The Beauty and the Bear - 102. fejezet

102. fejezet

Sziasztok! Átvezető fejezet következik. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog :D Puszi, Drusilla

 

(Rosalie szemszöge)

Idegesen rontottam be a szobánkba. Eddig azt hittem, hogy jó anya vagyok, de most kétségeim támadtak felőle. Anne egyszerűen csak a zsarnokot látja bennem, pedig tényleg nem Edwardtól akarom távoltartani, hanem úgy érzem, hogy a környezetváltozás most jót tenne neki. Nekem sokkal jobb volt, hogy más környezetben heverhettem ki a fájdalmamat. Szerintem neki is jót fog tenni, és rá fog jönni, hogy tényleg, őszintén csak jót akarok neki.

-          Sajnálom, kicsim – ölelt magához Emmett kedvesen. – Hidd el, hogy nem gondolta komolyan, csak kamaszodik. Majd rájön, hogy te csak jót akarsz neki – simogatta a hátamat nyugtatóan.

-          Én nem akarok rosszat neki – mondtam szomorúan.

-          Édesem, ezt ő is tudja – mondta szerelmem határozottan.

-          Nem, még nem tudja, de meg fogja érteni – mondtam elszántan.

Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy Anne butaságokon gondolkodjon egy fiatal ficsúr miatt, aki valószínűleg csak azt hitte, hogy lesz egy jó estéje, de a lányommal kapcsolatban emberére akadt. Anne nem könnyű vérű nő, és soha nem is lesz az.

-          Ne menjünk mégis veletek? Talán biztonságosabb lenne, ha…

-          Nem, ezt kettőnknek kell véghezvinni – mondtam komolyan. – Szükségünk van erre az anya-lány kiruccanásra. Csak néhány hét az egész. Elviszem egy kicsit világot látni, vásárolgatni, lazítani, hogy elfelejtse a nem túl kellemes első bálját, és rájöjjön, hogy az élet még csupa kaland a számára, és még korai lenne az ijedség miatt megállapodnia.

-          Ő is rá fog jönni, hogy csakis az ő érdekében teszed, de kérlek, nagyon vigyázzatok magatokra. Egyáltalán nem tetszik a helyzet, hogy ketten mentek. Nyugodtabb lennék, hogyha Gabriel és én is veletek mennénk – mondta aggodalmasan.

-          Tudom, Emmett, de hidd el, hogy ennek így kell lennie. Tisztáznunk kell a kapcsolatokunkat, és el kell érnem, hogy újra feltétel nélkül bízzon bennem és hallgasson rám – néztem rá komolyan. – Nem lehet, hogy elveszítsem a bizalmát.

-          Soha nem vesztetted el a bizalmamat, anyu – hallottam meg a félénk hangot az ajtó felől. – Én nagyon sajnálom. Nem akartalak megbántani. Tudom, hogy nem lett volna szabad úgy beszélnem veled, és azzal is tisztában vagyok, hogy nem azért akarsz elutazni velem, mert el akarsz szakítani engem Edwardtól. Kérlek, ne haragudj azért, ahogy az előbb viselkedtem veled – csordult ki néhány könnycsepp a szeméből.

-          Oh, kicsim, gyere ide – tártam ki a karjaimat kislányunk felé. Ő pedig azonnal odaszaladt, és szorosan hozzám bújt.

-          Ne haragudjatok rám, kérlek, nem akartam tiszteletlen lenni – kezdett el hangosan zokogni.

-          Css… nincs már baj, prücsök – ölelt át Emmett mindkettőnket gyengéden. – Bár ahhoz tartom magam, hogy csak rá kell mutatnod, és én örömmel töröm el a kezét. Vagy megakadályozom, hogy utodókat nemzen.

-          Azt hiszem, hogy erre nincs semmi szükség, apa – nevetett fel Anne hirtelen.

Amin nekem is muszáj volt elmosolyodnom. Emmett már csak Emmett. Mindig tudja, hogy hogyan oldja fel egy kicsit a hangulatot. Azt hiszem, hogy már éppen ideje volt, hogy Anne kiadja magából a történteket. Így talán tiszta lappal nyithatunk holnap.

-          Akkor viszont nem akarok több könnyet látni, mert akkor én is sírva fakadok és hidjétek el, az bizony csúnya látvány lesz – mondta Emmett határozottan. Mi pedig egyszerre nevettünk fel a lányommal együtt.

-          Apa, te nem is tudsz sírni, szerencsére – forgatta meg a szemeit Anne.

-          Hé, ne hagyjatok ki engem se a buliból – jelent meg Gabriel vigyorogva. – Családi ölelés, sírás-rívás, és engem kihagytok belőle? – kérdezte tetetett felháborodással.

-          Sosem hagynánk ki – nyújtottam ki felé a karomat. Ő pedig azonnal mellettem termett, és szorosan magához húzott. – Na, menjetek mielőtt még meggondolnám magam – szusszantott fel Gabriel. – Nem ér, hogy csak Anne-t viszed magaddal. Legközelebb én megyek – jelentette ki egy kis felháborodással.

-          Ígérem, hogy elviszünk majd téged is, Gabriel. Tudom, hogy mennyire vágysz Európába – simítottam végig az arcán.

-          Európába? – sikkantott fel Anne azonnal. – Uramisten, mindig is oda vágytam. Komolyan elmegyünk a divad városaiba? Sőt, talán még a divat fővárosába is?

-          Igen, végigjárjuk a legszebb, és legfontosabb helyeket – válaszoltam mosolyogva. Ki gondolta volna, hogy ilyen izgatott lesz, ha meghallja?

-          Jézusom, öt perc és készen lesz a bőröndöm. Sőt, talán csak félig kéne pakolnom a koffert, hogy visszafelé hozhassunk néhány ajándékot, és egy-két új ruhát – rohant ki a szobából, nyilván át a saját szobájába.

-          Hogy is volt az a dolog, hogy nem akar veled menni, és nem bízik benned? – koppintott az orromra Emmett. Majd csókot nyomott a számra.

-          Jaj, könyörgöm, ezt ne előttem – forgatta meg a szemeit Gabriel. Majd egy szempillantás alatt kimenekült a szobánkból.

-          Jó poén volt, fiam – kiáltott Emmett utána.

-          Tudom, volt kitől tanulnom – vágta rá kedvesem azonnal.

-          Emmett, ne bíztasd állandóan a hülyeségre – böktem mellkason.

-          Tudod, a te lányod, az én fiam – kacsintott rám.

-          Emmett, nem kell elrontanod a fiúnkat, csak mert a fejedbe vetted, hogyha a lányunk úrinő lesz, akkor a fiúnkból igazi mókamestert csinálsz – mondtam kissé rosszallóan.

-          Miért, talán gondod van a mókamesterekkel? – kérdezte a szemöldökét húzogatva.

-          Nem, én imádom a mókamestereket, de talán a fiúnknak nem kellene rajtunk élcelődni, nem gondolod? – kérdeztem kíváncsian.

-          Hm… talán van abban valami, amit mondasz – bólintott rá elgondolkodva.

-          Akkor leszoktok erről? – kérdeztem a mellkasát végigsimítva.

-          A mi szerelmi életünkről leszoktatom, de a család többi részéről nem – ajánlotta az alkut. – Ez az ajánlatom.

-          Elfogadom az ajánlatot – egyeztem bele azonnal. Ennél jobbat úgysem fogok kapni.

-          Rendben, akkor most menj, és szedd össze a kistáskádat az útlevelekkel, és minden szükséges dologgal, mert öt perced maradt az indulásig. Na és persze, ha nem indultok el, akkor még a végén meggondolom magam, és lemondom a jegyeket. Egyre kevésbé tetszik a gondolat, hogy elengedjelek titeket erre az utazásra – húzta el a száját.

-          Ugyan, csak két hét – simítottam végig az arcán.

-          Tudom, hogy csak két hét, de nekem két évnek fog tűnni – szusszantotta Emmett. – Amióta megismertelek nem voltunk egymástól távol egy napnál tovább, és az a nap is elég hosszú volt.

-          Hé, nem lehetünk együtt minden pillanatban egy örökkévalóságon át. Talán nem is árt majd nekünk, hogyha egy kicsit különválunk. Nem sok időre, csupán néhány hétre, mint például most – ajánlottam a lehetőséget.

-          Talán – sóhajtott fel. – Na menj, fejezd be a pakolást mielőtt meggondolom magam – fűzte még hozzá, de a kezei még mindig a derekamat ölelték.

-          Öhm… te is jössz, vagy elengedsz, hogy pakolhassak? – kérdeztem az ajkamba harapva.

-          Oh, bocsánat, észre sem vettem. Tudod ez egy nagyon természetes mozdulat, amit már észre sem veszek – kacsintott rám.

-          Semmi baj, én csak örülök neki, hogyha már észre sem veszed, hogy mindig hozzám érsz, mert én bizony észreveszem – kacsintottam rá én is. Majd kicsusszantam a kezei közül, és besiettem a gardróbszobába, hogy gyorsan összepakoljam a kézitáskámat.

-          Anyu, milyen ruhában utazzak? – kiáltott át Anne a szobájából.

-          A smaragdzöldben – kiáltottam vissza azonnal mosolyogva. Anne izgatottabb, mint hittem, hogy lesz, és ez nagyon is ínyemre van. Nagyon szeretném, hogyha ezalatt a két hét alatt sikerülne tökéletesen a bizalmába férkőznöm a lányomnak. Tudom, hogy most kezdődik a dackorszak, de sokkal boldogabb lennék, hogyha inkább a barátnőjeként tekintene rám, és nem úgy, mint aki elől valamit titkolnia kell. – Szerinted sikerülni fog? – kérdeztem az éppen mögém settenkedő Emmettet. Aki azonnal kövé dermedt.

-          Mikor vettél észre? – kérdezte panaszosan.

-          Tudod, én is vámpír vagyok, így nem volt túl nehéz észrevennem a lopakodásodat – mondtam nevetve.

-          Miért nem figyeltél inkább a pakolásra? Szégyellje magát asszonyom – nézett rám rosszallóan.

-          A pakolással már régen kész vagyok – vágtam rá azonnal.

-          A fenébe, ezek szerint már esélyem sincs egy kis rosszalkodásra?

-          Drágám, mást sem csináltunk több, mint tíz órán át. Oszd be két hétig légy szíves – mondtam rákacsintva.

-          Ez határozottan kínzás. Ugye tudod, hogy keserves kínok között leszel napokig, hogyha visszajötettek, mert ezt biztosan nem fogom ennyiben hagyni – emelte fel az ujját komolyan.

-          Ígérem, hogy megkapod a magadét, amikor visszajöttünk – csaptam finoman a fenekére. – Most pedig legyél jó férj, és hozd le a poggyászomat.

-          Na és mit kapok cserébe, asszony? – húzta fel a szemöldökét.

-          Nem is tudom – simultam a mellkasához, majd szenvedélyesen a szájára tapadtam. – Nos, mint szólsz az ajánlatomhoz?

-          Hát, egy kissé kevés, de előlegnek megteszi – mondta elgondolkodva.

-          Rendben, akkor maradjunk is ennyiben – kacsintottam rá. – Szóval, legyél szíves levinni a csomagomat, és a lányunkét is.

-          Rendben van, asszonyom, megteszem, amit kér – kapta fel a bőröndöt. Én pedig kisétáltam a szobából, miután még egyszer körbenéztem. Kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés lesz távol lenni innen. Furcsa lesz, az biztos, hiszen bár nem régóta élünk itt, mégis nagyon otthonosnak érzem ezt a helyet.

-          Anyu, készen vagy már? – rontott be Anne. Nekem pedig azonnal fennakadtak a szemeim. A lányom tényleg nem volt már kislány. Sőt, határozottan állíthatom, hogy igazi nő volt már. Akármennyire is nehéz is ezt megemészteni egy anyának.

-          Igen, kicsim, készen vagyok – bólintottam rá azonnal. – Mehetünk – fogtam meg a kezét. Majd együtt lesétáltunk az emeletről a földszintre, ahol már mindenki csak ránk várt.

-          Hiányozni fogtok, kedveseim – ölelt át minket Esme azonnal.

-          Te is nekünk, Esme – mondtuk egyszerre. Majd én odamentem Gabrielhez, és Emmetthez, míg Anne Edwardot tüntette ki a figyelmével. Aztán minden egy szempillantás alatt történt. Edward hirtelen magához húzta Anne-t, és belecsókolt a nyakába.

-          Hiányozni fogsz, kicsim – suttogta utána a fülébe.

-          Te is nekem – pirult el Anne azonnal.  

-          Viszlát, Edward – álltam közéjük hirtelen.

Tudom, hogy nincs okom kételkedni a fogadott bátyámban, de valahogy mégsem tetszik nekem. Egyszer határozottan állítja, hogy soha nem gondolna Anne-re a párjaként, azután pedig a nyakába csókol. Valami itt nagyon nem stimmel. Olyan, mintha néha kettészakadnának az érzései. Ez több, mint különös.

-          Viszlát, Rose, hiányozni fogsz te is – ölelt át kedvesen.

-          Te is nekünk – vágtam rá azonnal.

-          Indulnotok kell  - mondta Gabriel kissé szomorúan.

-          Csak nem hiányozni fogok? – kérdezte Anne mosolyogva.

-          Mi tagadás, még soha nem voltunk egymástól távol egy-két napnál tovább – rántotta meg a vállát Gabriel. – Talán egy kicsit hiányozni fogsz – csapott finoman húga fenekére.

-          Talán egy kicsit te is hiányozni fogsz – bokszolt a vállába Anne.

-          Viszlát, drágáim – sóhajtotta Emmett. Majd egy energikus mozdulattal mindkettőnket magához ölelt.

-          Szia, apu – puszilta meg édesapja arcát.

-          Légy jó, nagyon szeretlek – nyomtam gyors csókot a szájára.

-          Én is szeretlek – lopott még egy csókot szerelmem.

Majd nagy nehezen elengedett. Mi pedig kisétáltunk a már ránk várakozó kocsihoz, és felszálltunk rá, hogy elindulhassunk a mi kis magánutazásunkra, ami remélem, hogy több szempontból is sikeres lesz. Mindenképpen szeretném, hogyha Anne és én úgy térnénk haza, mintha mi sem történt volna. Szeretném vele elfelejtetni az incidenst, és azt is szeretném, hogyha tiszta lappal indulnánk miután hazaértünk. Valahol megtört az anya-lánya kapcsolat. Valószínűleg csupán a kamaszodás miatt, de azt hiszem, hogy még tökéletesen helyreállítható a kapcsolatunk. Bőven elég lesz, hogyha egy-két hétig kettesben vagyunk, és sokat beszélgetünk. Ráadásul, ha van amiben egyetértettünk mindig is, az a divat, és a ruhák, valamitn a látnivalók. Párizsban pedig ezt mind megkapjuk egy helyen…

The Beauty and the Bear - 101. fejezet

101. fejezet

(Nadine szemszöge)

Meglehetősen bosszantónak találtam, amikor a hármak kijelentették, hogy nem avatkozhatok közbe, és a legkevésbé sem juthat eszembe, hogy elmenjek Rosalie-hoz, és még annál is jobban kerüljem el a témát, hogy elmondom neki, hogy mi folyik itt. Nem hiszem el, hogy már megint kezdődik a szűk látókörűség. Már éppen kezdtek kilábalni ebből a mindig, mindennek menni kell a maga útján dologból, erre most csömörből vödörbe kerültem. Ráadásul pont Rose-t nem hagyják, hogy kisegítsem. Nem lehet, hogy Lucifer tönkretegye azt a világot, amit megérdemel. Azt semmiképpen nem fogom hagyni. Akár még arra is hajlandó vagyok, hogy a hátuk mögött tegyek dolgokat, de soha nem fogják tönkretenni ezt a lehetőséget. Ez egy tökéletes valóság. Azt hiszem, hogy az lesz a legjobb, hogyha konzultálok Kathy-vel, hogy mit tehetnénk.

-          Nadine – jelent meg Nathan idegesen.

-          Igen? – néztem rá azonnal. – Valami baj van?

-          Lucifer Edward után legyeskedik, és nem tudom, hogy miért, mert amint megjelenek, ő azonnal eltűnik – mondta Nathan idegesen.

-          Majd én kihallgatom. Én el tudok rejtőzni előle – mondtam határozottan. – Te addig maradj itt. Hogyha valami rosszban sántinkál, ami egészen biztos, akkor azonnal jelentjük Ezekielnek, hátha akkor hajlandóak lesznek engedélyezni, hogy segítsünk.

-          Rendben, akkor én itt várok – egyezett bele azonnal. Én pedig azonnal láthatatlanná váltam, és már mentem is a Cullen házhoz. Edward éppen a szobájában volt, és olvasott egy könyvet. Lucifer pedig háta mögött állt, és suttogott neki. Pontosan olyan dolgokat, amilyeneket nem kellene.

-          Ugyan már, Edward – suttogta Lucifer a fülébe. – Gondolkozz. Anne jószívű, gyönyörű, fiatal, és egy karnyújtásnyira van tőled. A szépsége határtalan lesz egy örökkévalóságon át. Nincs olyan gondotok, hogy a titkok elválasszanak, hiszen mindkettőtöknek közösek a titkai. Nézz csak rá, üde, fiatal arc, selymes, hosszú haj, vérvörös ajkak, hófehér, márvány bőr, kívánatos keblek, lapos, feszes has. Kerek, nőies idomok. Elég, ha csak rá gondolsz, és máris érzed magadnak az adrenalint, és az extázis kerülget. Csak képzeld el, ahogy ez az ártatlan, törékeny lány alattad remek a kéjtől. Te is tudod, hogy erre vágysz. Ki ne vágyna egy ilyen lányra. Tedd a magadévá, legyenek gyermekeitek. Miért is ne akarnál családot alapítani, ha megteheted? Miért is ne lennél szenvedélyes szeretője, nem, szenvedélyes, és óvó férje egy tökéletes nőnek? – mondta csábító hangon. Edward pedig hirtelen megmerevedett, és felpattant. Még a könyvet is elhajította, és elindult az ajtó felé.

-          Várj – álltam elé. Mire leblokkolt. – Te nem akarod ezt. Anne még csak egy kislány. Ártatlan kislány. Ott voltál, amikor megszületett, hogyan is lehetnél képes arra, hogy ilyen hirtelen rávesd magad? Gondolkodj ésszerűen, ha összeilletek, akkor is szüksége van még időre. Hiszen még csupán egy kislány. Még alig élt, most csak megijedt, és te megmentetted, azért hiszi azt, hogy szerelmes beléd. Ez nem szerelem, hiszen olyan fiatal még. Még csak nem is csókolozott. Sőt, még idegen férfi közelében sem nagyon volt. Tényleg ezt akarod tenni? Tudod, hogy ez őrültség – mondtam neki gyengéden. Biztos vagyok benne, hogy megfogja hozni a helyes döntést. Ő nem ítél elhamarkodottan. A következő pillanatban pedig legnagyobb elégedettségemre visszaült a kanapéjára, és tovább olvasta a könyvét. Lucifer pedig idegesen szusszantott fel.

-          Az idegesítő, makacs mindenedet – dühödött fel Lucifer. – Egyszer úgyis beadod a derekadat, és akkor megtörténik, aminek meg kell történnie – mondta határozottan. Majd egy szempillantás alatt köddé vált.

-          Tarts ki, Edward, csak tarts ki, kérlek. Ne hallgass rá, tudod, hogy mi a helyes döntés – suttogtam a fülébe. Azután pedig visszamentem a szobánkba, hogy beszámoljak Nathannek a történtekről.

-          Mi történt? – pattant fel Nathan azonnal az ágyról.

-          Minden rendben. Lucifer megpróbálkozik a szokásos trükkjeivel. Mint például a gondolat elültetése, de Edwardban erős az ellenállás. Néhány perc alatt lenyugtattam Lucifer hosszadalmas, és roppant idegesítő monológja után – mondtam mosolyogva.

-          Na és, ha megint próbálkozik? Nem figyelhetjük minden egyes lépését – mondta határozottan.

-          Majd több angyal segítségét kérjük, és megpróbálunk tenni az ellen, hogy elérje, amit akar – vágtam rá komolyan.

-          Nadine, a tanács téged hivat – jelent meg Kathy hirtelen. – Attól tartok, hogy lebuktál – fűzte hozzá halkan.

-          Ajaj – haraptam az ajkamba. Lehet, hogy most bajban vagyok. Vagyis nagyjából biztos, hogy nagyon csúnyán megkapom a magamét. – Máris megyek, ti addig maradjatok itt, kérlek – sóhajtottam fel. Majd már mentem is a tancsáterembe. – Hívattak , uraim – hajoltam meg előttük.

-          Mit mondtunk neked, Nadine? – nézett rám kérdőn Malakiás.

-          Hogy ne avatkozzak közbe, amíg Lucifer nem sérti a szabad akaratot – válaszoltam halkan.

-          Na és te mit csináltál? – kérdezte azonnal.

-          Ellenjavaslatot tettem Edwardnak – haraptam az ajkamba. – Nem befolyásoltam őt, ahogy Lucifer, csak segítettem neki, hogy helyesen döntsön. Edward magától ült vissza a könyve mellé, én nem befolyásoltam, csak felnyitottam a szemét.

-          Lucifer is ezt hiszi magáról, de valamilyen szinten mégis befolyásolja a lelkeket – mondta Gabriel határozottan. – Nincs ellenemre a tevékenységed, Nadine, de gondold át, hogy mikor, mit fogsz cselekedni. Hogyha hibázol, akkor el kell vennünk tőled az ügyet.

-          Ezt hogy értitek? – nyeltem egy nagyot.

-          Úgy, hogyha hibázol, és úgy határozunk, akkor át kell adnod Rosalie ügyét teljes egészében Kathy-nek.

-          Na álljon meg a menet – csattantam fel. – Először nem is akartátok hagyni, hogy elvigyem Rose-t az utazásra, és milyen jól sikerült. Most pedig elveszitek tőlem az ügyet, hogyha hibázom? Nem, mintha sűrűn tennék olyat, de enyhe túlzásnak érzem, hogy ennyivel leírtok engem.

-          Nem írunk le téged, de tény és való, hogy maximálisan érintett vagy, mert nem úgy tekintesz Rosalie-ra, mint egyszerű védencre. Most befolyásolható vagy emiatt, és ezt a helyzetet csak tiszta fejjel lehet megnyerni, úgyhogy akár most azonnal leválthatnánk, de úgy gondoltuk, hogy megérdemelsz egy esélyt. Tehát gyakorlatilag már ezért is hálás lehetsz – mondta Malakiás határozottan.

-          Hálás vagyok, csak nem értem, hogy miért hátráltatna az, hogy kedvelem Rose-t, hiszen ez szerintem pont előnyömre válik.

-          Sajnos nem, mert az érzelmeid miatt az ítélőképességet nem teljesen megbízható most. Sőt, egyáltalán nem megbízható – vágta rá Gabriel. – Higgy nekem, én már csak tudom, hogy milyen az, amikor az érzelmeink vezényelnek. Akármennyire is csodálatos, és magától értetődő dolog, akkor sem tehetjük meg, mert akkor sebezhetővé válunk – magyarázta kedvesen. – Nem vesszük el tőled az ügyet csak akkor, hogyha muszáj, de figyelni fogunk, és ha mégis úgy határozunk, akkor meg kell tenned, hogy átengeded az ügyet – nézett rám komolyan.

-          Rendben van – sóhajtottam fel megadóan. Nagyon mást úgysem tehetek, ezt a dolgot most komolyan elhatározta a tanács, így nincs mit tenni. Elfogadom, vagy sem, ők már döntöttek, és ez ellen semmit nem tehetek.

-          Most elmehetsz, Nadine, de kérlek, jelents nekünk minden nap – mondta Ezekiel kedvesen mosolyogva.

-          Természetesen – hajoltam meg. Majd egy szempillantás alatt a szobámban termettem, ahol Nathan már türelmetlenül várt, Kathy-vel együtt.

-          Na, mit mondtak? – termett előttem azonnal kedvesem.

-          Egyelőre megtarthatom az ügyet, és akadályozhatom Lucifer tevékenységét, de nem szólhatok semmit Rose-nak, és a legkevésbé sem bukhatok le senki előtt – magyaráztam a helyzetet. – Azt hiszem, hogy segítségre lesz szükségem – haraptam az ajkamba. – Semmiképpen sem szeretném elrontani Rose csodálatos mostani életét, így Kathy, neked vállalnod kellene egy kis megfigyelést, hogyha időd engedi a nővéred mellett.

-          Természetesen meg tudjuk oldani – bólintott rá Kathy azonnal.

-          Köszönöm – szorítottam meg a kezét hálásan.

-          Nathan, te pedig folyamatos felügyelet mellett tartod Rosalie-t, hogy nehogy baja essen bármi miatt is.

-          Rendben – egyezett bele azonnal.

-          Remek, én pedig fokozottan fogom figyelni Anne-t, és Edwardot, mert most ők ketten azok, akik leginkább ki vannak téve Lucifer trükkjeinek. Megyek is és figyelem őket tovább – nyomtam gyors csókot szerelmem ajkaira.

Majd egy szempillantás alatt eltűntem, hogy felbukkanjak Anne szobájában. Természetesen észrevétlenül. Anne éppen az ágyán ült, és zenét hallgatott. Látszólag semmi jele nem volt annak, hogy Lucifer most itt lenne, de azért a biztonság kedvéért még várok. Sosem lehet tudni, hogy mikor jelenik meg. Egyébként is állandóan figyel mindent, és mindenkit. Csak tudnám, hogy hogyan csinálja. Egyszerűen felfoghatatlan.

-          Anne? – kopogott be Rose az ajtón.

-          Gyere be, anya – válaszolta azonnal.

-          Jól vagy, kicsim? Nem fáj a kezed már? – kérdezte Rose gyengéden.

-          Már nyoma sincs – vágta rá Anne zavartan. – Nem is kellett volna látnod, nem volt semmi komoly. Csak részeg volt az a fiú. Meg tudtam volna védeni magam, de nem mertem megütni, mert tudod, hogy néha nem érzem a saját erőmet, amikor megijedek. Már éppen tenni akartam valamit, amikor megjelent Edward, és megmentett. Nagyon vigyázott rám, kedves volt, és hazahozott. Bár te is pontosan tudod, hogy milyen. Mindig olyan kedves és udvarias.

-          Édesem, tudom, hogy Edward megvédett téged, de nem hiszem, hogy az, amit most érzel iránta, az valós lehet. Te még nagyon fiatal vagy, kincsem, és az érzéseid játszanak veled. Gondold át ezt a dolgot higgadtan.

-          Miért akarsz ennyire lebeszélni engem Edwardról? Miért hiszed azt, hogy nem illünk össze. Idősebb? Igen, de ez szerintem inkább csak előnyére válik. Ráadásul nem kell titkolóznunk egymás előtt. Neki bármikor elmondhatok mindent, és szerintem igenis összeillünk. Csak te és ő még nem látjátok át a helyzetet, de eljön még az ideje, amikor rájöttök, hogy igazam van – mondtam határozottan.

-          Anne, nem szeretnék veled veszekedni, inkább csak annyit kérek, hogy gondold át alaposan a dolgot, mielőtt még végleges döntést hoznál bármivel kapcsolatban is – kérlelte Rose a lányát. – Nem akarlak befolyásolni, csak féltelek téged, hiszen még alig éltél. Még kellene tapasztalatokat gyűjtened. Természetesen el kell követned a saját hibáidat, de nem szeretném, hogyha ennek súlyos következményei lennének.

-          Ne haragudj, anya, tudom, hogy csak szeretsz, és féltesz engem, de néha egy kicsit túlzásba viszed a dolgot. Viszont neked is el kell fogadnod, hogy kezdek érdeklődni a másik nem iránt, és nem tudok tenni ellene semmit. Hidd el, próbáltam figyelmen kívül hagyni a dolgot, de érdekelnek a férfiak. Kíváncsian figyelni őket. A beszélgetéseiket, a lányokról alkotott képüket. A pasis történeteiket – ábrándozott Anne.

-          Drágám, tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap. Bár én azt hittem, hogy ennél azért egy kicsit több időm lesz mielőtt megtörténik – sóhajtott fel Rose. – Tudod, még csak tíz éves sem vagy, nemhogy tíz, még csak most múltatok el öt évesek az csudába is. Te még gyerek vagy.

-          A korom, és az értelmi képességem között nem nagyon van összefüggés, mint tudod – mondta Anne kissé felháborodva.

-          Édesem, az egy dolog, hogy már mindent értesz, de az, hogy érted a dolgok menetét, és már kialakult benned az érdeklődés is, még nem jelenti azt, hogy elég érett is vagy hozzá – mondta Rose gyengéden.

-          Van egy olyan érzésem, hogyha most Gabriel beállítana egy lánnyal, akkor tárt karokkal fogadnátok – dühödött fel Anne.

-          Anne, ez talán már túlzás – vágta rá Rose kicsit hangosabban.

-          Miért? – makacsolta meg magát.

-          Mert te egy ifjú hölgy vagy – vágta rá Rosalie határozottan.

-          Hölgy, mégis kislányként kezel mindenki – forgatta meg a szemeit.

-          Na jól van, nem szívesen teszem, de ezt most muszáj. Csomagolj, mert elutazunk – állt fel Rose határozottan.

-          Hova utazunk? – hökkent meg Anne.

-          Elmegyünk világot látni egy kicsit, hogy legyen időd átgondolni a dolgokat helyesen, és megfontoltan – mondta Rosalie ellentmondást nem tűrve.

-          Vagyis el akarsz távolítani egy időre Edward közeléből – csapta le a könyvet az ágyra.

-          Még egyszer mondom, Anne, csomagolj. Egy bőrönd elég lesz. Tegyél be fürdőruhát is – mondta Rose ellentmondást nem tűrve. Majd kivonult a szobából. – Egy óra múlva indulunk – kiáltott még vissza. Majd az ajtó újra kinyílt.

-          Anne – lépett be az ajtón Gabriel.

-          Gondolom, te nem jössz – mordult a testvérére Anne azonnal.

-          Sajnos nem, pedig tuti kis kirándulásra mentek – húzta el a száját. – Ha anya engem hívott volna, akkor én boldogan vele tartottam volna.

-          Te férfi vagy, azt teszel, amit akarsz – forgatta meg a szemeit.

-          Talán én még nem akarok felnőni, Anne, és még neked sem kéne – vágta rá Gabriel. – Egyébként még érezhetően kislány vagy, csak azt hiszed, hogy érett vagy már – fűzte még hozzá.

-          Ezt miből gondolod? – hökkent meg Anne.

-          Mert csak egy kislány gondolja, hogy helyes, ha megpróbálja eltitkolni a gondjait, egy nő azonnal hozzám jött volna, vagy apához, hogyha sérelem éri – mondta határozottan Gabriel.

-          Ezt most te sem mondod komolyan. Egyébként pedig nem hiszem el, hogy anya képes volt elmondani mindenkinek, hogy mi történt – fújtatott Anne.

-          Nem anya mondta el, hanem te magad. Éjszaka sikoltoztál álmodban. Mind itt voltunk melletted. Anya mozdult először. Befeküdt melléd az ágyba, és gyengéden magához ölelt. Azonnal megnyugodtál. Utána döntött úgy, hogy jót tenne neked a környezetváltozás. Ezért akar elvinni, nem pedig azért, hogy távol tartson Edward bácsitól – hangsúlyozta ki a „bácsi” szót. – Lehetnél hozzá egy kicsit kedvesebb, ugyanis ő imád téged – mondta határozottan.

-          Én is szeretem őt – szégyellte el magát Anne.

-          Akkor talán mutasd is ki neki, hogy mennyire szereted, mert az előző kis jelenet enyhén szólva is túlzás volt – mondta Gabriel határozottan.

-          Hol van most? – kérdezte az ajkába harapva.

-          Apával a szobájukban – válaszolta fivére készségesen. – Eléggé kikészült, úgyhogy adj nekik néhány percet – fűzte még hozzá.

-          Rossz ember vagyok, igaz? – sóhajtott fel Anne.

-          Azt azért nem mondanám – rázta meg a fejét Gabriel mosolyogva. – Inkább csak hisztis, ahogy a kamaszodó lányok mindegyike az – rántotta meg a vállát. – Na gyere ide, te lökött nőszemély – ölelte magához Gabriel kedvesen. Ettől pedig Anne is feloldódott. Istenem, milyen gyönyörű férfi lett a kisfiúnkból. Egyszerűen káprázatosan néz ki. Remélem, hogy neki is gyönyörű élete lesz. Már alig várom, hogy megtalálja élete szerelmét és családot alapíthasson. Az lesz létezésem legboldogabb pillanata, amikor kimondja majd azt a bizonyos „igent” a hitvesi csók előtt…