The Beauty and the Bear - 144. fejezet

144. fejezet

EZ LENNE EGY VÉGZETCSERJE, SZERINTEM GYÖNYÖRŰ. REMÉLEM, HOGY NEKTEK IS TETSZIK :D PUSZI, DRUSILLA

(Anne szemszöge)

Kényelmesen megtörölköztem, és belebújtam a pizsamámba, majd felvettem még a köntösömet is rá. Valamiért úgy éreztem, hogy Demetrinek a látványom lehetett sok, és azért menekült ki ilyen ütemben fürdőből és a kádból is. Mégis mit művelek? Tényleg el akarom csábítani őt? Mármint, idővel igen, el akarom, de hirtelen nem lettem túlságosan is kacér?

-          Anne, minden rendben? – kopogtatott be a szobám ajtaján Demetri.

-          Hát persze – vágtam rá határoztottan.

-          Bejöhetek? – kérdezte halkan.

-          Természetesen – válaszoltam azonnal.

-          Mondd csak, ugye nem bántottalak meg? Nagyon restellem, hogy ilyen hirtelen magadra hagytalak, én csak, hogy is mondjam… megkívántalak, jobb, hogyha bevallom.

-          Ez nagyon hízelgő a számomra – pirultam el zavaromban. – Legalábbis, azt hiszem – fűztem még hozzá. Azt hiszem, hogy még soha életemben nem kívánt meg engem senki, úgyhogy ez nagyon is különös újdonság az életemben.

-          Nos a hízelgő, azt hiszem, hogy egy fokkal jobb, mint a kínos – rántotta meg a vállát Demetri.

-          Miért lenne kínos? Szerintem az ilyesmi inkább imponál a nőknek, vagy nem? – néztem rá kissé zavarban.

-          Nos, ezt éppenséggel mindig a nők válogatják meg a saját érzéseik alapján – mondta Demetri őszintén. – Mindenesetre az, hogy nem hízelgő, első körben, és a korodat is figyelembe véve nagyon is bíztató. Mondhatnám úgy is, hogy így érdemes várni, hiszen van még remény a számomra.

-          Demetri, csakis a számodra van remény, hát nem adtam még elég bizonyítékát ennek a ténynek? – kérdeztem puszit nyomva az arcára.

-          Talán zavarok? – jött az ideges férfihang nem messziről. – Még csak gondolatban se merészeld, mert széttéplek – jelent meg Edward, majd Dem felé fordult.

-          Mi bajod van, Edward? – néztem rá idegesen. – Demetri nem tett semmit.

-          Fizikailag, elég, hogy a gondolatai már messze járnak – vágta rá ingerülten.

-          Ebből elég, eddig sem bántott, és ezután sem fog – vettem a védelmembe Demetrit. Ez egyszerűen nevetséges. Ez már túlzás. Az egy dolog, hogy a családom egyenlőre nem bízik benne, de én bízom, és ezt meg kellene érteniük, és támogatniuk kellene engem.

-          Mi történt köztetek? – nézett végig rajtunk Edward kíváncsian. – Ezt nem hiszem el – dühödött fel még jobban. – Hogy voltál képes? Még kislány vagy, és…

-          Nem vagyok már olyan kislány – vágtam rá határozottan. – Nem tettünk semmi olyat, amiből baj lehetne. Veled is fürödtem már együtt.

-          Könyörgöm, akkor még pelenkát hordtál, amikor bekéredzkedtél hozzám a kádba, és rajtam is volt alsónadrág – csattant fel Edward.

-          Remek, ugyanis volt rajtam most fürdőruha, és Demetri is viselt alsót – néztem a szemeibe ellentmondást nem tűrve.

-          Nem fogok ezen vitatkozni veled, mert úgy látom, hogy nincs értelme. Majd megbeszéljük ezt, miután visszavittelek a palotába, ahol meg tudunk védeni önmagadtól.

-          Tudom, hogy féltékeny vagy, mert mindig is te voltál a férfi példakép az életemben, természetesen apa után, de ettől még nem veszítesz el engem.

-          Viszont én pontosan attól tartok, hogy elveszítünk téged, mert Aro pontosan azt várja, hogy mikor szeretsz bele, vagy mikor csavarja el Demetri a fejedet, ez nézőpont kérdése – közelített felém Edward egyre jobban.

-          Hé, ne merészeld megfélemlíteni – állt elém Dem védelmezően.

-          Csak próbálok rávilágítani a tényekre, kicsim, figyelj – mondta egy kicsivel higgadtabban.

-          Nem, Edward, tisztában vagyok vele, hogy mit teszek. Aro nem fog győzni. Demetri fog velünk tartani – mondtam boldogan.

-          Na és ezt te el is hiszed neki? – vonta fel a szemöldökét Edward.

-          Én elhiszem neki – vágtam rá magától értetődően.

-          Köszönöm – mondta Demetri meghatottan.

-          Igazán nincs mit, rászolgáltál – mosolyogtam rá.

-          Hát így – biccentett Edward.

-          Kérlek, ne veszekedjünk, úgy örülök, hogy látlak – csusszantam ki Demetri mögül, és megölelgettem a kedvenc nagybátyámat. – Egyébként annak nem örülök, hogy elmesélted, hogy veled fürödtem pelenkás koromban.

-          Miért? Nem hiszem, hogy azért féltékeny lehetne a lovagod.

-          Ha-ha, nagyon vicces, de ne haragudj meg, hogyha most nem értékelem az iróniát – forgattam meg a szemeimet.

-          Hagyjuk, sajnálom a kirohanásomat, azt hiszem. Te még nem érzed át annyira, hogy milyen nagy kincs is vagy a számunkra, de az vagy, és nem fogja hagyni egyikünk sem, hogy butaságot csinálj – mondta lágyan.

-          Nincs miért aggódnotok – néztem rá komolyan. – Képes vagyok kezelni a helyzetet.

-          Úgy, hogy Aro kezére játszod magad, de akkor minket elenged? – szusszantott fel Edward.

-          Vagy Aro azt fogja látni, amit akar, mi pedig eltűnünk, olyan gyorsan, és észrevétlenül, ahogy csak lehet – szólalt meg Demetri hirtelen.

-          Mire gondolsz? – hökkentem meg.

-          Megpróbálhatnánk – mondta mosolyogva. – Én vagyok a legjobb nyomkereső a földön, és ha én nem vagyok velük, hanem veletek vagyok, akkor egy életre eltűnhetünk – ajánlotta a lehetőséget.

-          Egy életre eltűnhetünk, folyamatosan menekülve – vetette ellen Edward. – Ez annyira nem kecsegtető, mint ahogy most hiszed. Ha pedig egyszer megtalálnak, akkor mindannyian halálra leszünk ítélve.

-          A hangsúly azon van, hogy ha megtalálnak, márpedig nem fognak – mosolyodott el Demetri.

-          Edward, te általában nyitott vagy a lehetőségekre, most miért vagy ennyire feszült? – kérdeztem kíváncsian. Valami nem stimmel, ő nem szokott így viselkedni, nagyjából, soha.

-          Ez egy hosszú történet, viszont én egész estét betöltő felolvasóestet terveztem, úgyhogy Demetri akár indulhat is – mondta eléggé modortalanul.

-          Edward, kérlek, ne legyél ennyire goromba – sóhajtottam fel.

-          Nem, igaza van, a mi kis egyezségünkért mindent. Már indulok is. Nézd meg az órádat, mert holnap ilyenkor ismét itt leszek – nézett rám elszántan.

-          Úgy legyen – villantak meg az én szemeim is. Majd gyors puszit nyomott az arcomra, és egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Na, szóval, jól sejtem, hogy nem akarok tudni erről a fogadásról? – kérdezte Edward a szemeit forgatva.

-          Nem, valóban nem akarsz tudni róla – bólintottam rá.

-          Akkor inkább nem firtatom a dolgot, mert a végén csak megint felhúzom magam – egyezett bele Edward nagy nehezen. – Egyébként, hogy vagy? – kérdezte lágyan.

-          A körülményekhez képest nagyon jól – állapítottam meg.

-          A körülményekhez képest? – kérdezett vissza kíváncsian.

-          Ami azt illeti, mindannyian azt hiszitek, hogy nekem ez túl gyors, és rossz Demetrivel, mármint természetesen semmi olyasmi nem történt közöttünk, amit ti hisztek, hogy történni fog, legalábbis mostanában biztosan nem…

-          Kicsim, egyikünk sem gondolta, hogy te készülnél bármire is, hacsak nem értünk tennéd, de Demetriben már kevésbé bízunk meg – vágott a szavamba Edward, majd gyengéden magához ölelt.

-          Nem fogok semmi olyasmit tenni, amit nem akarok, viszont az most már nagyon is érdekel, hogy vajon miért voltál ilyen goromba. Tudom, hogy nem kedveled Demetrit, de hol van a diplomatikus éned? Valami történt, és én most azonnal szeretném tudni, hogy mi az. Kathy, igaz? Bántották? Megtalálták? Vagy esetleg el tudtad rejteni? – záporoztak belőlem a kérdések.

-          Nyugodj meg, neked most tiszta fejjel kell gondolkoznod. Kathy itt van, de semmi baja, és vigyázunk rá. Nem kell tartania Arótól, vagy bármelyik másik Volturi tagtól, erről én magam kezeskedem – mondta komolyan.

-          Akkor jó, a lényeg, hogy jól van.

-          Majd ki csattan – vágta rá Edward. – Tele van energiával – mondta egy halvány mosoly kíséretében.

-          Akkor valami más baj van?

-          Volt némi incidensünk Jane-nel, és a testvérével, de megoldottuk, és Aro is rájuk parancsolt, hogy hagyjanak minket békén – mondta nyugtatóan. – Na de most gyere, itt a vacsorád, azután pedig jöhet a nagy felolvasóest, régen mindig imádtad – mondta lelkesen.

-          Ez nem változott – bólintottam rá azonnal. – Persze csak akkor, hogyha kapok egy forró kakaót is.

-          Természetesen, anélkül nem is lehet ilyen estet tartani – nevetett fel Edward.

-          Akkor kivégzem a vacsimat, és már mehetünk is az ágyba – ásítottam egy aprót.

-          Vagy ehetsz az ágyban, minden mást pedig csak bízz rám – ajánlotta a lehetőséget.

-          Tényleg? – vigyorodtam el.

-          Igen, nyugodtan, ez most legyen a te estéd – kacsintott rám.

-          Meggyőztél – kuncogtam fel. Majd egy szempillantás alatt bepattantam az ágyamba, Edward pedig tökéletes felszolgálóként behozta nekem a vacsorámat, és egy forró kakaót is, azután pedig kényelmesen elhelyezkedett az ágy mellett levő fotelban, és onnan folytatta a nemrég megkezdett könyvünket, ahol a múltkor abbahagytuk. Miután megettem a vacsorámat, felhörpintettem a kakaómat is, és nem sokkal később elnyomott az álom. Álmomban nagyon szép helyen jártam. Egy kellemes kis tisztáson, ahol a családom körében lehettem, és ott volt még Demetri is velünk, ahogy Kathy és Gabriel is. Csodálatos látvány volt.

-          Álomszuszék, ébresztő – hallottam meg egy gyengéd és halk hangot. – Demetri mindjárt itt lesz, azt hiszem, hogy jobb lenne, ha most mennék.

-          Átaludtam az egész napot? – néztem rá döbbenten.

-          Ami azt illeti igen, de olyan jót aludtál, hogy nem volt szívem felébreszteni téged – mondta gyengéden. – Készítettem neked ételt, de ha ilyen fáradékony vagy, akkor nem ártana, ha elmennél vadászni. Mikor ittál vért utoljára?

-          Nem tudom, de legalább két, talán már három hete is van – gondolkoztam el.

-          Akkor ígérd meg, hogy elmész vadászni legkésőbb holnap – nézett rám komolyan.

-          Rendben van, ígérem, már egy kicsit úgyis kapar a torkom – egyeztem bele azonnal.

-          Nem lenne szabad ilyen sokáig halogatni. Tudom, hogy sajnálod az őzeket, és a többi állatot is, de szükséged van neked is a vérre – mondta kissé dorgálón.

-          Tudom, hogy igazad van – sütöttem le a szemeimet.

-          Akkor ne is ragozzuk tovább a dolgot, Anne, csak menjetek el holnap – mondta kedvesen. – Most pedig tényleg megyek, nem tudom, hogy miben fogadtatok, de, ahogy te is mondtad, valószínűleg nem akarok tudni róla – simított végig az arcomon. – Megígéred, hogy nem csinálsz butaságot senki kedvéért sem?

-          Igen, ígérem – vágtam rá teljesen őszintén.

-          Rendben van, ez esetben már meg is egyeztünk – mondta elégedetten. Majd gyengéd puszit nyomott az arcomra. – Ha bármire szükséged van, akkor csak szólj.

-          Úgy lesz – öleltem magamhoz Edwardot. – Köszönöm, hogy ismét vigyáztad az álmom – fűztem hozzá mosolyogva.

-          Neked bármikor – nevetett fel. – Most viszont tényleg megyek, mert Demetri éppen most áll meg az ajtó előtt.

-          Mennyi idő is telt el, amióta elindult? – néztem az órámra. – Huszonhárom óra, és ötvenöt perc, még van öt perce.

-          Kisasszony – jelent meg mosolyogva egy gyönyörű szép végzet cserjével a kezében. – Remélem, hogy tetszik az ajándékom – nyújtotta át nekem elégedetten.

-          Az nem kifejezés, egyszerűen imádom – vettem el tőle a gyönyörű virágot.

-          Hm… végzetcserje, ezért tényleg messzire kellett menned – suhant át Edward arcán egy halvány mosoly.

-          Hidd el, hogy megérte – vágta rá Demetri.

-          Inkább ne gondolj most semmire, mert jobb, hogyha nem tudok róla – emelte fel a kezeit kissé idegesen. – Biztosan azt akarod, ami következik? Ha már te nagyon is arra gondoltál – húzta el a száját.

-          Igen, és kérlek, ne haragudj meg érte – néztem rá az ajkamba harapva.

-          Rád nincs miért haragudni – sóhajtott fel. – Viszont te, hogyha megbántod, akkor elbújhatsz bárhová, de megtalállak.

-          Igen, tudom, és Emmett, és Carlisle, és Jasper, és Gabriel, és Rosalie, és nyílván Esme, és Alice, és kihagytam valakit?

-          A lényeg, hogy érted – bólintott Edward. – Ha nem leszel vele elég kedves, és gyengéd, akkor is megtalálunk.

-          Ó, könyörgöm – forgattam meg a szemeimet. – Egy kicsit sem zavar titeket, hogy itt állok én is?

-          Nem – vágták rá egyszerre.

-          Nocsak, van, amiben egyetértetek – nevettem fel kínomban. – Mindenesetre hagyjátok abba ezt a férfias, mit tudom én micsodát, és menjen mindenki a dolgára.

-          Jó ötlet – vigyorodott el Demetri.

-          Te…

-          Edward, ne kezd el megint – szóltam rá. Ez most már egy kicsit nevetséges kezd lenni.

-          Szerencsétek, hogy mennem kell – mondta mindkettőnknek.

-          Én…

-          Igen, neked is szerencséd, de még számolunk – nézett rám mérgesen, de a szeme lágy maradt, úgyhogy tudtam, hogy nem haragszik, legfeljebb csak egy kicsit. Az az arc, amit Demetri kapott a távozásakor már sokkal inkább félelmetes volt. – Holnap pedig vidd el vadászni, mert szüksége van rá – fordult vissza még egy pillanatra Demetrihez. Azután pedig eltűnt.

-          Azt hiszem, hogy nagyon jól kell teljesítenem – nevetett fel Demetri, amikor Edward már messze járhatott.

-          Csak Edward miatt szeretnél jól teljesíteni? – kérdeztem kissé csalódottan.

-          Nem, természetesen miattad akarok jól teljesíteni – kezdett el közelíteni felém, én pedig játékosan hátrálni kezdtem, amíg el nem értem a falat a hátammal. – Megnyertem a fogadást – nyalta meg az alsó ajkát.

-          Igen, megnyerted, és boldogan szolgáltatom át a nyereményed – sütöttem le a szemeimet.

-          Ezt csak remélni mertem – suttogta az ajkaimnak.

-          Nem szoktam meghátrálni – válaszoltam azonnal.

-          Te csak azért akarod, mert nyertem? – bizonytalanodott el egy pillanatra.

-          Természetesen nem, de meg kellett győződnöm róla, hogy nem vennéd el a nyereményedet, hogyha én nem akarnám, és most már tudom, hogy nem tetted volna. Ez sokat elárul az igazi jellemedről.

-          Maradjunk annyiban, hogy nagyon-nagyon kedvellek – nyelt egy nagyot Demetri.

-          Nyugi, még én sem vagyok szerelmes beléd – néztem fel rá komolyan.

-          Pedig azt hittem, hogy a kisugárzásom mindenkit utolér – húzta el a száját játékosan. Már éppen vissza akartam vágni valamivel, hogy ne az övé legyen az utolsó szó, amikor hirtelen lecsapott az ajkaimra. Az érzés, amit kiváltott belőlem egyszerűen leírhatatlan volt. Az, amikor letámadtam Edwardot egy kicsit sem hasonlított ehhez a pillanathoz. A szája gyengéd volt, és puha, és bár jéghideg is, mégis hevített engem belülről. Olyan finoman kóstolgatta az ajkaimat, hogy muszáj volt viszonoznom, és amikor az én ajkaim is elnyíltak, hogy viszonozhassam a gyengéd érintéseket lágyan átcsúsztatta a nyelvét a számba, és simogatni kezdte vele az enyémet. A lábaimból egy pillanat alatt szaladt ki az élet, és rongybabaként hullottam volna a földre, hogyha nem szorít magához olyan szorosan, hogy szinte kipréseli a levegőt a tüdőmből. Egyszerűen leírhatatlan volt az egész, de néhány pillanat múlva sajnos vége szakadt. – Azt hiszem, hogy ezért a feladatért nagyjából ennyi járhatott nekem – támasztotta a homlokát mosolyogva az enyémnek, de még mindig szorosan tartott.

-          Talán egy kicsit több még járhatott volna – nyaltam meg az ajkaimat önkéntelenül.

-          Ne csinálj ilyet, ha nem akarod megint a falnak préselve végezni – nyelt egy nagyot. – Az én önuralmamnak is vannak határai, te kis boszorkány.

-          Akkor nem voltam olyan rossz? – kérdeztem megkönnyebbülten.

-          Még, hogy rossz? Inkább észbontó – nyomott gyors puszit a számra. - A lábaid ernyedt állapotából pedig úgy gondolom, hogy én sem voltam túl rossz.

-          Részemről is elképesztő voltál – pirultam el szemlesütve.

-          Imádom, hogy egyszerre vagy szenvedélyes nő, és ártatlan kislányt. Nem tudom, hogy hogyan csinálod, de sose változz meg, kérlek.

-          Ilyen vagyok, és nem is akarok megváltozni – néztem fel rá komolyan.

-          Én viszont ezek után meg akarok, méghozzá gyökeresen – mondta komolyan. – Holnap elmegyünk vadászni, és megpróbálom az életmódotokat – jelentette ki ellentmondást nem tűrve, én pedig csak kikerekedett szemekkel meredtem rá. Sosem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom hallani a szájából…