The Beauty and the Bear - 114. fejezet

114. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Minden olyan gyorsan történt. A megbeszélt időpontban bementem a fürdőszobába, majd megjelent Nadine. Az arcomat a két keze közé vette, azután a képet elvágták…

-          Rose? Jól vagy, kicsim? – kérdezte Emmett aggódva. A következő pillanatban pedig Carlisle arca jelent meg előttem.

-          Azt hiszem, hogy minden rendben – mosolyogtam rájuk, hogy végre megnyugodjanak. Majd gyorsan körbepillantottam a szobán, és a sejtésem beigazolódott, miszerint mindenki itt van a családból, és miattam aggódik.

-          Hála az égnek – sóhajtott fel fogadott anyám megnyugodva.

-          Én azért még aggódom. Egy vámpír nem szokott sokkos állapotban állni egy fürdőszoba közepén, és nem reagálni az égvilágon semmire. Jobb lenne, ha megvizsgálnád, apa – mondta Emmett komolyan. Ajaj, ha Emmett apának szólítja a szerelmemet, akkor már nagyon nagyon aggódhatott miattam. Várjunk csak, mi is történt valójában? Bementem a fürdőbe, azután… azután pedig itt voltam. Miért is mentem ki a fürdőbe? Hm… nyilván tusolni, vagy ilyesmi. Biztos nincs nagy jelentősége. – Már megint csinálja – akadt ki szerelmem. – Bambul, értitek? Egy vámpír nem szokott elbambulni – mondta idegesen. – Nem kéne most Volterrába mennünk. Veszélyes lehet.

-          Már nem tehetünk semmit, Emmett. Anne létezéséről már mindenki tud a várban, hiszen Demetri azóta már százszor is hazaérhetett. Nem halaszthatjuk el az utat, a családunk érdekében – mondta Carlisle gyengéd, de határozott hangon.

-          Gabriel viszont még mindig nem ismert a számukra, talán ő hazamehetne – ajánlotta Emmett. Féltette a fiát, mindennél jobban. Na és persze a lányát is, de érte csak annyit tehetett, hogy megvédi őt Volterrában.

-          Aro egy pillanat alatt tudomást szerez róla bármelyikünk emlékeiből – vetette ellen Edward. – Nem tudjuk elrejteni.

-          Attól tartok, hogy Edwardnak igaza van – sóhajtottam fel.

-          Hát ezek tények – biccentettem.

-          Indulnunk kéne, hogyha időben oda akarunk érni – szólt közbe Alice.

-          Hogy érted? – fordultunk felé kíváncsian.

-          Demetri pontosan egy nap múlva ér csak oda, mert, amikor jelenteni akart a vezetőknek, akkor nem hallgatták meg, hanem azonnal elküldték, hogy ellenőrizzen egy családot. Így még időben odaérhetünk. Vagy pontosan akkor, amikor ő megérkezik, vagy egy kicsivel még előtte is. Már mindent megterveztem, és tökéletes megoldást találtam a dologra, úgyhogy öt percen belül mennünk kell. Már kijelentkeztem, csak a kulcsokat kell leadnunk – monda el a pontos menetrendet.

-          Néha elképesztő vagy, tudod? – mosolygott rá Edward.

-          Igyekszem – rántotta meg a vállát pöttöm húgocskánk. Viszont az arcán látszott, hogy mekkora elismerésnek érzékelte ezt az aprócska kijelentést.

-          Nos, akkor tegyünk úgy, ahogy Alice javasolta – egyeztem bele azonnal. Hogyha tényleg odaérhetünk még Demetri előtt, akkor nagyon, de nagyon előnyre tehetünk szert a hármakkal szemben.

-          Talán mi később utánuk mehetnénk. Azt hiszem, hogy neked még nem ártana egy kis pihenés – mondta Emmett komolyan.

-          Nem fogom hagyni, hogy a gyerekeink nélkülünk menjenek el egy ilyen helyre. Szükségük van ránk, és mi nem fogunk nekik csalódást okozni. Tehát, ha megengeditek, akkor most felöltöznék. Már csak kettő percünk van indulni Alice tervei szerint – mondtam elszántan.

-          Akkor két perc múlva az aulában – tűnt el mindenki egy szempillantás alatt.

-          Kicsim – kapta el Emmett a karomat.

-          Jól vagyok, kedvesem, ne aggódj – simítottam végig az arcán lágyan. – Ha bármi baj van, akkor ígérem, hogy te leszel az első, aki megtudja – ígértem meg.

-          Helyes – biccentett szerelmem. Majd segített gyorsan belebújni a ruhámba. Én pedig elnevettem magam.

-          Mi ilyen vicces? – kérdezte Emmett meglepetten.

-          Ritka a pillanat, amikor felöltözni segítesz – nevettem fel most már nyíltan.

-          Nos, szerintem ne nagyon szokj hozzá – kezdett el hahotázni. – Mindenesetre ez is izgató, de sokkal, de sokkal jobban tetszik a leöltöztetésed, mint a felöltöztetésed.

-          Te kéjenc – forgattam meg a szemeimet.

-          Tudtad, hogy kihez jössz feleségül – csapott Emmett a fenekemre. – Na, indulás, mentsük meg a családunkat, és menjünk haza.

-          Ez egy remek terv – állapítottam meg.

-          Igen, nekem is határozottan tetszik – bólintottam rá.

Majd lesiettünk a többiek után. Alice leadta a kulcsokat, és már indultunk is Volterrába. Az utunk egészen kellemesen telt, hogyha leszámítjuk a tényt, hogy éppen hová tartottunk. Az erdők, amelyeken Alice keresztülvezetet bennünket csodálatosak voltak, mind szépségben, mind pedig vadállományban. Így még arra is volt időnk, hogy vadásszunk, mielőtt megérkeztünk volna. Még egy kicsit zavart ugyan, hogy mi történhetett a fürdőszobában, de sokkal jobban féltem attól, hogy odaérünk-e Demetri előtt, ahogy azt Alice látta.

-          Nem lesz semmi baj, már hallom Demetri gondolatait, még az erdőben beérhetjük – szólalt meg hirtelen Edward. A következő pillanatban pedig megláttuk őt, amint egy tisztáson várakozik.

-          Mit kerestek errefelé? – kérdezte meglepetten. – Éreztem, hogy idegen vámpírok vannak a környéken, de valaki illata sokkal több volt, mint ismerős. Ms. McCharty Cullen – hajolt meg mélyen a lányom előtt. – Ha megengedi kisasszony az illata még mindig bódító, akárcsak a szépsége, de ettől függetlenül jelentenem kell a hármaknak mindent, amit megtudtam, úgyhogy hiába próbáltatok elkapni. Itt már érzik az illatomat a társaim, és hamarosan ideérnek. Már késő megölni – mondta elégedetten.

-          Ilyesmi eszünkbe sem jutott – mondta Carlisle azonnal. – Azért jöttünk, hogy bemutassuk Anne-t és Gabrielt a hármaknak. Ők Rosalie és Emmett félvér gyermekei.

-          Oh, tehát nem megölni akartatok, csak kijátszani – húzta fel a szemöldökét. – Így már tényleg sokkal jobb a helyzet.

-          Ki mondta, hogy ki akarjuk játszani, Mr. Volturi? – kezdett el Anne Demetri felé lépdelni. – Mi csupán arra gondoltunk, hogy kölcsönösen előnyös pillanatokat szerezhetünk a másik számára, hogyha együtt megyünk be – kezdte el ringatni a csípőjét is lányom, miközben Demetri felé tartott. Edward és Emmett egyszerre morgott fel, ahogy nem sokkal később Gabriel is, de nekem valahogy olyan érzésem volt, hogyha valaki meg tudja győzni ezt a férfit, akkor az Anne. Hiszen láthatóan, mondhatni jól láthatóan tetszik neki a látvány. Állapítottam meg magamban, mikor a tekintetem egy kicsit lejjebb eresztettem a Volturi testőrön. – Mit gondol, Mr. Volturi? – simított végig Anne a karján. – Talán nem lenne jó, hogyha saját kezűleg talált volna, és hozott volna el a hármak elé a családommal együtt? Vajon mennyire fog örülni a Mestere, hogyha Ön az, aki beavatja egy eddig még soha nem látott tapasztalatba? – harapott az ajkába Anne pajkosan. Majd olyan közel hajolt a férfihez, hogy szinte már súrolta az ajkuk egymásét. – Melyik a jobb megoldás, hogyha most magára haragít azzal, hogy visszautasítja a karját, vagy hogyha jóban leszünk, és ez esetben nagyon sok mindent tudunk mesélni a félvérségről az egész családjának, és természetesen Önnek is – mondta lányom miközben egy kicsit jobban kihúzta magát, ezzel felfedve még egy kicsit többet a kebleiből. Ezt már kicsit én magam is soknak ítéltem.

-          Anne, gyere vissza közénk – szóltam rá.

-          Érdekes az ajánlata, kisasszony – nyújtotta felé Demetri a karját.

-          Meg ne próbáld, Anne – morogta Edward és Emmett szinte egyszerre.

A lányunk viszont nem törődött a figyelmeztetéssel. Mosolyogva fogadta el a felajánlott kart. Mire Emmett és Edward egyszerre lendült a Volturi tag felé. Így jobb híján Emmettet Carlisle, Esme és én fogtuk meg, míg Edwardra maradt Alice és Jasper. Demetri pedig elégedetten vigyorgott, és még egy kézcsókot is megengedett magának, ami után Edwardra mosolygott. Aki ettől csak még dühösebb lett.    

-          Mi folyik itt? – jelent meg egy barátságtalan kis szőke vámpírlány. – Oh, magaddal hoztad az egész állatevő klánt, és még két embert is? – vonta fel a szemöldökét.

-          A vezetőket látogatnám meg a családommal – szólalt meg Carlisle. – Persze, csak ha nem túl elfoglaltak. Régi barátjuk vagyok.

-          Igen, hallottam már Önről, Dr. Cullen – mondta ki a nevét fintorogva. – A Mester nyilván örülni fog. Kövessenek – mondta határozottan. Majd elindult a vár felé. Mi pedig csendben követtük.

-          Edward, Emmett lenyugodtatok? – kérdeztem feléjük fordulva.

-          Nem mondanám – sziszegte Edward.

-          Én sem vagyok magabiztos, de most még nem gyilkolom meg ezt az alakot – morogta Emmett.

-          Ne aggódjatok, szerintem Anne tudja, hogy mit csinál – mondtam komolyan. – Okos lány, néha még okosabb is, mint hinnénk.

-          Ez egészen biztosan nem volt okos lépés – állapította meg Edward. – Hacsak nem gondolkodik némi erotikában ezzel a kíméletlen vadállattal. Mert bizony Demetri tervei nem éppen olyanok, mint amilyen gondolatai megfordultam Anne-nek.

-          Semmi sem fog történni – vágtam rá. Bíznom kell a lányomban, nincs más választásom. Hinnem kell, hogy pontosan tudja, hogy mit csinál.

-          Az egészen biztos, különben ez a fickó megtanulja, hogy hol a helye – mondta Emmett miközben összecsapta a tenyereit.

-          Nekem sem tetszik a látvány, de tény, hogy hatásos megoldás így kordában tartani egy Volturit – állapította meg Esme halkan.

-          Hogy érted ezt? – kérdezte Carlisle halkan.

-          Flörtöl vele, méghozzá nyíltan, egy férfinek ez igencsak imponál, legalábbis gondolom – magyarázta fogadott anyánk.

-          Ez igaz – biccentett fogadott apánk.

-          Lehet, hogy a férfiaknak imponál, de engem inkább megőrjít jelenleg. Ha tudnátok, hogy milyen gondolatai vannak annak az alaknak – morogta Edward halkan, hogy lehetőség szerint csak mit halljuk.

-          Talán valami gondotok van az egyik tagunkkal? – fordult hátra az egyik testőr.

-          Dehogy – vágta rá Esme. – Egyszerűen csak nem ismerünk titeket, és tanakodunk, hogy milyen lehet a kastély belülről.

-          Mindjárt meglátjátok – állapította meg a gonosz kis szőke. – Demetri, nem érzed kínosnak, hogy egy szerencsétlen kis ember karol beléd? Értem én, hogy szép, és nyilvánvalóan megvannak a terveid vele, de ez talán már túlzás.

-          Ne merészelj ilyen hangon beszélni a lányomról – dörrent rá Emmett.

-          Hozzám beszélsz? – fordult felé a nő ingerülten. Carlisle azonban szerelmem elé ugrott, a következő pillanatban pedig üvöltve rogyott össze. Azután minden olyan gyorsan történt. Esme Carlisle-hoz rohant, Emmett a nő felé ugrott. Gabriel pedig a két vámpír közé. Már késő volt, nem volt időm elkapni a fiamat a két vámpír közül, de szerencsére Emmett még viszonylag időben kapcsolt, és inkább egy sziklához vágódott, nehogy a fiúnkban tegyen kárt. – A szeretet gyengeség – állapította meg a perszóna vigyorogva. Majd elfordult tőlünk, és ismét elindult. Észre sem vettem, hogy Anne ekkor már Edward mögött volt, és szorosan hozzábújt, míg Demetri pedig éppen Edwardra morgott.

-          Valahogy egyre kevésbé tartom ezt az egészet jó ötletnek – sóhajtott fel Esme Carlisle karjaiban.

-          Nem lesz semmi gond, mert békés szándékkal jöttünk, és nem mi támadtunk, amit Aro is meg fog tudni, igaz, Jane? – vonta fel a szemöldökét Carlisle.

-          Az elnézésedet kell kérnem – szusszantotta a Jane nevű boszorkány megszeppenten.

-          Nos, megbocsátok – biccentett Carlisle.

-          Kisasszony, kérem, bocsásson meg, nem akartam megijeszteni – nyújtott a karját ismét Demetri. – Megtisztelne, ha bevezethetném a kastélyba, ahogy eredetileg is terveztük. Az előbbi incidenst pedig szeretném, ha elfelejthetnénk. Sajnálom, Edward Cullen. Ösztönös volt a reakció, és nem az unokahúga ellen irányult – mondta tiszteletteljesen. – Meg tud nekem bocsátani, hölgyem? – kérdezte csábító mosollyal az arcán. Mire Anne nyelt egy nagyot, majd néhány pillanatig habozott, azt hiszem, hogy rendezni próbálta az eddig felépített álarcát, majd elmosolyodott, és ki akart lépni Edward háta mögül, de ő nem hagyta.

-          Ne menj a közelébe, nincs benne emberi érzés. Még arra sem méltó, hogy belékarolj – morogta Edward.

-          Én békejobbot nyújtottam, de ha nem kell, akkor lehet máshogy is – mondta Demetri határozottan. – Kisasszony? Utoljára kérdezem. Megtisztelne azzal, hogy belém karol?

-          Természetesen – próbált meg Anne mosolyogni. – Edward, kérlek, engedj el, méghozzá most azonnal. Én hiszem, hogy őszintén mondta, amit az imént mondott.

-          Anne, én – nézett rá Edward könyörgőn.

-          Majd később megbeszéljük, de most el kell engedned – vágta rá Anne. Mire Edward felsóhajtott, és hagyta, hogy a lányom ismét Demetrihez lépjen, és belekaroljon a férfiba.

-          Na, még mindig korai választás, Edward? Még mindig úgy gondolod, hogy ő illik a legkevésbé a lányunkhoz? – nézett rám Emmett kissé szemrehányóan.

-          Tessék? – lepődtem meg. Már miért ellenezném, hogy Anne és Edward egy pár legyen. Hiszen vér szerint nem rokonok, és Edwarddal egészen biztosan egy tökéletes úriembert kapna a lányom a hátralévő örökkévalóságára.

-          Tudod te, drágám, hogy miről beszélek – vágta rá Emmett feldúltan. Mi a fene van? Mit csináltam? Mit elleneztem? Mi a baja mindenkinek?

-          Emmett, ez már túlzás – szólt rá Esme. – Rosalie csupán egy édesanya, aki nem szeretné, hogyha Anne bármit is elhamarkodna, és ezt neked is el kell fogadnod. Csak nem szeretné, hogyha Anne az első szembejövő férfit választaná. Még fiatal ahhoz, hogy megállapodjon.

-          Igazad van, anya – sóhajtott fel Emmett. – Csak azt hiszem, hogy a humorérzékem otthon maradt. Ne haragudj, kedvesem – nézett rám bocsánatkérően.

-          Nincs semmi baj, Emmett – vágtam rá azonnal.

-          Dehogynem, ez igazán nem volt szép tőlem, hiszen tudhatnám, hogy te is mennyire aggódsz – ölelt magához gyengéden.

-          Haladhatnánk? – forgatta meg a szemeit Jane.

-          Haladj te, és mi követünk – vágtam vissza.

-          Akkor hagyjátok abba a családi nyáladzást, mert most jön a java – mondta határozottan, majd egy szempillantás alatt eltűnt egy csatornában, mi pedig jobb híján követtük…