The Beauty and the Bear - 121. fejezet

121. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Amint visszaértünk a szobánkba azonnal kedvesem vigyorgó arcával találtam szembe magam. A vigyor azonban azonnal lefagyott az arcáról, amikor meglátta az én arcomat.

-          Oké, ne kímélj, mi történt már megint? – kérdezte idegesen.

-          Semmi gond, vagyis inkább úgy mondom, hogy minden rendben lesz – mondtam határozottan.

-          Anne? – kérdezte kíváncsian.

-          Minden rendben lesz vele, csak szeretné, hogyha ma éjjel nála aludnék, ha nem gond – mondtam mosolyogva.

-          Hát persze, hogy nem gond. Bár át is jöhetett volna – állapította meg.

-          Ez most olyan lányos dolog, ne haragudj meg rá érte – mondtam lágyan.

-          Dehogy haragszom. Tartsatok csak csajos estét – kuncogott fel. – Mostanában úgysem nagyon csináltatok ilyet – fűzte még hozzá.

-          Köszi, édesem – pattantam fel az ágyra. Majd gyors csókot nyomtam kedvesem szájára.

-          Igazán nincs mit, csak foglalkozz a lányunkkal, most ez a lényeg, elég nehéz időszakon megy keresztül – mondta szerelmem határozottan.

-          Az egyszer biztos – bólintottam rá. – Bár ahhoz képest, hogy milyen fiatal, szerintem nagyon jól kezeli a helyzetet – mondtam büszkén.

-          Ehhez kétség sem fér – egyezett bele azonnal szerelmem. – Na menj, ne várasd meg nagyon.

-          Nem is akarom, úgyhogy már itt sem vagyok – nyomtam még egy puszit az arcára. Majd egy szempillantás alatt folyosón termettem a zsebemben a levéllel együtt. Nagy volt a kísértés, hogy elolvassam, de nem akartam megsérteni a levéltitkot, és végül is, ha Anne szeretné, akkor majd elmondja nekem, hogy mi áll abban a levélben. – Már itt is vagyok, kincsem – léptem be a szobájába, de nem is volt ott. Már éppen azon gondolkoztam, hogy merre lehet, amikor kinyílt a fürdőszobájának az ajtaja.

-          Szia, anya – mosolygott rám. Majd az ágyához szaladt, és bebújt a takaró alá. – Csak megmostam a fogamat – mondta elterülve az ágyon.  – Gondoltam nem árt, miután elpusztítottam az összes kakaót, amit hoztál és a süteményt is.

-          Na és jobban érzed magad? – kezdtem el levetni a ruhámat, hogy belebújjak a hálóingembe. Nem, mintha szükségem lett volna rá, de azért így más a hangulata az egész csajos bulinak.

-          Ami azt illeti, egy kicsit jobban – válaszolta elgondolkodva. – Azt hiszem, hogy néhány nap múlva, hogyha lenyugodtam, talán beszélek még Demetrivel is. – Bár lehet, hogy egy kicsit még büntetem, mert ami azt illeti, nagyon is megérdemelné.

-          Szívem, egy ideig nem fogsz találkozni vele – vallottam be inkább az igazat. Jobb, ha most megtudja.

-          Miért? Apu megtudta a dolgot, és már ki is végezte? – tágultak ki a szemei rémülten.

-          Nem, apád semmit sem tud. Jobb, hogyha ez így is marad. Demetri keresett fel engem, mert nem akart téged felizgatni.

-          Megkeresett téged? Na és miért?

-          Hogy megkérjen egy szívességre – vágtam rá.

-          Egy szívességre? Na és mit lenne az? – kérdezte kíváncsian.

-          Írt neked egy levelet, és megkért, hogy adjam át – válaszoltam, majd előhúztam a zsebemből a borítékot.

-          Mit ír?

-          Nem tudom, szívem, ez a te leveled, úgyhogy természetesen nem nyitottam ki – mondtam magától értetődően. – Majd te elolvasod, és ha úgy gondolod, hogy nekem is tudnom kell a tartalmát, akkor elmondod – nyújtottam át neki a levelet.

-          Köszönöm – mosolygott rám, amikor átvette az apró borítékot.

-          Szívesen – válaszoltam, miközben letelepedtem mellé az ágyra.

-          Egyébként, miért írt levelet? Személyesen is felkereshetett volna néhány nap múlva. Na és miért mondtad azt, hogy egy ideig nem fogok vele találkozni? Talán megfenyegetted, hogy ne jöjjön a közelembe?

-          Nem éppen – ráztam meg a fejem. – Kapott egy küldetést, és nagyjából három hét múlva fog csak visszatérni.

-          Oh – mondta meglepetten. – Vagy most nem idehozza a nőit, hanem elment egy kicsit bulizni, és nem akarja, hogy tudjak róla. Vagy ezzel próbálja elérni, hogy hiányozzon nekem, és ha visszajött, akkor megpróbál majd rábeszélni, hogy kezdjünk tiszta lappal, és megesküszik, hogy ilyen még egyszer nem történhet meg.

-          Kicsim, azt hiszem, hogy mostanában kicsit sok volt a lányregény az olvasmányaid között – állapítottam meg.

-          Miért? Mert vannak benne jó ötletek a férfiak gondolatairól? – kérdezte meglepetten.

-          Nem, hanem mert teljesen elképesztő elméleteket sorakoztatsz fel folyamatosan – mondtam határozottan.

-          Csak kezdem kapizsgálni a Volturi furmányos észjárását – vetette ellen.

-          Valóban furmányos az észjárásuk, de azért ennyire talán mégsem – mondtam kuncogva. A lányom egy kicsit túlbonyolítja ezt az ügyet. Anne csak rántott egyet a vállán, és utána a levelét az éjjeliszekrény fiókjába csúsztatta. – Mit csinálsz, kislányom? – kérdeztem döbbenten.

-          Elteszem a levelet – csukta be a fiókot.

-          Nem is vagy rá kíváncsi, hogy mit írt?

-          Őszintén szólva, nem, ma este már nem vagyok kíváncsi rá, hogy mit akarhat még. Majd holnap elolvasom, talán – mondta Anne komolyan.

-          Ahogy gondolod, Anne – öleltem magamhoz gyengéden. Talán tényleg jobb, hogyha alszik egyet a dologra.

-          Most gyerekesen viselkedem? Mármint, szerinted – nézett rám kérdőn.

-          Mire gondolsz? – néztem rá kérdőn.

-          Például sértetten elviharoztam a konyhából, amikor rájöttem, hogy a többi nőt is oda vitte, és nem hagytam neki esélyt sem magyarázatra. Vagy most nem akarom elolvasni a levelét.

-          Szerintem ez egy lánytól meglehetősen természetes reakció – állapítottam meg.

-          Nem is tudom, mármint így utólag belegondolva, elhívott vacsorázni, ahogy egy másik lányt is. Ebben nincs semmi különös. Bár azt hiszem, hogy jobban örültem volna, hogyha meghív valahová. Étterembe, vagy ilyesmi. Tudod, olyan romantikus randira – magyarázta elgondolkodva.

-          Azt hiszem, kicsim, hogy ez egy tökéletesen normális igény – mondtam határozottan.

-          Igen, valahogy én is ezt érzem – sóhajtott fel.

-          Nos, hogyha késznek érzed magad, akkor majd elolvasod a levelet, és az alapján döntesz. Vagy majd beszélsz vele. Hidd el, hogy ez csakis rajtad múlik.

-          Te megbocsátanál neki? – kérdezte kíváncsian.

-          Nem tudom, kicsim. Én még nem voltam ilyen helyzetben – vágtam rá azonnal. Tényleg nem tudtam, hogy én mit tennék hasonló helyzetben.

-          Ez nem valami nagy segítség – mondta kissé morcosan.

-          Nos, talán nem nagy segítség, de legalább őszinte. Tényleg nem tudom, hogy mit tennék hasonló helyzetben – simítottam végig a haját.

-          Hm… na jó, igazad van.

-          Hé, nem holnap találkozol az új barátnőddel? Még nem is mesélted, hogy milyen a lány – váltottam témát. Talán jobb, hogyha egy kicsit elterelem a figyelmét.

-          Igen, nagyon kedves lány. Szerintem igazán elragadó, bár van egy olyan érzésem, hogy Edwardnak nem nagyon tetszett. Vagy csak az zavarta, hogy így nem kettesben voltunk sétálni. Azt hiszem, hogy többet szeretett volna beszélgetni velem. Aztán egyszer csak megjelent, és olyan földöntúli volt.

-          Hát ezt meg, hogy érted? – kérdeztem értetlenül.

-          Tudod, hűvös volt, és mégis mezítláb sétált a fűben, csukott szemmel. Az arcán valami leírhatatlan boldogság volt, amit egyszerűen nem tudtam hová tenni. Tényleg földöntúli öröm volt. Szinte már táncolt, olyan légiesen mozgott, és valami megmagyarázhatatlan kisugárzás is társult mellé – mondta elbűvölve.

-          Biztosan nem vámpír volt? – kérdeztem bizonytalanul.

-          Anyu, felismerek egy másik vámpírt, és mielőtt még megkérdeznéd, nem, nem lehet, hogy félvér, felismerném az illatát. Azt hiszem, hogy egyszerűen csak egy boldog ember, aki élvezi a pillanatot.

-          Akkor talán példát kéne venned róla – kacsintottam rá.

-          Miért? Én talán nem élvezem a pillanatot?

-          Nem tudom – gondolkodtam el. – Mikor táncoltál utoljára azért, mert csak eszedbe jutott nap közben? Régen sokszor táncra perdültél a legváratlanabb pillanatokban. Viszont egy ideje már nem láttalak így.

-          Mostanában nem hallottam a zenét a fejemben – mondta Anne elgondolkodva. – Régen néha csak úgy megtörtént.

-          Talán mert régen boldog voltál, most pedig van némi gondunk, de ez ne árnyékolja be a gyermekkorodat.

-          Azt hiszem, hogy már nem érzem magam olyannyira gyermeknek, mint néhány hónappal ezelőtt – mondta határozottan.

-          Pedig te még gyermek vagy, kedvesem, és egy ideig az is leszel – simítottam végig a hátán. – Vagy talán már idős vagy ehhez? – állt meg a kezem egy pillanatra.

-          Hé, ehhez sosem leszek elég idős – mocorgott panaszosan.

-          Na jól van – kezdtem el tovább simogatni.

-          Köszi – bújt még jobban a párnájába. Majd nem sokkal később már el is aludt.

(Nadine szemszöge)

Azt hiszem, hogy eddig elégedett lehetek a kialakult helyzettel. Kathy remekül helytáll, és Rose még az emlékei nélkül is csodálatosan viselkedik. Mintha érezné, hogy mi a helyes. Próbálja elképzelni Edwardot a lányával, de mégsem tudja, nem azért mert nem akarja, hanem, mert a lelke mélyén tudja, hogy Edwardnak más lesz az igazi. Azt hiszem, hogy meg is látogatom Kathy-t. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan érzi magát egy nap emberi lét után. Tudom, hogy volt már ember és élt a földön, de azért ez mégiscsak más érzés lehet. Legalábbis azt hiszem.

-          Szia – bukkantam fel mellette.

-          Jaj, megijesztettél – kapott a szívéhez.

-          Ne haragudj, elfelejtettem, hogy most nem érzékelsz bennünket – kértem bocsánatot. Megfeledkeztem róla, hogy teljesen emberré tettük a küldetés idejére.

-          Nincs semmi gond, csak furcsa érzésem volt tegnap éjjel – magyarázta a helyzetet.

-          Miféle furcsa érzésed? – kérdeztem kíváncsian. Lehet, hogy most nem angyal, de a megérzései sokat sugallnak. Egészen biztos, hogy nem ok nélkül érezte magát furcsán.

-          Mintha figyeltek volna – mondta kissé idegesen.

-          Hát persze, hiszen Edward órákon át figyelt téged, amíg el nem aludtál – mondtam határozottan.

-          Nem, nem akkor - rázta meg a fejét. – Utána – mondta elgondolkodva. – Éjszaka szomjas lettem, és ez felébresztett, és azt hiszem, hogy láttam valakit az ágy lábánál. Figyelt engem, de mire megdörzsöltem a szemeimet már el is tűnt.

-          Biztosan nem csak álmodtad? – kérdeztem bizonytalanul.

-          Nem – vágta rá határozottan. – Egészen biztos vagyok benne, hogy figyelt engem valaki. Dermesztő érzés volt.

-          Ez esetben még nagyobb erőkkel kell figyelnünk téged, mert ez még veszélyes lehet – mondtam idegesen. – Valaki folyamatosan itt lesz melletted, de láthatatlan formában, hogy ne zavarjon meg semmit.

-          Azért ez talán túlzás – állapította meg. – Semmiképpen sem szeretném veszélyeztetni a küldetést.

-          Kathy, kedvesem, ez nem veszélyezteti a küldetést, és a te biztonságod is éppoly fontos a számunkra. Nem eshet bántódásod – mondtam ellentmondást nem tűrve. - Hidd el, ez nem akárki kívánsága – súgtam a fülébe.

-          Oh, ez igazán több, mint hízelgő – pirult el azonnal.

-          Hidd el, hogy többet jelentesz neki még ma is, mint amennyit kimutat – mondtam komolyan.

-          Az lehet, de ez a plátói szerelem, bár romantikus, de így olyan befejezetlen, nem gondolod? – nézett rám kissé szomorúan.

-          Talán jobb lenne, ha mégis megbeszélnétek a dolgot – javasoltam.

-          Mi értelme lenne? – kérdezett vissza azonnal. – Mindketten tudjuk, hogy miért történt, és természetesen igaza is volt. A világ sorsa nem lehet fontosabb, mint a szerelmünk. Ez még egyszer nem történhet meg.

-          Te honnan emlékszel mindenre? – néztem rá dorgálón. Hiszen én nem mondtam semmit, és nem hiszem, hogy Gabriel tette volna.

-          Tudod, angyalként képes vagyok bizonyos dolgokra, mint például a múlt újra átélésére. Nem hagyott nyugodni a dolog, hogy miért érzek így Gabriel iránt, és rajta is láttam a jeleket, hogy nem csupán egy angyal vagyok neki a többi között. Ezért úgy gondoltam, hogy megkeresem magamban a hiányzó láncszemet.

-          Na és milyen volt megtalálni? – kérdeztem vigyorogva.

-          Több, mint csodálatos – vágta rá boldogan. – Csak az a baj, hogy ennek tudatában már nagyon is szeretném folytatni, amit valaha elkezdtünk. Bár Gabriel emberi alakban kissé másnak mutatta magát.

-          Hogy érted ezt? – kérdeztem döbbenten.

-          Hát, egy picit fiatalabbnak mutatkozott. Korban tökéletesen hozzám illőnek – mondta elégedetten. – Hát mit ne mondjak, még most is van benne vonzerő bőven, de abban a testben.

-          El se tudom képzelni Gabrielről – kerekedtek ki a szemeim. – Ő még soha nem változtatok alakot, amióta csak idefent vagyok. Pedig ugyanúgy képes rá, mint a testvérei.

-          Nos, még egy ok, hogy különlegesnek érezzem magam, mivel ezek szerint az én kedvemért változtatott alakot – csillantak fel a szemeim.

-          A te kedvedért, akár minden nap megváltoztatom a külsőm – jelent meg hirtelen Gabriel. Mire úgy szétrebbentünk, mint a villám.

-          Elnézést, uram – hajtottam meg magam előtte azonnal. A fenébe, nem szoktak hallgatózni.

-          Semmi gond, Nadine – legyintett. – Tudom, hogy a hölgyek csacsognak, és kíváncsiskodnak a múltban – nézett mindkettőnkre komolyan. – Ami azt illeti, én is nézelődtem egy kicsit, és arra jutottam, hogy Kathy számára nem is lehetne idelent jobb testőr, mint jómagam.

-          Tessék? – kiáltottunk fel mindketten azonnal. Majd egy szempillantás alatt fiatal, barnahajú, barnaszemű, és mérhetetlenül jóképű férfialakot vett fel.

-          Egyébként, tényleg így néztem ki fiatalon – kacsintott ránk, miközben körbefordult…