The Beauty and the Bear - 81. fejezet

81. fejezet

SZIASZTOK! BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK! REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG AZ ÚJ FEJEZET :D PUSZI, DRUSILLA

(Nadine szemszöge)

Miután újra feljutottam az otthonomba, azonnal azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit tehetnék még, hogy kiderítsem, hogy ki az áruló közöttünk. Nem tudtam elképzelni, hogy ki lehet olyan elvetemült, hogy elárulja a saját otthonát, de talán máshogyan kéne gondolkodnom. Ki lehet az, aki hajlandó elárulni az otthonát valamiért. Lucifer mindig felkínál valamit a szolgálatért cserébe. Olyan lényt kell keresnem az égből, akinek van némi hatalma, és olyan a múltja, hogy Lucifer esetleg megkörnyékezheti. Malakiást, Ezekielt, és természetesen Gabrielt is kizárhatom, hiszen ők eleve elrendelten élnek itt, és nincs ami miatt meg akarnának válni az égtől. Valamelyik felsőbbrendű angyal lesz az. Nathant azt hiszem, hogy nyugodtan kizárhatom, hiszen nem valószínű, hogy visszavágyna Lucifer mellé. Kathy is tökéletesen megbízható. Viszont még így is olyan sokan vannak, akik halandók voltak, és lehet, hogy meg lehet őket környékezni.

-         Nadine, jól vagy? – szorított magához Nathan hirtelen. – Ugye nem bántottak téged? Alaposan legyengíthetett téged Kathy meggyógyítása. Az arcod elég sápadt, talán jobb lenne, hogyha egy kicsit lepihennél.

-         Nem, jól vagyok – ráztam meg a fejem.

-         Nem, nem vagy jól – rázta meg a fejét mosolyogva szerelmem.

-         Miből gondolod, hogy nem vagyok jól? – kérdeztem morcosan.

-         Onnan, hogy teljes testeddel rajtam támaszkodsz. Még csak állni sem tudsz egyedül – mondta határozottan.

-         Dehogynem tudok állni – vágtam rá ingerülten.

-         Rendben, akkor tessék – engedett el hirtelen. Én pedig kis híján összecsuklottam, de még időben elkapott engem.

-         Még jó, hogy tudsz állni, és nem vagy kimerült – kapott a karjaiba szigorú tekintettel, majd lefektetett az ágyra. – Most pedig lazítani fogsz. Ha tetszik, ha nem. Ha nincs más megoldás, akkor egyszerűen ágyhoz kötözlek a szó szoros értelmében, és túszként foglak fogva tartani – mosolyodott el.

-         Jól hangzik, ha nem lennénk bajban, akkor örömmel kapnék is az alkalmon, de jelenleg sajnos nem engedhetjük meg magunknak a pihenést – vetettem ellent.

-         Tudod még háború idején is lazítanak néha a katonák, úgyhogy higgadj le egy kicsit, és maradj veszteg. Én addig összehívok minden angyalt. Meglátjuk, hogy ki viselkedik különösen, vagy gyanúsan. Ezekiel, és Malakiás is megfigyel mindenkit. Sőt, bármilyen hihetetlen is, még Gabriel is egyetértett, ami azt hiszem, hogy egyáltalán nem kis szó.

-         Nos, valóban nem semmi – kerekedtek ki a szemeim a meglepetéstől. Gabriel már csak szórakozásból is ellent szokott mondani mindenkinek.

-         Na látod, pihenj, mi pedig kiderítjük, hogy mi is történik itt valójában – nyomott puszit a számra. – Amint van valami fejlemény, azonnal szólni fogok neked, megígérem, hogy te leszel az első. Megegyeztünk?

-         Jó, legyen – egyeztem bele végül. – Azt hiszem, hogy most úgysem vennétek nagy hasznomat – sóhajtottam fel.

-         Nos, nem akartam ennyire nyíltan kimondani, de valóban így van, kicsim – bólintott rá Nathan.

-         Akkor menj, de csak ügyesen, nem hozhatsz szégyent rám – intettem játékosan.

-         Azt soha nem is merném megtenni – kacsintott rám. Majd még egy gyengéd csók után el is tűnt.

-         Na, most viszont mihez kezdjek? Talán aludnom kéne egyet? Az lenne a logikus jelen helyzetben azt hiszem – húztam magamra a takarót, és próbáltam elaludni, de egyszerűen nem voltam rá képes. Hogyan is pihenhetnék, amikor most arra van idő a legkevésbé.

-         Jó éjt, Nadine – hallottam meg egy ismerős hangot. Majd elragadott a sötétség…

Nem tudom, hogy meddig lehettem eszméletlen, és hogy ki férkőzhetett hozzám olyan közel, hogy megint bejutott a szobámba, de ha nagy nehezen is, mégis kinyitottam a szemeimet.

-         Kicsim, minden rendben? – jelent meg Nathan azonnal a szemem előtt.

-         Hogy lenne minden rendben, amikor szétmegy a fejem? – kaptam a homlokomhoz. Lehetséges, hogy valaki leütött?

-         Legalább ennyivel megúsztad – nyomott rá puszit óvatosan. – Hálás lehetsz, hogy Kathy a világ leghűségesebb barátnője, mert nélküle már ki tudja hol lennél. Ő jött be hozzád, mert aggódott érted, de legalább így alkalma nyílott meg is menteni téged.

-         Na és ki volt a támadó? Ki az áruló? Látta? – kérdeztem azonnal.

-         Nem, sajnos nem látta, mert egy szempillantás alatt köddé vált – vágta rá szerelmem azonnal.

-         A csudába – sóhajtottam fel.

-         Hé, már azért is hálásak lehetünk, hogy nem tűntél el megint – mondta komolyan.

-         Az biztos, de most már nagyon frusztrál, hogy nem tudom, hogy ki az, aki dróton rángat minket, és vajon miért teszi ezt? Egyébként hol van Kathy? Megköszönném neki a kedvességét – jutott eszembe hirtelen.

-         Most, hogy így mondod, nem is tudom, hogy hová tűnt – nézett körül Nathan döbbenten. – Azt hittem, hogy itt van mögöttem.

-         Ez felettébb gyanús, nem gondoljátok? – kérdezte Gabriel. Eddig fel sem tűnt, hogy a hármak is itt vannak.

-         Nem hiszem, hogy különösebb jelentősége lenne, Kathy jótét lélek, ezt mindannyian tudjuk – vetette ellen Malakiás azonnal.

-         Nekem sincsenek kétségeim a lány tiszta lelkét illetően – állt mellé Ezekiel is.

-         Valahogy sejtettem, hogy ezen a megdöbbentő állásponton lesztek, de majd meglátjátok, hogy nem mondott igazat. Vagy látta a támadót, és védeni akarja, vagy ő maga volt a támadó, csak valaki kis híján rajtakapta, így kitalált egy jó kis történetet – mondta Gabriel határozottan. – Lucifer nagyon is meggyőző tud lenni, hogyha akar, és nem sokan képesek rá, hogy ellenálljanak neki.

-         Tudjuk, Gabriel. Talán ezt a tényt, te tudod a legjobban, nem igaz? – mondta Ezekiel ingerülten.

-         Ezekiel, megbeszéltük, hogy ezt a dolgot soha nem hánytorgatjuk fel. Mindannyian voltunk már kíváncsiak, csak Gabriel kicsit messzebbre ment, mint mi, de ezt nem róhatjuk fel minden parázs vitánál, igaz? – csitította testvérét Malakiás.

-         Te érted, hogy miről folyik a szó? – kérdezte Nathan kíváncsian.

-         Őszintén szólva nem nagyon – vallottam be. – Talán Gabriel is követett el valami hibát már élete során. Bár ez nem olyan megdöbbentő szerintem. Tökéletes lélek nem igen létezik.

-         Hát kevés van belőlük az egyszer biztos – biccentett szerelmem.

-         Ezt a beszélgetést inkább hat szem között folytassuk, hogyha lehet – nézett ránk hirtelen Malakiás. – Ti pedig maradjatok itt. Ha meglátlak titeket kint, akkor olyanra lesz példa, amilyet még soha életemben nem tettem, és nem is akarok.

-         Mire gondol, Uram? – nyeltem egy nagyot. Ez mindenképpen félelmetesen hangzik. Malakiás nem szokott így beszélni.

-         Ha megtörténik, akkor nem fog érdekelni a szabad akaratod, és a saját érdekedben döntést hozok helyetted – mondta ellentmondást nem tűrve. – Megértettél, lányom?

-         Igen – motyogtam halkan.

Még soha életemben nem láttam Malakiást ilyen gondterheltnek, és idegesnek. Ez nem volt jellemző az itteniekre. Általában csak én szoktam felbosszantani őket, más nem nagyon. Vajon miért tetszett meg Lucifernek most ennyire a bosszantás? Talán csak azért, mert Nathan is belekeveredett az ügybe. Vagyis valószínűleg, de Nathant viszont maguk az égiek hozatták fel, miután alkut kötöttek Luciferrel. Mi értelme volt az egésznek? Na nem, mintha bánnám a dolgot. Mert egyáltalán nem érzem úgy, hogy bármit is megbántam, ami az elmúlt hónapokban, illetve már lassan több, mint egy évben történt. Még soha életemben nem volt mellettem egyetlen védencem sem Rose tényleg nagyon különleges lány. Még annál is sokkal, de sokkal különlegesebb, mint ahogy én hittem.  Megérdemelne egy szép életet. Egy olyat, amiben megtapasztalhatja az anyaság örömeit. Ahol boldog lehet, és nem kell nélkülöznie semmit. Viszont egyre inkább úgy érzem, hogy nem fogja az új útját választani. Nem teheti, mert a szíve nem fogja engedni. Soha nem hagyná, hogy valaki meghaljon a családjából amiatt, mert ő más utat választ, mint amin eleve elindult. Akármennyire is tökéletes lenne az élete Emmett mellett emberként, akkor sem fogja ezt az utat választani. Én pedig nem szólhatok majd bele a döntésébe. Valamilyen szinten természetesen megértem őt. Hiszen fontosak neki a szerettei. Másrészről viszont furcsa, hogy egy ilyen alternatíva küszöbén is képes másokra gondolni, és nem magára. Az egészre gondol az egyed helyett, ami nem igazán jellemző az emberi lényekre. Vagy legalábbis sajnos nagyon ritka. Valahogy meg kell oldanom, hogy mindentől függetlenül boldog véget érjen a története, bármi váron…

(Rosalie szemszöge)

A nászutunkon a kezdeti idegesség, amit a kislányunktól való elválás miatt éreztem egyre inkább feloldódtam, és mostanra már én is rájöttem, hogy akármennyire is imádom a mi kis hercegnőnket, akkor is igaza van anyának és Emmettnek. Nem lehet mindig a szoknyám mellett, még akkor sem, hogyha szeretném. Nem tehetem meg, hogy nem nevelem önállóságra, hiszen ebben a világban halandó vagyok, és nem maradhatok örökké mellette, így meg kell tanulnia, hogy nélkülünk is van élet. Akármennyire is nehéz ezt elfogadnom, de így van. Bár érdekelne, hogy vajon most mit csinálhat az a kis rosszcsont. Biztosan a nagymamáját idegesíti valami apró csínytevéssel.

-         Jó reggelt – szakított Emmett a gondolataimból. Ma reggel azon ritka pillanatok egyikét élhetem át, amikor én ébredtem fel előbb. Sokkal előbb. Olyannyira korán, hogy a palacsinta már elő van készítve, ahogy a kávé is. Csak ki kell mennünk a konyhába és néhány perccel később már reggelizhetünk is. – Te hogyhogy ébren vagy? – kérdezte nagyot ásítva. – Mindig én kelek előbb.

-         Nos, általában ez így is van, de ma reggel, kivételesen én voltam frissebb. Mi ezzel a baj? – kérdeztem kíváncsian.

-         Semmi baj nincs vele, kicsim, csak meglepődtem – húzott magához szorosan.

-         Talán kellőképpen kimerítettelek az éjszaka – kuncogtam fel. Azt hiszem, hogy emberi szinten csúcsteljesítményt állítottunk fel.

-         Nos, panaszra nem volt okom, ez egészen biztos – vigyorodott el kajánul. – Ennyire még soha nem voltál vad és határozott a megismerkedésünk óta, de ami azt illeti, hozzá tudnék szokni – húzott magára hirtelen. – Erőltethetnéd néha a heves vadmacskát, mert határozottan tetszett a dolog.

-         Ami azt illeti, nekem is tetszett, úgyhogy néha járni fog neked egy kis vadság – kacsintottam rá.

-         Hohó, szeretem az effajta fenyegetettséget – paskolta meg a fenekemet.

Majd hirtelen korogni kezdett a gyomra, amin csak jóízűen felnevettem. Emmett úgy néz ki már emberként is azért volt ilyen hatalmas, mert egyszerűen mindig éhes volt, és mindig mozgott. Nagyon is tetszik nekem az emberi mivolta. Kár, hogy a saját életemben nem volt alkalmam megismerni ezt az Emmettet. Néhány pozitív tulajdonságáról eddig nem is volt fogalmam sem, amit nagyon is sajnálok.

-         Azt hiszem, hogy éhes vagyok, menjünk enni, asszony – húzta le rólam a takarót. – Hé, határozottan emlékszem, hogy meztelenül aludtál el – húzta el a száját. – Ez nem ér, nem villantak ki a bájaid – vált kicsit durcássá a hangja.

-         Talán nem vagyok már meztelen, de mégsem készíthettem el a reggelinket ruha nélkül – mondtam mosolyogva.

-         Hm… palacsinta lesz? – villantak meg a szemei lelkesen.

-         Igen, ahogy mondod. A kedvenced – biccentettem.

-         Nagyon helyes, akkor megbocsájtom, hogy felöltöztél – mondta határozottan. – Menjünk – pattant fel. Majd magára kapta az alsónadrágját, és már fel is kapott, hogy a konyhába siessen velem együtt.

-         Hogyan kéred a palacsintát? – kérdeztem miután helyet foglalt.

-         Gyorsan – kuncogott fel.

-         Nagyon vicces – forgattam meg a szemeimet.

-         Na jó, akkor legyen mondjuk szív formájú, és kend be eperlekvárral – gondolkodott el.

-         Rendben – nevettem fel.

Micsoda ötlet. Habár megvan benne a kihívás, mert még soha nem próbáltam szívecske formájú palacsintát sütni, de azt hiszem, hogy menni fog a dolog. Legalábbis remélem. Az első darab egy kicsit talán ügyetlenre sikeredett, de a második már majdnem tökéletes volt, szerencsére. Így azt kentem meg a lekvárral. Majd egy kis szósszal még rárajzoltam egy E és egy R betűt, ami szerelmemnek is legalább annyira tetszett, mint nekem. Elég furcsa, hogy nem is olyan régen még szemeimet forgatva néztem a sok hormontúltengéses tinit a gimnáziumban, most meg már én is úgy viselkedem, mintha egy lennék közülük, de most nagyon is élek. Úgy, ahogy eddig még talán soha életem során. Egyszerűen fantasztikus érzés. 

-         Hahó, ébren vagy, édes? – lengette meg előttem a kezeit Emmett.

-         Hát persze, ne haragudj – néztem rám bocsánatkérően.

-         Nagyon elkalandozó vagy ma – állapította meg. – Ne aggódj, Anne tökéletesen jól van, ebben biztos lehetsz. Az anyukád tudja, hogy mi kell egy ilyen csöppnyi lánykának. Úgyhogy nincs okod az aggodalomra.

-         Nem, nem Anne-re gondoltam – ráztam meg a fejem.

-         Hát akkor mire? – kérdezte kíváncsian.

-         Csak elgondolkodtam a közös élményeinken. Legfőképpen azon, hogy mennyire boldog vagyok. Nagyon, de nagyon boldog vagyok veled – vallottam be.

-         Nos, ami azt illeti, nekem sincs okom panaszra – húzott le az ölébe. Én pedig boldogan bújtam a karjaiba. – Mit szeretnél ma csinálni? – kérdezte kíváncsian.

-         Nem is tudom – gondolkodtam el.

-         Neked van ötleted? – néztem rá kíváncsian.

-         Ami azt illeti, én szívesen kimennék a magasleshez, ahol már voltunk egyszer – ajánlotta a lehetőséget.

-         Oda, ahol a medvékkel találkoztunk? – nyeltem egy nagyot.

Egyszer már megúsztuk, de nem hiszem, hogy kísértenünk kellene a sorsot. Vagy legalábbis szerintem rossz ötlet. Habár, elvileg nagy baj nem történhet, hiszen ez egy alternatív világ, amiben Nadine és Nathan vigyáz rám. Egyébként is. Emmett olyan lelkes. Miért is ne mehetnénk el kirándulni az egyik kedvenc helyére?

-         Azt hiszem, hogy ez egy remek ötlet – mosolyogtam rá.

-         Biztos? Elég sokat gondolkodtál a válaszon – nézett rám fürkészően. – Hogyha rossz érzésed van a hellyel kapcsolatban azok után, ami ott történt, akkor nem muszáj mennünk. Talán rossz ötlet volt, hogy felhoztam azt a helyet.

-         Nem, egyáltalán, csak féltelek. Hiszen a múltkor nagyon közel voltunk a véghez, amikor a medve ránk támadt – magyaráztam a helyzetet.

-         Akkor nem figyeltem oda eléggé. Figyelmetlen voltam, és ezt nagyon, de nagyon sajnálom. Soha többé nem fog előfordulni, megígérem – emelte esküre a kezét.

-         Nem a te hibád volt – vágtam rá azonnal. – Én is figyelmetlen voltam, és lehetett volna annyi eszem, hogy nem menekülök el a vadonban.

-         Én sem voltam éppen kedves, pedig semmi okom nem volt kételkedni benned – vágta rá azonnal.

-         Szerintem inkább menjünk és élvezzük ezt a napot, ne rágódjunk a múlton – mondtam határozottan. – Szívesen felmennék a magaslesre, mert sokkal jobb jó emlék fűződik hozzá, mint rossz. Úgy rémlik, hogy szép pillanataink voltak odafönn, amit meg kellene ismételni – húztam végig a körmeimet csupasz mellkasán.

-         Ne kísérts, asszony, mert nagy bajba fogsz kerülni – simított végig a fenekemen.

-         Talán éppen az a célom, hogy a lehető legnagyobb bajban legyek – villantak meg a szemeim.

-         Akkor viszont nagyon, de nagyon jó úton haladsz – csókolt meg szenvedélyesen.

-         Hé, arról volt szó, hogy kirándulunk – pihegtem miután elengedett.

-         Akkor reggelizzünk meg, és utána induljunk el, mielőtt még meggondolom magam – nézett rám komolyan.

-         Jól van, ígérem, hogy addig viselkedek – mentem vissza a palacsintasütéshez, míg szerelmem jóízűen falatozni kezdett.

Nem sokkal később pedig már én is ott voltam mellette, és együtt fogyasztottuk el a reggelinket. Ami igencsak jó hangulatban telt el.

-         Szerintem menj fel, és csomagolj össze nekünk két napra. Addig én megyek és előkészítem Lucifert, hogy elindulhassunk.

-         Rendben van. Gondolom ételt is készítsek össze, ugye? – kérdeztem rá. Bár eléggé valószínű volt, hogy igent fog mondani a kérdésre.

-         Igen, az jó lenne, mert lehet, hogy megéhezünk az utunk során – bólintott rá azonnal.

-         Rendben, akkor fél óra múlva találkozzunk a konyhában – néztem rá komolyan.

-         Igenis, asszonyom – szalutált Emmett azonnal.

Majd egy gyors csók után kiviharzott a konyhából. Én pedig felmentem az emeletre és csomagolni kezdtem. Már éppen zártam be a táskát, amikor ismerős hang szólalt meg a szoba másik végéből.

-         Rosalie – mondta halkan. Én pedig azonnal odafordultam.

-         Még nincs éjszaka, Ezekiel – mosolyogtam rá.

-         Tudom, de most ennek ellenére velem kell jönnöd – mondta határozottan.

-         De hát – kezdtem volna bele, de elragadott a sötétség…