Chatelj bátran, de ne reklámozz! :D

2013. augusztus 15., csütörtök

The Beauty and the Bear - Epilógus



Epilógus

KEDVES OLVASÓIM! ISMÉT ELÉRKEZTÜNK EGY TÖRTÉNET VÉGÉRE. SZERETNÉM EZÚTON IS MEGKÖSZÖNNI, HOGY ELOLVASTÁTOK EZT A TÖRTÉNETET, ÉS NAGYON REMÉLEM, HOGY SZEREZTEM VELE NEKTEK NÉHÁNY KELLEMES PERCET. :D AZ EPILÓGUS ELEJE EGY KIS "VISSZAEMLÉKEZÉS" LESZ ROSE-TÓL, AZUTÁN PEDIG ÁTVÁLTUNK A JELENBE. JÓ OLVASÁST KÍVÁNOK HOZZÁ :D PUSZI, DRUSILLA

(Rosalie szemszöge)

A harc után, amit a Volturival folytattunk az élet olyan gyorsan kezdett peregni. Nagyon féltünk attól a pillanattól, amikor Anne felébred majd, és ismét tudatosulni fog benne a tény, hogy a legjobb barátnőjét elvesztettük, de egyáltalán nem az történt, amire számítottunk. Amikor Anne kinyitotta a szemeit mosolyogva nézett rám, és azt mondta, hogy Kathy jó helyen van, boldog, mert Gabriellel lehet örökre, és ha hiszem, ha nem, ő egy igazi Angyal, nagy A-val, ezt külön kihangsúlyozta. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy elmeséljem-e neki, hogy ez csak egy gyönyörű álom volt, de Carlisle, Dem és Edward meggyőztek róla, hogy inkább hagyjam meg őt ebben a nagyon is szép hitben, amit látott, amíg eszméletlen volt. Akkoriban nagyon hálás voltam Demetrinek, hogy nap, mint nap egyfolytában figyelte Anne-t és leste minden kívánságát. Végül pedig rá kellett jönnöm, hogy jobb társat keresve sem találhatott volna a lányom. Dem odaadó és szerető férfi volt, legalábbis az Anne-nel való viszonyát nem lehetett rossz szemmel nézni, mert egyszerűen  tenyerén hordozta a lányomat. Az idő egyszerűen rohant, és miután Gabriel felépült elment Renata társaságában, és segített neki megkeresni az emberi családját. Renata nem akarta megmutatni magát nekik, de néhány hétig megfigyelték őket, és a lány elégedetten tapasztalta, hogy a családja, a leszármazottak, akik az ő véréből származnak csodálatos emberek. Anne a felépülése után makacsul ragaszkodott hozzá, hogy ő és Demetri tiszteletüket tegyék Marcusnál, az új vezetőnél. Én határozottan elleneztem, de Anne kötötte az ebet a karóhoz, és nem tántorított, mert Kathy személyesen kérte meg erre, még a látomásában, ő így hívta. Így végül beleegyeztem a dologba, de természetesen csak úgy, hogy mi is velük tartottunk. Bár a félelmem szerencsére alaptalannak bizonyult. Az „Új Volturi”, ahogy mi nevezzük őket, sokkal barátságosabb volt, mint amilyen a régi. Anne-t hatalmas lakomával fogadták, az erdőben lévő vadállományt pedig Marcus felfrissítette a számunkra. Lenyűgöző volt. El sem akartam hinni, hogy mennyire más lett a vezető család Marcus másik két fivére nélkül. Egyszerűen lehengerelt azzal, amit csupán néhány hét alatt megalkotott a vámpírok számára. Ráadásul, amivel végképp meglepett minket az az volt, hogy egy trónt fenntartott Carlisle számára is. Azt szerette volna, hogyha egy vegetáriánus vámpír is csatlakozik a vezetőkhöz. Természetesen azt is hozzátette, hogy nem kell állandóan a várban tartózkodnia, hiszen családja van. Így történt, hogy Carlisle lett a Volturi egyik vezetője, és amikor a helyzet megkívánja Esmével együtt odautaznak, és ott töltenek néhány hetet, esetleg egy hónapot. Minden szép lassan visszatért a régi kerékvágásba, sőt, még jobb is lett, hiszen bővült a családunk Demetrivel. Félix is velünk maradt végül, bár esze ágában sem volt áttérni a vegetáriánus életmódra, de a környékünkön soha nem vadászott, és inkább a háttérben maradt. Ő lett Carlisle személyi testőre. Bár Carlisle nem tartott rá igényt, de Félix mégis árgus szemekkel figyelte őt minden pillanatban. Egyedül Edward volt az, aki nagyon aggasztott minket. Egyfolytában csak a szobájában kuksolt, és nem érdekelte semmi, és senki. Nem tudtuk, hogy mit tehetnénk érte. Alice-t is elég nehezen fogadta el maga mellett, talán még Anne volt az egyetlen, aki szót tudott érteni vele. Mindig arról mesélt neki, hogy Sarah is ott van Kathy és Gabriel társaságában, és boldogok odafent. Ilyenkor Edward mindig boldog volt legalább néhány percre. Mivel nem tudtunk rajta érdemben segíteni, így inkább hagytuk, hogy szép lassan megnyugodjon. Ez igaz, hogy sok időbe telt, de legalább észrevehetőek lettek rajta a változások. Lejárt közénk, és újra beszélgetni kezdett velünk, sőt belehallgatózni a gondolatainkba, ami nála határozott javulásnak minősült, még akkor is, hogyha nagyon bosszantó szokás. Azután pedig olyat mondott, amire még jó évtizedekig senki sem számított tőle.
-          Szeretnék én is társat találni magamnak – nézett ránk komolyan. – Azt hiszem, hogy Sarah is ezt akarná – fűzte még hozzá mosolyogva.
-          Ebben egészen biztos vagyok, kincsem – vágta Esme azonnal boldogan. – Egészen biztos vagyok benne, hogy megtalálod a neked való lányt.
-          Ehhez kétség sem fér – vágtam rá én is boldogan. Edwardnak legalább ugyanakkora boldogság jár, mint amiben nekünk részünk van. Sőt, talán még többet is megérdemel.
-          Szerintem első körben koncentrálj a tanulmányokra. Komoly barátnőről majd inkább utána beszélj, öcskös – villantak meg szerelmem szemei.
-          Tanulmányok? – kérdezte Anne azonnal.
-          Azt hiszem, hogy amolyan „gyakorlásra” gondol – suttogta Dem lányom fülébe. Aki erre az egyetlen egy szóra olyan piros lett, mint egy kis pipacs. Attól tartok, hogy inkább nem akarom megtudni, hogy hányszor csúszhatott már be a lányom ágyába Demetri „gyakorolni”. Erről inkább nem szoktunk beszélni, mert számomra sokkoló, hogy a lányom már itt tart a párjával. Bár az is tény, hogy Demetri már megkérte a kezét egy jó ideje a lányunknak. Még akkor, amikor Dem szeme vörösről átváltott aranybarnára.
-          Emmett, én más korban születtem – forgatta meg a szemeit Edward.
-          Nem, Edward, te simán karót nyelt vagy – vágott vissza szerelmem azonnal. – Bizony már a te idődben is voltak úgynevezett bordélyházak, az már egy másik kérdés, hogy te nem használtad egyiket sem.
-          Ez most úgy mondod, mintha te sűrűn jártál volna ilyen helyekre – nevettem fel.
-          Ajaj, eddig azt kívántam, hogy visszatérjen a vidám és kötekedős énetek, de félek, hogy ezt még át kell gondolnom – mondta Esme földöntúli boldogsággal a hangjában. Majd kitárta a karját, mi pedig egy emberként öleltük őt magunkhoz, mindannyian. Csodálatos pillanat volt. Ez volt a családunk új életének a kezdete…

-          Kicsim, mi a helyzet? Már megint nosztalgiázol? – csapott a fenekemre Emmett, miközben a hajamat fésültem.
-          Miről beszélsz, mackóm? Csak fésülködöm – néztem rá mosolyogva.
-          Most már igen, de öt percen keresztül csak bámultál magad elé, és a semmibe révedt a tekinteted. Érzel valamit a levegőben?
-          Nem is tudom – sóhajtottam fel. – Alice furcsán viselkedik néhány napja, és én alig várom, hogy iskolába menjünk annak ellenére, hogy köztudottan utálom az egészet, és most már nagyon unom, hogy hatszázadszor hallgatjuk végig ugyanazt, de most valahogy mégis minden más. Nem tudom, hogy miért, de olyan érzésem van, hogy ma mindenképpen jó napunk lesz – mondtam határozottan.
-          Öhm… neked is lett jövőbelátó szemed, mint Alice-nek? – nézett rám gyanakodva szerelmem.
-          Nem tudok róla – nevettem fel. – Ez csak egy megérzés – fűztem hozzá komolyan.
-          Általában jók a megérzéseid – állapította meg Emmett.
-          Azért van, hogy tévedek – legyintettem.
-          Nem, most elég magabiztosnak tűnsz – rázta meg a fejét. Majd magához rántott, és szempillantás alatt az ágyon találtam magunkat. – Mondd csak, el tudlak tántorítani attól, hogy ma bemenjünk a suliba? – simított végig a dekoltázsomon.
-          Ebből elég – kiabált fel Edward. – Jobb lenne, hogyha ezt inkább estére tartogatnátok, úgyis vadászni megyek, addig meg bírjátok ki valahogy – mondta határozottan.
-          Attól, hogy neked egyik csajszi sem felel meg, nekem még nem kell cölibátust fogadnom – vágta rá Emmett.
-          Nem gyorsat akarok, hanem minőséget – vágott vissza Edward azonnal. – Mindenesetre a kocsi elindul méghozzá három perc múlva, úgyhogy vagy jöttök, vagy maradtok, de én megyek. Na nem mintha a suliban másról gondolkodnának egész nap. Mindenhol csak a hormonok tombolnak. Hová tart ez a világ? – sopánkodott tovább Edward.
-          Menjünk, mielőtt még leharapja a fejünket – nevettem fel.
-          Jól van, de egy dolgot még árulj el – nézett rám komolyan.
-          Neked bármit elárulok, hiszen tudod – vágtam rá mosolyogva.
-          Boldog vagy velem, és a gyerekeinkkel? Úgy igazán? – kérdezte, a szemeiben pedig láttam, hogy őszintén izgul a válaszom miatt.  
-          Ugye tudod, hogy ez mennyire buta kérdés volt? – néztem rá kérdőn.
-          Szerintem pedig egyáltalán nem az. A te boldogságod a legfontosabb – mondta ellentmondást nem tűrve.
-          Boldogan nem is lehetnék – vágtam rá azonnal. – Család, gyerekek, mindenem megvan, amire vágytam.
-          Ezt mindig örömmel hallom – vigyorodott el azonnal.
-          Már csak tíz másodpercetek van – kiabált fel megint Edward.
-          Jól van már na, megyünk már – válaszoltam hasonló hangsúllyal.
-          Ugyan már, baby. Egy nap kihagyás nem nagy ügy, majd Carlisle ír nekünk igazolást – próbálkozott újra szerelmem.
-          Szó sem lehet róla, tudom, hogy ma történni fog valami – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Érzem minden egyes idegsejtemmel.
-          Ez nekem már kicsit túlzásnak hat, kicsim – húzta el a száját Emmett.
-          Majd meglátod – vágtam rá.
-          Oké, fogadás? – nézett rám lelkesen.
-          Halljuk – bólintottam rá.
-          Hogyha te nyersz, akkor egy hétig kihagyjuk a sulit és felmegyünk a hegyekbe – kezdett bele. – Ha pedig én nyerek, akkor ugyanezt tesszük, csak két hétig – kezdte el vonogatni a szemöldökét.
-          Emmett, mindkét esetben te jársz jól – csóváltam meg a fejem.
-          Öhm… ez nem igaz, mert mindkét esetben mindketten biztosan jól járunk – mondta határozottan.
-          Mit csináljak veled, te nagy mackó? – sóhajtottam fel.
-          Leginkább szálljatok be a kocsiba, mindketten – indította el Edward a motort, egy újabb sopánkodás közepette.
-          Jól van, állom a fogadást, Emmett – vágtam rá. Majd kézen ragadtam szerelmemet, és kiugrottam vele az ablakon, egyenesen Edward kocsija elé. – Szia, Esme – kiáltottam még be a házba, majd egy szempillantás alatt beszálltunk a kocsiba, és Edward már bele is taposott a gázba.
-          Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az új csaj – állapította meg szerelmem hirtelen.
-          Oh, ma jön először a lány, akiről mindenki beszél? – lepődtem meg.
-          Nem mindegy? A diákok jönnek-mennek – állapította meg Edward. – Bár legalább lefoglalja majd a rendőrfőnök figyelmét, és akkor nyugodtan száguldozhatunk az utakon – mondta boldogan.
-          Várj, mi köze a csajnak a rendőrfőnökhöz? Talán rosszkislány? – kérdezte szerelmem kíváncsian.
-          Nem tudom, hogy jó, vagy inkább rossz kislány, de az biztos, hogy a rendőrfőnök az apja – válaszolta Edward. – Egyébként a csapból is ez folyik hetek óta, hogy a fenébe nem hallottátok már? Minden diák agya csak ekörül a lány körül forog – mondta komolyan. – Ha még valaki gondolataiban azt fogom hallgatni, hogy milyen jó lesz új trófeának az új lány, akkor azt kiviszem az erdőbe, és elintézem, hogy többé ne gondolkodjon.
-          Edward, a stressz egyik legnagyobb kiváltó oka a kielégületlenség – mondta Emmett határozottan.
-          Te is stresszes lennél, hogyha nem tudnád lerázni magadról a sok hormontúltengéses tini gondolatait, és most jön még egy. Tényleg már csak ez hiányzott – forgatta meg a szemeit Edward.
-          Hé, lehet jó bőr, és összejöhetsz vele – vágta hátba Emmett.
-          Gondolod, hogy van még értelme próbálkozni a saját korosztályommal? Az eddig tini randik is mind kudarcba fulladtak. Nekem vagy érett gondolkodású lány kell, vagy idősebb vámpírnő – mondta határozottan.
-          Hé, néhány rosszul sikerült randi, még nem a világ vége – állapítottam meg.
-          Néhány? – kérdezett vissza Edward. – Egészen pontosan háromszáz randin vagyok túl, és egyik sem volt éppen kellemesnek sem mondható a gondolatok miatt, amit a lányok felém sugalltak – mondta elkeseredetten, miután leparkolt az iskola udvarán.
-          Huh, hát a kocsija nagyon menő, az már biztos – böktem a furgon felé, ami igencsak lepusztult állapotban volt.
-          Legalább nem vág fel a kocsijával – rántotta meg a vállát Edward. - Még a végén szimpatikus lesz. Mindenesetre megyek órára, majd ebédnél találkozunk – mondta, majd elindult a terme felé. Ahogy én és Emmett is. Az idő ma is nagyon lassan telt a suliban, de csak eljutottunk az ebédszünetig.
-          Sziasztok – sétált felénk Edward az orrnyergét masszírozva.
-          Mi az? – kérdeztem aggódva.
-          Semmi, csak a szokásos napi férfifantáziálás adagot ma már megkaptam többszörösen is – szusszantott dühösen. – Na essünk túl a kamuebéden – mondta Edward.
-          Alice és Jasper? – kérdeztem kíváncsian.
-          Itt vagyunk – libbent mellénk Alice, Jaspert maga után vonszolva. – Anne és Dem kimentek az erdőbe sétálni, Gabriel is velük van.
-          Akkor majd viszünk nekik szendvicseket – mondtam mosolyogva. – Legalább van értelme ebédet venni.
-          Na menjünk, essünk már túl az „ebéden” – mutatott idézőjeleket. Majd kinyitotta előttünk az ajtót. Ahogy mindig, most is a szokott asztalunkhoz sétáltunk, és leültünk, viszont Edward most nem fordult felénk azonnal, hogy beszélgetni kezdjen, hanem mereven bámulta az egyik asztalt. – Nem hallom a gondolatait – motyogta maga elé. – Sarah az mondta, hogy lesz bennük valami közös – mosolyodott el. – Ráadásul ez a lány egyszerűen gyönyörű. Semmi smink, mégis tökéletes hófehér bőr, piros ajkak, csokibarna, ártatlan szemek. Megriadt őzike arckifejezés.
-          Tessék? – kérdeztem összezavarodva.
-          Azt hiszem, hogy erre a lányra érdemes lenne figyelnem…

(Nadine szemszöge)

Vigyorogva figyeltem, ahogy múltak az évek a Cullen családban. Egyszerűen fantasztikus volt, ahogy Sarah intézte a dolgokat. Minden jóformán ugyanúgy történik Edward és Bella között, ahogy az eredeti valóságukban, de egy kicsit mégis más, ahogy a helyzet megkívánja.
-          Gratulálok, Sarah, ez káprázatos volt – mondtam elismerően.
-          Nagyon igyekeztem – biccentett Sarah. – Boldognak kell lenniük. Tudtad, hogy a családnevem Swan volt? – fordult felém mosolyogva.
-          Tessék? – néztem rá döbbenten.
-          Kicsit nyomoztam, és kiderült, hogy Bella a családom leszármazottja – mondta büszkén. – Azt hiszem, hogy Edward őrangyalaként nem is bízhatnám jobb kezekbe őt.
-          Az már biztos – bólintottam rá azonnal. – Kérdezhetek valamit?
-          Hát persze – vágta rá azonnal.
-          Miért ragaszkodtál hozzá, hogy töröljük Rose emlékeit, amikor egyszer már eldöntöttük, hogy megbízunk benne?
-          Csakis a védenem érdekében tettem – vágta rá azonnal. – Ha Rosalie emlékszik, akkor Edward előbb-utóbb meglátta volna a gondolataiban a történetét Bellával, és az sok mindent megváltoztathatott volna.
-          Így már érthető – biccentettem. – Na és nem fáj, hogy Edwardot valaki mással látod?
-          Nem, egyáltalán nem – rázta meg a fejét. – Amióta az őrangyala lettem a gyermekemként, és nem a szerelmemként tekintek rá. Csak az a fontos, hogy boldog legyen, és Bellával biztosan az lesz.
-          Ez így igaz, nagyon ügyes voltál – simítottam végig a karján.
-          Lányok, ki fog az új védenccel foglalkozni? – jelent meg mellettünk Kathy Gabriellel az oldalán.
-          Lucifer megint nem bír magával – fűzte hozzá Gabriel. – Nathan már lement, de azt hiszem, hogy nem árt neki egy kis erősítés.
-          A régi lemez – forgattam meg a szemeimet.
-          Nadine, ez mindig is így volt, és így lesz, de te is tudod, hogy az ilyen pillanatokért, mint amit az imént láthattál érdemes harcolni – mondta Kathy boldogan. – Ráadásul hamarosan újabb meglepetés is éri a családot Bellán kívül. Anne és Dem kisbabája pontosan tegnap éjjel fogant meg – mondta büszkén. – Gyönyörű kislányuk lesz. Na, de most irány dolgozni, mert mint tudjuk, Lucifer sohasem pihen.
-          Már megyek is – nyomtam puszit az arcára. Majd azonnal a földön termettem Nathan mellett, hogy folytatódhasson az állandó küzdelem a lelkekért. A feladatunk ugyan fárasztó, mégis, amikor ilyen csodát látok, mint amilyen Rose új élete, akkor én is új erőre kapok, és tudom, hogy ismét képes leszek győzedelmeskedni…

6 megjegyzés:

  1. Szia! Istenem de csodás befejezés meghatódtam, kicsit meg pityeregtem a végét. Boldog vagyok, hogy belecsempészted kicsit Edwardot és Bellát is. Bizonyára itt nem hagyja el Edward Bellát meg ilyenek, de ugyan úgy ott lesz Jacob Nessinek. Demetri biztos jó apa lesz és Anne csodás anya :) Köszönöm, hogy olvashattam tőled ismét egy csodás történetet.
    Üdv: Solya :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nagyon szep vege kett orulok h itt ert vegett es h belecsempeszted a mùltatvjelent es jovot,imadtam
    Koszonom Drusilla!:-)
    Melinda

    VálaszTörlés
  3. Szia.
    Egyet kell értenem az előttem szólókkal, tényleg nagyon jó fejezet lett. És igen most már nem vagyok annyira összezavarodva.
    Köszönöm. :)
    Puszi Abby!

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Nekem is nagyon tetszett!! :D Szerintem ennél jobb befejezést nem nagyon lehetett volna írni! :)Örülök, hogy lesz még egy családtag! :)Igen már minden tiszta lett.
    Már nagyon várom a következő történetedet és persze a Kötelékek következő részét! ;) :D
    Üdv.Allstars

    VálaszTörlés
  5. Szia Drusilla!

    Sikerült végre ide is feljutni, és elolvasni a történet végét.
    Köszönöm ezt az érdekes és izgalmas történetet. Várom, hogy mielőbb újabba fogj és azt megoszd velünk.
    A heti rutin érdekében már most érdemes egy új történet alapjain gondolkoznod, nehogy kiess a ritmusból :D A másik oldaladon még folytatódnak az események, és ha nem ezen az oldalon lesz a következő történet, mindenképp jelöld hatalmas piros betűkkel az új történet elérhetőségét :D

    Várom a következő storyt!!!!

    puszi

    Mono

    VálaszTörlés
  6. Kedves Mónika!

    Nem tudom, hogy emlékszel -e még rám? Nekem volt az a Volturis blogom a Stories of the Volturi. Amikor Olaszországban voltál küldtél nekem postán Volturis kulcstartót, Montepulciano-s táskát is.
    Talán így már beugrott neked, hogy ki is vagyok.
    Azért bátorkodtam írni neked, mert olyan régóta beszéltünk már. :( Hogy vagy? Mi újság van veled?
    Remélem, hogy minden rendben van és jól vagy.
    Ha lesz időd és kedved kérlek írj pár szót magadról, mert évekkel ezelőtt barátok voltunk és napi szinten beszéltük. Nagyon érdekelne, hogy mi lett veled.

    Remélem, hogy nem zavartalak.

    Minden jót kívánok.

    Tündi ( Régen: Klaudya)

    Az én e-mail címem: klaudya91@gmail.com még él, ha gondolod oda nyugodtan írhatsz.

    VálaszTörlés