben – állapította meg Malakiás.
-          Talán nem vagyunk pártatlanok, viszont egészen biztos, hogy reálisan ítélem meg a helyzetet – vágta rá Gabriel.
-          Maradjunk annyiban lehetőség szerint, hogy vigyázzunk Kathy ártatlanságára – nézett rám komolyan Ezekiel.
-          Természetesen, ahogy kívánjátok – bólintottam rá. Az elővigyázatosságból még nem lehet probléma.
-          Rendben, ezt még elfogadom – egyezett bele Gabriel is.
-          Nagyszerű, akkor minden fontos dolgot megbeszéltünk – mondták szinte egyszerre. – Most elmehettek, Nadine, te pedig, akkor, hogyha van egy perced, akkor tarts velem.
-          Már jövök is – indultam el azonnal Gabriel után, majd követtem őt a lakosztálya felé.
-          Kérlek, foglalj helyet – mutatott rá egy kényelmes fotelre, amikor beértünk a lakrészébe.
-          Köszönöm – ültem le azonnal. Majd kíváncsian kémleltem, hogy mit szeretne, de a gondolataiba mélyedt.
-          Amit kérek, az egyáltalán nem veszélytelen – sóhajtott fel.
-          Ezt valahogy magamtól is sejtettem – válaszoltam azonnal.
-          A lényeg, hogy vissza kell menned oda, ahol én a földön jártam. Oda, ahol Lucifer már majdnem elszabadult, ahol boldog voltam Kathy-vel.
-          Nem kedvelem az a kort – nyeltem egy nagyot. Engem is azokban az időkben ítéltek halálra, mint boszorkányt.
-          Igen, tudom, ezért is ajánlom fel, hogy ne fogadd el a küldetést – fogta meg a kezem gyengéden.
-          Nem mondtam, hogy nem fogadom el, de ugye nem kell sokáig ott maradnom?
-          Valószínűleg egy napot sem kell maradnod. Csupán néhány órát – válaszolta Gabriel.
-          Rendben, és mit kell tennem? – néztem rá kérdőn. Ő pedig egy apró dobozt adott a kezembe.
-          Tudod, hogy nem mondhatok konkrétumot, amivel befolyásolhatlak, de pontosan tudni fogod, hogy mit tegyél ezzel a dobozzal, mert tökéletes helyre és időpontra küldelek vissza – vágta rá Gabriel. – A küldetésed végeztével pedig automatikusan visszatérsz a Nathan-nel közös szobátokba.
-          Akkor vágjunk is bele – vettem el tőle a kis dobozt. Ezután azonnal megérintette a homlokomat, én pedig éreztem, hogy már repülök is vissza térben és időben…


2013. június 13., csütörtök

The Beauty and the Bear - 153. fejezet



153. fejezet

(Anne szemszöge)

Miután elolvastam Demetri levelét, és Edward mindent elmondott, azonnal más színben kezdtem látni a világot, és úgy éreztem, hogy kezd éledni bennem egy alternatív terv, hogyha a családom eredeti tervével bármiféle gond történne. Ki gondolta volna, hogy így át tudnak engem verni. Bár tény, hogy nem lettem volna ennyire hiteles, hogyha tudom, hogy ez csak színjáték. Ráadásul Aro engem meg is érintett, és tulajdonképpen ezzel tönkre is tettem volna a tervet. Na, de miért nem tiltakozott, amikor Edward azt állította, hogy Demetrit megfenyegették? Nem egészen értem, hogy pontosan mi is Aro terve, de biztosan ki fogjuk deríteni.
-          Kicsim, Edward szerint ideje indulnod – lépett be anya mosolyogva.
-          Úgy érted, hogy…
-          Igen, pontosan úgy értem, hogy mehetsz egyedül. Mindent megbeszéltünk a nagybátyáddal, és arra jutottunk, hogy nem leszel olyan távol, hogy aggódnunk kellene. Demetri pedig bármitől megvédene, úgyhogy vele biztonságban leszel – mondta anya kedvesen.
-          Hogy nézek ki? – simítottam végig a tűzvörös selyemruhámon.
-          Egyszerűen gyönyörű vagy – mondta anya büszkén. – Tökéletes darabot választottál az újratalálkozáshoz – fűzte még hozzá.
-          Azt ne mondd, hogy megkedvelted Demetrit – néztem rá felvont szemöldökkel.
-          Talán egy egészen hangyányit, de ettől még gondolkodás nélkül elintézem, hogyha csak egyetlen szavával is megbánt téged – mondta ellentmondást nem tűrve.
-          Nem is tudom – sóhajtottam fel. – Így, hogy már nincs kifogásod a választásom ellen, talán le kell váltanom Demetrit, hiszen az szinte már unalmas lesz, hogy kedvelitek a választottamat – mondtam pimaszul.
-          Kinek a lánya vagy te? – forgatta meg anya a szemeit.
-          Na mégis kié lennék? – kuncogtam el magam.
-          Egészen hiteles volt az alakítás, egészen eddig a percig – nevetett fel anya is. – Na, de most indíts az erdőbe, a lovagod biztosan hamarosan ideér.
-          Jól van, megyek már – öleltem magamhoz egy pillanatra. Majd puszit nyomtam az arcára, és kisüvítettem a házból. Igazából fogalmam sem volt, hogy pontosan hol fogunk találkozni, de mivel azt írta, hogy közel a házunkhoz az erdőben, így csak kisétáltam, és megálltam egy tisztás közepén. Demetri egészen biztosan meg fog találni, hiszen mégiscsak ő a legtehetségesebb nyomkövető a világon.
-          Szép napot, kisasszony – hallottam meg hirtelen Dem mosolygós hangját.
-          Hát itt vagy? – fordultam felé azonnal.
-          Igen, sikerrel jártam – termett előttem egy szempillantás alatt. – Azt hiszem, hogy valamit a várban felejtettél – nyújtotta át nekem a kis végzetcserjémet.
-          Ami azt illeti, eredetileg az volt a terv, hogy összetöröm, de nem volt szívem bántani – vettem el tőle a virágot. – Hiszen, mégiscsak ez volt a mi első kis fogadásunk tárgya, szeretném, hogyha minél tovább megmaradna.
-          Tehát lehet, hogy nem az utolsó fogadásunk volt? – nézett rám kérdőn.
-          Mondd, mitől is félsz tulajdonképpen? – kérdeztem kíváncsian. Egy kicsit feszültnek tűnt, bár, ha jobban belegondolok ez nem is csoda.
-          Azt hiszem, hogy nem voltam biztos benne, hogy szóba fogsz állni velem – mosolyodott el halványan. – Te egy igazi rejtély vagy a számomra.
-          Nos, itt vagyok nem? – forogtam körbe előtte.
-          De még mennyire. Gyönyörűbb vagy, mint valaha – simított végig a karomon.
-          Na és mikor fogsz végre megcsókolni? – néztem mélyen a szemébe.
-          Azt akarod mondani, hogy megint szabad a csók, mondjuk bármikor? – kérdezte boldog mosollyal az arcán.
-          Akár még az is megtörténhet, de még egy ideig büntetésben leszel – vágtam rá kuncogva.
-          Ajaj, és mi lenne a büntetés tárgya? – kérdezte kíváncsian.
-          Azt majd még ki kell találnom, nem hagytál rá elég időt szerencsére – válaszoltam komolyan.
-          Hűha, ha három nap nem volt elég, hogy megfelelő büntetést eszelj ki a számomra, akkor valami óriási nagy büntetésre készülsz – állapította meg tetetett ijedséggel.
-          Te nem veszel engem elég komolyan – húztam el a számat.
-          Hát, volt már olyan, hogy komolyabban vettem egy ilyen fenyegetést – vallotta be vigyorogva.
-          Túl sokat beszélsz – csúsztattam a tarkójára a kezem, és egy határozott mozdulattal magamhoz húztam.
-          Ha tudtam volna, hogy ilyen lesz a fogadtatás, akkor egészen biztos, hogy bármi áron idejöttem volna már előbb is – suttogta a fülembe, miután elváltunk.
-          Azért még ne bízd el magad – böktem mellkason.
-          Olyat soha nem mernék megkockáztatni – vágta rá Demetri, de ezt egyikünk sem hitte el, sőt, nem is akarta.
-          Gyere, már a többiek is várnak rád – fogtam meg a kezét, és a ház felé kezdtem húzni.
-          Nem maradhatnánk még egy kicsit kettesben? Szeretném kiélvezni az újratalálkozás örömét – simított végig a hajamon. – Káprázatos vagy ebben a ruhában.
-          Köszönöm – sütöttem le a szemeimet. Ezt a ruhát direkt erre az alkalomra alakítottam át egy kicsit. Bár Edward szerint a dekoltázsát némiképpen eltúloztam. Talán igaza van, de hát valahogy csábítónak kell lennem.
-          Még mindig szégyenlős vagy – kuncogott fel Dem.
-          Mit gondoltál, mi fog megváltozni három nap alatt? – néztem fel rá kíváncsian.
-          Nem is tudom. Azért egy kicsit megijesztettél a nagyteremben. Olyan határozott voltál, és annyira nőként viselkedtél. Mármint, akkor hirtelen nem láttam benned a bizalmat, az ártatlanságot, ami mindig jellemez téged – magyarázta halkan.
-          Azt hiszem, hogy abban a pillanatban jogosan voltam csalódott – állapítottam meg.
-          Rendben, ezt nem tudom megcáfolni – biccentett Demetri. – Nagyon sajnálom a buta helyzetet, ami kialakult, de valahogy ki kellett jutnod.
-          Na és persze neked is – vágtam a szavába.
-          Igen, mindenképpen szerettem volna utánad jönni – bólintott rá.
-          Köszönöm, hogy megakadályoztad, hogy megöljem Félixet. Ha annyi vámpír előtt megtettem volna, akkor Aro örök életre bezárt volna a várba – néztem rá hálásan.
-          Anne, nem tetted volna meg – mondta gyengéd mosollyal az arcán.
-          Honnan tudod? – húztam el a számat. – Akkor, abban a pillanatban akartam, nagyon is.
-          Az, amit akarunk, és az, amit megteszünk nem feltétlenül ugyanaz – válaszolta Demetri határozottan. – Neked túlságosan tiszta még a lelked a gyilkoláshoz, és hogyha rajtam múlik, akkor az is marad – mondta elszántan.
-          Ezt hogy érted? Mi az, hogyha rajtad múlik? – kérdeztem értetlenül. – Egyértelmű, hogy sosem akarok bántani senkit.
-          Ezzel még nincs vége a történetnek, kedvesem. Aro keresni fog engem, és titeket is. Még nem menekültünk meg – mondta határozottan.
-          Majd elrejtőzünk – rántottam meg a vállam. – Nélküled sohasem fog megtalálni.
-          Te nem akarsz nomád életet élni, ismerlek. Hogyha nem zárnánk le ezt a dolgot, akkor egészen biztos, hogy folyamatosan menekülhetnénk – mondta Dem komolyan. – Ismerem Arót, láttam már fanatikusan vadászni valakire. Sokkal jobb lesz, hogyha lezárjuk ezt az ügyet egyszer, s mindenkorra.
-          Ezt hogy érted? – vontam össze a szemöldökömet.
-          Nem fogunk elbújni Anne, csak te, Kathy és Rose maradtok biztonságos helyen. Mi pedig elintézzük ezt a helyzetet – mondta ellentmondást nem tűrve.
-          Ezt akár most azonnal ki is verheted a fejedből. Nem fogok itt ülni ölbe tett kézzel, amíg a családom harcol. Nekem is ott a helyem.  A képességem nagyon is sokat segíthet a győzelem elérésében – mondtam komolyan.
-          Anne…
-          Nincsen semmiféle, Anne. Azt mondtam, hogy nem. Elég nagy vagyok már hozzá, hogy képes legyek harcolni. Hogyha Gabriel ott lehet, akkor én is – mondtam ellentmondást nem tűrve.
-          Gabriel férfi – mondta Demetri határozottan.
-          Alice és Esme pedig nő, és ők is ott lesznek – vetettem ellent.
-          Oh, te jó ég – kiáltott fel Demetri. – Mondd, mikor vágták fel ennyire a nyelved, és mikor lettél harcos amazon?
-          A körülmények hozták így – vontam meg a vállamat. – A lényeg, hogy tudom, hogy képes lennék nektek segíteni, és segíteni is fogok.
-          Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani – szusszantott fel Demetri. – Na és, ha azt mondanám, hogy nem tudok majd a harcra koncentrálni, hogyha te is ott vagy, mert inkább téged védelek majd?
-          Akkor azt mondom, hogy ezt azonnal verd ki a fejedből – válaszoltam azonnal. Nem fog elgyengíteni, és én nem fogom várni valahol biztonságban, hogy vajon hányan jönnek vissza hozzám.
-          Tulajdonképpen miért is veszekszünk, ahelyett, hogy csak örülnénk egymásnak néhány percre? – kérdezte Demetri a szemeit forgatva.
-          Nem tudom, valahogy kihozod belőlem mostanában – állapítottam meg. Egyszerűen nem tehetek róla, de csak anya és Demetri képes úgy igazából felhúzni. Nem tudom, hogy miért van ez pontosan, de egyszerűen csak így van.
-          Inkább kezdjük elölről az egészet – rántott magához hirtelen. Majd szenvedélyesen megcsókolt, és a karjait gyengéden a derekam köré fonta. Én pedig a kezeimet azonnal a hajába simítottam, és viszonoztam a szédítő csókját, ami egészen addig tartott, amíg még bírtam levegővel.
-          Látod, így kellett volna újratalálkoznunk. Ez egy sokkal tökéletesebb alternatíva, mint a puhatolózó és veszekedő – mondta elégedetten vigyorral az arcán.
-          Na látod, van, amiben egyetértünk – haraptam az ajkamba…

(Nathan szemszöge)

Nadine ma végre felkelhet. A jelek szerint minden méreg kiürült a szervezetéből, és Ezekiel engedélyezte neki, hogy legalább néhány órára ma felkelhet. Már éppen itt van az ideje.
-          Szia, hogy érzed magad? – léptem be a szobájába kíváncsian.
-          Már alig várom, hogy felkelhessek – villantotta rám a káprázatos mosolyát.
-          Kipihentnek tűnsz – állapítottam meg boldogan.
-          Hát, végül is, ha másra nem is, de arra jó volt ezt a kényszerpihenő, hogy eleget lazítottam az utóbbi napokban. Bár megjegyzem, hogy valaki tájékoztathatott volna a helyzetről – mondta morcosan.
-          Akkor az már nem lett volna pihenés - állapította meg.
-          Talán, de így meg aggódhattam. Egyébként volt miért aggódnom? – nézett rám kérdőn.
-          Nem nagyon hiszem, ugyanis a Cullen család már nincs a várban – mondtam büszkén.
-          Arról mikor akarsz mesélni, hogy Lucifer megpróbált megkörnyékezni egy igencsak összetett ajánlattal? – nézett rám mérgesen.
-          Tessék? – kerekedtek ki a szemeim. Honnan tudhatna ő erről, hiszen itt feküdt lázasan, és én senkinek sem beszéltem róla.
-          Nyugi, tudom, hogy Lucifer direkt csinálta – legyintett Nadine.
-          Értenem kéne ezt az egészet? – kérdeztem vissza ezúttal én.
-          Csak annyi történt, hogy Lucifer próbálta lassítani a gyógyulási folyamatomat – válaszolta kedvesem. – Amíg a mérge a szervezetemben volt, addig, hogyha akarta, akkor láthattam és hallhattam, amit ő látott, és gondolta játszik egy kicsit az érzelmeimmel. Bár te egyáltalán nem úgy reagáltál, ahogy remélte, én viszont nagyon büszke voltam rád – mondta határozottan.
-          Akkor miért voltál rám dühös az előbb?
-          Azért voltam rád dühös az előbb, mert minden jel szerint nem igazán akartad elmondani ezt az egészet.
-          Nem, valóban nem akartalak egy ilyen butasággal felizgatni – bólintottam rá. - Egyébként eszembe se jutott, hogy megint trükközik valamit Lucifer. Mármint persze, arra gondoltam, hogy van hátsó szándéka, de nem tudtam, hogy mi az.
-          Ne is törődj vele, ez abszolút jó jel – mondta szerelmem elégedetten.
-          Miből gondolod ezt?
-          Te ismered őt a legjobban, Nathan. Mikor szokott minden fűszálat megragadni, hogy elterelje a figyelmünket a célról? – kérdezte szerelmem.
-          Amikor már érzi a vesztét – vigyorodtam el.
-          Pontosan – biccentett Nadine azonnal. – Készül még valamire, ez egészen biztos, de most már nem feltétlenül Rose-ra és a családjára irányul a támadás. Talán felfedezett valaki mást, aki sokkal izgalmasabb a számára, mint amilyen a Cullen család.
-          Ki lehetne számára izgalmasabb, mint az egész Cullen család? Hiszen miattuk kezdődött el ez az egész – csóváltam meg a fejem. Szerintem Nadine kivételesen rossz úton jár.
-          Még nem tudom, hogy ki lett számára izgalmasabb, de azt tudom, hogy sok ideje figyelem már Lucifer ténykedését, és hogyha ilyen dolgokkal próbálkozik, akkor a figyelme másik irányba jár már, nem pedig a megkezdett küzdelem tárgya felé.
-          Vagy ez is csak egy trükk, amit most alkalmaz először, hátha meg tud téveszteni ezúttal – vetettem ellent.
-          Ez is egy alternatív lehetőség – bólintott rá szerelmem. – Bár, szerintem nem vált stratégiát csak akkor, hogyha muszáj – fűzte még hozzá.
-          Szerintem teljesen felesleges ezen agyalnunk, a lényeg, hogy újult erővel, és minden tapasztalatoddal ismét velem tartasz és segítesz nekem, hogy lezárhassuk végre ezt az ügyet, és hazahozhassuk valahogy Kathy-t.
-          Már, hogyha még vissza szeretne majd jönni – húztam el a számat.
-          Hogy érted ezt? – néztem rá döbbenten.
-          Kathy nagyon beilleszkedik ám mindenhová, és kétlem, hogy a Cullen család ne imádná már most – mondta szerelmem kissé aggódva.
-          Ne butáskodj, Kathy vissza fog jönni Gabrielhez – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Nem hagyná magára, soha.
-          Nem hagyná magára, hogyha emlékezne a szerelemre, amit iránta érez, de ha valamiért nem emlékszik pontosan az életére, vagyis az létezésére, akkor nincs garancia arra, hogy ne lenne boldog valahol máshol.
-          Hát ennek sosem lesz vége? – sóhajtottam fel. – Mindegy, előbb foglalkozzunk a Cullen üggyel, utána pedig hazahozzuk Kathy-t, ide, ahová tartozik – mondtam határozottan. Majd felrántottam magamhoz kedvesemet, és egy szempillantás alatt a nagyteremben termettem vele, ahol már vártak ránk…