The Beauty and the Bear - 90. fejezet

90. fejezet

Sziasztok! Elvileg ez lenne az utolsó fejezet, de gyakorlatilag nem sikerült befejeznem, amit remélem azért nem bántok nagyon. :D A helyzet az, hogy több az elvarratlan szál, mint amit előre kigondoltam, és semmiképpen nem szeretném összecsapni a végét, úgyhogy még egy ideig menni fog a történet. A gonosz befejezésért pedig előre is bocsi :P Puszi, Drusilla

(Rosalie szemszöge)

Miután felébredtem a jól megszokott szobában találtam magam, ahol Nadine és Nathan várt rám.

-         Van kedved még egy utolsó utazáshoz, vagy csak menjünk? – nézett rám Nathan kérdőn.

-         Azt hiszem, hogy szívesen megnézném a családom történetének a végét, ha már lehetőségem van rá. A döntésemen ugyan már úgysem változtat, de azért hajt a kíváncsiság.

-         Akkor mehetünk? – nyújtotta felém a kezét Nathan. Én pedig azonnal megfogtam.

A következő pillanatban ismét La Pushban voltam. Illetve gondolom, hogy ott, hiszen Jacob idegesen járkált fel-alá a szobában, miközben Nessie sikolya jól hallgató volt a csukott ajtó mögött.

-         Én ezt nem bírom tovább, bemegyek – csattant fel Jacob, és meg is indult. Billy azonban elkapta a karját.

-         Fiam, a bábaasszony érti a dolgát, orvost pedig nem hívhatsz hozzá, ezt te is tudod. A vér be van készítve a hűtőbe, hogy Nessie gyorsan segítséget kapjon.

-         Ez rendben is van, de miért nem lehetek bent vele? – kérdezte Jake ingerülten.

-         Azért, mert a bevésődésed így döntött. Nem akarta, hogy rossz állapotban lásd őt. Nem lesz semmi baj – mondta Billy határozottan. Majd szinte ugyanabban a pillanatban gyereksírás szakította meg a csendet.

-         Kisfiú – kiáltott fel valószínűleg a bába boldogan. – Gratulálok, Mrs. Black.

-         Ed… Edward Jacob Black – vágta rá Renesmee. Majd nyílt az ajtó, és az asszony sietett ki rajta.

-         Minden rendben van, jól vannak, most már bemehet hozzájuk – mosolygott Jacobra az asszony. Majd elsietett, valószínűleg, hogy vért hozzon az unokahúgom számára.

Jake pedig lassan, és megfontolt léptekkel indult el befelé, én pedig azonnal utána eredtem. Amit pedig megláttam egyszerűen gyönyörű volt. Egy apró baba, akinek kicsi, sötétbarna haja volt, egy enyhe vöröses árnyalattal, ami Nessie és Edward haját is jellemezte. A szemei pedig csokoládé színűek voltak. Amit Bellát, Nessie-t és Jacobot is jellemezte. Életemben nem láttam még ilyen szép babát, persze Anne babán kívül. Hiszen nála senki sem lehet szebb.

-         Mit szólsz a fiúnkhoz – lett könnyes Nessie szeme a boldogságtól.

-         Egyszerűen nem is találok szavakat – nyelt egy nagyot Jake. – Még soha életemben nem láttam ilyen gyönyörűt, persze rajtad kívül – nyomott gyengéd csókot felesége szájára. A következő pillanatban pedig megcsörrent a telefon.

-         Ez biztos anya lesz – kapta fel a telefont Nessie hatalmas hévvel. – Anyu? – kérdezte izgatottan. – Igen, most született meg – mondta büszkén. – Edward Jacob Black – mondta hangosan, nyilván, hogy Edward is hallja az unokája nevét. – Nem, minden rendben volt, tökéletesen jól vagyok. Azt hiszem, hogy csak elfáradtam. El tudtok jönni valamikor, hogy találkozzatok az unokátokkal? – kérdezte reménykedve. – Csak egy-két napra – tette hozzá hirtelen. – Nem, nem túl veszélyes, látnotok kell az unokátokat. Mikor hagyják már abba a keresést, és az üldözést? Miért kelletek nekik ennyire? Nem hiszem el, hogy nem tudjátok megnézni az unokátokat.

-         Kicsim, ne izgasd fel magad, kérlek – kezdte el simogatni szerelmét Jake.

-         Már hogyne izgatnám fel magam? – nézett Jacobra idegesen. – A gyerekünk soha nem fog találkozni a nagyszüleivel, mert túl veszélyes.

-         Csak téged és az unokájukat akarják védeni – mondta Jake finoman. – Te is tudod, hogyha biztonságos lenne, akkor már régen itt lennének, és együtt örülnének velünk – mondta határozottan.

-         Igen, tudom – sóhajtott fel Renesmee. – Egyszer még meg fogom ölni azt a három idiótát – morogta az orra alatt. – A csatlósaik rögtön szétszélednének a világ pontján.

-         Nem is rossz ötlet – morgott fel Jasper. – Talán még kivitelezhető is lenne. Volterrában most kevés testőr lehet, mivel mindenki minket üldöz. Ha a három vezetőt elkapjuk, és átvesszük a trónjaikat, akkor megoldódik minden gond. Alice? Rá tudsz állni Aro jövőjére? – kérdezte Jazz izgatottan.

-         Megpróbálhatom – vágta rá Alice.

-         Nem, ez nagyon rossz ötlet, inkább megértem, hogy nem tudtok idejönni – mondta Nessie idegesen. – Nehogy megölessétek magatokat egy kétperces anyuka hisztije miatt. Nem gondoltam komolyan, amit mondtam.

-         Ha szükségetek van segítségre, akkor a farkasok mellettetek állnak – vette ki a telefont Jacob Nessie kezéből.

-         Na nem, te sem mehetsz oda, ki van zárva, hogy minden szerettem meghaljon azért, mert éppen túlteng bennem az érzelem – vált Renesmee hisztérikussá. Mire a kicsi Edward is sírni kezdett.

-         Ne húzd fel magad, kicsim. Edward érzi, hogy baj van, és ettől esik pánikba – mondta Jacob gyengéden.

-         Már, hogy tudnék nyugodt maradni, amikor mindannyian öngyilkosságra készültök? – csattant fel Nessie immár egy kicsivel higgadtabban.

-         Egyszer már kijutottatok Volterrából, pedig akkor az egész testőrség jelen volt – mondta Jake higgadtan.

-         Valóban, és a nagyapa ott is maradt, hogy ténylegesen kijusson mindenki – vágta rá Nessie. – Vegyétek úgy, hogy nem mondtam semmit. Inkább távolról szeretem a családomat, semmint elveszítsek mindenkit, aki fontos nekem Most született meg a kisfiúnk, és te képes lennél itt hagyni minket? Nem szeretném, hogy félreértsétek. Én nagyon szeretném, ha újra együtt lennénk, de a vágyaim nem érnek annyit, hogy ti belehaljatok.

-         Már hogyne érnének annyit, kincsem – mondta a telefonba Edward határozottan. – Te érsz a legtöbbet mindannyiunk számára. Te vagy a legfontosabb lény a világon. Az ötlet pedig nem is rossz. Jó lenne békében élni végre. Fárasztó dolog a menekülés.

-         Istenem, miért nem tudom befogni a számat – sóhajtott fel Nessie keserűen. Majd magához ölelt a még mindig pityergő kisfiát, és eldőlt az ágyon.

-         Kicsim, jól vagy? – kérdezte Jacob azonnal aggódva. – Mi? Nem tudom, várj – vágta rá a választ valamire.

-         Jól vagyok – szusszantott fel Nessie. – Csak azt hiszem, hogy nagyon fáradt vagyok, fáradtabb, mint amilyen valaha is voltam.

-         Csak fáradt, igen. Szerinted ez jelenthet bajt? – kérdezte Jake, valószínűleg Edwardtól. – Nem? Biztos vagy benne? Akkor jó – nyugodott meg végre. – Apukád szerint csak vér kell neked, és egy kis alvás, utána nem lesz semmi baj.

-         Igen, ez könnyen lehet. Ne tegyetek semmit, amíg fel nem ébredek, kérlek – kérte kicsit hangosabban, hogy mindenki hallja.

-         Ígérik – mondta Jacob határozottan.

-         Rendben, akkor alszom egy kicsit – hunyta le a szemeit fáradtan. Majd néhány pillanattal később el is aludt.

-         Igen, elaludt – válaszolta Jake halkan. - Nem, megígértétek neki – suttogott dühösen a telefonba.  – Nem, ezt így nem csinálhatjátok. Te is tudod, hogy össze fog törni, ha a tervetek balul sül el. Nem, nem érdekel, hogy te mit gondolsz. Nekem Nessie érdekeit kell figyelembe vennem. Önfejű, idióta…- kezdett el szitkozódni Jacob. Majd lecsapta a telefont. Bár feltételezem, hogy a vonal már jóval ezelőtt megszakadhatott. – Most meg mi a fenét csináljak? – nézett alvó kedvesére és kisfiára tanácstalanul. – Talán az lesz a legjobb, hogyha erről nem szólok Nessie-nek. Elég lesz majd akkor gondolkoznom ezen, amikor kiderül, hogy mi lett a vége ennek az egész őrületnek.

-         Megnézhetem az unokámat? – dugta be Billy a fejét az ajtón.

-         Persze apa, gyere be – biccentett azonnal Jake. – Egyszerűen gyönyörű – mondta büszkén.

-         Az egyszer biztos – csillant fel Billy szeme, amint meglátta az apró testet, aki teljesen Nessie-hez simult…

Ez eddig mind szép, jó és csodálatos. Mármint Nessie és Jacob esetében. Az viszont egyáltalán nem tetszik, ahogy a többiek gondolkoznak. Alig jutottak ki Volterra várából, és most éppen oda akar visszamenni.

-         Most komolyan visszamennek Volterrába hősködni? – forgattam meg a szemeimet.

-         Hát, ami azt illeti, igen, komolyan gondolják – biccentett Nathan.

-         Akkor gondolom, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni – szusszantottam fel.

Már megint hülyeséget csinálnak. Miért mániájuk hibát hibára halmozni? Én ezt komolyan nem értem. Ép eszű vámpír, ha egyszer kijutott Volterrából, akkor nem akar visszamenni oda.

-         Azért nézd meg a végeredményt – vágta rá Nadine.

Egy szempillantással később pedig már a trónteremben álltunk. Amint körbenéztem nem tudtam mit mondani, csak döbbenten álltam. A családom tagjai, és egy vámpír még rajtuk kívül, aki valószínűleg Steve lehet talpon állt, egy-két kisebb sérüléssel, míg a három vezető, és a személyes testőreik egy nagyon máglyán égtek.

-         Ez képtelenség – mondtam kikerekedett szemekkel.

-         Annyira talán mégsem az – válaszolta Nathan. – A hármak elbízták magukat. Csak Jane, Alec és még néhány testőr maradt velük itt, de senki nem számolt Bella pajzsával. Alec és Jane pedig csak elméleti síkon voltak erősek, a képességükkel. Közelharcban egy perc alatt elestek. A hármak pedig sosem voltak ahhoz szokva, hogy magukat kell megvédeniük. Így nem is olyan képtelenség, hogy a családod nyert egy olyan stratégával, mint amilyen Jasper.

-         Ez akkor is döbbenetes – mondtam kábán. Győztek. Ez hihetetlen. – Várjunk csak – jutott eszembe hirtelen. – Mi lesz azokkal a testőrökkel, akik a családom nyomában voltak? Demetri? Ő mégiscsak nyomkereső.

-         Jogos kérdés, és itt a válasz – mutatott a három trónus felé Nadine.

A három trónból pedig hirtelen hat lett, szorosan egymás mellett. Három nagyobb, amiben Edward, Jasper és Steve ült. A három kisebben pedig Bella, Alice, és Esme.

-         A Volturi elfogadta őket vezetőiknek? – kerekedtek ki  szemeim.

-         Nem nagyon volt más választásuk. Néhány vámpír, akik tulajdonképpen már ki akartak lépni a Volturiból még hálás is volt nekik. Mindenki szabadon dönthetett, hogy megy, vagy marad. Aki maradt, az elfogadta az új vezetők fennhatóságát – magyarázta Nathan. – A vámpírvilág átalakul. A vámpírok kapnak második esélyt, ha a bűnük nem főbenjáró. A családod pedig igyekszik helyesen uralkodni. Bár ez nézeteltéréseket okoz a farkasokkal.

-         Miért? – kérdeztem döbbenten.

-         Mert a farkasok szerint vezetőkként meg kéne szabni a vámpíroknak az állati vérrel való táplálkozást, viszont a családod szerint az túl radikális lépés lenne. Nem akarják kényszeríteni a vámpírokat az átállásra, de aki szeretne, az kap segítséget – válaszolta Nadine.

-         Renesmee? – kérdeztem kíváncsian.

-         Jelenleg két tűz között van, mert Jacob is egyetért a társaival az életmódváltásról szóló szabályokkal kapcsolatban. Viszont Nessie megérti a családját, így ezen előfordul, hogy összevesznek. Nessie általában egyedül, vagy a kicsi Edwarddal együtt utazik Volterrába, de Jacob szándékosan nem tart velük, hogy érzékeltesse a nem tetszését – válaszolta Nathan.

-         Ez elég nagy hülyeség a farkasok részéről – forgattam meg a szemeimet.

-         Ez nézőpont kérdése, a farkasok úgy gondolják, hogy sok életet meg lehetne így menteni – állapította meg Nadine.

-         Talán, de akkor diktátorok hada lenne a vezetőjük, akik ellen fellázadnának, és lemészárolnák őket, mint az elődjeiket. Egyébként sem lehet hosszú távon az erőszak, és az utasítás a jó megoldás. Hiszen az emberek és a vámpírok ebben hasonlóképpen gondolkoznak. Ha azt mondják neked, hogy „ezt kell tenned, ez kötelező”, akkor biztosan fellázad ellene mindenki. Viszont, ha egy vegetáriánus család csak a lehetőséget adja meg, de közben nem utasít, akkor nagyon jó esélyek vannak arra, hogy a vámpírok elgondolkodnak a tényről, hogy talán nem is olyan rossz emberek között élni. Talán nem is rossz beilleszkedni a társadalomba. Szerintem ez tökéletesen természetes emberi reakció. Bár ez persze csak az én véleményem – gondolkodtam hangosan. – Ti is elég sokat beszéltetek a szabad akaratról – állapítottam meg. – Hogyha a családom most szabályozná, hogy minden vámpír csak állati vérrel táplálkozna, akkor az nem lenne a szabad akarat tökéletes csődje?

-         Ez mondjuk tény – bólintott rá barátnőm. Majd Nathan is beleegyezett egy kis megfontolás után.

-         Na látjátok – mosolyodtam el. – Tehát gyakorlatilag Jacobnak és a farkasoknak nincs miért kiakadniuk. Én sem értek egyet a vámpírok gyilkolásával, de akkor sem hiszem, hogy az lenne a legjobb, hogyha kényszerítenék a világunkat a változásra.

-         Oké, ezt mi megértjük, de ők másképpen vannak „beprogramozva”, mint mi – válaszolta Nadine. – Egy farkas azért változik át, hogy védje a törzsét, és az embereket, hogy a vámpírok ne bánthassanak senkit. Ők ebben hisznek, mert nekik ez az egyértelmű, ahogy a vámpíroknak az emberekkel való táplálkozás. Tehát, gyakorlatilag, hogyha most te nézed az ő szemszögéből a dolgot, akkor neki is valamilyen szempontból igaza van. Mármint igazuk van.

-         Rendben, én is hajlandó vagyok megérteni az ő álláspontjukat – egyeztem bele végül. – Tehát az állás egy-egy. A kérdés már csak az, hogy valaha megbékélnek-e egymással – néztem rájuk kérdőn.

-         Néhány hónap múlva, mert egy farkas nem bánthatja a bevésődését, hiszen ő az élete. Így Jacob hajlandó volt kibékülni a Cullen klánnal. Sőt még vettek is Nessie-vel és a kis Edwarddal egy gyönyörű házba Volterrában.

-         Ez egészen jól hangzik, bár a saját világunk valahogy még mindig vonzóbb, mint amilyen ez az alternatíva – sóhajtottam fel.

-         Az eredeti valóságod választod, még ennek fényében is? – döbbent meg Nathan. – Hiszen a családod jól van. A diktatórikus rendszernek vége, hiszen a Volturi vezetői halottak.

-         Na és hol van a csapda ebben a világban? – gondolkodtam el. – Ha ennyi jó történt itt, akkor annak megvan a negatív pólusa is. Várjatok csak, azt mondtátok, hogy a Cullen klán, az új vezetők adnak második esélyt. Ha mindenki kap még egy esélyt, akkor az őrült vámpírok kétszer tombolhatnak. Megmentenek talán arra érdemes vámpírt, de ki tudja, hogy mennyit engednek el, aki utána ismét vérengzeni kezd.

-         Nagyon jól megtanultál következtetni – mondta Nadine meglepetten. – A legtöbb védencem nem gondolkozott ennyire utána. Nem érezte át a következményeket.

-         Gondolom, nem is minden védencedet zaklatta Lucifer, hogy megszerezze, amit akar – mosolyodtam el halványan. Talán még tőle, magától Lucifertől is tanultam néhány dolgot.

-         Hát tény, hogy nem sok védencem találkozott vele személyesen. Általában csak a háttérből próbálkozik. Te voltál gyakorlatilag az első, akihez elment, és ténylegesen meg is jelent előtted.

-         Ezt valahogy sejtettem – mosolyodtam el. – Elég sok galibát okozott, hogy engem választottál az utazáshoz, igaz?

-         Ami azt illeti, még soha nem volt ilyen izgalmakkal teli az utazásom, köszönöm – ölelt meg Nadine.

-         Mit? – kérdeztem döbbenten.

-         Neked köszönhetem Nathant, és rengeteget tanultam tőled, és veled, ezért mindig hálás leszek – mondta barátnőm határozottan. Majd szorosan magához ölelt. Azután pedig Nathan vette át a helyét.

-         Itt az idő? – sóhajtottam fel.

-         Igen – bólintottak mindketten.

-         Találkozunk még? – kérdeztem reménykedve.

-         Mindenképpen megkeresünk még – biccentett Nathan. Nadine azonban a távolba révedt.

-         Baj van? – kérdeztem aggódva.

-         Nem, nincs semmi baj, az égvilágon – mosolyodott el sugárzóan. – Hamarosan találkozunk, mindenképpen meglátogatunk – nyomott puszit az arcomra.

-         Indulhatunk? – kérdezte Nathan kedvesen. Én pedig nagyot sóhajtottam. Majd rákérdeztem még arra, ami a legfontosabb volt jelen pillanatban.

-         Az emlékeimet meghagyjátok, igaz? – kérdeztem gyorsan.

-         Igen, megkaptuk rá az engedélyt – bólintott Nathan.

-         Akkor igen, indulhatunk – mondtam az ajkamba harapva.

Jó volt itt lenni, de egyértelmű, hogy vissza kell térnem oda, ahová tartozom. Néhány pillanattal később elragadott a sötétség, azonban az ébredés valami egészen mást hozott a számomra, mint vártam. Fájdalmat, lángoló, és minden elsöprő fájdalmat. Olyan fájdalmat, amit ezelőtt csak egyszer éreztem. Sikítani akartam, Nadine-t akartam szólítani, hogy nem ott vagyok, ahol lennem kell, de hang nem jött ki a torkomon…