The Beauty and the Bear - 125. fejezet

125. fejezet

(Nadine szemszöge)

Már alig vártam, hogy beszélhessek Kathy-vel arról, hogy mi lenne a helyes most, hogy Gabriel mindent elkövet, hogy egy kis ideig újra együtt lehessenek, de nem akartam ezzel előrukkolni, amíg nincsenek nyomós érveim. Ráadásul nem akarom elárulni, hogy kíváncsiságomban kihallgattam a személyes beszélgetésüket. Ezt igazán nem illett volna.

-          Nadine, tudom, hogy itt vagy – nevetett fel barátnőm. – Azt is sejtem, hogy kihallgattál minket, mert olyan kis kíváncsi vagy, hogyha tudnál, akkor már réges rég megöregedtél volna – fűzte még hozzá.

-          Oké, lebuktam – jelentem meg mellette.

-          Ugyan már, te nagyon drukkolsz nekünk, ezért egyértelmű volt, hogy jössz, és hallgatózol egy kicsit – legyintett barátnőm. – Egyébként hálás vagyok a szurkolásért, de nem hiszem, hogy bele kellene bonyolódni ebbe.

-          Miért nem? – kérdeztem csalódottan.

-          Mert úgy érzem, hogy néhány hét boldogságot évszázadokig, vagy évezredekig tartana kihevernem, úgyhogy inkább bele sem kezdek – válaszolta határozottan.

-          Igazán nem tartom helyes hozzáállásnak ezt a gondolatmenetet – csóváltam meg a fejem.

-          Öhm… ezek az én érzéseim, ha nem tévedek – állapította meg.

-          Nem is akarok beleszólni, én csak érzékeltetem, hogy a helyedben én kihasználnám a lehetőséget egy cseppnyi boldogságért – mondtam a kezeimet védekezően felemelve.

-          Én is gondoltam rá, de nem akarom felszakítani Gabriel sebeit sem – mondta immár nyugodtabban.

-          Nem hiszem, hogy Gabriel azért tesz kockára sok mindent, mert nem akarja, hogy kihasználjátok a lehetőséget – mosolyodtam el. – Most is minden lehetőséget megragadott, amikor hozzád érhetett.

-          Tudom, ezért is indultam már el – bólintott rá. – Jobb lesz nekünk, ha nem bonyolódunk bele ebbe.

-          Én ebben nem vagyok ilyen biztos – húztam el a számat.

-          Értékelem a segítségedet és a jó szándékodat, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, úgyhogy hagyd, hogy én határozzak, méghozzá önállóan – makacsolta meg magát.

-          Ahogy kívánod – biccentettem. Mindenesetre én megpróbáltam segíteni nekik. Hogyha nem kell a segítség, hát nem kell. Ez már nem az én dolgom.

-          Ne haragudj, Nadine, de most a küldetés az elsődleges, nem pedig a magánéletem, ami már úgysincs, méghozzá elég régóta. Sőt, szigorú értelemben véve nem is volt soha.

-          Én nem haragszom, ez tökéletesen a te döntésed kell, hogy legyen, én nem fogok beleszólni, csak tanácsot szerettem volna adni, ahogy anno te nekem – mondtam békülékenyen.

-          Rendben, akkor most koncentráljunk Anne-re, mindjárt ideér, már érzem őt – állt meg a butikok előtt Kathy.

-          Én már itt sem vagyok, de azért figyelek – tűntem el egy pillanat alatt.

-          Szia – integetett Anne már messziről Kathy felé.

-          Helló – mosolyodott el barátnőm. – Örülök, hogy eljöttél – fűzte még hozzá.

-          Jaj, ne is mond – sóhajtott fel gondterhelten. – Annyira jó kiszabadulni otthonról. Olyan sok dolog van, amiről döntenem kéne, de nem akarom, hogy befolyásolják az érzéseimet.

-          Kicsodák? – kérdezte Kathy kíváncsian.

-          Hát a családom – vágta rá egyértelműen.

-          Befolyásolnának téged? – tette fel a következő kérdést.

-          Mindenkinek megvan a véleménye, de ebben a kérdésben egyedül szeretnék dönteni – vágta rá.

-          Esetleg, ha szeretnéd, akkor külső szemlélőként elmondom a véleményemet, hogyha elmondod, hogy mi az a nagy kérdés – ajánlotta fel Kathy. Hm… ügyesen csinálja, azt meg kell hagyni.

-          Nem is tudom – gondolkodott el Anne. – Talán te mint valóban külső szemlélő jobban átlátod a dolgot – mondta nem sokkal később elmosolyodva.

-          Akkor talán üljünk le egy kávé mellett – ajánlotta Kathy.

-          Én nem kávézom – rázta meg a fejét Anne.

-          Akkor egy tea mellett?

-          A tea az nagyon jól hangzik – bólintott rá azonnal.

-          Akkor mit szólnál ahhoz a kedves kis cukrászdához? – mutatott Kathy a nem messze lévő kis helyiséghez.

-          Csak akkor, hogyha meghívhatlak egy sütire is – vágta rá Anne.

-          Remekül hangzik – mosolyodott el barátnőm. – Szeretem a csokitortát.

-          Hm… tudtam én, hogy rokonlelkek vagyunk - kacsintott rá Kathy-re. – Mit szólsz ehhez az asztalhoz?

-          Nekem tökéletes – bólintott rá azonnal.

-          Na és milyen az élet itt Olaszországban? – kérdezte Anne kíváncsian. – Jól érzed magad? Esetleg megmutassam a várost? Bár úgy láttam, hogy te is a természetben érzed magad igazán jól.

-          Nos, igen, imádok az erdőben sétálni – bólintott rá.

-          Én magam is, de egyedül veszélyes, sőt még kísérővel sem veszélytelen – mondta Anne aggódva. Hm… meg akarja védeni már most. Igazi barátnő. Megpróbálja megakadályozni, hogy Kathy vámpírok közé keveredjen.

-          Miért? – nézett rá Kathy meglepetten. Nahát, milyen jól csinálja, ahhoz képest, hogy még soha nem volt ilyen küldetésen.

-          Sok a vadállat az erdőben, és sokszor jelentenek támadást – vágta rá egyértelműen.

-          Jézusom, és én ott sétálgattam? – kapta ijedten a kezét a szája elé. Tökéletes emberi reakció. Így legalább Anne egy pillanatig sem fog gyanakodni. Kathy minél emberibb, annál jobb.

-          Ne aggódj, azért nem olyan sűrűk a támadások, de jobb lenne, ha nem járkálnál arra – mondta határozottan. – Kérlek, ígérd meg nekem – nézett mélyen a szemeibe.

-          Nyugodj meg, nem vagyok őrült – vágta rá azonnal. – Bár akkor neked sem lenne szabad sétálgatnod arra, még akkor sem, hogyha olyan jóképű kísérőd van, mint az a férfi legutóbb. Ő kicsoda? Az udvarlód? – kérdezte Kathy kíváncsian. Hm… ügyesen tereli a témát a lényegre.

-          Öhm… nem, dehogy is. Nekem még korai lenne, hogy udvarlóm legyen – legyintett Anne. – Egyébként is, Edward az én legkedvesebb barátom, nem pedig a szerelmem. Legalábbis azt hiszem.

-          Na és miért ez a vívódás? – kérdezte Kathy kíváncsian. – Talán van valaki más, aki ellopta a szívedet?

-          Nem mondhatnám – mondta elgondolkodva.

-          Ez nem volt túl meggyőző, már ne is haragudj – állapította Kathy. – Szóval mesélj, mi a baj azzal a férfival.

-          Honnan tudod, hogy baj van vele? – kérdezte Anne felhúzott szemöldökkel.

-          Ez elég nyilvánvaló, mert meglehetősen vonakodva beszélsz róla. Tehát, mi a baj vele?

-          Túlságosan is tapasztalt, hogy úgy mondjam – pirult el azonnal.

-          Oh, világos – bólintott rá Kathy. – Nos, az, hogy tapasztalt még nem biztos, hogy baj, hacsak nem egy őrült szoknyavadász.

-          Hát, mi tagadás – harapott Anne az ajkába.

-          Te jó ég, bevallotta neked? – vonta fel a szemöldökét Kathy. – Várj csak, hogyha őszinte volt veled, akkor talán tényleg komolyak az érzései, és ez meggondolandó. Bár te ismered, úgyhogy távol álljon tőlem, hogy befolyásoljalak, de nem lehet, hogy nőcsábász létére most komolyak az érzései irántad?

-          Na és mi a garanciád arra, hogy nem csak egy futó kaland vagyok, aki kihívást jelent neki? – kérdezett vissza Anne.

-          Nos, az életben néha kockáztatni kell – rántotta meg a vállát Kathy. – Egy kis rizikó nélkül nincs boldogság.

-          Jól sejtem, hogy te tapasztalt vagy a kérdésben? – kérdezte Anne vigyorogva.

-          Hát, ami azt illeti, nem is tudom, hogy most mit kéne mondanom.

-          Talán az igazat – ajánlotta Rose lánya. – Lefogadom, hogy a te életedben van egy konkrét valaki.

-          Nos, úgy látom, hogy hiába is tagadnám – nevetett fel Kathy. – Bár a helyzet nálunk is bonyolult.

-          Na és miben bonyolult? Talán te is kifogtál egy nőcsábászt?

-          Nem éppen. Gabriel kedves, gyengéd, és minden bizonnyal hűséges is – vágta rá Kathy azonnal.

-          Akkor nem értem a problémát – nézett rá Anne értetlenül, majd megette az utolsó falat csokitortáját is.

-          Hát, azért valljuk be, hogy a lányok mindig is vonzódtak a rosszfiúkhoz – sóhajtott fel színpadiasan. Na ezért viszont még számolok vele. Mintha megmondtad volna, hogy nem akarom Anne-t Demetri karjaiba lökni, ő meg előkészíti neki a terepe. Ennyi erővel annak a Volturi tagnak az ágyához is kötözhetné ezt az ártatlan kis madárkát.

-          A rosszfiúkhoz vonzódunk, de mindig is jófiút szeretnénk társunkként – kontrázott rá Anne.

-          Nos, ezt sem tagadom – bólintott rá Kathy.

-          Viszont ne tereld a témát, nem hiszem, hogy az a gondod ezzel a Gabriellel, hogy kedves, gyengéd és hűséges. Akkor mi a probléma? Talán nem jóképű?

-          Oh, dehogyisnem, egyszerűen tökéletes – vágta rá barátnőm. – A társadalmi helyzetünk az, ami miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy vele legyek.

-          Nem hiszem, hogy ez akadálya lehet a szerelemnek – vágta rá Anne. – Az én édesanyám is felső-középosztálybeli, az édesapám viszont farmerként dolgozott.

-          Az azért egy kicsit más helyzet. Nem akkor különbség, mint amennyi közöttünk van – rázta meg a fejét Kathy.

-          Szerintem a szerelemnek csakis mi magunk szabhatunk határokat, nem pedig az, hogy három, vagy négy néven lettem bejegyezve egy könyvbe.

-          Ebben is van valami – biccentett barátnőm.

-          Egyezzünk ki – javasolta hirtelen Anne.

-          Mire gondolsz? – lett kíváncsi Kathy.

-          Egyszerű – vágta rá Anne. – Mindketten megpróbáljuk azzal, aki szerintünk hozzánk való, és majd meglátjuk, hogy mi lesz – ajánlotta lelkesen. – Kell egy kis kihívás az életünkbe, nem igaz?

-          Hm… nem is rossz ötlet – gondolkodott el Kathy. – Viszont nincsen semmiféle kötelezettség, megegyeztünk?

-          Kezet rá – csapott bele azonnal Anne a kezébe.

-          Oké, most, hogy ezeket mind tisztáztuk, már mehetünk is vásárolni, ugyanis, imádom az új ruhákat – lelkesedett

-          Ez jó hír, ugyanis én is – vágta rá Anne, majd mindketten eltűntek a plázában. Én pedig éppen utánuk akartam indulni, amikor Nathan jelent meg előttem feldúltan.

-          Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.

-          Lucifer – kezdett bele ingerülten. - Rose-nak suttog, nem is akármilyen dolgokat, ráadásul nagyon jól csinálja.

-          Hogy nem vettétek eddig észre? – kérdeztem dühösen.

-          Eltereléseket küldött ránk. Kiküldte a saját, sötét angyalait, hogy őket figyeljük – vágta rá Nathan.

-          Oh, a fenébe még mindig cseles – szusszantottam fel. – Azonnal elmegyek Rose-hoz. Maradj Kathy-vel – fűztem még hozzá, majd egy szempillantás alatt eltűntem, hogy megvédjem Rosalie-t Lucifer hazugságaitól...

(Rosalie szemszöge)

Idegesen mászkáltam fel-alá a nappaliban, nehogy valami nagy baj legyen. Bár minden nyugodt és békés volt, valahogy nem tudtam túllépni a megtudott információkon. Segítenem kell a lányomnak, hogy ne hozzon helytelen döntéseket, és ne sérüljön a lelke, de eközben azt sem szeretném, hogyha Emmett és én összevesznénk. Azt hiszem, hogy talán hallgatnom kéne egy ideig Emmettre és figyelni, majd utána megoldom valahogy, hogyha segíteni kell a lányomnak. Igen, ez a legjobb megoldás.

-          Szép napot, Rose – jelent meg Lucian. – Hogy állunk a kis küldetésünkkel? – kérdezte kíváncsian.

-          Őszintén szólva még csak körvonalazódik bennem a dolog – válaszoltam az ajkamba harapva.

-          Körvonalazódik? – lepődött meg.

-          Igen, az az igazság, hogy Anne édesapjának nem tetszik a gondolat, hogy segítsek a lányomnak döntésre jutni.

-          Igen, ez a legutóbb is így történt, és ez vezetett ahhoz, hogy Anne boldogtalanul végezte, úgyhogy, ha rám hallgatsz, akkor ezúttal nem hallgatsz a férjedre, és úgy cselekedsz, ahogy te helyesnek érzed. Az anyai megérzés azért mégiscsak számít valamit. Nem igaz? – nézett rám kérdőn. – Ezt neki is meg kell értenie.

-          Nem is tudom – sóhajtottam fel. – Nem akarok vele sem veszekedni, hiszen abban igaza van, hogy mindenki a saját hibáiból tanul – mondtam elgondolkodva.

-          Akkor ne tegyél semmit, és hagyd, hogy minden újra megismétlődjön. Végül is a lányod nagyjából boldog a gyermekével. Bár nem nagyon jó érzés látni, ahogy epekedik Edward után, aki már unokahúgaként tekint rá, de ti tudjátok – emelte fel a kezeit Lucian. – Én csak jót akartam, de talán tényleg fontosabb, hogy elkövethesse a saját hibáit.

-          Az elmondásod szerint Demetri sem jobb megoldás – néztem rá mérgesen. Olyan érzésem van néha, mintha csak játszadozna velem, bár lehet, hogy tévedek.

-          Nem is – rázta meg a fejét azonnal.

-          Akkor mi a megoldás? – kérdeztem kíváncsian.

-          A megoldás nagyon egyszerű, Bellának vesznie kell, még mielőtt tönkretehetné Anne és Edward házasságát – vágta rá egyértelműen.

-          Én nem ölök meg senkit – mondtam azonnal. Kizárt dolog. Soha nem gyilkolnék meg egy embert. Ellenkezik az elveinkkel.

-          Neked nem is kell. Az ismeretségetek kezdetén egy nomád vámpír James szemet vet Bellára, segíts neki egy kicsit, és akkor Bella az ő csapatához fog tartozni, vagyis pontosabba James játszik vele egy kicsit, aztán elintézi helyetted – mondta határozottan.

-          Mit értesz azalatt, hogy játszik vele egy kicsit? – nyeltem egy nagyot.

-          Nem mindegy? Hiszen ő az ellenséged?

-          Vannak dolgok, amiket még az ellenségemnek sem kívánok – vágtam rá azonnal.

-          Nos, annyit ígérhetek, hogy nem fog sokat szenvedni, néhány percet, legfeljebb – mondta Lucian komolyan. – Ha rám hallgatsz, akkor megmentheted a lányod – suttogta még a fülembe. Majd egy szempillantás alatt köddé vált…