139.
fejezet
(Nadine
szemszöge)
Mosolyogva
figyeltem, ahogy Demetri fut Anne-nel a karjaiban. Nagyon jól mutattak együtt,
igazán összeillő páros, hogyha az ember jobban megnézi őket. Bár Rose-nak abban
igazat kell adnom, hogy Anne még nagyon fiatal ahhoz, hogy végleg elkötelezze
magát.
-
Messze vagyunk még? – kérdezte Anne
kissé zavarban, amikor Demetri keze kicsit lejjebb csúszott a derekán. Az, hogy
direkt, vagy nem, sajnos tisztázatlan kérdés maradt a számomra, de szerintem ez
most pusztán véletlen volt.
-
Nem, még néhány perc – mosolygott rá
Dem. – Már biztosan nagyon éhes vagy.
-
Hát, nem tagadom, hogy tudnék mit enni –
harapott az ajkába Anne.
-
Nyugodtan szólhattál volna, hogy
élelemre van szükséged. Én a mivoltom miatt nem is gondoltam ilyesmire.
Szerintem Aro is simán elfelejtette.
-
Valószínűleg – bólintott rá Anne azonnal.
– Anya, apa és Edward pedig nyilván azt hiszik, hogy Aro ígéretéhez híven
küldött nekem ételt.
-
Nyilvánvalóan – bólintott rá Demetri. –
Mi érzel Edward iránt? – kérdezte hirtelen. Huh, ez aztán az éles váltás. Nem
teketóriázik az egyszer biztos.
-
Hogy érted? – lepődött meg Anne.
-
Pontosan úgy értem, ahogy kérdezem,
Anne, szeretném, ha őszinte lennél hozzám – nézett rám könyörgően.
-
Ez egy kicsit bonyolult érzés. Imádom
Edwardot. Egy ideig azt hittem, hogy szerelemmel is szeretem, de rá kellett
jönnöm, hogy csupán úgy tekintek rá, mint a nagybátyámra. Rajongok érte, mint
rokonom, de rá kellett jönnöm, hogy ennél többet nem érzek iránta. Egy rövid
ideig azt hittem, hogy szerelemmel szeretem, de rájöttem, hogy nem – vallotta
be Anne őszintén.
-
Szóval, hogyha esetleg le szeretne
csapni a kezemről, akkor nincs miért aggódnom? – kérdezte Demetri játékosan.
-
Nos, azt hiszem, hogy az attól függ,
hogy hogyan fogsz viselkedni – állapította meg Anne komolyan. – A kapcsolatunk
alakulása most elsősorban tőled függ. Ha tudod teljesíteni az elvárásaimat,
akkor nem lesz közöttünk semmi gond – vigyorodott el a lány.
-
Ha nem teljesíthetetlenek az elvárásaid,
akkor nem lesz gond – vágott vissza Demetri finoman.
-
Nos, csodát nem várok tőled, csak azt,
hogy jól viselkedj – incselkedett Anne továbbra is.
-
Abban nem lesz hiba – kacsintott rá Dem,
majd megállt az erdő szélén. – Innen gyalog kell mennünk, de már nincs messze –
mondta miközben a karját nyújtotta Anne felé, aki azonnal elfogadta a
felajánlott kart. – Remélem, hogy nagyon, de nagyon éhes vagy, mert az igazat
megvallva itt hatalmas adagokat adnak a betérőknek.
-
Nocsak, milyen jól tájékozott vagy –
állapította meg Anne sandán. – Mesélj csak, hány nőt hoztál már el ide?
-
Nőt még soha – rázta meg a fejét
Demetri.
-
Akkor? – kérdezte Anne kíváncsian.
-
Úgy tíz évvel ezelőtt találtam egy kis
testvérpárt az erdőben, és idehoztam őket. A fogadós házaspárnak sosem
születhetett gyermeke, így boldogan örökbe fogadták őket. Annyit adtak nekik
enni már az első találkozássukkor, hogy szegények már azért könyörögtek, hogy
ne kapjanak egyenlőre több ételt – kuncogott fel Demetri.
-
Na és eszedbe sem jutott őket…
-
Természetesen nem – vágta rá Demetri
egyértelműen. – Soha életemben nem bántalmaztam gyerekeket, és nem is fogok.
-
Na látod, nem is vagy te olyan rossz,
mint hiszed – mondtam elégedett mosoly kíséretében.
-
Azért még ne emelj az égig, azért, mert
gyerekeket nem bántok. Az évek során rengeteg embert gyilkoltam meg
szemrebbenés nélkül – mondta határozottan.
-
Szerintem mindenki kaphat második esélyt
– mondtam komolyan. – Nézd csak meg Jasper, milyen nagyszerű férfi vált belőle,
pedig ő sem vegetáriánusként kezdte. Sőt, a családom több tagjával is megesett,
hogy nem tudta tartani magát az elveinkhez, de mi megbocsájtottuk a „baleseteket”.
Hogyha őszintén, szívből akarnád, akkor neked is menni, ez egészen biztos.
-
Még ne szaladjunk ennyire előre, Anne,
senki nem képes egyik pillanatról a másikra megváltozni – mondta Dem
határozottan.
-
Nem is várom el, én szép türelmesen
megvárom, hogy képes legyél a változásra. Segítek neked – mondta ellentmondást
nem tűrve.
-
Hm… ez határozottan jól hangzik –
mosolyodott el Demetri. – Viszont mielőbb még nekikezdesz a „rehabilitációmnak”
vacsorázz meg – nyitotta ki Anne előtt az ajtót.
-
Jó ötlet – sietett be Anne azonnal a
kitárt ajtón.
-
Szép estét, Demetri, hát téged is látunk
végre egy hölgy társaságában – csapta össze a tenyerét egy idősödő hölgy, aki
kedvesen mosolygott ránk.
-
Hogy vannak a gyerekek, Matild? –
kérdezte Demetri mosolyogva.
-
Oh, nagyszerűen, de sajnos már
kirepülnek, mindkettő már az iskolában van, és tanul. Bentlakásosak lettek
mindketten, mert messze van az iskola, de olyan okos gyerekek. Néhány év, és
átveszik tőlünk az éttermet – mesélte Matild büszkén.
-
Ez nagyon jó hír – mosolygott Demetri.
Ki gondolta volna, hogy ilyen oldala is van ennek a férfinak. El vagyok ájulva.
Talán Kathy tényleg hihetetlen érzékkel rendelkezik, hogy kiszűrje a megfelelő
lelkeket, akik megmentésre érdemesek. Egyre inkább azt hiszem, hogy Dem tényleg
közéjük tartozik. Határozottan úgy tűnik. – Kaphatunk egy asztalt? A kisasszony
már nagyon éhes.
-
Hát hogyne kaphatnál, neked mindig fent
van tartva a kétszemélyes sarokasztal, bár még sosem használtad – állapította
meg Matild.
-
Akkor hát éppen itt az ideje, nem igaz?
– mosolygott a nőre Demetri.
-
Dehogynem – vágta rá a nő. – Mindig is
arra vártam, hogy végre idehozzon valakit. Üdvözlöm, kedveském. Szabad tudnom a
nevét?
-
Hát persze, Anne vagyok, nagyon örvendek
– vágta rá boldog mosollyal az arcán.
-
Mit ne mondjak, egy ilyen csinos fiatal
férfi mellé, pont egy ilyen gyönyörű lány illik. Remélem, hogy nagyon boldogok
lesznek.
-
Azért ennyire még ne szaladjunk előre –
pirult el Anne. – Még alig ismerjük egymást.
-
Oh, első randi? – kérdezte
felvillanyozódva. – Foglaljanak csak helyet, és máris megyek. Vihetek valami
italt?
-
Csak egy pohár vizet kérnék – vágta rá
Anne.
-
Rendben van, és neked Demetri? – fordult
felé kíváncsian.
-
Nekem ugyanazt – vágta rá azonnal.
-
Jól van, az étlapot mindjárt viszem az
italokkal együtt – sietett el a hölgy.
-
Nagyon kedves, barátságos nő – kuncogott
fel Anne.
-
Igen, jólelkű asszony – bólintott rá Dem
is. – Viszont, most másról szeretnék veled beszélgetni – húzta ki a széket Anne
számára. Majd segített neki leülni is.
-
Na és miről szeretnél vele beszélgetni?
– kérdezte Anne kíváncsian.
-
Volt egy fogadásunk – kezdett bele
Demetri.
-
Valóban – bólintott rá Anne mosolyogva.
-
Megtudhatnám a feladatomat? – kérdezte
kíváncsian.
-
A vacsora után mindenképpen el fogom
mondani, hogy mi a feladatod – ígérte Anne.
-
Azért remélem, hogy valami teljesíthető
dolgot találtál ki a számomra – mondta Dem kissé idegesen.
-
Hogyha nagyon szeretnéd, akkor szerintem
teljesíthető a dolog – mondta Anne sejtelmesen. Most már engem is nagyon
érdekel, hogy mit talált ki ez a lány.
-
Itt is vagyok – jelent meg a két vízzel
Matild. – Itt pedig az étlap – tette le mindkettejük elé. – Néhány perc múlva
itt vagyok, és felveszem a rendelést.
-
Rendben – mondta Anne mosolyogva.
-
Köszönöm, de én nem vagyok éhes – adta
vissza Demetri az étlapot.
-
Én pedig már tudom is, hogy mit kérek –
mondta Anne határozottan. – Egy házi spagetti lesz.
-
Rendben, máris hozom – bólintott
azonnal. – Sajtot tehetek a tetejére?
-
Igen, egészen nyugodtan – vágta rá
azonnal.
-
Pár percen belül itt leszek vele –
mondta az asszony, majd elsietett a konyha felé. Nemsokára pedig tényleg
visszaért egy hatalmas adag tésztával. Anne pedig lelkesen kezdte enni a
vacsoráját. Tényleg nagyon éhes lehetett már szegénykém. Bár ez nem csoda, már
egy jó ideje nem láttam enni. Konkrétan, amióta eljöttek Volterra várából.
-
Na, hogy ízlik a vacsora? – kérdezte
Demetri mosolyogva.
-
Ez egyszerűen fantasztikus, de nem bírom
megenni mindet – sóhajtott fel Anne hátradőlve a széken.
-
Sebaj, majd elvisszük magunkkal, ha
szeretnéd – ajánlotta a lehetőséget.
-
Mindenképpen – bólintott rá Anne
azonnal.
-
Szóval, most már megtudhatom a feladatomat?
Mert minél előbb szeretném végrehajtani – fogta meg Anne kezét Demetri, és
mélyen a szemébe nézett.
-
Igen, azt hiszem, hogy most már itt az
idő, hogy megtudd a feladatodat – egyezett bele Anne. – Viszont abban biztos
lehetsz, hogy rendesen megdolgoztatlak.
-
Tíz év múlva ez a mondat zene lesz a
füleimnek – villantak meg Dem szemei.
-
Bolond – sütötte le a szemeit Anne. –
Tehát a feladat. Hallottál már az úgynevezett végzetcserjéről? – kérdezte
kíváncsian.
-
Nem igazán – húzta el a száját Demetri.
-
Nos, ez egy ritka virágfaja, ami
Afrikában és Ázsiában honos. Mindig is vágytam egy ilyen virágra, amióta csak
tudok a létezéséről.
-
Hm… végzetcserje, stílusos feladat –
kuncogott fel Demetri.
-
Szerintem is – mosolyodott el Anne.
-
Tehát egy napom van, hogy hozzak neked
egy másik kontinensen honos virágot? – kérdezett vissza Demetri. – Azért ez nem
egy könnyű feladat, még akkor sem, hogyha nagyon gyors vagyok – állapította meg
Demetri.
-
Könnyen nem lehet elnyerni egy hölgy
szívét – mondta Anne határozottan. – Ennyit még én is tudok. Viszont annyi
előnyt adok neked, hogy indulhatsz holnap, sötétedés után, mert éjszaka
gyorsabban tudsz haladni odafele, és visszafele is könnyebb dolgod lesz
sötétben.
-
Ez igazán kedves tőled – húzta el a
száját Demetri.
-
Most meg mi a baj? Azt hitted, hogy azt
fogom mondani, hogy dönts ki egy fát, és már nyertél is? – vonta fel a
szemöldökét Anne.
-
Annyira könnyű feladatra azért nem
számítottam, de ennél a feladatnál komolyan rezeg a léc, hogy tudom-e
teljesíteni.
-
Nos, meglátjuk, hogy mennyire akarod azt
a csókot – kacsintott rá Anne kacéran. Hm… ügyes, nagyon ügyes. Már most tudja,
hogy mivel lehet ezt a férfit az őrületbe kergetni. Sokat tanult az
édesanyjától szerencsére.
-
Az biztos, hogy meg fogod látni – mondta
Demetri elszántan. – Bármi áron teljesítem a feladatot.
-
Ezt akartam hallani – vigyorodott el
Anne. Na vajon ezt most Lucifer csinálja, vagy tényleg ilyen sok kacérság
szorult ebbe a kislányba? Mert, ha ilyen sok kacérság van benne, akkor
kijelenthetjük, hogy egy igazi kis ragadozót szabadítottunk a világra. Na nem,
mintha ez baj lenne.
-
Tetszik ez a stílus – villantak meg
Demetri szemei. – Nagyon izgató vagy – hajolt közelebb Anne-hez egy kicsit.
-
Nos, az „izgató” szót még soha senki nem
használta rám – pirult el Anne lesütött szemekkel.
-
Pedig, ha tudnád, hogy mennyire az vagy
– suttogta Demetri a nyakába. Hékás, lassabban a testel. Ez a tempó túlságosan
gyors lesz még neki.
-
Ha így folytatod, akkor
elbizonytalanodom a nálad alvás kérdésében – nyögte Anne.
-
Bocsánat, hagyok neked levegőt –
húzódott egy kicsit hátrébb a férfi.
-
Semmi baj, csak tudom, hogy milyen nehéz
visszatartani az ösztönöket, amik arra késztetnének, hogy elvedd, amire vágysz.
Éreztem rajtad akkor is, amikor berontottál a szobámba – mondta Anne teljes komolysággal.
-
Nem győzöm elégszer elmondani, hogy
mennyire restellem a dolgot – hajtotta le a fejét Demetri. – Esküszöm, hogy
soha többé nem fordul elő, hogy rád ijesztek. Most sem volt szándékos –
magyarázkodott halkan.
-
Tudom, hogy nem volt szándékos. Tisztában
vagyok az ösztönök erejével, néha bennem is fellobban a vámpírok hevessége –
mondta Anne határozottan, majd hirtelen ásított egy nagyot.
-
Fáradt vagy? – kérdezte Demetri azonnal.
-
Egy kicsit, igen – vallotta be Anne. Bár
az újabb ásítás eléggé nyilvánvalóvá tette, hogy ez a helyzet.
-
Akkor várj itt egy pillanatot. Megyek,
fizetek, és már indulhatunk is vásárolni, aztán vissza a házba – pattant fel
Demetri azonnal.
-
Igazán nem kell rohanni miattam –
tiltakozott volna Anne, de ekkorra már Demetri eltűnt. – Hm… remélem, hogy jó
ötlet volt a végzetcserje. Olyan dolgot akartam kérni, amit lehet teljesíteni,
de csak igazi elszántsággal, és igyekezettel. Mindenesetre nagyon szeretném,
hogyha megszerezné nekem az ajándékot, és megnyerné a fogadást.
-
Már itt is vagyok – termett mellette
Dem. – Egyébként én is nagyon remélem, hogy megnyerem a fogadást, mindent el
fogok követni az ügy érdekében, főleg most, hogy tudom, hogy te is szeretnéd,
hogy nyerjek.
-
Átmentél a vizsgán, ez az első lépés –
vigyorodott el Anne.
-
Hogy érted ezt? – kérdezte Demetri
értetlenül.
-
Kíváncsi voltam, hogy megkérdezed-e,
hogy miért nem kapod meg akkor most a csókot, mindenféle hajcihő nélkül. Viszont
neked a jelek szerint eszedbe sem jutott. Ez sok mindent elárul a jellemedről.
-
Valóban? – vonta fel Demetri a
szemöldökét.
-
Igen, nem félsz a kihívásoktól, és
tisztességesen szeretnél játszani. Ez nagyon is imponál a számomra –
mosolyodott el Anne boldogan.
-
Nos, te sem vagy pontosan olyan, mint
amilyennek elképzeltelek. Sokkal vagányabb, és egyáltalán nem elkényeztetett.
-
Elkényeztetnek hittél? – lepődött meg
Anne.
-
Nos, amikor először láttalak, akkor úgy
látszott, hogy mindig mindent megkaptál, amit csak kívántál.
-
Az nem jelenti azt, hogy el vagyok
kényeztetve. Ez csak annyit jelent, hogy nagyon szeretnek engem, és én is őket.
Összetéveszted a dolgokat.
-
Igen, már én is látom, és a bocsánatodat
kérem – mondta komolyan.
-
Megbocsátok, hogyha te is megbocsátod,
hogy csak egy gyilkos vámpírnak hittelek – ajánlotta a lehetőséget Anne.
-
Na és neked is megváltozott a véleményed
rólam? – kérdezte Demetri kíváncsian.
-
Nem is kicsit – bólintott rá Anne
azonnal.
-
Örülök, hogy ezt is megbeszéltük –
mosolyodott el Demetri.
-
Akárcsak én – szorította meg a kezét
Anne boldogan.
-
Indulhatunk? – állt fel Demetri, majd
Anne felé nyújtotta a kezét.
-
Igen, az nagyon jó lenne – fogadta el a
lehetőséget Rose lánya azonnal. Miután pedig elköszöntek Matildtól, már
indultak is a kis boltba bevásárolni. Itt határozottan jól alakulnak a dolgok,
most megnézem, hogy Kathy és Gabriel is rendben van-e. A váltás úgyis perceken
belül megérkezik Anne-hez és Demetrihez…
Szia!
VálaszTörlésTeljesen odáig vagyok Anneékért.. de miért hiszem azt h baj lesz??Hogy ha Demetri elmegy és közben lesz vmi, vagy ha Anne egyedül marad vmi lesz...
Nagyon élveztem, nem könnyű a feladat de mindketten nagyon szeretnének nyerni:)Anne ravasz leány tiszta anyja:)
Várom h Kathy-kel mi lesz..:)
Melinda
Szia!
VálaszTörlésimááááááádom :D
nem érdekel most Kathy, nekem a kövi részben is Anne kell :D jaaaaaaaaaaj én úgy várom már a folytatást.... legközelebb inkább néhány hétig nem is olvasok, hogy utána egyszerre legyen több, mert ez így szörnyű, hogy várni kell egy ilyen jó rész után még jó sok napot, hogy olvashassam a többit :'(
sieeeeeeeeeeeeees
puszi
Mono
Szia Melinda!
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Hamarosan hozom a folytatást. Hát Lucifer nem alszik, az egészen biztos :)
Puszi
Szia Mono!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Lesz a következő részben is Anne, ne aggódj :D Sietek a kövivel :D
Puszi