The Beauty and the Bear - 93. fejezet

93. fejezet

(Nadine szemszöge)

Boldogan néztem Rosalie-t Nathan karjaiba bújva. Életem legcsodálatosabb látványa tárult elém, és ebben most egészen biztos voltam. Rose, ahogy a két apró csomagot tartotta a karjaiban. Még soha életemben nem láttam senkit olyan sugárzónak, mint most a barátnőmet. Nagyon örültem, hogy a kisfiam, pontosabban a kisfiúnk, akit Lucifer anno megmutatott nekem, most ott fekszik Rose karjaiban, és egészen biztos vagyok benne, hogy boldog lesz a barátainknál, és a Culleneknél.

-         Ez csodálatos ötlet volt, kedvesem, de el kellett volna mondanod, hogy mit szeretnél kérni Rose-tól – nyomott puszit Nathan a számra.

-         Nem akartam reményt kelteni benned is, amíg nem tudtam biztosan, hogy sikerülni fog a tervem – válaszoltam halkan.

-         Nos, a jelek szerint jobban is sikerült, mint arra bárki is számíthatott volna – mondta boldogan.

-         Hát igen, valóban nem tudhattuk, hogy ennyire jól fog sikerülni a dolog. Már csak az a kérdés, hogy végül is, ki volt az, aki Rose és Emmett útjába sodorta a Culleneket. Nem az égiek voltak, és nem is Kathy. Más angyalnak nem volt rá hatalma.

-         Talán mégis volt valakinek hatalma – hallottam meg egy bosszantóan ismerős hangot. Majd társult hozzá a test is.

-         Lucifer, ne etess, már miért tettél volna ilyet? – forgattam meg a szemeimet.

-         Talán azért, mert megkedveltem a kicsikét – rántotta meg a vállát.

-         Nem most jöttem le a falvédőről – vágtam rá azonnal.

-         Na jó, talán mert láttam benne egy kis új játéklehetőséget – kacsintott rám.

-         Mire is gondolsz pontosan? – húztam fel a szemöldököm.

-         Gondolj csak bele, mennyi hibázási lehetőség van egy új világban, amit teremtettél? – kérdezte kíváncsian.

-         Nem lehet benne sok buktató, ugyanis megnéztük a jövőt, mielőtt végleg elhelyeztük itt Rosalie-t. Tény, hogy némiképpen megváltozott a jövő menete, és a dolgok enyhén szólva átalakultak, de a tények nem változtak. A család boldog lesz, csak kettővel többen lesznek – mondtam magabiztosan. Nathan és én mindent alaposan megfontoltunk, és tökéletes világot teremtettünk a számukra. Lesznek nehézségeik, mint mindenki másnak, de mégis boldogok lesznek együtt, és ez a lényeg.

-         Nos, valóban alaposak voltatok, a fenébe is, ezt el kell ismernem. Teljesen jó elmélettel dolgoztatok, de azért biztosan találok valami kiskaput, hogy bosszantsalak – vigyorodott el.

-         Na és mi lenne, hogyha Rose-t végre békén hagynád? Úgysem tudod elrontani az életét, hiszen minden elkövettünk, hogy tökéletesen hozzáférhetetlen legyen a gonoszkodásaiddal – mondtam büszkén.

-         Most az egyszer, még ezzel is egyet kell értenem – szusszantott fel mérgesen. – Ezért is kaptok vissza valakit – morogta idegesen.

-         Hogy érted ezt? – hökkentünk meg mindketten.

-         Nos, mivel egy teljesen új, alternatív valóság jött létre, így bizonyos dolgok visszafordíthatók – kezdett bele. – Ami az illeti, az agyamra megy Kathy testvére – morgott fel. Majdnem olyan volt a morgása, mint egy vámpíré. – Semmi köze nincs a lenti világhoz. Azért akart lejönni, hogy megbosszulja a halálát, de amint odaért volna, hogy szabadon kínozza az elkárhozott papok lelkét, akik annyi ártatlan küldtek máglyára elsírta magát. Semmi tüzes korbács, semmi kerékbe törés, esetleg felnégyelés, és egyéb izgalmas kínzások. Elsírta magát, és elmondta, hogy mennyire kegyetlenek voltak vele. A papok meg végighallgatták, és biztosították róla, hogy mennyire megbánták, hogy hallgattak a suttogásomra – magyarázta indulatosan. – Semmit nem tudok kezdeni vele, úgyhogy inkább visszaadom – intett egyet a kezével, és mellettünk megjelent Kathy testvére, akinek megint hófehér szárnyai voltak, és eléggé értetlenül meredt ránk.

-         Mi történt? Hol vagyok? – nézett rám kíváncsian.

-         Mire emlékszel? – kérdeztem vissza.

-         Minden olyan zavaros – kezdett bele. Gabriel azonban hirtelen megjelent, átkarolta a lányt, és már el is tűnt vele.

-         Hát ez érdekes volt – állapítottam meg.

-         Ugyan már, biztosan csak rohant vele a kis szerelméhez, hogy újra boldognak láthassa – legyintett Lucifer. – Mindenesetre, alig várom az új játszmánkat. Igen élvezetes volt ez az eset. Remélem, hogy még találsz ilyet, Nadine – kacsintott rám.

-         Nos, mondhatnám azt, hogy feladhatnád végre, mert úgyis én nyerek, de azt hiszem, hogy ezt hiába mondanám – állapítottam meg bosszúsan.

-         Nos, ami azt illeti, nem tagadhatom le, hogy nagyon is élvezem a kis játékainkat, úgyhogy valóban nem tervezem feladni ezeket a pillanatokat – kacsintott rám. – Mindenesetre Rose-t szépen levédted előlem, ezt elismerem. Bár, hogyha balul sülnek el a dolgok, vagy valamit rosszul számítottál ki, akkor még megpróbálom megkörnyékezni a hölgyet, mert nagyon is szép éke lenne a kis gyűjteményemnek – sóhajtott fel.

-         Ne is álmodj róla, hogy ez valaha is bekövetkezhet – vágtam rá.

-         Jól van na, te kis amazon – borzolta össze a hajamat hirtelen. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-         Még mindig ugyanolyan idegesítő, mint ahogy egész létezése során – szusszantottam bosszúsan.

-         Ne is törődj vele, a lényeg, hogy Rose most már biztonságban van, és boldogan – szorított magához szerelmem.

-         Igen, ez a legfontosabb – bólintottam rá azonnal. – Bár még lesz néhány dolog, amivel szembe kell nézniük, mielőtt még teljes béke lehet úrrá az életük felett – sóhajtottam fel. – Bőven lesz még bajuk, nem kell, hogy még Lucifer is játszadozzon velük.

-         Meg fogják oldani a gondokat, nincs miért félteni őket – legyintett Nathan. – Rose nagyon erős nő. Megkockáztatom, hogy talán még nálad is erősebb – mondta teljes meggyőződéssel.

-         Nos, ami azt illeti, el kell ismernem, hogy valóban erősebb a jelleme még az enyémnél is – egyeztem bele. Pedig én sem vagyok semmi. Fűztem hozzá gondolatban.

-         Habár, ha jobban belegondolok, akkor választhattad volna azt az alternatívát, amit Lucifer felajánlott neked. Amikor sikerült téged megmentenem – harapott az ajkába.

-         Honnan tudsz róla? – kérdeztem döbbenten.

-         Kihallgattam Malakiás és Ezekiel beszélgetését arról, hogy mennyire megkörnyékezhetetlen vagy – mondta kissé bűnbánóan. – Nem volt szándékos, csak éppen arról beszélgettek, hogy nagyon is alkalmas vagy főangyalnak, hiszen soha, senki sem tudott téged eltántorítani a küldetésedtől. Mindketten nagyon büszkék rád.

-         Inkább mindhárman. El kell ismernem, hogy félreértettelek téged, gyermekem – jelent meg előttünk Gabriel.

-         Uram – hajtottam meg magam. Ahogy Nathan is.

-         Köszönöm, igazán kedves, de én csak a feladatomat végzem – sütöttem le a szemeimet.

Furcsa volt azt hallgatni, hogy Gabriel dicsér engem. Hiszen mi ketten állandóan csak martuk egymást, már nem is tudom, hogy mióta.

-         Nem szükséges megköszönnöd. Őszintén mondom – mosolyodott el.

-         Hogy van, Kathy, ha szabad kérdeznem – néztem rá kíváncsian.

-         Nos, ami azt illeti, nagyon is jól érzi magát – mosolyodott el Gabriel azonnal.

-         Na és a testvére? – tettem fel a következő kérdést.

-         A nővére is tökéletesen jól van – vágta rá azonnal. – Igazság szerint nem emlékszik semmire. Lucifer nyilván attól tartott, hogy elárul nekünk valamilyen titkot az ő országáról, úgyhogy törölte az emlékeit odalentről. Kathy pedig úgy döntött, hogy nem mondja el a testvérének a dolgot. Legalábbis egyenlőre nem szeretné feltárni előtte a történteket. Ezért kérlek, hogy ti se említsétek a történteket. Most pedig megyek, és szólok a többieknek is – mondta határozottan.

-         Rendben, úgy lesz, ahogy Kathy szeretné – bólintottam rá. Hiszen, ha ő így akarja, akkor nekünk természetesen nincs jogunk, hogy elmondjuk a dolgot.

-         Azt hiszem, hogy az első közös küldetésünk, ami bár igencsak döcögve indult, mégis hatalmas sikert aratott – húzott magához Nathan egy csókra.

-         Nos, azt hiszem, hogy valóban nagyon jó első teljesítményt nyújtottunk együtt – bólintottam rá. – Azt hiszem, hogy nem kell áthelyeznem téged sehová. Maradhatsz a Végzet Angyala – kacsintottam rá.

-         Ez nagyon hízelgő, főnökasszony – forgatta meg szerelmem a szemeit, de azért még egyszer szenvedélyesen megcsókolt.

A következő pillanatban pedig már a szobánkban találtam magam Nathannel együtt. Sejtettem, hogy mi terve, mert pontosan arra vágyott, amire én is. Így meg sem lepődtem, amikor szerelmem a karjaiba kapott és az ágyunkra fektetett.

-         Egy rugóra jár az agyunk – kuncogtam fel, amikor elváltunk egy pillanatra.

-         Sejtettem, hogy így lesz. Vagy inkább reméltem, hogy ezt fogom hallani – nyomott puszit a számra.

-         Nos, őszintén. Volt olyan, amikor tiltakoztam az együttlét ellen? – kérdeztem pajkosan.

-         Azt hiszem, hogy túl sokat leskelődtél Rose és Emmett után – nevetett fel hangosan.

-         Ez nem is igaz – legyintettem. – Na jó, egy-két apróságot azért láttam – fordítottam hirtelen a testhelyzetünkön, hogy én kerüljek felülre.

-         Ügyes – nézett rám elismerően.

-         Ez még csak a kezdet – villantottam rá igazi ezer wattos vigyort.

-         Kétségeim vannak, hogy most Emmettet, vagy Rose-t adod-e elő – nevetett fel Nathan ismét.

-         Hát, ha nem egyértelmű, akkor én akár magadra is hagyhatlak – kezdtem el lemászni róla, de mire felocsúdtam már megint alatta feküdtem.

-         Nehogy azt hidd, hogy megúszod a dolgot ennyivel – nézett rám villámló tekintettel.

-         Nem is igazán akartam megszökni – kacsintottam rá. Nem tudom, hogy mitől pörögtem fel ennyire.

-         Tetszik, amikor jó kedved van – mondta lelkesen. – Többször kéne így látnom téged.

-         Mostanában elég sokat fogsz ilyennek látni, mert sikerült egy olyan lelket boldoggá tennem, aki igazán megérdemelte – mondtam büszkén.

-         Ezzel nem tudok vitatkozni, de szerintem most már eleget beszélgettünk – tapasztotta be a számat. Én pedig boldogan hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akar…

(Rosalie szemszöge)

Furcsa volt ebben az új életemben, de mindeközben csodálatos is. Egyszerűen nem tudtam betelni a gyermekeimmel, és a férjemmel sem. Na és persze a családom is csodálatos volt. Már alig várom, hogy jöjjön Alice és Jasper. Tudom, hogy nem szabad a jövőnkre gondolnom, de Edward most vadászni van. Egészen biztos, hogy nincs elég közel ahhoz, hogy meghallja a gondolataimat. Utána pedig úgyis időben kitörlöm a fejemből az ábrándjaimat. Először el sem akartam hinni azt a történetet, amit a többiek meséltek. Nem tudom, hogy miért, de az emlékeim mégsem voltak tiszták, sőt, szinte semmire nem emlékeztem az ebben az alternatívában történt dolgokból. Mikor Anne és Gabriel elaludtak, Emmett mesélte el, hogy mi is történt pontosan. Így megtudhattam, hogy Emmett és én ugyanúgy ismerkedtünk össze, ahogy az alternatív valóságomban. Lionel talált rám az utcán. Tehát odáig minden stimmelt. A tó, az ismerkedés, minden, egészen a közös erdei utunkig, ahol eredetileg betörtem a fejem. Itt egy kicsit más történt, amikor Emmettel kettesben ki akartunk ruccanni, akkor egy medve váratlanul megtámadott minket. Emmett engem még feldobott a magaslesre, de ő már nem tudott feljönni rá. Viszont arra járt Esme, aki megsajnált bennünket, és minden erejét összeszedve megmentette a férjem életét. Csakhogy mivel én is láttam mindent, ezért magával vitt engem is. Na nem, mintha nem követtem volna őt boldogan. Carlisle természetesen azonnal átváltoztatta Emmettet a kérésemre, és én is velük maradhattam. Edwardnak nem igazán tetszett, mert egy ember kockázatos volt mellettük, de valahogy mégis beletörődött a dologba lassanként, és szép apránként elfogadott minket. Az Emmettel való első együttlétem bár nem volt olyan tökéletes, ahogy elképzeltem, hogy lesz, mégsem volt okom megbánni, mert két kis szépség lett belőle. Bár szerelmem sokáig vonakodott egyáltalán a közelembe is jönni, mert annyit sérülést okozott rajtam, megjegyzem, hogy feleannyit sem, mint Royce és barátai, de mégis lassanként összeszoktunk, ami után csakis csodálatos dolgok történtek. Amikor kiderült, hogy terhes lettem a vámpír szerelmemtől Emmett meglepő módon először úgy reagált, mint Edward a saját valóságunkban, de azután lassan megbékélt a döntésemmel, utána pedig már imádta a kicsiket. Carlisle pedig, amint eljött az idő azonnal átváltoztatott engem. Mivel itt még nincs olyan orvosi technika, mint Bella esetében már volt, így egy sebhelyet hagyott rajtam a szülés a hasamon, ami a nagyon durva, és hirtelen beavatkozásnak betudható, de azt hiszem, hogy ez a heg mélységesen nem érdekel, mert cserébe megkaptam mindent, amire vágytam létezésem során. Már csak az a kérdés, hogy hogyan tovább? Hogyan alakul majd a jövő? Az a valóság, amit én ismertem így eltűnik, legalábbis egy része, és egészen új lehetőség veszi a kezdetét. Egy olyan lehetőség, ami az örök boldogság esélyét foglalja magába.

-         Min gondolkozol ennyire, baby? – ölelt át hátulról szerelmem.

-         Csak a hallottakat emésztem még magamban – vágtam rá azonnal. – Olyan sok dolog történt velem, olyan hirtelen – mondtam őszintén.

-         Nos, azt meg kell hagyni, hogy tényleg rengeteg dolog történt rövid idő alatt – biccentett Emmett. – Bár, ha azt vesszük, hogy egy évig szinte hozzád sem mertem érni, akkor nem is történtek a dolgok annyira hirtelen – gondolkodott el. – Nem bántad meg, hogy ezt választottad? – kérdezte bizonytalanul. – Pontosabban, hogy én ezt választottam helyetted.

-         Nem, egyáltalán nem érzem úgy, hogy bármi gond lenne ezzel az élettel – ráztam meg a fejem határozottan. – Sőt, minden így lett tökéletes. Boldogok leszünk, örökké, ebben biztos vagyok – mondtam magabiztosan.

-         Örülök, hogy te is így érzed – kapott fel egy szempillantás alatt, hogy megpörgessen a levegőben. Majd lefektetett az ágyra, és ő is mellém feküdt. – Kérdezhetek valamit? – nézett rám kíváncsian.

-         Hát persze, kérdezz csak nyugodtan, bármit – vágtam rá azonnal.

-         Hogy csinálod ezt?

-         Mit is? – kérdeztem vissza értetlenül.

-         Azt, hogy nem akarsz minden pillanatban vért. Emlékszem, hogy amikor én átváltoztam egyszerűen nem voltam képes másra gondolni, csak a vérre. Tudom, hogy ez nagyon fájt neked akkor, és hidd el, én is minden pillanatban vágytam rá, hogy közeledben lehessek, de ha mégis túl közel mentem hozzád, akkor azonnal a véred kívántam.

-         Tudom, és nem haragszom – nyomtam csókot a szájára. – Talán én azért vagyok másfajta újszülött, mert láttam, és átéltem veled, hogy milyen is ez. Na, és persze itt vannak a kisbabáink. Ők a lehető legtökéletesebb, és legfigyelemreméltóbb gyermekei. Nem hagyhatom, hogy nélkülem töltsenek hosszabb időd. Egy pillanatról sem szeretnék lemaradni.

-         Hm… érdekes gondolat – gondolkodott el. – Carlisle azon gondolkodott, hogy lehetséges-e, hogy pszichésen képes vagy magad visszatartani, mert annyira szeretnél a családoddal, és a gyermekeiddel lenni, hogy a szomjúságodat észre sem veszed.

-         Nos, ez könnyedén lehet – mosolyogtam szerelmemre.

Hiszen azt nem mondhatom el neki, hogy én már nagyon-nagyon régóta gyakorlom a vegetáriánus vámpír életmódot, csak a valóság változott meg, de a tapasztalataim, és a természetem egy cseppet sem.

-         Tudod, hogy csodálatos vagy? – kérdezte miközben maga alá gyűrt az ágyon.

-         Igyekszem – sóhajtottam fel, amikor lágyan beleharapott a nyakamba.

-         Ígérem, hogy én is igyekezni fogok jó férjed lenni, ha elfogadsz még – húzott elő a párna alól egy kis dobozt.

-         Boldogan – haraptam az ajkamba. Majd mosolyogva figyeltem, ahogy felhúzza az ujjamra a gyönyörű eljegyzési gyűrűt…