The Beauty and the Bear - 85. fejezet

85. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Miután elaludtam ismét Nathan szobájában találtam magam. Már egy ideje nem voltam itt. Valami mindig közbejött, vagy valami miatt Lucifernek, vagy valamelyik csatlósának sikerült megutaztatni engem. Utoljára akkor láttam Nadine-t, amikor Ezekiel elbúcsúzott tőlem.

-         Sziasztok – mosolyogtam rájuk. – Na, ne legyetek már ilyen savanyú képűek, még van két jó hetem, most erre koncentrálok. Ráadásul, ki tudja, még ezt a valóságot is választhatom – mondtam nekik vidáman. Miért kellene elrontanunk az utolsó találkozásainkat?

-         Szia, Rose – mosolyodtak el végre. Majd mindketten megöleltek.

-         Ez a beszéd – öleltem vissza őket.

-         Beszéltünk a tanáccsal – kezdett bele barátnőm bizonytalanul.

-         Igen? Miről? – kérdeztem kíváncsian.

-         Az emlékeidről – vágta rá Nadine. – Az az igazság, hogy javasoltuk a tanácsnak, hogy ne kelljen elvennünk az emlékeidet, hogyha nem akarod – kezdett bele barátnőm.

-         Ez… nem is tudom, hogy mit mondhatnék erre – haraptam az ajkamba.

Egyfelől csodálatos volt, hogy megadathat nekem az emlékezés, de másfelől, ha mégsem akarok itt maradni, akkor miért emlékezzek? Miért kínozzam magam a csodálatos pillanatok képeivel, amelyeket itt átélhettem, hogyha soha nem lehetek igazából a része?

-         Szerintem egyelőre ne mondj semmit, csak gondolkozz el a dolgon. Még van időd a döntésre, ami természetesen csakis a te gondolatod lehet. Egyikünk sem fog beleszólni, ezt megígérhetem – mondta Nathan határozottan.

-         Gondoltam, hogy nem akartok helyettem dönteni – forgattam meg a szemeimet. – Mindenesetre hálás vagyok érte, hogy ennyire törődtek velem – mosolyogtam rájuk hálásan.

-         Rendben van, akkor azt hiszem, hogy itt lenne az ideje, hogy induljunk – szólalt meg Nathan határozottan.

-         Várjatok, csak egy kérdésre válaszoljatok – jutott eszembe hirtelen.

-         Igen? – nézett rám Nadine kíváncsian.

-         Lucifer, bár kegyetlen és gonosz, de akkor is tudnom kell, hogy igazat mutatott-e nekem. Valaki meg fog halni a vámpírcsaládomból, hogyha én mási úton indulok el? Hiszen láttam, amint Carlisle-t elégetik, és hallottam Esme sikolyait, ahogy megpróbálja valahogy mégis megmenteni. Ez megtörténhet?

-         Sajnos, igen, megtörténhet, Rose – biccentett Nadine azonnal.

-         Ezek szerint Carlisle valóban halott – bólintottam rá. – Na és miért ő? Miért nem Jasper, akit eredetileg láttam a váróban?

-         A jövő képlékeny. Carlisle feláldozta magát, hogy megmentse a fiát, Jaspert. Ez nem annyira egyedi eset az eddigi utazások alapján, amelyeket levezettem – válaszolta Nadine. – Carlisle lelke majd hozzánk kerül. Nem volt még vámpír, aki feljöhetett volna, de a te családod más, mint a többi.

-         Ez mind szép és jó, de hogyan lehetne boldog Esme nélkül? Vagy Esme hogyan lehetne boldog Carlisle nélkül? – kérdeztem szomorúan.

-         Erre nem tudok mit mondani, Rose. Az embereket érik veszteségek, mégis megtanulják kezelni ezt.

-         A vámpírok viszont mások – vágtam rá. – Mi nem felejtünk – mondtam határozottan. – Egy vámpír soha, semmit nem felejt el. Esme örökké Carlisle-t fogja szeretni, és nem akar majd mást. Magába fog zárkózni, és csendben elsorvad.

-         Azért ez kicsit túlságosan is negatív jövőkép – mondta Nathan. – Talán előbb érdemes lenne megnézni, hogy mi történik, mert így csak találgatsz.

-         Rendben van, részemről mehetünk – nyújtottam feléjük a kezemet. Ők pedig azonnal elfogadták a kezemet, majd elindultunk az utunk felé…

A Cullen villában voltunk, de mindenki hevesen csomagolt, míg Esme a karjában Nessie-t tartva meredt maga elé.

-         Anya, mennünk kell – állt meg előtte Jasper.

-         Mégis hová? – kérdezte fogadott anyánk megtörten.

-         Még nem tudjuk, de Alice figyel. A Volturi mindenhol minket keres. Veszélyes lenne most Denaliban menedéket kérni, úgyhogy csak elindulunk, döntés nélkül. Így a legbiztonságosabb.

-         Hogy akarunk így élni? Ezt nem gondoltuk át jól – hajtotta le a fejét.

-         Nem halhatunk meg. Mit szólna ahhoz Carlisle? – térdelt le Alice Esme elé. Majd hozzábújt. – Ne hagyj el minket te is, Esme, kérlek – mondta neki könyörgőn. – Szükségünk van rád. Te vagy a család szíve.

-         Nem tudom, hogy van-e még értelme ennek az egésznek. Egyszer úgyis megtalálnak minket. Akkor pedig végünk. Talán az lenne a legjobb, hogyha Nessie-t elbújtatnánk a farkasoknál, ők meg tudják védeni, mi pedig szétszélednénk. Talán külön több esélyetek lenne az életben maradásra.

-         Az ötlet stratégiailag nem rossz, de mivel mind tudjuk, hogy akkor a Volturi elé vetnéd magad nemet kell mondanunk rá. Velünk jössz, Esme. Megígértem Carlisle-nak, hogy vigyázok rád – mondta Jasper határozottan. – Ennyivel tartozunk neki.

-         Nekem pedig azzal tartoznátok, hogy utána küldjetek, hogy megint együtt lehessek vele – mondta határozottan.

-         Nem, ezt ne kérd tőlünk, kérlek – rázta meg a fejét Alice. – Soha nem lennénk képesek bántani téged.

-         Anya, indulnunk kell – jelent meg Edward is bűnbánó arccal. – Megértem, hogy dühös vagy rám, hiszen mindenről én tehetek. Én tévedtem, amikor bántottam Bellát és az első gyermekünket. Én tehetek róla, ezt soha nem is tagadnám. Ha szeretnéd, akkor Bellával külön utakon fogunk járni, de nem hagyjuk, hogy feláldozd magad.

-         Jól van, megyek – állt fel lassan. – Edward – nézett a fiára hirtelen.

-         Igen? – fordult vissza azonnal.

-         Nem haragszom rátok – mosolyodott el halványan. – Nem vagy hibás. Az események olyan gyorsan történtek, hogy mindannyian szétszórtak voltunk. A terv jó volt, csak arra nem számítottunk, hogy Félixet még idő előtt elkapják. Még két perc, és minden sikerült volna. Senki nem hibás. Ezt a sors akarta így – ölelte meg Edwardot. – Menjünk, akkor, akárhová is megyünk – indult el az ajtó felé.

-         Induljunk délre – vágott közbe Jasper.

-         Miért? Ott sokat süt a nap – kérdezte Bella döbbenten.

-         Azért délre, mert északon fognak keresni. Mindig is csapadékos tájakon éltünk, így logikus lenne, hogyha most más irányba mennénk. Ráadásul ott a Volturi is lassabban tud csak mozogni, és így lesz némi előnyünk – mondta Jasper határozottan.

-         Annyi idő alatt biztosan lesz látomásom, míg ránk hangolódnak, úgyhogy lesz időnk elmenekülni – vágta rá Alice is.

-         Mit tettem – temette Bella a kezeibe az arcát. – Minden az én hibám. Miért jöttetek utánam?

-         Mert szeretünk, és most megyünk, hogy Carlisle áldozata ne legyen hiábavaló. Jenks már elkészült az új hamis iratokkal is – mondta Jasper.

-         Én is veletek megyek – jelent meg Jacob hirtelen. – Nem hagyom el a bevésődésem.

-         Rendben van – egyezett bele Bella azonnal.

-         Nem biztos, hogy ez jó ötlet – rázta meg a fejét Edward azonnal. – Jobb lenne, ha a törzseddel maradnál.

-         Te elhagynál engem? – kérdezte Bella.

-         Természetesen nem – vágta rá azonnal.

-         Akkor meg kell értened Jake álláspontját. Hiszen ő sem akarja elhagyni Nessie-t – magyarázta Bella. – Ezt el kell fogadnunk. Renesmee kedvéért is, mert ő és Jake örökké összetartoznak.

-         Jól van, akkor jöjjön ő is – sóhajtott fel Edward megadóan. Mire Nessie lelkesen tapsikolni kezdett…

Nem tudtam mit mondani erre a látványra. A családom bár meg volt törve, de mégis próbáltak talpon maradni, és a jelek szerint, jelenleg Jasper és Alice vette át a vezető szerepet. Ami talán jó, mert Jasper nagyszerű stratéga.

-         Azért ez összességében, eléggé siralmas helyzet – mondtam szomorúan. – Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora szükség lehet rám itt.

-         Alábecsülöd magad, Rose – mondta Nadine komolyan. – Mindig is így volt. Azt hitted, hogy nem vagy fontos az események láncolatában, de most már láthatod, hogy nagyon is az voltál.

-         Lehet, viszont felmerül a kérdés, hogy a lelkem jelenlegi szépsége akkor is megmarad, hogyha itt maradok? Vagy esetleg tovaszáll az emlékekkel, amiket megtartok a régi családomról? Vagy, ha visszamegyek, akkor leszek még valaha igazán boldog, annak tudatában, hogy lehettem volna ember? A döntés sokkal nehezebb, mint amilyennek elsőre hittem volna.

-         A lényeg az, hogy hallgass a szívedre, és ne az eszedre. Ez az utazás arról szól, hogy te mire vágysz, nem pedig arról, hogy mi a helyes. Mit sugallna a szíved? – kérdezte barátnőm kíváncsian.

-         A szívem legszívesebben itt is lenne, meg ott is – szusszantottam fel.

-         Kettészakítani nem tudunk, Rose – mondta Nathan.

-         Tudom, és meg fogom hozni a döntést, még időben, ígérem – vágtam rá határozottan.

-         Efelől semmi kétségünk – biccentett Nadine.

-         Akkor most nézzük meg a helyzetet néhány évvel később – javasolta Nathan.

A következő pillanatban pedig egy dzsungel közepén találtam magam. A fák magasra nőttek, a lombkorona pedig árnyékot adott. Néhány pillanattal később pedig feltűnt a családom. Hála az égnek még teljes létszámmal.

-         Ez harminc évvel később történik – súgta a fülembe Nadine.

-         Harminc éves lenne már Renesmee? – kérdeztem döbbenten. Hiszen olyan kislányos még. Mint egy tinédzser.

-         Igen, már harminc éves elmúlt.

-         Hova rohannak? – kérdeztem bizonytalanul.

-         Megint menniük kell – válaszolta Nathan. – Sajnos a Volturi továbbra sem adja fel, és mindig tovább üldözik őket.

-         Rendben, elértük a búvóhelyet – mosolyodott el Jasper.

-         Gyűlölöm ezt, nincs életünk – ült le Nessie lihegve. – Nem járhatok iskolába, alig tudok olvasni, írni meg még kevésbé. Még nektek sincs időtök tanítani, mert állandóan rejtőzködésből és menekülésből áll az életünk. Ezt nem lehet kibírni. Örökké csak futunk.

-         Nem tehetünk mást – ölelte át Jacob.

-         Adjuk fel, a halál is csak jobb lehet ennél. Ide szüljek gyermeket? Ebbe a világba, ahol a legnagyobb vámpírcsalád csak azzal van elfoglalva, hogy legyilkoljon minket? – sírta el magát.

-         Hogy mondod? – kerekedtek ki mindenki szemei.

-         Akkor ezért nem látok már megint – világosodott meg Alice. – Titeket már megtanultalak kikerülni, de ő más – mosolyodott el.

-         Teljesen mindegy, amint megszületik beadjuk őt egy olyan házba, ahonnan örökbe fogadhatják – vágta rá Nessie.

-         Micsoda? – kiáltott fel Jake.

-         Már beszéltem az Uley családdal. Ők fognak érte menni – magyarázta Renesmee. – Nem fogom hagyni, hogy ő is úgy nevelkedjen fel, ahogy én. Neki jár a nyugalom. A boldogság, a félelemmentes élet. Már aludni se merek. Hogyha neszt hallok, akkor a szívem majd kiugrik a helyéből. Nem fogom hagyni, hogy ő is rettegésben éljen.

-         Sajnálom, hogy így érzel, kicsim – mondta Bella és Edward szomorúan. – Talán mégis maradnunk kellett volna Volterrában.

-         Ott meg rabok lettünk volna. Az sem jobb helyzet – vágta rá Jasper.

-         Én azt mondom, hogy ne veszekedjünk – vágott közbe Esme. – Nessie bár nehéz döntést hozott meg, de igaza van. A kisbaba jobban jár, hogyha nyugodt körülmények között nőhet fel. Bármennyire is nehéz lesz elengedni, de csakis az ő érdekében fogjuk megtenni.

-         Köszönöm, nagyi – nézett rá Nessie hálásan.

-         Nincs mit, tudom, hogy milyen érzés lehet neked elengedni őt, de mind tudjuk, hogy csakis az ő érdekében teszed.

-         Vagy mi tovább menekülünk, eltereljük őket, Renesmee és Jacob pedig már most visszamehet La Push védelmező határain belülre. Már eleve ezt kellett volna tennünk – mondta Bella határozottan.

-         Igen, ez egy jó ötlet – biccentett Edward is.

-         Nem akarlak elhagyni titeket – rázta meg a fejét Nessie azonnal.

-         Tudjuk, de ez valóban jó ötlet – állt melléjük Jasper is.

-         Én is egyetértek. Meg tudjuk oldani, hogy ne bukjatok le. A Volturi sosem fogja megtudni, hogy hol vagytok – mondta Alice határozottan. – Továbbra is figyelem Aro döntéseit, és ha véletlenül is veszélybe kerültök, akkor azonnal értesítünk titeket.

-         Azt hiszem, hogy hallgatnunk kellene a többiekre – ölelte át Jake. – Te sem lennél képes elhagyni őt – simította a kezét Nessie hasára.

-         Nem, valóban nem, de talán mégis képes lennék rá, hogy neki jobb legyen – motyogta Renesmee.

-         Hidd el, hogy mindenkinek így lesz a legjobb – ölelte magához Bella, és Edward is csatlakozott hozzájuk.

-         Ti nem csillogtok, úgyhogy nappal utazzatok, minél gyorsabban eléritek Forks határát, annál gyorsabban kaptok segítséget a falkától – mondta Jasper határozottan.

-         Ha értesítjük a törzset, akkor akár elénk is jönnek, méghozzá örömmel – mondta Jacob teljes meggyőződéssel.

-         Jobb, hogyha a saját területükön maradnak, mert azt könnyebben tudják biztosítani – vetette fel Jasper.

-         Igazad lehet, te többet értesz a stratégiához, mint én – bólintott rá Jake. – Akkor reggel elindulunk, addig próbálj meg pihenni Nessie, legalább egy kicsit.

-         Igen, ez jó ötlet – vágta rá Bella. – Gyere, készítek neked kényelmes fekhelyet – ültette le egy pillanatra a lányát. Majd néhány perc alatt takaros kis ágyat készített a lehetőségeihez mérten. Renesmee pedig nemsokára elaludt.

Én pedig csak sokkolva álltam ott. Harminc év? Nessie harminc év után esett teherbe. Ennyi idősen alig tud olvasni, és írni? Folyamatosan menekültek, mintha űzött vadak lennének? Milyen élet ez? Egy percig sem pihenhetnek meg nyugodtan.

-         Azt hiszem, hogy ma éjszakára eleget láttam – mondtam halkan.

-         Igen, mi is így gondoljuk, ráadásul lassan Emmett is felébred – bólintott rá Nathan.

-         Holnap éjjel innen folytatjuk – ölelt meg Nadine kedvesen.

Majd néhány pillanattal később már a testemben is voltam. Ahol szerelmem gyengéd puszikkal, és csókokkal kezdett ébresztgetni…