The Beauty and the Bear - 133. fejezet

133. fejezet

(Nadine szemszöge)

Kíváncsian libbentem be Anne szobájába, ahol Anne éppen az utolsó simításokat végezte a csomagján Demetri pedig csendben figyelte őt az egyik fotelból.

-          Öhm… megkérdezhetem, hogy miért csomagolod át a táskádat, ha már egyszer be volt pakolva? – kérdezte a férfi érdeklődően.

-          Azért, mert én már egyszer becsomagoltam, de az anyám átpakolta, úgyhogy most én visszapakolom azokat a ruhákat, amiket magammal szeretnék vinni – magyarázta Anne a szemeit forgatva.

-          Na és az anyukád miért pakolta át?

-          Mert szép, kényelmes, és leginkább szerinte túl nagy dekoltázsú ruhákat választottam. Úgyhogy kaptam vagy öt garbót – mondta a fejét csóválva.

-          Szerintem te garbóban is tökéletesen festenél, sőt akár egy zsákban is – mondta Demetri teljes meggyőződéssel.

-          Nos, ez nagyon kedves tőled – mondta Anne fülig vörösödve. – Viszont ha valamit nagyon, de nagyon utálok az a garbó. Miért ne élvezhetném egy kis bőrfelületen legalább a napsütést, és a szelet?

-          Ezek nyomós érvek – biccentett Demetri. – Nos, elkészült, hölgyem? – termett Anne mellett, de olyan szorosan, hogy biztos érezte még Dem leheletét is a nyakában.

-          Nem is tudom – nyelt egy nagyot Anne. – Azt hiszem, hogy körbemegyek még egyszer, nehogy valami itt maradjon – rohant be a fürdőbe Anne. Majd bezárta maga mögött az ajtót.

-          Jól vagy? – kérdezte Demetri aggódva az ajtó mögül, úgy öt perccel később.

-          Persze, jól vagyok, csak egy kicsit, megszédültem – válaszolta Anne. Hm… itt valami nem stimmel. Inkább benézek én is abba a fürdőszobába. – Meg tudom csinálni. Csak két nap. Két napig távol tartom magam tőle, és utána megint nem leszünk kettesben egy jó ideig. Csak mély levegő, és essünk túl rajta. Semmit sem akarok tőle, legalábbis most még. Elég bonyolult a helyzet az én kusza érzéseim nélkül is.

-          Idehívjak valakit? Anyukádat?

-          Semmiképpen- kiabált vissza Anne. – Egy perc és megyek, addig esetleg tölts nekem egy pohár vizet.

-          Rendben van, ahogy kívánod – jött rögtön a válasz Demetritől.

-          Nyugalom Anne, semmi sem fog történni, mert még nem akarod… nem a fenét, már hogyne akarnám? Tombolnak a hormonjaim, bár ne tennék. Hogy fogok kibírni két napot vele kettesben úgy, hogy jó messzire elkerülöm. Nem akarok szeretkezni vele, hiszen azt sem tudom, hogy szeretem-e már, de nagyon-nagyon szeretném, ha megcsókolna végre. Még nem élvezi teljes bizalmamat, de már majdnem. Hiszen a levele is… te jó ég a levél, meg kell semmisítenem most, mielőtt még valaki látná rajtam kívül. Ez a dolog nem várhat egy percet sem – határozta el feldúltan. Majd kirontott a fürdőből, a lendületével pedig leöntötte Demetrit a kezében tartott pohár vízzel. – Oh, én nagyon sajnálom – sietett vissza a fürdőbe, hogy megszárogassa Dem ingjét, és a nadrágját egy törölközővel. – Nem akartalak leönteni.

-          Anne – kapta el a kezét Demetri. – Nézz rám, légy szíves – kérte határozottan. Amikor pedig Anne megtette, amit kért folytatta is a mondanivalóját. – Mi a baj? – kérdezte őszinte aggodalommal a hangjában.

-          Ideges vagyok – sóhajtott fel Anne kétségbeesetten.

-          Azt látom, de miért? – kérdezte Dem gyengéd hangon.

-          Nem egyértelmű? Veszélyes játékba keveredtünk mi ketten, és ezt mindketten tudjuk – mondta Anne félve.

-          Nem olyan veszélyes ez a játék, hogyha jól játsszuk mi ketten – kacsintott rá Demetri Anne-re, aki megint rögtön elpirult.

-          Te még csak nem is aggódsz? – kérdezte döbbenten Rose kislánya.

-          Miért? Talán elmondtad Arónak, amit tudsz? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-          Nem, természetesen nem – vágta rá Anne kétségbeesetten. – Még csak az kéne, már elég nagy bajban vagy így is, ahogy én is.

-          Én látom ilyen sötéten a helyzetet – állapította meg Demetri teljesen nyugodtan. A szemében viszont látszott, hogy azért nem annyira magabiztos, mint amennyire szeretne az lenni.

-          Örülök, hogy te várod a halálod, mert én nem – morogta Anne az orra alatt.

-          Dehogy várom a halálom, de ha elhitetjük Aróval, hogy nagyon is jól sikerült ez a két nap, akkor egy ideig biztosan békén hagy minket – suttogta Demetri a lány fülébe, vagy inkább búgta, ez nézőpont kérdése.

-          Mi nem fogunk… én még biztosan nem… nem vagyok rá készen… eszedbe se jusson, mert…

-          Hé, nyugalom, semmi olyasmire nem gondoltam – ölelte át szorosan Demetri. – Semmi kedvem letépni ilyen fiatalon egy gyönyörű virágszálat. Én is tudom, hogy még nem vagy készen. Még fenyegetned sem kell – fűzte még hozzá kuncogva. – Eszembe sem jutott semmi tisztátalan gondolat, erre akár meg is esküszöm neked.

-          Akkor jó, mert nekem még csak ötletem sincs, hogy mire gondolsz, ami megoldja a gondjainkat, de kényszerből nem fogok tenni semmit.

-          Tudom, és azt én magam sem akarnám – simított végig az arcán Dem. – Csak bízz bennem a hétvégén, jó? Lassú lépések, egy kis remény, ennyit kell nyújtanunk Arónak, és nem többet.

-          Lassú lépések? Arónál? Szerintem inkább a rohamot kedveli, és szerintem te is – húzta el a száját Anne.

-          Nos, nem tagadom, nekem is imponál a roham bizonyos esetekben, de nem most, nem veled – nézett mélyen Anne szemébe. – Tehát, mehetünk? Meg tudsz bízni bennem két napig? – nyújtotta a kezét Anne felé, aki egy pillanatnyi tétovázás után összekulcsolta az ujjaikat. Demetri pedig felvette a táskát, és már indultak is a házikó felé.

-          Nem kéne átöltöznöd? – kérdezte Anne az ajkába harapva.

-          Gyorsan megszárad, és én nem tudok megfázni – legyintett Demetri.

-          Oké – kapta el a tekintetét Anne az átázott ingről.

-          Miért érzem úgy, hogy vegyes érzelmek kavarognak benned, Anne? – nézett Dem mosolyogva Anne zavart arcára. – Ez csak egy vizes ing.

-          Egy vizes ing, ami éppen rátapad a mellkasodra – vetette ellen a lány szemlesütve.

-          Imádom az ártatlanságodat – kuncogott fel Demetri. – Olyan üdítő a sok… - kezdett bele, de el is harapta a mondatot.

-          Nos, ha nem tetszik valami, akkor akár vissza is mehetsz a nőcskéidhez – forgatta meg a szemeit Anne mérgesen.

-          Ne, kérlek, ne értsd félre, de nekem csakis és kizárólag te jöhetsz már szóba. Nem szándékosan hoztam fel a régi mivoltomat, csak eszembe jutott, hogy te vagy az első, aki nem bújik azonnal az ágyamba gondolkodás nélkül.

-          Egy ideig még biztosan nem is fogok – vágta rá. – Oh, várj, valamit elfelejtettem – szakította ki magát Demetri karjából, majd visszarohant a szobájába. Ahol kikapta a levelet az egyik ruhája rejtekéből, és egy gyertyánál el is égette azt.

-          Mi a gond? – nézte végig Demetri értetlenül a ténykedését.

-          Ezt nem hagyhatom itt, hogy bárki megtalálhassa – mondta Anne, miközben elégette a levelet.

-          Az az én levelem? – lepődött meg Demetri.

-          Természetesen – vágta rá Anne. – Miért? Szerinted kitől kapok én még levelet itt? – forgatta meg a szemeit.

-          Miért égetted el? – tette fel a következő kérdést.

-          Azért, mert már elolvastam, és veszélyes lehet megtartani, legalábbis rád nézve – vágta rá aggódva.

-          Te miattam aggódsz, amikor te vagy a kiszemelt áldozat? – lepődött meg Demetri.

-          Tulajdonképpen miattam kerültél bajba – mondta Anne lesütött szemekkel.

-          Ez nem igaz, és ezt te is tudod – csóválta meg a fejét Demetri keserűen. – Hogyha én nem akartam volna pletykálni rólad, hogy újra láthassalak, akkor most nem lennél itt. Vastagon benne vagyok a bajkeverésben.

-          Ettől én még megpróbálhatlak megvédeni, vagy nem? – kérdezte Anne lágyan.

-          A világ legmegtiszteltetőbb dolga, hogy így érzel – hajolt meg Demetri, majd megcsókolta Anne apró kezét. A meghitt pillanatot azonban hangos üvöltés, majd fájdalmas vergődés szakította félbe.

-          Edward – tépte ki magát Demetri kezei közül Anne. Majd a hang felé kezdett rohanni. Én pedig azonnal követtem, ahogy Dem is. – Hagyd békén, te cafka – kiabált rá Anne Jane-re, aki éppen Edwardot kínozta.

-          Megkaphatod te is, ami jár – akart Anne-re mosolyogni, de Demetri azonnal elé ugrott, így ő kapta meg azt a fájdalmat, amit Jane Anne-nek szánt.

-          Ereszd el őket, vagy megöllek – vetette előre magát Anne. A következő pillanatban pedig a két lány már a földön hevert. Jane azonnal megfogta Anne kezét és kicsavarta, mire a lány hangosan felsikoltott.

-          Nos, először is, kevés vagy te ahhoz cicuskám, hogy megölj, viszont ez a reccsenés könnyűszerrel lehetett volna a nyakad is – suttogta a fülébe Jane fenyegetően.

-          Mi a fészkes fene folyik itt? – jelent meg Emmett és Rose. – Azonnal ereszd el a lányomat – ugrott rá Jane-re Rosalie, még mielőtt bármit is reagálhatott volna a perszóna.

-          Megtudhatnám, hogy mi folyik itt? – jelent meg a folyosón Aro is. Feltételezhetően nem véletlenül, hanem ezt inkább jól kitervelték Rosalie és a családja ellen.

-          Jane megtámadott – vágta rá Edward.

-          Jane, miért tettél ilyet? – fordult Aro tettetett meglepetéssel a testőre felé.

-          Meg akarta akadályozni, hogy Anne és Demetri elutazhasson, a te határozott kérésed ellenére – vágta rá Jane, miközben lelökte magáról a döbbent Rosalie-t.

-          Igaz ez, Edward? – fordult vissza Edward felé.

-          Nem akartam megakadályozni. Csupán szerettem volna köszönni az unokahúgomnak, de az utamat állta és kínozni kezdett – mondta Edward határozottan. – Nézd csak meg nyugodtan – nyújtotta Aro felé a kezét azonnal, amit azonnal el is fogadott.

-          Jane, kedvesem, Edward igazat mond. Nyilván félreértetted a helyzetet – nézett Aro a lányra.

-          Sajnálom, Mester – hajolt meg mélyen előtte. – Kérlek, büntess meg belátásod szerint a tévedésemért.

-          Azt hiszem, hogy arra azért nem lesz szükség – rázta meg a fejét Aro. Na persze, hogyha más lenne, akkor Aro gondolkodás nélkül halálra ítélte volna.

-          Mi az, hogy nem lesz rá szükség? Ránk támadt – vetette ellen Anne. – Így bánsz a vendégekkel?

-          Kedvesem, természetesen tisztelem a vendégeimet. Talán tehetek egy javaslatot, ami visszautasíthatatlan lesz a számodra – húzta magához Anne-t Aro. Majd a fülébe kezdett suttogni.

-          Rendben van – sóhajtott fel megadóan Anne. Bár látszott rajta, hogy nem szívesen teszi.

-          Akkor, most, hogy mindent megbeszéltünk már mehettek is a kisházba. Anne éppen az előbb egyezett bele, hogy egy hetet is szívesen ott töltene, és nekem is higgadtan kell kivizsgálnom azt, ami itt történt, úgyhogy jövő hét szombaton érkeznek haza. Ruhákat és elegendő ételt majd küldetek utánatok.

-          Köszönjük – morogta az orra alatt Anne. Majd Demetri is biccentett, de elég aggodalmas arcot vágott. Gondolom neki sem tetszett az, ami történt. Vajon mit súgott Anne fülébe Aro. Olyan halkan mondta, hogy sajnos nem hallottam.

-          Nálam a lépéselőny, bogárkám – jelent meg előttem Lucifer a kezeit dörzsölgetve.

-          Talán most még nyeregben vagy, de ennek hamarosan vége – vágtam vissza. – Előbb kell felkelned ahhoz, hogy legyőzz engem.

-          Hallottad már a mondást, hogy az Ördög nem alszik? – kérdezte kaján vigyorral az arcán. – Ezért is lennék igen hatékony férj például Bella számára – fűzte még hozzá. – Nagyon helyes kis sátánfajzatunk lehetne.

-          Álmodozz csak – forgattam meg a szemeimet unalmamban. Hányszor hallottam már tőle ezt a kamu szöveget? – Nekünk egyébként sem lehet gyerekünk – világosítottam fel a tényekről. Na nem, mintha nem tudná.

-          Dehogynem – vágta rá azonnal. – Például, ha Isabella még ember, amikor megszerzem, akkor nagyon is lehetséges, hogy megtörténjen.

-          Hagyjuk ezt, mert esélyed sem lesz ilyet tenni – legyintettem magabiztosan. Tudom, hogy mi fogunk győzni, képesek vagyunk, ez egészen biztos.

-          Jaj, de felvágták a nyelved. Használnád másra is csacsogáson kívül – villantak meg a szemei.

-          Fúj, mindjárt kijön belőlem az ebéd, már csak a gondolattól is – mondtam rosszullétet imitálva, habár, ha belegondolok nagyon nem kellett erőlködnöm.

-          Remélem, hogy nem bántottam meg a szende kis érzéseidet – vonta fel a szemöldökét. -  Mindenesetre, még nem adtam fel. Jó úton haladok afelé, hogy a Cullen család nagy bajba kerüljön, és neked esélyed se legyen megmenteni az egész családot.

-          Neked nincs esélyed sem arra, hogy bárkinek is árts ebből a családból, úgyhogy akár távozhatsz is. Jobb dolgom is van, mint veled vitatkozni – mondtam határozottan.

-          Most elmegyek, mert ma már elértem, amit akartam, de holnap folytatódik a játszma. Érdekes hetünk lesz a kisházban, nemde? – kacsintott rám. Majd szempillantás alatt eltűnt.

-          Ha rajtam múlik, akkor lehetetlen lesz a közelükbe férkőznöd – kiabáltam utána. Azután pedig visszafordítottam a figyelmemet Anne és Demetri felé.

-          Jól vagy? – kérdezte Demetri aggódva Anne-t.

-          Nem, nem vagyok jól – vágta rá Anne dühösen. – Légy szíves, és tartsd magad távol tőlem – mondta, amikor Dem felajánlotta a karját.

-          Anne? – nézett rá Aro kérdőn.

-          Kérlek, menjünk a nyaralóba – fogadta el végül Anne Demetri jobbját. Mire Aro elvigyorodott.

-          Anne, nem muszáj ezt tenned – állt eléjük Edward.

-          Nem lesz semmi baj, Edward, jól vagyok, de köszönöm – nyomott puszit nagybátyja arcára. – Vigyázzatok magatokra, amíg távol leszek, és ne dühítsétek fel – pislantott Aro felé. Majd mélyen nagybátyja szemébe nézett. Edward pedig alig észrevehetően rákacsintott Anne-re. – Ti jól lesztek? – kérdezte jelentőségteljesen.

-          Ne aggódj, tudunk vigyázni magunkra. Minden rendben lesz – mondta teljes komolysággal. Vajon mit üzent Anne Edwardnak? Ki kell derítenem, hogy mi történik itt a háttérben, mert az egészen biztos, hogy nagyon is jelentőséggel bír ez a néhány pillanatnyi gondolatátvitel, amit olyan óvatosan végeztek el, hogy még Aro figyelmét is elkerülte a dolog. Azt hiszem, hogy Anne-t és Demetrit megfigyelem én, de Edwardot is figyelnie kell valakinek, mert Anne valamitől nagyon megijedt, és Edward tudja, hogy mitől, és meg fogja próbálni megoldani a dolgot az unokahúga kedvéért. Egyiküknek sem eshet bántódása, bármi is történt…