The Beauty and the Bear - 129. fejezet

129. fejezet

SZIASZTOK! SZERETNÉK MINDENKINEK BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT, ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNNI, MIVEL EZ AZ UTOLSÓ FEJEZET AZ IDEI ÉVBEN. A KÖVETKEZŐ FRISSÍTÉS MÁR 2013-BAN LESZ. MÉGHOZZÁ 2013.01.03-ÁN. ADDIG IS SOK PUSZI MINDENKINEK. DRUSILLA

(Nadine szemszöge)

Miután eltöröltük Rose emlékeit úgy gondoltam, hogy itt az ideje annak, hogy megnézzem mi történik Kathy és Gabriel háza táján. Tudtam, hogy nem illik leskelődni, de végül is, én csak egy pillanatra kukkantok be, azután már itt sem vagyok. Egyszerűen csak tudnom kell, hogy végre abbahagyja-e már a barátnőm a makacskodást. Na jó, tudom, nem lehetnek együtt örökké, de akkor is. Legalább egy icipici boldogságot kívánok nekik.

-          Valaki tényleg figyelt, vagy csak azért mondtad, hogy beengedjelek az ágyamba? – kérdezte Kathy kissé zavarban. Hohó, miről maradtam le? Kathy és Gabriel egy ágyban alszik, vagy legalábbis fekszik? Ez már határozottan haladás.

-          Tényleg volt valaki a házban. Éreztem a jelenlétét, de korántsem biztos, hogy rossz szándékkal érkezett. Nem éreztem negatív energiákat felőle, de a biztonság kedvéért jobban örülnék, ha itt maradhatnék veled. Ha gondolod, akkor örömmel hozok magamnak egy széket, és ott éjszakázom – ajánlotta fel azonnal lovagiasan.

-          Öhm… elég nagy ez az ágy kettőnknek, azt hiszem – harapott az ajkába.

-          Örülök, hogy ezt hallom – simította meg az arcát Gabriel.

-          Azért tartsuk magunkat a megállapodáshoz – nyelt egy nagyot barátnőm.

-          Természetesen – vágta rá Gabriel. – Semmi olyasmit nem fogok tenni, amit nem szeretnél te is – húzta közelebb magához óvatosan.

-          Honnan veszed, hogy ezt például szeretném? – kérdezte megilletődve.

-          Onnan, hogy emlékszem rá, hogy mit szeretsz, ahogy te is pontosan emlékszel arra, hogy én mit szeretek – mondta határozottan Gabriel.

-          Attól, hogy emlékszem, még nem kell, hogy a múlt megismételje önmagát – vágta rá Kathy azonnal.

-          Legutóbb nem voltál ennyire ellenálló – állapította meg Gabriel kissé bosszúsan.

-          Legutóbb nem tudtam, hogy te egy égi vagy, aki megközelíthetetlen hosszú távon a számomra. Az egyik pillanatban még velem voltál, azután elkezdődtek a boszorkányüldözések és el is tűntél, ahogy jöttél. Akkor azt hittem, hogy cserbenhagytál. Nem volt kitől segítséget kérnem. Nem volt, aki átöleljen, amikor rettegtem azokkal a férfiakkal lenni, akik meggyilkolták a nővéremet, mert kedves lány. Akkor azt hiszem, hogy gyűlöltelek téged – sóhajtott fel.

-          Nem gyűlöltél, csak féltél, és nem tudtad, hogy miért hagytalak el – javította ki Gabriel. – Tudom, hogy nem voltam melletted, de figyeltelek és vigyáztam rád odafentről. Szerettem volna jóvátenni a hibámat, hogy normális életre vágytam. Hidd el, létezésem legnehezebb döntése volt, hogy ott hagytalak téged. Magammal akartalak vinni, de nem voltam rá képes. Féltem, hogy egy életre eltaszítanál magad mellől. Ez pedig egy örökkévalóságon át lehetetlen gondolatnak bizonyult a számomra.

-          Miért, mi lett volna, hogyha magaddal viszel? – kérdezte Kathy kíváncsian. Na ez a dolog engem is nagyon érdekelt. Nagyon, de nagyon.

-          Ha magammal viszek egy halandót az égbe, és vállalja velem együtt, hogy soha többé nem mehet vissza a földre, akkor feleségül vehetem. Ez az egyetlen lehetősége annak, hogy feleséget találjunk – magyarázta Gabriel.

-          Na, ez érdekes, még soha nem hallottam erről a lehetőségről – gondolkodtam hangosan.

-          Mi történik? – jelent meg mellettem Nathan.

-          Éppen most tudtam meg, hogy van lehetőség arra, hogy az égiek megházasodjanak – vigyorodtam el.

-          Hé, álljunk csak meg – nézett rám Nathan döbbenten. – Azt mondod, hogy mégis van esély Gabriel és Kathy szerelmének?

-          Igen, pontosan ezt mondom – vágtam rá vidáman. – Viszont a kivitelezés még nem olyan egyszerű, mint ahogy az ember gondolná – haraptam az ajkamba.

-          Mire gondolsz? – kérdezte szerelmem kíváncsian.

-          Arra, hogy Gabriel azt mondta, hogy elhozhatta volna magával Kathy-t, amikor még ember volt – magyaráztam lelkesen. – Gabriel azt mondta, hogy csak embert vihetett volna magával, aki soha többé nem mehetett volna. Viszont az nem tudom, hogy ezt úgy értette, hogy egyáltalán nem, égiként sem, vagy pedig a lelkére gondolt, hogy többé nem születhet újjá.

-          Hm… azt hiszem, hogy ezt ki tudjuk deríteni – villantak meg Nathan szemei.

-          Hogyan? – néztem rá kíváncsian. Mégsem jelenhetek meg csak úgy Gabriel előtt, hogy kérdőre vonjam, hogyan vehetné el feleségül a barátnőmet.

-          Valóban nem, de szerintem Ezekielt és Malakiást is érdekelné a gondolat, amit most felvetettél. Hiszen a testvérük örökké boldog lehetne Kathy oldalán.

-          Ez is igaz – egyeztem bele azonnal. – Helyes, akkor gyere és menjünk, kérdezzük meg.

-          Hé, veszélyben lehetnek – vágta rá Nathan határozottan.

-          Igazad van – jöttem azonnal zavarba. – Nem szabad elhanyagolnom a védelmüket, még akkor sem, hogyha a jövőjüket is szeretném megmenteni.

-          Mit szólnál hozzá, hogyha csak te mennél, én pedig addig figyelnék Kathy-re és Gabrielre, közben pedig ránéznék Rose-ra és a családjára is – ajánlotta a lehetőséget szerelmem.

-          Hm… ez egy jó ötletnek tűnik – fontoltam meg az ajánlatát. – Sietek vissza, szívem – nyomtam gyors csókot a szájára. Azután pedig már el is tűntem, hogy a nagyteremben bukkanjak fel újra.

-          Mit kívánsz tőlünk, Nadine? – kérdezte Malakiás azonnal.

-          A segítségeteket szeretném kérni – kezdtem bele.

-          Nocsak, ezek szerint rájöttél, hogy mit rejtenek a szavaim – mosolyodott el mentorom.

-          Hát az még nem biztos, de talán – mondtam elégedetten.

-          Tehát, megtudhatjuk, hogy miért jöttél? – kérdezte Malakiás kíváncsian.

-          Hallottam valamit és kíváncsi vagyok, hogy kivitelezhető-e – kezdtem bele határozottan.

-          Nos, tudom, hogy mit szeretnél, most már biztos vagyok benne, de a válaszunk nem, határozott nem – mondta Malakiás határozottan.

-          Miért nem, hisz akkor boldogok lehetnének – néztem rájuk döbbenten. Hát nem akarják, hogy a testvérük boldog legyen? Miért nem segítenek?

-          Azért nem, mert ezt nem mi fogjuk eldönteni helyettük – mondta határozottan.

-          Nem is nektek kell eldöntenetek, bőven elég, hogyha ők tudják, hogy mit akarnak. Kérlek, ebbe ne avatkozz bele – mondta Malakiás határozottan. – A testvérünk megtette az első lépést azzal, hogy elmondta Kathy-nek a lehetőséget, a többi már csak rajtuk múlik.

-          Tehát nem ellenzitek a lehetőséget, csak rájuk hagyjátok a döntést? – kérdeztem felvillanyozva.

-          Ahogy mondod – vágta rá Malakiás azonnal.

-          Ez remek – dörzsöltem össze a két tenyeremet.

-          Azért még ne vegyél mérget semmire, mert minden csak Kathy-n múlik tulajdonképpen.

-          Ajaj, akkor viszont bajban vagyunk – forgattam meg a szemeimet. Kathy soha nem fog beleegyezni a dologba. Ismerem már annyira.

-          Ne légy kishitű, leányom – szólt rám Ezekiel.

-          Igen, igaza van, elnézést kérek – hajtottam meg magam előtte.

-          Nincs semmi gond, mi is szurkolunk nekik – vágta rá Malakiás mosolyogva. - Most viszont menj, és vigyázz a védenceidre és persze magatokra is – adta ki az utasítást határozottan.

-          Igen, rendben – bólintottam rá azonnal. – Köszönöm.

-          Nincs mit, Nadine. Mi magunk is azt szeretnénk, hogyha boldogok lennének, de ez nem a mi döntésünk lesz – mondta Ezekiel kedvesen. – Most viszont menj – bocsátottak el. – Még feladatod van, mielőtt segíthetnél nekik.

-          Nem azt mondták, hogy…

-          Mint a barátnőddel, és mint beosztottaddal beszélgethetsz Kathy-vel magánjellegű dolgokról is – mondta mentorom vigyorogva.

-          Köszönöm – lelkesedtem fel. Majd eltűntem egy szempillantás alatt, és visszamentem Roselie-hoz és a családjához. Először rajtuk segítek, majd utána foglalkozom Kathy és Gabriel ügyével…

(Rosalie szemszöge)

Ott álltam megkövültem a konyha közepén, és egyszerűen nem emlékeztem rá, hogy mi történik.

-          Aro é a testvérei engedélyezték, hogy távozzunk – jelent meg Carlisle mosolyogva.

-          Oh, te jó ég – vigyorodtam el azonnal.

-          Igen, vacsora után elkezdhetnek csomagolni a gyerekek is, mert reggel indulunk – mondta Carlisle határozottan. – Alice már mindent elintézett hazáig.

-          Ez nagyszerű – mondtam lelkesen. Végre vége van ennek az egésznek. Valami azonban motoszkált a fejemben. Egy belső hang azt súgta, hogy nem szabad még hazamennünk.

-          Mi a nagyszerű? – jelent meg lányom kíváncsian testvére oldalán.

-          Hazautazunk – vágtam rá lelkesen.

-          Micsoda? – kerekedtek ki a szemei csalódottan. – Nem, én még nem mehetek haza – rázta meg a fejét komolyan. Nekem pedig mintha bevillant volna valami. – Találkozóm van Kathy-vel a jövő héten, és Demetri sem tért még vissza - nézett rám könyörgőn.  

-          Talán még maradhatunk egy-két hetet – adtam meg magam. Úgy éreztem, hogy ez a helyes. Nem tudom, hogy miért, de ez lesz a legjobb Anne számára. Így nyugodtan lezárhatja az itteni dolgait, és elindulhat a jövője felé, akármerre is vezeti az útja, én biztosan támogatni fogom.

-          Micsoda? – hökkent meg ezúttal Edward. – Te teljesen megőrültél? – kérdezte idegesen. – Örüljünk, hogy mehetünk mindannyian és induljunk minél előbb, addig amíg elengednek. Ne légy ostoba. Majd Anne ír levelet a barátnőjének és Demetrinek is, ha nagyon akar.

-          Nem, Edward. Ezt neki kell lezárnia, úgy érzem.

-          Úgy érzed, vagy csak nem akarsz összeveszni a lányoddal megint? – kérdezte kíváncsian. Tudtam, hogy most csak az én gondolataimra koncentrál.

-          Ezt súgják az ösztöneim, ebben egészen biztos vagyok most, úgyhogy nem tudsz eltéríteni a terveimtől – válaszoltam teljes meggyőződéssel.

-          Jó, akkor veletek maradok – bólintott rá. Legnagyobb meglepetésemre. Edward most tényleg ilyen simán belement a dologba, csak azért, mert nekem megérzésem támadt? Kérdeztem magamtól gondolatban. – Az anyai megérzésnél nincs erősebb a világon. Láttam már néhányszor ilyet – válaszolta a gondolataimra.

-          Nem hiszem, hogy jó ötlet különválni – állapította meg Jasper.

-          Nem lesz baj, Alice majd figyeli Aro döntéseit, és értesítjük őket, ha baj van – mondta Carlisle. – Viszont az gyanús lenne, ha senki sem akarna elmenni Volterrából a családból miután engedélyt kértem a távozásra – fűzte még hozzá.

-          Ez sajnos igaz – állt rögtön a férje mellé Esme.

-          Akkor mi négyen maradunk – vágtam rá.

-          Négyen? – húzta össze a szemeit Emmett.

-          Igen, Anne, Edward, te, és én – válaszoltam azonnal. – Gabriel pedig elmegy a többiekkel.

-          Na ne, nem foglak itt hagyni titeket – rázta meg a fejét fiam azonnal.

-          Itt fogsz hagyni minket, mert vágysz a szabadságra. Az erdőre, amit ismersz és szeretsz. Tudom, hogy nehezen viseled a korlátokat és itt nem vagy boldog, úgyhogy edd meg a vacsorádat és csomagolj, mert hazamész, hogy szabad légy, amilyen mindig is voltál.

-          Nem akarlak itt hagyni titeket. Honnan fogom akkor tudni, hogy szükségetek van-e a segítségünkre.

-          Tudni fogod, itt benn, hogyha megtörténik – tettem a szívére a kezem.

-          Anya – tette a kezét az enyémre.

-          Nem lesz semmi baj, megígérem neked, de tudom, hogy itt nem vagy boldog – simítottam végig az arcán. Egyébként is, legalább egy gyermekem legyen szabad, ha már a másik kalitkába készül vonulni, mert úgy érzem, hogy arra tartunk. Érzem Anne-n, hogy már meghozta a döntést, de még nem meri megmondani, vagy még egy kicsit vívódik magában.

-          Jól van, de ha bármi történik veletek, én kiirtom ezt a helyet úgy, hogy még az emlékük sem marad fenn – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Nem lesz semmi baj, édesem – öleltem magamhoz nyugtatóan. – Vacsorázz meg, és csomagolj – nyomtam puszit az arcára.

-          Nem vagyok éhes – mondta kedvtelenül.

-          Dehogynem – kuncogtam fel. – Hiszen te mindig éhes vagy, ahogy az apád is az volt emberkorában. Egyébként is, szükséged lesz az erődre a hazaúthoz – mondtam komolyan. – Anne, kicsim, te is vacsorázz meg.

-          Rendben, anya – mondta lelkesen, és már le is ült az asztalhoz. Hát igen, a fiam örül, hogy elmehet, de boldogtalan, hogy mi nem tartunk vele. A lányom boldog, hogy maradunk, de holnap már meg fog őrülni az ikertestvére hiányától. Jól ismerem a gyermekeimet, és tudom, hogy most nagyon nehéz időszak vár ránk, és rájuk is, de egyszer csak megoldódik minden.

-          Ne maradjunk mi is? – kérdezte Jasper idegesen. – Nem tetszik nekem ez a dolog.

-          Ne, Jasper, menjetek csak. Nem fognak bántani minket – mondta Edward határozottan. – Rosalie és Emmett vámpírként egyáltalán nem érdekli Arót, én nem jönnék rosszul, de el van nélkülem, hiszen hasonlóak az adottságai. Aki a legjobban kellene neki az Alice, úgyhogy neki minél előbb el kell tűnnie. Anne-t pedig majd kijuttatjuk. Egyelőre nincs mitől félnünk.

-          Hogy érted, hogy egyelőre? – lepődött meg Jasper, és Emmett is.

-          Majd Carlisle elmondja – legyintettem. – A lényeg, hogy nincs félnivalónk, és csak egy rövid időről van szó, amit egymás nélkül töltünk. Legfeljebb egy-két hét.

-          Rendben, legyen, ahogy akarjátok, de szerintem ez egy nagyon rossz ötlet – egyezett bele végül Jasper is.

-          Nagymamaként nagyon ellenzem, de anyaként megértelek – ölelt magához Esme.

-          Köszönöm – szorítottam én is magamhoz őt egy pillanatra. – Egyél csak, drágám, addig én összecsomagolok neked is – simogatta meg Gabriel hátát.

-          Kösz, nagyi – motyogta két falat között. Na, csak megjött az étvágya, ahogy mindig, az én nagy, torkos, jóképű fiam.

-          Szerintem hagyjuk őket négyesben egy kicsit – javasolta Edward. Én pedig hálás pillantást lövelltem felé, ahogy kisétált az ajtón a családunk többi tagjával együtt…