The Beauty and the Bear - 119. fejezet

119. fejezet

(Nadine szemszöge)

Folyamatosan figyeltem Kathy-t, hogy nehogy bármi baja essen. Semmiképpen sem akartam megkockáztatni, hogy Lucifer, vagy valamelyik csatlósa rátaláljon. Miközben pedig figyeltem, csak ámultam. Kathy a rét közepén sétált, majd hirtelen felindulásból levette a cipőit és a zokniját is. Majd a lábujjaival élvezettel kezdte markolászni a pázsitot.

-          Hm… ez még mindig ugyanolyan érzés, mint régen – sóhajtott fel boldogan.

-          Mindjárt odaérünk – hallottam meg Anne boldog hangját. – Gyere már, Edward. Szeretnék már piknikezni.

-          Valaki van ott – mondta Edward. – Azt hiszem, hogy ember. Furcsa illata van, de emberi.

-          Akkor nem fog nekünk ártani, és zavarni sem fog – vágta rá Anne. Majd néhány pillanattal később kilépett a tisztásra. Edward pedig szorosan a nyomában volt.

-          Oh, jó napot – mosolyodott el Kathy azonnal.

-          Szia – intett felé Anne.

-          Kisasszony – biccentett Edward is.

-          Errefelé laksz? – kérdezte Anne kíváncsian.

-          Öhm… igen, nem messze – gondolkodott el Kathy. – Az az igazság, hogy csak most költöztem ide, és nem igazán ismerem a környéket. Csak megláttam az erdőt, és valami idevonzott – magyarázta Kathy.

-          Ismerem az érzést – sóhajtott fel Anne. – Engem is vonzanak az erdők. Egyszerűen imádok őket. Mindig megnyugtatnak.

-          Igen, én is így érzek – helyeselt Kathy azonnal. – Viszont nem szeretnélek benneteket zavarni. Azt hiszem, hogy én megyek is, de ha van kedved, akkor szívesen találkoznék még veled. Holnap szeretnék elmenni vásárolni. Esetleg velem tartanál?

-          Oh, örömmel – vágta rá Anne azonnal.

-          Anne – suttogta Edward alig hallhatóan.

-          Akkor holnap. Találkozhatunk a pláza előtt? – kérdezte Kathy kíváncsian.

-          Rendben, ott leszek, mondjuk délben. Ebédelhetnénk együtt – ajánlotta Anne a lehetőséget.

-          Remek ötlet, ott leszek – csillogott fel Kathy szeme. – Akkor holnap – ölelte meg Anne-t boldogan. Majd intett Edwardnak, és már el is indult az erdő sűrűje felé. Én pedig azonnal utána eredtem, és amikor elég messze volt már Edwardtól és Anne-től, akkor azonnal megjelentem neki. – Na milyen voltam? – kérdezte izgatottan.

-          Egyszerűen zseniális – vágtam rá. – Még egyetlen angyalnak sem sikerült ilyen gyorsan közel férkőznie a védenchez.

-          Vagy a védenc lányához – javított ki.

-          Jelen esetben az egész családot védenünk kell, úgyhogy tulajdonképpen Anne és Edward is a védencünk – mondtam komolyan.

-          Nos, ha ebből a szemszögből nézzük, akkor valóban így van – bólintott rá Kathy is. – Már csak tájékozódnom kell kicsit jobban a mai divatról, hogy holnap ne nézzek ki teljesen idiótának.

-          Nem lesz bonyolult. Mostanában a lányok hasonló ruhákat hordanak – legyintettem.

-          Nekem anno összesen két ruhám volt. Egy hétköznapi és egy vasárnapi. Ehhez képest a nők most egész szekrényeket rakodnak tele ruhákkal.

-          Oh, ne aggódj, szerintem menni fog – legyintettem mosolyogva.

-          Hát, még soha nem voltam így vásárolni, de nem lehet túl rossz, hogyha minden nő ennyire imádja – rántotta meg a vállát.

-          Majd beletanulsz Anne mellett – kuncogtam fel.

-          Hát, ez valószínűleg így lesz, amilyen kis lelkes ez a lány. Biztosan remekül fogjuk magunkat holnap érezni – vágta rá boldogan. – Az igazi életemben nem is volt barátnőm. Mindent a nővéremmel osztottam meg, ahogy ő is velem. Azután pedig nem volt időm barátkozni, mert inkább segítettem a bajbajutott lányokon. Legalábbis úgy, ahogy tudtam. Ha mást nem, akkor megrövidíthettem a szenvedésüket.

-          Nos, azt hiszem, hogy minden lány nevében mondhatom, hogy hálásak vagyunk érte, most és örökké – simítottam végig a karján.

-          Tudod, mindig azt hittem, hogy a pokolra jutok – mondta idegesen.

-          Miért? – lepődtem meg.

-          Azért, mert én megöltem őket. Vagyis segítettem nekik meghalni – motyogta halkan.

-          Ez azért egy kicsit összetettebb helyzet volt. Te tulajdonképpen megkegyelmeztél a lányoknak. Ez pedig nem minősül gyilkosságnak – mondtam komolyan. Én is hálás voltam neki, amiért megóvott a szenvedéstől. Hiszen azt nem tudhattam, hogy Nathan ki akart menteni. Nem is mertem ilyesmire gondolni, mivel ő maga adott fel engem. Bár ma már tudom, hogy ez csak a körülmények szerencsétlen közjátéka volt.

-          Gabriel is ezt mondta – mondta pirulva.

-          Miért nem mondod el neki, hogy emlékszel? – kérdeztem fejcsóválva.

-          Mert ő nem szeretné, hogy emlékezzek – vágta rá azonnal. – Gabriel úgy döntött, hogy így lesz a legjobb mindkettőnknek, és én tiszteletben tartom a döntését.

-          Nos, én nem akarok beleszólni, de a helyedben nem hagynám annyiban – állapítottam meg. Végül is ennyi év alatt mindig rá kellett jönnöm, hogy a szerelem mindent legyőz. Tudom, hogy egyszer egy pár lesznek. Talán nagyon soká, de végül is, nekünk végtelen időnk van.

-          Van valami híred Lucifer felöl? – kérdezte ezzel elterelve a témát.

-          Egészen biztos, hogy itt ólálkodik valahol, és tervezgeti, hogy hogyan fogja tönkretenni azt, amit eddig felépítettünk.

-          Hát a hangsúly azon van, hogy tervezgeti, de nem fog sikerülni az egyszer biztos – mondta Kathy elszántan.

-          Hogyan tudsz mindig ilyen pozitívan állni a dolgokhoz? – kérdeztem mosolyogva.

-          Nem olyan nehéz, csak szívd magadba az energiát, amit az angyali mivoltod ad neked – mondta lelkesen. – Az energiáink bármire képesség tesznek bennünket. Körülötted izzik a levegő a rengeteg szeretettől, amit az emberiség iránt táplálsz. A leginkább, amit Rosalie barátsága iránt táplálsz.

-          Te, hogyan találtál rá az energiádra, amitől mindig pozitívan látod a világot? – kérdeztem kíváncsian.

-          Egyszerű, az apró dolgokat a legnehezebb néha észrevenni, hiszen az ott van az orrunk előtt, mégsem látjuk. Hogyha nem keresed mindig a tökéletességet, és a békét, amire az angyalok vágynak, akkor az öledbe hullik – áradozott Kathy. – Hidd el, te is meg fogod találni a belső békédet – kacsintott rám.

-          Hm… érdekes megközelítés, de azt hiszem, hogy kapizsgálom mire gondolsz – mosolyodtam el, amikor megláttam egy kis fényes aurát magam körül.

-          Ez az, ráérzel – kacsintott rám Kathy. – Na, de most menj, mert itt az ideje, hogy én is pihenjek. Holnap hosszú napunk lesz. Ráadásul Edward még ma éjjel meg fog keresni, úgyhogy kéne valami szállás, amiről könnyű elképzelni, hogy meg tudtam venni. Hiszen otthon akar megfigyelni.

-          Szerintem meg tudod oldani – mondtam neki vidáman. – A szállásod kulcsa pedig itt van. Ez egy kicsit régebbi, de szép, nagy családi ház, nem fogsz benne feltűnést kelteni, ebben biztos lehetsz – mondtam határozottan. Majd megfogtam a kezét, és magammal vittem az ideiglenes szállására. – Ez lesz a lakásod, amíg idelent leszel.

-          Ez egyszerűen gyönyörű – mondta lelkesen miközben körülnézett a kicsi, de nagyon meghitt lakásban.

-          Elleszel itt egy darabig? – kérdeztem mosolyogva.

-          Igen, azt hiszem, hogy nem lesz gond az itt töltött idővel – vigyorodott el.

-          Akkor jó, a hűtő tele van étellel, gyümölccsel és gyümölcslével, meg tejjel, mert a tested hamarosan éhes lesz idelent. Gabriel maga válogatott össze mindent.

-          Ó, akkor alma kell, hogy legyen bőven. Lédús, zöld, savanykás – kezdett ábrándozni.

-          Ahhoz képest, hogy egyikőtök sem akar emlékezni a múltatokra mégis egészen jól megy, mindkettőtöknek.

-          Van, amit nem lehet kitörölni egy lány emlékezetéből – pirult el hirtelen.

-          Öhm… azt hiszem, hogy ezt inkább meghagyom neked. Mármint a szép emlékeket – haraptam az ajkamba.

-          Azt megköszönöm – kacsintott rám. – Na, de most menj. Edward mindjárt itt lesz, hogy körbeszaglásszon mi a baj velem – mondta kuncogva. – Hihetetlenül gyanakvó.

-          Csak védeni szeretné a családját – rántottam meg a vállam. – Most viszont már tényleg megyek – nyomtam puszit az arcára. Majd egy szempillantás alatt eltűntem…

(Rosalie szemszöge)

A játék egyszerűen fantasztikus volt, mint mindig. Nem sokkal azután, hogy elkezdtük a kis családi fogócskánkat, már a családunk összes tagja játszott velünk, persze Edward kivételével. A volterrai lakosok viszont csak furcsa szemekkel méregettek minket. Az egyetlen, aki elmosolyodott, és talán elgondolkodott rajta, hogy beszálljon a játékba, az Demetri volt. A többiek mind csak felháborodva arrébb húzódtak.

-          Na és hol van, Edward? – kérdezte lányom egy váratlan pillanatban.

-          Biztosan elment sétálni. Szereti az éjszakai várost – mondtam elgondolkodva. Azt mégsem mondhatom a lányomnak, hogy Edward hihetetlenül bizalmatlan és elment kémkedni a barátnője után.

-          Vagy az éjszakai erdőt – mosolygott lányom. – Emlékszem, hogy régen is mennyit eltűnt éjszaka, hogy sétálhasson a kedvenc tisztásáig, vagy csak úgy élvezze a természet hangjait és illatait. Csodálatos szokás, leszámítva, hogy sötét van.

-          Nocsak, kisasszony, csak nem fél még mindig a sötétben? – lepődött meg Emmett.

-          Nem félek, csak nem szeretem. Olyan titokzatos, és tele van árnyakkal.

-          Ez igaz – bólintottam rá azonnal. Én magam sem rajongok az éjszakáért, amióta elvesztettem emberi mivoltomat. Emlékszem még, sötét volt, éjszaka volt, és a sikátorban nem világított egyetlen lámpa sem. Csak árnyakat láttam a távolban, és a kínzóimat. Őket viszont sajnos túlságosan is jól láttam. Még ma is megborzongok az emlék hatására.

-          Ne gondolj rá, kicsim – suttogta szerelmem a fülembe. Majd gyengéden magához ölelt.

-          Mi a baj, anya? – kérdezte lányom aggódva.

-          Nincs baj, édesem, csak én se kedvelem a sötét helyeket – válaszoltam neki mosolyogva. Egyszer elmondom neki a történetem, de nem most, még nem.

-          Akkor ezt tőled örököltem – mondta komolyan.

-          Hát megvan ár az esély – bólintottam rá mosolyogva.

-          Hm… legalább most már tudom, hogy miért félek a sötéttől – állapította meg megnyugodva. – Már azt hittem, hogy velem van a hiba, hiszem Gabriel sosem félt.

-          Nem hát, mert én férfi vagyok – húzta ki magát az említett.

-          Így van, fiam – veregette hátba Emmett büszkén.

-          Most, hogy kibeszélgettétek magatokat, én is beszállnék a játékba – szólalt meg Edward a hátunk mögül. – Te vagy a fogó – érintette meg Anne vállát vigyorogva. Majd elsüvített az egyik folyosón. A lányom pedig utána.

-          Ezek ketten gyanúsak nekem – húzta össze a szemeit Emmett.

-          Miért? Máskor is játszottak már együtt – kérdeztem értetlenül.

-          Igen, de máskor nem Edward szobája felé futottak – állapította meg Emmett.

-          Hogyan? – néztem utánuk a folyosón döbbenten.

-          Azon a folyosón van a gyerekeink szobája, és miénk. Azon a folyosón Esme, Carlisle, Alice és Jasper lakik. Azon a folyosón, amin elfutottak pedig Edward és Demetri – vezette le egyesével.

-          Oh, a fenébe – morogtam fel. Aztán futni kezdtem utánuk. Azért mindennek van határa. Már éppen azon gondolkodtam, hogy mit vágjak Edward fejéhez, amikor a lábaim hirtelen megálltak. Miért is akarom én megállítani őket? Hiszen a lányom és Edward sosem tennének ilyet, legalábbis még. Csak játszanak.

-          Hoppá, magadtól észhez tértél – ért utol Emmett. Majd a karjaiba kapott és megpörgetett.

-          Tessék? – néztem rá csodálkozva.

-          Ez volt az első alkalom, hogy magadtól megálltál, és nem törtél rájuk dühös vadként. Ez nagy fejlődés – mondta büszkén.

-          Azért még nem vagyok teljesen nyugodt – állapítottam meg.

-          Hidd el, hogy nincs miért aggódnod. Hallgatózz csak egy kicsit – mondta Emmett vigyorogva. Én pedig hegyezni kezdtem a füleimet.

-          Most keringőt, légyszí – mondta lányom lelkesen. A dallam pedig szinten azonnal felcsendült.

-          Rendben, a tartás ilyen kell, hogy legyen – magyarázta Edward. – Most pedig indulunk. Te fog hátralépni a bal lábaddal – mondta kedvesen. – Kezdhetjük?

-          Igen, kész vagyok – vágta rá lányom.

-          Au – nyögött fel Edward.

-          Bocsi – kuncogott fel Anne.

-          Hátralép, kisasszony, nem pedig előre – dorgálta meg Edward finoman.

-          Jól van, hátra, értem – mondta Anne, és magam előtt láttam, ahogy még bólogat is hozzá. – Egyébként pedig nem is fájhatott neked.

-          Anne, tűsarkú van rajtad – mondta Edward, és tudtam, hogy a szemeit forgatja.

-          Neked meg áthatolhatatlan bőröd van – kontrázott Anne.

-          Táncolunk, vagy vitatkozunk? – sóhajtott fel Edward.

-          Nem lehetne mind a kettőt egyszerre? – kuncogott fel lányom. – Olyan szórakoztató veled vitatkozni.

-          Nem tagadom, hogy nekem is tetszik, de szeretnéd ezt a táncórát, vagy nem szeretnéd? – kérdezte fogadott bátyám komolyan.

-          Hát persze, hogy szeretném – vágta rá lányom azonnal.

-          Akkor most táncolunk, és utána boldogan megvitatom veled a táncórát – ajánlotta Edward.

-          Megbeszéltük – egyezett bele Anne azonnal.

-          Akkor talán kezdjük elölről – mondta Edward. Majd ismét elkezdődött a keringő lágy dallama. – Tehát bal láb hátra, és indulunk. Nagyon jó – mondta büszkén.

-          Keringőzni tanítja – mosolyogtam Emmettre.

-          Látod, nem csinálnak semmi olyat, amit rosszallnál – nyomott puszit az arcomra szerelmem.

-          Tényleg nem – húzódott széles vigyor az arcomra.

-          Te viszont rossz voltál, asszony – mordult rám finoman. Majd a vállára dobott. – Meg kell nevelni téged – indult el a szobánk felé.

-          Állok elébe – nevettem fel boldogan, és hagytam, hogy elcipeljen a szobánkba…

The Beauty and the Bear - 118. fejezet

118. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Izgatottan vártam, hogy Anne és Edward visszajöjjön az erdőből, de még mindig nem voltak sehol, viszont már besötétedett így egyre jobban felidegesítettem magam. Miért nem jöttek már vissza? Talán valami bajuk esett? Azt nem lehet. Edward erős, és sosem hagyná, hogy a lányomnak baja essen.

-          Szerintem nagyon kedves, és örömmel elmegyek vele holnap vásárolni – hallottam meg végre lányom hangját.

-          Szerintem pedig nem biztonságos – vágta rá Edward.

-          Ne rontsuk el ezt a csodálatos napot – lágyult el Anne hangja. – Fantasztikusan éreztem magam, és szeretném még megismételni veled – mondta az ajkába harapva.

-          Én is nagyon jól éreztem magam – mondta Edward szélesen vigyorogva. – Leszámítva az új barátnődet. Gyanús nekem az a lány.

-          Edward, ez butaság – vágta rá Anne határozottan. – Csak azért, mert blokkolja a képességedet még nem rossz ember.

-          Nem tudhatod, hogy mik a szándékai. Pontosan azért, mert nem hallom a gondolatait. Véletlenül éppen arra sétált amerre a volterrai katonák is el szokták ütni az időt? Ez azért egy kis gyanakvásra ad okot szerintem – állapította meg Edward.

-          Szerintem pedig egyszerűen csak sétált egyet, ahogy mondta – válaszolta Anne. – Egyébként is, nemrég költözött ide, honnan is tudhatta volna, hogy veszélyes helyen sétálgat. Ezért is jó, hogy holnap is találkozom vele. Így legalább beavathatom néhány dologba. Mint például, hogy merre nem ajánlatos kirándulni.

-          Nem gondolod komolyan, hogy elengedlek hozzá egyedül – mordult fel Edward.

-          Dehogynem. Hiszen már elígérkeztem – vágta rá Anne.

-          Miről folyik a vita, ha szabad tudnom? – léptem melléjük kíváncsian.

-          Megismerkedtem ma egy nagyon kedves lánnyal, és szeretnénk holnap együtt tölteni a napot – nézett rám lányom boci szemekkel. Hm… egy nap, amikor nem foglalkozik férfiakkal, hanem jól érzi magát? Ez remek lesz. – Kérlek, anya, ugye elengedsz? – kérdezte izgatottan.

-          Hát persze, hogy elengedlek, kicsim – vágtam rá mosolyogva. Hadd szórakozzon egy kicsit. Hiszen egy kedves emberlány. Biztosan nem veszélyes Anne-re nézve.

-          Köszönöm – vetette magát a nyakamba. Én pedig boldogan öleltem magamhoz.

-          Nagyon szívesem, kicsim, de sötétedés előtt mindenképpen haza kell majd érned – fűztem még hozzá.

-          Rendben, anya, ígérem, hogy úgy lesz – mondta komolyan.

-          Helyes – nyomtam puszit a homlokára. – Most pedig irány fürdeni. Biztosan kimerítő napod volt.

-          Hát elfáradtam az biztos, de egyszerűen csodálatos volt a nap. Már régen voltam Edwarddal kirándulni.

-          Az biztos – simítottam végig az arcán. – Nem vagy éhes? – kérdeztem kíváncsian.

-          Hát, talán egy picit tudnék enni – mondta pirulva.

-          Akkor mindjárt viszek neked egy kis gyümölcsöt. Az jó lesz? – kérdeztem kedvesen.

-          Az nagyszerű lenne, anya – nyomott puszit az arcomra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Nagyon boldognak látszik – mosolyogtam Edwardra hálásan.

-          Én is boldog vagyok, leszámítva, hogy megzavartak minket – húzta el a száját egy pillanatra.

-          Ez a bizonyos lány?

-          Igen, ez a bizonyos, Kathy - bólintott rá fogadott bátyám. – Nem bízom benne – fűzte még hozzá.

-          Miért is nem? Hiszen ember – kuncogtam fel.

-          Min nevetsz? – kérdezte morcosan.

-          Te féltékeny vagy – vágtam rá nevetve.

-          Egy emberi lányra? – húzta fel a szemöldökét.

-          Nos, mivel Anne szeretné vele tölteni az idejét, ezért így gondolom, igen – bólintottam rá határozottan. – Viszont ezt a hasznunkra fordíthatnánk, ugyanis ha Anne szerez egy barátnőt, akkor ő tanácsokkal fogja ellátni, és ezt bizony még a javunkra válhat.

-          Nem egészen értelek – gondolkodott el Edward.

-          Jaj, Edward, megismerkedem a barátnőjével, és akkor minden sínen lesz – mondtam lelkesen.

-          Még mindig nem értelek teljesen, de mivel ez női dolog, inkább rád hagyom – rántotta meg a vállát Edward.

-          Oh, mindegy, elég, hogyha én értem – legyintettem. – Viszont az nagy kár, hogy nem hallod a lány gondolatait, mert az segíthetne – állapítottam meg.

-          Elég különleges lehet, úgyhogy jobb lenne, ha a Volturi nem tudta róla semmit – mondta Edward komolyan. – Felkeltheti Aro figyelmét – fűzte még hozzá.

-          Neki természetesen nem kell tudnia Anne barátnőjéről. Legalábbis elég, hogyha annyit tud, hogy Anne-nek van itt egy barátnője. Aki nem tud rólunk semmit. Így biztonságban lesz.

-          Azért még a körmére nézek ennek a lánynak – mondta Edward határozottan.

-          Jól van, ha ez megnyugtat téged, akkor ellenőrizd nyugodtan a lányt. Bár nem hiszem, hogy veszélyes lenne. Hiszen ő egy emberlány. Nem tehet kárt a lányomban.

-          Mindesetre én inkább biztosra megyek. Azt hiszem, hogy megyek is, és előkerítem – indult el a kijárat felé.

-          Hé, Edward – szóltam utána.

-          Igen?

-          Vigyázz magadra, és lehetőség szerint Anne ne tudja meg, hogy a barátnője után nyomozol csak akkor, hogyha találsz valamit – mondtam komolyan.

-          Természetesen. Nem kockáztatom meg, hogy haragudjon rám – mondta határozottan.

-          Akkor sok sikert – engedtem útjára.

Én pedig azonnal elkészítettem Anne számára az ételt, amint a konyhába értem, és már mentem is a szobájába. Halkan bekopogtattam az ajtaján, mire rögtön felhangzott a „szabad” szócska. Én pedig mosolyogva benyitottam. Viszont nem a látkép várt, amire számítottam.

-          Szia, anya – mosolygott rám azonnal.

-          Sziasztok – húztam el a számat.

-          Úgy látom, hogy zavarok – állt fel Demetri.

-          Nem tudom, hogy miből gondolod ezt – állapítottam meg kissé cinikusan.

-          Anyu – nézett rám lányom morcosan.

-          Semmi gond, Anne, már úgyis távozni készültem – mondta behízelgően a ficsúr. – Jó éjt, hölgyem – fogta meg lányom kezét. Majd gyors csókot nyomott rá, és kiindult a szobából. – Viszlát, Rosalie – köszönt el tőlem is. Mire én csak biccentettem.

-          Anya, miért nem vagy hozzá egy picit kedvesebb? Szerintem őszintén kedvel engem – mondta lányom kissé szemrehányóan.

-          Aro beosztotta melléd, ezért kedves hozzád. Meg azért, hogy babagyárat csinálhasson belőled, már ha ez lehetséges, természetesen – vágtam rá. Talán kissé érzéketlen voltam? Lehet, hogy nem kéne ilyen durván kimondanom a tényeket a lányom előtt.

-          Babagyárat? – csattant fel Anne. – Demetri pontosan ezt ellenzi. Hallottam, amikor Aro és ő beszéltek. Demetri pedig nyíltan kijelentette, hogy csak akkor fog udvarolni nekem ténylegesen, amikor már elég érett leszek hozzá, hogy tudjam, mit akarok. Szerintem ez nem éppen arra utal, hogy babagyárat akar belőlem csinálni – mondta idegesen.

-          Ezek szerint nem ellenzi, csak van benne annyi emberi érzés, hogy ne támadjon le, amíg kiskorú vagy – forgattam meg a szemeimet.

-          Hát ez nem igaz – nevetett fel Anne. – Te komolyan azt hiszed, hogy ilyen hülye vagyok? – folytatta most már halkabban. – Pontosan tudom, hogy mit csinálok. Hogyha Aro azt hiszi, hogy vonzódom Demetrihez, akkor békén hagy minket. Majd elmegyünk, Dem néha meglátogat, utána pedig nyugodtan visszautasíthatom a közeledését – mondta lányom csendesen. – Viszont ha most nyíltan ellenállok, akkor kitalál majd valami ürügyet, hogy itt tarthasson, és azt tegyenek, amit csak akarnak. Nem te mondtad mindig, hogy néha ravasznak kell lenni, mint egy róka, hogyha férfiakról van szó?

-          De, ezt bizony én mondtam – suttogtam vissza tátott szájjal. A lányomnak még nálam is több sütnivalója van a jelek szerint.

-          Ne haragudj, hogy kételkedtem benned, akár csak egy pillanatig is – simítottam végig az arcán.

-          Nem haragszom – rántotta meg a vállát mosolyogva. – Ez is bizonyítja, hogy nagyszerű színésznő vagyok.

-          Azt viszont ne tagadd, hogy tetszik neked ez a ficsúr – néztem rá kérdőn.

-          Nem mondom, hogy nem jóképű, és nem tudnám magam elképzelni vele, de még fiatal vagyok az elkötelezettséghez – mondta pirulva.

-          Helyes meglátás – bólintottam rá.

-          Viszont, ha később, úgy tizenöt-tizenhat év múlva még mindig tetszik, akkor is ellenezni fogod? – nézett rám az ajkait rágcsálva.

-          Nos, hogyha ennyi idő múlva még mindig tetszik, akkor ígérem, hogy az áldásomat fogom rá adni. Viszont a választásod fontold meg jól, mert a vámpírok nem szokták váltogatni a társukat. Mi egy örökkévalóságra választunk – mondtam komolyan.

-          Én sem tervezek futó kalandokat – legyintett a szemeit forgatva.

-          Huh, ez a gesztus most nagyon apádra hajazott – kuncogtam fel.

-          A legyintés? – nézett rám lányom döbbenten. – Már ne is haragudj, de apa ennél kicsit férfiasabb – nézett rám gyanakodva.

-          Jaj, nem, én a szemforgatásra értettem – nevettem fel most már hangosan is.

-          Akkor jó – fújta ki a levegőt, majd ő is nevetni kezdett.

-          Csak nem rólam folyik a szó? – jelent meg szerelmem Gabriellel együtt.

-          Milyen volt a vadászat? – kérdeztem kíváncsian.

-          Hát, medvét nem találtunk – húzta el a száját szerelmem. – Viszont volt egy vaddisznó, még úgysem próbáltam eddig.

-          Na és milyen volt? – kérdeztem kíváncsian.

-          Egész jó, jobb, mint a szarvas, de rosszabb, mint a medve – gondolkodott el szerelmem.

-          Én maradtam a szarvasnál – állapította meg fiam.

-          Azt hiszem, hogy én is inkább a szarvast választottam volna – állapítottam meg.

-          Na jól van, szóval diszkrimináljátok a malackákat? – kérdeztem Emmett felháborodottan. – Habár, ha jobban belegondolok, akkor sebaj, legalább több marad nekem – állapította meg vigyorogva.

-          Na látod, nézd a dolgok pozitív oldalát, ez a jó hozzáállás, apa – lelkesedett Anne azonnal. Valamiért úgy éreztem, hogy ez egy finom célzás volt rám nézve. Ez a tény pedig nem igazán tetszett, de most inkább elengedtem a fülem mellett. Ez most egy szép, családi este.

-          Hé, nem töltjük együtt az estét? – mondtam ki hangosan is vágyamat.

-          Hozom a kártyát – lelkesedett fel azonnal Gabriel.

-          Hm… vetkőzős póker?

-          Öhm… apa, azt inkább kettesben, ha kérhetném – állapította meg Anne fintorogva.

-          Jah, hogy négyesben – tette szerelmem az ártatlant. – Az más, akkor menjen a játék, mondjuk, zsebpénzre?

-          Drágám, nekik Alice úgyis ad bármikor és bármennyit – kuncogtam fel.

-          Ez igaz – húzta el a száját Emmett. – Bezzeg nekem nem. Talán fel kéne használnom a gyerekeket egy kis segítségre – kezdett el butaságokon agyalni.

-          A válaszom határozott nem, Emmett, ne merészeld a gyerekeinket bevonni az Alice-szel közös kis magáncsatáitokba – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Na jó, talán megpróbálom türtőztetni magam – sóhajtott fel kissé csalódottan. – Na de még mindig nincs meg a tét.

-          Tét nélkül nem lehet játszani? – kérdeztem a szemeimet forgatva.

-          Lehetni lehetne, de úgy mi benne az izgalom – tárta szét Emmett a karjait.

-          Rendben, akkor mit legyen a tét? – kérdezte Anne kíváncsian. – Mondjuk, hogyha én nyerek, akkor holnap családi vásárlás lesz – mondta vigyorogva.

-          Ha én nyerek, akkor elmegyünk egy kirándulásra csak négyesben méghozzá a hegyekbe – vágta rá Gabriel.

-          Oké, ha én nyerek, akkor hazafelé négyesben megállunk még egy hetet Párizsban – gondolkodtam el én is.

-          Ha pedig én nyerek, akkor mindhárman mosolyogva tűritek a beszólásaimat, és a tréfáimat, méghozzá egy hónapon keresztül – mondta Emmett. Nem is ő lenne, hogyha nem valami ehhez hasonló ötlettel áll elő.

-          Rendben – forgattuk meg mindhárman a szemeinket. Ismertük már Emmettet, és nem is nagyon lepődtünk meg, hogy ezzel állt elő.

-          Helyes, akkor biztosan én fogok győzni – csapta össze a tenyerét.

-          Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam – vágtuk rá egyszerre.

-          Nahát, de nagy az egyetértés – szusszantott fel szerelmem kissé morcosan.

-          Még szép, nem hagyhatjuk, hogy nyerj, ilyen fogadási feltételek mellett – mondta fiam határozottan.

-          Miért nem? – húzta fel Emmett a szemöldökét.

-          Azért, mert mindannyian tudnánk, hogy ez esetben állandóan a tréfáidtól lenne hangos a ház, amíg le nem telik az idő, és be kell vallanunk, apa, hogy neked is és Gabrielnek is csapnivaló a humora – nevetett fel Anne gonoszkásan.

-          Na ezért, megkapod a magadét, kislányom – pattant fel szerelmem azonnal.

-          Anyu, védj meg, te is mondtad ezt, mikor kisebb voltam – sikkantott fel Anne miközben menekülni kezdett.

-          Micsoda? Még te is, asszony? – kérdezte Emmett tőlem döbbenten.

-          Hát… ami azt illeti, tényleg csapnivaló humorod tud lenni, olykor – mondtam az ajkamat rágcsálva.

-          Na jól van, Gabriel, te kapd el a húgodat, nekem anyáddal van elszámolnivalóm – adta ki Emmett az utasítást.

-          Na és miért állnék a te oldaladra? – kérdezte Gabriel nevetve.

-          Talán azért, mert a mi kiemelkedően remek humorunkat bírálják a lányok – vágta rá Emmett.

-          Hm… mondasz valamit – húzódott Gabriel szája gonosz vigyorra. Egyébként is imádta a húgát csiklandozni, mindegy, hogy mi volt az indíték, és ez most egy remek lehetőség volt a húga kínzására. – Megyek, és halálra kínzom a hugit – mondta nevetve, majd már el is tűnt.

-          Na és veled mi legyen? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.

-          Mondjuk, megadom magam? – emeltem fel a kezeimet.

-          Komolyan? – lépett hozzám közelebb Emmett.

-          Természetesen nem - kezdtem el én is futni a lányom után. – Kapj el, ha tudsz – néztem hátra egy pillanatra. Majd még gyorsabb kapcsoltam, hogy minél tovább húzódhasson a játék…