The Beauty and the Bear - 123. fejezet

123. fejezet

(Nadine szemszöge)

Idegesen járkáltam a szobámban. Az egyik pillanatban még mindent az irányításom alatt tartottam, a következő pillanatban pedig széthullani látszik minden. Hogy a fenébe adja majd be Kathy Anne-nek, hogy hirtelen termett valaki a kanapéján? Ráadásul egy férfi, aki fogta magát, és beköltözött. Márpedig Anne mindjárt odaér. Gabriel pedig még az igazak álmát alussza a kanapén.

-          Kathy – jelentem meg barátnőm mögött. – Mit művelsz?

-          Reggelit készítek? – kérdezte meglepetten.

-          Anne bármelyik pillanatban itt lehet – mondtam határozottan.

-          Csakhogy nem ide fog jönni, hanem az üzletközpontnál találkozunk – vágta rá.

-          Nem kéne még indulnod? – tettem fel a következő kérdést.

-          Nem, mert addig még van három órám, és nagyjából fél óra alatt odaérek – mondta elgondolkodva.

-          Oh, akkor ne haragudj, hogy megzavartalak – kértem elnézést.

-          Nem zavarsz – vágtam rá. – Szeretnél te is csatlakozni hozzánk? – nézett rám kedvesem.

-          Hozzátok? – vontam fel a szemöldököm.

-          Miért? Gabriel most ember, és éhes lesz, ahogy én is megéheztem – mondta magától értetődően.

-          Hát, sejthettem volna, hogy nem magadnak sütöttél fél tábla szalonnát, és egy tucat tojást – kuncogtam fel. – Ne feledd el a találkádat Anne-nel – mondtam komolyan.

-          Ne aggódj, sosem hanyagolnám el a küldetésem semmilyen okból – vágta rá kissé sértetten.

-          Tudom, bocsáss meg, csak nagyon kényes a helyzet – mondtam bocsánatkérően.

-          Én nem hiszem, hogy annyira vészes lenne. Lucifer mostanában nem is került elő, talán kifogyott végre az ötletekből – ajánlotta a lehetőséget.

-          Sajnos ő ennél sokkal, de sokkal elszántabb. Készül valamire, érzem – mondtam őszintén. Egészen biztos vagyok benne, hogy van okom aggódni.

-          Valahogy sejtettem, hogy ezt fogod mondani – sóhajtott fel Kathy.

-          Na és te hogy vagy? – kérdeztem kíváncsian.

-          Elég furcsa a tudat, hogy Gabriel egész éjjel itt volt kint a kanapémon, de azt hiszem, hogy ezt most jó értelemben mondhatom. Viszont megmaradt az az érzés is, hogy figyel valaki, vagy valami – mondta határozottan. – Sosem voltam paranoiás típus, és talán bután hangzik, de tényleg érzem, hogy figyelnek.

-          Nem lenne meglepő, most te vagy a legerősebb láncszemünk – állapítottam meg komolyan. – Ezért is aggódom érted és Gabrielért is annyira – fűztem még hozzá.

-          Nincs miért aggódnod, attól, hogy valaki figyel még nem biztos, hogy bántani is akar. Talán csak megfigyelnek, hogy milyen lépéseket teszek, és hogyan tudnák kifordítani a terveinket. Ha bántani akarnának, akkor már megtették volna – magyarázta Kathy az elméletét. Nekem pedig el kellett ismernem, hogy van benne valami. Ha valaki tényleg bántani akarná, akkor már megtette volna.

-          Na és arra is van elméleted, hogy akkor ki figyel? – kérdeztem rá arra, ami engem is nagyon érdekelt.

-          Természetesen, Edward – vágta rá azonnal.

-          Az nem lehet, mert Volterrában töltötte az éjszakát. Egészen biztos, hogy nem leselkedett utánad később. Én magam figyeltem őt.

-          Akkor nagyon jó kérdés, hogy ki mutat irántam ekkora érdeklődést – sóhajtott fel Kathy.

-          Mármint Gabrielen kívül? – próbáltam meg elviccelni a dolgot.

-          Nadine, ne csináld, mindketten tudjuk, hogy ebből nem lehet soha semmi – mondta halkan.

-          Hol van a mindig pozitív és bizakodó éned? Talán Gabriel pontosan azért jött le, hogy lehessen együtt egy kis románcotok – kacsintottam rá.

-          Ne butáskodj már, ez őrültség lenne – legyintett rá barátnőm.

-          Ugyan miért? – kérdeztem kíváncsian. – Nem lennél vele együtt akár csak néhány hetet is, hogy boldogok legyetek?

-          Hogy utána egy egész örökkévalóságon át sóvárogjak?

-          Így is azt teszed, kedvesem – simítottam végig a karján. – Viszont, ha kihasználod a helyzetet, akkor akár még szép emlékeket is gyűjthetsz az örökkévalóságodra.

-          Talán ebben van valami – gondolkodott el.

-          Na látod – mondtam elégedetten. – Használd ki, ha már tálcán kínálja magát a lehetőség.

-          Lehetséges, hogy a szavadon foglak – pirult el zavarában.

-          Helyes, akkor most megyek is, de fentről figyelni fogok rátok – ígértem. Majd egy szempillantás alatt eltűntem, de tényleg továbbra is figyeltem Kathy-t és Gabrielt.

-          Te kis kerítő – ölelt át Nathan hátulról.

-          Én csak felhívtam a barátnőm figyelmét arra, hogy más értelmes oka nem lehetett Gabrielnek arra, hogy lemenjen, minthogy szeretné feleleveníteni a kapcsolatukat – mondtam komolyan.

-          Hát, végül is, ez is egy lehetőség. Majd egy kicsit leskelődök utánuk – nyomott puszit a nyakamra.

-          Már csak azt kéne kideríteni, hogy ki figyeli Kathy-t. Remélem, hogy nem Lucifer – sóhajtottam fel.

-          Lelőtted a poént – mondta kissé csalódottan.

-          Hogy érted? – fordultam felé kíváncsian.

-          Sikerült kifigyelnem Lucifert, és ami azt illeti, ő vezette el Kathy házához Demetrit, aki figyelni kezdte a lányt.

-          Te jó ég – sikkantottam fel. – Ebből még katasztrófa is lehet – mondtam rémülten. Ezt nem hagyhatjuk.

-          Miből lehet katasztrófa? Demetri hála az égnek meglepően jól ellenáll Lucifer ostoba sugdolózásainak – mondta Nathan elégedetten. – Több az akaratereje, mint hittem volna.

-          Ez igazán jó hír, de ettől még súlyos problémák lehetnek belőle – vágtam rá. – Miért hozta ide Demetrit Lucifer?

-          Talán mert érezni lehetett rajta Anne illatát – ajánlotta a lehetőséget Nathan. – Ha belegondolunk ez tulajdonképpen jó dolog – fűzte még hozzá.

-          Miért lenne jó dolog? – kérdeztem vissza a szemeimet forgatva.

-          Mert így kiderül, hogy Demetri miféle lélek – állapította meg.

-          Nem vagyok hajlandó Kathy bőrével játszani, hogy kiderüljön, hogy Demetri talán nem sátánfajzat – mondtam ingerülten.

-          Hé, higgadj le, Nadine. Te is tudod, hogy nem lesz semmi baja, vigyázunk rá, és nem baj, hogyha tudjuk, hogy mi a helyzet – mondta kissé idegesen. – Nem kéne mindenkit a családodként kezelned. Én is szeretem őket, de a küldetés az küldetés, és az angyalaid tudnak vigyázni magukra.

-          Tudom, hogy tudnak vigyázni magukra, de azért még aggódhatok egy kicsit, vagy talán nem? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve.

-          Én is aggódom, de te néha hisztérikus rohamokat kapsz. Ha lehetséges lenne, akkor komolyan azt hinném, hogy állapotos vagy.

-          Ez viszont nem lehetséges, mint tudjuk – húztam el a számat.

-          Jaj, nem úgy értettem – emelte fel azonnal a kezeit védekezően.

-          Tudom, de azért hálás lennék, hogyha nem hoznád fel túl sűrűn a témát – néztem rá szomorúan.

-          Ígérem, hogy tartom a számat – emeltem esküre a kezemet.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.

-          Jobban vagy?

-          Igen, kiadtam egy adag feszültséget – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Ez azért jól esett. Nem szeretek veszekedni, de néha jó érzés kiadni a fáradt gőzt.

-          Helyes, már rád fért – bólintott rá. – Akkor most foglalkozzunk az előttünk álló beosztással. Fel kell osztani az erőinket, hogy mindenkit tudjunk figyelni.

-          Igaz – egyeztem bele azonnal. – Menjünk, és hívjuk össze az angyalokat – indultam el az ajtó felé.

-          Már összehívtam őket. A nagyteremben várnak ránk – mondta szerelmem.

-          Előrelátó – mosolyogtam rá.

-          Csak figyelek a részletekre – rántotta meg a vállát.

-          Hidd el, hogy ez nagyon is sokat segít most nekem – mondtam hálásan.

-          Igyekszem megkönnyíteni a helyzetet mindenki számára, de azért ennyi még nem elég a győzelemhez.

-          Lehet, de ez már egy nagy lépés – állapítottam meg.

-          Eleget fényeztél, kicsim, most már tényleg mennünk kell – nézett rám pimaszul.

-          Na ne félj, megkapod még a magadét fényezés helyett, az tuti – vágtam rá vigyorogva.

-          Fenyegetsz?

-          Ami azt illeti – kacsintottam rá.

-          Hála az égnek, már olyan régen nem fenyegettél ilyen kívánatosan – szélesedett ki a vigyora.

-          Most nincs időnk, hogy megkapd a magadét, de hamarosan visszatérünk rá.

-          Abban egészen biztos lehetsz – csapott finoman a fenekemre, majd kézen fogott és elindultunk, hogy elkészítsük az új beosztást…

 (Rosalie szemszöge)

Már szó szerint tűkön ültem, miközben Anne szobájában ültem, és vártam, hogy hazaérkezzen a csajos napról. Nagyon remélem, hogy ez a Kathy igazi jó barátnője lesz, akivel mindent kitárgyalhat, amit csak szeretne. Ami azt illeti, egy picit féltékeny vagyok rá, mert a lányom biztosan sokkal, de sokkal több dolgot fog elmesélni neki, mint nekem ezek után, de hiszem, hogy mindenkinek kell egy igazi, jó barátnő, amilyen nekem Alice, és amilyenné Bella is vált lassanként. Várjunk csak, Bella? Ki az a Bella? Talán ismertem régen?

-          Nem emlékszel Bellára, igaz? – jelent meg egy alak előttem.

-          Ki maga? – néztem rá kikerekedett szemekkel. Eddig nem volt itt, hallottam és éreztem volna őt. Hogy került ide.

-          Valaki, aki segíteni akar – mosolygott rám, de nem tudtam eldönteni, hogy ez a mosoly kedves, vagy inkább számító. Volt benne valami félelmet keltő, ami nem tetszett.

-          Törölték az emlékezetedből Bellát, hogy befolyásolják a döntéseidet a jövőre nézve – mondta komolyan.

-          Kicsoda? – néztem rá értetlenül.

-          Az, aki nemsokára a barátodnak vallja magát – válaszolta azonnal.

-          Miért akarnának befolyásolni? – kérdeztem kíváncsian.

-          Azért, mert Bella lecsapta Edwardot Anne kezéről – mondta szomorúan. – Anne és Edward szerelmes lesz egymásba a jövőben, és gyermeket is várnak majd. Az unokádat, de jön Bella, egy egyszerű kis emberlány, és mindent megváltoztat. A barátodnak adja majd ki magát, de csak azért, hogy megszerezhesse a lányod férjét.

-          Edward soha…

-          A férfiak már csak férfiak, kedvesem. A nők pedig, mint a világon mindig, furmányos teremtmények, és pontosan tudják, hogy mi kell valaki elcsábításához – vágta rá magától értetődően.

-          Nem, Edward soha nem tenne ilyet – vágtam rá.

-          Ahogy gondolod, segíteni jöttem, de ha gondolod, akkor el is mehetek – rántotta meg a vállát. – Ha mégis meggondolnád magad, akkor csak szólíts – mondta miközben végigsimított a karomon.

-          Várj – szóltam utána, amikor elindult az ajtó felé. – Ki vagy te?

-          Sok nevem van kedvesem, de szólíts nyugodtan Lucian-nak – vigyorodott el.

-          Lucian? – húztam fel a szemöldököm. Különös név, valahonnan mégis ismerős, mintha hasonlítana valamire, de mire.

-          Oh, jut eszembe, a lányodat Demetri csak bántani fogja – fordult vissza az ajtóból, majd egyszerűen köddé vált. Nem értem ezt az egészet. Ki volt ez, és leginkább mi volt? Honnan ismeri a jövőnket? Demetri bántani fogja Anne-t? Miért bántaná? Hiszen a jelek szerint szereti. Semmit nem értek, de a lányomat nem bánthatja senki, ez egészen biztos.

-          Lucian? – kérdeztem kíváncsian. Nem voltam biztos benne, hogy vissza fog jönni.

-          Igen? – jelent meg hirtelen.

-          Mi történik Anne-nel, hogyha Demetri mellett marad? – kérdeztem kíváncsian.

-          Demetri nem rosszlelkű férfi, de nem a gyengédségéről híres – vágta rá. – Nem szándékosan fogja bántani, de akkor is bántani fogja.

-          Értem – szusszantottam fel. A fenébe, már éppen kezdtem volna megkedvelni Demetrit, sőt, idővel még a családunkban is szívesen láttam volna, de ennek fényében már nem vagyok biztos benne. Ha nem tud uralkodni magán, akkor komoly sérüléseket is okozhat Anne-nek, de mi van, ha ez valamiféle csapda, és el akarják távolítani Anne-t Demetri közeléből. Különös ez az egész helyzet.

-          Mi a baj, Rose? – kérdezte kíváncsian.

-          Nem vagyok biztos benne, hogy hinnem kéne neked – mondtam elgondolkozva.

-          Talán valami okot adtam rá, hogy ne bízz bennem? – nézett rám sértetten.

-          Nem, dehogy is, természetesen ezzel nem azt mondom, hogy hazudsz – válaszoltam azonnal. Na de tényleg nem hazudik ez a férfi? Azért nem vagyok benne száz százalékig biztos.

-          Akkor jó, a helyzet a következő – kezdett bele Lucian a mesélésbe, én pedig csak kikerekedett szemmel hallgattam. Azt hiszem, hogy hálásak lehetünk neki, azért, hogy eljött, és megmenti a lányom boldogságát…