The Beauty and the Bear - 49. fejezet

49. fejezet

SZIASZTOK! REMÉLEM, HOGY KELLŐKÉPPEN ÖSSZEZAVAROK MINDENKIT A FEJI MÁSODIK FELÉVEL :D BOCSI, DE EZT MOST MUSZÁJ, HISZEN ÍGY TERVEZTEM. :DVÉGÜL IS ÁTVEZETŐ FEJI LETT, DE REMÉLEM TETSZETNI FOG. PUSZI MINDENKINEK, DRUSILLA

(Rosalie szemszöge)

Egyszerűen fantasztikusan alakult a délután anyával, Verával és Sallyvel. Azt sem tudtam, hogy hova kapjam a fejem. A frizurám egyszerűen kifogástalan volt, hiába próbáltunk ki három-négy féle kontyot és loknit is, nekem az első volt a tökéletes, egyszerűen felülmúlhatatlan költemény volt. A ruhámról nem is beszélve. Az valami elképesztő darab lett. Sally igazán kitett magáért. Ráadásul a csokrom is tökéletes lett. Finom, illatos virágok, egy cseppnyi zöld, és piros díszítéssel. Először azt hittem, hogy túlságosan is merész lesz a kombináció, de amikor megpillantottam készen egészen elképedtem. Csodálatos volt.

-         Minden fantasztikus, köszönöm – pörögtem körbe boldogan. A ruha igazán előnyösre sikerült, ugyanis egy icipicit sem mutatott a pocakomból. Habár azok az emberek, akik közel álltak hozzám, már tisztában voltak az állapotommal, azért nem szerettem volna, hogyha mindenki észreveszi a dolgot. Természetesen büszke voltam a pocakomra, de azért mindenkinek nem kell tudnia még a leendő csemeténkről.

-         Nincs mit, kicsim, a lényeg, hogy ez a nap tökéletes legyen a számodra – mondta anya boldogan mosolyogva.

-         Igen, te vagy a fontos, az esküvő a menyasszony igazi, nagy napja – bólogatott hevesen Vera is.

-         Mit mondhatnék még? – kuncogott Sally. – A boldog házasság kulcsa nálad és Emmettnél már megvan. A testi vágyakban egyáltalán nincs hiba.

-         Ugyan már, nem csak az a lényeg – legyintett anya. – A lényeg, hogy meg tudd becsülni a férjedet, és ő is téged. A testi vágynál vannak fontosabb dolgok is. Persze az is fontos, de az idő múlásával lesznek majd más dolgok is, amik éppolyan fontossá válnak, mint a szeretkezés.

-         Egyik elmélettel sem vitatkozom, de az én véleményem az, hogy mindkét szempont nagyon fontos – gondolkozott el Vera egy pillanatra. – Igen, határozottan szükség van mindkét dologra ahhoz, hogy jó legyen egy házasság.

-         Mire is van szükség, hölgyeim? – hallottuk meg kedvesem hangját az ajtóból.

-         Be ne gyere – sikoltottam fel, majd futni kezdtem a háló felé. Nem láthat meg ebben a ruhában. Egyáltalán mit keres itt most?

-         Ugyan már, baby, te is tudod, hogy a mi kapcsolatunk babonák nélkül is tökéletesen működik – búgta az ajtó mögül.

-         Igen, így van, de én szeretem a babonákat. Légy szíves, hogy viselkedj, és várd ki az esküvőnket. A kedvemért – vettem elő a legcsábosabb hangomat.

-         Rendben van, meg vagyok győzve – sóhajtott fel Emmett. – Akkor vedd le a ruhád, nekem úgy is határozottan tetszel. Sőt, ami azt illeti…

-         Emmett, anya, Sally és Vera még a házban vannak – pirultam el. A barátnőim és az anyukám előtt mégsem kéne ilyesmiket mondania.

-         Ami azt illeti a hölgyek elmentek egy kis időre, mert Sally örömmel megmutatja nekik a környéket, és természetesen a lagzin színhelyét is. Egyébként bemehetek végre?

-         Még várj egy kicsit – gomboltam ki gyorsan a ruhám. Majd egy szempillantás alatt kibújtam belőle. Gondosan felakasztottam a fogasra, majd elrejtettem a szekrény mögé.

-         Aki bújt, aki nem… - nyitotta ki résnyire az ajtót.

-         Megyek – tártam szélesre egy pillanat alatt, majd egy szempillantás alatt a nyakába ugrottam.

-         Hm… ha mindig így fogadsz, akkor határozottan nem lesz okom a panaszra – markolt a fenekembe. Majd alaposan végigmérte a csupán fehérnemű által takart testemet. – Az öltözéked is igazán illik az alkalomhoz.

-         Milyen alkalomhoz? – kérdeztem kíváncsian. Ez a ruha nem igen illik sehová a hálószobán kívül.

-         Egy kellemesen eltöltött, közös estéhez – fektetett le gyengéden az ágyra.

-         Biztosan nem jönnek vissza? – kérdeztem izgatottan. Valahogy tetszett a lehetőség, hogy rajtakaphatnak minket, de mégis valahogy kicsit félelmetes is volt egyben. Még sosem volt ilyen érzésem ezelőtt. Furcsa volt, de tényleg jó érzés.

-         Melyik válasz tetszene jobban? Pontosabban melyik válasz izgatna fel jobban? – simított végig nevetve az arcomon.

-         Nocsak, már ennyire rám szállt volna a észjárásod? – húztam fel a szemöldököm.

-         Vagy éppen te rontasz el engem. Ebbe bele sem gondolsz – nézett rám pajkosan. – Te nagyon-nagyon rossz kislány vagy – mondta komolyan. – Először is nézzük meg ezt a ledér fehérneműcskét. Alig van rajtad valami. Azután gondoljunk csak bele, hogy ki akar folyton elcsábítani, kit? Egyértelműen rossz kislány vagy. Ehhez nem fér kétség. Márpedig a rosszasságot ki kell űzni belőled. Vagy inkább tovább kéne fokozni? Ezen még elgondolkodom.

-         Na és hogyan tervezet a rosszaságom kiűzését? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nagyon egyszerűen és hatékonyan – vágta rá hatalmas vigyorral az arcán.

-         Kicsit bővebben kifejtve?

-         Meg foglak büntetni – búgta a fülembe. – Addig foglak büntetni, amíg van benned egy egészen apró szusz is. Ameddig használni tudod azt az édes kis szádat. Kicsókolom belőled az életet, hogy azután új erőre kapj belőlem. Addig foglak szeretni, amíg a vágytól elaléltan nem fogsz itt heverni a karjaimban.

-         Már a szavaidtól is ég bennem a vágy – préseltem össze az ajkaimat. Hogyan tud már beszélni is úgy, hogy teljesen kikészüljek tőle? Egyszerűen elképesztő, hogy mit képes kihozni belőlem. Habár én sem panaszkodhatok a reakcióira. Gondoltam, amikor lepillantottam a már igencsak szűk nadrágjára.

-         Nagyon helyes, ugyanis ez volt a cél – vigyorodott el elégedetten, majd az ajkaimra vetette magát. Szenvedélyes volt, de mégis gyengéd. Még véletlenül sem nehezedet rá a pocakomra, nehogy kárt tegyen a leendő kisbabánkban.

-         Emmett, nem fogok összetörni – suttogtam a fülébe, amikor elvált tőlem egy pillanatra.

-         Nem akarom kilapítani a kis lurkót. Rád fekszem és palacsinta lesz belőle – mondta kedvesem határozottan.

-         De ez így nem olyan jó – szusszantottam fel. Nem gondolja, hogy itt fog rajtam fekvőtámaszozni, mert nem mer rendesen szeretkezni velem. A terhesség nem betegség, vagy valami hasonló.

-         Sajnálom, de akkor sem vagyok hajlandó rád nehezedni egy kicsit sem – rázta meg a fejét Emmett. – Viszont te nyugodtan rám feküdhetsz – karolta át a derekamat, majd egy határozott mozdulattal magára húzott. – Na, így mindjárt más a helyzet. Sokkal, de sokkal jobb. Egyikünk sem ideges, te pedig érzed, hogy hogyan kényelmes neked rajtam lenni.

-         Nekem például így most határozottan jó – fészkelődtem egy kicsit az ágyékán.

-         Ami azt illeti nekem is határozottan jó, jó érzés, és gyönyörű kilátás – simított végig a kebleimen. – Nagyon jól áll neked a terhesség – kuncogott fel Emmett a majdnem kibuggyanó melleim láttán.

-         Igen, tudom, hogy már majdnem kinőttem ezt – húztam el a számat. Már lassan semmi nem lesz jó rám.

-         Oh, sose bánt – kacsintott rám pajkosan. – Eddig is gyönyörű voltál, ez pedig csak rátesz még egy lapáttal. Igazán semmi okom a panaszra. Sőt, dagadok a büszkeségtől – mozdította meg alattam a csípőjét.

-         Én meg azt hittem, hogy a vágytól dagadsz – csaptam a mellkasára.

-         Hékás, finomabban, asszony – dörzsölte meg az öklöm helyét. – Mondtam én olyat, hogy nem vagy kellőképpen kívánatos? – csapott a fenekemre.

-         Nahát, mióta bántalmazol kismamákat? – kérdeztem tettetett sértődöttséggel. Igazából csak egy kicsit fel akartam bosszantani. Emmett mindig is imádta a tréfát. Én pedig azt hiszem, hogy kezdem megérteni miért.

-         Azóta, amióta az a kismama bántalmazott engem – mutatott a kis rózsaszín foltra.

-         Na ne nevetess, azért lett ott foltod, mert megdörzsölted, az én kezem nyoma nem is látszódott rajta – mondtam vádlón.

-         Ha nem ütsz meg, akkor nem dörzsölöm meg – rántotta meg a vállát. – Egyre megy.

-         Értem. Oh, te szegény, sanyarú sorsú, bántalmazott férfi – kezdtem el ironizálni. Mintha nem tudná tőlem megvédeni magát. – Adjak rá gyógyító puszit?

-         Ez a minimum, amit meg kell tenned – biccentett elégedetten. Hát erre ment ki a játék. Egy kis játszadozást szeretne. Na majd adok én neki. Lassan hajoltam rá a kis foltra, miközben az ajkaimat ledéren megnyaltam. Majd amikor Emmett behunyta a szemeit gyorsan beleharaptam. – Te kis vadmacska – markolt bele a combjaimba. Azután pedig egy gyors mozdulattal véget vetett a fehérneműm pályafutásának.

-         Hé, ez lehetett volna az esküvői fehérnemű garnitúrám is – néztem rá dacosan.

-         Még össze tudjátok varrni addig, de mint mondtad, lehetett volna, de mégsem az volt.

-         Jól van, ez jogos - forgattam meg a szemeimet.

-         Na, akkor, azt hiszem, hogy mindent megbeszéltünk, amit meg kellett – villantott rám egy kisfiús mosolyt.

-         Ami azt illeti… - kezdtem bele, de el is hallgattam, amikor megéreztem magamban a vágyát.

-         Hogy mondod? – húzott le magához.

-         Sehogy – motyogtam az ajkaira, majd lágy csókot nyomtam a szájára.

Miközben végigsimítottam a megharapott mellkasán. Ezúttal én diktáltam a tempónkat, és eszem ágában sem volt egy kicsit is gyorsítani, inkább csak élveztem az elnyújtott, gyengéd szeretkezést, amit Emmett azért néha próbált egy kicsit gyorsítani, de nekem most így volt jó. Ettől függetlenül persze imádtam a vad együttléteinket, de néha nagyon is jól esett ez a fajta szeretkezés is. Sőt, most olyan volt, mintha megint először lennénk együtt. A tempóm azért lassan, fokozatosan hevesebb lett, nem sokkal később pedig elégedett sikoltás hagyta el a számat, amikor Emmett is felkiáltott alattam.

-         Ez egyszerűen fantasztikus volt – dőltem kedvesem mellkasára.

-         Az nem kifejezés – simított végig a hátamon. – Ami azt illeti, kifejezetten jó kis gyakorlat volt ez így a nászéjszaka előtt. Ezt kell felülmúlnunk majd azon az éjszakán, amikor már férj és feleség leszünk.

-         Hát nagy kihívás lesz, az biztos – bólintottam rá.

-         Hm… azért mi majd megkíséreljük a dolgot – villantak meg a szemei.

-         Az egyszer biztos – nevettem fel. Majd magunkra húztam a takarót, és lassan álomba szenderültem…

Amint elaludtam a szokásos kép tárult a szemem elé. Ott volt Nathan, a szobájában, ahonnan mindig indulni szoktunk. Viszont Nadine kivételesen még nem volt sehol. Biztosan fontos ügye akadhatott, hogyha még nem ért ide.

-         Szia, Nathan – mosolyogtam rá. – Nadine merre jár? – kérdeztem rá kíváncsian.

-         Ha én azt tudnám – tárta szét a karjait. – Két napja teljesen eltűnt, és senki sem hajlandó megmondani, hogy merre jár. Nagyon remélem, hogy azért lassan előkerül végre, mert most már igazán kíváncsi lennék, hogy mit tudott csinálni az elmúlt negyvennyolc órában, csak azért, mert az is biztos, hogy nem a te utadat kísérte figyelmemmel.

-         Ez valóban különös – gondolkodtam el. – Lehetséges, hogy valami baja eshetett? Habár mi baja lehet egy angyalnak?

-         Nem valószínű, hogy bármi is történt volna vele, annál ő sokkal ügyesebb, és elővigyázatosabb. Szinte ki van zárva, hogy bármi baja lenne. Szerintem inkább készül valamire, csak azt nem tudom, hogy mire, de ki fogom deríteni. Mostanában elég titokzatosan viselkedik – gondolkodott el Nathan.

-         Biztosan csak valami meglepetés – mosolyodtam el.

-         Ez igazán kedves gondolat, de attól tartok, hogy Nadine nem tervez nekem semmiféle kellemes meglepetést. Még mindig nem enged túlságosan közel magához. Pedig én próbálkozom, de lehet, hogy túlzás volt négy nappal ezelőtt vörös rózsával telehordani a szobáját. Azt hittem, hogy nők kedvelik az ilyesmit. Bár azt hiszem, hogy tévedtem, mert nem érkezett rá semmiféle reakció, pedig kéne. Vagy tévedtem? – nézett rám kíváncsian.

-         Nem, én egészen biztosan elolvadnék egy ilyen ajándéktól – válaszoltam komolyan. Melyik nő ne örülne neki, hogyha virágot kap, pláne olyan rengeteget.

-         Hm… te igen, de talán Nadine nem. Végül is, régen is a kisebb meglepetéseknek örült, és nem a nagy dolgoknak. Talán néhány apró hóvirág, vagy egy csokor levendula jobb lett volna? Azt hiszem, hogy ezen az ajándékon még dolgozni kell. Igen, már tudom is, hogy mi lenne az, aminek igazán örülne – lelkesedett fel Nathan.

-         Khm… én akár vissza is mehetek aludni, ha zavarlak a gondolataid közepette – köszörültem meg a torkomat.

-         Jaj, nem, elnézést kérek, csak egy kicsit elkalandoztam – szabadkozott Nathan azonnal.

-         Nadine elég határozott lány – legyintettem.

-         Mindig is az volt, de régen azért közel lehetett férkőzni hozzá. Nem mintha nem érteném meg a bizalmatlanságát, de azért ez a távolságtartás már egy kicsit sok. Mármint jogos, hogy haragszik, hogy dühös, de mit tehetnék még, hogy hajlandó legyen a bizalmába engedni?

-         Mit szerettetek régen? Volt saját titkotok? Vagy valami vágyatok, ami soha nem teljesült be? – kérdeztem kíváncsian.

-         Imádtunk andalogni a vízparton. Mindig is el szeretett volna menni valami kellemes meleg helyre, ahol boldogan úszkálhatunk, és egy plédről nézhetjük a naplementét. Csupa ilyesmire vágytunk.

-         Ezek csodálatos tervek – sóhajtottam fel. Azt hiszem, hogy én is szívesen élvezném, hogyha valahol süttethetném magam. Mikor is napoztam utoljára úgy igazán? Hajaj, már nem is emlékszem rá. Amikor a bőröm igazán napsütötte és halványbarna színben pompázott.

-         Köszönöm, nekem is nagyon tetszettek már akkoriban is, de most is boldogan tenném ugyanezt.

-         Akkor ne add fel, előbb, vagy utóbb Nadine is beadja a derekát – bíztattam kedvesen.

-         Gondolod?

-         Egészen biztos vagyok benne – öleltem meg egy pillanatra.

-         Nocsak, jót tesz neked a más állapot – kuncogott fel Nathan. – Nem gondoltam volna, hogy valaha is ölelgetni fogsz, amikor én rabollak el mindig a következmények miatt.

-         Ettől te még nem vagy rossz ember, arról nem tehetsz, hogy ez a dolgot. Hogyha nekem adnának egy második esélyt Emmettel, akkor én is gondolkodás nélkül őt választanám.

-         Azért hidd el, hogy nem szívesen teszem – rázta meg a fejét nagyot sóhajtva.

-         Én tudom, emiatt ne aggódj. Egyébként is, te megmutathatod nekem a következményeket, de a döntés csakis az enyém lesz.

-         Valóban, de azért a lehetőséget nagyban tompítja a bennük rejlő következmény, legalábbis szerintem.

-         Nos, valóban érdekelnek az események, de a végső döntésemet nem befolyásolhatod, és ez a lényeg.

-         Igaz – bólintott rá Nathan. – Akkor induljunk is el – érintette meg a homlokomat, mire az emlékeim visszatértek.

A következő pillanatban pedig abban a Volturi szobában találtam magam, ahol Bella és Edward volt elszállásolva. Bella még aludt, Edward pedig szüntelenül simogatta őt, és mélyeket szippantott a számára ellenállhatatlan illatából. Ha nem tudtam volna, hogy baj van kettejük között, akkor csodálatos kép tárult volna a szemem elé. Edward és Bella boldogan, és szerelmesen, ez lehetett volna a kép címe, hogyha valaki megörökíti őket.

-         Bella, kedvesem – merészkedett Edward egy picit közelebb hozzá. – Ideje lenne felébredned, mert már nagyon régóta nem ettél semmit – búgta a fülébe. – Hoztam neked rántottát. Pontosabban megértem Félixet, hogy hozzon neked, mert én inkább itt maradtam és vigyáztam rád.

-         Még nem akarok felkelni – motyogta Bella, majd fejére húzta a takarót, de egy kicsivel közelebb csusszant Edwardhoz. Ezt mindenképpen egy cseppnyi bizalmi gesztusnak érzékelem. Talán kis lépésnek tűnik, de azt hiszem, hogy ez nagyon is nagy dolog most.

-         Nem-nem – tiltakozott Edward. – Előbb eszel néhány falatot, azután pedig alhatsz tovább, ígérem. Muszáj enned valamit, mert még az átlagnál is sokkal soványabb vagy most.

-         Nem akarok, most olyan jó itt – sóhajtott fel Bella, majd még jobban megszeretgette Edwardot.

-         Meg sem kell mozdulnod, én csak a szádba kanalazom az ételt. Jó lesz, majd meglátod, rendben?

-         Igen, rendben, legyen. Attól tartok, hogy úgysem hagysz addig békén, ameddig a szám tele nincs valamivel.

-         Ez ebben a formában elég rosszul venné ki magát, de igen, örülnék, ha az összeset legyűrnéd.

-         Majd igyekszem – nyitotta ki a száját Bella, majd jóízűen enni kezdett. Edward pedig hősiesen készítette szerelmének a kis katonákat, amiket szép sorban bekapkodott és megevett.

-         Kérsz még? – kérdezte Edward azonnal, amikor eltűnt az utolsó kenyérke is rántottával.

-         Nem, köszönöm, ez nagyon finom volt, de bőven elég volt. Nem szoktam én ennyit enni – simított végig a hasán önkéntelenül.

Úgy tűnik, hogy megint beképzeli magának ezt a baba dolgot. Egyszer csak rádöbben a rideg valóságba, és akkor bizony lesz ne mulass. Habár ki tudja, hogyha Edward ennyire türelmes lesz vele, mint ahogy eddig láttam, akkor nem lehet itt túl nagy gond, ez egészen biztos. Lesz ebből a dologból még Nessie baba, jaj, annyira boldog vagyok. Minden rendbe jön, hiszen Bella végre foglalkozik valakivel, és csakis ez a lényeg. Érzem, hogy minden rendben lesz. Tökéletes és vidám gondolatmenetemet kopogás szakította félbe.

-         Igen? – szól ki Edward.

-         Félix vagyok, a Mester fél órán belül látni kíván titeket – nyitott be az ajtón az említett. – Szedjétek össze magatokat, azután pedig indulás.

-         Gondolom, ezt a kérést nem tagadhatom meg – húzta el a száját Bella.

-         Attól tartok, hogy jobb lesz, ha felöltözöl, addig én itt várok – mondta Edward komolyan.

-         Öt perc és készen vagyok – szállt ki az ágyból Bella, majd a fürdőbe sietett. Edward pedig feszülten várakozott…

-         Miről maradtam le?- jelent meg mellettem Nadine.

-         Hékás, te mindent tudsz, úgyhogy nyugi – kuncogtam fel. – Egyébként merre jártál?

-         Azt még nem árulhatom el – rázta meg a fejét vigyorogva.

-         Hm… az ilyen dolgok a legjobbak – kacsintottam rá.

-         Úgy bizony – helyeselt a másik lány is.

-         Hölgyeim, megint nem koncentrálnak – szólt ránk Nathan.

-         Bocsánat – válaszoltuk kórusban.

-         Semmi baj – legyintett Nathan. – Azt hiszem, hogy már határozottan kezdem ezt megszokni tőletek.

-         Ez van, megszoksz, vagy megszöksz? – tártam szét a karjaimat.

-         Ezúttal megszöksz, mert ami most következik az, ami még a legmerészebb álmaidban sem történt meg.  

-         Miről beszélsz? – kerekedtek el Nathan szemei.

-         Majd mindjárt megtudod – mosolyodott el Nadine. Azután pedig felém fordult. – Visszateszlek a testedbe, és holnap folytatjuk, rendben? Ígérem.

-         Rendben, de cserébe el kell magyaráznod, hogy mi volt ma ez az egész – intettem szigorúan.

-         Ne félj, te leszel az első, aki megtudja, természetesen csak Nathan után.

-         Megegyeztünk – bólintottam rá.

-         Helyes, akkor indulás – húztam ki magam büszkén. Egy szempillantással később pedig már a testemben is voltam. Nem igazán értettem ezt az egész helyzetet, de Nadine biztosan okkal tesz mindent, legalábbis én nem kételkedem benne az biztos…