The Beauty and the Bear - 156. fejezet

156. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Egyszerűen szétvetett az ideg, ahogy rohantam Kathy után az erdőben. Hogy a fenébe képzelték ezt az egészet? Ez elképesztő. Fogalmam sincs, hogy ki volt az értelmi szerző, de az egészen biztos, hogy hatalmas nagy bajt hoztak a fejükre, mert nem fogom kímélni azt a lányt se, aki segédkezett. Bár lényegében, mindketten a szobájukban lesznek mostantól kezdve, nagyjából örökké. Már ha végre utolérem. Várjunk csak, ez már majdnem a házunk környéke. Ez nagyon, de nagyon nem jó. Akkor azt hiszem, hogy én üldözöm éppen Anne-t, és Demetri Kathy nyomában van.

-          Anne – kiáltottam utána, de meg is dermedtem, amikor megláttam, hogy hol vagyunk. Ez a tisztás széle, ami Alice szerint a várható találkozó színhelye, méghozzá a Volturival – Állj meg – mondtam könyörögve.

-          Soha – hallottam meg lányom hangját. A következő pillanatban azonban már a földön találtam magam.

-          Te itt maradsz, és meg sem mozdulsz – mordult rám Emmett ellentmondást nem tűrve.

-          Anne – próbáltam felkelni.

-          Nem, itt maradsz – taszított vissza a földre. – Anne-t már nem tudtam megállítani, de meg fogom menteni, de te addig fedezékben maradsz, megértetted? – kérdezte szerelmem ellentmondást nem tűrve.

-          Együtt fogjuk végigcsinálni – mondtam határozottan. Teljesen kizárt, hogy most itt maradjak, és szurkoljak, hogy majd csak túlélik a szeretteim ezt az egészet.

-          Rose – morgott rám Emmett. Ilyet még soha nem tett, de most nem volt időm ezen gondolkozni.

-          Velem mész vissza a többiekhez, vagy nélkülem? – kérdeztem tőle dühösen. – Mert más alternatív lehetőség nincs. A lányunk és a fiúnk nélkül úgysem leszek hajlandó elmenni innen, úgyhogy akár segíthetnénk is nekik.

-          Miért nem tartottad vissza Anne-t? – kérdezte tőlem, miközben a hajába túrt.

-          Szerinted nem tartottam volna vissza, hogyha tudom, hogy mire készül? Átvert – vágtam rá.

-          Ha nem gond, akkor most már nyugodtan hagyjátok abba a csevegést, mert gyakorlatilag úgyis mindegy – jelent meg Demetri is.

-          Te meg szép kis nyomkövető vagy, mondhatom. Két kis csitri semmi pillanat alatt átvágott téged – állapítottam meg a szemeimet forgatva.

-          Nos, tény, hogy ilyen még soha nem történt eddigi életem során, de teljesen mindegy lett volna, hogyha követem Anne-t, akkor sem állt volna meg, túlságosan nagy volt az előnyük velünk szemben.

-          Jobban kellett volna figyelnünk rájuk – temettem az arcom a kezeimbe.

-          Most már kár emészteni magad – simított végig Emmett a karomon. – Koncentráljunk arra, hogy hogyan hozzuk vissza őket. Anne nem ostoba, nem fut a Volturi karjaiba, és Kathy sem. Talán, ha nem veszik észre, hogy jövünk, akkor még meg lehet őket állítani. Alice majd megmondja, hogy hol jár a Volturi most.

-          Közel járnak, közelebb, mint gondolnátok – szippantott mélyet Demetri a levegőből.

-          Ettől tartottam én is – sóhajtott fel szerelmem. – Gyertek, menjünk vissza a többiekhez. Jobb, ha most nem maradunk sokáig kis csoportokban. Ráadásul ilyen messzire még Sarah pajzsa sem ér el, és nem ártana behúzódni alá, hogy biztonságban legyünk.

-          Sarah pajzsa? Ő nem a Volturi embere? – kérdeztem döbbenten.

-          A Volturihoz került inkább, de nem ragaszkodik, hogy ott is maradjon, sőt, kifejezetten szeretne megszabadulni a kedves családjától – mondta szerelmem vigyorogva.

-          Vagy úgy – biccentett Rose. – Miért is bízunk meg benne tulajdonképpen? – nézett rám kérdőn. – Amennyire emlékszem erre a lányra, abszolút logikus lett volna ideküldeniük, hiszen Edward nem lát bele a gondolataiba, így bármit elhitethet velünk.

-          Edward valamiért ösztönösen megbízik benne – vágta rá szerelmem. – Sőt, megkockáztatom, hogy szívesen huncutkodna is egyet a kisasszonnyal.

-          Ezt miből gondolod? – lepődtem meg.

-          Azért, mert amióta Sarah itt van, azóta le sem lehet szedni őket egymásról – vágta rá Emmett.

-          Remek, Edwardból is most bújt elő a szerelmes vámpír, a legjobb időkben – forgattam meg a szemeimet.

-          Hé, örülj neki, hogy legalább előbújt – állapította meg kedvesem. – Most viszont indulás, mert hamarosan ideérnek. Jasper az előbb már érezte a szagukat, és én is.

-          Na és Anne? – néztem rá idegesen, amikor felhúzott a földről.

-          Anne nagylány, és biztosan van valami terve. Kizárt, hogy fejjel rohant a falnak, és a Volturi karjaiba sétált. Egészen biztosan kitaláltak valamit Kathy-vel – mondta komolyan kedvesem.

-          Én viszont attól tartok, hogy mint mindig, Anne most is inkább fejjel megy a falnak – húzta el a száját Dem. – Talán, ha megmondanánk Arónak, hogy összeházasodunk, és visszatérünk a Volturihoz?

-          Na arról szó sem lehet – morgott fel szerelmem. – Nem fogjátok kalitkában, kísérleti nyúlként tartani a lányomat, ezt egészen gyorsan felejtsd el. Anne nem illik bele a Volturi képébe.

-          Akkor legalább biztonságban lenne, még akkor is, hogyha nem illik oda – állapította meg Demetri.

-          Ebbe most ne menjünk bele – mondta Emmett komolyan. – Gyertek, ha már itt vagytok – fűzte még hozzá, majd elindult a ház felé. Mi pedig követtük. Néhány perc múlva pedig már ott is voltunk mindannyian.

-          Arról volt szó, hogy vigyázol rájuk – ütötte le Edward Demetrit, még mielőtt átléphette volna a ház ajtaját.

-          Higgadj le, fiam – mondta Carlisle nyugtatóan. – Te is tudod, hogy Anne sokkal furmányosabb tud lenni bárkinél, hogyha el akar érni valamit.

-          Ezért tartottam én szigorú megfigyelés alatt – morogta az orra alá.

-          Na és tőlem mit vártál? Talán rá kellett volna tapadnom? – morgott fel Dem. – Neked ott van ilyen célra a gondolatolvasás, de én csak nem kötözhetem az unokahúgodat a hátamra, hogy mindig tudjam, hol van, és mit csinál. Egyébként pedig nem gyerek már. Meghozta a döntését…

-          A döntést, amibe valószínűleg belehal – vágott a szavába Edward.

-          Ennél jobban is megbízhatnál az unokahúgodban – rázta meg a fejét Demetri. – Sokkal okosabb, mint hiszitek – mondta ellentmondást nem tűrve. – Ráadásul Aro élve akarja.

-          Okos, de forrófejű – forgatta meg a szemeit Alice. – Ha pedig bárki is hajlandó meghallgatni, akkor elárulom, hogy Anne egy fa tetején tanyázik, széliránynak megfelelően ahhoz, hogy ne vegye észre a Volturi, hogyha odaérnek hozzá. Egyszerűen át fognak sétálni alatta, hogyha elég ügyes.

-          Ez eddig nagyszerű, és utána mit akar csinálni? Mert azt erősen kétlem, hogy azért szökött meg, hogy csak nézze a tárgyalásunkat a Volturival – mondtam idegesen.

-          Az egészen biztos, hogy le akarja nekünk fegyverezni Jane-t, és Alecet – válaszolta Alice azonnal.

-          Nem, arról szó sem lehet, hiszen az öngyilkosság – indultam meg az ajtó felé.

-          Az is öngyilkosság, hogyha most odarohansz hozzá – kapott el Gabriel. – Nem rossz a terve, hogyha tudja kivitelezni. Márpedig segítséggel képes lesz rá – mondta fiam vigyorogva.

-          Hogy? Na nem – kaptam el a karját. – Nem fogsz te is odamenni.

-          Bízz bennem – nézett rám gyengéden. – Csak én tudom felerősíteni a képességét. Márpedig, ha felerősítem, akkor nem kell közel menni az áldozatához, tehát a fa tetejéről is segíthetünk nektek, méghozzá észrevétlenül. Legalábbis egy ideig észrevétlenül.

-          Már késő – szólalt meg hirtelen Jasper, majd a fejével a közeledő Volturi had felé bökött.

-          A francba, pedig az ötlet nagyszerű volt – húzta el a száját fiam.

-          Azért engem ez most egy kicsit megnyugtatott. Legalább te itt maradsz mellettem – sóhajtottam fel. – Várjunk csak, Demetri, hol van Kathy?

-          Valószínűleg valahol Anne környékén. Egy idő után hirtelen egymás felé indultak. Szerintem alaposan kitervelték.

-          Gondolod? – vontam fel a szemöldököm.

-          Igen, határozottan így gondolom – vágta rá azonnal.

-          Várjatok, mindjárt megpróbálok az ő jövőjébe is bejutni – kezdett el koncentrálni Alice. – Igen, Kathy el akar jutni Anne-hez, hogy segíthessen neki, nagyon ügyes, mindjárt oda is ér – mondta mosolyogva.

-          Most, hogy kiaggódtátok magatokat, talán koncentráljunk a harcra, legalábbis szerintem – állapította meg unottan a nő.

-          Már ne is haragudj, de te ne szólj bele, egyáltalán ki vagy te?

-          Az vagyok, aki megmenthet téged, és az egész családodat. Egyébként pedig a nevem, Sarah – morgott rám. – Még megmenthetitek a két csitrit, nekem hála, úgyhogy hálás lennék némi tiszteletért. Nem kívánok többet, csak annyit amennyi jár – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          A mi oldalunkon áll – csitított Edward is. – Bár nem hallom a gondolatait, de érzem, hogy jó és tiszta. Ha neki nem is hiszel, kérlek, higgy nekem – mondta Edward gyengéden.

-          Te beleszerettél egy ismeretlen Volturi vámpírnőbe? – dörrentem rá. – Mi van, hogyha pont ez a cél? Téged is akar Aro, ez tökéletesen egyértelmű – morogtam fivéremre. Pont most akar szerelembe esni?

-          Hogyha veszélyes lenne ránk nézve, akkor érezném – állt mellé Jasper. – Őszintén segíteni akar – mondta komolyan.

-          Rendben, úgy látom, hogy az egész családom feltétel nélkül megbízik benne, akkor nincs már választásom, minthogy én is megbízom – sóhajtottam fel. – Sarah, kérlek, bocsáss meg – néztem rá őszintén.

-          Elfogadva – mosolyodott el. – Én is vigyáznék rájuk, hogy ilyen családom lenne – fűzte még hozzá kedvesen.

-          Itt vannak, azt hiszem, hogy ideje lesz kimenni – mondta Carlisle komolyan.

-          Na és a barátaink? Még mindig nem értek ide – harapott az ajkába Esme.

-          Talán meggondolták magukat. A Volturival kevesen mernek szembeszállni – mondta Emmett. – Majd rájönnek, hogy egyszer el kell kezdeni – állapította meg szerelmem.

-          Honnan veszed, hogy nem jövünk? Sosem féltem az elnyomóktól – jelent meg hirtelen Garrett. Várjunk csak, emlékszem, mindenre emlékszem. Nadine, Nathan, alternatív életek…

-          Köszöntelek barátom – nyújtotta felé azonnal a jobbját Carlisle. – Hálásak vagyunk érte, hogy eljöttél.

-          Valóban eljöttem, méghozzá nem is egyedül – mondta büszkén. – Útközben igen kellemes társasággal találkoztam – mondta vigyorogva. Majd megjelent mögötte a Denali klán. Igazán csinos hölgyek, na és persze itt van Eleazar is.

-          Milyen kedves, hogy engem is említettél a szép hölgyek mellett – nevetett fel az említett.

-          Hát kicsi csapat, de talán elég lesz ennyi vámpír, hogy meghallgassanak – állapította meg szerelmem. – Egy próbát mindenesetre megér, és hátha jön még néhány jó barát.

-          Jó lenne, ha öt percen belül ideérnének – állapítottam meg magamban.

-          Carlisle, a családoddal együtt, kérlek, jöjjetek ki a házból – hallottuk meg Aro hangját. – Békés szándékkal jöttünk, úgyhogy nincs mitől tartanotok – mondta beédelgő hangon.

-          Azonnal megyünk – válaszolta Carlisle.

-          Nyugodtan kimehetünk, felkészültek leszünk, ne aggódj – vigyorodott el Garrett. – Legalábbis a terv szerint.

-          Neked van terved?

-          Több is – bólintott rá Garrett.

-          Akkor nincs is min tovább gondolkozni - indultam meg határozottan. – Hiszem, hogy minden rendben lesz – fűztem még hozzá. Garrett nagyon megbízható, és rendes vámpír, az egyik legjobb, akit ismerek, úgyhogy, ha azt mondja, hogy nem lesz baj, akkor nem is lesz…

(Nadine szemszöge)

Bármennyire is rizikós volt a küldetésem, és akármennyire is féltem, hogy nem fog sikerülni, mégis képes voltam megcsinálni. Kathy megkapta az ajándékot, amit Gabriel szánt neki, és így a megfelelő pillanatban emlékezni fog, és tudni fogja, hogy mi a teendő. Legalábbis ez a cél. Bár szerintem a terv tökéletes, amit Gabriel kieszelt, úgyhogy nem lesz semmi gond. Már csak az a fontos, hogy mindenki ép bőrrel megússza a Cullen családból ezt az utolsó találkozót Aróval és a Volturival, azután pedig vége ennek a küldetésnek, és Kathy hazajöhet, Sarah társaságában, Rose pedig megkapja a boldog életet, ami jár neki. Talán már csak néhány perc választ el minket a teljes győzelemtől…

-          Nem unod még, hogy állandóan a rózsaszín boldog végért küzdesz? Elég unalmas lehet így tengetni egy egész örökkévalóságot – jelent meg Lucifer. Na persze, a változatosság kedvéért itt ólálkodik akkor is, amikor nem kéne.

-          Nem unod még, hogy állandóan a sötét befejezésért harcolsz? – forgattam meg a szemeimet.

-          Ez mindig csak nézőpont kérdése – rántotta meg a vállát. – Adok neked még egy utolsó lehetőséget, hogy megpróbálj legyőzni. Majd meglátjuk, hogy sikerül, vagy nem sikerül – állapította meg.

-          Én nem aggódom – rántottam meg ezúttal én a vállam. – Pontosan tudom, hogy mit csinálok, most már rájöttem a megoldásra – vigyorodtam el. - Ha most megbocsátasz, akkor itt sem vagyok – mondtam elégedetten, a következő pillanatban pedig már el is tűntem. Azt hiszem, hogy most már mindent értek. – Nathan – szólítottam lelkesen szerelmemet.

-          Hát visszatértél, kedvesem? – jelent meg azonnal. Majd a karjaiba kapott.

-          Igen, és azt hiszem, hogy a megoldásra is rájöttem – vágtam rá boldogan. - Gyere, és út közben minden elmesélek – nyomtam gyors csókot a szájára. Majd egy szempillantás alatt a földön termettem szerelmemmel együtt…