The Beauty and the Bear - 153. fejezet

153. fejezet

(Anne szemszöge)

Miután elolvastam Demetri levelét, és Edward mindent elmondott, azonnal más színben kezdtem látni a világot, és úgy éreztem, hogy kezd éledni bennem egy alternatív terv, hogyha a családom eredeti tervével bármiféle gond történne. Ki gondolta volna, hogy így át tudnak engem verni. Bár tény, hogy nem lettem volna ennyire hiteles, hogyha tudom, hogy ez csak színjáték. Ráadásul Aro engem meg is érintett, és tulajdonképpen ezzel tönkre is tettem volna a tervet. Na, de miért nem tiltakozott, amikor Edward azt állította, hogy Demetrit megfenyegették? Nem egészen értem, hogy pontosan mi is Aro terve, de biztosan ki fogjuk deríteni.

-          Kicsim, Edward szerint ideje indulnod – lépett be anya mosolyogva.

-          Úgy érted, hogy…

-          Igen, pontosan úgy értem, hogy mehetsz egyedül. Mindent megbeszéltünk a nagybátyáddal, és arra jutottunk, hogy nem leszel olyan távol, hogy aggódnunk kellene. Demetri pedig bármitől megvédene, úgyhogy vele biztonságban leszel – mondta anya kedvesen.

-          Hogy nézek ki? – simítottam végig a tűzvörös selyemruhámon.

-          Egyszerűen gyönyörű vagy – mondta anya büszkén. – Tökéletes darabot választottál az újratalálkozáshoz – fűzte még hozzá.

-          Azt ne mondd, hogy megkedvelted Demetrit – néztem rá felvont szemöldökkel.

-          Talán egy egészen hangyányit, de ettől még gondolkodás nélkül elintézem, hogyha csak egyetlen szavával is megbánt téged – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Nem is tudom – sóhajtottam fel. – Így, hogy már nincs kifogásod a választásom ellen, talán le kell váltanom Demetrit, hiszen az szinte már unalmas lesz, hogy kedvelitek a választottamat – mondtam pimaszul.

-          Kinek a lánya vagy te? – forgatta meg anya a szemeit.

-          Na mégis kié lennék? – kuncogtam el magam.

-          Egészen hiteles volt az alakítás, egészen eddig a percig – nevetett fel anya is. – Na, de most indíts az erdőbe, a lovagod biztosan hamarosan ideér.

-          Jól van, megyek már – öleltem magamhoz egy pillanatra. Majd puszit nyomtam az arcára, és kisüvítettem a házból. Igazából fogalmam sem volt, hogy pontosan hol fogunk találkozni, de mivel azt írta, hogy közel a házunkhoz az erdőben, így csak kisétáltam, és megálltam egy tisztás közepén. Demetri egészen biztosan meg fog találni, hiszen mégiscsak ő a legtehetségesebb nyomkövető a világon.

-          Szép napot, kisasszony – hallottam meg hirtelen Dem mosolygós hangját.

-          Hát itt vagy? – fordultam felé azonnal.

-          Igen, sikerrel jártam – termett előttem egy szempillantás alatt. – Azt hiszem, hogy valamit a várban felejtettél – nyújtotta át nekem a kis végzetcserjémet.

-          Ami azt illeti, eredetileg az volt a terv, hogy összetöröm, de nem volt szívem bántani – vettem el tőle a virágot. – Hiszen, mégiscsak ez volt a mi első kis fogadásunk tárgya, szeretném, hogyha minél tovább megmaradna.

-          Tehát lehet, hogy nem az utolsó fogadásunk volt? – nézett rám kérdőn.

-          Mondd, mitől is félsz tulajdonképpen? – kérdeztem kíváncsian. Egy kicsit feszültnek tűnt, bár, ha jobban belegondolok ez nem is csoda.

-          Azt hiszem, hogy nem voltam biztos benne, hogy szóba fogsz állni velem – mosolyodott el halványan. – Te egy igazi rejtély vagy a számomra.

-          Nos, itt vagyok nem? – forogtam körbe előtte.

-          De még mennyire. Gyönyörűbb vagy, mint valaha – simított végig a karomon.

-          Na és mikor fogsz végre megcsókolni? – néztem mélyen a szemébe.

-          Azt akarod mondani, hogy megint szabad a csók, mondjuk bármikor? – kérdezte boldog mosollyal az arcán.

-          Akár még az is megtörténhet, de még egy ideig büntetésben leszel – vágtam rá kuncogva.

-          Ajaj, és mi lenne a büntetés tárgya? – kérdezte kíváncsian.

-          Azt majd még ki kell találnom, nem hagytál rá elég időt szerencsére – válaszoltam komolyan.

-          Hűha, ha három nap nem volt elég, hogy megfelelő büntetést eszelj ki a számomra, akkor valami óriási nagy büntetésre készülsz – állapította meg tetetett ijedséggel.

-          Te nem veszel engem elég komolyan – húztam el a számat.

-          Hát, volt már olyan, hogy komolyabban vettem egy ilyen fenyegetést – vallotta be vigyorogva.

-          Túl sokat beszélsz – csúsztattam a tarkójára a kezem, és egy határozott mozdulattal magamhoz húztam.

-          Ha tudtam volna, hogy ilyen lesz a fogadtatás, akkor egészen biztos, hogy bármi áron idejöttem volna már előbb is – suttogta a fülembe, miután elváltunk.

-          Azért még ne bízd el magad – böktem mellkason.

-          Olyat soha nem mernék megkockáztatni – vágta rá Demetri, de ezt egyikünk sem hitte el, sőt, nem is akarta.

-          Gyere, már a többiek is várnak rád – fogtam meg a kezét, és a ház felé kezdtem húzni.

-          Nem maradhatnánk még egy kicsit kettesben? Szeretném kiélvezni az újratalálkozás örömét – simított végig a hajamon. – Káprázatos vagy ebben a ruhában.

-          Köszönöm – sütöttem le a szemeimet. Ezt a ruhát direkt erre az alkalomra alakítottam át egy kicsit. Bár Edward szerint a dekoltázsát némiképpen eltúloztam. Talán igaza van, de hát valahogy csábítónak kell lennem.

-          Még mindig szégyenlős vagy – kuncogott fel Dem.

-          Mit gondoltál, mi fog megváltozni három nap alatt? – néztem fel rá kíváncsian.

-          Nem is tudom. Azért egy kicsit megijesztettél a nagyteremben. Olyan határozott voltál, és annyira nőként viselkedtél. Mármint, akkor hirtelen nem láttam benned a bizalmat, az ártatlanságot, ami mindig jellemez téged – magyarázta halkan.

-          Azt hiszem, hogy abban a pillanatban jogosan voltam csalódott – állapítottam meg.

-          Rendben, ezt nem tudom megcáfolni – biccentett Demetri. – Nagyon sajnálom a buta helyzetet, ami kialakult, de valahogy ki kellett jutnod.

-          Na és persze neked is – vágtam a szavába.

-          Igen, mindenképpen szerettem volna utánad jönni – bólintott rá.

-          Köszönöm, hogy megakadályoztad, hogy megöljem Félixet. Ha annyi vámpír előtt megtettem volna, akkor Aro örök életre bezárt volna a várba – néztem rá hálásan.

-          Anne, nem tetted volna meg – mondta gyengéd mosollyal az arcán.

-          Honnan tudod? – húztam el a számat. – Akkor, abban a pillanatban akartam, nagyon is.

-          Az, amit akarunk, és az, amit megteszünk nem feltétlenül ugyanaz – válaszolta Demetri határozottan. – Neked túlságosan tiszta még a lelked a gyilkoláshoz, és hogyha rajtam múlik, akkor az is marad – mondta elszántan.

-          Ezt hogy érted? Mi az, hogyha rajtad múlik? – kérdeztem értetlenül. – Egyértelmű, hogy sosem akarok bántani senkit.

-          Ezzel még nincs vége a történetnek, kedvesem. Aro keresni fog engem, és titeket is. Még nem menekültünk meg – mondta határozottan.

-          Majd elrejtőzünk – rántottam meg a vállam. – Nélküled sohasem fog megtalálni.

-          Te nem akarsz nomád életet élni, ismerlek. Hogyha nem zárnánk le ezt a dolgot, akkor egészen biztos, hogy folyamatosan menekülhetnénk – mondta Dem komolyan. – Ismerem Arót, láttam már fanatikusan vadászni valakire. Sokkal jobb lesz, hogyha lezárjuk ezt az ügyet egyszer, s mindenkorra.

-          Ezt hogy érted? – vontam össze a szemöldökömet.

-          Nem fogunk elbújni Anne, csak te, Kathy és Rose maradtok biztonságos helyen. Mi pedig elintézzük ezt a helyzetet – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Ezt akár most azonnal ki is verheted a fejedből. Nem fogok itt ülni ölbe tett kézzel, amíg a családom harcol. Nekem is ott a helyem.  A képességem nagyon is sokat segíthet a győzelem elérésében – mondtam komolyan.

-          Anne…

-          Nincsen semmiféle, Anne. Azt mondtam, hogy nem. Elég nagy vagyok már hozzá, hogy képes legyek harcolni. Hogyha Gabriel ott lehet, akkor én is – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Gabriel férfi – mondta Demetri határozottan.

-          Alice és Esme pedig nő, és ők is ott lesznek – vetettem ellent.

-          Oh, te jó ég – kiáltott fel Demetri. – Mondd, mikor vágták fel ennyire a nyelved, és mikor lettél harcos amazon?

-          A körülmények hozták így – vontam meg a vállamat. – A lényeg, hogy tudom, hogy képes lennék nektek segíteni, és segíteni is fogok.

-          Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani – szusszantott fel Demetri. – Na és, ha azt mondanám, hogy nem tudok majd a harcra koncentrálni, hogyha te is ott vagy, mert inkább téged védelek majd?

-          Akkor azt mondom, hogy ezt azonnal verd ki a fejedből – válaszoltam azonnal. Nem fog elgyengíteni, és én nem fogom várni valahol biztonságban, hogy vajon hányan jönnek vissza hozzám.

-          Tulajdonképpen miért is veszekszünk, ahelyett, hogy csak örülnénk egymásnak néhány percre? – kérdezte Demetri a szemeit forgatva.

-          Nem tudom, valahogy kihozod belőlem mostanában – állapítottam meg. Egyszerűen nem tehetek róla, de csak anya és Demetri képes úgy igazából felhúzni. Nem tudom, hogy miért van ez pontosan, de egyszerűen csak így van.

-          Inkább kezdjük elölről az egészet – rántott magához hirtelen. Majd szenvedélyesen megcsókolt, és a karjait gyengéden a derekam köré fonta. Én pedig a kezeimet azonnal a hajába simítottam, és viszonoztam a szédítő csókját, ami egészen addig tartott, amíg még bírtam levegővel.

-          Látod, így kellett volna újratalálkoznunk. Ez egy sokkal tökéletesebb alternatíva, mint a puhatolózó és veszekedő – mondta elégedetten vigyorral az arcán.

-          Na látod, van, amiben egyetértünk – haraptam az ajkamba…

(Nathan szemszöge)

Nadine ma végre felkelhet. A jelek szerint minden méreg kiürült a szervezetéből, és Ezekiel engedélyezte neki, hogy legalább néhány órára ma felkelhet. Már éppen itt van az ideje.

-          Szia, hogy érzed magad? – léptem be a szobájába kíváncsian.

-          Már alig várom, hogy felkelhessek – villantotta rám a káprázatos mosolyát.

-          Kipihentnek tűnsz – állapítottam meg boldogan.

-          Hát, végül is, ha másra nem is, de arra jó volt ezt a kényszerpihenő, hogy eleget lazítottam az utóbbi napokban. Bár megjegyzem, hogy valaki tájékoztathatott volna a helyzetről – mondta morcosan.

-          Akkor az már nem lett volna pihenés - állapította meg.

-          Talán, de így meg aggódhattam. Egyébként volt miért aggódnom? – nézett rám kérdőn.

-          Nem nagyon hiszem, ugyanis a Cullen család már nincs a várban – mondtam büszkén.

-          Arról mikor akarsz mesélni, hogy Lucifer megpróbált megkörnyékezni egy igencsak összetett ajánlattal? – nézett rám mérgesen.

-          Tessék? – kerekedtek ki a szemeim. Honnan tudhatna ő erről, hiszen itt feküdt lázasan, és én senkinek sem beszéltem róla.

-          Nyugi, tudom, hogy Lucifer direkt csinálta – legyintett Nadine.

-          Értenem kéne ezt az egészet? – kérdeztem vissza ezúttal én.

-          Csak annyi történt, hogy Lucifer próbálta lassítani a gyógyulási folyamatomat – válaszolta kedvesem. – Amíg a mérge a szervezetemben volt, addig, hogyha akarta, akkor láthattam és hallhattam, amit ő látott, és gondolta játszik egy kicsit az érzelmeimmel. Bár te egyáltalán nem úgy reagáltál, ahogy remélte, én viszont nagyon büszke voltam rád – mondta határozottan.

-          Akkor miért voltál rám dühös az előbb?

-          Azért voltam rád dühös az előbb, mert minden jel szerint nem igazán akartad elmondani ezt az egészet.

-          Nem, valóban nem akartalak egy ilyen butasággal felizgatni – bólintottam rá. - Egyébként eszembe se jutott, hogy megint trükközik valamit Lucifer. Mármint persze, arra gondoltam, hogy van hátsó szándéka, de nem tudtam, hogy mi az.

-          Ne is törődj vele, ez abszolút jó jel – mondta szerelmem elégedetten.

-          Miből gondolod ezt?

-          Te ismered őt a legjobban, Nathan. Mikor szokott minden fűszálat megragadni, hogy elterelje a figyelmünket a célról? – kérdezte szerelmem.

-          Amikor már érzi a vesztét – vigyorodtam el.

-          Pontosan – biccentett Nadine azonnal. – Készül még valamire, ez egészen biztos, de most már nem feltétlenül Rose-ra és a családjára irányul a támadás. Talán felfedezett valaki mást, aki sokkal izgalmasabb a számára, mint amilyen a Cullen család.

-          Ki lehetne számára izgalmasabb, mint az egész Cullen család? Hiszen miattuk kezdődött el ez az egész – csóváltam meg a fejem. Szerintem Nadine kivételesen rossz úton jár.

-          Még nem tudom, hogy ki lett számára izgalmasabb, de azt tudom, hogy sok ideje figyelem már Lucifer ténykedését, és hogyha ilyen dolgokkal próbálkozik, akkor a figyelme másik irányba jár már, nem pedig a megkezdett küzdelem tárgya felé.

-          Vagy ez is csak egy trükk, amit most alkalmaz először, hátha meg tud téveszteni ezúttal – vetettem ellent.

-          Ez is egy alternatív lehetőség – bólintott rá szerelmem. – Bár, szerintem nem vált stratégiát csak akkor, hogyha muszáj – fűzte még hozzá.

-          Szerintem teljesen felesleges ezen agyalnunk, a lényeg, hogy újult erővel, és minden tapasztalatoddal ismét velem tartasz és segítesz nekem, hogy lezárhassuk végre ezt az ügyet, és hazahozhassuk valahogy Kathy-t.

-          Már, hogyha még vissza szeretne majd jönni – húztam el a számat.

-          Hogy érted ezt? – néztem rá döbbenten.

-          Kathy nagyon beilleszkedik ám mindenhová, és kétlem, hogy a Cullen család ne imádná már most – mondta szerelmem kissé aggódva.

-          Ne butáskodj, Kathy vissza fog jönni Gabrielhez – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Nem hagyná magára, soha.

-          Nem hagyná magára, hogyha emlékezne a szerelemre, amit iránta érez, de ha valamiért nem emlékszik pontosan az életére, vagyis az létezésére, akkor nincs garancia arra, hogy ne lenne boldog valahol máshol.

-          Hát ennek sosem lesz vége? – sóhajtottam fel. – Mindegy, előbb foglalkozzunk a Cullen üggyel, utána pedig hazahozzuk Kathy-t, ide, ahová tartozik – mondtam határozottan. Majd felrántottam magamhoz kedvesemet, és egy szempillantás alatt a nagyteremben termettem vele, ahol már vártak ránk…