The Beauty and the Bear - 147. fejezet

147. fejezet

(Anne szemszöge)

Kezdtem azt hinni, hogy képzelődtem, és nem figyel minket senki, amikor megint hallottam egy reccsenést.

-          Ki van ott? – fordultam a hang irányába. – Ha nem jön elő, akkor támadok – fűztem még hozzá.

-          Nyugi, kislány, nem kell rögtön fejjel menni a falnak – lépett ki a fa mögül Félix.

-          Hát te meg mi a fészkes fenét keresel itt? – morogtam rá. Egyáltalán nem tetszett nekem ez a fickó, főleg az nem, ahogy anyára néz. Mintha fel akarná falni a tekintetével.

-          Nos, Aro kíváncsi volt, hogy minden rendben van-e veletek – rántotta meg a vállát. – Ami azt illeti, úgy látom, hogy nincs itt semmi gond. Biztosan szép éjszakátok lesz, végre.

-          Először is, ne is álmodj róla, hogy kifigyelsz bennünket, másodszor pedig Arónak semmi köze hozzá, hogy hogyan alakul a kapcsolatom Demetrivel – mondtam határozottan.

-          Nem akarlak elkeseríteni kislány, de nem olyan egyszerű az életed, mint ahogy azt hiszed. Vagy jól viselkedsz, és azt teszed, amit Aro mondd neked, vagy még a végén valakinek baja esik azok közül, akiket szeretsz. Vagy talán már baja is esett? – nézett rám mindentudóan.

-          Miről beszélsz? – ugrottam le a fáról, majd elé álltam.

-          Először is, ha nem veszed sértésnek, akkor ezt valahogy nem tudom fenyegetésnek venni, tekintve, hogy bő két fejjel magasabb vagyok nálad, és nem mellékesen te csak félvámpír vagy, egy keverék, ha úgy tetszik. Jobb híján vigyázz magadra és a családodra. Tudod, Demetri mestere a csábításnak, és jóképű is, ezért is van az, hogy nála fordult meg a lehető legtöbb hölgy vendég a Volturi története során. Tényleg azt hiszed, hogy beléd szeretett? Ő a világ legjobb szeretője, nagyobb, mint Casanova. Hetente hoz haza másik nőt. Te most csak izgalmas vagy neki, mert nem ugrottál azonnal az ágyába, viszont, amint ez megtörténik mehetsz, ahogy a többi, vagy a saját lábadon, vagy a folyóban végezve, de érted a lényeget.

-          Félix, te mit művelsz? – jelent meg Demetri morogva.

-          Csak felvilágosítom a kicsikét, hogy mik a választási lehetőségei – vágta rá Félix.

-          Hagyd őt békén, és ne ijesztgesd – mondta Demetri határozottan. – Tűnj el innen, és jelents.

-          Jelentek is, de csak rajtatok múlik, hogy jót, vagy rosszat kell mondjak rólatok – mondta gonosz vigyorral az arcán.

-          Nem fogsz minket fenyegetni – mondta Dem dühösen, miközben a háta mögé húzott.

-          Ne aggódj, én egy ujjal sem nyúlhatok a kicsikéhez, mivel a Mester úgy döntött, hogy a tiéd – mért végig kissé szomorúan.

-          Tisztázzunk valamit, én nem vagyok senkié – üvöltöttem rá, Félix kabátja pedig hirtelen lángra lobbant.

-          Jézusom – kapta le magáról a ruhadarabot.

-          Te boszorkány – indult meg felém, Demetri azonban gyorsabb volt nála, és egy határozott mozdulattal elhajította, neki egy sziklának.

-          Nem én voltam – kaptam a kezeimet a fejemhez. Nekem nincs semmilyen képességem. Soha nem is volt, azon kívül, hogy szép vagyok, mint anya. Hogyan is tudnék tüzet gyújtani?

-          Anne, ez csak te lehettél, hacsak nincs a közelben valaki, aki képes erre – ölelt magához Demetri finoman. Mire az ő kabátja is lángra lobbant.

-          Uramisten – löktem el magamtól gyorsan. – Ne gyere a közelembe, veszélyes vagyok. Nem én akartam ezt csinálni, csak megtörtént.

-          Érintsd meg az a fát – mutatott Demetri egy kidőlt rönkre.

-          Nem akarom felgyújtani az egész erdőt – ráztam meg a fejem.

-          Szerintem a fát nem fogod felgyújtani – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Hiszen az imént gyújtottam fel két kabátot – ráztam meg a fejem.

-          Csak próbáld meg a kedvemért, kérlek – nézett rám gyengéden.

-          Rendben – sétáltam oda a fához, és csukott szemmel megérintettem a fát. Majd félve pillantottam fel, de tényleg nem gyulladt meg.

-          Remek, most engem – tartotta oda nekem a karját. Én pedig megérintettem, de azon nyomban meggyulladt a zakója. Én pedig hátraugrottam. – Sejtettem.

-          Mit is? – vontam fel a szemöldököm.

-          Félix rád hozta a frászt, és emiatt kialakult benned a férfiak ellen egyfajta védekező mechanizmus, mint képesség. Egyszer láttunk már ilyet.

-          Na és ki volt az? Életben van még, vagy mindenkit kiirtott maga körül, aztán megölte magát is? – kérdeztem cinikusan.

-          Ami azt illeti, te is ismered. Sőt, ketten vannak, akiknek a félelem hozta ki a képességét. Jane és Alec is akkor kapta az adottságát, amikor nagyon megijedt. A szikra már előtte is bennük volt, de akkor erősödött fel, amikor bántották őket. Valami beindította nálad is a szikrát a közelmúltban, és most csúcsosodott ki.

-          Ez rajtam jelen esetben nem segít, őszintén szólva nem túlságosan szép jövőkép, hogy olyan leszek, mint Jane – morogtam az orrom alá.

-          Nem leszel olyan, mint Jane, mert a kettőtök képességének semmi köze egymáshoz – mondta határozottan. - Haladjunk csak lassan, talán Félix még szívességet is tett nekünk az imént – villantak meg a szemei.

-          Hogy érted ezt? – kérdeztem értetlenül.

-          Csak bízz bennem – kacsintott rám. – Oh, a medve – sietett el hirtelen. Néhány pillanattal később pedig már ott is volt a megsebzett állattal. – Jó étvágyat – tette le elém a medvét, majd jóval távolabb állt.

-          Elment az étvágyam – húztam el a számat.

-          Hogyha nem iszol, akkor kénytelen leszek én megitatni téged, és akkor el fogok égni, mire végzel, de még ez sem érdekel, hogyha a te jóllétedről van szó – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Jól van, megyek, de akkor állj távolabb – morogtam komoran. Ennyit a terveimről. Éppen kezdtem jól érezni magam Demetri közelében, már nem feszélyezett egy kicsit sem, erre most felgyújtom, hogyha a közelembe jön.

-          Ne aggódj, Anne, szerintem csak fizikai kontaktus esetén működik a képességed, mint a Mesternél a gondolatolvasás.

-          Lehetséges – gondolkodtam el én is. Végül is, amíg nem ér hozzám, addig nem gyullad meg semmilyen ruha rajta. – Na és mihez kezdünk most? Egy hétig három méterről nézzük a másikat? Szerintem inkább menjünk vissza a kastélyba.

-          Ahogy gondolod, egyébként is szeretnék személyesen beszélni erről a Mesterrel – mondta vigyorogva. – Nézd a jó oldalát, Félix elindított valamit benned, ami megakadályozza a Mester hozzád fűzött reményeit – mondta boldogan.

-          Hurrá, örök ártatlanságot fogadhatok, de hála az égnek Arót is már nem fogom érdekelni – forgattam meg a szemeimet.

-          Ne lásd ilyen sötéten a helyzetet. A képességedet az irányításod alá tudod vonni idővel – mondta határozottan. – Nem tart ez örökké, és még jókor is jött. Még nem akartunk tovább menni a csóknál, te sem, és én sem.

-          Hagyjuk ezt most. Kiiszom a medve vérét, utána pedig irány a vár, mert jó lenne, hogyha most anya a közelemben tartózkodna.

-          Ahogy kívánod – vágta rá Demetri. – Csak igyál végre – fűzte még hozzá. Én pedig azonnal rávettem magam a medve ütőerére, végül is már tényleg szomjas voltam, és az állatot sem akartam tovább szenvedni látni…

(Nadine szemszöge)

Huh, ez meleg volt. Gondoltam magamban, miközben elégedetten néztem, ahogy Félix abszolút magába zuhanva halad visszafelé a várba. Így biztosan nem fogja megkörnyékezni többször Anne-t, és Rosalie-t sem.

-          Ez szép volt, angyalka – jelent meg mellettem Lucifer. – Bár ez a fajta képesség inkább hozzám illett volna, nem pedig egy angyalhoz.

-          A tűz nem csak rossz dolgokra képes, közös erő, ahogy a víz is – vágtam rá azonnal. – Egyébként is, csak magadnak köszönheted, hogy ilyen agresszív módszerekhez folyamodtam. Te uszítottad rá Rose-ra és Anne-re ezt a vérebet.

-          Különben hol marad a szórakozás? Szerinted majd hagyom, hogy szép lassan egymásba szeret Anne és Demetri, azután pedig mindenki boldogan él, amíg meg nem hal, vagy még annál is tovább? Elhányom magam a sok cukormáztól, amit elterveztél nekik.

-          Nagyon sajnálom, hogy nem tudod értékelni a szépet és a jót – rántottam meg a vállam. – Nekem nagyon is tetszett a kialakulófélben levő kapcsolatuk. Az, hogy neked nem felel meg, az már nem az én gondom.

-          Pontosan ezért is jöttem – vágta rá. – Az ajánlatom még áll, hogyha érdekel. Anne-t kérem, és akkor az egész Cullen családod békén hagyom.

-          Még Bellát is a későbbiekben? – kérdeztem kíváncsian.

-          Bellát sajnos nem áll módomban, ugyanis megnéztem a jövő egyik lehetséges alakulását, és az a nő egy igazi vadmacska, hogyha megtörténik néhány dolog, amit te az eredeti történésekben megakadályoztál.

-          Hogy érted ezt?

-          Tudod, hogyha Bellát az a négy srác tényleg elkapja egy fordulóra, és Edward későn érkezik, de átváltoztatja, hogy ne haljon meg, akkor Bellából mennyei ámokfutó vámpír lesz, akit még az egész Cullen család sem tud megállítani. Egyszerűen mennyei, amilyen szenvedéllyel gyilkolni tudja a férfiakat, csupán bosszúból – mondta elámulva. – Egyáltalán nem akarok már lemondani a kicsikéről.

-          Márpedig le fogsz mondani Belláról is, és Anne-ről is – mondtam határozottan.

-          Én ezt sajnos nem hiszem – vágta rá azonnal.

-          Majd meglátjuk – simította meg a karomat hirtelen, majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Nadine, jól vagy? – jelent meg Nathan hirtelen.

-          Hát persze, hogy jól vagyok, miért?

-          Az előbb egy pillanatra eltűntél. Gabriel kért, hogy nézzek rád, most azonnal – mondta kedvesem aggódva.

-          Csak Lucifer hozzámért egy pillanatra, nem kell vele foglalkozni – legyintettem. A karom viszont nem mozdult úgy, ahogy kellett volna.

-          Nadine, egy fekete kéznyom van rajtad – mondta Nathan ijedten.

-          Megmérgezett – mondtam, miközben éreztem, hogy egyre jobban legyengülök a méregtől, ami a kezéről jutott a szervezetembe.

-          Nadine – próbáld meg a karjaiba emelni Nathan, de én elhátráltam tőle. – Ne, te is veszélyben lehetsz. Szólj Ezekielnek, kérlek. Ő anélkül fel tud vinni a szobámba, hogy hozzámérne. Vagy tulajdonképpen a Hármak közül bárkinek. Fel kell lebegtetni, azután pedig megvárni, amíg regenerálódom, addig nem érintkezhetünk egymással fizikailag – mondtam komolyan.

-          Történt már ilyen máskor is? – kérdezte aggódva.

-          Egyszer, még nagyon-nagyon régen, amikor kezdő voltam, akkor annyira kiütött, hogy ő győzedelmeskedett a csatánkban, de most már te vagy a Végzet Angyala, és így még korántsem győzött, mert te meg tudod állítani, én pedig igyekszem minél előbb összekaparni magam – ültem le erőtlenül a fűben.

-          Egyedül hagyhatlak, amíg szólok Ezekielnek? – kérdezte idegesen.

-          Természetesen, nem lesz semmi baj – bólintottam rá azonnal.

-          Nem kell, már itt vagyok – jelent meg hirtelen mentorom. – Éreztem, hogy fogy az erőd, és csökken a fényed, gyermekem – vágta rá, amikor kérdőn néztem felé. A Hármak érzik, ha baj van, de ennél jóval elővigyázatosabban jönnek le. Nyílt terepen bárki megölheti őket. Meg kell győződnöm róla, hogy ő tényleg a mentorom.

-          Miért akartok leváltani engem a pozíciómból? Miért nem hagyjátok, hogy tovább segíthessek az eltévedt lelkeken.

-          Régóta dolgozol már megállás nélkül, és szeretnénk, ha pihennél egy kicsit – vágta rá.

-          Nathan, szúrd le – mondta neki határozottan. – Ez nem Ezekiel – mondtam dühösen. Mire hirtelen eltűnt.

-          Nem hagylak itt – morogta Nathan. Majd lekapta magáról a pulóverét és az ingjét – Majd én felviszlek. Vedd fel ezeket, és akkor nem fogok hozzád érni.

-          Rendben van – egyeztem bele, végül is, így nem kaphatja el a fertőzést.

-          Helyes, akkor vedd fel ezeket, gyorsan – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Mi történt? – jelent meg Gabriel.

-          Miért Nadine-t választottad a Végzet Angyalának? – szegezte neki a kérdést Nathan.

-          Megőrültél? Nem én választottam Nadine-t, hanem Ezekiel. Az ő tanítványa. Én akkoriban egyáltalán nem értettem egyet a döntéssel, de így utólag már örülök neki, hogy végül is ő lett az – nézett Gabriel úgy Nathan-re, mintha idióta lenne. – Megjegyzem, hogy ezt te is pontosan tudod, úgyhogy áruljátok el, hogy mi bajotok van, és mi történt. Régóta lejöttél már megnézni Nadine-t, és nem tértetek vissza, ezért utánad jöttem.

-          Megmérgeztek – nyögtem fel halkan. Aztán lefeküdtem, már tartani sem bírtam magam.

-          Akkor most azonnal fel kell vinnünk, hogy elkezdhessük a gyógyítást. Ezekielnek van félretett ellenszere még a legutóbbi ilyen eset miatt – mondta Gabriel komolyan. – Állj egy kicsit alrébb Nathan, én pedig felviszem Nadine-t.

-          Vigyük fel együtt – nézett Nathan gyanakvóan Gabriel felé.

-          Nekem úgy is jó lesz – rántotta meg a vállát Gabriel. – Majd fent meglátod, hogy tényleg én vagyok az – fűzte még hozzá.

-          Rendben, akkor indulhatunk – biccentett Nathan. Én pedig a következő pillanatban már éreztem is, ahogy eltűnik alólam a fű, és könnyedén suhanok felfelé, amerre Gabriel vezet engem.

-          Bocsáss meg, hogy kételkedtem benned – kért elnézést Gabrieltől Nathan, amikor finoman az ágyamra helyezett az erejével.

-          Nem haragszom, fiam, hiszen volt miért gyanakodnod – vágta rá azonnal. – Viszont most szólok Ezekielnek, mert minél előbb meg kell kapnia az ellenszert, hogy gyorsabban gyógyuljon. Te addig is, maradj vele, ha pedig Ezekiel ideért, akkor menj vissza földre, és vigyázz Rose-ra és a családjára – adta ki az utasítást Gabriel. – Na és persze, Kathy-re is.

-          Természetesen – bólintott rá azonnal Nathan. Gabriel pedig eltűnt, hogy néhány pillanattal később Ezekiel társaságában térjen vissza. Aki azonnal a számhoz emelt egy poharat.

-          Ezt idd meg, gyermekem, és hidd el, hogy gyorsan jobban leszel.

-          Köszönöm – néztem rá hálásan.

-          Ez csak természetes – vágta rá. – Most pedig pihenj, mindjárt ideküldök hozzád egy lelket, aki ápol, amíg nem leszel jobban – mondta kedvesen. Engem pedig lassan elnyelt a jótékony sötétség…