The Beauty and the Bear - 132. fejezet

132. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Nagyon, de nagyon nem tetszett nekem a helyzet, ami arról szólt, hogy Anne ma távozik Demetrivel méghozzá kettesben. Annak viszont nagyon örültem, és hálás voltam Edwardnak, hogy legalább tegnap este távol tartotta őket egymástól. Anne-nek időre van szüksége, és így legalább egy kicsit gondolkodhatott. Ami kifejezetten jót tett neki, azt hiszem.

-          Éhes vagy, kicsim? – kérdeztem, amikor belépett a konyhába.

-          Az nem is kifejezés – vágta rá azonnal. – Palacsintát szeretnék, hogyha lehet.

-          Valahogy sejtettem, hogy ezt fogod mondani – vigyorodtam el. Majd már elé is tettem a reggelijét. – Készítek neked kellő mennyiségű ételt, ami elég lesz két napra. Nagyon szeretném, hogyha a harmadik reggelen már itt lennél, és velem reggeliznél.

-          Anya, nyugodj meg, és légy szíves ne pakold át többször a kistáskámat, amit magammal szeretnék vinni – fűzte hozzá határozottan.

-          Most, miért? Nagyon csínos ruhákat tettem be neked – mondtam teljes meggyőződéssel.

-          Ami azt illeti, valóban csinos, és ízléses ruhák, de mindegyik fojtogatóan zárt. Egyszerűen ekkora garbókat még életemben nem láttam.

-          Hidegek lehetnek az éjszakák a kis házban – rántottam meg a vállam.

-          Vagy nem szeretnéd, hogyha Demetri bármit is látna belőlem, szó szerint. Bokáig érő ruhák mind, és mind garbós. Esetleg vegyek fel hozzá még egy nagykabátot is?

-          Nem, arra azért nincs szükség – ráztam meg a fejem.

-          Mindenesetre most megyek, és átcsomagolom a kis bőröndömet, mert kizárt, hogy ilyen ruhákban töltöm az időmet, amikor odakint csodálatos, meleg idő van – mondta határozottan.

-          Nos, szerintem hagyd békén a csomagot, különben nem foglak elengedni vele – néztem rá ellentmondást nem tűrve.

-          Anya, attól tartok, hogy nem tudod megakadályozni a dolgot – állapította meg Anne.

-          Nem igazán érdekel Aro véleménye, ha engem kérdezel – vágtam rá azonnal. – Vagy normális ruhákat veszel fel, vagy nem tárgyalok senkivel és bezárlak a szobádba.

-          Ez egyszerűen nevetséges – csattant fel a lányom azonnal. – Tegnap este már olyan büszke voltam rád, hiszen bíztál bennem. Kérlek, tedd azt továbbra. Semmit sem fogok tenni, amit nem akarok, vagy amit még korainak érzek. Nincs miért aggódnod, ezt  megígérhetem.

-          Talán igazad van – sóhajtottam fel. – Ne haragudj – fordultam felé. – Edd meg a reggelid, és utána pakold át a táskádat – egyeztem bele végül. Tényleg igaza van, túlzás, amit művelek, hiszen bíznom kellene benne.

-          Nincs semmi gond, anya, megértem, hogy aggódsz, és hálás is vagyok érte. Én is nagyon szeretlek – tárta ölelésre a karjait, én pedig azonnal magamhoz húztam a lányomat.

-          Néha felnőttebb vagy nálam – kuncogtam fel.

-          Biztosan csak azért, mert nincs még saját gyermekem, de ha valaha megadatik nekem, akkor biztos, hogy én is nagyon aggódni fogok miatta.

-          Ebben biztos vagyok – mondtam vidáman. Ha a lányom csak feleannyira aggódik majd a gyerekéért, mint én, az még akkor is túlzás lesz.

-          Kérlek, ne aggódj ebben a néhány napban. Nem fog semmi olyan sem történni, amit még nem akarok. Hidd el, hogy minden rendben lesz. Tudom, hogy Demetri soha nem bántana engem.

-          Magától talán nem is, de parancsra sem? – néztem lányomra kérdőn.

-          Anya, parancsra sem – mondta Anne teljes meggyőződéssel.

-          Jól van, kincsem, én hiszek neked, de ne haragudj meg, ha Demetri erkölcsei felől vannak kétségeim az ismert múltja miatt.

-          Én nem egy leszek a sok közül, ez száz százalék – vágta rá lányom komolyan.

-          Jól van, meggyőztél – emeltem fel a kezeimet megadóan. A lányom nagyon is határozott, és azt hiszem, hogyha csak feleannyira ellenálló Demetrivel szemben, mint velem szemben, akkor biztonságban van.

-          Kisasszony, elkészült? – jelent meg hirtelen Demetri. Mire én csak megforgattam a szemeimet. Most tényleg ilyen tenyérbe mászó stílusban kell ezt?

-          Még nagyjából öt percet kérek, Uram – válaszolta lányom lelkesen. Mi a fene ez a nagy lelkesedés? Fokozottan fogom figyeltetni őket Edwarddal, ez most már biztos. Nem fogja megrontani a kiskorú lányomat ez a nőcsábász.

-          Ahogy kívánja, Hölgyem – hajolt meg Demetri mosolyogva. – Ne aggódj, Rosalie, vigyázni fogok rá.

-          Csak nehogy jobban vigyázz, mint azt illendő – vágtam rá azonnal.

-          Nagyon hagyományos vagyok udvarlás szintjén – ígérte Demetri.

-          Nos, a múltad nem éppen erről árulkodik – vágtam rá azonnal.

-          Minden férfi követ el hibát, amíg egyedül van – mondta Dem védekezően.

-          Ezt inkább hagyjuk, inkább segíts a lányomnak a táskájával – forgattam meg a szemeimet.

-          Kissé ellentmondásosak az érzéseid – sóhajtott fel Demetri.

-          Ezt nem igazán értem, de mindegy is – legyintettem.

-          Az egyik pillanatban még úgy érzem, hogy kedvelsz, azután pedig olyan vagy, mint aki mentem felnégyel és eléget. Azt hiszem, hogy az nem is kifejezés, hogyha azt mondom, hogy ellentmondásos érzések keverednek benned – mondta határozottan. – Ez nyilván anyai ösztön, és nagyfokú féltés, de azért megkérlek, hogy rövid időn belül döntsd el, hogy el tudsz-e fogadni, vagy sem.

-          Meglátjuk, hogy mi lesz a tapasztalatom veled kapcsolatban. A most hétvége pedig hidd el, hogy sorsdöntő a számodra – néztem rá komolyan.

-          Rendben van, megértettem – bólintott rá azonnal. – Nem fogsz csalódni bennem – fűzte még hozzá.

-          Nem is szeretnék benned csalódni, úgyhogy igyekezz – nyújtottam felé a kezem. Amit ő azonnal elfogadott.

-          Rendben, akkor kicsit több, mint két nap múlva találkozunk – mosolyodott el. – Anne, ha jól laktál, akkor kérlek, gyere, a szobádban várlak.

-          Oké, mindjárt ott leszek – vágta rá Anne. Demetri pedig kisietett a konyhából. – Anya? – nézett rám lányom kissé feldúltan.

-          Igen? – pislogtam vissza ártatlanul.

-          Ez meg mire volt jó már megint? – sóhajtott fel. Majd felhajtotta a maradék kakaóját.

-          Nyugodj meg, Anne, csak biztos akarok lenni benne, hogy békén hagy téged, amíg nem állsz készen a következő lépésre.

-          Na és hányszor mondta már el, hogy békén hagy, ameddig én nem közeledek hozzá? – kérdezte lányom dühösen. – Anya, miért vagy ilyen furcsa. Egyszer bízol bennem és támogatsz, egyszer pedig nem bízol se bennem, se pedig Demetriben, és megint ellenségeskedsz. Én nem értem ezt az egészet. Mi van veled?

-          Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi van velem – rogytam le az egyik székre. – Tényleg meglehetősen változó a hangulatom mostanában. Ezt nem tudom tagadni egyszerűen. Az igazság az, hogy én sem értem magam. Talán beszélek erről apáddal ezalatt a két nap alatt, amit kettesben töltünk.

-          Talán nem is rossz ötlet, hátha rájöttök, hogy mi a baj – bólintott rá lányom azonnal. – Te sosem voltál ilyen, amióta csak létezünk – mondta Anne elgondolkodva. – Van olyan képesség Volterrában, ami hasonlít Jasper bácsiéhoz? – kérdeztem tűnődve.

-          Nem tudom, kicsim, de nem rossz gondolat – gondolkodtam el én is.

-          Akkor lesz mit kideríteni – mondta a lányom suttogva.

-          Igen, én is azt hiszem – bólintottam rá. – Kérlek, vigyázz magadra, kincsem – öleltem magamhoz még egyszer.

-          Anya, nyugodj meg, vigyázok magamra, ezt megígértem már ezerszer, de ismét megteszem.

-          Oké, befejeztem – mosolyodtam el. – Akkor inkább azt mondom, hogy jó szórakozást.

-          Nocsak – lepődött meg. – Ez a mondatod volt ma a leges-legszuperebb, kivéve azt, hogy palacsintát csináltál nekem reggelire.

-          Oh, szóval csak a palacsintáért és a kakaóért szeretsz – néztem rá tetetett felháborodással.

-          Hát, az is nyomós érv – kuncogott fel. – Az igazság viszont az, hogy szeretlek – vágta rá határozottan.

-          Én is nagyon szeretlek, de most már tényleg menj – mondtam komolyan.

-          Rendben, hétfőn találkozunk – nyomott gyors puszit az arcomra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt. Ez elgondolkodtató, hogy van-e valami oka a furcsa hangulatváltozásaimnak. Azt hiszem, hogy Anne most rátapinthatott a lényegre. Akkor viszont a legjobb talán, hogyha egyből Edwardhoz megyek, hogy kémkedjen egy kicsit nekem…

(Nadine szemszöge)

Hm… sejtettem, hogy egyszer gyanút fognak Rosalie különös viselkedése miatt a többiek, de azt nem gondoltam volna, hogy a lánya fog ilyen kombinálni, hogy valami nincs rendben. Tulajdonképpen igaza is van, Rose-t megpróbálják befolyásolni. Több dolog is. Elsősorban a szíve, azután az esze, ráadásul még Lucifer is kísérletezik vele, hogy összekuszálja a dolgokat. Mindenesetre most hagyom, hogy kutakodjanak, és figyelem, hogy ne keveredjenek bajba, de most foglalkozom egy kicsit Anne és Demetri ügyével, azután pedig meglátogatom Kathy-t és Gabrielt. Addig is azt hiszem, hogy itt hagyom Nathant őrködni.

-          Nathan – szólítottam kedvesemet.

-          Igen? – jelent meg mellettem azonnal.

-          Hogy vannak?

-          Kathy és Gabriel?

-          Nem Bogyó és Babóca – forgattam meg a szemeimet. – Persze, hogy Kathy és Gabriel.

-          Kathy kicsit morcos, mert Gabriel folyamatosan ostromolja, de azért tetszik is neki. Gabriel pedig igen kitartó – mondta vigyorogva.

-          Hm… jól hangzik.

-          Igen, szerintem is – bólintott rá kedvesem. – Bár nem hiszem, hogy csak ezért hívtál – fűzte még hozzá.

-          Nem, természetesen nem ezért – vágtam rá azonnal. – Itt tudnál maradni Rose, Emmett és Edward mellett?

-          Hát persze – válaszolta határozottan. – Sejtettem, hogy te inkább követőre fogod a kis gerlepárt.

-          Nem gerlepár – csattantam fel. – Miért akarja mindenki összeboronálni őket?

-          Én nem, Kathy szerint lenne remek megoldás arra, hogy mindenki elégedett legyen, és biztonságban éljen.

-          Hát nem tudom, szerintem továbbra sem a legjobb ötlet ez az egész, de ha Anne-nek és a családjuknak ez a legjobb, akkor nem fogok beleszólni.

-          Úgy látom, hogy kezdesz egy icipicit simulékonyabb lenni, mint eddig voltál – kacsintott rám.

-          Az emberek változnak – sóhajtottam fel. Azt hiszem, hogy jobban járok, ha néha megfogadom Ezekiel tanácsát. Igaz, hogy rébuszokban beszél, de mindig van rá oka, hogy nem a tényeket mondja, hanem inkább csak rávezet a megoldásra.

-          A változás nem feltétlenül rossz dolog – mondta kedvesem határozottan.

-          Nem, valóban nem rossz dolog – egyeztem bele. Hiszen, ha belegondolok, élhettem volna egy emberöltőnyi életet Nathan oldalán emberként, de akkor negyed annyi ember lelkét sem tudtam volna megmenteni, mint most angyalként. Így a lehetőségek száma végtelen a számomra, és a jótét lelkek is talán egy kicsit nagyobb biztonságban vannak Lucifer ármánykodásával szemben. – Viszont van olyan változás, ami nem hoz jót.

-          Az éremnek mindig két oldala van, ezt te tudod a legjobban, Nadine. Akárhányszor elhozol egy embert a világából, hogy megjutalmazd, ismered a veszélyeket – mondta kedvesem határozottan. – Ennek ellenére fantasztikus arányban tereled őket a boldogabb jövő felé. Ennél többet senki sem várhat el tőled.

-          Hát nem tudom – sóhajtottam fel. – Mindig meg kellene mentenem őket.

-          Kicsim, az embernek fogalma sincs, hogy micsoda kincsek vannak a kezében, amikor kiszúrja a szemét. Csak azután értékelik igazán az életüket, miután elvesztették azt, ami, vagy aki fontos volt, és megküzdöttek érte, hogy visszaszerezzék. Rosalie világ életében édesanya akart lenni, szerintem akármennyi szenvedést, és kínt átélne azért, hogy a karjaiban tarthassa a kisbabáit. Úgyhogy ne most kezdj el azon gondolkodni, hogy visszaforgatod az időt, és feladod az egészet, mert nem fogom hagyni. Együtt erősek vagyunk, és könnyedén legyőzzük Lucifert, és a sötét angyalait. Rose pedig megérdemli ezt a jövőt. Egy olyan jövőt, ahol teljesülnek a vágyai – ölelt magához egy pillanatra Nathan.

-          Örülök, hogy így gondolod – mondtam megkönnyebbülten. – Nem tudom, hogy miért nem bízom most magamban annyira, mint régen. Valahogy megváltoztam – néztem rá idegesen.

-          Dehogy, csak nagyon megszeretted Rose-t, és ezért vagy bizonytalan – mondta kedvesem határozottan. – Csak koncentráljunk a feladatunkra és akkor minden rendben lesz, megígérem.

-          Nem vagyok hozzászokva, hogy engem vígasztalnak, amikor én vagyok az, aki segít másokon – ráztam meg a fejem tanácstalanul. Én magabiztos, és határozott vagyok, nem lehetek szerencsétlen. Azonnal össze kell kapnom magam.

-          Neked is szükséged van támaszra – rántotta meg a vállát egyszerűen Nathan. – Senki sem lehet tökéletes, természetesen rajtam kívül – nevetett fel.

-          Te kis humorzsák – forgattam meg a szemeimet.

-          Vicces vagyok, csak te nem ismered el – kacsintott rám.

-          Nos, ebben a kérdésben talán tudnék veled vitatkozni, de maradjunk annyiban, hogy oké, általában vicces vagy – ismertem be.

-          Na végre, hogy elismered – kuncogott fel. – Na, megnyugodtál?

-          Igen, azt hiszem, köszi – bólintottam rá.

-          Nagyon helyes, akkor menj a dolgodra – adta ki a parancsot.

-          Hé, mióta vagy te itt a főnök? – kérdeztem tetetett felháborodással.

-          Amióta kineveztem magam, egyébként pedig te is pontosan ezt akartad mondani. Vagy talán tévedek? – nézett rám kérdőn.

-          Nem, egyáltalán nem tévedsz – ráztam meg a fejem. – Én magam is ezt az utasítást adtam volna ki.

-          Helyes, akkor este találkozunk – nyomott gyors csókot a számra. Majd eltűnt. Én pedig már mentem is Anne-hez és Demetrihez, hogy vigyázzak rájuk…

The Beauty and the Bear - 131. fejezet

131. fejezet

(Nadine szemszöge)

Bár még fogalmam sem volt, hogy pontosan hogyan fogok segíteni Kathy-n és Gabrielen, de abban biztos voltam, hogy valahogy megoldom, előtte mégis Rose és a családja ügye járt a fejemben. Tudtam, hogy akármikor dönthetnék úgy, hogy egyszerűen visszaviszem a rétre őt, és soha nem emlékezne semmire sem abból, ami történt vele, de én őszintén hittem, hogy Rosalie valóban édesanyának született, és meg is érdemli, hogy az legyen, úgyhogy mindenképpen meg fogom találni a megoldást, ez nem is lehet kérdés. Előbb viszont még felmerült bennem egy kérdés, méghozzá az, hogy miért figyeltették meg Kathy-t. Ugyanis végre megtudtam, hogy Demetri volt, akit árnyként Kathy többször is látott. Bármennyire is különös volt, Aro valamiért érdeklődött a barátnőm után, ami egyáltalán nem tetszett nekem. Ugyanis, hogyha átváltoztatják, amíg ember, akkor nem tudom majd visszahozni ide. Most emberként van a testében, és ez bizony kockázattal jár. Mindenesetre utánanézek a dolognak.

-          Mi a baj, szívem? – jelent meg Nathan mellettem.

-          Demetri volt az, aki kémkedett Kathy után – vágtam rá határozottan.

-          Ugyan már, miért tenne ilyet? – lepődött meg szerelmem.

-          Hát ez egy nagyon jó kérdés – állapítottam meg. – Mindjárt ki fogjuk deríteni a dolgot – fogtam meg a kezét, majd a trónteremben termettem. Ahol Demetri már a hármak előtt állt.

-          Sikerrel jártál? – kérdezte Aro, és mikor Demetri bólintott mohón nyújtotta a kezét az embere felé. – Oh, szóval ez az a lány, aki a kis Anne barátnője lett. Nagyon jó. Vannak állandó szokásai? – kérdezte Aro.

-          Minden nap kisétál a parkba, és mezítláb megy körbe a füvön, mindegy, hogy milyen meleg, vagy éppen hűvös van, a lényeg csak az a számára, hogy a szabadban lehessen. Egyébként nagyon szerény, és kedvesnek látszik. A minap nagyon jól érezték magukat Anne-nel az informátorom szerint – válaszolta Demetri készségesen. – Igazi barátnők lettek.

-          Ez remek – villantak meg Aro szemei. – Hétvégére elutazol a kislánnyal a nyaralóházba, méghozzá kettesben lesztek. Hála az égnek Anne láthatóan érdeklődik az irányodba. Szerencsére volt olyan ostoba, hogy itt maradjon azok után, hogy elengedtem a családját. Bár, ha nem maradt volna magától, akkor a családja sem jutott volna messzire, így viszont egyáltalán nem bánom, hogy eltűntek, mert kevesebben figyelik így a lányt. Carlisle szerint még nem nemzőképes, de lehet, hogy egyszer az lesz, úgyhogy erre is figyelned kell mostantól, és ha megtörténik, akkor mindenképpen ki kell derítenünk, hogy mi lesz egy félvér és egy vámpír együttlétéből.

-          Mester, elnézésed kérem, de én egy hölggyel sem voltam együtt akarata ellenére, és nem is akarok bántani egy nőt sem. Főleg nem őt.

-          Ki mondta, hogy bántanod kell? Láthatóan ő is akarja, hogy közel kerüljetek egymáshoz, neked csak rá kell erre segítened. Hogyha pedig nem megy egyszerűen, akkor most már pontosan tudjuk, hogy mivel lehet ösztönözni őt, hogy jobb belátásra térjen. A családtagjai meg tudják védeni magunkat ellenünk, ha eltűnnek, de a kis ember barátja még jól jöhet. Remek zsarolási alap.

-          Nem fogom bántani Anne egyetlen barátnőjét – csattant fel Demetri.

-          Jane? – fordult felé Aro. Demetri pedig a következő pillanatban kínok közt vonaglott, amit a vezetők csak percekig néztek, miközben a kis hárpia vigyorgott Dem szenvedésén. – Kedvesem, elég lesz, egyelőre – intett neki Aro. – Ezt az engedetlenségedért kaptad. Egyébként pedig neked semmit sem kell tenned Anne barátnőjével. Majd Jane, vagy esetleg Félix elszórakoztatják, hogyha szükséges. -  Most pedig távozz, és ne kelljen csalódnom benned, mert ahogy másnak, úgy neked sem jár többször második esély.

-          Mester – hajolt meg Demetri alázattal. Majd fájdalmas grimaszok között vette az irányt az ajtó felé.

-          Ez egy szadista vadállat, és legszívesebben a képére fagyasztanák ezt a bamba vigyort, ami állandóan ott van a száján – mondta Nathan indulatosan.

-          Igen, abszolút egyetértek, de nekünk most nem rá kell koncentrálnunk, hanem sokkal inkább Rosalie-ra, és Anne-re természetesen. Aróval most nem kell foglalkoznunk. Vagyis, nem kell rá koncentrálnunk, a lényeg, hogy ne úgy történjenek a dolgok, ahogy ő szeretné.

-          Ez azért nem lesz olyan egyszerű dolog – sóhajtott fel szerelmem. – Főleg, hogy láthatóan nagyon jól kitervelt mindent.

-          Nagyon jól kitervelt mindent, de azt nem vette figyelembe, hogy Kathy egy angyal, amikor eljön az ideje visszahívom, még mielőtt baja esne, addig biztosra veszem, hogy elvégzi a küldetést.

-          Jó gondolat – vigyorodott el Nathan. – Komolyan mondom, hogy néha félek tőled.

-          Nagyon helyes, erre minden okod meg is van – kacsintottam rá. – Figyelni fogom Aro minden lépését.

-          Nézd – mutatott egy pontra Nathan Aro mögött.

-          Egy árnyék – húztam el a számat azonnal.

-          Bizony, valaki súg neki – állapította meg szerelmem.

-          Na, vajon ki lehet az? – forgattam meg a szemeimet.

-          Attól tartok, hogy ugyanarra a gazemberre gondolunk – szusszantott fel Nathan.

-          Szép estét, fiatalok – jelent meg mellettünk azonnal. – Undorítóan fényes volt erre felé az aura. Eléggé felháborít, hogy elvesztettem miattatok Demetrit. Nagyszerűen ment neki a gyilkolás, és a csábítás is. Igazán, hogy is mondjam csak, vad volt, és szenvedélyes, de amióta a ti kis Kathy angyalkátok kitalálta, hogy összeboronálja egymással Anne-t, és Demetrit, azóta teljesen kikészült a fickó. Most mondjátok meg, egy vámpír férfi, aki szerelmes dalokat hebegne egy félvér korcsnak. Eléggé elborzasztó ez a helyzet.

-          Hogyha nem tetszik, akkor egyáltalán nem muszáj végignézned. Békén is hagyhatod egészen nyugodtan őket, és ez esetben nem zavar téged, hogy mit csinál Demetri – ajánlottam a lehetőséget.

-          Nos, ez igazán kedves tőled, de azt hiszem, hogy inkább szórakozom még egy kicsit. Látszik rajtad, hogy szíveden viseled ennek a családnak a sorsát, és pontosan ettől lettek olyan izgalmasak. Téged zavar, hogy szeretnék egy kicsit játszani, és ez nekem nagyon, de nagyon tetszik. Ezt a csatát én fogom megnyerni, ez egészen biztos, a kis vőlegényedet már megnyerted a következő játszma az enyém – mondta szikrázó szemekkel.

-          Nathan sosem tartozott hozzád igazán – vágtam rá határozottan.

-          Az öngyilkosság, az öngyilkosság – rántotta meg a vállát Lucifer. – Vannak szabályok, amelyek nem változnak.

-          Hidd csak ezt, hogyha annyira odavagy az egyetlen indokért, amivel olyan lelkeket szerezhetsz magadnak, akiket könnyen megkínozhatsz. A főangyalodnak mi volt a bűne? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nos, ő igen érdekes eset – vigyorodott el. – Igazából nem akarta megölni magát, csak rá akart ijeszteni a férjére, de annyira jól sikerült, hogy csak öngyilkos lett. Egyébként a kicsike egy nagyon, de nagyon hívő lélek volt, és azt hiszem, hogy kellőképpen meg is erősítettem a hitét.

-          Talán túlságosan is – húztam el a számat. Szegény lány. – Jézusom – kaptam a szám elé a kezem. – Miért van olyan érzésem, hogy erőteljesen benne voltál abban, hogy szegény véletlenül öngyilkos lett.

-          Én nem mondtam semmit, és nem is utasítottam semmire – mondta határozottan.

-          Tudom, te is csak sugallsz, ahogy mi is tesszük – állapítottam meg.

-          Valóban, csak néha én jobban csinálom, ennyi. Vagyis, szerencsére általában jobban csinálom.

-          Az állás hetven, harminc az én javamra, hogyha jól emlékszem – vágtam rá.

-          Egyelőre, de éppen most fogok feljönni hetven, harminckettőre – kacsintott rám. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Ezt vajon, hogy értette? – nézett rám szerelmem kérdőn.

-          Fogalmam sincs – ráztam meg a fejem elgondolkodva. – Most vagy arra gondolt, hogy megszerzi magának Anne-t és Demetrit, vagy Anne-t és Rose-t, vagy Bellát és Rose-t? Egyszerűen fogalmam sincs. Túlságosan is sok mindenkiről szól ez az utazás.

-          Nos, ez valóban így van – vágta rá szerelmem. – Viszont ez egyáltalán nem rossz dolog. Így sok lelken segíthetünk egyszerre.

-          Na és, hogyha elveszítünk valakit? – kérdeztem aggódva.

-          Ez is benne van a pakliban, de azt hiszem, hogy képesek leszünk együtt mindenkinek a legjobb alternatív lehetőséget kihozni.

-          Te tényleg hiszel benne? – húztam fel a szemöldököm.

-          Még szép, hogy hiszek benne. Mi együtt bármire képesek vagyunk – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Akkor menjünk és intézzük el ezt az alvilágit – mondtam teljes meggyőződéssel. Igaza van szerelmemnek. Szó sem lehet róla, hogy akár csak egy pillanatig is megrendüljön a hitem. Képesek vagyunk rá, hogy Rosalie-t egy hatalmas, boldog család egyik szerencsés tagjává tegyük. – Első körben azt hiszem, hogy meg kellene néznünk, hogy mi történik Anne és Dem között most. Mert az nyilvánvaló, hogy meglátogatja őt Rose után – néztem komolyan szerelmemre.

-          Igen, egyetértek veled – bólintott rá azonnal.

-          Akkor kivételesen leskelődjünk egy kicsit – vigyorodtam el. Nem szerettem másokat kilesni, de a bimbózó románcnál sem imádtam jobban semmit. Márpedig Anne és Demetri között alakult valami, még annak ellenére is, hogy nem akartam ezt. Ám még mielőtt bemehettünk volna Anne szobájába Edward megállásra késztette Demetrit.

-          Ugye nem gondolod komolyan, hogy csak úgy hagyni fogjuk, hogy ellopd a szívét és az ártatlanságát? – kérdezte komolyan Demetri szemébe nézve.

-          Ami azt illeti, egyelőre egyáltalán nem akarom ellopni az ártatlanságát – vágta rá Demetri. – Egyszerűen csak köszönni szerettem volna.

-          Gondolom – rázta meg a fejét hitetlenül Edward. – Eddig is tetted neki a szépet, és a gondolataid szerint is messzire kívánsz engem innen, mert én vagyok az egyetlen, aki megakadályozhat téged a sikeredben – mondta határozottan.

-          A történet csak egyetlen egy helyen sántít – állapította meg Demetri.

-          Na és szerinted hol? – vonta fel a szemöldökét Edward.

-          Ott, hogy Anne egyáltalán nem táplál gyengéd érzelmeket az irányodba – mondta magabiztosan.

-          Ezt nem tudhatod – vágta rá Edward. – Gyermek még, bőven van ideje eldönteni, hogy mit akar majd az élettől.

-          Valóban gyermek még, pontosan ezért ingott meg egy kis időre az irányodba, miután megtámadták, hiszen te voltál az, aki a segítségére sietett. Ki ne hinné azt, hogy szerelmes a hős megmentőjébe?

-          Elmondta neked? – lepődött meg Edward. Majd koncentrálni kezdett.

-          Most már te magad is láthatod, hogy a nagybátyjaként imád téged, de nem szerelmes beléd.

-          Nos, egyelőre a jelek szerint valóban nem, de ez még változhat – mondta Edward magabiztosan. – Nem fogom hagyni, hogy itt maradjon veled. Ez a hely nem neki való.

-          Na látod, legalább van valami, amiben egyetértünk. Volterra vára valóban megfojtaná őt, és ezt én is tudom.

-          Akkor miért akarod itt tartani? Elvileg szereted, nem?

-          Nem csak elvileg szeretem, hanem tiszta szívemből – vágta rá Demetri határozottan.

-          Szépen csengő szavak, de nekem előtte még bizonyítanod kell, és nem én vagyok az egyetlen, aki nem bízik benned – mondta Edward határozottan. – Ha bántani mered akár csak egy szóval is, akkor gondolkodás nélkül megöllek. Azt pedig még csak véletlenül se hidd, hogy ennyivel feladtam. Boldoggá tudnám tenni én is.

-          Edward, nézz magadba. Azért akarod elcsábítani, mert szereted, vagy azért, mert úgy gondolod, hogy vele mindig biztonságban élne, boldogan, még akkor is, hogyha te nem táplálsz iránta gyengéd érzelmeket, legalábbis szerelemmel nem.

-          Ne próbálj meg ármánykodással hatni rám. Az én boldogságom teljesen másodlagos, nekem ő sokkal többet számít annál.

-          Már meg is válaszoltad a kérdésemet az iránta érzett szerelmet illetően. Te is csak az unokahúgodat látod benne. Akkor szerintem nincs értelme szenvedned – mondta Demetri győzelemittasan.

-          Sosem szenvednék mellette, ebben teljesen biztos vagyok – vágta rá Edward.

-          Hidd el nekem, hogy egyáltalán nem jó út a boldogsághoz az egyszerű szereted. Még valamennyire emlékszem az emberi életemre, és a nők már akkor sem szerették, hogy a férjük másik nőre vágyik. Mit tennél, hogyha megjelenne valamikor számodra az igazi, de Anne már a feleséged lenne?

-          Azt tenném, ami a helyes, természetesen. Mellette maradnék, és elköltöznék annak a nőnek a közeléből – mondta komolyan.

-          Megint csak jól hangzik, de Edward, te is férfi vagy. Talán régimódi, ami még imponál is a hölgyeknek, de elárulok egy titkot. A férfiak, hogy is mondjam, nem csak a szívükkel gondolkoznak. Egy másik testrészünk sokszor dominánsabb. Ezt én tudom garantálni neked.

-          Ez a véleményed, és még csodálkozol, hogy nem bízunk benned? – vonta fel a szemöldökét.

-          Ezek tények, kedves barátom, és majd egyszer bizonyosan megtapasztalhatod, hogy így van – nevetett fel Demetri. – Most viszont, ha megbocsátasz, szeretném köszönteni a hölgyemet.

-          Már elaludt – állt elé Edward ismét, amikor ki akarta kerülni őt Demetri.

-          Nos, valóban? Elég szapora kis szívverést hallok odabentről. Nincs nyugalmi állapotban.

-          Valószínűleg álmodik – vágta rá Edward.

-          Vagy csak át akarsz verni, hogy minél később találkozhassak vele – állapította meg Demetri.

-          Így is csőbe húztátok már Anne-t – állapította meg Edward. – Veled kell töltenie a hétvégét, mert a Mestered nagyon furmányosan csavarja a szálakat.

-          Nem voltam itt, amikor ez történt, és nem is állt szándékomban ilyet tenni – vágta rá Demetri. – Az pedig, hogy a Mester mit ármánykodik egyáltalán nem az én felelősségem. Bár tény, hogy nem bánom, hogy élvezhetem Anne társaságát néhány napig.

-          Azt mindjárt gondoltam – húzta el a száját Edward. – Csak, hogy tisztában legyél a korlátaiddal, szólok, hogy figyelni foglak titeket.

-          Ez valahogy sejtettem – forgatta meg a szemeit Demetri. – Jól gondolom, hogy ma úgysem jutok be Anne-hez? – nézett ismét az ajtó felé.

-          Nagyon jól gondolod – bólintott rá Edward.

-          Rendben, elfogadom – sóhajtott fel Demetri. Majd elindult a saját szobája felé.

-          Hm… ez nem volt semmi – állapította meg Nathan.

-          Hát az biztos, hogy nem lesz egyszerű ennek a dolognak a megoldása – biccentettem. – Gyere, menjünk, és találjunk ki valamit.

-          Ez jó ötlet – egyezett bele szerelmem azonnal. Majd egy szempillantás alatt a szobánkban termettünk…