The Beauty and the Bear - 159. fejezet

159. fejezet

KEDVES OLVASÓIM! BEFEJEZŐ RÉSZ ÉS EPILÓGUS KÖVETKEZIK, TEHÁT MÉG KÉT FEJEZET A VÉGÉIG :D PUSZI, DRUSILLA

(Nadine szemszöge)

Mindannyian izgatottan vártuk, hogy Sarah és Kathy megérkezzen. A csatába természetesen nem szólhattunk bele, mert azzal befolyásoltunk volna nem is egy dolgot, de a szabad akaratot mindenképpen. Úgyhogy innen figyeltük végig az eseményeket, és vártuk, hogy szeretteink visszatérjenek hozzánk.

-          Sarah – mosolyodtam el, amikor feltűnt teljes valójában.

-          Hát megérkeztem – sóhajtott fel kissé csalódottan.

-          Mi a baj? – öleltem magamhoz.

-          Nincs baj, én csak egy kicsit furcsán érzem magam – állapította meg.

-          Hogy érted azt, hogy furcsán érzed magad?

-          Nem is tudom, különös, hogy megint itthon vagyok – mosolyodott el. – Már olyan régen állhattam ebben a teremben, és elszoktam tőle, azt hiszem.

-          Végül is, ez teljesen érthető – bólintottam rá. – Jól érzed magad? Esetleg vigyünk a gyógyító-terembe egy időre?

-          Nem, köszönöm, megleszek – legyintett Sarah azonnal. – Inkább egy kicsit egyedül lennék, hogyha nem gond – nézett rám kérdőn.

-          Természetesen semmi akadálya. Csak pihend ki magad. Nem könnyű először visszatérni, én is átéltem. Különös újra itt lenni, miután újra megtapasztaltad a földi létet.

-          Valóban így érzek, de kérlek, ne értsd félre, mert nem szeretnék hálátlannak tűnni, semmiképpen sem – mondta komolyan.

-          Senki sem gondolta, hogy hálátlan vagy, gyermekem, egyetlen egy pillanatig sem – mondta Ezekiel kedvesen. – Az is várható volt, hogy megkedveled őket, de ha megengeded, akkor adnánk egy jutalmat is, amiért a saját érdekeidet és érzéseidet háttérbe szorítva, mégis visszatértél közénk.

-          Igazán? – lepődött meg Sarah. – Megtiszteltetés számomra, hogy jutalmat ajánlotok nekem. Mi lenne az?

-          Hogyha Rosalie emellett a valóság mellett dönt, akkor sok dolog megváltozik, és neked vezetned kell majd Edwardot, hogy megtalálja Bellát, ahogy legutóbb is. Természetesen csak akkor, hogyha nem túl nagy teher a számodra, hogy elkísérd Edwardot a neki kijelölt úton – nézett Sarah-ra kérdőn.

-          Dehogyis teher – rázta meg a fejét hevesen. – Mindig is imádtam ezt a párt, ezért is voltam képes őt ott hagyni, mert tudtam, hogy Bellával újra egymásra kell találniuk – lelkesedett fel. – Őrangyali pozíciót kapok mellette? Igazán? – kérdezte boldogan.

-          Igen, igazán, hogyha szeretnéd – bólintottak rá mindhárman.

-          Köszönöm – hajold meg. Majd elviharzott a teremből.

-          Azt hiszem, hogy csodálatos ajándékot adtál neki – biccentettem Ezekiel felé. Aki csak szélesen elmosolyodott.

-          Ismerem az angyalaimat, így tisztában vagyok Sarah ki nem mondott vágyaival is – állapította meg.

-          Mindjárt itt lesz – pattant fel Gabriel a helyéről.  – Kathy, már elindult.

-          Igen, már én is érzem – bólintottam rá mosolyogva. A következő pillanatban pedig megjelent Kathy teljes valójában, de mégis rengeteget változott. Amint megérkezett hatalmas hófehér aura lengte körbe, és a szárnyai hatalmasabbak, és szebbek voltak, mint bármelyik angyalé, akivel valaha is találkoztam.

-          Úrnőm? – termett előtte Gabriel boldogan. Majd mélyen meghajolt.

-          Nem vagyok én, Úrnő – kuncogott fel barátnőm. – Csak egy lány, aki még mindig nagyon szeret téged – fűzte még hozzá. – Köszönöm az ajándékot, időben megkaptam, és neked, vagyis, gondolom nektek hála emlékeztem az életemre, és arra, hogy miért is kell meghalnom a küzdelem vége előtt – mondta hálásan.

-          Szeretlek – szorította magához gyengéden Gabriel.

-          Én is, szeretlek, és boldog vagyok, hogy most már örökre együtt maradhatunk – villantotta rá a világ talán legboldogabb mosolyát Kathy a kedvesére. – Egyébként miért nézek ki most ennyire, nem is tudom. Ennyire másnak?

-          Azért, mert teljes értékű égi lettél, mint a párom, de természetesen választhatsz. Ez csak akkor marad így, hogyha te is szeretnéd – mondta Gabriel határozottan.

-          Természetesen szeretném – bólintott rá Kathy azonnal. – Hiszen ezért is találtam ki a tervet, hogy vámpírrá válok – állapította meg.

-          Igen, tudom, de meg is gondolhattad magad ennyi idő, és fájdalom elviselése után – húzta el a száját Gabriel. – Éreztem a fájdalmad, amikor átváltoztál, és egy kis félelmet a haláltól, amikor az előbb megöltek téged.

-          Nem volt annyira félelmetes, mint hittem, hogy lesz, végül is tudtam, hogy visszatérek hozzád, és így már nem is volt annyira rossz. Már csak azt sajnálom, hogy Anne-t, nagyon meg fogja viselni a dolog – húzta el a száját Kathy. – Felébredt már?

-          Nem, még alszik. Carlisle még egy ideig kómában fogja tartani, hogy ne legyenek túl nagy fájdalmai – simított végig a hátán Gabriel. – Amennyiben tényleg nem gondoltad meg magad, akkor esetleg megmutatnám a lakosztályunkat – nézett mélyen Kathy szemébe. – Persze csak akkor, hogyha nem gondoltad meg magad.

-          Nem, természetesen nem gondoltam meg magam – rázta meg a fejét azonnal.

-          Rendben, kaptok két napot, utána pedig elkezdhetjük Kathy beavatási szertartását – fűzte hozzá Malakiás.

-          Tessék? – fordultunk feléje mindannyian döbbenten.

-          Kathy mostantól teljes jogú égi, mint Gabriel felesége – vágta rá egyértelműen.

-          De hát mi még nem is…

-          Két nap bőven elég, hogy megszervezzük – állapította meg Ezekiel.

-          Egy kicsit kevésbé is lehetett volna lényegre törően – szólt rájuk Gabriel dühösen.

-          Nem… én számítottam rá, illetve reméltem, csak nem hittem, hogy ennyire hirtelen fog megtörténni – sütötte le a szemeit Kathy.

-          Nem muszáj ilyen gyorsan, ha nem szeretnéd – mondta Gabriel határozottan.

-          Dehogynem szeretném – vágta rá barátnőm gondolkodás nélkül.

-          Akkor két napig zárkózzatok be nyugodtan, és mi addig mindent elintézünk – csapta össze a tenyereit Malakiás. – Gabriel, addig is megtaníthatod Kathy-t használni az új képességeit, és erejét.

-          Megengeded? – nyújtotta felé a karját Gabriel.

-          Örömmel – fogadta el Kathy azonnal a felajánlott kart. Majd mindketten távoztak a teremből.

-          Nagyszerű, most, hogy már hallótávolságon kívül vannak, azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy beszéljünk Lucifer ténykedéséről – kezdett bele Ezekiel.

-          Tessék? – néztem rá döbbenten. – Miféle ténykedés?

-          Marcus éppen összegyűjti a megmaradt újszülötteket, és meggyőzi őket, hogy képes újra emberré tenni őket, hogyha segítenek neki a Cullen családot megölni – mondta mentorom határozottan.

-          Hogy mi? Na és ez mikor történt? – néztem rá kikerekedett szemekkel.

-          Ez még nem történt meg, csak most történik éppen, és hogyha sikerrel jár, akkor szörnyű veszteség fogja érni a Cullen családot – mondta határozottan.

-          Kik? – néztem rá félve.

-          Carlisle, és Esme – vágta rá azonnal.

-          Az nem történhet meg, eddig azért harcoltunk, hogy mindannyian együtt lehessenek örökké – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Akkor tegyetek ellene, mert Kathy és Sarah már nagyon is megtette a magáét – mondta Malakiás ellentmondást nem tűrve. – Nadine, Nathan rajtatok múlik, hogy az áldozat, amit hoztak hiábavaló volt-e, vagy sem.

-          Már itt sem vagyunk – vágtam rá azonnal. Majd kedvesemet kézen ragadva eltűntem a teremből, és Marcus mellett bukkantam fel legközelebb, na és persze Lucifer mellett.

-          Áh, éppen időben jöttetek hozzá, hogy jól mulassatok velem együtt – vigyorgott ránk azonnal. – Vagy még mindig áll az ajánlatom, Nathan.

-          Nem fogod letéríteni Marcust a helyes útról – vágta rá Nathan dühösen.

-          Nocsak, miért is? Szerintem olyan jól csinálom – állapította meg elégedetten. – Nézzetek csak rá, vérszomjas, dühös, már évszázadok óta nem tudom kizökkenteni a jófiú szerepéből, de végre sikerült.

-          Nem hiszem, hogy sikerült volna, ez csak egy pillanatnyi elmezavar, amit a gyász hozott ki belőle – mondtam határozottan. Majd Marcus felé fordultam. – Te nem akarod ezt tenni. A bátyáid elvesztése fájdalmas, és tragikus, de te is tudod, hogy milyen kegyetlenek voltak. Megérdemelték a halált, de neked még van esélyed. Egy igazságos, és jó vezető lehetsz, olyan, akire már régóta vár a vámpír társadalom. Gondolkozz egy kicsit, és higgadj le. Egyébként is, mi értelme, ha hazudsz ennek a sok újszülöttnek? A harc után téged is megölnek, hogyha kiderül, hogy hazudtál. Van ennek értelme?

-          Már hogyne lenne értelme. A testvéreid voltak, örökké együtt lehetettek volna, de elvették tőled őket. Két fivér helyett most már egyedül kell a trónra ülnöd, és az egészen biztos, hogy egy gyengekezű királynak, aki megadta magát az ellenségnek senki sem fogja követni az utasításait. Gyenge akarsz lenni, akit megtámadnak és leigáznak? Példát kell statuálnod – mondta Lucifer behízelgő hangon.

-          Gondold át tárgyilagosan a dolgot – sugallta Nathan Marcus felé. – Te vagy a leghiggadtabb a hármak közül. Mindig is az voltál, és te vagy az, akit életben hagytak. Hogyha olyan forrófejű lettél volna, mint a fivéreid, akkor te is ott veszel, méghozzá azonnal, így viszont kaptál még egy esélyt az élettől, és ezt az esélyt ki kellene használnod, hogy javítsd a vámpírok, a fajtád életminőségét. Jó vezető lehet belőled, és ezért is kell ezt itt és most abbahagynod. Inkább segíts ezeknek az újszülötteknek, akik most össze vannak zavarodva. Szükségük van valakire, aki elmondja nekik a szabályokat, és segít nekik beilleszkedni az új életükbe.

-          Várjunk csak – állt meg Marcus hirtelen. – Mit művelek? Hiszen ígéretet tettem.

-          Ígéretet tettél, de egyáltalán nem kellene emiatt nem megtenni, amit igazán akarsz – mondta Lucifer határozottan. – Hogyha most nem teszel valamit, akkor később már késő lesz, és a végén átveszik feletted az uralmat. Ezt akarod? Gyenge vezető akarsz lenni?

-          Nem attól lesz valaki erős vezető, hogy rajtaüt egy békés családon – vágott a szavába Nathan. – Attól lesz valaki erős vezető, hogy megtartja a szavát, és ésszerűen gondolkodik. Nem pedig attól, hogy alattomosan, és hátulról támad. A testvéreid ezért nem lettek soha jó vezetők.

-          Nem tehetem ezt, mindig is fontos volt számomra a tisztességes, és normális viszony a többi fajtársammal szemben. Carlisle és családja pedig soha nem támadtak volna ránk, hogyha nem lépünk fel ellenük erőszakosan. Ráadásul számos testőrünk a Cullen klán pártjára árt velünk szemben. Ez is sok mindent elárulhat a családunkról. Hogyha a testvéreim jó vezetők lettek volna, akkor talán még életben lennének, de nem voltak azok. Agresszíven és kegyetlenül viselkedtek a fajtájukkal szemben. Én például egyáltalán nem is sejtettem, hogy Renata nem önszántából van velünk, hanem Aro megfenyegette – gondolkodott el Marcus. 

-          Jól érzi magát, Mester? – kérdezte meg bizonytalanul az egyik embere. – Olyan nem is tudom, bizonytalannak, és zavarodottnak tűnik.

-          Mert valóban az is vagyok – vágta rá Marcus. – Szerinted helyesen cselekszem, amikor meg akarom bosszulni a testvéreimet az ígéretem ellenére? – néztem kérdőn a lányra.

-          Lehetek teljesen őszinte? – nézett rá bizonytalanul.

-          Pontosan azt szeretném kérni – bólintott rá azonnal Marcus.

-          Nem tartom tisztességesnek azt, amire készül, de tökéletesen megértem az indokokat, amik erre késztetik. Azt hiszem, hogy én is nagyon dühös lennék, hogyha lennének testvéreim, és valaki a szemem láttára megölné őket. Viszont meg tudom érteni a Cullen család indítékait is, hiszen veszélyben voltak, és csupán védekeztek.

-          Összességében a lelkiismereted mit diktálna, ha a helyemben lennél?

-          Nos, azt hiszem, hogy végső soron betartanám a szavam, amit adtam azért, hogy elengedtek, és megpróbálnék nagyon jó vezetővé válni. Nem hiszem, hogy most helyénvaló a példa statuálása.

-          Azt kell, hogy mondjam, hogy igazad van – sóhajtott fel Marcus. Ez az egész bosszúálló hadjárat csak egy pillanatnyi elmezavar volt. Azt hiszem, hogy jobb is lesz, hogyha most mindent elmagyarázok az újszülötteknek, beleértve azt is, hogy miért is lettek azok, amik. Aztán majd meglátjuk, hogy hajlandóak lesznek-e életben hagyni.

-          Azért ennyire ne nézzen minket szerencsétlennek, Mester – szólt közbe az egyik testőr. – Önt mindig is kedvelte a testőrség nagy része, úgyhogy olyan könnyedén nem fogják tudni bántani, hacsak nem ez az, amit akar. Bár nem gondolom, hogy öngyilkos hajlamai lennének.

-          Jó megfigyelőképesség – állapította meg Marcus. – Hogy hívnak? Caius testőre voltál, igaz?

-          Igen, Caius testőre voltam, és a nevem Julia – vágta rá a lány.

-          Nos, Julia, nem akarom egyedül irányítani a Volturit, és te nagyon is körültekintőnek tűnsz. Elvállalnád, hogy segítesz nekem ebben a feladatban? – kérdezte meg Marcus a lányt.

-          Ezt most komolyan mondta, vagy viccel, Mester? – vonta fel a szemöldökét a lány.

-          Természetesen komolyan mondtam – vágtam rá Marcus.

-          Ez esetben nagyon szívesen segédkezem – bólintott rá Julia. – Megtiszteltetés – fűzte még hozzá. – Azt hiszem, hogy az első dolgom az lesz, hogy rendesen felvilágosítom a helyzetről a megmaradt újszülötteket.

-          Azt hiszem, hogy ezt talán inkább nekem kéne – állapította meg Marcus.

-          Nos, megtehetjük akár együtt is – javasolta Julia. – A képességem le tud védeni mindkettőnket egyszerre, végszükség esetén.

-          Ez nagyon jól hangzik – egyezett bele Marcus. – Köszönöm – mosolyodott el egy pillanatra.

-          Nagyon szívesen – biccentett a lány.

-          Azt hiszem, hogy ezt a csatát megnyertük – vigyorodott el szerelmem mellettem.

-          Elismerem, hogy most ti voltatok a jobbak – bólintott rá Lucifer. Micsoda? Ennyi? Semmi ellenvetés? Semmiféle új ötlet, hogy megkeserítse Rose és Emmett életét? Ez egyáltalán nem normális dolog.

-          Lucifer? – néztem rá kérdőn mielőtt még eltűnt volna. – Te most feladtad?

-          Miért? Most már az is baj, hogyha befejezek egy játékot? – forgatta meg a szemeit azonnal.

-          Te megkedvelted őket – mosolyodtam el. Bármilyen hihetetlen, de még maga a sátán is képes volt megkedvelni a Cullen családot.

-          Én soha nem kedvelek senkit, ezt jegyezd meg – vágta rá Lucifer. – Az nem az én világom. Utálom a nagy összeborulásokat, amiket ti úgy imádtok. Egyébként is, ez a család unalmas, nem lehet őket rossz útra téríteni, majd keresek másikat – fűzte még hozzá. – Remélem, hogy hamarosan újra találkozunk egy kis játékra, de addig is foglalkoznom kell az új lakóimmal – mondta fülig érő szájjal. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Nem vagyok még profi a kérdésben, de jól érzékelem, hogy győztünk? – kérdezte Nathan döbbenten.

-          Igen, Lucifer éppen most mondott le Rose-ról és a családjáról – vágtam rá boldogan.

-          Akkor ünnepeljünk – kapott a karjaiba szerelmem, amin muszáj volt felnevetnem. Majd hagytam, hogy felvigyen a szobánkba, és gyengéden lefektessen az ágyunkra…