The Beauty and the Bear - 87. fejezet

87. fejezet

(Nadine szemszöge)

Még mindig tanácstalanul álltunk kedvesemmel a tanács előtt. Legnagyobb megdöbbenésemre egyhangúan beleegyeztek, hogy Rose megtarthassa az utazásról való emlékeit, hogyha így dönt. Még Gabriel is beleegyezett, de az, amit azután mondott nekem nem hagyott nyugodni. „Az emlékezés néha fájdalmasabb, mint a felejtés.” Visszhangzottak fejemben a szavai. Hogyan értette ezt? Persze, ha elfelejt mindent, akkor onnan folytatja az életét, ahonnan abbahagyta, de ha emlékszik, akkor szép dolgokat vihet magával. A terhesség örömét, amit soha nem lesz módjában átélni vámpírként. Az anyaság örömeit, amikor a saját, vérszerinti gyermekét tartotta a karjaiban. A szerelem szépségét és gyengédségét, amit Emmettel élt ált emberként. A szüleivel való együtt töltött időt. Nagyon sok dolog ez, amit, ha nekem kéne döntenem, akkor boldogan megtartanék magamnak. Hiszen, soha nem lesz módja még egyszer ezeket a dolgokat átélni.

-         Nadine? Jól vagy? – kérdezte Nathan idegesen.

-         Hát persze, hogy jól, miért? – fordultam felé azonnal.

-         Mert már fél órája meredsz a tanács hűlt helyére – vágta rá.

-         Én csak elgondolkodtam Gabriel szavain – magyaráztam halkan.

-         Nos, ami azt illeti, kétségkívül nem mondott ostobaságot, de én még mindig ott tartok, hogy ezt a döntést Rose-nak kell meghoznia. Egyébként pedig még az is lehet, hogy inkább itt marad.

-         Én nem hinném, hogy ezt tervezné – ráztam meg a fejem.

-         Miért nem? Itt boldog. Megtalálta önmagát, újra rátalált a családjára, mire vágyhatna még? Édesanya és feleség, megvan benne a lehetőség, hogy ősz hajú, idős néniként elaludjon és ide kerüljön közénk a szerelmével együtt. Szerinted mi lehetne még ennél is csábítóbb egy emberi lény számára? – kérdezte Nathan komolyan.

-         Csakhogy Rose mérlegelni fogja azt is, ami a családjával történik az ő hiánya nélkül – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-         Mérlegelni fogja, de ki hibáztatná, hogyha mégis a számára legmegfelelőbb utat választaná, és nem pedig a családja számára legmegfelelőbbet? Az ember gyarló lény. Én is hibáztam életemben éppen eleget, ezért is hagytál el engem idő előtt. Rose is meghozhatja a saját döntéseit, és a saját hibáit is.

-         Szerinted talán hiba, hogy boldog akar lenni? – kérdeztem indulatosan.

-         Nem, én nem azt mondtam, hogy hiba – vágta rá azonnal. – Csupán azt mondom, hogy egy egész családhoz képest az egyén vágyai elenyészőek.

-         Az egyén mindig is fontos szerepet tölt be, akkor is, hogyha egy család része, és akkor is, hogyha magányosan tengeti az időt, ami megadatott – mondtam határozott hangon.

-         Az egyén valóban fontos, de a család az egyének egyvelege, így a több egyed alkot egy egész egységet – magyarázta Nathan.

-         Lényeg a lényeg, hogy Rosalie fogja meghozni a döntést – sóhajtottam fel.

-         Nos, ebben azt hiszem, hogy határozottan kiegyezetünk – biccentett szerelmem. – Nem könnyű veled vitába szállni – állapította meg vigyorogva.

-         Te sem vagy egyszerű eset – kuncogtam fel. – Amennyire emlékszem, ez régen is nagyjából így volt.

-         Igen, nagyon jókat tudtunk vitázni egymással, ez kétségtelen – egyezett bele azonnal.

-         Mindenesetre most van néhány óránk még, mielőtt Rose-hoz kell mennünk. Ha nem bánod, akkor meglátogatnám Kathy-t. Nagyon szeretném tudni, hogy hogy érzi magát. Még biztosan nagyon fáj neki a testvére elvesztése.

-         Nem, dehogy baj, menj csak nyugodtan. Én addig körbenézek, hogy mi a helyzet Rosalie-nál. Nem szeretném, hogyha Lucifer arrafelé legyeskedne, amikor nem figyelünk oda. Még a végén teljesen összezavarja szegény Rose-t.

-         Nem hiszem, hogy Lucifernek lenne erre bármilyen esélye, de azért menj csak nyugodtan. Sosem lehet tudni – bólintottam rá.

-         „Az ördög nem alszik”, ahogy mondani szokták – forgatta meg a szemeit Nathan.

-         Nos, ez sajnos tény – szusszantottam fel.

-         Mondd meg Kathy-nek, hogy üdvözlöm – nyomott puszit a számra kedvesem.

-         Megmondom, te pedig vigyázz Rose-ra – szóltam még utána.

-         Mint mindig – biccentett. Majd egy szempillantás alatt el is tűnt. Én pedig azonnal Kathy házához siettem, de amikor odaértem meg is torpantam. Az ablakból azonnal láttam, hogy Gabriel már megint Kathy házában van, és békésen teázgatnak. Sőt, Kathy még mosolyog is. A barátnőm végre újra mosolyog. Vajon, hogy csinálja ezt Gabriel? Honnan tudja, hogy mit szeret Kathy? Honnan ismeri minden egyes vágyát? Hogy képes folyamatosan mosolyt csalni barátnőm elgyötört arcára? Ki kell derítenem, hogy mi van köztük, vagy azt, hogy mi volt köztük, mert ez egészen biztosan nem véletlen.

-         Nadine – szakított ki Ezekiel hangja a merengésből.

-         Uram – hajtottam fejet előtte.

-         Mostanában elég sokat legyeskedsz a bátyám körül – kezdett bele Ezekiel.

-         Micsoda? Azt sem tudtam, hogy itt van. Én csak a barátnőmet szerettem volna meglátogatni. Eszembe sem jutott, hogy Gabriel megint itt lehet a házában.

-         Nadine, valamit meg kell értened – sóhajtott fel Ezekiel.

-         Én már értem, azt hiszem – mondtam határozottan.

-         Nem hiszem, hogy érted. Tudod a múltat olykor jobb, hogyha nem bolygatod. Látom rajtad, hogy mennyi kérdésed van Gabrielről, ezért most elviszlek magamhoz teázni, de elmesélem azt, amit tudnod kell, de ne kémkedj a testvérem után. Gabriel, bár nem könnyű természet, de tökéletesen hűséges a házhoz, és hozzád – mondta komolyan.

-         Nem kételkedtem Gabriel jólelkűségében – ráztam meg a fejem.

-         Értem, ezt örömmel hallom, de most akkor is eljössz velem teázni gyermekem – mondta határozottan. – Gabriel és Kathy most jobb, hogyha kettesben maradnak.

-         Ahogy kívánod, Ezekiel – hajtottam meg magam előtte.

-         Helyes, akkor már indulhatunk is. Epres teát készítettem elő, tudom, hogy az a kedvenced – mondta mosolyogva.

-         Na nem, mintha nem szeretnéd ezt te is – váltottam át tegezésbe. A teázásaink általában nagyon családias hangulatban teltek el.

-         Nem mondtam, hogy nem szeretem, de nekem még mindig a citrom a kedvencem, persze az eper a második – kacsintott rám mosolyogva.

-         Hát igen, jó az ízlésed, tudtam én ezt mindig is – viszonoztam a kacsintást.

Majd lelkesen besiettem a szobájába, amikor kitárta előttem az ajtót, és már helyet is foglaltam a megszokott helyemen.

-         Szóval – foglalt helyet előttem Ezekiel. Majd töltött mindkettőnknek egy csésze forró vizet. – A helyzet az, hogy Gabriel testvérem egy időben lázadó korszakát élte – kezdett bele a történetbe.

-         Lázadó korszakát? Gabriel? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Tudom, hogy ez első hallásra döbbenetesen hangzik, de akkor így volt – vágta rá azonnal.

-         Értem – bólogattam még mindig döbbenten. – Na és megtudhatom, hogy miből állt ez a lázadó korszak? – lettem kíváncsi.

-         Természetesen, hiszen ezért vagyunk itt – bólintott rá mentorom. – A fivérem egyszer ember akart lenni – vágta rá határozottan. Az én tüdőmben pedig bennakadt a levegő. Ember akart lenni? Gabriel? Ez eléggé hihetetlen.

-         Viccelsz? – kérdeztem mosolyogva. Ez nem lehet komoly.

-         Nem, ennek a fele sem tréfa gyermekem – rázta meg a fejét Ezekiel.

-         De hát, mindig azt mondja, hogy az emberek gyarló teremtmények, akik elpusztítják egymást, de nekünk mégis szeretnünk kell őket, hogy jobb legyen a világ.

-         Ezt mondja most már – javított Ezekiel. – Egykor azonban rajongott az emberekért, és szerelmes volt a szerelem gondolatába is. Egyik nap pedig fogta magát, és úgy határozott, hogy itt az ideje lemenni az emberek közé, és megismerni őket, hogy tudjuk, mik, illetve kik élnek odalent. Csakhogy éppen a lehető legrosszabb pillanatot választotta, mert Lucifer akkortájt nagyon is fénykorát élte. Nagy mértéket öltött az éhínség, és a járványok. Az emberek szenvedtek és fohászkodtak.

-         Akkor miért vágyott Gabriel erre a létre? – döbbentem meg

-         Tudni akarta, hogy milyenek az érzelmek, milyen az, amikor éhségből eszik, vagy szomjúságból iszik valaki. Kíváncsi volt, ahogy mi mindannyian azok voltunk, és vagyunk.

-         Csakhogy ti nem hagytátok el a pozíciótokat – állapítottam meg.

-         Valóban nem, mert így döntöttünk, de Gabriel meg akarta ismerni a védenceinket, és ezért nem hiszem, hogy bárkinek is lenne joga elítélni – mondta ellentmondást nem tűrve.

-         Nekem eszem ágában sem volt elítélni. Ezt csupán egy ténymegállapítás volt. Elnézést, hogyha félreérthetően fogalmaztam.

-         Semmi gond – biccentett mentorom azonnal. – Tehát, Gabrielt legyőzte a kíváncsiság, és mi hiába akartuk, hogy visszatérjen, talált ott egy leányt. Valakit, aki a tökéletes lény volt a számára. Egy lányt, aki az igaz szerelem szépségével szerette őt, és ő is viszont szerethette a másikat.

-         Ha most azt fogod mondani, hogy ez a lány Kathy volt, akkor a padlón fog koppanni az álam, ez egészen biztos – kerekedtek ki a szemeim.

-         Akkor már koppanhat is – kuncogott fel Ezekiel.

-         De hát, Kathy soha nem mondta nekem, hogy Gabriel, és ő…

-         Azért, mert Kathy nem is tudja, hogy Gabriel és ő valaha nagyon is szerelmes volt a testvérembe. Gabriel törölte az emlékeit, hogy ne fájjon neki az elválás, amikor a fivérem úgy határozott, hogy a világ érdekében visszatér hozzánk – magyarázta a helyzetet. – Bármennyire is fájt a testvéremnek, hogy el kell hagynia az imádott nőt, akkor is megtette, hogy a világ megmeneküljön Lucifer ámokfutásától. Viszont Kathy-t soha, de soha nem felejtette el. Ő maga fogadta őt, amikor megérkezett a kapuinkhoz, és ő maga készített neki házat Kathy ízlése szerint. Azonban Gabriel úgy döntött, hogy jobb lesz Kathy számára, hogyha az igazságot nem mondja el neki, hanem meghatja őt abban a boldogságban, amit a nővérével való újratalálkozás okozott neki.

-         Ez igazi szerelem – mosolyodtam el.

-         Gabriel nagyon tud szeretni – mondta Ezekiel határozottan. – Nem is gondolnád, hogy az öcsémben mennyi érzelem van. Csak nem szereti kimutatni azóta az eset óta. Nem képes újra kinyitni a szívét. Habár, ahogy mostanában Kathy-vel viselkedik ez több, mint megnyílás.

-         Na és egy angyal nem lehet együtt egy égivel? Én, mint főangyal nem vagyok eltiltva Nathantől, aki a Végzet Angyala lett. Akkor egy égi nem választhat magának közülünk valakit? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem, Nadine. A ti szerelmetek csak erősíti az angyalok szövetségét. Viszont, hogyha egy égi dönt úgy, hogy egy angyalt választ, akkor az égit le kell fokozni, de akkor az ég megint meggyengül, és Lucifer garázdálkodhat. Azt pedig a testvérem biztosan nem fogja hagyni. Túlságosan mély nyomott hagyott benne a sok szenvedés, amit a kis kihágásával okozott. Kathy soha nem fogja megtudni, hogy mi történt, és te sem fogod elmondani neki, mert megtiltom. Egyébként is azt szolgálja a barátnőd érdeke, hogy ne okozz neki fájdalmat. Miért kéne bántanod őt az emlékekkel? – nézett rám kérdőn.

-         Nem biztos, hogy bántanám őt az emlékekkel, de természetesen nem fogok visszaélni a bizalmaddal – mondtam határozottan.

Nem akarok beleavatkozni Gabriel ügyébe. Most már kezdem érteni, hogy miért nem tetszett neki, hogy Rose-t választottam. Hogyha Rosalie nem a saját világát éli, ahová az ég terelte, akkor elveszíthetünk néhány lelket, mert a Cullen klán elveszítheti a hitét az élet szépségében, hogyha így kell élniük, ahogy jelen állás szerint élnek. Az én hibámból kiábrándulhat az égből a legnagyobb vegetáriánus vámpírcsalád. Az elsők, akik megtagadták Lucifert.

-         Látom az arcodon, hogy megértetted hát, hogy miért döntöttünk úgy, hogy Rose kegyetlen és fájdalmas véget érjen ott, abban a sikátorban – nézett rám bocsánatkérően.

-         Igen, azt hiszem, hogy most már mindent értek – bólintottam rá. – Bár jobb lett volna, hogyha szóltok erről, mert akkor nem hoztam volna ide Rose-t, hogy utána visszavigyem az eredeti valóságába, hogy a szép emlékek egy örökkévalóságon át kínozzák.

-         Ami azt illeti, kivételesen mind a három égi egyetért veled abban, hogy a világ nem csak fekete vagy fehér, hanem lehet itt-ott kicsit szürke is – kacsintott rám.

-         Ezt, hogy érted? – kérdeztem értetlenül.

-         Időben rá fogsz jönni, illetve rá fogtok jönni. A jövő már körvonalazódik – mondta sejtelmesen.

-         Én, attól tartok, hogy nem értek semmit – kezdtem el hevesen gondolkozni.

-         Nem baj, elég, hogyha én értem. Sajnos nem segíthetek neked, de tudom, hogy eszedbe fog jutni a megoldás még Rosalie történetének vége előtt.

-         Ötletem sincs, hogy miről beszélsz – csóváltam meg a fejem tanácstalanul.

-         Nem baj, bőven elég, hogyha én értem, hogy miről beszélek – nevetett fel.

-         Utálom, amikor ezt csinálod – hörpintettem fel a maradék teámat morcosan.

-         Én viszont imádom, amikor elgondolkodóból ilyen morcossá változol – koppintott az orromra. – Na, indulj, menj dolgozni, főangyal, de tartsd a szád, különben nagyon megbánod – fűzte még hozzá szigorúan.

-         Megőrzöm Gabriel titkát, esküszöm – hajtottam meg magam. Majd egy szempillantás alatt visszagondoltam magam a szobámba, ahol Nathan kényelmesen heverészet az ágyunkon.

-         Szia – vigyorgott rám.

-         Szia – viszonoztam a mosolyát. – Neked most éppen nem Rosalie-ra kellene vigyáznod? – kérdeztem csípőre tett kézzel.

-         Ez volt az eredeti tervem, de mikor odaértem éppen el voltak foglalva Emmettel. Ami az illeti, úgy éreztem, hogy több, mint illetlenség lett volna megfigyelnem őket, amikor szó szerint tépték le egymásról a ruhákat. Egészen hasonlítottak a vámpír önmagukra, legalábbis hevességben. Bár azt szokták mondani, hogy a békülős szexnél nincs is jobb a világon – kezdte el húzkodni a szemöldökét.

-         Na várj csak, akkor én nagyon lemaradtam valamiről – vontam fel a szemöldököm. – Min veszett össze Rose és Emmett? – kérdeztem kíváncsian.

-         Igazából, bármennyire is megdöbbentő, de Edwardon – válaszolta azonnal.

-         Edwardon? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Igen, a Cullen család ideért, és Edward elcsípte Rose egyik gondolatát, ami igencsak árulkodó volt a fogadott fivére számára. Ezért Rosalie lefagyott egy pillanatra, Edward pedig azért bámulta őt, amit gondolt, és hát Emmett félreértette a szituációt. Ebből kerekedett ki a vita, amiből aztán lett egy kis csetepaté, végül pedig egy gyors kezelés után, egy hatalmas, nagy békülés – magyarázta Nathan.

-         Még mindig nem értem teljesen ezt az egészet, de a Cullen klánnak nem kellene itt lennie – mondtam határozottan.

-         Hogy érted, hogy nem kellene itt lenniük? – döbbent meg szerelmem.

-         Még nem kellene itt lenniük – vágtam rá.

-         Mi az, hogy nem kellene itt lenniük? – kérdezett vissza.

-         Még lett volna néhány évük Rochesterben – állapítottam meg. – Mármint így, hogy nem ők találtak rá Rose-ra, így megváltoztak a körülmények.

-         Ugyan, ez csak egy véletlen – legyintett kedvesem. – Egyébként is, a jövő képlékeny. Talán valamiért úgy határoztak, hogy itt az ideje a távozásnak. Nem hiszem, hogy túl nagy jelentőséget kéne tulajdonítanunk az esetnek.

-         Talán nem, de azért majd utánanézek, hogy mi történt – mondtam határozottan.

-         Rendben van, édesem, de te is tudod, hogy a lehetőségek száma végtelen. Talán valami erre terelte őket.

-         Lehetséges. Végül is, valóban rengeteg lehetőség van – rántottam meg a vállam. Végső soron a jövő valóban mindig változik…