The Beauty and the Bear - 96. fejezet

96. fejezet

(Rosalie szemszöge)

A városba nagyon gyorsan beértünk. Szerencsére nem is laktunk túlságosan messze, és a gyerekek is nagyon szerettek futni hozzánk hasonlóan, így az út nagy részét hozzájuk igazodva, nagyon jó tempóban tudtuk megtenni. Már egyéves koruk óta így tudnak szaladni, úgyhogy nem sokáig voltak az én kis karon ülő kisbabáim, de még most is tündériek mind a ketten. Gabriel annak ellenére, hogy eredetileg nem mi lettünk volna a szülei, tökéletesen hasonlított Emmetthez, ami szerelmem nagyon élvezett, és büszkén sétált velünk bármerre a városban. Szó szerint dagadt a melle a büszkeségtől, amiért ilyen családja van. Csak azt sajnáltuk néha, hogy el kellett hagynunk az emberi családjainkat, de mindketten tudjuk, hogy nekik az a legjobb, ha nem tudnak rólunk, és halottnak hisznek. Hiszen a medvékkel való találkozásunk színhelye tökéletesen tükrözte, hogy mi is történhetett velünk valójában. Lionel biztosan sokáig keresett minket, és a többiek is, de megtalálni sosem fognak. Remélem, hogy azért egyszer túljutnak a dolgon, és ugyanolyan boldogok lesznek, mint amilyen boldogok mi vagyunk most.

-          Mi a gond, Rose? – nézett rám kíváncsian Alice.

-          Miért lenne bármi gond? – kérdeztem vissza meglepetten.

-          Csak azért gondoltam, mert olyan nagyon elrévedtél. Talán bánt valami?

-          Nem, csak eszembe jutottak a barátaink, és az emberi családunk – válaszoltam halkan. – Tudod, eléggé hiányoznak nekem.

-          Egészen biztos vagyok benne, hogy te is hiányzol nekik – simított végig a karomon kedvesen.

-          Köszönöm – pillantottam rá hálásan. – Esetleg meg tudod nézni, hogy mi van velük? Vagy ez nem lehetséges a képességeddel?

-          Nos, nem lehetetlen, de én csak azt látom, amit eldöntenek, mindent nem – mondta komolyan.

-          Nekem tökéletesen megfelel az is, amit most látsz, ha látsz valamit – néztem rá könyörgő szemekkel.

-          Hát jól van, megpróbálom – egyezett bele végül.

-          Köszönöm, Alice, ez nagyon sokat jelent nekem – szorítottam meg a kezét.

-          Ugyan, nincs mit – legyintett kedvesen. – Várj egy kicsit, mindjárt rákoncentrálok az anyukádra – emelte fel a kezét. Majd maga elé nézett mereven, és erősen koncentrált. Én pedig türelmesen vártam. Hátha lát valamit. Nagyon remélem, hogy jól vannak. Lionel csak nem iramodott a vadonba, hogy megkeressen minket.

-          Anyu, mi a baja Alice néninek? – kérdezték a gyerekek kíváncsian.

-          Nincs semmi baja, drágáim – vágtam rá azonnal. – Csak elgondolkodott – fűztem hozzá halkan. – Menjetek be a nagyival a cukrászdába, és válasszatok két-két süteményt. Mi is mindjárt megyünk – mondtam gyengéden.

-          Kettőt? – csillantak fel Gabriel szemei.

-          Igen, kettőt – bólintottam rá.

-          Oh, köszi, anyu – ugrott a nyakamba. – Már itt sem vagyunk – ragadta meg a testvére kezét, és már el is tűntek Esmével együtt. Én pedig türelmesen vártam, hátha Alice tud nekem egy kis információval szolgálni.

-          Boldogok – mosolyodott el fogadott testvérem őszintén.

-          Igazán? – mosolyodtam el én is. – Ez csodálatos. Köszönöm – ugrottam a nyakába.

-          Nagyon szívesen – biccentett.

-          Mit láttál pontosan? – kíváncsiskodtam.

-          Az édesapád újra megkérte anyukád kezét, és ő igent mondott – mondta lelkesen. – Lionel és Sally örökbe fogadtak egy kislányt, így már két kis csöppség szülei. Mindenkinek nagyon hiányoztok, és ott vagytok a szívükben, de felhagytak a kutatásokkal, és a gyásszal is. Minden évben ki fognak menni a helyre, ahol a támadás történt, és virágot visznek nektek, de nem csüggednek többé, mert ti már egy jobb helyen vagytok – mesélte komolyan.

-          Ennél csodálatosabb hírt nem is kaphattam volna soha. Ez egyszerűen fantasztikus – kaptam a szám elé a kezem.

Ha képes lennék rá, akkor most egészen biztosan sírnék a boldogságtól. Mindenki boldog, és elégedett, akit szeretek, ahogy én magam is. Ennél jobb nem is lehetne a helyzet.

-          Anyu, gyertek már – kiabáltak ki a gyerekek.

-          Még egyszer köszönöm, Alice – szorítottam meg fogadott húgom kezét.

-          Nem tesz semmi, majd néha rájuk nézek – kacsintott rám.

-          Az jó lesz – válaszoltam mosolyogva.

-          Hahó, hova lettetek? – jött ki Anne tiszta maszatosan.

-          Itt vagyunk, jövünk már, almatorta kisasszony – térdeltem le elé, és egy zsebkendővel megtörölgettem a maszatos kis arcát.

-          Tudod, hogy az almatorta a kedvencem – nyalta meg a szája szélét.

-          Na és mit eszel még az almatorta mellé? – kérdeztem kíváncsian.

-          Almás krémest – vágta rá egyértelműen.

-          Na és a bátyád mit választott? – kérdeztem kíváncsian. Bár már tudtam a választ.

-          Csokitortát – vágta rá Anne.

-          Na és még mit? – kérdeztem nevetve.

-          Csokihabos kockát – vigyorodott el kislányom.

-          Nem vagytok túl változatosak ilyen szinten – csóváltam meg a fejem.

-          Na és az baj? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-          Dehogy, nekem tetszik, hogy kitartotok a kedvencetek mellett – vágtam rá. – Hát te, Esme? – néztem rá döbbenten, amikor belépve előtte is volt egy tányér.

-          Rendeltem magunknak egy csokitortát, és egy almatortát – rántotta meg a vállát.

-          Három szelet fejenként? – húztam fel a szemöldököm. – Elkényezteted őket – fűztem hozzá kissé rosszallóan.

-          Egy nagymamának néha megengedett – kuncogott fel.

-          Na jó, most az egyszer – egyeztem bele végül.

A gyerekek pedig boldogan habzsolták be az Esme tányérján található édességeket is. A cukrászdán szokás szerint hamar túljutottunk, mert a gyerekek most sem a lassú, és kényelmes étkezésről voltak híresek. Inkább habzsoltak, pedig senki sem venné el tőlük, hogyha egy kicsit lassabban ennének.

-          Akkor megyünk a nagylányos boltba? – nézett ránk Anne kíváncsian.

-          Igen, most először a nagylányos boltba megyünk – bólintottunk rá Alice-szel.

-          Mit szólnátok, ha én addig bevetném magam a játszóházba? – kérdezte Gabriel lelkesen.

-          Megígéred, hogy ott maradsz, és nem kószálsz el? – kérdeztem szigorúan.

-          Igen, megígérem, hogy nem tágítok onnan – nyújtotta fel a tenyerét, hogy belecsapjak. Én pedig azonnal teljesítettem is a néma kérését. Ezt még Emmettől tanulta, és mindig így reagált, ha megígértettem vele valamit.

-          Rendben, gyere, befizetlek – egyeztem bele. – Anne, te jössz velünk, vagy maradsz játszani? – kérdezte tőle kedvesen.

-          Természetesen megyek veletek – vágta rá azonnal. – Kíváncsi vagyok, hogy milyen nagylányos pizsamákat vesztek, mert egyszer nekem is kellenek majd ilyen holmik.

-          Azért arra még várnunk kell néhány évet – simítottam végig a haján.

-          Nem baj, nem lehet elég korán elkezdeni a tanulást – rántotta meg a vállát a kis rosszcsont.

-          Anne az én emberem, ez már biztos – kacsintott rá Alice. – Csak rá kell nézni, valódi divatguru már most. Később pedig csak még jobb lesz a helyzet. Végre valaki, akivel majd kiélhetem a ruhák iránti vágyamat – tapsikolt Alice boldogan.

-          Nos, azt hiszem, hogy a lányommal nagyon jók meg fogjátok érteni egymást – bólintottam rá. – Bár én magam sem vetem meg a szép darabokat.

-          Ezt örömmel hallom, egy nő szeressen vásárolni – mondta elégedetten. – Na és te Esme, te is szeretsz vásárolni járni? – kérdezte kíváncsian.

-          Hát, nem panaszkodhatom, bár én nem vagyok nagy ruhalecserélő fajta. Amíg jók, addig nem nagyon halmozom tovább a készleteimet – válaszolta fogadott anyukánk.

-          Na majd levesszük a méreteidet, és vásárolunk neked is, amikor mi eljövünk – mondta Alice ellentmondást nem tűrve.

-          Majd meglátjuk, drágám – mosolygott rá Esme kedvesen.

-          Mindenesetre most menjünk be ide, mert elég szép már maga a kirakat is – ragadott kézen engem és Esmét. Én pedig Anne apró kezét fogtam.

-          Egy kicsit türelmetlen, Alice, igaz? – kérdezte Anne kuncogva. – Pedig én sem vagyok éppen türelmes fajta, de ő magasan túltesz rajtam.

-          Ezzel nem tudok vitatkozni, kicsim, de Alice nagyon lelkes fajta, ahogy látom, úgyhogy a jelek szerint van valaki a családban, aki valóban egy kicsit türelmetlenebb nálad – mondtam komolyan.

-          Nahát, pedig eddig mind azt mondtátok, hogy nálam türelmetlenebb lény nincs is a földön – mondta meglepetten. – Már csak az a kérdés, hogy most megpróbáljam-e túlszárnyalni Alice-t, vagy hagyjam rá, és törődjek bele, hogy elvesztettem a címemet? – vigyorodott el pimaszul.

-          Ha meghagyod a címed Alice-nek, akkor kapsz egy szép nagy adag fagyit hazafelé, és plusz egy ruhát – ajánlottam a lehetőséget.

-          Hm… megfontolandó ajánlat – gondolkodott el. – Na jó, legyen – mosolygott boldogan. – Viszont az új ruhához kérek még egy cipőt is.

-          Áll az alku – bólintottam rá.

-          Szuper – ugrándozott örömében.

Na nem, mintha nem kapna meg ma bármit, amit szeretne. Hiszen Emmettnek most van egy kis bűnbánata, és ilyenkor Anne ezt alaposan ki is használja, de nem szoktam rájuk szólni, mert ilyenkor mindketten olyan boldogok, és öröm nézni, ahogy Emmett elkényezteti a kislányunkat, na és persze a fiúnkat is.

-          Hahó, Rose, bezár a bolt, mire elkezdesz nézelődni – termett mellettem Alice. – Gyere, menjünk már – ragadott kézen, és maga után húzott. – Te is gyere, drágám – mosolygott vissza Anne-re. – Te leszel a kis döntőbíró, hogy jól áll-e nekünk a hálóing.

-          Jaj, ez nagyon izgalmas – futott kislányom a próbafülkék előtti fotelhez, és azonnal fel is mászott rá, majd kényelmesen elhelyezkedett.

Mi pedig válogattunk néhány fehérneműt, és hálóruhát, majd bevonultunk három egymás melletti fülkébe. Gyorsan magamra kaptam egy sötétlila darabot, és kimentem Anne elé.

-          Na mit gondolsz? – kérdeztem kíváncsian.

-          Hm… nem is tudom – nézett végig rajtam elgondolkodóan. – A fazonja nagyon tetszik, de színe valahogy nem illik hozzád. Neked szerintem fekete, vagy bordó árnyalat jobb lenne, esetleg egy halvány rózsaszín – sorolta a szerinte megfelelő árnyalatokat.

-          Értem – bólintottam rá. – Akkor mindjárt mutatom a másikat – egyeztem bele Anne döntésébe. Majd gyorsan magamra kaptam a bordó hálóinget, és kimentem benne.

-          Ez az, ez nagyon jól áll. Gyönyörű vagy, mami – mondta kislányom elégedetten. – Most próbálj egy rózsaszínt – fűzte még hozzá.

-          Igenis – szalutáltam.

Majd visszasiettem a fülkébe. Közben pedig hallgattam, ahogy Anne kritizálja Alice-t, vagy Esmét, vagy éppen dicséri őket. Már nem is tudom, hogy mióta próbáltunk, amikor kintről hangos nevetés hallatszott. Anne hahotázott, és Gabriel is vele nevetett. Már éppen ki akartam dugni a fejem, hogy megkérdezzem Gabrielt, miért hagyta el a játszóházat a kérésem ellenére, de hirtelen a próbafülke falán találtam magam.

-          Már megint elképesztően dögös vagy, baby – mondta szerelmem, miközben a falhoz préselt.

-          Drágám, ezt nem kéne itt – haraptam az ajkamba. – A gyerekek is itt vannak – fűztem még hozzá.

-          Már nem, Alice és Esme a megbízásomból elvitte őket fagyizni – kezdte el húzkodni a szemöldökét.

-          Emmett, itt nem lehet – szóltam rá. – Emberek vannak körülöttünk, és nem lenne túl jó ötlet itt törni-zúzni, mert azonnal rájönnének, hogy nem vagyunk éppen hagyományos család.

-          Na és ki mondta, hogy csak törve-zúzva tudunk szeretkezni? – gördítette le a hálóingem pántját. – Én még emlékszem, hogy milyen volt, amikor te ember voltál, én pedig még vámpír – húzta végig a nyelvét a nyakamon.

-          Emmett, ezt nem kéne – suttogtam halkan.

-          Nem kéne, de ez nálunk nem jelenti azt, hogy nem fog megtörténni – húzta fel a hálóing alját, majd a lábaimat a csípője köré tekerte. – Néhány perc az egész. Csak egy gyors tűzgyújtás, senki sem fogja észrevenni – tapadt az ajkaimra.

Én pedig nem ellenálltam tovább. A lényem egy távoli része tisztában volt vele, hogy ez őrültség, de mégis izgalmas ötlet volt, hogy itt, egy nyilvános helyes vagyunk elbújva. Ez a szeretkezésünk most nem volt vad, és szenvedélyes, mint általában, hanem gyengéd, és lassú, mint amilyen emberkoromban volt mindig. Néhány perccel később pedig Emmett ajkaiba fojtottam az elégedett sikolyaimat, míg Emmett halkan felmorgott, és ő is elengedte magát.

-          Ez már nagyon hiányzott – nyalta meg a száját kajánul.

-          Nem mondom, hogy nem esett jól – mosolyodtam el én is. – Viszont még ki kell csempésznünk téged a fülkéből, hogy az emberek ne fogjanak gyanút.

-          Mindjárt jön a felmentő sereg – tette le finoman a lábaimat, majd gyorsan rendbe szedte magát.

-          Hölgyem, kérem, segítene – hallottam meg Gabriel csábító hangját. Úgy tűnik, hogy összebeszélt az apjával, mert, amikor így beszélt, akkor minden felnőtt, és fiatal nő elolvadt tőle. Ez volt a behízelgő hangja.

-          Miben segíthetünk fiatalember? – kérdezték azonnal legalább négyen.

-          Most lépek le – kacsintott rám.

Majd magamra hagyott a fülkében. Én pedig gyorsan összeszedtem magam, és a választott hálóingekkel együtt a pénztárhoz siettem. Szinte biztos voltam benne, hogy valaki gyanút fogott, vagy akár észre is vette az Emmettel történt kis akciónkat, de mégsem viselkedett furcsán senki. Talán sikerült volna észrevétlenül szerelmeskednünk abban az apró fülkében? Még az is lehetséges, hiszen elég halkak, és óvatosak voltunk.

-          Ennyi? – kérdezte szerelmem döbbenten. – Három hálóing? Ez nem lesz sokáig elég – csóválta meg a fejét Emmett. – Kisasszony, kérem, hozzon még három garnitúrát ugyanezekből – kacsintott az eladóra. Aki azonnal pirulva rohant el a kért hálóingekért.

-          Emmett, mit művelsz? – húztam fel a szemöldököm.

-          Először is, három hálóing az semmi, két nap alatt széttépem – kezdte el számolni az ujjain. – Másodszor, nagyon megtetszett nekem ez a boltocska, úgyhogy gondoltam hagyhatunk itt egy kicsit nagyobb összeget is – mondta határozottan. – Harmadszor pedig, ritkán jövök veletek vásárolni, úgyhogy most nagyon szeretném kiélni magam – mondta határozottan.

-          Kisasszony, legyen öt mindegyikből, és még kettő smaragdzöld is – szóltam a hölgy után.

-          Igen, asszonyom – válaszolta azonnal az eladó. Majd mosolyogva emelte le a többi hálóinget is a vállfákról.

-          Ez a beszéd, baby – csapott finoman a fenekemre.

-          Jasperrel minden rendben volt? – kérdeztem hirtelen. – Mármint a vadászattal nem volt gond? – kérdeztem suttogva.

-          Nem, minden rendben volt, azt leszámítva, hogy már nagyon szomjas volt szerencsétlen – súgta vissza Emmett.

-          Miért nem vadásztak Alice-szel út közben? – kérdeztem kíváncsian.

-          Mert Jasper szeretné, hogyha fejlődne az önuralma, ezért próbál minél ritkábban vadászni – válaszolta kedvesem.

-          Értem, ez jó ötletnek tűnik – biccentettem rá.

-          Igen, Edward szerint is az – bólintott rá Emmett. – Na és persze én is így szoktam hozzá az önuralomhoz.

-          Igen, biztosan sikerül neki – egyeztem bele.

-          Adhatok még valamit? – kérdezte az eladólány.

-          Mindegyikhez harisnyakötőt – vágtuk rá egyszerre Emmettel. Majd mindketten kuncogni kezdtünk.

-          Rendben – válogatta ki a lány a hozzá tartozó kiegészítőket. Ezután Emmett kifizette a ruhákat, majd kézen fogva léptünk ki az üzletből, hogy megkeressük a többieket, és elvigyük a lányunkat és Gabrielt is vásárolni…

The Beauty and the Bear - 95. fejezet

95. fejezet

(Nadine szemszöge)

Elégedetten figyeltem, ahogy Rosalie és Emmett boldogan élnek a többiekkel. Éppen most érkezett meg hozzájuk Alice és Jasper. Ez még nem lesz egyszerű szituáció. Már alig győzöm kivárni, hogy Jazz hogyan fog reagálni a félvérek illatára. Renesmee illata nem zavarta, de akkor már bőven volt tapasztalata Bella mellett. Így nem volt meglepő, hogy nem volt gond, de most még nagyon kezdő, és bár a félvérek illata nem annyira csábító, mint az embereké, de azért, hogyha valaki szomjas, akkor nagyon is jó az illatuk.

-         Mit csinálsz, Nadine? – jelent meg mellettem Nathan.

-         Csak egy kicsit meglesem, hogy mi történik odalent – mosolyodtam el.

-         Igen, én is láttam, hogy most érkezett meg Alice és Jasper – vágta rá azonnal.

-         Hm… szóval nem csak én kísérem figyelemmel az odalenti helyzetet – mondtam nevetve.

-         Még szép, hogy figyelem őket, hiszen Rose a barátunk, és a kisfiúnkat hordta a szíve alatt, így azt hiszem, hogy nem megdöbbentő, ha érdekel a sorsuk alakulása – ölelt át kedvesen.

-         Na és Kathy hogy van? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nagyszerűen, boldog, hiszen visszakapta a testvérét – mondta szerelmem határozottan.

-         Na és mi a helyzet Gabriellel? – kérdeztem kíváncsian. – Mármint az égivel – fűztem még hozzá gyorsan. – Továbbra is makacsul tartja magát ahhoz, hogy távol tartja magát Kathy-től?

-         Ami azt illeti, ezt határozottan ellenzi továbbra is – mondta komolyan. – Téged is arra kér, hogy tartsd a szádat. Tudja, hogy nagyon nehezedre esik, de ez az ő élete. Az ő döntése – mondta Nathan ellentmondást nem tűrve.

-         Nyugi, megígértem mindhárom éginek, hogy nem szólok egy szót sem Kathy-nek erről az egészről. Bár továbbra sem értek egyet azzal, hogy Gabriel csak szenved ebben a helyzetben, de az ő döntése – mondtam komolyan.

-         Helyes, nekem ennyi éppen elég is. Gabriel tudja, hogy égi vezetőként nem lehet szerelme, mert a lány egész létezése során Lucifer céltáblája lenne, és Gabriel nem tudna foglalkozni a világ ügyeivel, hogyha Kathy miatt kellene aggódnia minden percben. Hidd el, hogy helyesen dönt, még akkor is, hogyha ez most nehéz neki – kelt Gabriel védelmére Nathan.

-         Elismerem, hogy van igazság abban, amit mondasz, és amit Gabriel hisz és érez, de akkor is szomorú, hogy nem éli rendesen az életét. Mármint, mindenkinek joga van a boldogsághoz – mondta kissé szomorúan.

-         Valóban mindenkinek joga van hozzá, de Gabriel attól a tudattól is boldog, hogy Kathy jelenleg tökéletesen jól van, és mindent elkövet, hogy a testvére szívében a bosszú leghalványabb emlékét is elhalványítsa.

-         Ami azt illeti, szerintem Kathy is táplál gyengéd érzelmeket Gabriel felé, még ha nem is tudja, hogy valaha egymáséi voltak – mondtam határozottan. – Várjunk csak, Kathy és Gabriel vajon tényleg? – gondolkodtam el.

-         Nem hiszem – rázta meg a fejét Nathan.

-         Na és te honnan vagy ilyen biztos benne? – kérdeztem vissza kíváncsian.

-         Kathy soha nem beszél ilyesmiről, és nem is gondol rá szerintem, hiszen akkor annak lennének jelei – mondta kedvesem határozottan.

-         Hát, nem tudom. Hiszen Kathy elvileg nem is emlékezhetne rá, ha meg is történt az eggyé válásuk – vetettem ellent.

-         Oh, ez jogos – vágta rá szerelmem azonnal. – Gondolom Gabrielt nem kéne megkérdeznünk erről – fűzte hozzá pimasz vigyorral az arcán.

-         Nos, ami azt illeti, tényleg nem kéne firtatni a dolgot – biccentettem rá. – Inkább figyeljük még egy kicsit a rosszcsontokat – kuncogtam fel.

-         Na már megint mit csinált a kisfiúnk? – kérdezte Nathan a szemeit forgatva.

-         Csak olyasmit, amit Emmettől tanult – mondtam nevetve.

-         Miért van olyan érzésem, hogy Anne volt a célkeresztben? – kérdezte szerelmem.

-         Talán azért, mert előszeretettel kötekedik az ikertestvérével – állapította meg vigyorogva. – Az a múltkori alkalom nagyon gonosz volt, amikor Anne belezuhant abba a méretes gödörbe, és csupa kosz lett. Gabriel pedig próbálta elhitetni a húgával, hogy semmi köze hozzá.

-         Igen, hihető is volt, hiszen Anne egy hatalmas matracra zuhant rá, ami nyilván magától került oda a gödör aljára, hogy nehogy megüsse magát – kuncogtam fel. – Vajon akkor is ilyen rosszcsont lett volna belőle, hogyha mi vagyunk a szülei? Mármint, hogyha mi neveltük volna fel? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem tudom, ez egy nagyon jó kérdés – gondolkodott el Nathan. – Hát az egyszer biztos, hogy nem lett volna jó kisfiú, de talán ennyire nem lett volna kreatív a hölgyekkel.

-         Hát ezt nagyon remélem – bólintottam rá. – Az akkori hölgyek egy kicsit nehezebben viselték volna az efféle tréfákat – mondtam komolyan. Az akkori lányok már attól is kiakadtak, hogyha meghúzták a copfjukat.

-         Na és ha én meghúzom a copfod? – rántotta meg finoman az egyik tincsemet.

-         Ezért még megkapod a magadét – ugrottam a hátára egy határozott mozdulattal. Majd az ágyra taszítottam, és egy szempillantás alatt az ágyrácshoz kötöztem a kezeit.

-         Ajaj, csak nem játszani szeretnél egy kicsit? Ilyen játékot még nem játszottunk – nézett rám villámló szemekkel.

-         Csak nem tetszik a helyzet? – kérdeztem pajkosan.

-         Ami azt illeti, nagyon is tetszik. Még belegondolni is izgató, hogy mi mindent tehetsz így velem – nyalta meg a száját.

-         Nathan, ne legyél ilyen kis perverz – csaptam finoman a mellkasára.

-         Hé, nem éppen ilyen elbánást várnék tőled. Ennél sokkal, de sokkal kellemesebb kínzásokra gondoltam, amikor hagytam, hogy idekötözz – mondta lelkesen.

-         Mondjuk valami ilyesmire – simítottam végig a férfiasságán gátlástalanul.

-         Igen, például ez egy tökéletes mozdulat – nyögött fel.

-         Vagy talán, ehhez hasonló dolgokra gondoltál? – haraptam bele finoman a nyakába.

-         Egyre jobban alakul ez a kikötözés – mondta elfúlóan.

-         Na és ez csak a kezdet – villantak meg a szemeim.

-         Alig várom a folytatást – húzódott kedvesem szája kaján vigyorba.

-         Na és ki mondta, hogy lesz folytatás? Most azt is megtehetném, hogy itt hagylak az ágyon, és megyek a dolgomra – mondta gonoszan.

-         Arra te nem lennél képes, Nadine – rázta meg a fejét Nathan.

-         Na és mi van, ha mégis? – kérdeztem vissza.

-         Akkor kiszabadulok, de ha megtalállak, akkor lesz nemulass – mondta kissé fenyegetően.

-         Jaj, tudod, hogy csak vicceltem – kuncogtam fel – Nem tennék veled olyat, hogy nem foglalkozok a vágyaiddal – búgtam a fülébe.

-         Helyes, ezt szerettem volna hallani – bólintott rá elégedetten. Majd egy szempillantás alatt maga alá fordított, és szorosan hozzám simult.

-         Hé, te csaltál – róttam meg mosolyogva.

-         Arról nem volt szó, hogy nem szabadulhatok ki. Hiszen mindig is ügyes szemfényvesztő voltam. Ezért nem is meglepő, hogy gyorsan kiszabadítottam a kezeimet. Most viszont – kötözte az ágyhoz villámgyorsan az én kezeimet.

-         Ügyes trükk, nagyon ügyes – ismertem el.

-         Még szép. Csak arra vártam, hogy kedvet kapj te is a játékokhoz – mondta lelkesen.

-         Csak szólnod kellett volna, és már régóta játszhatnánk ilyeneket – kacsintottam rá.

-         Nos, most, hogy zöld utat adtál a játéknak, azt hiszem, hogy előállok majd az ötleteimmel – kacsintott rám. Majd ajkaival azonnal az én ajkaimra tapadt…

(Rosalie szemszöge)

Miután alaposan megtörölköztünk, és megszárítottuk a hajunkat, Anne és én gyorsan felöltöztünk, és már siettünk is lefele, mert már nagyon kíváncsiak voltunk mindketten az újdonsült családtagjainkra. Amikor leértünk a nappaliba Alice azonnal széles vigyorral fogadott minket. Míg Jasper inkább megfeszült, és visszatartotta a lélegzetét.

-         Ne aggódj, Jasper, nem fogod bántani őt – simított végig Alice a karján. – Csak lassan, nyugodtan vegyél levegőt, és nem lesz semmi baj. Szokd az illatát. Hamarosan már észre sem fogod venni, hogy nem teljes vámpír – mondta nyugtatóan. Majd visszafordult felénk. – Sziasztok, én Alice vagyok – mondta lelkesen.

-         Én pedig Rosalie, és a kishölgy pedig Anne – simítottam végig kislányom gyönyörű tincsein.

-         Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek benneteket – nyomott puszit az arcomra Alice. Majd Anne-nek is adott egy gyengéd puszit. – Ne félj tőlünk. Jasper is nagyon kedves, és szereti a gyerekeket, csak most még bizonytalan.

-         Nem én vagyok itt az egyetlen, ahogy látom – mutatott felém Jazz. – Neked sem régen váltottak az íriszeid pirosról borostyánra – állapította meg.

-         Azért már egy ideje ilyen, csak lassú a folyamat – vágtam rá.

-         Ezt sajnos el kell ismernem – szusszantotta Jasper. – Ha még csak lassú lenne, de nehéz is – nyelt egy nagyot.

-         Hozzá lehet szokni – rántottam meg a vállam. – Egyszer neked is tökéletesen fog menni – mosolyogtam rá biztatóan.

-         Bár már ott tartanánk – sóhajtott fel. – Még a városba sem tudok bemenni Alice-szel anélkül, hogy ne akarnék megenni néhány embert.

-         Csak még egy kis idő, és nem lesznek ilyen gondok – legyintettem. – Utána már azon fogsz szurkolni, hogy ne kelljen neked is bemenni a városba vele vásárolni.

-         Hé, ilyet még csak hallani sem akarok – csípett Alice a karomba játékosan.

-         Nyugi, csak vicceltem – nevettem fel hangosan.

-         Ez egyáltalán nem volt vicces, én divatguru leszek, illetve már vagyok is. Nehogy azt hidd, hogy ebben bármi, vagy bárki is megakadályozhat – mondta felhúzott orral.

-         Nyugi, nehogy túlságosan felpörögj – vigyorogtam rá.

-         Mi ez a jókedv, fiatalok? – kérdezte Emmett, miközben a fiúnkkal a karjában jött lefelé a lépcsőn.

-         Csak Rose éppen vicces kedvében van – állapította meg Edward.

-         Az jó, ha az én kis tigrisemnek jókedve van, akkor minden rendben – kacsintott rám Emmett.

-         Jaj, apu – pirult el Anne azonnal.

-         Ez jó beszólás volt, apu – mondta elégedetten Gabriel.

-         Köszi, fiam, te legalább értékeled apád humorát – dobta fel a fiúnkat. Majd el is kapta. Gabriel imádta ezt a játékot. Engem viszont a szívroham kerülgetett tőle. Tudtam, hogy nem valószínű, de akkor is féltem, hogy véletlenül elterelődik a figyelme, és nem kapja el valamiért.

-         Tudjátok, hogy ezt nem szeretem – mondtam halkan.

-         Bocsánat – nézett rám Emmett bocsánatkérően.

-         Semmi gond, csak ne csináljátok – mondtam mosolyogva.

-         Mehetünk vásárolni? – kérdezte Anne lelkesen. – A nagyi már át is öltözött – mutatott a lépcső felé, ahonnan Esme jött le egy kényelmes ruhában.

-         Én inkább vadászni megyek – mondta Jasper azonnal. – Biztonságosabb lenne. Kettőtök illata már meglehetősen csábító.

-         Akkor már mehetünk is – lépett elő Edward. – Emmett velünk tartasz a biztonság kedvéért? Jasper még nem biztos magában. Nem lenne jó, ha turista járna az erdőben, és egyedül lennék vele, mert nem biztos, hogy egyedül vissza tudom fogni, hogyha baj van.

-         Apu megígérte, hogy velünk jön – mondta Anne panaszosan.

-         Tudom, kicsim – térdelt le elé Edward. – Csak az a helyzet, hogy apának most segíteni kellene nekem, hogy biztosan ne legyen semmi baj. Vadászat után pedig azonnal indulna utánatok. Szerintem gyorsan beér titeket – magyarázta neki kedvesen.

-         Megígéred, hogy azonnal utánunk küldöd, ahogy visszaértetek? – nézett a nagybátyjára, miközben kinyújtotta a pici mutatóujját is felé.

-         Igen, ne aggódj, esküszöm, hogy azonnal utánatok küldöm, amint visszaértünk – ígérte meg Edward.

-         Apu, te is megígéred nekem, hogy utánunk jössz? Azt mondtad, hogy veszel nekem egy új ruhát, táskát, cipőt, és még hajpántot is – nézett kislányunk komolyan az apukájára.

-         Ne aggódj, úgy lesz minden, ahogy megígértem – termett előtte Emmett. Majd finoman magához ölelte.

-         Rendben, akkor induljatok, és mi is indulhatunk – adta ki az utasítást a kis diktátor. Azt hiszem, hogy Alice-szel nagyon is egy hullámhosszon lesznek. Talán még annál is jobban, mint ahogy velem szoktak.

-         Helyes, szerintem is menjünk. Már alig várom, hogy láthassam az itteni boltokat. Vajon milyenek a butikok? Sok helyet ismersz? Mármint olyan helyeket, ahol csinos ruhákat, és szexi fehérneműket lehet vásárolni? – kérdezte Alice izgatottan.

-         Alice, ő még kislány – suttogtam halkan.

-         Mi az, hogy szexi? – pillogott fel rám kislányunk ártatlanul.

-         Upsz, bocsi – harapott az ajkába Alice.

-         Semmi baj – legyintettem. – Tudod a szexi, az nagylányosan csinos – magyaráztam el neki.

-         Oh, tehát olyasmi, mint amilyen hálóingben aludni szoktál? – csillantak fel kislányunk szemei.

-         Igen, mindenképpen ahhoz hasonlítható a helyzet – biccentettem rá.

-         Akkor már értem. Ez esetben biztosan vannak olyan boltok is, Alice – mondta komolyan Anne. – A terv a következő – kezdett bele lelkesen. – Először elmegyünk azokba a boltokba, ahol ti tudtok vásárolni anyával, és a végére hagyjuk az én boltjaimat, mert akkor apu is utolér minket biztosan.

-         Ez egy nagyon jó terv, drágám – mosolygott rá Esme. – Viszont még szeretnék egy helyre bemenni, hogyha nem gond.

-         Dehogy gond, nagyi. Na és hova szeretnél még bemenni? – kérdezte kíváncsian.

-         Szeretnék betérni a süteménykellékes boltba, hogy vásároljak egy új tortaformát. Elvileg meghozták a maciformájú tortaformát, amit rendeltem néhány hete – mondta Esme boldogan. Már nagyon várta ezt a sütiformát, mert mindkét gyermek imádja a macikat, és ezt a nagymamájuk nagyon is jól tudja.

-         De jó, holnap sütünk bele sütit? Én pedig majd kidíszítem – kezdett el Anne ugrálni örömében. Néha kitör belőle a túlzott lelkesedés, de ezt egyáltalán nem bánom. Annyira életvidám és boldog mindkét gyermekünk, hogy már csak rájuk nézni is boldogság.

-         Mi lenne, ha én is majd utánatok mennék? – próbálkozott be Gabriel.

-         Felőlem rendben, de akkor lemaradsz a cukrászdáról, mert az lesz az utunk első állomása – mondtam neki komolyan.

-         Meggondoltam magam, inkább veletek megyek – nyelt egy nagyot Gabriel.

-         Rendben van, akkor már indulhatunk is – csapta össze Alice a kezeit. Amitől mindenkiből kuncogás tőrt ki. Tényleg igazi kis diktátor, de ezt azt hiszem, hogy senki sem bánja, mert üde színfoltot hoz a családunkba…

The Beauty and the Bear - 94. fejezet

94. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Egyszerűen fantasztikus volt itt az életem. Anne és Gabriel nagyon gyorsan cseperedtek, és elképesztően okosak voltak mind a ketten. Néhány hónaposan már futottak, játszottak, maguktól ettek, és öltöztek, na és már majdnem megtanultak olvasni is. Mindenki csak ámult rajtuk, ahogy én is. Tudtam, hogy elképesztőek lesznek, de minden várakozásomat felülmúlták. Annyira okosak és szépek voltak, hogy arra egyszerűen nem voltak szavak. Egyszerűen nem tudtam betelni a gyerekeinkkel. Az egyetlen dolog, amit egy kicsit fájlaltam, hogy Nadine és Nathan már hónapok óta nem került elő. Bár biztosan van más dolguk is, azon kívül, hogy velem foglalkozzanak, de akkor is örültem volna neki, hogyha legalább egy kis időt szánnak rám. Látniuk kellett volna, ahogy a kisfiúk cseperedik.

-         Mami – hallottam meg Anne panaszos sikkantását. Ajaj, Gabriel megint valami rosszaságot csinált, méghozzá valószínűleg, hogy elégedetté tegye az apját. Hihetetlen, hogy ezek ketten mi minden hülyeséget össze tudnak hordani.

-         Mi a baj, drágám? – kérdeztem azonnal, amint megjelent előttem a kislányom. Bár elég volt egy pillantást vetnem rá, és már tudtam is, hogy mi a gond. – Ezt Gabriel csinálta? – kérdeztem kissé mérgesen. Anne kedvenc ruhája tetőtől-talpig sáros volt, és egy kicsit büdös is. Leginkább mocsárszagú.

-         Gabriel tönkretette a ruhámat – görbült le a szája kislányomnak, miközben hozzám szaladt. – Ráadásul apa is kinevetett – tört el nála a mécses most már teljesen.

-         Ugyan, kicsim – vettem fel azonnal. Majd magamhoz öleltem. – Gabriel nem gondolta komolyan, és apa sem. Tudod, hogy csak viccelnek, csak még mindig rossz a humoruk.

-         Sose javul meg? – kérdezte kíváncsian.

-         Micsoda, édesem? – kérdeztem vissza döbbenten.

-         Hát apa, és Gabriel humora – vágta rá egyértelműen.

-         Oh, kicsim, tudod, apa és Gabriel humora sajnos mindig is ilyen lesz. Ők fiúk, és ezt nem értik.

-         Leckéztessük meg őket – villantak meg kislányom szemei.

-         Hm… nem rossz ötlet. Mire is gondolsz pontosan? – érdeklődtem. Anne néha nagyon is jó ötletekkel állt elő, hogy megbüntessük a folyton bosszantó férfiakat a családban.

-         Az jutott eszembe, hogy elvihetnénk őket vásárolni bosszúból. Tudod, hogy nem szeretik, én viszont imádok, és mivel tönkretették a ruhámat, szeretnék egy másikat, hogyha neked is van kedved hozzá – vigyorgott rám az összes kis fogacskáját kivillantva.

-         Ez egy nagyszerű ötlet – nevettem fel.

-         Én is díjazom, ha engem kihagytok belőle – biccentett Edward.

-         Nekem lassan mennem kell, mert kezdődik a műszakom – állt fel Carlisle.

-         Férfiak – forgatta meg a szemeit Anne. Attól tartok, hogy ezt bizony tőlem tanulta. Na nem, mintha ez baj lenne, legalább könnyedén tudja majd kezelni a férfiakat.

-         Én éppen ráérek egy fél óra múlva, hogyha megvártok. Csak még ki kell sülnie a süteménynek. Ha tudtok várni egy kicsit, akkor szívesen mennék. Szeretnék én is venni valamit az unokáimnak – mondta Esme lelkesen.

-         Szívesen megvárunk, nagyi – vágta rá Anne azonnal. – Ugye, anyu? – nézett fel rám kíváncsian.

-         Hát persze, kincsem. Addig mi megyünk, és veszünk egy finom fürdőt, hogy utána elindulhassunk – indultam el vele az emelet felé.

-         Hé, prücsök – jött oda hozzánk Emmett bűnbánó tekintettel.

-         Kinevettél – nézett rá Anne morcosan. – Tudod, hogy ez a kedvenc ruhám.

-         Ne haragudj, csajszi, de jóformán minden ruhát rózsaszín, így nehéz őket megkülönböztetni – mondta Emmett halkan.

-         Lehet, hogy mindegyik rózsaszín, de ez a rózsaszín a kedvencem, mert fehér pöttyök vannak rajta, és van hozzá való hajpántom is, és szebb mindegyik másiknál, és ezt vettük együtt – hadarta el kislányunk egy szuszra.

Hát igen, Emmett biztosan nem emlékszik, de ez az a ruhácska, amit Anne és ő közösen választottak egy vásárlás alkalmával. Na és mivel Emmett és Gabriel általában nem jönnek velünk vásárolni, ez különleges volt a lányunk számára, mert együtt vásárolták.

-         Oh, akkor ez a ruha tényleg egy igazi kis kincs volt – egyezett bele Emmett végre. – Kapsz egy pontosan ugyanilyen ruhácskát, és hajpántot, és cipőt is veszünk hozzá, na és még talán egy táskát is találhatunk – lelkesedett fel szerelmem. Anne arca pedig felragyogott.

-         Komolyan, apu? – kezdett el tapsikolni örömében.

-         Bizony, hogy komolyan gondolod? – néztem rá kérdőn. – Nem mondhatsz neki ilyet, csak, hogyha tényleg úgy is gondolod – fűztem hozzá halkan.

-         Hát persze, hogy komolyan gondolom – vágta rá Emmett. Majd felkapta lányunkat, és szorosan magához ölelte.

-         Most olyan sáros lettél, mint én – nevetett fel Anne.

-         Figyelj, hugi, ne haragudj rám – jelent meg Gabriel is. Aki nagyon viccesen festett. A ruhája csupa piszok volt mindenhol, és vizes is.

-         Jesszus, ne mozdulj – szólt rá Esme, amikor meglátta. – Te csak maradj ott, ahol vagy, hozok egy törölközőt. – mondta gyengéden. Majd elrohant.

-         Nézd, mami, Gabriel nagyon viccesen néz ki – kuncogott fel kislányunk. – Na és most már apu is – kente össze egy kis sárral az apukáját nevetve.

-         Ejnye, te rossz kislány – nevetett fel Emmett is.

Én pedig jóízűen kacagtam fel, amint megláttam a csupa sárban úszó kedvesemet, aki jóízűen kacagott a lányunkkal. A következő pillanatban pedig Gabriel rám vetette magát a maga kis koszos mivoltában.

-         Hé, te meg mit képzelsz, fiatalember?

-         Családi sárban fürdés – kiáltott fel nevetve.

-         Utána viszont fürdés, és családi vásárlás lesz – húzta ki magát Anne büszkén, és elégedetten.

-         Ti mentek anyával vásárolni, én addig apával kirándulok az erdőben – vágta rá Gabriel azonnal.

-         Nem-nem – rázta meg a fejét kislányunk. – Ti is jöttök velünk vásárolni. Apu megígérte – mondta Anne határozottan.

-         Én majd itthon maradok Edward bácsival – rántotta meg a vállát kisfiam.

-         Szó sem lehet róla – tiltakozott Anne azonnal. – Apu megígérte, hogy most ti is jöttök, úgyhogy neked is jönnöd kell.

-         Gonosz vagy – morogta Gabriel az orra alatt.

-         Te sem voltál kedves, amikor rám öntötted azt a vödör sarat – öltötte ki Anne a nyelvét a bátyjára.

-         Gyerekek – szóltam rájuk. – Ne marjátok egymást. Tudjátok mind a ketten, hogy most Gabriel kezdte – néztem fiamra szigorúan.

-         Jól van, elismerem – szusszantott fel kisfiam. – Nem akartam megbántani, csak megtréfálni – fűzte hozzá a védelmében.

-         Tudom, hogy nem akartad megbántani, de ez olyan érzés volt Anne számára, mintha ő eltörte volna az ólomkatonáid. Érted? – kérdeztem kedvesen. Talán, ha olyan példával állok elő, ami fontos neki, mint Anne-nek a ruhák, akkor könnyebben megérti, hogy nem szabad ilyen vicceket tennie a testvére ellen. Vagy legalábbis nem sűrűn szabad ilyesmit tenni.

-         Jól van, értem. Ezek szerint nem úszom meg a büntetést – mondta fiam beletörődően. – Ne haragudj, Anne, nem akartalak megbántani.

-         Rendben, megbocsájtok – mondta Anne kegyesen. – Legközelebb viszont nem úszod meg ennyivel – fűzte még hozzá az apró mutatóujját feltartva.

-         Néha komolyan mondom, hogy rosszabb van ilyen szinten, mint anya – forgatta meg a szemeit kisfiam.

-         Ezt jól megkaptad, baby – kuncogott fel Emmett.

-         Viselkedjetek mind a ketten, különben megvonom a cukrászdát – húztam fel a szemöldököm.

-         Jó leszek – harapott az ajkába Gabriel azonnal.

-         Almás tortát kérek – mondta Anne lelkesen.

-         Almatortát, kincsem – javítottam ki. Néha még nem meg neki tökéletesen a ragozás, de még olyan kicsi, úgyhogy ez teljes mértékben megbocsátható.

-         Oké, akkor almatortát kérek – javította ki magát Anne. Majd hirtelen kopogás szakította meg a kellemes családi beszélgetést.

-         Majd én nyitom, ti menjetek fel a gyerekekkel fürdeni. Két vámpír – jelent meg Esme azonnal. – Edward? - nézett kérdőn a fiára.

-         Furcsák a gondolataik, ketten vannak, de a lány, mintha ismerne minket – elemezte Edward azonnal.

-         Veszélyt jelentenek? – kérdezte Esme halkan.

-          Nem, a gondolatok alapján ismerkedni jöttek, békés szándékkal – mondta határozottan.

-         Rendben, azért a gyerekeket a biztonság kedvéért vigyétek fel – mondta Esme határozottan.

Mi pedig azonnal felkaptuk őket, és már el is tűntünk velük az emeleten. Sejtettem, hogy kik lehetnek azok, de nem akartam rágondolni, érthető okok miatt, hiszen megígértem, hogy így lesz. Bár szerencsére Edward most nem rám figyel, hanem rájuk koncentrál.

-         Sziasztok – hallottam meg a rég nem hallott hangot. Na és ahogy elképzeltem, Alice éppen most táncol be a nappaliba. Jaspert ismerve pedig, idegesen méregeti Edwardot, és Esmét, hogy nem akarják-e megtámadni Alice-t.

-         Öhm… ne haragudjon, kisasszony, de ismerjük egymást? – kérdezte Esme kedvesen.

-         Nem, dehogy is, de hamarosan már ismerni fogtok, én pedig már ismerlek is titeket – mondta Alice vigyorgós hangon. – Figyelj a gondolataimra, Edward. Akkor meg megérted te is – fűzte hozzá.

-         Igazat mond, Esme – szólalt meg Edward néhány perccel később. – Alice és Jasper csatlakozni szeretnének hozzánk. Mint látod, ők is a mi életmódunkat folytatják, és nem áll szándékukban mást választani. Nem mellékesen Alice a jövőbe lát – fűzte még hozzá. – Jasper pedig képes befolyásolni az érzelmeket, hogyha akarja.

-         Nahát, milyen érdekes képességek – mondta Esme meglepetten.

-         Hol vannak a kis lurkók? Na és Carlisle, Rose, és Emmett? – kérdezte Alice izgatottan.

-         Mintha nem tudnád – vágta rá Edward, valószínűleg a szemeit forgatva.

Úgy látom, hogy az eredeti valóságban kialakult nagyon jó testvéri kapcsolatuk most is ugyanolyan jó lesz. Alice és Edward mindig is nagyon egy hullámhosszon volt, és a jelek szerint ez most sem lesz másképp.

-         Viccen kívül nem tudom – szusszantotta Alice. – Tudod milyen nehéz volt megtalálni titeket? A két kis félvér valahogy blokkolja a képességem, úgyhogy abból indultam ki, hogy merre láttalak titeket utoljára, és ez alapján kerestem a sötét foltokat a látomásaimban, hogy megtaláljunk titeket. Tudod milyen bosszantó, hogy már egy éve próbálunk megtalálni benneteket? Én, a látnok, nem tudom megtalálni a családunkat.

-         Azért szerencsére sikerült – mondta Esme boldogan. – Gyertek, üljetek le. Carlisle még nincs itthon, de reggel hazajön. Addig is ismerkedjünk meg egymással.

-         Ez remek ötlet – vágta rá Alice.

-         Honnan tudsz a két kis félvérről? – tette fel a kérdést hirtelen Edward.

-         Addig láttam a jövőtöket, amíg Emmett és Rose nem lettek egymáséi, amikor már Emmett vámpír volt. Ebből következtethettem, hogy csak ez lehet. Mivel addig tökéletesen láttam mindent, viszont a kis hibridek mások, mint mi, és mások, mint az emberek. Ezért volt logikus, hogy ez lehet a helyzet – magyarázta Alice.

-         Na és honnan tudod, hogy ketten vannak? – kérdezte Edward gyanakvóan.

-         Onnan, hogy a házban két szívhang hallatszik – vágta rá Alice.

-         Ügyes – kuncogott fel Esme.

-         Köszönöm, volt kitől tanulnom – mondta Alice boldogan. – Jasper mellett az ember megtanulja felmérni a terepet. Ha tudnátok, hogy milyen profi.

-         Van tapasztalom – mondta Jasper kimérten.

-         Jaj, drágám, lazíts már egy kicsit. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól megleszünk egy családként, hiszen láttam – nyugtatta Alice Jaspert. – Szóval, láthatnám a szobánkat? Biztosan lesz mit átalakítani rajta, és én imádok rendezkedni. Na és kéne néhány ruha is, mert ez már elég viseltes, és itt lenne az ideje, hogy valami jó kis ruhatárat összehozzak. Amíg úton voltunk nem nagyon akartam felhalmozni a ruhákat.

-         Akkor a legjobbkor jöttetek, mert éppen vásárolni készülünk – mondta Esme lelkesen. – Közben pedig egy kicsit jobban is össze tudnánk ismerkedni.

-         Ez remek ötlet – lelkesedett fel Alice.

-         Azt hiszem, hogy én inkább elmegyek addig vadászni – szúrta közbe Jasper.

-         Majd mi Emmettel elkísérjük – vágta rá Edward.

-         Nagyszerű, akkor már csak a többieknek kell leérniük, és már mehetünk is. Addig viszont valaki megmutatná a szobánkat? – kérdezte Alice lelkesen.

-         Gyertek, majd én megmutatom a vendégszobát – mondta Edward. Majd hallottam, ahogy elindultak az emelet felé.

-         Ez nagyon kicsi – sikkantott fel Alice. – Kettőnknek ez nem lesz elég – jelentette ki határozottan. – Kicsit ki kell bővítenünk a házat, mert ez a szoba gardróbnak is kicsi.

-         Már megbocsáss, de ez egy teljesen normális hálószoba – mondta Edward határozottan. Nekem pedig muszáj volt felnevetnem. – Hagyd abba, Rose.

-         Én mondtam, hogy kicsi az a vendégszoba – szóltam át hozzájuk.

-         Ez nézőpont kérdése. Nekem bőven elég volt, amíg a kicsiknek megépült a gyerekszoba, és visszakaptam a kis birodalmamat – vágott vissza Edward.

-         Nocsak, akkor lássuk a te szobádat – lelkesedett be Alice.

-         Felejtsd el – dörrent rá Edward.

-         Te egyedül vagy, neked kényelmes ez a szoba, de két vámpírnak már kevés – mondta könyörgő hangon Alice. Gondolom bevetette a boci szemeket is, mint mindig.

-         Nem adom át a szobámat. Fél évig tartott, amíg tökéletesen berendeztem – mondta kissé dühösen.

-         Fogadjunk, hogy én öt perc alatt megoldom, hogy beférj ebbe a szobába. Neked meg sem kell mozdulnod. Majd én elintézek mindent. Még egy csomó lemezt is fogok neked venni. Kérlek – kezdett el nyavalyogni.

-         Alice, miért nem jó nektek egy majd ötven négyzetméteres szoba? Másnak az egész háza ekkora.

-         Lehet, hogy másnak igen, de én legalább húsz négyzetméterre gardróbot tervezek – mondta komolyan.

-         Edward, kérlek, légy kedves – mondta Esme gyengéden.

-         Anya, a szobámat akarják, öt perce sincsenek itt, és már el akarja bitorolni a szobámat – mondta ingerülten.

-         Edward, nem mondott ilyet, csupán kíváncsi. Hogyha nem akarod nekik adni, akkor majd megelégszenek a vendégszobával, vagy egy nap alatt felhúzunk még egy szobát. Ne veszekedjetek – mondta békítően Esme.

-         Sajnálom, anya – szusszantott fel Edward.

-         Én is elnézést kérek, néha kicsit, talán rámenős vagyok – motyogta Alice.

-         Kicsit? – szúrta vissza Edward.

-         Anyu, fürdünk már? Hallgatózni a kádból is tudunk – suttogta kislányom halkan.

-         Bocsánat, már megyünk is – súgta vissza mosolyogva.

Majd segítettem neki levenni a ruhácskáját. Majd én is lekapkodtam magamról a ruhákat, és beültem mellé a kádba. Emmett és Gabriel pedig a már a másik fürdőben voltak. Reményeim szerint ők is mosakodtak. Bár valószínűbb, hogy inkább pacsálnak, amit majd én fogok eltakarítani utánuk, de még ezt sem bánom. Olyan boldogok, amikor ketten csinálhatják a sületlenségeiket.

-         Anya, megmosakodtam, megyünk? – kérdezte Anne izgatottan.

-         Előbb még megszárítjuk a hajadat, és veszünk fel valami csinos ruhácskát, azután pedig már mehetünk is. Rendben? Csak még meg kell ismerkednünk az új barátainkkal is.

-         Te sem ismered őket? – kérdezte Anne meglepetten.

-         Nem, még én sem, de biztosan kedvesek, hogyha Esme már védi őket, nem igaz?

-         Igen, a nagyi mindig tudja, hogy kiben szabad megbízni – bólintott rá Anne. Majd mindketten kiszálltunk a kádból, immáron szép tisztán…