152.
fejezet
(Rosalie
szemszöge)
Ahogy
egyre távolodtunk Volterra várának hatalmas falaitól a megkönnyebbülés mellett
egy különös érzés is a hatalmába kerített. Még nincs vége a történetünknek, ez
egészen biztos. Demetri nagyon furcsán viselkedett, és Anne még inkább. Dem soha
nem adná fel a harcot, hogy boldog lehessen a lányommal. A lányom pedig még
életében nem beszélt így senkivel sem, akit szeretett. Volt ebben egy kis
színjáték is, legalábbis úgy éreztem, vagy talán csak tévedek. Anne őszintének
tűnt, de Demetri nagyon furcsa volt. Talán szándékosan adta elő a
megfélemlítettet, hogy a világ vámpírtársadalmának jelentős része hallja Edward
gondolatait arról, hogy Demetrit megfenyegették, hogy ne menjen el. Habár
Edward nem volt túl hangos, de a vámpírfülek túlságosan is jók, hogy ne
halljanak meg mindent. Legalábbis néhányunké biztosan.
-
Mi a baj, baby? – kérdezte szerelmem
kíváncsian. – Hát nem ezt akartuk? Végre kijutottunk.
-
Valóban kint vagyunk, de az ár, amit
ezért fizettünk egyáltalán nem tetszett – mondtam halkan.
-
Te sem gondolod komolyan, hogy ennyivel
vége van? – nézett rám Emmett döbbenten. – Nem hiszem, hogy Félixet Aro küldte,
vagy hogyha ő is küldte, akkor biztosan nem azzal a szándékkal, amivel jött.
-
Hát ezt meg hogy érted? – kérdeztem
értetlenül. Fogalmam sem volt róla, hogy miről beszél.
-
Rajtam kívül tényleg senkinek nem tűnt
fel, hogy Félix egy levelet csúsztatott a lányunk nyitott táskájába? – forgatta
meg a szemeit szerelmem.
-
Hogyan? – kérdeztem döbbenten. Miért
tett volna Félix ilyesmit.
-
Pontosan úgy, ahogy mondtam – vágta rá
szerelmem. – Na most, az a levél, vagy egy fenyegető üzenet Arótól, hogy
észrevétlenül térjünk vissza a várba, vagy végünk. A másik lehetőség pedig,
hogy a levelet Demetri küldte magyarázatként Anne számára. Többször is láttam a
várban, hogy Demetri, és Félix gyanúsan elkülönül, és pusmog valamin. Egészen
biztos vagyok benne, hogy ezzel még nincs vége Anne és Demetri történetének –
mondta szerelmem határozottan.
-
Ezt te sem gondolhatod komolyan – vontam
fel a szemöldököm. – Talán egy kicsit túlmisztifikálod a helyzetet. Erősen
kétlem, hogy Félix a mi oldalunkon állna.
-
Akkor miért köszönte meg, hogy Anne
életben hagyta? – kérdezett vissza kedvesem.
-
Fogalmam sincs, talán csak trükk –
rántottam meg a vállam.
-
A lényeg, hogy a levélnek biztosan lesz
jelentősége. Így, vagy úgy, de fontos a jövőnkre nézve. Egyébként pedig
teljesen egyértelmű, hogy ha el akarunk tűnni, akkor más nem lesz, aki
megtalálhat, csakis Demetri, tehát Aro nem fogja bántani, csak akkor, hogy
nagyon komoly okot ad erre – mondta szerelmem elszántan. – Van még remény.
-
Még szép, hogy van – vágta rá Jasper is.
– Amíg Demetri megoldja valahogy a várból való kijutást, addig nekünk is van
időnk kitalálni a pontos stratégiát.
-
Én pedig figyelem Demetrit, méghozzá
folyamatosan, ahogy Arót is – vágta rá Alice.
-
Én majd vigyázok Anne-re és Kathy-re –
vágta rá Edward. – Egy időre eltűnünk hármasban.
-
Mi pedig segítünk Jaspernek kidolgozni a
tervet – vágta rá Carlisle és Esme.
-
Hogy mi? Itt mindenki megőrült? Nem
válhatunk szét pont most – néztem körbe a családomon.
-
Dehogynem, mert pontosan azt várják,
hogy együtt maradunk, ezért sokkal jobb, hogyha szétválunk – nézett rám Jasper
komolyan.
-
Egyáltalán nem pártolom, hogy Edward elvigye
magával Anne-t és Kathy-t – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Csak akkor
mehetnek el, hogyha én is velük megyek.
-
Rose – kezdte volna szerelmem.
-
Nem, ebből nem engedek, én és Gabriel
velük megyünk – néztem rá komolyan.
-
Nem anya, én apával és a többiekkel
maradok. Segítek kidolgozni a tervet – mondta fiam komolyan.
-
Gabriel, te még…
-
Én? Túl fiatal vagyok ehhez? Mert Anne
nem túl fiatal még a szerelemhez? Még csak egy kislány. Te is pontosan tudod,
és én is, hiszen egyidős vagyok vele – vetette ellen fiam. – Tehát, ti menjetek
Edwarddal, mert vele biztonságban lesztek, én pedig segítek apáéknak. Maradjunk
ennyiben.
-
Hol a kisfiam, aki nemrég még
pityergett, hogy el kell válnia tőlem? – néztem rá hitetlenül.
-
Megtanult néhány dolgot, amíg távol
voltunk egymástól. Például stratégiai könyveket tanulmányozott arról, hogy
hogyan lehet a lehető leghatékonyabban kijutni a szorult helyzetekből, és
hogyan lehet láthatatlanná válni, hogyha a helyzet azt kívánja – húzta ki magát
fiam büszkén.
-
Úgy látom, hogy nekem nem sok
beleszólásom lesz ebbe az egészbe – húztam el a számat.
-
Ez nem ellened szól szerelmem,
egyszerűen csak szeretnénk meglepni őket – ölelt magához Emmett gyengéden. –
Bár az egyáltalán nem tetszik, hogy te és én különváljunk.
-
Nem a legjobb megoldás, de hidd el, hogy
ez most így jobb, mert te vagy az erő a családban, és ha támadnak, akkor az
otthonunkban fognak támadni – mondta Jasper határozottan.
-
Jól van, elfogadom a véleményeteket,
hiszen ti sokkal jobban értetek az ilyesmihez, mint én – sóhajtottam fel
megadóan. Minden jel szerint a családom már döntött, így nem sok értelme van
vitatkozni velük. Habár, ha jobban belegondolok, akkor igazuk van, talán most
tényleg az a biztonságos, hogyha váratlan döntéseket hozunk.
-
Köszönjük – biccentett rá mindenki.
-
Akkor mi indulhatunk is hegyekbe –
mondta Edward határozottan.
-
Hogy mi? Itt, Olaszországban akarsz
maradni? Megőrültél? – néztem rá úgy, mint egy bolondra.
-
Minél közelebb vagyunk, annál kevésbé
fognak észrevenni – vágta rá Edward.
-
Azért van egy határ, legalább egy kicsit
menjünk távolabb a tűztől – néztem bátyámra kérlelőn. – Nem akarok túl közel
maradni, kérlek.
-
Én is nyugodtabb lennék – állt mellém
szerelmem, amiért hálás pillantást kapott ajándékba.
-
Jól van, legyen, akkor menjünk a
hegyekben egy kicsit távolabb – bólintott rá Edward is, amitől rögtön
megkönnyebbültem.
-
Haza sem megyünk legalább néhány napra?
– kérdezte Anne csalódottan.
-
Kész a poggyász, kár lenne várni –
mondta Kathy gyengéden.
-
A poggyászt tíz perc bepakolni – morgolódott
tovább kislányom.
-
Anne, ezt a kis utat még meg kell
tennünk a hazatérés előtt. Ígérem, hogy nem lesz hosszú kitérő, és utána
mindannyian nagyon boldogok leszünk – ölelte magához Edward Anne-t, aki azonnal
belebújt az ölelésébe.
-
Köszi – húzódott el néhány pillanattal
később lányom tőle.
-
Bármikor – mosolygott rá Edward.
-
Akkor most már tényleg mindenki menjen a
dolgára – mondta Jasper határozottan. Ezután elbúcsúztunk egymástól, és
mindenki ment a megbeszélt útvonalon át. Mi a hegyekbe, a többiek pedig haza…
(Anne
szemszöge)
Nagyon
különösen éreztem magam. Amióta elhagytuk a várat, valami megváltozott bennem. Ott
annyira dühös voltam Demetrire, de most, nem is haragszom rá, hanem inkább
hálás vagyok, amiért kijuttatott minket a várból. Eléggé furcsa, és
ellentmondásos érzések. Nem szoktam ilyen csapongó érzelmekkel rendelkezni. Azt
hiszem, hogy az utóbbi napok túlságosan felkavartak.
-
Hé, ne csüggedj, Anne, egészen biztos
vagyok benne, hogy minden jóra fordul – szorította meg a kezem Kathy. Annyira
megértő volt, pedig ő is miattam lett vámpír, pedig soha életemben nem kívánnám
ezt senkinek, aki ember lehet. Hiszen tervei voltak. Kisbabát is szeretett
volna. A szerelme is eltűnt az életéből, és ez mind miattam történt.
-
Én ebben nem vagyok olyan biztos –
sóhajtottam fel. – Nagyon sajnálom, hogy Gabriel eltűnt az életedből – néztem
rá bocsánatkérően.
-
Kicsoda tűnt el? – gondolkodott el
Kathy.
-
Senki, Kathy, csak Anne kicsit össze van
zavarodva – szólt közbe Edward.
-
Na, de Edward? – néztem rá mérgesen.
-
Majd később megbeszéljük – vágta rá. –
Addig is menjünk, és foglaljuk el a hegyi házunkat.
-
Rendben, legyen, ahogy szeretnéd –
egyeztem bele.
Végül
is a legjobb, amit most tehetek az az, hogyha hallgatok a családomra. Ők mindig
is tudták, hogy mit kell tenni, bármilyen helyzetben. Egészen biztos vagyok
benne, hogy most sem lesz semmi gond. Nem tartott sokáig, hogy odaérjünk a
házhoz, én pedig azonnal kipakoltam, mert úgy gondoltam, hogy most itt leszünk
egy ideig. Kathy természetesen a mellettem lévő szobát kapta meg, hogy bármikor
átosonhasson egy kis éjszakai csacsogásra. Bár sütizni, és csokizni már csak én
fogok, de ettől még tarthatunk csajos estéket. Már éppen a kis szütyőm
kipakolásán dolgoztam, amikor hirtelen a kezembe akadt egy apró boríték, amit
biztosan nem én tettem bele. Akkor viszont ki lehetett az? Mindenestre
kibontom, mivel nekem címezték.
„Drága Anne,
Ha ezt a levelet olvasod, akkor
minden tökéletesen a terv szerint zajlik. Hogyha továbbra is minden jól megy,
akkor három nap múlva találkozhatunk, méghozzá az erdőben, a hegyen, ahol
megszálltatok. Igen, tudom, hogy mi a családod terve, hiszen én magam is része
vagyok a kidolgozásnak, és igen, ismerlek, tudom, hogy nem maradtál a környező
hegyekben, hanem távolabb mentél, de ha valaki meg tud találni bárhol a
világon, akkor az én vagyok. Kérlek, ne haragudj a családodra, amiért nem
avattak be, történetesen Jasper segített az egészet kivitelezni, mert neki is
tetszett a tervem. Ami azt illeti nincs rá garancia, hogy sikerül, de kezdetnek
az is bőven elég, hogy te kijutottál a családoddal. A többit már majd megoldom.
Legalábbis remélem. Még egyszer sajnálom azt a kis közjátékot, ami a
nagyteremben zajlott, de valahogy el kellett hitetnünk, hogy gondolkodás nélkül
elmennél, mert nem szeretsz a várban lenni. Nagyon reméltem, hogy így fogsz
reagálni, mert ez volt a kulcsfontosságú része a tervnek. Egyébként ezt még nem
lett volna szabad elmondanom az Edwarddal kötött megállapodásom szerint, de
egyszerűen nem voltam képes téged kétségek között hagyni napokig. Már most
hiányzol. Szeretlek.
Demetri
Ui.: Utánad viszem a
végzetcserjédet, mert itt hagytad, bár valószínűleg tisztában vagy a ténnyel.
Remélem, hogy azért hajlandó leszel szóba állni velem, amikor újra találkozunk.
-
Te jó ég, ezt az egészet a családom
tervelte ki Demetri segítségével? A nagyteremben Edward csak a színjáték miatt
adta elő, hogy Demet megfenyegették, azért, hogy eljöjjek a várból velük?
Mindezt pedig a hátam mögött találták ki? De hát mikor tudták ezt kivitelezni?
Én már kezdek semmit sem érteni.
-
Kicsim, hogy érzed magad? – dugta be
anya a fejét a szobám ajtaján.
-
Megvagyok – vágtam rá gyorsan. Majd a
levelet a hátam mögé rejtettem.
-
Mi volt a levélben, ha szabad megtudnom?
Arótól jött? Megfenyegetett? – tette fel a kérdéseit anya.
-
Nem Aro küldte, hanem valaki más –
válaszoltam halkan. – Egyébként honnan tudsz te a levélről? Talán te rejtetted
el a táskámban? – néztem rá kíváncsian.
-
Ha én rejtettem volna el a táskádban,
akkor miért kérdezném? – kérdezett vissza.
-
Nem tudom, talán mert nem akarod
elárulni magad – állapítottam meg mosolyogva. Nagyon hálás voltam a családomnak
és Demetrinek a cselért, ami eddig szerencsére működik, és nagyon remélem, hogy
minden úgy fog történni, ahogy kigondolták.
-
Anne, kérlek, ne beszélj rébuszokban.
Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – tárta szét a karjait anya értetlenül.
-
Rose nem tudott semmiről, ahogy Kathy
sem – lépett be Edward is a szobámba.
-
Miről nem tudtam? – fordult anya azonnal
Edward felé.
-
Arról, hogy az utolsó napunk Volterrában
tökéletes forgatókönyv szerint zajlott – válaszolta nagybátyám. – Demetri
segített nekünk kijutni. Az egyetlen apró malőr az volt, hogy Aro Félixet
választotta ki Demetri helyett. Bár, mint tudjuk, ezt még nem lett volna szabad
megtudnotok – fűzte még hozzá kissé morcosan. – Demetri csak nem bírta ki.
-
Szerintem sokkal jobb így, hogy most már
tudok mindent. Értelmet nyert egy-két dolog ezután a levél után.
-
Na jó, miért nem avattatok be? – nézett
anya dühösen Edward felé.
-
Mert mind tudjuk, hogy nem lettél volna
képes végignézni Anne szenvedését. Még nekünk is csak nagyon nehezen sikerült –
nézett rám Edward bocsánatkérően. – Ráadásul arra végképp nem számítottunk,
hogy még Félix is elkezd kételkedni a Volturiban, bár ez pont kapóra jön most
Demetrinek.
-
Kételkedni kezd? – néztem rá kérdőn.
-
Igen, Félix őszintén megijedt, hogy meg
fog halni, mert Aro gondolkodás nélkül odavetette neked, hogy égesd el. Aro
terve az volt, hogy eléggé gyűlölöd Félixet ahhoz, hogy gondolkodás nélkül
végezz vele. Mind tudjuk, hogy nem akadályozta volna meg az embere halálát.
Félix most őszintén hálás neked, és kivívtad a tiszteletét, viszont Aro
irányába már nem mutat akkora hűséget, mint eddig. Sőt, a gondolataiból azt
olvastam ki, hogy neki is megfordult a fejében, hogy otthagyja Volterrát,
méghozzá minél előbb. Azt hiszem, hogy bár nem szándékosan, de elültettük a
kételyt a vezetőkkel kapcsolatban nem is egy Volturi gondolataiban, ez még
határozottan az előnyünkre válhat. Ráadásul mivel sokan látták azt, ami
közöttünk és a Volturi között történt, így talán egy ideig le vagyunk védve.
Hiszen gyanús lenne, ha hirtelen eltűnnénk.
-
Ti alaposan kiterveltetek mindent –
állapítottam meg mosolyogva. Majd odasiettem Edwardhoz, és szorosan magamhoz
öleltem. – Köszönöm.
-
Nincs mit, kincsem. Ki segítsen neked,
hogyha nem a családod? – nyomott puszit a fejem búbjára. Az én szívemben pedig
újra feléledt a remény. Talán mégis lehet boldog vége a
történetünknek?
Szia!
VálaszTörlésHát nem rossz, annyira. Egy tízes skálán 6-ost adnék rá.
A terv eddig jónak tűnik, és nekem már van egy tippem, hogy hogyan fognak megszabadulni vagy megmenekülni a Volturitól.
De még mindig vannak olyan kérdéseim, amire nem igazán kaptam választ eddig.
Ami annyira nem akasztott ki, csak nem erre számítottam az Anne érzelmei voltak. Az egyik pillanatban még dühös volt, a másikban pedig már hálás neki.
Számomra sokkal nagyobb jelentőséggel bírt az Aro megfenyegette Demet dolog. Az valahogy nekem jobban átjött. Most viszont csak azt tudom mondani, hogy hurrá, örüljünk neki.
Illetve erről a mondatról lehagytál egy ? jelet: Miért tett volna Félix ilyesmit.
Ez a fejezet annyira nem volt rossz, de annyira jó se.
És egy apró megjegyzés a La Push vámpírjához. Most azért, nem írtam kommentet (110. fejezet), mert a többiek már mindent elmondtak, én pedig csupán ismételni tudom.
Az előző kommentedre válaszolva, nekem még soha egyetlen kapcsolatom nem volt, így nem tudom megítélni, hogy mikor kiben kell megbízni. Akkor is kiakasztó volt Anne viselkedése az előző fejezetben. És akkor nem hittem el, hogy Anne mindenben trükköt lát. Oké, ez végülis érthető, de majdnem megölte azt a szerencsétlent, aki ezek után újra értelmezi az Aróba vetett tiszteletét, és én nem értem, hogy miért nem tud megbízni benne. Annak a szerencsétlennek semmi oka nincs rá, hogy trükközzön. Ezt a bizalmatlan dolgot pedig erre értettem. Bocsi, ha nem voltam elég érthető, de akkor ki voltam akadva sok dolog miatt.
És egy utolsó megjegyzés erre a Félix ügyre. Ilyenkor látszik igazán az emberség egy vámpíron. Senki nem akar meghalni, még akkor se, ha az illető vámpír.
Az íráshoz sok sikert. A folytatásra pedig kíváncsi vagyok.
Puszi Abby!
Szia Abby!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, hogy írtál. Nos, Anne-t illetően, talán egy kicsit csaponganak az érzelmei, de szerintem ilyen szorult helyzetben ez teljesen megengedett. A bizalmatlanság pedig eleve áradhat belőle a Volturi miatt, persze ez csak nézőpont kérdése. Ha Félixre értetted a bizalmatlanságot az egészen más fénybe helyezi a véleményedet természetesen. :) Félix érzelmeit pedig nagyon jól megértetted. Igen, még benne is van némi emberi vonás. :)
Puszi