The Beauty and the Bear - 128. fejezet

128. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Az Esmével való főzés egyszerűen remek volt, mint mindig, de engem már nagyon nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon mire jut Carlisle a könyvtárban. Talán, hogyha nincs feljegyzés, akkor elengednek. Ha véletlenül pedig Anne terméketlen, amit persze nem szeretnék, akkor biztosan utunkra engednek.

-          Min gondolkozol, drágám? – szakított ki Esme a gondolataimból.

-          Csak ideges vagyok amiatt, amit Carlisle találhat – sóhajtottam fel.

-          Attól félsz, hogyha Anne termékeny, akkor nem fogják elengedni, igaz? – nézett rám kérdőn.

-          Igen, ez az, ami aggaszt – bólintottam rá.

-          Ne aggódj, Carlisle kreatív tud úgy fogalmazni, hogy egy picit összezavarja őket. Úgysem értenek az orvosláshoz, gondolom – mondta Esme nyugatóan.

-          Igen, csak Aro képessége aggaszt. Abból úgyis kiderül, hogy mit akart mondani Carlisle pontosan.

-          Azért Aro is megtéveszthető, ebben biztos vagyok – simított végig a karomon. Imádtam, amikor ilyen. Esme a mi mindig pozitív és kedves fogadott anyánk, akinek minden helyzetre van megoldása. Mit kívánhatna még az ember, illetve vámpír egy ilyen családon kívül?

-          Legyen igazad, Esme – mosolyogtam rá.

-          Nekem mindig igazam van – mondta határozottan.

-          Mi készül? Mennyei illatokat érzek – jelent meg hirtelen Gabriel. Na persze, ő mindig megjelenik, amikor már majdnem kész az étel, annyit eszik, mint az apja emberkorában. Vagy még annál is egy kicsit többet.

-          Lasagne készül – vágtuk rá.

-          Remek – villantak meg a szemei. – Viszont volt itt a konyhában túró is – állapította meg a levegőbe szippantva. – Talán túró torta is készült?

-          Talán vacsora után megtudod – nevettem fel. Még egy ilyen kis éhenkórász gyereket.

-          Helyes – foglalt helyet a már megterített asztalnál. – Hol van a hugi? A szobájában nem volt – nézett ránk kíváncsian.

-          Nem tudom, talán Edwardnál? Mostanában Edward táncolni tanítja őt – mondtam elgondolkodva. Egyébként is mindig szeretett Edward közelében lenni, amikor valami bántotta.

-          Jó ötlet – vágta rá fiam. – Mindjárt megyek és szólok neki is, hogy jöjjön enni – állt fel. Majd már el is indult Edward szobája felé.

-          Rosalie, kérdezhetek valamit? – nézett rám Esme bizonytalanul.

-          Természetesen – vágtam rá azonnal.

-          Miért ellenezted egy időben annyira Anne és Edward kapcsolatát, illetve kialakulóban levő kapcsolatát, most pedig miért lököd szinte a karjaiba? Nem egészen értelek – nézett rám komolyan.

-          Miért jön mindenki azzal, hogy elleneztem Edward és Anne kapcsolatát? – forgattam meg a szemeimet.

-          Drágám, hiszen így volt még nem is olyan régen – mondta fogadott anyám határozottan. Mire nem emlékszem még az életemből? Nem értem. Egy vámpír nem szokott csak úgy elfelejteni dolgokat. Ez mindenképpen különös. Talán meg kéne kérdeztem ezt a Luciant. Lehet, hogy ő tudja a válaszokat.

-          Sziasztok – lépett be Carlisle a konyhába.

-          Szia – viszonoztuk azonnal. Majd kérdőn néztem fogadott apámra.

-          Nem találtam semmilyen feljegyzést, de egy dologban biztosak lehetünk, hogy ameddig nem jelentkeznek nála női problémák, addig biztosan terméketlen, mint minden nő a világon. Véleményem szerint minden attól függ, hogy fog-e valaha vérezni – mondta határozottan.

-          Ezt a hármak is tudják? – kérdeztem kíváncsian.

-          Természetesen, Aro azonnal tudni szerette volna az eredményt. Gondolom nem ok nélkül – nézett rám kérdőn. – Most már elmondod, hogy mi folyik itt? Mert abban biztos vagyok, hogy ez nem Anne ötlete volt. Ő még túl kislányos ahhoz, hogy ilyesmi után érdeklődjön.

-          Csak kíváncsi voltam, hogy lesz-e esélye átélni az anyaság örömeit, de ez akkor majd az idő függvénye lesz – tértem ki a válasz elől.

-          Rendben, elfogadom ezt a választ, de úgy érzem, hogy van más is a háttérben, de ezt majd megbeszéljük, hogyha otthon leszünk újra.

-          Ha otthon leszünk? – vontam fel a szemöldököm.

-          Aro és a testvérei engedélyezték, hogy távozzunk – mondta mosolyogva.

-          Oh, te jó ég – vigyorodtam el.

-          Igen, vacsora után elkezdhetnek csomagolni a gyerekek is, mert reggel indulunk – mondta Carlisle határozottan. – Alice már mindent elintézett hazáig.

-          Ez nagyszerű – mondtam lelkesen. Végre vége van ennek az egésznek.

-          Mi a nagyszerű? – jelent meg lányom kíváncsian a testvére oldalán.

-          Hazautazunk – vágtam rá lelkesen.

-          Micsoda? – kerekedtek ki a szemei. – Nem, én még nem mehetek haza – rázta meg a fejét azonnal.

-          Dehogynem, és haza is jössz – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Találkozóm van Kathy-vel a jövő héten, és Demetri sem tért még vissza – vágta rá lányom.

-          Majd küldesz nekik levelet – mondtam határozottan.

-          Vagy maradunk még egy hetet, hogyha már eddig vendégül láttak minket, akkor nem hiszem, hogy most azonnali hatállyal távoznunk kell – vágott vissza Anne.

-          Menj a szobádba, írd meg a levelet a barátnődnek, és Demetrinek, azután pedig csomagolj – kiabáltam rá.

-          Azt mondtam, hogy még nem megyek el – kiabált vissza.

-          Mi folyik itt? – jelent meg Emmett, és a családunk többi tagja is az ajtóban.

-          Semmi – vágtam rá. – Anne, most azonnal elindulsz, és azt teszed, amit mondok, különben kénytelen leszek a magam módján elintézni a dolgot.

-          Na és mi a módszered? – nézett rám mérgesen. – Fogod magad és elrángatsz, mint a múltkor Edward elől Párizsba? Az a terved is remekül sikerült, mert azóta vagyunk itt, nem igaz?

-          Anne, ne emeld fel a hangod anyáddal szemben – mondta Emmett szigorúan.

-          Szerintem pedig mindenki higgadjon le – állapította meg Jasper. Majd éreztem, ahogy az egész testemet átjárja a nyugalom. – Mi van veletek? Olyan harag és gyűlölet cikázott át kettőtökön, hogy azt biztos nem magatoktól gerjesztettétek – mondta fivérem határozottan. – Carlisle, van a Volturinak hozzám hasonló embere? – fordult fogadott apánk felé.

-          Nem tudok róla – rázta meg a fejét fogadott apánk.

-          Vagy Aro eddig remekül titkolta, hogy egymás ellen is tud fordítani minket – állapította meg Edward. – Én nem láttam semmi erre utalót Aro gondolatai között – gondolkodott el. – Ki az a Lucian? – fordult hirtelen felém.

-          Basszus – csúszott ki a számon. Nem akartam rá gondolni, hiszen megígértem, hogy titokban tartom a létezését. Na most vagyok bajban. Gondoltam magamban, majd hirtelen mindenki bombázni kezdett a kérdéseivel, de néhány pillanattal később olyan volt, mintha mind lefagytak volna.

-          Rosalie, vigyáznod kell a gondolataidra – jelent meg Lucian hirtelen.

-          A gondolataimra, és magamra is, nem igaz? – néztem rá dühösen. – Te csináltad ezt, igaz? – mutattam körbe a családomon.

-          Természetesen, hiszen meg kell védenem a titkot – bólintott rá azonnal.

-          Na és mondd csak, te gerjesztetted a haragot is köztem és a lányom között, igazam van? – tettem fel a következő kérdésemet.

-          Miért tennék ilyet? Én a te oldaladon állok – mondta komolyan.

-          Nem is tudom – sóhajtottam fel. – Nem igazán bízom benned, mert mindig kétes helyzetekben bukkansz fel.

-          Hohó, találkoztál a kis Nadine-nal – forgatta meg a szemeit.

-          Tehát ismered – állapítottam meg.

-          Természetesen ismerem – vágta rá. – Mindig is szórakoztató volt a kicsike – kacsintott rám.

-          Na és mit hozol fel a mentségedre?

-          Mivel kapcsolatban? – lepődött meg.

-          Azzal kapcsolatban, hogy ellenem fordítottad a lányomat a kis trükkjeiddel – válaszoltam azonnal.

-          Mint már mondtam, nem én voltam – tárta szét a karjait.

-          Dehogynem, és mindig is ilyen maradsz – jelent meg egy férfi hirtelen mellettem. – Hagyd őt békén.

-          Nocsak, az ifjú Nathan. Nem hiányzik az igazi otthonod, áruló? – fonta keresztbe a karjait maga előtt Lucian.

-          Miért hiányozna? Az az „otthon”, amit te adtál nem éppen a szeretetről szól – állapította meg.

-          Nem minden csupaszív és szeretet? Azért férfi létedre ne legyél már ennyire nyálas, könyörgöm. Még az ételt is a szájába adod a kis Nadine-nak? Szegény nem látott még igazi férfit, mert te állandóan csak kényezteted.

-          Na és mi azzal a baj? – kérdezett vissza Nathan.

-          Az a baj, hogy így mindig nyeregben érzi magát. Ki hordja a nadrágot a kapcsolatotokban? – villantak meg a szemei gonoszan. Azt hiszem, hogy most láttam az igazi énjét. Nem ő az, aki segíteni akar nekem, ez egészen biztos. Sokkal inkább ő az, aki hátráltatja a jó megoldást. Ezek szerint, ha azt akarta, hogy elmenjünk és összevesszek a lányommal, akkor hallgatnom kell Anne-re és maradnunk kell még egy kis ideig.

-          Miért csinálod ezt velem? – néztem Lucian-re kérdőn.

-          Mert ilyen vagyok – rántotta meg a vállát mosolyogva. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Mert ilyen vagyok? – ismételtem utána hangosan.

Majd képek sokasága játszódott le a szemem előtt. Emmett és én a kádban, Nessie nevet a padlón, mert kiszörfözött a kádból, amikor Emmett beugrott… a rét… Nadine… Nathan… Lucifer… Edward és én, a kicsi Anne… Royce és a barátai, a sikátorban… Sally, Alex és Lionel, az édesanyám… azután apa… a medvék… Emmett átváltozott… a terhességem… Anne és Gabriel születése… az én átváltozásom...

-          Rosalie, jól vagy? – rázott fel Nathan az emlékeim sokaságából.

-          Mindenre emlékszem – mosolyogtam rá az egyik legjobb barátomra. Most már Nadine-ra is tökéletesen emlékszem.

-          Az nem jó hír – húzta el a száját Nathan. – Nadine – mondta egy kicsit hangosabban. Mire barátnőm azonnal megjelent.

-          Mi a fészkes fene történt? – nézett körbe a lefagyott családomon, majd a tekintete megállapodott rajtam. – Ugye nem hallgattál Lucian-re?

-          Dehogy, én csak bennetek bízom, hiszen ti vagytok a barátaim. Most már tudom – öleltem magamhoz szorosan.

-          Na végre, hogy hiszel nekem – ölelt vissza lelkesen.

-          Nem csak hiszek, hanem emlékszem is mindenre – mondtam boldogan.

-          Ajaj – kerekedtek ki Nadine szemei is.

-          Miért akkora baj, hogy emlékszem mindenre? – csattantam fel. Én örülök neki, hogy visszakaptam az emlékeimet, ők miért nem.

-          Azért mert a gondolataidat sosem tudod türtőztetni, mint a mellékelt ábra is mutatja – rázta meg a fejét mosolyogva. – Edward nem szerezhet tudomást semmiről, mert annak beláthatatlan következményei lesznek.

-          Akkor megint törlitek az emlékeimet? – kérdeztem szomorúan.

-          Igen, sajnos muszáj – bólintott rá Nadine.

-          Na és mi lesz, ha Lucifer megint meg akar környékezni?

-          Még egyszer nem hagyunk neki támadási pontot – vágta rá Nathan.

-          Na és mi lesz a konfliktussal Anne és köztem – tettem fel a következő kérdésemet.

-          A családod emlékeit töröljük, és újrakezditek a beszélgetést onnan, hogy Carlisle jön, és elmeséli, hogy Aro elenged titeket. Bízz meg a lányodban, és bennünk, ne akadályozd meg őt abban, hogy mindent átgondoljon, mielőtt elhagyjátok a várost.

-          Továbbra sem tetszik nekem ez az egész helyzet, de tény, hogy most már tudom, hogy miért nem akarom Anne-t és Edwardot együtt látni, mint egy párt.

-          Arra sem fogsz emlékezni, csakis a megérzéseidre hagyatkozhatsz majd – mondta barátnőm határozottan.

-          Remek – forgattam meg a szemeimet.

-          A gyermekeidért megéri, nem? – kérdezte lágyan.

-          Értük bármi megéri – vágtam rá azonnal.

-          Akkor ne aggódj, mert nem hagyjuk, hogy bármi baj történjen – mondta Nadine határozottan. Nathan pedig hevesen bólogatott hozzá.

-          Jól van, hogyha muszáj, akkor tegyétek, amit tennetek kell, de tényleg figyeljetek oda rá, hogy Anne ne hozzon elhamarkodott és buta döntéseket, főleg, amikor esetleg nem tudok mellette lenni – néztem rájuk könyörgőn.

-          Ne félj, vigyázni fogunk rá – simított végig Nadine a karomon.

-          Köszönöm – sóhajtottam fel hálásan. – Na, essünk túl rajta – húztam el a számat.

-          Ne félj, mire eltűnünk, addigra már semmire sem fogsz emlékezni, és így nem is fog fájni az emlékeid hiánya. Olyan lesz, mintha itt sem lettünk volna soha, és te pedig csakis ebben a világban éltél volna.

-          Rendben, csak essünk már túl rajta – mondtam szomorúan.

-          Oké, állj oda, ahol akkor áltál, amikor Lucifer megfagyasztott mindent és mindenkit körülötted – nézett rám komolyan. Én pedig teljesítettem a kérését.

-          Jól van, mehet – álltam meg a lányommal szemben.

-          Biztos, hogy ott álltál? – kért Nadine még egyszer megerősítést.

-          Igen, tökéletes ugyanott vagyok, ahol nemrég voltam a veszekedés alatt – vágtam rá ellentmondást nem tűrve.

-          Oké, bocsánat, csak ez fontos, nem szabad feltűnőnek lennünk – emelte fel a kezeit védekezően. – Sajnálom, hogy megint ezt kell tennem, de hamarosan újra találkozunk – suttogta barátnőm halkan. Majd úgy éreztem, mintha szédülnék, az emlékeim pedig egyszer csak elkezdtek kiszállni az emlékezetemből. Még néhány utolsó pillantást vetettem a szebbnél szebb pillanatokra. Aztán egy pillanatra elnyelt a jótékony sötétség, amit jelen pillanatban nem is igazán bántam…

The Beauty and the Bear - 127. fejezet

127. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Még mindig a levél alatti sokk hatása alatt voltam, amikor lányom hirtelen felpattant mellőlem, és járkálni kezdett a szobában körbe-körbe. Látszott rajta, hogy mennyire ideges, és mennyire megdöbbentették az olvasott információk, ahogy engem is. Nem tudtam, hogy mit kellene tennem most. Demetri szavai őszintének tűntek, de mi van, ha ez csak egy trükk, hogy teljesíteni tudja a küldetését? Ez esetben nagyon jól játssza ki a kártyáit, hogy a lányom, ha más miatt nem is, de bűntudatból hozzámenjen. Na, de várjunk csak, a lányom nem is biztos, hogy tud gyermeket szülni, hiszen még csak nem is menstruált még soha, bár még nagyon fiatal hozzá, de az sem biztos, hogy valaha képes lesz rá, és ez esetben Aro nem számíthat újabb különleges jövevényekre.

-          Anya figyelsz te rám egyáltalán? – kérdezte lányom kissé idegesen.

-          Bocsánat, kicsim, csak elgondolkodtam – kértem elnézést.

-          Igen, ahogy én is – vágta rá. – Szóval, szerinted ez őszinte vallomás volt, vagy csapda? – szegezte nekem a kérdést.

-          Nem tudom, édesem, de ki fogjuk deríteni, ez egészen biztos – mondtam határozottan.

-          Mégis hogyan akarod kideríteni? Nem fogom hagyni, hogy Demetri esetleg miattam haljon meg – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Ilyesmi még csak eszembe sem jutott, Anne, de van valami, ami az eszembe jutott és talán megpróbálhatnánk – fűztem még hozzá.

-          Na és mi lenne az? – kérdezte kíváncsian.

-          Elmegyek Aróhoz, és felteszek neki néhány kérdést – villantak meg a szemeim. – Nekik van a világ legnagyobb könyvtáruk, ha ők nem tudnak valamit, akkor az gyanús.

-          Te is gyanús leszel, és mit teszel, ha Aro bele akar nézni a fejedbe? – kérdezte lányom bizonytalanul.

-          Jogos, a fenébe – dobbantottam a lábammal. Pedig az ötlet nem volt rossz. Mert így kiderülhetne az igazság. Főleg, ha Edward is hallgatózik valahol a közelben.

-          Mi lenne, hogyha nagyapát kérnénk meg rá? Orvosi jellegű kérdéseket keresnél?

-          Hát ez egyszerűen remek ötlet, édesem – csillantak fel a szemeim. Carlisle-ra nem lenne miért gyanakodniuk, hiszen ő tisztán orvosi alapon is kíváncsi lehet ilyen dolgokra. – Zseniális vagy – nyomtam puszit az arcára.

-          Igyekszem – rántotta meg a vállát.

-          Ha nem haragszol, akkor én most egy kicsit magadra hagynálak, el kell intéznem valamit – indultam meg Carlisle és Esme szobája felé. Amikor pedig odaértem, egy kicsit vártam, amíg lehiggadok, majd kopogtattam és azonnal benyitottam.

-          Rosalie, valami baj van, kedvesem? – kérdezte Esme rögtön aggódva.

-          Felmerült bennem egy érdekes kérdés, és szeretném Carlisle segítségét kérni az ügyben – válaszoltam rögtön.

-          Ez esetben gyere beljebb, Rose – ült le a fotelbe Carlisle érdeklődve. – Miben lehetek a segítségedre?

-          Anne mostanában kérdezgeti, hogy neki is lehet-e majd gyermeke, ahogy nekem és Emmettnek sikerült, és az érdekelne, hogy mivel ez itt a világ legnagyobb könyvtára, esetleg nem tudnál utána nézni, hogy volt-e már a világon hasonló eset? – mondtam el egy szuszra a kérdést.

-          Hm… érdekes felvetés – gondolkodott el azonnal a problémám. – Valóban nyilvánvaló kérdés ez Anne esetében, és utána is fogunk nézni. Abban biztos vagyok, hogy Gabriel képes gyermeket nemzeni, hiszen Emmett is az volt, de Anne más eset. Ugyan változik a teste, mint az embereké, bár látszólag már megállt a növekedésben, vagy lassított rajta, de, hogy képes-e életet fogadni a méhébe, az egy nagyon jó kérdés. Mindjárt kérek is engedélyt a vendéglátóinktól, hogy átnézhessen a könyvtárat tények után kutatva.

-          Köszönöm – néztem rá hálásan.

-          Igazán nincs mit, kedvesem. Már nekem is eszembe juthatott volna a dolog – állapította meg komolyan. Majd felpattant és már sietett is a nagyterem felé.

-          Mi a gond, Esme? – néztem rá kérdőn az ijedt tekintetét látva.

-          Ugye semmiféle butaságot nem forgat az unokám a fejében? – kérdezte idegesen.

-          Mire gondolsz? – néztem rá döbbenten.

-          Terhesség felöl érdeklődig ilyen fiatalon? – harapott az ajkába. – Ugye nem akar még Demetrivel, vagy Edwarddal? Bár Edward nem is lenne még hajlandó, de…

-          Nem, anya, ne aggódj. Nem készül semmiféle butaságra, csak felvetődött benne a gondolat, ennyi az egész. Végül is, ő is nő, és ahogy minden lány egy napon ő is szeretne majd családod.

-          Igen, ez igaz – biccentett fogadott anyám.

-          Úgy érzem, hogy nem sikerült téged maradéktalanul megnyugtatnom – állapítottam meg.

-          Egy nagymama aggódhat az unokájáért, nem igaz? – mosolyodott el egy kicsit.

-          Dehogynem, a nagymamának ez egy nagyon fontos feladata – bólintottam rá azonnal.

-          Akkor jó, örülök, hogy nem zavar téged – mondta vidáman.

-          Miért zavarna? Én csak örülök, hogy mind itt vagytok neki, hogy mind itt vagytok nekünk – mondtam hálásan.

-          Ez csak természetes, kincsem – ölelt magához gyengéden. – Éppen vacsorát készítek az unokáimnak, vagyis ez a tervem. Van kedved esetleg velem tartani?

-          Természetesen – vágtam rá azonnal. Mindig is élveztem az Esmével közös perceinket a konyhában.

-          Helyes, akkor menjünk is – karolt belém lelkesen, majd elsétáltunk a konyha irányába…

(Nadine szemszöge)

Elégedetlenül néztem az eseményeket, amik kezdenek kialakulni. Lucifer sajnos nagyon is jól forgatja a lapjait, talán átlagon felülinek mondható az, amit csinál. Rose bizonytalan, Anne egyre jobban húz Demetri, és a maradás felé. Kathy és Gabriel valaki miatt folyamatos veszélyben van. Én pedig lassan érzelmi roncs vagyok, pedig engem aztán nehéz felhúzni.

-          Mi a gond, Nadine? – jelent meg hirtelen mentorom.

-          Nem tudom, hogy hogyan cselekedjem azt, ami helyes – sóhajtottam fel.

-          Én a legősibb módszerre szavaznék, amit mindig is preferáltam, amióta csak létezem.

-          Na és mi lenne az? – kérdeztem kíváncsian.

-          Egyszerű, hallgass a szívedre. Ha van dolog, ami soha nem fog becsapni téged, akkor az a szíved – mondta határozottan.

-          Itt most észérvek kellenek, hogy meggyőzzem Rosalie-t arról, hogy én vagyok a barátja, anélkül, hogy lebuknék – fakadtam ki.

-          Nem, nem észérvek kellenek, hanem az, hogy az legyél neki, aki mindig voltál, a barátnője. A dolgok nem olyan bonyolultak, mint amilyennek te olyan gyakran hiszed – fűzte még hozzá.

-          Viszont nem is egyszerű – állapítottam meg.

-          Ha egyszerű lenne, akkor nem téged választottunk volna a feladat elvégzésére – mondta teljes komolysággal.

-          Ez igazán hízelgő, mégsem tudom, hogyan tudnám megoldani a kialakult helyzetet mindenki számára kedvező módon – sóhajtottam fel.

-          Talán hallgatnod kéne valakire, aki szintén kedveli a védenceidet, de tárgyilagosabban gondolkodik jelen helyzetben, mint te – javasolta.

-          Uram, már megint rébuszokban beszél – forgattam meg a szemeimet.

-          Nos, ez az én esetemben igen gyakori – tárta szét a karjait. – Tudod, nem befolyásolhatlak, csak vezethetlek a helyes irányba. Emlékszel?

-          Igen, tudom, hogy nem befolyásolhatjuk egymást, de ha egyszer számomra mindig bonyolultak a rébuszok, amiket feladnak nekem.

-          Mert te nagyon egyenes ember voltál mindig is, ami a szíveden, ami a szádon. Ezt igazán értékeli itt mindenki. Az őszinteség nagyon szép, és fontos tulajdonság – mondta kedvesem. – Mindenesetre gondolkozz el rajta, hogy mi az értelme annak, amit mondtam – mondta komolyan, majd eltűnt.

-          Hallgatnom kéne valakire, aki szintén kedveli a védenceimet, de tárgyilagosabban gondolkodik, mint én – ismételtem meg a mondandóját. – Ez a valaki csakis Nathan lehet. Azt hiszem, hogy este gyorsan ki is kérdezem róla, hogy mi a véleménye. Most viszont megnézem, hogy mi a helyzet Kathy és Gabriel háza táján, azután pedig visszamegyek Rose-hoz, mielőtt még Lucifer megint kitalál valami tervet arra, hogy megtévessze Rosalie-t.

-          Szia – nézett rám Nathan azonnal, amikor megjelentem mellette.

-          Szia – viszonoztam a mosolyát. – Mi a helyzet?

-          Minden rendben van. Kathy nagyon elégedett a mai teljesítményével, és igazán jól érezte magát Anne-nel. Éppen ezt ecseteli már egy ideje Gabrielnek, aki mosolyogva hallgatja a beszámolót. Aranyosak.

-          Aranyosak bizony, csak makacsak – forgattam meg a szemeimet.

-          Csak Kathy-nek vannak fenntartásai, de megérthetnéd őt – mondta Nathan határozottan. – Ha belegondolsz, akkor ő is oly régi lélek, mint te. Mondjuk azzal a különbséggel, hogy te nem maradtál meg azon a szinten, hogy nem adod az ártatlanságod az esküvőig, míg Kathy határozottan tartja magát – állapította meg.

-          Te most komolyan…

-          Nem, ne értsd félre, el akarlak venni természetesen, és annak is örülök, hogy bíztál bennem, de Kathy más tészta, mint te. Egyáltalán nem vagytok egy természet.

-          Nem hiszed komolyan, hogy Kathy és Gabriel nem szeretkezett, amikor Gabriel lent volt a földön – fejeztem be a mondatomat, bár jól esett a vallomás.

-          Nem hiszem, hanem tudom – vágta rá.

-          Mégis honnan? – néztem rá kíváncsian.

-          Onnan, hogy Kathy fülig pirul már attól is, hogyha Gabriel hozzáér – válaszolta egyértelműen.

-          Ez még nem bizonyíték – forgattam meg a szemeimet.

-          Szerintem pedig nagyon is az, ugyanis te is mindig zavarba jöttél az ilyen gesztusoktól, úgyhogy fogadd el a tényeket, és hagyd, hogy megoldják ezt a saját gondolataik és érzéseik alapján.

-          Jól van, feladom, hallgatok rád, de azért drukkolok nekik – sóhajtottam fel. Hogyha Kathy nem akarja, akkor úgysem tudom meggyőzni őt. Bár nagyon remélem, hogy Gabriel azért sikerrel jár, mert szerintem egész jó úton halad. Vagy talán mégis rásegíthetnék egy kicsit? Ha Gabriel veszélyben érzi Kathy-t, akkor kénytelenek lennének egy szobában aludni, és Kathy sosem hagyná, hogy Gabriel kényelmetlenül legyen, ezért egy ágyba kényszerülnének. Oh, ez egy nagyon-nagyon jó terv.  Már csak Nathan-től kell egy kicsit megszabadulnom. – Drágám, ma figyelem én Kathy-t és Gabrielt, te el tudnál menni Rose-hoz? – kérdeztem ártatlanul.

-          Természetesen – vágta rá egyből. – Már megyek is.

-          Jól van, reggel találkozunk – bólintottam rá. – Hogyha kell segítség, akkor pedig nyugodtan vigyél magaddal még néhány angyalt, hogy biztosan ne tudja Lucifer újra megkörnyékezni Rosalie-t.

-          Rendben van, úgy lesz – vágta rá azonnal.

Majd el is tűnt. Én pedig árkus szemekkel figyeltem Kathy-t, hogyha veszélybe kerülne, akkor azonnal mellette lehessek, és szólhassak Gabrielnek is. Talán még nincs minden veszve semmilyen szinten sem. Az este nyugodt hangvételben telt el Kathy és Gabriel között, miután megvacsoráztak leültek sakkozni egyet, és közben beszélgettek. Nagyon kedvesek és aranyosak voltak, de mindkettőjük arcán láttam a vívódást, hogy vágynak a másikra, még akkor is, hogyha nem vallják be. Pontosabban csak Kathy akarja megtagadni az érzelmeit, Gabriel nyíltan vállalja, hogy mi jár a fejében valójában. Volt egy olyan érzésem, hogy az előtte ülő nőért bármit megtenne, hogyha újra megkaphatná a szerelmét. Értékeltem, hogy ennyire nyílt, és mégis ennyire szolid marad egyszerre. Nem szerette volna Kathy-t kellemetlen helyzetbe hozni, de mégis szerette volna érzékeltetni vele, hogy itt van mellette, és kész újra a kedvese lenni. Még soha életemben nem láttam ilyen romantikus lelket. Na jó, talán egyet, vagy kettőt létezésem során, de ez akkor is annyira gyönyörű. A játszma után Kathy elment fürdeni, Gabriel pedig nagyot sóhajtva rogyott le a kanapéra. Én pedig úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom támogatni őt, úgyhogy lementem hozzá.

-          Nadine, mi járatban? – kérdezte meglepetten.

-          Gondoltam hátha szeretnél beszélgetni – mosolyogtam rá kedvesen.

-          Köszönöm, de minden rendben van. Kathy mindig is ilyen volt, és pontosan ez az egyik dolog, amit imádok benne.

-          A makacsság? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem, a határozottság, és a végtelen tisztaság, ami benne lakozik – vágta rá Gabriel.

-          Nos, ezek is fő erényei, azt nem lehet vitatni - egyeztem bele azonnal.

-          Ne aggódj, miattunk, legutóbb is beletelt néhány napba, amíg hajlandó volt elfogadni a közeledésemet, pedig akkor is nyilvánvaló volt, hogy nagyon is tetszem neki – mondta büszkén. – Pontosan ettől ilyen izgalmas ez az egész. Kíváncsi vagyok, hogy ennyi idő elteltével is képes vagyok-e rá olyan hatással lenni, mint amilyennel akkor voltam – mondta elszántan. – Remélem, hogy van még esélyem.

-          Ebben én egy pillanatig sem kételkednék a helyedben – vágtam rá határozottan.

-          Nos, legyen igazad – vigyorodott el. Hm… még nem is láttam Gabrielt vigyorogni, de ami azt illeti, határozottan jól áll neki a dolog.

-          Biztosan igazam lesz, Kathy sem tartja magát örökké – villantottam meg a szemeimet.

-          Hé, csak semmi befolyásolási kísérlet – vágta rá Gabriel rosszallóan.

-          Nem, ilyesmiben egyáltalán nem is gondolkodnék – intettem le. Legfeljebb csak egy kicsit segédkezem, hogy egy szobában aludjanak. A többi pedig majd megy magától, abban biztosan nem lesz hiba.

-          Helyes – biccentett. – Most viszont, kérlek menj, és figyelj minket fentről, mert úgy hallom, hogy Kathy elzárta a csapot. Vagy esetleg szeretnél tőle is valamit?

-          Nem, vele majd holnap úgyis beszélek. Tisztáznunk kell a további lépéseket – mondtam komolyan.

-          Ez esetben, jó éjszakát, Nadine – mondta kedvesen.

-          Jó éjt, Gabriel – viszonoztam a gesztust, majd visszamentem a saját kis lakosztályomba…