The Beauty and the Bear - 116. fejezet

116. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Már lassan egy hete, hogy itt vagyunk Volterra várában, és az igazat megvallva eddig nem is történt semmi rossz, legnagyobb meglepetésemre. Emmettet és Edwardot mondjuk több, mint nehéz volt visszafogni, amikor Anne-ről volt szó. Gabriel meglehetősen elzárkózott a vár lakóitól, de Anne-ből természetesen előjött a kíváncsi természet, és így örömmel vette, amikor Demetri éppen körbe akarta vezetni valahol. Bár tény, hogy ez nekem sem tetszett, de az is igaz, hogy Anne bája még Arót és a másik két vezetőt is elbűvölte, így Edward szerint semmiféle sötét gondolat meg sem fordult a fejükben. Sőt, egyre inkább csak érdeklődőek lettek a félvérség irányába, ami kifejezetten tetszett, mert egyáltalán nem arra utalt, hogy elutasítanák a dolgot.

-          Elutasítani valóban nem akarják a félvéreket, de gyártani viszont igen. Legalábbis ez megfordult a fejükben. Főleg Aróéban – válaszolta Edward a gondolataimra.

-          Hogy érted ezt? – lepődtem meg.

-          Számtalan lehetőséget rejtene néhány félvér itt a kastélyban – állapította meg Edward.

-          Mégis milyen lehetőséget? – ragadtam meg a vállait.

-          Példának okáért nappal is beszerezhetnének bármit, hiszen a félvérek bőre nem fénylik a napfényben. A vámpíroknál némiképpen gyengébbek, így uralkodhatnának felettük, és a lányok rengeteg lehetőséget tartogatnak. Hiszen, hogyha egy félvér képes megfoganni, akkor igencsak sok gyermeke lehet, akár a vezetőknek is – magyarázta Edward.

-          Jesszusom, ezt mégsem hagyhatjuk – tiltakoztam azonnal. – Bánthatják a lányokat. Ha félvéreket nem is, de az embereket igen. Ráadásul bele sem akarok gondolni, hogy mikre kényszeríthetik őket. Ez borzalmas.

-          Először még kísérletezni akarnak – folytatta Edward.

-          Azt hiszem, hogy eleget hallottam – szorítottam a kezeimet a fülemre. – Ne mondd ki – szólítottam fel határozottan.

-          Mindegy, hogy kimondom, vagy nem mondom ki, akkor is tudod, hogy ki a tökéletes kísérleti nyuszi – mondta kegyetlenül.

-          Anne sosem tenné meg Demetrivel – mondtam határozottan.

-          Én ebben nem lennék olyan biztos. Ez a Volturi ficsúr, bár tenyérbe mászó, de ért a nők nyelvén. Szőlőkosár, és ötven szálas rózsacsokor a szobába, édesség, a kedvenc ételei. Ruhák, cipők és táskák. Mire vágyhat még egy nő ilyen figyelmességeken kívül? – kérdezte bátyám kíváncsian.

-          Őszinte érzelmekre, és gyengédségre – vágtam rá azonnal.

-          Rose, egykor te is bedőltél egy ilyen alaknak – mondta Edward halkan.

-          Ne merészeld felhozni azt a nyavalyás férget – csattantam fel. – Anne pedig nem fogja elkövetni az én hibáimat. Sőt, sokkal, de sokkal okosabb nőt neveltem belőle, mint amilyen én voltam.

-          Lehet, hogy ez a szándékod, de nem tudja, hogy mi járhat azzal, hogyha nem elég gyanakvó – állapította meg Edward.

-          Korai még ilyen dolgokról beszélni neki – mondtam nagyot nyelve.

-          Talán korai, de ha már késő lesz, akkor hiába érzed most úgy, nem kéne elmesélned neki, hogy mi is történhet, hogyha nem elég gyanakvó – simított végig a karomon. – Tudom, hogy nehéz, de talán most megmentheti Anne-t.

-          Ha úgy látom, hogy szükséges, akkor mindenképpen elmondom neki a történetem – mondtam remegő hangon.

-          Rendben, nekem már ez is elég ígéret – bólintott rá bátyám. – Addig is megyek, és megpróbálom magammal csábítani az unokahúgomat egy vacsora erejéig, hogy legalább néhány órát elszakadjon a hódolójától. Mert ha ő élvezi is a kialakult helyzetet, engem kiver a víz ettől a fickótól – indult el a lányom szobája felé.

-          Nem hiszem, hogy olyan nagyon élvezné. Úgy gondolom, hogy ez csak a terve része, miszerint megmenti a családot bármi áron – mondtam idegesen. – Nem lett volna szabad idehoznunk őket.

-          Nem fogom hagyni, hogy Anne feláldozza a szabadságát, vagy önmagát, semmilyen formában – vágta rá Edward. – Bízz bennem.

-          Én bízom benned, és természetesen Emmettben is – néztem mélyen a szemébe. – Csak félek, hogy a lányom önfeláldozó típus.

-          Nos, ezt nem tudom tagadni, de van még remény. Biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani a dolgokat, de akkor nem fújhatsz rám mindig, amikor egyáltalán megpróbálom a lányodat visszahozni a köreinkbe – mondta fogadott bátyám határozottan.

-          Rendben van, ígérem, hogy szabadkezet kapsz, majdnem mindenben – mondtam komolyan.

-          Majdnem? Hm… a semminél ez is több – kuncogott fel. – Tőled ez már teljesítmény – fűzte még hozzá.

-          Most komolyan egy felbőszült anyát próbálsz még idegesebbé tenni? – kérdeztem rámorogva.

-          Ez egyáltalán nem szerepel a terveim között. Kérlek, nyugodj meg, nem akartalak megbántani – ölelt magához gyengéden.

-          Sziasztok – köszönt ránk néhány perccel később Anne váratlanul. – Mi a nagy összeborulás tárgya? Csatlakozhatom, vagy kétszemélyes a parti? – kérdezte mosolyogva.

-          Ami azt illeti, talán befogadunk téged is – kacsintott rá Edward.

-          Ez esetben én leszek a boldog középső – furakodott be kettőnk közé nevetve. Mi pedig boldogan öleltük magunkhoz.

-          Jó is, hogy jöttél, mert szeretnék kérdezni valamit – simított végig az arcán Edward.

-          Oh, és mi lenne az? – lett kíváncsi Anne azonnal. Hát igen, a lányomnak mindig is nagyon kíváncsi természete volt. Bár ezt egyáltalán nem bánom, legalább érdeklődik a világ iránt. Ez egyáltalán nem rossz dolog.

-          Fel tudnál szabadítani nekem egy délutánt, mondjuk ma vagy holnap? – kérdezte Edward lelkesen.

-          Neked bármit – mondta Anne azonnal boldogan. – Miért, mit csinálunk? – lett izgatott. Mi tagadás, ha nem szeretném Emmettet, akkor Edward ezen tekintete miatt még én magam is meginognék.

-          Hát arra gondoltam, hogyha van kedved, akkor együtt felfedezhetnénk az erdőt – mondta Edward teljes bizonyossággal. Hiszen Anne mindig is rajongott a természetjárásért.

-          Ez remek, majd megmutatom neked a kedvenc helyemet – vágta rá lányom azonnal. Edward arcáról pedig azonnal lefagyott a mosoly.

-          Tehát te már ismered az erdőt – állapította meg kissé csalódottan.

-          Igen, Demetri a minap elvitt a kedvenc helyére, és ha már ott voltunk, akkor gondoltam meg is ismerkedhetek a környékkel, de ettől függetlenül nagyon szeretnék veled is kimenni az erdőbe. Hiszen te is imádod az erdőket, és az itteni növényi és állatvilág egyszerűen csodálatos – áradozott Anne boldogan. – Kérlek, ne haragudj, ha tudtam volna, hogy te is el akarsz vinni, akkor veled mentem volna, de nagyon szeretnék újra sétálni az erdőben. Nagyon jó lenne, ha holnap elmennénk, indulhatunk, akár már reggel is – mondta őszinte boldogsággal a hangjában.

-          Hát jól van, még így is boldogan elmegyek veled holnap – mosolyodott el Edward.

-          Jaj, de jó – ugrott Anne nagybátyja nyakába.

Én pedig csak döbbenten néztem a kettősükre. Nahát, hogy hogyan képes Edward ilyen ügyesen játszani a lapjaival. Most Anne minden erejével azon lesz, hogy kiengesztelje őt, amiért nem együtt fedezték fel az erdőt. Akár még napokat, vagy heteket is boldogan el fog tölteni Edwarddal, nehogy megbántsa. Mi pedig ezzel nem kevés időt fogunk nyerni.

-          Köszönöm – üzentem fogadott bátyámnak gondolatban. Aki erre csak biccentett egy aprót.

-          Hölgyem, megérkezett az étel, és a gyümölcs, amit rendelt – jelent meg hirtelen Demetri, ezzel megszakítva a tökéletes pillanatot.

-          Oh, milyen finom illata van. Dupla szósszal? – villantak meg a lányom szemei.

-          Igen, én dupla sajttal – fűzte hozzá Demetri. Ezek szerint spagetti lesz, mert azt eszi Anne és Gabriel is mindig dupla szósszal, és sajttal.

-          Remek – harapott az ajkába lányom. – Edward, nagy baj lenne, ha én most…

-          Dehogy is, éhes vagy, menj csak és egyél – vágta rá bátyám mosolyogva.

-          Nem tartasz esetleg velem? Mármint, természetesen nem kell enned velem, csak velem jöhetnél, hogyha van hozzá hangulatod – magyarázta a helyzetet.

-          Miért is ne? Legalább megbeszéljük a holnapi nap részleteit – bólintott rá Edward.

-          Helyes válasz – villantak meg Anne szemei.

-          Tudtam, hogy ezt fogod mondani – nevetett fel fogadott bátyám. Mire Demetri csak elfintorodott.

-          Holnap nem kívánja igénybe venni a szolgálataimat, kisasszony? – kérdezte kissé csalódottan.

-          Egy napot ígértem a nagybátyámnak – vágta rá Anne.

-          Ahogy kívánja, hölgyem – mosolyodott el Demetri, de ez határozottan nem őszinte mosoly volt. Nem kellett gondolatolvasónak lenni ahhoz, hogy én is észrevegyem ezt a tényt.

-          Viszont a vacsora természetesen még áll – fűzte hozzá lányom.

Mire a férfi arca azonnal felragyogott. Az enyémről viszont lehervadt a mosoly. Attól tartok, hogy Demetri is ügyesen keveri a kártyáit. Talán túlságosan is ügyesen. Bár egy Volturiban biztosan van kellő mennyiségű ábránd.

-          Demetri, beszélhetnék Önnel néhány szót? – kérdeztem komolyan.

-          Beviszem a kisasszony vacsoráját, és utána a rendelkezésére állok – vágta rá azonnal.

-          Rendben, akkor itt várok – biccentettem.

-          Rendben, azonnal jövök – sietett be a lányom szobájába. Anne és Edward pedig utána, majd néhány pillanattal később már ott is volt megint előttem. – A rendelkezésére állok, hölgyem. Amennyiben valóban van mondanivalója, és nem csak azért hívott ide, hogy egy kis ideig távol tarthasson a lányától.

-          Ami azt illeti, természetesen ez is benne volt a pakliban, de másért is akartam beszélgetni magával – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Értem, ez esetben hallgatom – biccentett. – Viszont ismételten megkérném, hogy tegeződjünk, mert úgy sokkal kényelmesebb a társalgás.  

-          Nem tudom, hogy a lányom kit fog választani, vagy kit választott már, de megkérem, hogy eszébe se jusson őt bántani, akár most, akár bármikor a jövőben, mert akkor nem érdekel, hogy a Volturi család tagja vagy, kitekerem a nyakadat és apró darabokban foglak elégetni – mondtam fenyegetően. – A lányom még csak öt éves, akármennyire is felnőttnek néz ki. Nincs még felkészülve olyasféle kapcsolatra, amilyet akarsz tőle.

-          Miért? Miféle kapcsolatot akarok én tőle? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.

-          Olyasfélét, amihez még fiatal – vágtam rá.

-          Én nem akarom elcsábítani a lányodat – nevetett fel Demetri.

-          Na ne etess ezzel a hülyeséggel, mert ezt senki sem hinné el neked – forgattam meg a szemeimet.

-          Nem etetlek én semmivel. Nem mondom, hogy nem vágyom rá, de tisztában vagyok a korával, és nem vagyok liliomtipró. Eszem ágában sincs bántani, vagy sürgetni őt. Bármennyire is hihetetlen a számodra én tisztelem a nőket, és nem szoktam erőszakoskodni velük. Az én ágyamban megforduló nők, mindannyian maguktól jöttek velem.

-          Csak nem hiszem, hogy tudták, hogy koporsóban fognak távozni. Vagy talán ezt is elmondtad nekik? – kérdeztem higgadtan. Legalábbis megpróbáltam az maradni, bár belül szinte forrt a vérem, hogy elküldjem a fenébe ezt az alakot a lányom mellől úgy, hogy vissza se merjen nézni.

-          Nos, mivel emberekkel eléggé tilos megosztani a titkunkat, így nem igazán gondoltam rá, hogy elmondjam nekik. A törvényszegésért még mindig halál a büntetés – húzta el a száját.

-          Sosem érezted úgy, hogy helytelen, amit teszel? – kérdeztem kíváncsian.

-          Ösztönlény vagyok – rántotta meg a vállát. – Egy vámpír nem mindig ura a cselekedeteinek. Olykor csak eluralkodnak rajtunk a vágyak, és akkor nem vagyunk képesek leállni, még akkor sem, hogyha az agyunk ellentmondana, a testünk megteszi, amire vágyik.

-          Ez most úgy hallatszik, mintha neked semmi közöd nem lenne ahhoz, hogy a lányok, akiket az ágyadba vittél mind meghaltak – mondtam vádlón.

-          Azok a lányok emberek voltak, de a te lányod félig vámpír. Egyébéként pedig még jócskán változhatok. Van rá elég időm. Nem mellékesen pedig azt sem hiszem, hogy a férjed és te elsőre tökéletes sikerrel hajtottátok végre a szeretkezést, miután átváltozott. Vagy talán így volt?

-          Nem, nem volt tökéletes, de mégis túléltem, és nem voltak nagy fájdalmaim – mondtam határozottan. Emmett még meg sem közelítette a bántás fogalmát. Csak még nem érezte tökéletesen az erejét. Ráadásul én erőltettem a dolgot, ez is tény. Ő még várt volna, akármennyire is nehezen bírta már ki, mégis rám akart vigyázni, és ez számomra csodálatosabb volt, mint a legnagyobb szerelmi vallomás. – Viszont a lányomnak tökéletes lesz az első alkalom ez egészen biztos.

-          Attól tartok, hogy nincs értelme ennek a beszélgetésnek, Rosalie – állapította meg Demetri nagyot sóhajtva.

-          Már miért ne lenne? – kérdeztem meglepetten.

-          Mert mindketten megpróbáljuk meggyőzni arról a másikat, hogy mit gondoljon, de egyikünk sem hajlandó meg is hallani a másik szavait – állapította meg. Hm… érdekes gondolat, de azt hiszem, hogy ebben bizony van igazság. Bármennyire is nem tetszik, hogy egyet kell értenem vele.

-          Talán igazad van – adtam be a derekam. – Viszont, amit mondtam, azt megmondtam. Ne merészeld a lányomat bármire is rávenni, vagy kényszeríteni, mert azt megbánod.

-          Nem kell fenyegetned, kedvelem a lányodat, és egyáltalán nem akarom őt bántani, úgyhogy nincs miért aggódnod. Erre a szavamat adom, és azt is elhiheted, hogy nem parancsból töltök vele ennyi időt. Egyszerűen csak más, mint azok a nők, akikkel eddig találkoztam. Van benne valami tűz, a szemei boldogan csillognak, és az ártatlan gondolkodásmódja pedig egyszerűen részegítően hat rám. Soha nem ártanék neki.

-          Jó ezt hallanom – mosolyodtam el. Talán Anne tényleg véghezviszi a lehetetlent, és meglágyítja a Volturi szívét? Talán mégis vannak még csodák, és jól jöhetünk ki ebből az egész helyzetből…