129.
fejezet
SZIASZTOK! SZERETNÉK MINDENKINEK BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT, ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNNI, MIVEL EZ AZ UTOLSÓ FEJEZET AZ IDEI ÉVBEN. A KÖVETKEZŐ FRISSÍTÉS MÁR 2013-BAN LESZ. MÉGHOZZÁ 2013.01.03-ÁN. ADDIG IS SOK PUSZI MINDENKINEK. DRUSILLA
(Nadine
szemszöge)
Miután
eltöröltük Rose emlékeit úgy gondoltam, hogy itt az ideje annak, hogy megnézzem
mi történik Kathy és Gabriel háza táján. Tudtam, hogy nem illik leskelődni, de
végül is, én csak egy pillanatra kukkantok be, azután már itt sem vagyok.
Egyszerűen csak tudnom kell, hogy végre abbahagyja-e már a barátnőm a
makacskodást. Na jó, tudom, nem lehetnek együtt örökké, de akkor is. Legalább
egy icipici boldogságot kívánok nekik.
-
Valaki tényleg figyelt, vagy csak azért
mondtad, hogy beengedjelek az ágyamba? – kérdezte Kathy kissé zavarban. Hohó,
miről maradtam le? Kathy és Gabriel egy ágyban alszik, vagy legalábbis fekszik?
Ez már határozottan haladás.
-
Tényleg volt valaki a házban. Éreztem a
jelenlétét, de korántsem biztos, hogy rossz szándékkal érkezett. Nem éreztem
negatív energiákat felőle, de a biztonság kedvéért jobban örülnék, ha itt
maradhatnék veled. Ha gondolod, akkor örömmel hozok magamnak egy széket, és ott
éjszakázom – ajánlotta fel azonnal lovagiasan.
-
Öhm… elég nagy ez az ágy kettőnknek, azt
hiszem – harapott az ajkába.
-
Örülök, hogy ezt hallom – simította meg
az arcát Gabriel.
-
Azért tartsuk magunkat a megállapodáshoz
– nyelt egy nagyot barátnőm.
-
Természetesen – vágta rá Gabriel. –
Semmi olyasmit nem fogok tenni, amit nem szeretnél te is – húzta közelebb
magához óvatosan.
-
Honnan veszed, hogy ezt például
szeretném? – kérdezte megilletődve.
-
Onnan, hogy emlékszem rá, hogy mit
szeretsz, ahogy te is pontosan emlékszel arra, hogy én mit szeretek – mondta
határozottan Gabriel.
-
Attól, hogy emlékszem, még nem kell,
hogy a múlt megismételje önmagát – vágta rá Kathy azonnal.
-
Legutóbb nem voltál ennyire ellenálló –
állapította meg Gabriel kissé bosszúsan.
-
Legutóbb nem tudtam, hogy te egy égi
vagy, aki megközelíthetetlen hosszú távon a számomra. Az egyik pillanatban még
velem voltál, azután elkezdődtek a boszorkányüldözések és el is tűntél, ahogy
jöttél. Akkor azt hittem, hogy cserbenhagytál. Nem volt kitől segítséget
kérnem. Nem volt, aki átöleljen, amikor rettegtem azokkal a férfiakkal lenni,
akik meggyilkolták a nővéremet, mert kedves lány. Akkor azt hiszem, hogy
gyűlöltelek téged – sóhajtott fel.
-
Nem gyűlöltél, csak féltél, és nem
tudtad, hogy miért hagytalak el – javította ki Gabriel. – Tudom, hogy nem
voltam melletted, de figyeltelek és vigyáztam rád odafentről. Szerettem volna
jóvátenni a hibámat, hogy normális életre vágytam. Hidd el, létezésem
legnehezebb döntése volt, hogy ott hagytalak téged. Magammal akartalak vinni,
de nem voltam rá képes. Féltem, hogy egy életre eltaszítanál magad mellől. Ez
pedig egy örökkévalóságon át lehetetlen gondolatnak bizonyult a számomra.
-
Miért, mi lett volna, hogyha magaddal
viszel? – kérdezte Kathy kíváncsian. Na ez a dolog engem is nagyon érdekelt.
Nagyon, de nagyon.
-
Ha magammal viszek egy halandót az égbe,
és vállalja velem együtt, hogy soha többé nem mehet vissza a földre, akkor
feleségül vehetem. Ez az egyetlen lehetősége annak, hogy feleséget találjunk –
magyarázta Gabriel.
-
Na, ez érdekes, még soha nem hallottam
erről a lehetőségről – gondolkodtam hangosan.
-
Mi történik? – jelent meg mellettem
Nathan.
-
Éppen most tudtam meg, hogy van
lehetőség arra, hogy az égiek megházasodjanak – vigyorodtam el.
-
Hé, álljunk csak meg – nézett rám Nathan
döbbenten. – Azt mondod, hogy mégis van esély Gabriel és Kathy szerelmének?
-
Igen, pontosan ezt mondom – vágtam rá
vidáman. – Viszont a kivitelezés még nem olyan egyszerű, mint ahogy az ember
gondolná – haraptam az ajkamba.
-
Mire gondolsz? – kérdezte szerelmem
kíváncsian.
-
Arra, hogy Gabriel azt mondta, hogy
elhozhatta volna magával Kathy-t, amikor még ember volt – magyaráztam lelkesen.
– Gabriel azt mondta, hogy csak embert vihetett volna magával, aki soha többé
nem mehetett volna. Viszont az nem tudom, hogy ezt úgy értette, hogy egyáltalán
nem, égiként sem, vagy pedig a lelkére gondolt, hogy többé nem születhet újjá.
-
Hm… azt hiszem, hogy ezt ki tudjuk
deríteni – villantak meg Nathan szemei.
-
Hogyan? – néztem rá kíváncsian. Mégsem
jelenhetek meg csak úgy Gabriel előtt, hogy kérdőre vonjam, hogyan vehetné el
feleségül a barátnőmet.
-
Valóban nem, de szerintem Ezekielt és
Malakiást is érdekelné a gondolat, amit most felvetettél. Hiszen a testvérük
örökké boldog lehetne Kathy oldalán.
-
Ez is igaz – egyeztem bele azonnal. –
Helyes, akkor gyere és menjünk, kérdezzük meg.
-
Hé, veszélyben lehetnek – vágta rá
Nathan határozottan.
-
Igazad van – jöttem azonnal zavarba. –
Nem szabad elhanyagolnom a védelmüket, még akkor sem, hogyha a jövőjüket is
szeretném megmenteni.
-
Mit szólnál hozzá, hogyha csak te
mennél, én pedig addig figyelnék Kathy-re és Gabrielre, közben pedig ránéznék
Rose-ra és a családjára is – ajánlotta a lehetőséget szerelmem.
-
Hm… ez egy jó ötletnek tűnik – fontoltam
meg az ajánlatát. – Sietek vissza, szívem – nyomtam gyors csókot a szájára.
Azután pedig már el is tűntem, hogy a nagyteremben bukkanjak fel újra.
-
Mit kívánsz tőlünk, Nadine? – kérdezte
Malakiás azonnal.
-
A segítségeteket szeretném kérni –
kezdtem bele.
-
Nocsak, ezek szerint rájöttél, hogy mit
rejtenek a szavaim – mosolyodott el mentorom.
-
Hát az még nem biztos, de talán – mondtam
elégedetten.
-
Tehát, megtudhatjuk, hogy miért jöttél?
– kérdezte Malakiás kíváncsian.
-
Hallottam valamit és kíváncsi vagyok,
hogy kivitelezhető-e – kezdtem bele határozottan.
-
Nos, tudom, hogy mit szeretnél, most már
biztos vagyok benne, de a válaszunk nem, határozott nem – mondta Malakiás
határozottan.
-
Miért nem, hisz akkor boldogok
lehetnének – néztem rájuk döbbenten. Hát nem akarják, hogy a testvérük boldog
legyen? Miért nem segítenek?
-
Azért nem, mert ezt nem mi fogjuk
eldönteni helyettük – mondta határozottan.
-
Nem is nektek kell eldöntenetek, bőven
elég, hogyha ők tudják, hogy mit akarnak. Kérlek, ebbe ne avatkozz bele –
mondta Malakiás határozottan. – A testvérünk megtette az első lépést azzal,
hogy elmondta Kathy-nek a lehetőséget, a többi már csak rajtuk múlik.
-
Tehát nem ellenzitek a lehetőséget, csak
rájuk hagyjátok a döntést? – kérdeztem felvillanyozva.
-
Ahogy mondod – vágta rá Malakiás
azonnal.
-
Ez remek – dörzsöltem össze a két tenyeremet.
-
Azért még ne vegyél mérget semmire, mert
minden csak Kathy-n múlik tulajdonképpen.
-
Ajaj, akkor viszont bajban vagyunk –
forgattam meg a szemeimet. Kathy soha nem fog beleegyezni a dologba. Ismerem
már annyira.
-
Ne légy kishitű, leányom – szólt rám
Ezekiel.
-
Igen, igaza van, elnézést kérek –
hajtottam meg magam előtte.
-
Nincs semmi gond, mi is szurkolunk nekik
– vágta rá Malakiás mosolyogva. - Most viszont menj, és vigyázz a védenceidre
és persze magatokra is – adta ki az utasítást határozottan.
-
Igen, rendben – bólintottam rá azonnal.
– Köszönöm.
-
Nincs mit, Nadine. Mi magunk is azt
szeretnénk, hogyha boldogok lennének, de ez nem a mi döntésünk lesz – mondta
Ezekiel kedvesen. – Most viszont menj – bocsátottak el. – Még feladatod van,
mielőtt segíthetnél nekik.
-
Nem azt mondták, hogy…
-
Mint a barátnőddel, és mint
beosztottaddal beszélgethetsz Kathy-vel magánjellegű dolgokról is – mondta
mentorom vigyorogva.
-
Köszönöm – lelkesedtem fel. Majd
eltűntem egy szempillantás alatt, és visszamentem Roselie-hoz és a családjához.
Először rajtuk segítek, majd utána foglalkozom Kathy és Gabriel ügyével…
(Rosalie
szemszöge)
Ott
álltam megkövültem a konyha közepén, és egyszerűen nem emlékeztem rá, hogy mi
történik.
-
Aro é a testvérei engedélyezték, hogy
távozzunk – jelent meg Carlisle mosolyogva.
-
Oh, te jó ég – vigyorodtam el azonnal.
-
Igen, vacsora után elkezdhetnek
csomagolni a gyerekek is, mert reggel indulunk – mondta Carlisle határozottan.
– Alice már mindent elintézett hazáig.
-
Ez nagyszerű – mondtam lelkesen. Végre
vége van ennek az egésznek. Valami azonban motoszkált a fejemben. Egy belső
hang azt súgta, hogy nem szabad még hazamennünk.
-
Mi a nagyszerű? – jelent meg lányom
kíváncsian testvére oldalán.
-
Hazautazunk – vágtam rá lelkesen.
-
Micsoda? – kerekedtek ki a szemei
csalódottan. – Nem, én még nem mehetek haza – rázta meg a fejét komolyan. Nekem
pedig mintha bevillant volna valami. – Találkozóm van Kathy-vel a jövő héten,
és Demetri sem tért még vissza - nézett rám könyörgőn.
-
Talán még maradhatunk egy-két hetet –
adtam meg magam. Úgy éreztem, hogy ez a helyes. Nem tudom, hogy miért, de ez
lesz a legjobb Anne számára. Így nyugodtan lezárhatja az itteni dolgait, és
elindulhat a jövője felé, akármerre is vezeti az útja, én biztosan támogatni
fogom.
-
Micsoda? – hökkent meg ezúttal Edward. –
Te teljesen megőrültél? – kérdezte idegesen. – Örüljünk, hogy mehetünk
mindannyian és induljunk minél előbb, addig amíg elengednek. Ne légy ostoba.
Majd Anne ír levelet a barátnőjének és Demetrinek is, ha nagyon akar.
-
Nem, Edward. Ezt neki kell lezárnia, úgy
érzem.
-
Úgy érzed, vagy csak nem akarsz
összeveszni a lányoddal megint? – kérdezte kíváncsian. Tudtam, hogy most csak
az én gondolataimra koncentrál.
-
Ezt súgják az ösztöneim, ebben egészen
biztos vagyok most, úgyhogy nem tudsz eltéríteni a terveimtől – válaszoltam
teljes meggyőződéssel.
-
Jó, akkor veletek maradok – bólintott
rá. Legnagyobb meglepetésemre. Edward most tényleg ilyen simán belement a
dologba, csak azért, mert nekem megérzésem támadt? Kérdeztem magamtól
gondolatban. – Az anyai megérzésnél nincs erősebb a világon. Láttam már
néhányszor ilyet – válaszolta a gondolataimra.
-
Nem hiszem, hogy jó ötlet különválni –
állapította meg Jasper.
-
Nem lesz baj, Alice majd figyeli Aro
döntéseit, és értesítjük őket, ha baj van – mondta Carlisle. – Viszont az
gyanús lenne, ha senki sem akarna elmenni Volterrából a családból miután
engedélyt kértem a távozásra – fűzte még hozzá.
-
Ez sajnos igaz – állt rögtön a férje
mellé Esme.
-
Akkor mi négyen maradunk – vágtam rá.
-
Négyen? – húzta össze a szemeit Emmett.
-
Igen, Anne, Edward, te, és én –
válaszoltam azonnal. – Gabriel pedig elmegy a többiekkel.
-
Na ne, nem foglak itt hagyni titeket –
rázta meg a fejét fiam azonnal.
-
Itt fogsz hagyni minket, mert vágysz a
szabadságra. Az erdőre, amit ismersz és szeretsz. Tudom, hogy nehezen viseled a
korlátokat és itt nem vagy boldog, úgyhogy edd meg a vacsorádat és csomagolj,
mert hazamész, hogy szabad légy, amilyen mindig is voltál.
-
Nem akarlak itt hagyni titeket. Honnan
fogom akkor tudni, hogy szükségetek van-e a segítségünkre.
-
Tudni fogod, itt benn, hogyha
megtörténik – tettem a szívére a kezem.
-
Anya – tette a kezét az enyémre.
-
Nem lesz semmi baj, megígérem neked, de
tudom, hogy itt nem vagy boldog – simítottam végig az arcán. Egyébként is,
legalább egy gyermekem legyen szabad, ha már a másik kalitkába készül vonulni,
mert úgy érzem, hogy arra tartunk. Érzem Anne-n, hogy már meghozta a döntést,
de még nem meri megmondani, vagy még egy kicsit vívódik magában.
-
Jól van, de ha bármi történik veletek,
én kiirtom ezt a helyet úgy, hogy még az emlékük sem marad fenn – mondta
ellentmondást nem tűrve.
-
Nem lesz semmi baj, édesem – öleltem
magamhoz nyugtatóan. – Vacsorázz meg, és csomagolj – nyomtam puszit az arcára.
-
Nem vagyok éhes – mondta kedvtelenül.
-
Dehogynem – kuncogtam fel. – Hiszen te
mindig éhes vagy, ahogy az apád is az volt emberkorában. Egyébként is,
szükséged lesz az erődre a hazaúthoz – mondtam komolyan. – Anne, kicsim, te is
vacsorázz meg.
-
Rendben, anya – mondta lelkesen, és már
le is ült az asztalhoz. Hát igen, a fiam örül, hogy elmehet, de boldogtalan,
hogy mi nem tartunk vele. A lányom boldog, hogy maradunk, de holnap már meg fog
őrülni az ikertestvére hiányától. Jól ismerem a gyermekeimet, és tudom, hogy
most nagyon nehéz időszak vár ránk, és rájuk is, de egyszer csak megoldódik
minden.
-
Ne maradjunk mi is? – kérdezte Jasper
idegesen. – Nem tetszik nekem ez a dolog.
-
Ne, Jasper, menjetek csak. Nem fognak
bántani minket – mondta Edward határozottan. – Rosalie és Emmett vámpírként
egyáltalán nem érdekli Arót, én nem jönnék rosszul, de el van nélkülem, hiszen
hasonlóak az adottságai. Aki a legjobban kellene neki az Alice, úgyhogy neki
minél előbb el kell tűnnie. Anne-t pedig majd kijuttatjuk. Egyelőre nincs mitől
félnünk.
-
Hogy érted, hogy egyelőre? – lepődött
meg Jasper, és Emmett is.
-
Majd Carlisle elmondja – legyintettem. –
A lényeg, hogy nincs félnivalónk, és csak egy rövid időről van szó, amit egymás
nélkül töltünk. Legfeljebb egy-két hét.
-
Rendben, legyen, ahogy akarjátok, de
szerintem ez egy nagyon rossz ötlet – egyezett bele végül Jasper is.
-
Nagymamaként nagyon ellenzem, de
anyaként megértelek – ölelt magához Esme.
-
Köszönöm – szorítottam én is magamhoz őt
egy pillanatra. – Egyél csak, drágám, addig én összecsomagolok neked is –
simogatta meg Gabriel hátát.
-
Kösz, nagyi – motyogta két falat között.
Na, csak megjött az étvágya, ahogy mindig, az én nagy, torkos, jóképű fiam.