The Beauty and the Bear - 101. fejezet

101. fejezet

(Nadine szemszöge)

Meglehetősen bosszantónak találtam, amikor a hármak kijelentették, hogy nem avatkozhatok közbe, és a legkevésbé sem juthat eszembe, hogy elmenjek Rosalie-hoz, és még annál is jobban kerüljem el a témát, hogy elmondom neki, hogy mi folyik itt. Nem hiszem el, hogy már megint kezdődik a szűk látókörűség. Már éppen kezdtek kilábalni ebből a mindig, mindennek menni kell a maga útján dologból, erre most csömörből vödörbe kerültem. Ráadásul pont Rose-t nem hagyják, hogy kisegítsem. Nem lehet, hogy Lucifer tönkretegye azt a világot, amit megérdemel. Azt semmiképpen nem fogom hagyni. Akár még arra is hajlandó vagyok, hogy a hátuk mögött tegyek dolgokat, de soha nem fogják tönkretenni ezt a lehetőséget. Ez egy tökéletes valóság. Azt hiszem, hogy az lesz a legjobb, hogyha konzultálok Kathy-vel, hogy mit tehetnénk.

-          Nadine – jelent meg Nathan idegesen.

-          Igen? – néztem rá azonnal. – Valami baj van?

-          Lucifer Edward után legyeskedik, és nem tudom, hogy miért, mert amint megjelenek, ő azonnal eltűnik – mondta Nathan idegesen.

-          Majd én kihallgatom. Én el tudok rejtőzni előle – mondtam határozottan. – Te addig maradj itt. Hogyha valami rosszban sántinkál, ami egészen biztos, akkor azonnal jelentjük Ezekielnek, hátha akkor hajlandóak lesznek engedélyezni, hogy segítsünk.

-          Rendben, akkor én itt várok – egyezett bele azonnal. Én pedig azonnal láthatatlanná váltam, és már mentem is a Cullen házhoz. Edward éppen a szobájában volt, és olvasott egy könyvet. Lucifer pedig háta mögött állt, és suttogott neki. Pontosan olyan dolgokat, amilyeneket nem kellene.

-          Ugyan már, Edward – suttogta Lucifer a fülébe. – Gondolkozz. Anne jószívű, gyönyörű, fiatal, és egy karnyújtásnyira van tőled. A szépsége határtalan lesz egy örökkévalóságon át. Nincs olyan gondotok, hogy a titkok elválasszanak, hiszen mindkettőtöknek közösek a titkai. Nézz csak rá, üde, fiatal arc, selymes, hosszú haj, vérvörös ajkak, hófehér, márvány bőr, kívánatos keblek, lapos, feszes has. Kerek, nőies idomok. Elég, ha csak rá gondolsz, és máris érzed magadnak az adrenalint, és az extázis kerülget. Csak képzeld el, ahogy ez az ártatlan, törékeny lány alattad remek a kéjtől. Te is tudod, hogy erre vágysz. Ki ne vágyna egy ilyen lányra. Tedd a magadévá, legyenek gyermekeitek. Miért is ne akarnál családot alapítani, ha megteheted? Miért is ne lennél szenvedélyes szeretője, nem, szenvedélyes, és óvó férje egy tökéletes nőnek? – mondta csábító hangon. Edward pedig hirtelen megmerevedett, és felpattant. Még a könyvet is elhajította, és elindult az ajtó felé.

-          Várj – álltam elé. Mire leblokkolt. – Te nem akarod ezt. Anne még csak egy kislány. Ártatlan kislány. Ott voltál, amikor megszületett, hogyan is lehetnél képes arra, hogy ilyen hirtelen rávesd magad? Gondolkodj ésszerűen, ha összeilletek, akkor is szüksége van még időre. Hiszen még csupán egy kislány. Még alig élt, most csak megijedt, és te megmentetted, azért hiszi azt, hogy szerelmes beléd. Ez nem szerelem, hiszen olyan fiatal még. Még csak nem is csókolozott. Sőt, még idegen férfi közelében sem nagyon volt. Tényleg ezt akarod tenni? Tudod, hogy ez őrültség – mondtam neki gyengéden. Biztos vagyok benne, hogy megfogja hozni a helyes döntést. Ő nem ítél elhamarkodottan. A következő pillanatban pedig legnagyobb elégedettségemre visszaült a kanapéjára, és tovább olvasta a könyvét. Lucifer pedig idegesen szusszantott fel.

-          Az idegesítő, makacs mindenedet – dühödött fel Lucifer. – Egyszer úgyis beadod a derekadat, és akkor megtörténik, aminek meg kell történnie – mondta határozottan. Majd egy szempillantás alatt köddé vált.

-          Tarts ki, Edward, csak tarts ki, kérlek. Ne hallgass rá, tudod, hogy mi a helyes döntés – suttogtam a fülébe. Azután pedig visszamentem a szobánkba, hogy beszámoljak Nathannek a történtekről.

-          Mi történt? – pattant fel Nathan azonnal az ágyról.

-          Minden rendben. Lucifer megpróbálkozik a szokásos trükkjeivel. Mint például a gondolat elültetése, de Edwardban erős az ellenállás. Néhány perc alatt lenyugtattam Lucifer hosszadalmas, és roppant idegesítő monológja után – mondtam mosolyogva.

-          Na és, ha megint próbálkozik? Nem figyelhetjük minden egyes lépését – mondta határozottan.

-          Majd több angyal segítségét kérjük, és megpróbálunk tenni az ellen, hogy elérje, amit akar – vágtam rá komolyan.

-          Nadine, a tanács téged hivat – jelent meg Kathy hirtelen. – Attól tartok, hogy lebuktál – fűzte hozzá halkan.

-          Ajaj – haraptam az ajkamba. Lehet, hogy most bajban vagyok. Vagyis nagyjából biztos, hogy nagyon csúnyán megkapom a magamét. – Máris megyek, ti addig maradjatok itt, kérlek – sóhajtottam fel. Majd már mentem is a tancsáterembe. – Hívattak , uraim – hajoltam meg előttük.

-          Mit mondtunk neked, Nadine? – nézett rám kérdőn Malakiás.

-          Hogy ne avatkozzak közbe, amíg Lucifer nem sérti a szabad akaratot – válaszoltam halkan.

-          Na és te mit csináltál? – kérdezte azonnal.

-          Ellenjavaslatot tettem Edwardnak – haraptam az ajkamba. – Nem befolyásoltam őt, ahogy Lucifer, csak segítettem neki, hogy helyesen döntsön. Edward magától ült vissza a könyve mellé, én nem befolyásoltam, csak felnyitottam a szemét.

-          Lucifer is ezt hiszi magáról, de valamilyen szinten mégis befolyásolja a lelkeket – mondta Gabriel határozottan. – Nincs ellenemre a tevékenységed, Nadine, de gondold át, hogy mikor, mit fogsz cselekedni. Hogyha hibázol, akkor el kell vennünk tőled az ügyet.

-          Ezt hogy értitek? – nyeltem egy nagyot.

-          Úgy, hogyha hibázol, és úgy határozunk, akkor át kell adnod Rosalie ügyét teljes egészében Kathy-nek.

-          Na álljon meg a menet – csattantam fel. – Először nem is akartátok hagyni, hogy elvigyem Rose-t az utazásra, és milyen jól sikerült. Most pedig elveszitek tőlem az ügyet, hogyha hibázom? Nem, mintha sűrűn tennék olyat, de enyhe túlzásnak érzem, hogy ennyivel leírtok engem.

-          Nem írunk le téged, de tény és való, hogy maximálisan érintett vagy, mert nem úgy tekintesz Rosalie-ra, mint egyszerű védencre. Most befolyásolható vagy emiatt, és ezt a helyzetet csak tiszta fejjel lehet megnyerni, úgyhogy akár most azonnal leválthatnánk, de úgy gondoltuk, hogy megérdemelsz egy esélyt. Tehát gyakorlatilag már ezért is hálás lehetsz – mondta Malakiás határozottan.

-          Hálás vagyok, csak nem értem, hogy miért hátráltatna az, hogy kedvelem Rose-t, hiszen ez szerintem pont előnyömre válik.

-          Sajnos nem, mert az érzelmeid miatt az ítélőképességet nem teljesen megbízható most. Sőt, egyáltalán nem megbízható – vágta rá Gabriel. – Higgy nekem, én már csak tudom, hogy milyen az, amikor az érzelmeink vezényelnek. Akármennyire is csodálatos, és magától értetődő dolog, akkor sem tehetjük meg, mert akkor sebezhetővé válunk – magyarázta kedvesen. – Nem vesszük el tőled az ügyet csak akkor, hogyha muszáj, de figyelni fogunk, és ha mégis úgy határozunk, akkor meg kell tenned, hogy átengeded az ügyet – nézett rám komolyan.

-          Rendben van – sóhajtottam fel megadóan. Nagyon mást úgysem tehetek, ezt a dolgot most komolyan elhatározta a tanács, így nincs mit tenni. Elfogadom, vagy sem, ők már döntöttek, és ez ellen semmit nem tehetek.

-          Most elmehetsz, Nadine, de kérlek, jelents nekünk minden nap – mondta Ezekiel kedvesen mosolyogva.

-          Természetesen – hajoltam meg. Majd egy szempillantás alatt a szobámban termettem, ahol Nathan már türelmetlenül várt, Kathy-vel együtt.

-          Na, mit mondtak? – termett előttem azonnal kedvesem.

-          Egyelőre megtarthatom az ügyet, és akadályozhatom Lucifer tevékenységét, de nem szólhatok semmit Rose-nak, és a legkevésbé sem bukhatok le senki előtt – magyaráztam a helyzetet. – Azt hiszem, hogy segítségre lesz szükségem – haraptam az ajkamba. – Semmiképpen sem szeretném elrontani Rose csodálatos mostani életét, így Kathy, neked vállalnod kellene egy kis megfigyelést, hogyha időd engedi a nővéred mellett.

-          Természetesen meg tudjuk oldani – bólintott rá Kathy azonnal.

-          Köszönöm – szorítottam meg a kezét hálásan.

-          Nathan, te pedig folyamatos felügyelet mellett tartod Rosalie-t, hogy nehogy baja essen bármi miatt is.

-          Rendben – egyezett bele azonnal.

-          Remek, én pedig fokozottan fogom figyelni Anne-t, és Edwardot, mert most ők ketten azok, akik leginkább ki vannak téve Lucifer trükkjeinek. Megyek is és figyelem őket tovább – nyomtam gyors csókot szerelmem ajkaira.

Majd egy szempillantás alatt eltűntem, hogy felbukkanjak Anne szobájában. Természetesen észrevétlenül. Anne éppen az ágyán ült, és zenét hallgatott. Látszólag semmi jele nem volt annak, hogy Lucifer most itt lenne, de azért a biztonság kedvéért még várok. Sosem lehet tudni, hogy mikor jelenik meg. Egyébként is állandóan figyel mindent, és mindenkit. Csak tudnám, hogy hogyan csinálja. Egyszerűen felfoghatatlan.

-          Anne? – kopogott be Rose az ajtón.

-          Gyere be, anya – válaszolta azonnal.

-          Jól vagy, kicsim? Nem fáj a kezed már? – kérdezte Rose gyengéden.

-          Már nyoma sincs – vágta rá Anne zavartan. – Nem is kellett volna látnod, nem volt semmi komoly. Csak részeg volt az a fiú. Meg tudtam volna védeni magam, de nem mertem megütni, mert tudod, hogy néha nem érzem a saját erőmet, amikor megijedek. Már éppen tenni akartam valamit, amikor megjelent Edward, és megmentett. Nagyon vigyázott rám, kedves volt, és hazahozott. Bár te is pontosan tudod, hogy milyen. Mindig olyan kedves és udvarias.

-          Édesem, tudom, hogy Edward megvédett téged, de nem hiszem, hogy az, amit most érzel iránta, az valós lehet. Te még nagyon fiatal vagy, kincsem, és az érzéseid játszanak veled. Gondold át ezt a dolgot higgadtan.

-          Miért akarsz ennyire lebeszélni engem Edwardról? Miért hiszed azt, hogy nem illünk össze. Idősebb? Igen, de ez szerintem inkább csak előnyére válik. Ráadásul nem kell titkolóznunk egymás előtt. Neki bármikor elmondhatok mindent, és szerintem igenis összeillünk. Csak te és ő még nem látjátok át a helyzetet, de eljön még az ideje, amikor rájöttök, hogy igazam van – mondtam határozottan.

-          Anne, nem szeretnék veled veszekedni, inkább csak annyit kérek, hogy gondold át alaposan a dolgot, mielőtt még végleges döntést hoznál bármivel kapcsolatban is – kérlelte Rose a lányát. – Nem akarlak befolyásolni, csak féltelek téged, hiszen még alig éltél. Még kellene tapasztalatokat gyűjtened. Természetesen el kell követned a saját hibáidat, de nem szeretném, hogyha ennek súlyos következményei lennének.

-          Ne haragudj, anya, tudom, hogy csak szeretsz, és féltesz engem, de néha egy kicsit túlzásba viszed a dolgot. Viszont neked is el kell fogadnod, hogy kezdek érdeklődni a másik nem iránt, és nem tudok tenni ellene semmit. Hidd el, próbáltam figyelmen kívül hagyni a dolgot, de érdekelnek a férfiak. Kíváncsian figyelni őket. A beszélgetéseiket, a lányokról alkotott képüket. A pasis történeteiket – ábrándozott Anne.

-          Drágám, tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap. Bár én azt hittem, hogy ennél azért egy kicsit több időm lesz mielőtt megtörténik – sóhajtott fel Rose. – Tudod, még csak tíz éves sem vagy, nemhogy tíz, még csak most múltatok el öt évesek az csudába is. Te még gyerek vagy.

-          A korom, és az értelmi képességem között nem nagyon van összefüggés, mint tudod – mondta Anne kissé felháborodva.

-          Édesem, az egy dolog, hogy már mindent értesz, de az, hogy érted a dolgok menetét, és már kialakult benned az érdeklődés is, még nem jelenti azt, hogy elég érett is vagy hozzá – mondta Rose gyengéden.

-          Van egy olyan érzésem, hogyha most Gabriel beállítana egy lánnyal, akkor tárt karokkal fogadnátok – dühödött fel Anne.

-          Anne, ez talán már túlzás – vágta rá Rose kicsit hangosabban.

-          Miért? – makacsolta meg magát.

-          Mert te egy ifjú hölgy vagy – vágta rá Rosalie határozottan.

-          Hölgy, mégis kislányként kezel mindenki – forgatta meg a szemeit.

-          Na jól van, nem szívesen teszem, de ezt most muszáj. Csomagolj, mert elutazunk – állt fel Rose határozottan.

-          Hova utazunk? – hökkent meg Anne.

-          Elmegyünk világot látni egy kicsit, hogy legyen időd átgondolni a dolgokat helyesen, és megfontoltan – mondta Rosalie ellentmondást nem tűrve.

-          Vagyis el akarsz távolítani egy időre Edward közeléből – csapta le a könyvet az ágyra.

-          Még egyszer mondom, Anne, csomagolj. Egy bőrönd elég lesz. Tegyél be fürdőruhát is – mondta Rose ellentmondást nem tűrve. Majd kivonult a szobából. – Egy óra múlva indulunk – kiáltott még vissza. Majd az ajtó újra kinyílt.

-          Anne – lépett be az ajtón Gabriel.

-          Gondolom, te nem jössz – mordult a testvérére Anne azonnal.

-          Sajnos nem, pedig tuti kis kirándulásra mentek – húzta el a száját. – Ha anya engem hívott volna, akkor én boldogan vele tartottam volna.

-          Te férfi vagy, azt teszel, amit akarsz – forgatta meg a szemeit.

-          Talán én még nem akarok felnőni, Anne, és még neked sem kéne – vágta rá Gabriel. – Egyébként még érezhetően kislány vagy, csak azt hiszed, hogy érett vagy már – fűzte még hozzá.

-          Ezt miből gondolod? – hökkent meg Anne.

-          Mert csak egy kislány gondolja, hogy helyes, ha megpróbálja eltitkolni a gondjait, egy nő azonnal hozzám jött volna, vagy apához, hogyha sérelem éri – mondta határozottan Gabriel.

-          Ezt most te sem mondod komolyan. Egyébként pedig nem hiszem el, hogy anya képes volt elmondani mindenkinek, hogy mi történt – fújtatott Anne.

-          Nem anya mondta el, hanem te magad. Éjszaka sikoltoztál álmodban. Mind itt voltunk melletted. Anya mozdult először. Befeküdt melléd az ágyba, és gyengéden magához ölelt. Azonnal megnyugodtál. Utána döntött úgy, hogy jót tenne neked a környezetváltozás. Ezért akar elvinni, nem pedig azért, hogy távol tartson Edward bácsitól – hangsúlyozta ki a „bácsi” szót. – Lehetnél hozzá egy kicsit kedvesebb, ugyanis ő imád téged – mondta határozottan.

-          Én is szeretem őt – szégyellte el magát Anne.

-          Akkor talán mutasd is ki neki, hogy mennyire szereted, mert az előző kis jelenet enyhén szólva is túlzás volt – mondta Gabriel határozottan.

-          Hol van most? – kérdezte az ajkába harapva.

-          Apával a szobájukban – válaszolta fivére készségesen. – Eléggé kikészült, úgyhogy adj nekik néhány percet – fűzte még hozzá.

-          Rossz ember vagyok, igaz? – sóhajtott fel Anne.

-          Azt azért nem mondanám – rázta meg a fejét Gabriel mosolyogva. – Inkább csak hisztis, ahogy a kamaszodó lányok mindegyike az – rántotta meg a vállát. – Na gyere ide, te lökött nőszemély – ölelte magához Gabriel kedvesen. Ettől pedig Anne is feloldódott. Istenem, milyen gyönyörű férfi lett a kisfiúnkból. Egyszerűen káprázatosan néz ki. Remélem, hogy neki is gyönyörű élete lesz. Már alig várom, hogy megtalálja élete szerelmét és családot alapíthasson. Az lesz létezésem legboldogabb pillanata, amikor kimondja majd azt a bizonyos „igent” a hitvesi csók előtt…

The Beauty and the Bear - 100. fejezet

100. fejezet

(Rosalie szemszöge)

A bál egyszerűen fantasztikus volt. Már csak azt nem értettem, hogy miért ment ilyen korán haza Anne Edwarddal együtt. Ez meglehetősen különös volt, hiszen Anne szeretett volna nagyon eljönni a bálba, és ő az, aki először távozik. Pedig mindig is imádott táncolni. Vagy talán csak fáradt volt. Végül is, még alig érkeztünk meg az új lakhelyünkre, és egész nap úton voltunk. Sőt tegnap éjszaka is.

-          Itt vagy, kicsim? – kérdezte Emmett kiszakítva a gondolataimból.

-          Persze, csak kicsit furcsállom, hogy Anne ilyen hamar hazament – magyaráztam halkan.

-          Szerintem csak fáradt – legyintett Emmett. – Vagy nem akarta, hogy a kedvenc nagybátyja unatkozzon otthon egyedül – kuncogott fel.

-          Mire akarsz kilyukadni – néztem rá döbbenten.

-          Arra, hogy Anne bár tény, hogy mindig is nagyon bújós volt, de Edwardhoz már egy cseppet sem kislányos bájjal bújik. Hanem sokkal inkább, mint egy fiatal nő – mondta komolyan.

-          Hogy mi? – kerekedtek ki a szemeim.

-          Ugyan már, nem hibáztathatod, hiszen Edward állítólag meglehetősen jóképű, ráadásul úriember – legyintett kedvesem. – Nem csodálom, hogy Anne észrevette. Végül is, Edward jó parti. Kedves, udvarias, jóképű, és imádja Anne-t.

-          Ezt most nem mondod komolyan – néztem rá dühösen. – Először is, Anne attól még, hogy nagynak néz ki, még csak egy kislány. Ha Edward hozzá mer érni, akkor család ide vagy oda megfosztom a férfiasságától. Másodszor pedig, nem gondolom, hogy Edward és Anne összeillene.

-          Drágám, nyugalom. Én semmi olyasmit nem mondtam, hogy ebből bármi is lesz, csak megállapítottam, hogy Anne is nő, aki kezdi megismerni a testét, és azt sem meglepő, hogy pont Edward iránt érdeklődik. Hiszen előtte nem kell titkolóznia, és kisbaba kora óta ismeri, tehát tartania sem kell tőle. Ha belegondolsz nem logikátlan a dolog – érvelt Emmett.

-          Mindegy, hogy logikátlan, vagy sem. A lényeg az, hogy nem lesznek egy pár és kész – vágtam rá azonnal. Edwardnak más mellett van a helye. Ő és Bella egyek. Biztosan vár valahol Anne-re is a tökéletes férfi, de nem Edward az, ez biztos.

-          Nyugi, kicsim. Inkább táncoljunk – szorított magához Emmett.

-          Nem, inkább mi is menjünk haza – válaszoltam azonnal.

-          Rose, ha most rájuk töröd az ajtót azért, mert én gondolok valamit, akkor a lányunk nem fog egykönnyen megbocsátani. Bíznunk kell a döntései helyességében – csitított Emmett.

-          Anne még kislány, nem tudja, hogy mi a jó neki – mondtam határozottan. – Nem fogja elkövetni az én hibáimat – fűztem még hozzá.

-          Rose, te sem gondolod komolyan, hogy Edward akár csak egyetlen egy ujjal is bántani merészelné őt – szólt rám Emmett szigorúan. – Egyébként pedig ezt a vitát inkább folytassuk odakint, mert már mindenki minket néz – fűzte hozzá. Majd kihúzott maga után a teremből.

-          Nem mondtam egy szóval sem, hogy Edward valaha is bántaná a lányunkat. Tettekkel biztosan nem tenné, de mi van, ha egyszer talál valakit, aki jobban illik hozzá, mint Anne? – kérdeztem kíváncsian.

-          Gondolod, hogy lesz ember, aki jobb lehet, és szebb lehet, mint a lányunk? – húzta fel a szemöldökét Emmett.

-          Nem tudhatod – vágtam rá. – Lehet, hogy Edwardnak megváltozik az ízlése, vagy nem lesznek igazán összeillő pár – mondtam el a félelmeimet.

Pontosabban az érveimet. Hiszen Edwardnak meg kell találnia Bellát. Nem változhat meg a jövőjük, és a boldogságuk miattam. Soha nem fogom hagyni, hogy megváltozzon a család jövője a boldogságomért. Mindennek a maga útján kell mennie, ahogy az meg van írva.

-          Szerintem aggódjunk akkor, ha már lesz miért – állapította meg Emmett higgadtan. – Már sajnálom, hogy egyáltalán megemlítettem a dolgot – szusszantotta mérgesen. – Jobb lett volna, ha megtartom magamnak az észrevételeimet.

-          Nem, én nagyon örülök, hogy elmondtad – vetettem ellent. – Most viszont kérlek, menjünk haza. Rossz előérzetem van.

-          Vagyis inkább pánikba ejtett a gondolat, hogy a lányod talán érdeklődik Edward irányába – állapította meg Emmett.

-          Teljesen mindegy, hogy mit gondolsz, én most hazamegyek – indultam el az erdő felé.

-          Jól van, menj csak. Én megkeresem Gabrielt, és utánad megyünk. Biztos megint valamelyik hölgyecskének próbálja elcsavarni a fejét a kis Casanova – nevetett fel kedvesem vidáman.

Majd gyors csókot nyomott a számra, és eltűnt a teremben. Én pedig amilyen gyorsan csak tudtam hazafelé vettem az irányt. Eszem ágában sincs hagyni, hogy Edward és Anne butaságot csináljon. Bízom Edward ítélőképességében, de Anne sokkal csábítóbb jelenség, mint az valaha is gondolná magáról. Szinte csak süt belőle a tökéletesség. Azok a tüzes szemek, és báj, ami benne van. Százszor is gyönyörűbb, mint én, biztosan vár rá valaki, aki tökéletes lesz hozzá. Valahol, valamikor megtalálja a boldogságot.

-          Edward – hallottam meg Anne halk suttogását a házból. Ez semmiképpen sem jelent semmi jót. Nő csak akkor súgja így férfi nevét, ha… Nem gondolkoztam ezen többet, csak berontottam a házba.

-          Edward – kiáltottam el magam azonnal.

-          Tessék – jelent megy egy pillanattal később. Az pedig mindenképpen mellette szólt, hogy teljesen fel volt öltözve.

-          Mit művelsz a lányommal? – kérdeztem vádlón.

-          Hazahoztam – rántotta meg a vállát.

-          Na és miért suttogta az előbb a neved? – tettem fel a következő kérdést.

-          Alszik, és biztosan szerepet kaptam az álmában – vágta rá Edward teljesen nyugodtan.

-          Hülyének nézel? – néztem rá összehúzott szemöldökkel.

-          Ha még sok kérdést felteszel feleslegesen, akkor lehet, hogy eljutunk odáig – állapította meg. – Nem, nem vagyunk szeretők egymással, hogy a gondolatodra válaszoljak. Eszem ágában sincs most, vagy valaha is beleszeretni a lányodba. Imádom őt, de csak, mint az unokahúgomat, vagy lányomat. Nem úgy tekintek rá, ahogy rád Emmett.

-          Egészen biztos?

-          Igen, tökéletesen biztos – bólintott rá határozottan. Egy cseppnyi kétkedés sem volt a hangjában.

-          Na és Anne mit érez irántad? – tettem fel a következő kérdést.

-          Anne most azt hiszi, hogy szerelmes – válaszolta azonnal.

-          Csak hiszi?

-          Igen, csak hiszi – bólintott rá Edward. – Viszont jobb lenne, ha ezt nem itt és most beszélnénk meg, mert a lányod már így is eleget hallgatózott – mondta Edward kicsit hangosabban. Mire Anne kidugta a fejét az ajtó mögül. A fenébe, ebből most nagy baj van.

-          Azért jöttél utánunk, hogy ellenőrizz engem? – kérdezte lányom vádlón. – Nem bizonyítottam már be elégszer, hogy érettebb a gondolkodásom, mint a legtöbb tinédzsernek? Ha szerelmes is vagyok Edwardba, akkor is tudhatnád, hogy még nem vagyok készen arra, hogy bárkinek is nekiadjam magam. Nem vagyok ostoba – csattant fel lányom. Majd bevágta maga mögött az ajtót, és a zár kattanását is hallottam, ahogy magára zárta a szobáját.

-          Na ezt jól megcsináltam – huppantam le a kanapéra.

-          Ugyan, csak aggódsz, ez teljesen természetes. Hiszen Anne gyönyörű lány lett, és minden férfi vágyakozva tekint rá. Én nem haragszom, és ő is rá fog jönni, hogy csakis azért vagy vele szigorúbb, mert meg akarod óvni őt. – ült le mellém Edward, majd átkarolta a vállamat.

-          Tudom, csakhogy Anne ezt nagyon nem szereti. Tudod, ő csak azt látja, hogy Gabriel nagyjából mindig megteheti, amit akar, de ő nem. Nem akarok rossz anya lenni, vagy túl szigorú, de sajnos az még mindig tény, hogy másként néznek egy szabadelvű férfira, mint egy szabadelvű lányra – sóhajtottam fel.

-          Nos, talán egyszer eljön még az idő, amikor nem lesz különbség a nézetekben – mondta Edward biztatóan.

-          Talán – bólintottam rá mosolyogva. – Te se haragudj, amiért megvádoltalak. Ez egy nagyon ostoba dolog volt a részemről. Tudhattam volna, hogy ez jellemző rád. Te sosem cselekszel elhamarkodottan.

-          Azért olykor csak sikerül, de ez legyen a legnagyobb gondom – legyintett fogadott bátyám. – Mondjuk, az érdekelne, hogy hogy jutottál arra a következtetésre, hogy éppen megrontom a lányodat? – nézett rám kérdőn.

-          Nem is tudom – sóhajtottam fel. – Emmett kezdte pedzegetni, hogy hogyan néz rád Anne, és azt hiszem, hogy nagyon, de nagyon túlkombináltam a dolgot. Csak furcsa volt, hogy korán hazajöttetek, hiszen Anne annyira várta ezt a bált, és csak így eljött róla alig egy óra után. Az anyai ösztöneim bajt szimatoltak hirtelen, de úgy tűnik, hogy tévedtek – magyaráztam a helyzetet.

-          Mondjuk, hogy az anyai megérzéseknek tényleg nincs párja, ebben biztos lehetsz – mondta Edward sejtelmesen. Majd puszit nyomott a homlokomra, és kisétált a házból az erdő irányába.

-          Ezt meg hogy értetted? – kiáltottam utána, de választ nem kaptam. Talán az lesz a legjobb, ha magam járok utána a dolognak. – Anne? – rohantam fel a lépcsőn, majd halkan bekopogtattam.

-          Hagyj békén – szipogta halkan.

-          Kicsim, kérlek, beszéljük meg – fogtam könyörgőre. Általában ez akkor is beválik, ha én túloztam el a dolgot. Na és most is bevált, mert az ajtó néhány pillanattal később ki is nyílt. Mire beléptem azonban Anne már az ágyában is feküdt. Így lassan odasétáltam, és leültem az ágy szélén levő szabad felületre. – Mesélj, mi történt – öleltem át a karommal, majd simogatni kezdtem a hátát.

-          Nem történt semmi, egyszerűen csak untam már a bált. Elég egyhangú volt a zenekar játéka – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Nekem úgy tűnt, hogy jól mulattál – állapítottam meg.

-          Nem azt mondtam, hogy rossz volt, egyszerűen csak meguntam – vágta rá flegmán.

-          Drágám, amikor utoljára így viselkedtél, akkor az óvodában egy buta kisfiú levágott egy jó nagy tincset a hajadból – mondtam komolyan.

-          Ne aggódj, most senki sem vágott le a hajamból – suttogta halkan. A szemei azonban semmi jót nem ígértek. Nem azért csillogtak, mert a lányom boldog volt, hanem valami egészen más miatt.

-          Akkor mi történt? – fordítottam magam felé az arcát. – Te sosem szoktad unni a mulatságokat, úgyhogy nem hiszem, hogy most ez történt volna.

-          Nem történt semmi, anya, ne aggódj folyton – vágta rá, majd elfordult. – Fáradt vagyok, jó éjszakát – fordult vissza, hogy villámgyors puszit nyomjon az arcomra.

Majd ismét elfordult, és behunyta a szemeit. Márpedig Edward célzott valamire, ez egészen biztos. Ok nélkül nem tesz ilyen kijelentéseket, és nem hagyott volna minket így magunkra. Még gondolkodtam volna ezen egy ideig, amikor észrevettem, hogy Anne hosszú ujjú hálóinget visel. Mindig gyűlölte a hosszú ujjakat. Valami nem stimmel. Óvatosan nyújtottam a kezeimet a csuklója felé, és finoman, hogy fel ne ébresszem elhúztam az anyagot a valószínűleg szándékosan eltakart felületről.

-          Te jóságos ég – kaptam a szám elé a kezem, amikor megláttam a lila foltokat a csuklója körül.

Ez reggelre eltűnt volna, hiszen hihetetlenül gyorsan gyógyultak a gyerekeink, de most még tökéletesen tisztán látszódott. Valaki bántotta a lányomat, márpedig az a valaki ezt nem ússza meg szárazon, ez egészen biztos. Halkan surrantam ki a szobájából, hogy ne ébresszem fel, és azonnal elindultam Edward után.  Neki biztosan tudnia kell, hogy mi történt. Nem véletlen, hogy hazahozta Anne-t is magával. Azt pedig csak remélni merem, hogy bármi is történt, Anne megúszta ennyivel. Ez a horzsolás még nem vészes, és az esetleges lelki problémát egy ilyen esetben még könnyű kezelni, de ha máshogy is bántotta a lányomat az, aki ezt tette, akkor nem fogok habozni, és életemben először szemrebbenés nélkül meg fogom ölni, méghozzá úgy, hogy fájjon neki. Lehetőség szerint nagyon fájjon.

-          Nem történt nagyobb baja – jelent meg mellettem Edward.

-          Ki tette ezt vele? – kérdeztem ingerülten.

-          Egy fiatal srác, a nevét nem tudom, igazából nem is érdekelt, de holnapra elég ronda lila monoklija lesz – válaszolta Edward készségesen.

-          Remélem, hogy nagyot ütöttél – néztem rá kérdőn.

-          Annyira nem nagyot, hogy maradandó károsodást okozzak neki, de ahhoz elég nagyot, hogy megjegyezze, hogy távol kell tartania magát Anne-től – mondta Edward határozottan.

-          Miért nem szóltál azonnal?

-          Mert Anne nem akarja, hogy tudj róla. Pontosan ismeri a történetet, hogy mi történt veled, hiszen tudod, hogy kihallgatta az egyik beszélgetésünket. A lányod tisztában van vele, hogy mit éltél át, és nem akarja felszínre hozni a rossz emlékeidet – mondta Edward komolyan.

-          A múltam már egyáltalán nem számít a számomra. Legalábbis az a része, ami rossz volt. Viszont a lányom határozottan fontos nekem, fontosabb, mint az emlékeim. Azt szeretném, ha mindent meg tudna beszélni velem, akár egy olyan esetet is, amikor egy férfi erőszakos vele. Ki védje meg őt, ha nem én?

-          Pontosan tudja, hogy mennyire szereted, és hogy bármivel kapcsolatban megbízhat benned – karolta át a vállamat Edward. – Szerintem adj neki egy kis időt, és magától el fogja mondani, hogy mi történt.

-          Gondolod? – kérdeztem bizonytalanul.

-          Egészen biztos vagyok benne. Anne nagyon érzelmes, és kedves lány, a tetejébe pedig nagyon őszinte lény is, nem fogja tudni sokáig magában tartani a dolgot – válaszolta azonnal.

-          Rendben, megbízom benned. Általában igazad van vele kapcsolatban – bólintottam rá.

-          Talán még nálad is jobban ismerem, és ezt ne vedd sértésnek – mondta bocsánatkérően.

-          Egyáltalán nem veszem sértésnek. Mindig is egy hullámhosszon voltatok. Valahogy eredendően megértitek egymást – gondolkodtam el. Talán mégiscsak összeillik Edward és Anne? Nem, ez butaság. Csak azért érzem most így, mert tetszene, ha a lányomnak ilyen férje lenne, de nem lennének jó párosítás. Túlságosan egyformák. Én hiszek abban, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Anne-hez egy másik férfi lesz a tökéletes, csak még azt nem tudom, hogy ki, de egyszer ki fog derülni, csak türelmesen ki kell várnunk amíg megtörténik…