The Beauty and the Bear - 117. fejezet

117. fejezet

(Nadine szemszöge)

Egy lelket kísérni sosem könnyű, de mindig felemelő érzés. Rosalie pedig túltesz minden eddigi küldetésemen. Bár tény, hogy ez az utazásom a lehető legnehezebb is. Lucifer még sosem volt ilyen lelkes a csatáink alkalmával, és mindenképpen a fejébe vette, hogy megszerzi magának vagy Rose-t, vagy Bellát. Miért nem tud magának feleséget találni ott, ahol vannak hozzáillő népek? Mondjuk leginkább a pokolban. Ott biztosan van neki való nő.

-          Drágám, azt hiszem, hogy bonyolódnak a dolgok – jelent meg hirtelen Nathan.

-          Mi történt? – sóhajtottam fel idegesen.

-          Demetri és Edward határozottan harcol Anne kegyeiért, márpedig, hogyha Edward győz, annak meglesznek a következményei, mint tudod. Ebben az esetben könnyedén elveszíthetjük Bellát – magyarázta szerelmem.

-          Nem, ez nem történhet meg – vágtam rá ellentmondást nem tűrve. – Hol van Kathy?

-          Beépül – jelent meg hirtelen Gabriel.

-          Hogy mondja, uram? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

-          Pontosan úgy mondom, ahogy hallottátok. Kathy-t leküldtem a földre, ahol találkozni fog Anne-nel és Edwarddal az erdőben, és Anne barátnője lesz – mondta Gabriel büszkén.

-          Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdeztem bizonytalanul. Nem hiszem, hogy jó ötlet egy angyalt leküldeni oda.

-          Kathy nem veszélyezteti a küldetést, sőt nagy segítség lehet abban, hogy Anne semmiképpen se Edward mellett döntsön – mondta Gabriel határozottan. – Annak ugyanis beláthatatlan következményei lennének.

-          Remélem, hogy tudja, hogy mit csinál, uram – haraptam az ajkamba idegesen.

-          Természetesen tudom, a lényeg, hogy folyamatos kapcsolatot tartsatok egymással. Kathy esetében blokkoltam Edward képességét, hogy ne hallja a gondolatait, így sokkal könnyebb lesz minden. Csak azért jöttem, hogy szóljak. Hogyha szükségetek van rám, akkor csak szóljatok – mondta komolyan. Majd elkezdett kisétálni a szobából. – Oh, és a legfontosabb, jól vigyázz a védencedre, és az angyalomra, Nadine. Kérlek.

-          Vigyázok rájuk – bólintottam rá azonnal. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Az angyalára? – nézett rám Nathan felhúzott szemöldökkel.

-          Mindannyian az ő angyalai vagyunk – rántottam meg a vállam, mintha semmi különös nem történt volna az előbb. Tudtam, hogy Kathy mit jelent Gabrielnek, és vigyázni is fogok rá, de nem fogom kikotyogni a titkukat soha senkinek. Még a szerelmemnek sem.

-          Hm… végül is, igen, bár én inkább talányt sejtek – állapította meg. Viszont nem erőltette tovább a dolgot. – Megyek, és segítek beilleszkedni Kathy-nek – nyomott csókot a számra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Na, akkor elemezzük ki a helyzetet. Lucifernek, ahogy mindig és mindenhol, itt is vannak követei, és szövetségesei. Pláne itt, hiszen ez a Volturi, aki csakis Aro parancsait követi. - Azt hiszem, hogy jobb, hogyha én is megnézem magamnak a helyzetet – állapítottam meg, majd azonnal lementem a földre.

-          Nocsak-nocsak – vigyorgott Lucifer azonnal az arcomba.

-          Hát te meg honnan tudtad, hogy…

-          Ugyan már, ez tökéletesen egyértelmű – simított végig az arcomon. – Mostanában mindig itt settenkedsz, a legnagyobb örömömre.

-          Ugyan miért örülnél te ennek? – kérdeztem döbbenten.

-          Egyszerű – vágta rá. – Hogyha ennyire figyeltek rám, akkor valamit határozottan jól csinálok. Ennek pedig határozottan örülök.

-          Azt mindjárt gondoltam – forgattam meg a szemeimet.

-          Ugyan már, angyalkám. Hová lett a kalandvágyad? – kérdezte meglepetten.

-          Eddig sem rajongtam a veled való kalandokért, és ez valahogy még mindig nem változott – tártam szét a karjaimat.

-          Sebaj, van még időnk ár, hogy egyszer majd megszeresd – simított végig az arcomon ismét. Én pedig azonnal automatikusan elhúzódtam tőle. Egyáltalán eszem ágában sincs hagyni, hogy megérintsen, amikor csak úgy tartja kedve. – Ajaj, úgy látom, hogy ma nincs sok kedved velem társalogni – sóhajtott fel színpadiasan. – Pedig én nagyon szeretek veled játszani. Izgalmat hozol az egyébként unalmas hétköznapjaimba.

-          Nem a te szórakoztatásodra születtem – forgattam meg a szemeimet.

-          Talán nem, de mostanában határozottan az ellenkezőjét érzem az égiek felől. Ugyanis, amióta kiválasztottad magadnak a kis vámpírlányt, azóta határozottan tombolnak a lehetőségek.

-          Na jó, nézd, nekem erre nincs időm – mondtam a szemeimet forgatva, majd úgy, ahogy volt otthagyta.

-          Néhány nap, és még annyi időd sem lesz, amennyi most van – kacsintott rám, majd eltűnt.

-          Hát ezt meg, hogy a fenébe értette? – gondoltam el. Nem látom semmi jelét, hogy valami nagy dologra. Mindenesetre majd alaposan rászállok a tevékenységére.

-          Kathy elindult – jelent meg előttem szerelmem. – Furcsán viselkedik – fűzte még hozzá.

-          Hogy érted, hogy furcsán? – néztem rá meglepetten.

-          Nem is tudom, hangosan vette a levegőt, és nagyon idegesnek tűnt – gondolkodott el szerelmem. – Nem akarta elmondani, hogy mitől lehet.

-          Majd én beszélek vele – nyomtam gyors csókot szerelmem szájára. Majd egy szempillantás alatt felbukkantam Kathy mellett egy kellemes erdei réten.

-          Oh, szia – ugrott fel ijedten, de rögtön meg is nyugodott.

-          Mi a baj, Kathy? – kérdeztem lágyan.

-          Nem is tudom, olyan furcsán érzem magam – mondta idegesen. – Tudod, amikor utoljára egy ilyen szép helyen jártam, akkor a nővéremet elhurcolták a piknik közben. Én pedig nagyon féltem. Azután beépültem azok közé az örültek közé, hogy megkönnyítsem a lányok helyzetét. Nem mondhatnám, hogy vissza akartam térni.

-          Nem hiszem, hogy Gabriel kényszerített volna – néztem rá kíváncsian.

-          Jaj, dehogy is, ő csak felvázolta az ötletet, és nekem nagyon is tetszett a dolog, hiszen így nagyon is aktívan tudok segédkezni Rose ügyében, de most, hogy megint a földön vagyok, valahogy elfogott a félelem.

-          Nincs mitől félned, kedves – öleltem magamhoz gyengéden.

-          Huh, oké, jól vagyok – sóhajtott fel egy hatalmasat. – Most viszont menned kell, mert Anne és Edward hamarosan itt lesz.

-          Jól van, már itt sem vagyok, de hogyha bármi baj van, félsz valamitől, vagy vissza szeretnél jönni az égbe, akkor azonnal szólíts – szorítottam meg a kezét.

-          Köszönöm, de meg tudom csinálni – mondta elszántan.

-          Igen, tudom, hogy képes vagy rá, Kathy. Hiszen te vagy a jobb kezem, és nálad jobb angyalt még soha életemben nem láttam.

-          Majd meglátjuk, hogy tényleg ennyire ügyes vagyok-e – mondta ideges mosollyal az arcán.

-          Én biztos vagyok benne, hogy messze túlszárnyalod majd a várakozásokat – mondtam teljes meggyőződéssel.

-          Helyes – mosolyogtam rá. – Jönnek – hallottam meg az apró neszt az erdőből. – Ne aggódj, folyamatosan figyelni foglak – mondtam gyorsan. Majd eltűntem…

(Rosalie szemszöge)

Boldogan figyeltem, ahogy Anne és Edward elindult a kis rétre az erdőben, ami annyira tetszett a lányomnak.

-          Nocsak, miről maradtam le? – ölelt át szerelmem hirtelen.

-          Anne és Edward ma együtt töltik a napot – rántottam meg a vállam.

-          Oh – lepődött meg szerelmem. – Jó ötlet ez? – kérdezte hirtelen.

-          Eddig nem azt akartad, hogy Anne és Edward egy pár legyenek? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Nekem nincs bajom vele, de te nem akartad – vágta rá.

-          Még most sem akarom, annak viszont nagyon örülök, hogy végre egy picit elszakad attól a Demetritől – mondtam komolyan.

-          Nem is tudom, egészen szimpatikus a fickó – állapította meg szerelmem.

-          Hogy mondod? – kerekedtek ki a szemeim.

-          Tudod, beszélgettem vele – rántotta meg a vállát. – Nem tűnt úgy, hogy érdekből, vagy parancsból érdeklődik Anne iránt. Őszinte csodálattal néz a lányunkra, és tényleg meg szeretné ismerni.

-          Vagy el szeretné érni, hogy bízz benne, és így könnyebben közel kerülhet a lányunkhoz – mondtam elhúzva a számat. Ez a fickó tényleg nem ismer határokat, hogyha a mestere által kiadott feladat elvégzéséről van szó.

-          Szerinted ennyire ostoba vagyok? – ragadta meg a karomat. – Hogyha azt hiszed, hogy akárkit közel engednék a lányunkhoz, aki nem méltó hozzá, akkor erősen tévedsz – csattant fel szerelmem.

-          Én csak arra kérlek, hogy gondold át, hogy kiben bízol – mondtam már higgadtabban.

-          Természetesen nem bízom a fickóban, egyelőre, de te esélyt sem adsz senkinek, hogyha a lányunkról van szó. Ezzel csakis azt éred el, hogy Anne belerohan az első jöttment karjaiba, mert te lázadásra készteted őt. Úgy rémlik, hogy Edwardot is miattad, és Alice miatt csókolta meg olyan hevesen és meggondolatlanul – mondta felbőszülten. – Jó lenne, hogyha nem hinnéd azt, hogy te vagy az egyetlen, aki aggódik Anne miatt, és a család többi tagjának biztonsága miatt. Hogyha nem vetted volna még észre, nem csak te vagy ideges, hanem én is, és Esme, Carlisle, Edward, Alice, Jasper, és Gabriel. Mindannyian féltjük őt. Én megértem, hogy te vagy az édesanyja, és ezért neked a legnagyobbak az aggodalmaid, de jó lenne, hogyha már egy kicsit törődnél másokkal is. A férjed vagyok a fenébe is, és mikor töltöttél velem egy kis időt utoljára? Mikor beszélgettünk róla, hogy mi lehetne a következő lépés?

-          Most tényleg ez a bajod, hogy egy-két napra egy kicsit elhanyagoltalak? – kérdeztem dühösen.

-          Nem, az nem lenne baj, de nem egy-két napra hanyagoltál el. Több, mint egy hete vagyunk itt – mondta dühösen. – Mennyi időt töltöttél velem egy hét alatt?

-          Nem vagyunk itt olyan régóta. Na és mi…

-          Nem, már egy hete nem értél hozzám, nem csókoltál meg, és nem beszéltél velem – csattant fel. – Tudom, hogy nem vagyok egy túl komoly fickó, de azért megbeszélhetnéd velem a komoly dolgokat, mint például a lányunkkal kapcsolatos ügyeket és lehetőségeket – nézett mélyen a szemembe. – A férjed vagyok, és a gyermekeink apja. Azt hiszem, hogy van némi jogom hozzá, hogy beleszóljak a gyerekekkel kapcsolatos döntésekbe.

-          Én sajnálom – haraptam az ajkamba. Tudom, hogy Emmett általában komolytalan, és olykor idegesítő is. Viszont egy dolog egészen biztos. Nagyon, de nagyon szeret bennünket. Én pedig megbántottam az érzéseit. Pedig egyáltalán nem ez volt a szándékom. Én egyszerűen csak félek, azt hiszem. Nem akarom elveszíteni a lányomat. – Kérlek, bocsáss meg. Csak mondd meg, hogy hogyan tehetem jóvá – néztem rá könnyek nélkül sírva.

-          Shh… nincs semmi baj, kincsem – húzott magához gyengéden. – Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, de egyszerűen nem bírtam már, hogy levegőnek nézel.

-          Nem, nekem kell bocsánatot kérnem, tényleg – vágtam a szavába. Nem neki kéne elnézést érni, amikor én hanyagoltam el őt, ráadásul úgy, hogy észre sem vettem egész idő alatt.

-          Jóváteheted – villantak meg a szemei.

-          Oh, na és mégis hogyan? – kérdeztem kíváncsian. Közben viszont alig észrevehetően végigsimítottam a nadrágján.

-          Hm… hát azt hiszem, hogy jó felé keresgélsz, asszony – vigyorodott el kajánul.

-          Valóban? Na és merre keresgéljek még? – kuncogtam fel.

-          Sokfelé keresgélhetsz még, de előbb menjünk olyan helyre, ahogy nem láthatnak meg – kapott a karjaiba szerelmem. Majd meg sem állt velem a szobánkig. Ahol azonnal ráhajított az ágyra. – Na most már ott keresgélsz, ahol csak szeretnél – hajította el azonnal a pólóját, amitől nekem azonnal elakadt a lélegzetem, mint minden más alkalommal is, hiszen ezeket az izmokat nem láthatja sok ember, vagyis ember.

-          Tudom, hogy nem semmi a látvány, de azért nem először látod már ezt a tökéletesen kidolgozott, izmoktól duzzadó, tökéletes tested – mondta nevetve.

-          Oh, én görög félistenem – sóhajtottam fel színpadiasan.

-          Na most megkapod a magadét, te pimasz kis fruska – kapott el hirtelen. A következő pillanatban pedig már a térdein feküdtem. – Ígérd meg, hogy nem kötözködsz velem, különben elfenekelem azt a bájos kis fenekedet – csapott egy aprót a hátsómra.

-           Csak nem hiszed, hogy csak úgy hagyom magam? – szabadítottam ki magam a „rabságból”, majd az ágyra tepertem szerelmemet.

-          Hm… heves a kisasszony, ez határozottan tetszik – kacsintott rám.

-          Azért nem vagyok már annyira kisasszony – állapítottam meg nevetve.

-          Még szerencse, mert akkor szemérmesnek kellene lennünk, viszont így…

-          Kezdem úgy érezni, hogy túlságosan is sok a szöveg – simítottam végig az arcán. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam szerelmem nekem feszülő vágyáról, és berohantam a fürdőszobába.

-          Na megállj csak, asszony. Most megkapod a magadét, abban biztos lehetsz – jött utánam nevetve. A következő pillanatban pedig már a falhoz is voltam szorítva. – Innen nem menekülsz – csókolt a nyakamba. Majd az ajkaimra tapadt. Azután pedig már csak arra eszméltem, hogy a ruháim hangos reccsenésekkel adják fel a harcot szerelmem erős kezeivel szemben. – Fürdő, vagy zuhany? – kérdezte, mielőtt beleharapott a fülcimpámba.

-          Zuhany – vágtam rá. – Szeretem, amikor heves vagy.

-          Hát még én, hogy szeretem hallani, amikor ezt mondod – lépett be velem a fülkébe.

-          Hé, rajtad még van ruha – néztem rá panaszosan.

-          Hát, reméltem, hogy segítesz egy kicsit – kacsintott rám.

Én pedig nevetve téptem le róla mindent. Amíg kedvesem lerúgta magáról a cipőit. Amint megnyitottam a csapot, azonnal nekem is esett, és most azt hiszem, hogy mindkettőnknek erre volt szüksége. A mozdulataink hevesek és szenvedélyesek voltak, az ilyen pillanatokat mindennél jobban élveztem.

-          Na, előre szólok, hogy legközelebb nem várok erre egy hetet – mondta, amikor letett az ágyra, és mellém feküdt.

-          Egy ilyen szeretkezés után ki sem bírnék nélküled olyan sok időt – sóhajtottam fel.

-          Ezt már szeretem hallani – kuncogott fel. Majd ránk terítette a takarót. Én pedig boldogan simultam kedvesem mellkasához. Azt hiszem, hogy most mindkettőnknek csak a másik közelségére volt szüksége, és semmi másra…