Chatelj bátran, de ne reklámozz! :D

2012. augusztus 30., csütörtök

The Beauty and the Bear - 113. fejezet


113. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Dühösen mentem be a szobába, majd azonnal Nadine-t szólítottam meg halkan, nehogy Edward meghalljon minket. Bár szerencsére átöltözni ment, és nem hiszem, hogy ezután a közjáték után túlságosan sietne visszafelé, ráadásul az is előny, hogy Esme és Carlisle szobája, aminek megkapta a kanapéját a legtávolabbi sarokban van a mi lakosztyályunkhoz képest. Ergo, semmit sem fog észrevenni ebből a beszélgetésből.
-          Nadine? – szólaltam meg ismét halkan.
-          Jövök már, bocsánat – nézett rám vigyorogva.
-          Legalább neked jó napod van – sóhajtottam fel. Volt egy tippem, hogy miért ilyen zilált barátnőm haja. Na nem, mintha ez baj lenne.
-          Öhm… igen – mondta lesütött szemekkel, és ha tudott volna, akkor biztosan el is pirult volna, méghozzá nem is kicsit. – Viszont most beszélgessünk fontosabb dolgokról. Át kell gondolnunk, hogy mik azok az emlékek, amiket biztosan törölnünk kell, csakhogy ezzel van egy meglehetősen nagy gondom – mondta idegesen.
-          Na és mi lenne az? – kérdeztem kíváncsian.
-          Nincs rá garancia, hogyha elveszem az emlékeket, akkor vissza is tudom adni őket. Az csakis attól függ, hogy te mennyire akarsz majd emlékezni – nézett rám aggódva.
-          Akkor ezzel nem lesz semmi gond – mondtam határozottan.
-          Gondolod? – nézett rám meglepetten.
-          Természetesen, túl sok szép emlékem van, amit nem akarok elfelejteni, egyáltalán nem – mosolyodtam el. – Soha nem mondanék le a boldog pillanatokról, amelyeket neked köszönhetek.
-          Ez esetben nincs semmi gond – mosolyodott el ő is.
-          Van még egy kérdésem – néztem rá idegesen.
-          Hallgatlak – nézett rám biztatóan.
-          Van valami köze Anne viselkedésének Luciferhez, vagy tényleg ennyire kamaszodik, esetleg én rontottam el valamit, de nagyon? – kérdeztem kétségbeesve.
-          Nos, ez már három kérdés, a válaszok pedig, igen, nem és nem – mosolygott rám kedvesen.
-          Tudtam, hogy az az őrült van a dolog hátterében – mordultam fel. – Nem tudnátok valahogy távol tartani a lányomtól? Így nagyon nehéz elérni, hogy Anne és Edward ne legyenek egy pár.
-          Tudom, hogy nem könnyű most a helyzet, de hidd el, mindennek van megoldása, emiatt nem kell aggódnod egy pillanatig sem.
-          Remélem, hogy most is igazad lesz – sóhajtottam fel.
-          Ne aggódj, teszem a dolgom. Pontosabban tesszük a dolgunkat. Viszont most mennem kell, mert Emmett mindjárt itt lesz.
-          Mikor jössz el, hogy magaddal vidd az emlékeimet? – kérdeztem még gyorsan.
-          Holnap indultok, úgyhogy még ma éjjel – vágta rá határozottan. – Legyél egyedül a fürdőben fél egykor – mondta még, majd köddé vált.
-          Hát, kicsim, nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Leginkább azt hiszem azt, hogy továbbra sem értek a nőket – jött be szerelmem a fejét csóválva.
-          Mi történt? – néztem rá kíváncsian.
-          A lányunk először leüvölti a fejeteket, mondjuk, hogy némiképpen jogosan. Azután megcsókolja Edwardot, mint egy vad, szenvedélyes nő, azután meg a szobájában azon kesereg, hogy most te is, és Edward is biztosan nagyon haragszotok rá, mert ilyen illetlenül, és agresszívan viselkedett. Baj, ha nem érzem át, hogy pontosan mi játszódik most le a kamaszodó lányomban? – fakadt ki szerelmem. – A nők egyébként is nagyon bonyolultak, de a lányunk aztán túltesz mindenkin.
-          Na és, hogy érzi magát? – kérdeztem rá a legfontosabb dologra.
-          Nem tudom, Gabrielt akarta – szusszantott Emmett. – Azt hiszem, hogy nem velem szeretné kitárgyalni élete első csókjának kusza történetét.
-          Végül is, ikrek, Gabriel pedig mindig meg tudja nyugtatni, úgyhogy egy próbát mindenképpen megér – állapítottam meg. Az egészen biztos, hogy Gabriel mellett van most a legjobb helyen, hiszen ott biztonságot, és megértést talált, mindig is.
-          Na, most viszont had halljam a történetet a te szemszögedből is – ült le az ágyra kényelmesen.
-          A helyzet eléggé bonyolult – kezdtem bele.
-          Azt majd én inkább eldöntöm, mert nálatok a vásárlás is valami elképesztően nagy tudomány – vágta rá.
-          Most gúnyolódsz velem? – húztam fel a szemöldököm.
-          Nem, csak nem érzem át, amikor két táska között háromnegyed órát gondolkodsz. Leginkább azért nem, mert, ha annyira szuper mind a kettő, akkor van rá pénz bőven, ergó, vedd meg mindkettőt – mondta határozottan. – Hogyha most is ilyen bonyolult a helyzet, akkor van esélyem, hogy felfogjam a rövid sztorit, vagy éppen az lesz, hogy a helyzet komolysága miatt, mint „te jó ég, két majdnem egyforma táska közül melyiket válasszam”, akkor halljuk.
-          Emmett, ne csinálj belőle viccet, ez komoly dolog – szóltam rá.
-          Oké, bocsánat, de akkor is hallani akarom a történetet – forgatta meg a szemeit türelmetlenül.
-          Na jól van – sóhajtottam fel.
-          Éppen itt az ideje, tehát mi történt? – kérdezte kíváncsian.
-          Reggel elindultunk vásáolni, és minden rendben is volt, mindenkinek jó kedve volt. Azután történt egy kis vicces szóváltás, és Edward szorosan a falhoz szorította Anne-t, de szerintem nem volt semmiféle szándéka, azon kívül, hogy nagyon jól érezték magukat. Csak annyi történt, hogy játék közben Anne megint fülig vörösödött, amikor Edward túl közel került hozzá.
-          Nos, a falhoz préselés meglehetősen közelinek tűnik, valóban. Már nagyszerű módszer arra, hogy egy hölgy zavarba kerüljem, ahogy régen te is – kuncogott fel. – Mintha úgy rémelne, hogy te is elpirultál tőlem néhányszor. Szerintem ez határozottan imponáló egy férfinak.
-          Nos, ahhoz kétség sem fér, hogy nektek ez határozottan imponál. Visszatérve azonban a lányunkra. Alice-szel emiatt kezdtünk el egy picit kötekedni vele, de nem akartuk megbántani. Régen inkább még ő is beszállt a kis játékba, és együtt nevettünk – fakadtam ki.
-          Igen, de vedd figyelembe, hogy most a leendő szerelmi életén élcelődtetek. Az szerintem bármelyik fiatal lányt feldúlna – mondta szerelmem határozottan.
-          Nos, őszinte leszek, továbbra sem gondolom, hogy Edward a megfelelő választás a számára – állapítottam meg komolyan.
-          Elmeséled egyszer, hogy mi bajod van Edwarddal? Egy dolog biztos, szerető, és gyengéd férje lenne a lányunknak. Egészen biztos, hogy soha nem bántaná meg. Mit kívánhatnánk még neki?
-          Biztosan ilyen társ lenne, de ő Anne nagybátyja – mondtam komolyan.
-          Csakhogy egyáltalán nem vérszerinti, tehát ez nem lehet akadály – vágott vissza szerelmem finoman.
-          Tudom, hogy nem vérszerinti, de akkor is így éltek eddig egymás mellett, tehát az lenne a legjobb, hogyha ez így is maradna.
-          Kicsim, ez most nagyon bután hangzik. Minden anya tökéletes férfit kíván a lánya mellé, te pedig eltaszítod a lehető legjobbat. Mi értelme ennek? – kérdezte értetlenül.
-          Nem tudom, nekem egy nagyon fontosnak tűnik. Edward már férfi, a lányunk pedig még gyerek.
-          Ezzel arra akarsz kilyukadni, hogy Edwardnak talán túl sok a tapasztalata? – nevetett fel. – Mert, ha nem tudnád, akkor elmondom, hogy az öcsikém még határozottan ártatlan.
-          Mert elfolytja magában a férfit az elvei miatt, de mi van, hogyha Anne mellett ki fog törni?
-          Akkor Edwardnak is és a lányunknak is gyönyörű éjszakája lesz – rántotta meg a vállát Emmett.
-          Ennyi? Ennyivel elintézted a lányunk életét? – kérdeztem meghökkenve.
-          Dehogy intéztem el az életét, de ha már Demetri és Edward között kell választani, legalábbis Alice látomásai szerint, akkor sokkal, de sokkal jobban örülnék, hogyha Edwardra esne a választása.
-          A döntések változnak, lehet, hogy egy harmadik férfi lesz az igazi – mondtam határozottan. – Bár szerintem ne menjünk bele megint ebbe a vitába, majd kialakul. Így megint csak annyit érünk el, hogy jól összeveszünk. Attól bármi is jobb lesz? – kérdeztem halkan.
-          Nem, semmi nem lesz jobb, de már párszor megbeszéltük, hogy nem utasítod el Edwardot teljes mértékben – állapította meg. – Mindenesetre valóban jobb, hogyha ismételten lezárjuk ezt a vitát, mert nem kéne, hogy egyrészt bárki meghallja, főleg nem a lányunk, másrészt ezt úgysem mi fogjuk eldönteni, hanem Anne. Ugyanis én beleegyezem még a Volturiba is, hogyha őt ez teszi boldoggá. Gondolkodj el ezen, édesem. Ugyanis szerintem az a legfontosabb, hogyha ő boldog legyen, az már részletkérdés, hogy hogyan. Csak annyit kérek, hogy azért gondolkozz el ezen, kicsim – lépett oda hozzám, majd szorosan magához ölelt. – Megteszed?
-          Mit? – néztem fel rá.
-          Elgondolkodsz a dolgon?
-          Igen, megígérem – mondtam határozottan.
Ez a legkevesebb, amit megtehetek, bár tudom, hogy a döntés egyáltalán nem mindegy. Mindenesetre ezt természetesen nem mondhatom el senkinek, így jobb, hogyha inkább csendben maradok, és nem próbálom meg a családom előtt távol tartani Edwardot Anne-től. Vagy éppen fordítva. Kell egy második terv, mert attól tartok, hogy rajtam kívül mindenki pártolja ezt a kapcsolatot kettejük között. Bár, ha nem tudnám, amit egyébként is tudok, akkor biztos vagyok benne, hogy nekem is tetszene a kialakulófélben levő helyzet.
-          Bejöhetek? – dugta be a fejét lányom a szobába.
-          Hát persze, gyere csak – válaszoltam azonnal. Mire lehajtott fejjel bejött a szobába, és az ajkát rágcsálva állt elém.
-          Annyira sajnálom, nem tudom, hogy mi ütött belém. Nem szoktam ennyire kiakadni ilyen viccelődéseken. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, egyszerűen nem tudtam magam visszafogni – kezdett heves magyarázkodásba.
-          Drágám, én haragszom rád – tártam ki a karomat, mire azonnal belebújt az ölelésembe.
-          Pedig lenne rá okod – sóhajtott fel. – Hát még Edwardnak. Azt hiszem, hogy legszívesebben elsüllyednék.
-          Azt hiszem, hogy azért meg kellene beszélnetek, ami történt – mondtam finoman. – Sok dolog miatt kellene beszélgetnetek.
-          Inkább nem – rázta meg a fejét ijedten.
-          Kincsem, mind ketten tudjuk, hogy Edward egyáltalán nem haragszik rád, inkább csak megdöbbent, ahogy mindenki más is – mondtam határozottan. – Nem igazán számítottunk tőled ehhez hasonló reakcióra.
-          Öhm… én azt hiszem, hogy most inkább megkeresem Jaspert, még tartozik nekem egy szkander visszavágóval. Biztosan azért nyert csak a múltkor, mert ő sokkal többet vadászott akkoriban, és így nyilvánvalóan erősebb volt nálam – mondta morcosan. Majd elhagyta a szobát.
-          Van egy olyan sejtésem, hogy nem volt kíváncsi a beszélgetésünk további részére – harapott az ajkába Anne.
-          Hát az apák nem szeretik, hogyha a lányuk szerelmi életéről kell hallaniuk – állapítottam meg.
-          Hé, álljon meg a menet. Nekem nincs szerelmi életem, legalábbis egyenlőre – mondta komolyan. – Ez csak egy csók volt.
-          Viszont ez volt az első csók, nem csak egy egyszerű csók – vágtam rá határozottan. Majd kíváncsian néztem lányom arcán a reakciókat.
-          Hát, inkább majd újra próbáljuk – húzta el a száját.
-          Miért? Talán nem volt jó? – lepődtem meg. Azért nem húzódott el olyan gyorsan Edwardtól.
-          Nekem jó volt, de Edwardnak, biztosan nem – mondta idegesen.
-          Na és ezt miből gondolod? Talán mondta neked? Vagy valakitől hallottad?
-          Nem, ezt csak abból gondolom, hogy a torkom ki volt száradva, nem is beszélve az ajkaimról, ráadásul nem is mostam fogat előtt, rácsimpaszkodtam, mint valami kismajom, és egyáltalán nem érdekelt abban a pillanatban, hogy ő akarta-e vagy sem. Azt hiszem, hogy ez elég sok ellenérv, amivel alá tudom támasztani, hogy Edward nem feltétlenül rajongott ezért a csókért. Oh, és azt se felejtsük el, hogy nyilvános helyen történt. Mármint, nyilvánosság előtt, akik mind tátott szájjal bámultak minket – fakadt lányom most már teljesen.
-          Na, azért ezt te sem látod ennyire negatívan, ebben biztos vagyok – csóváltam meg a fejem.
-          Hát, végül is nekem csodálatos volt, még így is, de gondolom, hogy Edward némiképpen tapasztaltabb lányokhoz van szokva, mint amilyen én vagyok.
-          Kincsem, a nagybátyád semmiféle lányokhoz sincs szokva, ezt biztos forrásból tudom – vágtam rá azonnal.
-          Mi? De hiszen már…
-          Attól, hogy nem vagyok fiatal még nem kell ismernem minden érzést, és helyzetet, ami csak történhet egy férfival – lépett be Edward a szobába. Anne pedig azonnal a földet kezdte el kitüntetni a figyelmével. – Beszélhetnénk? – lépett beljebb egy kicsit. – Ha nem gond, Rose, akkor négyszemközt – fűzte hozzá bátyám. Mire Anne segélykérő pillantásokat lövellt felém.
-          Természetesen nem gond – mondtam, majd elindultam kifelé a szobából. Sokkal jobb lesz mindkettőjüknek, hogyha megbeszélik ezt a dolgot. – Addig megnézem, hogy Jasper és Emmett mennyi kárt okozott már a szobában a rögtönzött kis szkander bajnoksággal – kuncogtam fel. Már hogyha tényleg komolyan gondolta szerelmem a játékot. Bár erősen kétlem, mert ahhoz túl nagy a csend.
-          Gyere, üljünk le egy kicsit – nyújtotta Edward a kezét a lányomnak, aki vonakodva bár, de elfogadta, és hagyta, hogy fivérem a kanapéhoz vezesse és leültesse, majd ő is helyet foglaljon mellette. Én pedig becsuktam rájuk az ajtót.
-          Hol van, Anne? – lépett elém Emmett kérdőn.
-          Bent van, Edwarddal – mutattam a szobánkra.
-          Oh? Ezek szerint az öcsi végre rászánta magát, hogy megbeszéljék a történteket – vigyorodott el Emmett.
-          Hát, Anne azt tervezte, hogy elbújdosik előle, úgyhogy legalább Edwardnak van ennyi sütnivalója – morogtam halkan.
-          Ne aggódj, néhány pillanat alatt kibékülnek, és olyan lesz, mintha mi sem történt volna – legyintett Emmett. – Úgysem bírják ki egymás társasága nélkül.
-          Ez már biztos – bólintottam rá. Majd kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és vártam, hogy kinyíljon az ajtó…

5 megjegyzés:

  1. Szia! Jó fejezet lett. örülök hogy Anne kirohanása 100%-ig Lucifer műve. Kíváncsi vagyok hogy mi lesz a vége ennek az egésznek. Várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  2. Szia!Nagyon nagyon jó volt. Alig várom hogy mi lesz, de egy biztos hogy Lucifer munkája egyik tetőpontja lesz a Volterrai kastély!
    Szegény Anne de legalább Edwarddal megbeszélik a dolgot..Várom h mi lesz, mert annyi elmélet van a fejemben hogy csak na. Rosenak sincs egyszerű dolga..De Nadinék segítenek neki(k)
    Melinda

    VálaszTörlés
  3. Szia
    Gina vagyok igazán elragadó lett ez a rész, magáért beszél a tény, már megint Lucifer és az ügyködései zavarnak mindent össze, De így a jó kell a rossz fiú és a gonosz szereplő is, hogy legyen mi izgulni, különben nagyon egyhangú lenne az élet errefelé. Nadinnak nem volna dolga és nagyon unatkozna, még csak a madár se járna felé. Na de Lucifer beindul remélem most, hogy Volterába megy az egész család és beindulnak az események. Remélem A Mi Kis szép hölgyünknek lesz még itt is hódolója, hogy Rosali se unatkozzon majd. Persze már nagyon váron milyen lehet egy Emmett aki a gyermekéért aggódik és nem győzi elhajtani az udvarlókat. Már hallom is amint épp Rosalinak ecseteli, hogy ennél még Edi is jobb lenne talán meg kéne gondolnia még egyszer a ehetőségeket, újra értelmezni a dolgokat, Szívesen látnám ahogy fő a fejük na és persze azt is miként válik Anne egy, huncut kis csábító boszorkává, már csak azért is, hogy egy kicsit bosszantsa a szüleit és Nadinnek is okozzon egy kis fejfájást. Hagy élvezkedjen egy kicsit Lucifer is.
    Pusza Gina

    VálaszTörlés
  4. Szia Aileen!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet. Most még egy kicsit bonyolódni fog a cselekmény :D
    Puszi

    Szia Melinda!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Igyekszem a folytatással, amennyire csak tudok :D Lesz még bonyodalom bőségesen az egyszer biztos :D
    Puszi

    Szia Gina!
    Örülök, hogy visszatértél, egy ideje már nem hallottam felőled :) Örülök, hogy tetszett a fejezet, vagyis, hogy még mindig tetszik a történet :D Nos, az egyszer biztos, hogy Lucifer mindennél jobban fogja élvezni a mostani helyzetet, és Nadine, meg Nathan is kap munkát bőségesen :D Hamarosan hozom a folytatást.
    Puszi

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    nagyon tetszett, igazán izgalmas volt. Anne bátor kis teremtés, és éles eszű, ki tudja használni a nőiességét, és sikerült is neki pozitiv végeredményt kicsikarni oké egy kis közjátékkal sajnos de szerencsére:)
    Rosenak törölték az emlékeit, Emmett hogy aggódott..szegénykém.
    Ne haragudj h nem írtam hozzászólást de az egyetemi koli és az egyetembe még nehéz beszoknom!!
    De ki nem hagynék egy részt sem, a másik történetet is fergeteges!!!:)
    Melinda

    VálaszTörlés