The Beauty and the Bear - 100. fejezet

100. fejezet

(Rosalie szemszöge)

A bál egyszerűen fantasztikus volt. Már csak azt nem értettem, hogy miért ment ilyen korán haza Anne Edwarddal együtt. Ez meglehetősen különös volt, hiszen Anne szeretett volna nagyon eljönni a bálba, és ő az, aki először távozik. Pedig mindig is imádott táncolni. Vagy talán csak fáradt volt. Végül is, még alig érkeztünk meg az új lakhelyünkre, és egész nap úton voltunk. Sőt tegnap éjszaka is.

-          Itt vagy, kicsim? – kérdezte Emmett kiszakítva a gondolataimból.

-          Persze, csak kicsit furcsállom, hogy Anne ilyen hamar hazament – magyaráztam halkan.

-          Szerintem csak fáradt – legyintett Emmett. – Vagy nem akarta, hogy a kedvenc nagybátyja unatkozzon otthon egyedül – kuncogott fel.

-          Mire akarsz kilyukadni – néztem rá döbbenten.

-          Arra, hogy Anne bár tény, hogy mindig is nagyon bújós volt, de Edwardhoz már egy cseppet sem kislányos bájjal bújik. Hanem sokkal inkább, mint egy fiatal nő – mondta komolyan.

-          Hogy mi? – kerekedtek ki a szemeim.

-          Ugyan már, nem hibáztathatod, hiszen Edward állítólag meglehetősen jóképű, ráadásul úriember – legyintett kedvesem. – Nem csodálom, hogy Anne észrevette. Végül is, Edward jó parti. Kedves, udvarias, jóképű, és imádja Anne-t.

-          Ezt most nem mondod komolyan – néztem rá dühösen. – Először is, Anne attól még, hogy nagynak néz ki, még csak egy kislány. Ha Edward hozzá mer érni, akkor család ide vagy oda megfosztom a férfiasságától. Másodszor pedig, nem gondolom, hogy Edward és Anne összeillene.

-          Drágám, nyugalom. Én semmi olyasmit nem mondtam, hogy ebből bármi is lesz, csak megállapítottam, hogy Anne is nő, aki kezdi megismerni a testét, és azt sem meglepő, hogy pont Edward iránt érdeklődik. Hiszen előtte nem kell titkolóznia, és kisbaba kora óta ismeri, tehát tartania sem kell tőle. Ha belegondolsz nem logikátlan a dolog – érvelt Emmett.

-          Mindegy, hogy logikátlan, vagy sem. A lényeg az, hogy nem lesznek egy pár és kész – vágtam rá azonnal. Edwardnak más mellett van a helye. Ő és Bella egyek. Biztosan vár valahol Anne-re is a tökéletes férfi, de nem Edward az, ez biztos.

-          Nyugi, kicsim. Inkább táncoljunk – szorított magához Emmett.

-          Nem, inkább mi is menjünk haza – válaszoltam azonnal.

-          Rose, ha most rájuk töröd az ajtót azért, mert én gondolok valamit, akkor a lányunk nem fog egykönnyen megbocsátani. Bíznunk kell a döntései helyességében – csitított Emmett.

-          Anne még kislány, nem tudja, hogy mi a jó neki – mondtam határozottan. – Nem fogja elkövetni az én hibáimat – fűztem még hozzá.

-          Rose, te sem gondolod komolyan, hogy Edward akár csak egyetlen egy ujjal is bántani merészelné őt – szólt rám Emmett szigorúan. – Egyébként pedig ezt a vitát inkább folytassuk odakint, mert már mindenki minket néz – fűzte hozzá. Majd kihúzott maga után a teremből.

-          Nem mondtam egy szóval sem, hogy Edward valaha is bántaná a lányunkat. Tettekkel biztosan nem tenné, de mi van, ha egyszer talál valakit, aki jobban illik hozzá, mint Anne? – kérdeztem kíváncsian.

-          Gondolod, hogy lesz ember, aki jobb lehet, és szebb lehet, mint a lányunk? – húzta fel a szemöldökét Emmett.

-          Nem tudhatod – vágtam rá. – Lehet, hogy Edwardnak megváltozik az ízlése, vagy nem lesznek igazán összeillő pár – mondtam el a félelmeimet.

Pontosabban az érveimet. Hiszen Edwardnak meg kell találnia Bellát. Nem változhat meg a jövőjük, és a boldogságuk miattam. Soha nem fogom hagyni, hogy megváltozzon a család jövője a boldogságomért. Mindennek a maga útján kell mennie, ahogy az meg van írva.

-          Szerintem aggódjunk akkor, ha már lesz miért – állapította meg Emmett higgadtan. – Már sajnálom, hogy egyáltalán megemlítettem a dolgot – szusszantotta mérgesen. – Jobb lett volna, ha megtartom magamnak az észrevételeimet.

-          Nem, én nagyon örülök, hogy elmondtad – vetettem ellent. – Most viszont kérlek, menjünk haza. Rossz előérzetem van.

-          Vagyis inkább pánikba ejtett a gondolat, hogy a lányod talán érdeklődik Edward irányába – állapította meg Emmett.

-          Teljesen mindegy, hogy mit gondolsz, én most hazamegyek – indultam el az erdő felé.

-          Jól van, menj csak. Én megkeresem Gabrielt, és utánad megyünk. Biztos megint valamelyik hölgyecskének próbálja elcsavarni a fejét a kis Casanova – nevetett fel kedvesem vidáman.

Majd gyors csókot nyomott a számra, és eltűnt a teremben. Én pedig amilyen gyorsan csak tudtam hazafelé vettem az irányt. Eszem ágában sincs hagyni, hogy Edward és Anne butaságot csináljon. Bízom Edward ítélőképességében, de Anne sokkal csábítóbb jelenség, mint az valaha is gondolná magáról. Szinte csak süt belőle a tökéletesség. Azok a tüzes szemek, és báj, ami benne van. Százszor is gyönyörűbb, mint én, biztosan vár rá valaki, aki tökéletes lesz hozzá. Valahol, valamikor megtalálja a boldogságot.

-          Edward – hallottam meg Anne halk suttogását a házból. Ez semmiképpen sem jelent semmi jót. Nő csak akkor súgja így férfi nevét, ha… Nem gondolkoztam ezen többet, csak berontottam a házba.

-          Edward – kiáltottam el magam azonnal.

-          Tessék – jelent megy egy pillanattal később. Az pedig mindenképpen mellette szólt, hogy teljesen fel volt öltözve.

-          Mit művelsz a lányommal? – kérdeztem vádlón.

-          Hazahoztam – rántotta meg a vállát.

-          Na és miért suttogta az előbb a neved? – tettem fel a következő kérdést.

-          Alszik, és biztosan szerepet kaptam az álmában – vágta rá Edward teljesen nyugodtan.

-          Hülyének nézel? – néztem rá összehúzott szemöldökkel.

-          Ha még sok kérdést felteszel feleslegesen, akkor lehet, hogy eljutunk odáig – állapította meg. – Nem, nem vagyunk szeretők egymással, hogy a gondolatodra válaszoljak. Eszem ágában sincs most, vagy valaha is beleszeretni a lányodba. Imádom őt, de csak, mint az unokahúgomat, vagy lányomat. Nem úgy tekintek rá, ahogy rád Emmett.

-          Egészen biztos?

-          Igen, tökéletesen biztos – bólintott rá határozottan. Egy cseppnyi kétkedés sem volt a hangjában.

-          Na és Anne mit érez irántad? – tettem fel a következő kérdést.

-          Anne most azt hiszi, hogy szerelmes – válaszolta azonnal.

-          Csak hiszi?

-          Igen, csak hiszi – bólintott rá Edward. – Viszont jobb lenne, ha ezt nem itt és most beszélnénk meg, mert a lányod már így is eleget hallgatózott – mondta Edward kicsit hangosabban. Mire Anne kidugta a fejét az ajtó mögül. A fenébe, ebből most nagy baj van.

-          Azért jöttél utánunk, hogy ellenőrizz engem? – kérdezte lányom vádlón. – Nem bizonyítottam már be elégszer, hogy érettebb a gondolkodásom, mint a legtöbb tinédzsernek? Ha szerelmes is vagyok Edwardba, akkor is tudhatnád, hogy még nem vagyok készen arra, hogy bárkinek is nekiadjam magam. Nem vagyok ostoba – csattant fel lányom. Majd bevágta maga mögött az ajtót, és a zár kattanását is hallottam, ahogy magára zárta a szobáját.

-          Na ezt jól megcsináltam – huppantam le a kanapéra.

-          Ugyan, csak aggódsz, ez teljesen természetes. Hiszen Anne gyönyörű lány lett, és minden férfi vágyakozva tekint rá. Én nem haragszom, és ő is rá fog jönni, hogy csakis azért vagy vele szigorúbb, mert meg akarod óvni őt. – ült le mellém Edward, majd átkarolta a vállamat.

-          Tudom, csakhogy Anne ezt nagyon nem szereti. Tudod, ő csak azt látja, hogy Gabriel nagyjából mindig megteheti, amit akar, de ő nem. Nem akarok rossz anya lenni, vagy túl szigorú, de sajnos az még mindig tény, hogy másként néznek egy szabadelvű férfira, mint egy szabadelvű lányra – sóhajtottam fel.

-          Nos, talán egyszer eljön még az idő, amikor nem lesz különbség a nézetekben – mondta Edward biztatóan.

-          Talán – bólintottam rá mosolyogva. – Te se haragudj, amiért megvádoltalak. Ez egy nagyon ostoba dolog volt a részemről. Tudhattam volna, hogy ez jellemző rád. Te sosem cselekszel elhamarkodottan.

-          Azért olykor csak sikerül, de ez legyen a legnagyobb gondom – legyintett fogadott bátyám. – Mondjuk, az érdekelne, hogy hogy jutottál arra a következtetésre, hogy éppen megrontom a lányodat? – nézett rám kérdőn.

-          Nem is tudom – sóhajtottam fel. – Emmett kezdte pedzegetni, hogy hogyan néz rád Anne, és azt hiszem, hogy nagyon, de nagyon túlkombináltam a dolgot. Csak furcsa volt, hogy korán hazajöttetek, hiszen Anne annyira várta ezt a bált, és csak így eljött róla alig egy óra után. Az anyai ösztöneim bajt szimatoltak hirtelen, de úgy tűnik, hogy tévedtek – magyaráztam a helyzetet.

-          Mondjuk, hogy az anyai megérzéseknek tényleg nincs párja, ebben biztos lehetsz – mondta Edward sejtelmesen. Majd puszit nyomott a homlokomra, és kisétált a házból az erdő irányába.

-          Ezt meg hogy értetted? – kiáltottam utána, de választ nem kaptam. Talán az lesz a legjobb, ha magam járok utána a dolognak. – Anne? – rohantam fel a lépcsőn, majd halkan bekopogtattam.

-          Hagyj békén – szipogta halkan.

-          Kicsim, kérlek, beszéljük meg – fogtam könyörgőre. Általában ez akkor is beválik, ha én túloztam el a dolgot. Na és most is bevált, mert az ajtó néhány pillanattal később ki is nyílt. Mire beléptem azonban Anne már az ágyában is feküdt. Így lassan odasétáltam, és leültem az ágy szélén levő szabad felületre. – Mesélj, mi történt – öleltem át a karommal, majd simogatni kezdtem a hátát.

-          Nem történt semmi, egyszerűen csak untam már a bált. Elég egyhangú volt a zenekar játéka – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Nekem úgy tűnt, hogy jól mulattál – állapítottam meg.

-          Nem azt mondtam, hogy rossz volt, egyszerűen csak meguntam – vágta rá flegmán.

-          Drágám, amikor utoljára így viselkedtél, akkor az óvodában egy buta kisfiú levágott egy jó nagy tincset a hajadból – mondtam komolyan.

-          Ne aggódj, most senki sem vágott le a hajamból – suttogta halkan. A szemei azonban semmi jót nem ígértek. Nem azért csillogtak, mert a lányom boldog volt, hanem valami egészen más miatt.

-          Akkor mi történt? – fordítottam magam felé az arcát. – Te sosem szoktad unni a mulatságokat, úgyhogy nem hiszem, hogy most ez történt volna.

-          Nem történt semmi, anya, ne aggódj folyton – vágta rá, majd elfordult. – Fáradt vagyok, jó éjszakát – fordult vissza, hogy villámgyors puszit nyomjon az arcomra.

Majd ismét elfordult, és behunyta a szemeit. Márpedig Edward célzott valamire, ez egészen biztos. Ok nélkül nem tesz ilyen kijelentéseket, és nem hagyott volna minket így magunkra. Még gondolkodtam volna ezen egy ideig, amikor észrevettem, hogy Anne hosszú ujjú hálóinget visel. Mindig gyűlölte a hosszú ujjakat. Valami nem stimmel. Óvatosan nyújtottam a kezeimet a csuklója felé, és finoman, hogy fel ne ébresszem elhúztam az anyagot a valószínűleg szándékosan eltakart felületről.

-          Te jóságos ég – kaptam a szám elé a kezem, amikor megláttam a lila foltokat a csuklója körül.

Ez reggelre eltűnt volna, hiszen hihetetlenül gyorsan gyógyultak a gyerekeink, de most még tökéletesen tisztán látszódott. Valaki bántotta a lányomat, márpedig az a valaki ezt nem ússza meg szárazon, ez egészen biztos. Halkan surrantam ki a szobájából, hogy ne ébresszem fel, és azonnal elindultam Edward után.  Neki biztosan tudnia kell, hogy mi történt. Nem véletlen, hogy hazahozta Anne-t is magával. Azt pedig csak remélni merem, hogy bármi is történt, Anne megúszta ennyivel. Ez a horzsolás még nem vészes, és az esetleges lelki problémát egy ilyen esetben még könnyű kezelni, de ha máshogy is bántotta a lányomat az, aki ezt tette, akkor nem fogok habozni, és életemben először szemrebbenés nélkül meg fogom ölni, méghozzá úgy, hogy fájjon neki. Lehetőség szerint nagyon fájjon.

-          Nem történt nagyobb baja – jelent meg mellettem Edward.

-          Ki tette ezt vele? – kérdeztem ingerülten.

-          Egy fiatal srác, a nevét nem tudom, igazából nem is érdekelt, de holnapra elég ronda lila monoklija lesz – válaszolta Edward készségesen.

-          Remélem, hogy nagyot ütöttél – néztem rá kérdőn.

-          Annyira nem nagyot, hogy maradandó károsodást okozzak neki, de ahhoz elég nagyot, hogy megjegyezze, hogy távol kell tartania magát Anne-től – mondta Edward határozottan.

-          Miért nem szóltál azonnal?

-          Mert Anne nem akarja, hogy tudj róla. Pontosan ismeri a történetet, hogy mi történt veled, hiszen tudod, hogy kihallgatta az egyik beszélgetésünket. A lányod tisztában van vele, hogy mit éltél át, és nem akarja felszínre hozni a rossz emlékeidet – mondta Edward komolyan.

-          A múltam már egyáltalán nem számít a számomra. Legalábbis az a része, ami rossz volt. Viszont a lányom határozottan fontos nekem, fontosabb, mint az emlékeim. Azt szeretném, ha mindent meg tudna beszélni velem, akár egy olyan esetet is, amikor egy férfi erőszakos vele. Ki védje meg őt, ha nem én?

-          Pontosan tudja, hogy mennyire szereted, és hogy bármivel kapcsolatban megbízhat benned – karolta át a vállamat Edward. – Szerintem adj neki egy kis időt, és magától el fogja mondani, hogy mi történt.

-          Gondolod? – kérdeztem bizonytalanul.

-          Egészen biztos vagyok benne. Anne nagyon érzelmes, és kedves lány, a tetejébe pedig nagyon őszinte lény is, nem fogja tudni sokáig magában tartani a dolgot – válaszolta azonnal.

-          Rendben, megbízom benned. Általában igazad van vele kapcsolatban – bólintottam rá.

-          Talán még nálad is jobban ismerem, és ezt ne vedd sértésnek – mondta bocsánatkérően.

-          Egyáltalán nem veszem sértésnek. Mindig is egy hullámhosszon voltatok. Valahogy eredendően megértitek egymást – gondolkodtam el. Talán mégiscsak összeillik Edward és Anne? Nem, ez butaság. Csak azért érzem most így, mert tetszene, ha a lányomnak ilyen férje lenne, de nem lennének jó párosítás. Túlságosan egyformák. Én hiszek abban, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Anne-hez egy másik férfi lesz a tökéletes, csak még azt nem tudom, hogy ki, de egyszer ki fog derülni, csak türelmesen ki kell várnunk amíg megtörténik…