The Beauty and the Bear - 118. fejezet

118. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Izgatottan vártam, hogy Anne és Edward visszajöjjön az erdőből, de még mindig nem voltak sehol, viszont már besötétedett így egyre jobban felidegesítettem magam. Miért nem jöttek már vissza? Talán valami bajuk esett? Azt nem lehet. Edward erős, és sosem hagyná, hogy a lányomnak baja essen.

-          Szerintem nagyon kedves, és örömmel elmegyek vele holnap vásárolni – hallottam meg végre lányom hangját.

-          Szerintem pedig nem biztonságos – vágta rá Edward.

-          Ne rontsuk el ezt a csodálatos napot – lágyult el Anne hangja. – Fantasztikusan éreztem magam, és szeretném még megismételni veled – mondta az ajkába harapva.

-          Én is nagyon jól éreztem magam – mondta Edward szélesen vigyorogva. – Leszámítva az új barátnődet. Gyanús nekem az a lány.

-          Edward, ez butaság – vágta rá Anne határozottan. – Csak azért, mert blokkolja a képességedet még nem rossz ember.

-          Nem tudhatod, hogy mik a szándékai. Pontosan azért, mert nem hallom a gondolatait. Véletlenül éppen arra sétált amerre a volterrai katonák is el szokták ütni az időt? Ez azért egy kis gyanakvásra ad okot szerintem – állapította meg Edward.

-          Szerintem pedig egyszerűen csak sétált egyet, ahogy mondta – válaszolta Anne. – Egyébként is, nemrég költözött ide, honnan is tudhatta volna, hogy veszélyes helyen sétálgat. Ezért is jó, hogy holnap is találkozom vele. Így legalább beavathatom néhány dologba. Mint például, hogy merre nem ajánlatos kirándulni.

-          Nem gondolod komolyan, hogy elengedlek hozzá egyedül – mordult fel Edward.

-          Dehogynem. Hiszen már elígérkeztem – vágta rá Anne.

-          Miről folyik a vita, ha szabad tudnom? – léptem melléjük kíváncsian.

-          Megismerkedtem ma egy nagyon kedves lánnyal, és szeretnénk holnap együtt tölteni a napot – nézett rám lányom boci szemekkel. Hm… egy nap, amikor nem foglalkozik férfiakkal, hanem jól érzi magát? Ez remek lesz. – Kérlek, anya, ugye elengedsz? – kérdezte izgatottan.

-          Hát persze, hogy elengedlek, kicsim – vágtam rá mosolyogva. Hadd szórakozzon egy kicsit. Hiszen egy kedves emberlány. Biztosan nem veszélyes Anne-re nézve.

-          Köszönöm – vetette magát a nyakamba. Én pedig boldogan öleltem magamhoz.

-          Nagyon szívesem, kicsim, de sötétedés előtt mindenképpen haza kell majd érned – fűztem még hozzá.

-          Rendben, anya, ígérem, hogy úgy lesz – mondta komolyan.

-          Helyes – nyomtam puszit a homlokára. – Most pedig irány fürdeni. Biztosan kimerítő napod volt.

-          Hát elfáradtam az biztos, de egyszerűen csodálatos volt a nap. Már régen voltam Edwarddal kirándulni.

-          Az biztos – simítottam végig az arcán. – Nem vagy éhes? – kérdeztem kíváncsian.

-          Hát, talán egy picit tudnék enni – mondta pirulva.

-          Akkor mindjárt viszek neked egy kis gyümölcsöt. Az jó lesz? – kérdeztem kedvesen.

-          Az nagyszerű lenne, anya – nyomott puszit az arcomra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Nagyon boldognak látszik – mosolyogtam Edwardra hálásan.

-          Én is boldog vagyok, leszámítva, hogy megzavartak minket – húzta el a száját egy pillanatra.

-          Ez a bizonyos lány?

-          Igen, ez a bizonyos, Kathy - bólintott rá fogadott bátyám. – Nem bízom benne – fűzte még hozzá.

-          Miért is nem? Hiszen ember – kuncogtam fel.

-          Min nevetsz? – kérdezte morcosan.

-          Te féltékeny vagy – vágtam rá nevetve.

-          Egy emberi lányra? – húzta fel a szemöldökét.

-          Nos, mivel Anne szeretné vele tölteni az idejét, ezért így gondolom, igen – bólintottam rá határozottan. – Viszont ezt a hasznunkra fordíthatnánk, ugyanis ha Anne szerez egy barátnőt, akkor ő tanácsokkal fogja ellátni, és ezt bizony még a javunkra válhat.

-          Nem egészen értelek – gondolkodott el Edward.

-          Jaj, Edward, megismerkedem a barátnőjével, és akkor minden sínen lesz – mondtam lelkesen.

-          Még mindig nem értelek teljesen, de mivel ez női dolog, inkább rád hagyom – rántotta meg a vállát Edward.

-          Oh, mindegy, elég, hogyha én értem – legyintettem. – Viszont az nagy kár, hogy nem hallod a lány gondolatait, mert az segíthetne – állapítottam meg.

-          Elég különleges lehet, úgyhogy jobb lenne, ha a Volturi nem tudta róla semmit – mondta Edward komolyan. – Felkeltheti Aro figyelmét – fűzte még hozzá.

-          Neki természetesen nem kell tudnia Anne barátnőjéről. Legalábbis elég, hogyha annyit tud, hogy Anne-nek van itt egy barátnője. Aki nem tud rólunk semmit. Így biztonságban lesz.

-          Azért még a körmére nézek ennek a lánynak – mondta Edward határozottan.

-          Jól van, ha ez megnyugtat téged, akkor ellenőrizd nyugodtan a lányt. Bár nem hiszem, hogy veszélyes lenne. Hiszen ő egy emberlány. Nem tehet kárt a lányomban.

-          Mindesetre én inkább biztosra megyek. Azt hiszem, hogy megyek is, és előkerítem – indult el a kijárat felé.

-          Hé, Edward – szóltam utána.

-          Igen?

-          Vigyázz magadra, és lehetőség szerint Anne ne tudja meg, hogy a barátnője után nyomozol csak akkor, hogyha találsz valamit – mondtam komolyan.

-          Természetesen. Nem kockáztatom meg, hogy haragudjon rám – mondta határozottan.

-          Akkor sok sikert – engedtem útjára.

Én pedig azonnal elkészítettem Anne számára az ételt, amint a konyhába értem, és már mentem is a szobájába. Halkan bekopogtattam az ajtaján, mire rögtön felhangzott a „szabad” szócska. Én pedig mosolyogva benyitottam. Viszont nem a látkép várt, amire számítottam.

-          Szia, anya – mosolygott rám azonnal.

-          Sziasztok – húztam el a számat.

-          Úgy látom, hogy zavarok – állt fel Demetri.

-          Nem tudom, hogy miből gondolod ezt – állapítottam meg kissé cinikusan.

-          Anyu – nézett rám lányom morcosan.

-          Semmi gond, Anne, már úgyis távozni készültem – mondta behízelgően a ficsúr. – Jó éjt, hölgyem – fogta meg lányom kezét. Majd gyors csókot nyomott rá, és kiindult a szobából. – Viszlát, Rosalie – köszönt el tőlem is. Mire én csak biccentettem.

-          Anya, miért nem vagy hozzá egy picit kedvesebb? Szerintem őszintén kedvel engem – mondta lányom kissé szemrehányóan.

-          Aro beosztotta melléd, ezért kedves hozzád. Meg azért, hogy babagyárat csinálhasson belőled, már ha ez lehetséges, természetesen – vágtam rá. Talán kissé érzéketlen voltam? Lehet, hogy nem kéne ilyen durván kimondanom a tényeket a lányom előtt.

-          Babagyárat? – csattant fel Anne. – Demetri pontosan ezt ellenzi. Hallottam, amikor Aro és ő beszéltek. Demetri pedig nyíltan kijelentette, hogy csak akkor fog udvarolni nekem ténylegesen, amikor már elég érett leszek hozzá, hogy tudjam, mit akarok. Szerintem ez nem éppen arra utal, hogy babagyárat akar belőlem csinálni – mondta idegesen.

-          Ezek szerint nem ellenzi, csak van benne annyi emberi érzés, hogy ne támadjon le, amíg kiskorú vagy – forgattam meg a szemeimet.

-          Hát ez nem igaz – nevetett fel Anne. – Te komolyan azt hiszed, hogy ilyen hülye vagyok? – folytatta most már halkabban. – Pontosan tudom, hogy mit csinálok. Hogyha Aro azt hiszi, hogy vonzódom Demetrihez, akkor békén hagy minket. Majd elmegyünk, Dem néha meglátogat, utána pedig nyugodtan visszautasíthatom a közeledését – mondta lányom csendesen. – Viszont ha most nyíltan ellenállok, akkor kitalál majd valami ürügyet, hogy itt tarthasson, és azt tegyenek, amit csak akarnak. Nem te mondtad mindig, hogy néha ravasznak kell lenni, mint egy róka, hogyha férfiakról van szó?

-          De, ezt bizony én mondtam – suttogtam vissza tátott szájjal. A lányomnak még nálam is több sütnivalója van a jelek szerint.

-          Ne haragudj, hogy kételkedtem benned, akár csak egy pillanatig is – simítottam végig az arcán.

-          Nem haragszom – rántotta meg a vállát mosolyogva. – Ez is bizonyítja, hogy nagyszerű színésznő vagyok.

-          Azt viszont ne tagadd, hogy tetszik neked ez a ficsúr – néztem rá kérdőn.

-          Nem mondom, hogy nem jóképű, és nem tudnám magam elképzelni vele, de még fiatal vagyok az elkötelezettséghez – mondta pirulva.

-          Helyes meglátás – bólintottam rá.

-          Viszont, ha később, úgy tizenöt-tizenhat év múlva még mindig tetszik, akkor is ellenezni fogod? – nézett rám az ajkait rágcsálva.

-          Nos, hogyha ennyi idő múlva még mindig tetszik, akkor ígérem, hogy az áldásomat fogom rá adni. Viszont a választásod fontold meg jól, mert a vámpírok nem szokták váltogatni a társukat. Mi egy örökkévalóságra választunk – mondtam komolyan.

-          Én sem tervezek futó kalandokat – legyintett a szemeit forgatva.

-          Huh, ez a gesztus most nagyon apádra hajazott – kuncogtam fel.

-          A legyintés? – nézett rám lányom döbbenten. – Már ne is haragudj, de apa ennél kicsit férfiasabb – nézett rám gyanakodva.

-          Jaj, nem, én a szemforgatásra értettem – nevettem fel most már hangosan is.

-          Akkor jó – fújta ki a levegőt, majd ő is nevetni kezdett.

-          Csak nem rólam folyik a szó? – jelent meg szerelmem Gabriellel együtt.

-          Milyen volt a vadászat? – kérdeztem kíváncsian.

-          Hát, medvét nem találtunk – húzta el a száját szerelmem. – Viszont volt egy vaddisznó, még úgysem próbáltam eddig.

-          Na és milyen volt? – kérdeztem kíváncsian.

-          Egész jó, jobb, mint a szarvas, de rosszabb, mint a medve – gondolkodott el szerelmem.

-          Én maradtam a szarvasnál – állapította meg fiam.

-          Azt hiszem, hogy én is inkább a szarvast választottam volna – állapítottam meg.

-          Na jól van, szóval diszkrimináljátok a malackákat? – kérdeztem Emmett felháborodottan. – Habár, ha jobban belegondolok, akkor sebaj, legalább több marad nekem – állapította meg vigyorogva.

-          Na látod, nézd a dolgok pozitív oldalát, ez a jó hozzáállás, apa – lelkesedett Anne azonnal. Valamiért úgy éreztem, hogy ez egy finom célzás volt rám nézve. Ez a tény pedig nem igazán tetszett, de most inkább elengedtem a fülem mellett. Ez most egy szép, családi este.

-          Hé, nem töltjük együtt az estét? – mondtam ki hangosan is vágyamat.

-          Hozom a kártyát – lelkesedett fel azonnal Gabriel.

-          Hm… vetkőzős póker?

-          Öhm… apa, azt inkább kettesben, ha kérhetném – állapította meg Anne fintorogva.

-          Jah, hogy négyesben – tette szerelmem az ártatlant. – Az más, akkor menjen a játék, mondjuk, zsebpénzre?

-          Drágám, nekik Alice úgyis ad bármikor és bármennyit – kuncogtam fel.

-          Ez igaz – húzta el a száját Emmett. – Bezzeg nekem nem. Talán fel kéne használnom a gyerekeket egy kis segítségre – kezdett el butaságokon agyalni.

-          A válaszom határozott nem, Emmett, ne merészeld a gyerekeinket bevonni az Alice-szel közös kis magáncsatáitokba – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Na jó, talán megpróbálom türtőztetni magam – sóhajtott fel kissé csalódottan. – Na de még mindig nincs meg a tét.

-          Tét nélkül nem lehet játszani? – kérdeztem a szemeimet forgatva.

-          Lehetni lehetne, de úgy mi benne az izgalom – tárta szét Emmett a karjait.

-          Rendben, akkor mit legyen a tét? – kérdezte Anne kíváncsian. – Mondjuk, hogyha én nyerek, akkor holnap családi vásárlás lesz – mondta vigyorogva.

-          Ha én nyerek, akkor elmegyünk egy kirándulásra csak négyesben méghozzá a hegyekbe – vágta rá Gabriel.

-          Oké, ha én nyerek, akkor hazafelé négyesben megállunk még egy hetet Párizsban – gondolkodtam el én is.

-          Ha pedig én nyerek, akkor mindhárman mosolyogva tűritek a beszólásaimat, és a tréfáimat, méghozzá egy hónapon keresztül – mondta Emmett. Nem is ő lenne, hogyha nem valami ehhez hasonló ötlettel áll elő.

-          Rendben – forgattuk meg mindhárman a szemeinket. Ismertük már Emmettet, és nem is nagyon lepődtünk meg, hogy ezzel állt elő.

-          Helyes, akkor biztosan én fogok győzni – csapta össze a tenyerét.

-          Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam – vágtuk rá egyszerre.

-          Nahát, de nagy az egyetértés – szusszantott fel szerelmem kissé morcosan.

-          Még szép, nem hagyhatjuk, hogy nyerj, ilyen fogadási feltételek mellett – mondta fiam határozottan.

-          Miért nem? – húzta fel Emmett a szemöldökét.

-          Azért, mert mindannyian tudnánk, hogy ez esetben állandóan a tréfáidtól lenne hangos a ház, amíg le nem telik az idő, és be kell vallanunk, apa, hogy neked is és Gabrielnek is csapnivaló a humora – nevetett fel Anne gonoszkásan.

-          Na ezért, megkapod a magadét, kislányom – pattant fel szerelmem azonnal.

-          Anyu, védj meg, te is mondtad ezt, mikor kisebb voltam – sikkantott fel Anne miközben menekülni kezdett.

-          Micsoda? Még te is, asszony? – kérdezte Emmett tőlem döbbenten.

-          Hát… ami azt illeti, tényleg csapnivaló humorod tud lenni, olykor – mondtam az ajkamat rágcsálva.

-          Na jól van, Gabriel, te kapd el a húgodat, nekem anyáddal van elszámolnivalóm – adta ki Emmett az utasítást.

-          Na és miért állnék a te oldaladra? – kérdezte Gabriel nevetve.

-          Talán azért, mert a mi kiemelkedően remek humorunkat bírálják a lányok – vágta rá Emmett.

-          Hm… mondasz valamit – húzódott Gabriel szája gonosz vigyorra. Egyébként is imádta a húgát csiklandozni, mindegy, hogy mi volt az indíték, és ez most egy remek lehetőség volt a húga kínzására. – Megyek, és halálra kínzom a hugit – mondta nevetve, majd már el is tűnt.

-          Na és veled mi legyen? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.

-          Mondjuk, megadom magam? – emeltem fel a kezeimet.

-          Komolyan? – lépett hozzám közelebb Emmett.

-          Természetesen nem - kezdtem el én is futni a lányom után. – Kapj el, ha tudsz – néztem hátra egy pillanatra. Majd még gyorsabb kapcsoltam, hogy minél tovább húzódhasson a játék…