The Beauty and the Bear - 82. fejezet

82. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Fogalmam sem volt, hogy mi történt, amiért ide kerültem ismét, de azonnal kérdőn néztem Ezekiel felé. Nem igazán értettem, hogy miért ragadott el fényes nappal. Pedig nem szoktak ilyenkor értem jönni, mert így meglehetősen feltűnő a dolog. Mit fog szólni Emmett, amikor megtalálja az ájult testem?

-         Ezekiel, miért vagyunk a váróban? – kérdeztem azonnal. – Mit fog szólni Emmett, amikor rátalál a testemre? – kérdeztem feldúltan.

-         Nyugodj meg, nem maradunk itt néhány percnél tovább, de beszélnem kell veled – mutatott egy hirtelen megjelenő székre, amin én rögtön helyet is foglaltam.

-         Miről van szó? – kérdeztem kíváncsian.

-         Rose, már régóta vagy alternatív valóságokban. Főleg ebben az alternatív valóságban – kezdett bele.

-         Igen, így van – bólintottam rá.

-         A helyzet az, hogy Lucifer egyre furmányosabb, hogy kizökkentse az egyensúlyt, és ez egyre több veszéllyel jár a számodra is, és a családod számára is. Lassan döntened kell – nézett rám Ezekiel komolyan.

-         Mit értesz lassan alatt? – kérdeztem nagyot nyelve. Letelik az időm a boldog világban, és vissza fogok menni az én valóságomba. Abba a valóságba, ahol nincs kicsi Anne. Ott csak Renesmee van, akit bár imádok, de soha nem lesz az én kislányom. Bármennyire is szeretem őt.

-         Még két hetet tudok adni neked – nézett rám együtt érzően. – Utána választanod kell, hogy melyik valóságot szeretnéd választani. Sajnálom, szívem szerint adnék még neked időt, de nem tehetem. Nem tudunk rád is vigyázni és Nadine-ra is. A kettő együtt kivitelezhetetlen.

-         Mi a baj Nadine-nal? – kérdeztem aggódva. – Megsérült? Ugye nem esett baja?

-         Nem, Rose, itt vagyok, ne aggódj – jelent meg barátnőm. – Ezekiel, ezt nem kellett volna. Nem akartam megszakítani Rose utazását.

-         Én sem szívesen tettem. Rose már nagyon is kedves a számunkra. Még Gabriel is megkedvelte, de akkor sem maradhatunk így örökké. Rose-nak döntenie kell. A világ az emberek, illetve vámpírok döntései alapján változik, és Rosalie most döntés előtt áll, amit meg kell hoznia. Itt az idő. Soha egy lélek sem volt ennyi ideig távol az eredeti valóságától. Rose nagyon kivételes esett, de akkor sem maradhat tovább. Neki is meg kell hoznia a döntést, mint mindenki másnak – magyarázta Ezekiel.

-         Rosalie hátrányból indul, mert túl sokat kell tudnia a lehetőségeinek következményeiről, így nem tud elfogultság nélkül dönteni – tiltakozott Nadine.

-         Rose nem ember – vágta rá Ezekiel. – Életedben először választottál ki vámpírt a lélekvándorlásra, hogy megváltoztathassa a múltját, vagy elfogadja a jelenét. Ez már önmagában is nagyon különlegessé teszi őt. Így a döntésének körülményei is különlegesek lesznek.

-         Ez megtisztelő, azt hiszem – haraptam az ajkamba.

-         Az érzés kölcsönös – szorította meg a kezem Ezekiel. – Megtiszteltetés volt megismerni téged – állt fel. Én pedig azonnal követtem. – Megölelhetlek? – kérdezte kedvesen.

-         Igen, örülnék neki – léptem a kitárt karjaiba.

Furcsa volt ez az ölelés, de valahogy nagyon kellemes melegséggel öntött el. Még soha nem éreztem ehhez hasonlót azelőtt, de nagyon is kellemes érzés volt. Bármi is volt ez.

-         Ég veled, Rose. Nyomon fogjuk követni a sorsodat, bármelyik utat is választod – mosolygott rám kedvesen. Majd egy szempillantás alatt eltűnt. Én pedig kérdőn fordultam Nadine felé.

-         Nyomon követni? Mármint, hogy értette ezt? – kérdeztem kíváncsian.

-         Még én sem tudom, hogy hogy értette, de nyilván jelentett valamit – gondolkodott el. – Mindenesetre már itt az ideje, hogy visszavigyelek.

-         Jézusom, tényleg, Emmett már nagyon aggódhat – mondtam idegesen.

-         Nem, mert időben visszaviszlek – vágta rá barátnőm. – Pontosan akkor fogunk visszaérni, amikor Ezekiel érted ment.

-         Na és ettől nem jön létre az élet végtelen körforgása? Mármint, nem lehetek egyszerre több helyen – magyarázkodtam.

-         Valóban nem lehetsz, elvileg, de a te helyzeted most egészen más – magyarázta a helyzetet. – Te most ott leszel, ahová én viszlek, mindentől függetlenül – mondta komolyan.

-         Rendben, akkor vágjunk bele – egyeztem bele azonnal. Majd megfogtam barátnőm felém nyújtott kezét. A következő pillanatban pedig már a testemben is voltam.

-         Látod, időben visszahoztalak – mondta Nadine elégedetten. – Most viszont mennem kell, mert ennyi távollétet engedélyeztek összesen. Többet nem maradhatok – nyomott puszit az arcomra. Majd ő is eltűnt, mintha mi sem történt volna.

-         Nadine bajban van, és csak egy bizonyos időre engedik le az égből. Ezekiel azt mondja, hogy csak két hetet maradhatok már. Valami nagy gond van – gondolkodtam el hangosan.

-         Mi a nagy gond, kicsim? – jelent meg Emmett hirtelen.

-         Csak elgondolkodtam, hogy mi minden történt velünk, és a helyzet az, hogy elég sok gondunk volt, mielőtt végre révbe értünk – magyaráztam meg gyorsan a helyzetet.

-         Valóban nem volt könnyű a dolog, de végül csak egymáséi lettünk, és ez a lényeg. Ráadásul már egy gyönyörű kislányunk is van. Kinek kellene ennél több jó dolog az életben? – lépett mellém, majd szorosan magához ölelt.

-         Kérdezhetek valamit? – néztem fel rá kíváncsian.

-         Hát persze, baby – nézett rám azonnal.

-         Hogyha választhatnál, hogy egy emberöltőt tölts el velem és a kislányunkkal, vagy egy örökkévalóságot töltsünk el kettesben, akkor te melyiket választanád?

-         Micsoda kérdés ez? – nézett rám döbbenten.

-         Emmett ez csak egy kérdés – mondtam határozottan.

-         Beugratós kérdés, hiszen együtt töltünk majd egy emberöltőt a lányunkkal, azután pedig egy örökkévalóságot odafent, egy ideig a lányunk nélkül, azután pedig ő is csatlakozni fog hozzánk. Úgyhogy nem kell választani – magyarázta a helyzetet.

-         Csak tételezzük fel, hogy mégis kell, te melyiket választanád? – kérdeztem meg újra.

-         Nos, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor azt mondanám, hogy attól függ – válaszolta végül.

-         Mitől függ? – tettem fel a következő kérdést.

-         Attól függ, hogyan lennénk mi és a családunk is a legboldogabbak – válaszolta határozottan. – Az öröklét nyilván csábító, de csak akkor, ha azok is veled vannak, akiket igazán szeretsz. Akikkel vannak közös emlékeid, és történeteid. Viszont az emberöltőnek is megvan a maga bája. Hiszen egy röpke élet alatt kell mindent kipróbálnod, amit szeretnél, amire vágysz.

-         Hogy ez mennyire igaz – mosolyodtam el. A kérdés akkor már csak az, hogy mikor kell választ adnom, hiszen egyértelmű, hogy mit akarok.

-         Nos, akkor indulhatunk? – kérdezte kíváncsian kedvesem.

-         Igen, tökéletesen készen állok – vágtam rá mosolyogva.

-         Ez esetben már indulhatunk is – vette fel a táskákat, majd elindult a földszint felé, én pedig azonnal követtem.

-         Biztos vagy benne, hogy a helyes utat választod? – hallottam meg Lucifer idegesítő hangját.

-         Biztos, hogy a helyes utat választom – suttogtam halkan. – Ez az én életem, az én lehetőségem egy boldog életre. Miért mulasztanám el a lehetőséget?

-         Nos, majd kiderül, hogy kinek van igaza. Itt lesz az ideje, hogy emlékezz – duruzsolta még a fülembe. Azután pedig végleg eltűnt.

-         Emlékezzek? Mire emlékezzek? Fogalmam sincs, hogy miről beszél, de egyszer majd biztosan kiderül – rántottam meg a vállam. Majd Emmett segítő kezét elfogadva felszálltam Luciferhez a lóra.

-         Készen állsz? – kérdezte halkan.

-         Igen, induljunk – mondtam határozottan. Döntöttem, és nem fogok változtatni a döntésemen, soha. A boldogságot választom, hiszen nincs rá okom, hogy másként tegyek…

(Nadine szemszöge)

Amint visszaértem az égbe megjelent mellettem Nathan, akinek az arckifejezése igencsak feszült volt. Ráadásul nem is kicsit, igazán döbbent és rémült arcot vágott.

-         Mi történt? – kérdeztem azonnal. – Valami baj van?

-         Előkerült Kathy – kezdett bele Nathan.

-         Baja esett? – kérdeztem kikerekedett szemekkel. – Hol van?

-         Nem esett baja, legalábbis testileg jól van – kezdett bele kedvesem.

-         Akkor mégis mi történt? – faggattam tovább. – Ne kelljen már minden szót kihúznom belőled, kérlek.

-         Nos, Kathy mégiscsak látta a támadót, aki elárult minket – kezdett bele Nathan.

-         Te jó ég – kaptam a kezeimet a számhoz. – Ugye nem…

-         De igen – vágta rá Nathan mielőtt még befejezhettem volna. – A nővére volt az – erősítette meg a hitemet.

-         Szegénykém – temettem a kezeimbe az arcomat. – Hogyan juthatott közel Lucifer hozzá?

-         Ami azt illeti, kiderült, hogy nem Lucifer került közel hozzá, hanem ő kereste meg a pokol urát – válaszolta Nathan.

-         Hogy mi? – kérdeztem döbbenten.

-         Kathy azért tűnt el, mert látta, hogy ő volt a támadó, és rendbe akarta hozni a dolgokat. Meg akarta menteni a testvérét, de amikor utolérte és beszélt vele, igencsak megdöbbent a hallottakon. Kathy nővére úgy gondolja, hogy az ég már réges régen cserbenhagyta, mert nem tettek semmit, amikor máglyára vetették őt, holott ártatlan volt, így ajánlatott tett Lucifernek, hogy segít neki bármiben, hogyha megadja neki a lehetőséget, hogy találkozzon azokkal az emberekkel odalent, akik megkínozták, és meggyilkolták.

-         Bosszúvágy, a legnehezebben szűnő dolog, ami csak a világon létezik. Bár nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után még ennyi harag van a testvérében – sóhajtottam fel.

-         Sajnos ezzel már nem tudunk mit tenni. A szárnyai már feketék voltak, amikor Kathy utoljára látta.

-         Akkor már nincs remény, eldöntötte, hogy lemegy – borzadtam el. – Azt hiszem, hogy az lenne a legjobb, hogyha meglátogatnám Kathy-t.

-         Igen, én is úgy gondolom, hogy szüksége lenne rád – bólintott rá azonnal. – A házában van. Gabriel is vele van, hogy ne csináljon butaságot.

-         Gabriel? – kerekedtek ki a szemeim. – Egészen biztosak vagytok benne, hogy az ég legmorcosabb vezetője a legjobb, aki most Kathy mellett lehet?

-         Nos, ami azt illeti, Gabriel meglepően kedvesen viselkedik vele. Mintha pontosan tudná, hogy hogyan kell viselkedni egy ilyen helyzetben – gondolkodott el Nathan.

-         Azért én szeretnék ránézni Kathy-re, hogyha van rá mód – vágtam rá azonnal.

Majd egy szempillantás előtt Kathy háza előtt termettem. Ezután pedig azonnal berohantam hozzá, a látvány pedig teljesen letaglózott. Gabriel Kathy-t ölelte magához. Méghozzá olyan gyengéden, amilyen gyengéden még soha életemben nem láttam őt viselkedni.

-         Látod, Nadine már itt is van – simított végig a haján. Majd apró puszit nyomott a homlokára. – Akkor én most magatokra is hagylak benneteket – mondta, miközben elengedte a barátnőmet.

-         Én, köszönöm – kapott Kathy Gabriel karja után.

-         Örömmel, kedvesem. Hogyha bármire szükséged van, vagy beszélgetnél valakivel, akkor az ajtóm nyitva áll előtted – mondta határozottan. – Most viszont megyek. Hamarosan találkozunk – szorította meg még egyszer Kathy kezét. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-         Nadine – sírta el magát Kathy ismét. Majd egy szempillantás alatt a karjaimba szaladt, én pedig szorosan magamhoz öleltem.

-         Annyira sajnálom – mondtam neki határozottan. – Mindenről én tehetek – sóhajtottam fel. – Hogyha nem hozom ránk Lucifert, akkor soha nem történt volna meg ez.

-         Az igazság az, hogy egyszer akkor is megtörtént volna – szipogta halkan. – Túl sok volt benne a fájdalom. Próbáltam enyhíteni, próbáltam vele elfeledtetni azt, ami emberként történt velünk, de nem sikerült – mondta bűntudatosan. – Látnom kellett volna, hogy soha nem lelt igazán békét.

-         Kathy, van, akit nem lehet megmenteni – mondtam határozottan. – Aki nem akarja, hogy segítsünk rajta, azon nem tudunk segíteni, még akkor sem, hogyha ez minden vágyunk. Már csak az a kérdés, hogy mit ígért Lucifernek, mert ingyen biztosan nem vállalt el semmit.

-         Nos, valóban nem ingyen tette – nézett a szemembe. – Megtudtam, hogy Rosalie volt a tét. A nővérem feladata az volt, hogy Rose ne válassza azt a világot, amit kínálsz neki, hanem menjen vissza a saját valóságába és maradjon vámpír. Bár azt nem tudom, hogy ez miért volt fontos ez Lucifer számára.

-         Hm… az a nyavalyás – mordultam fel.

-         Te érted, hogy miért tette ezt? – kérdezte Kathy döbbenten.

-         Igen, a képlet egyszerű, ha a lélek megmarad a saját valóságában, akkor ő nyert. Én életeket próbálok szebbé tenni, ő pedig azon van, hogy a boldog alternatívákat megakadályozza. Rose pedig elég különleges volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődését – magyaráztam halkan.

-         Akkor most nagy bajban vagyunk? – kérdezte Kathy.

-         Nem, mert nem fogjuk hagyni, hogy Lucifer tönkretegye Rosalie választását – vágtam rá határozottan.

-         A testvéremet már nem tudjuk visszahozni, igaz? – kérdezte szomorúan.

-         Azért én még nem adnám fel – mondtam neki határozottan. – Tudod, ismerek egy Végzet Angyalát, aki talán segít nekünk egyszer, hogy megmenthessük őt is. Miénk az örökkévalóság, hogy rendbe tegyük megannyi eltévedt lélek életét. Talán egyszer ő is sorra kerül – mondtam határozottan.

-         Talán – mosolyodott el Kathy. – Addig is reménykedem, hogy megtalálja a békét, és visszatalál hozzám. Tudom, hogy ő nem gonosz, nem való a pokol angyalai közé.

-         Igazad van, tényleg nem való oda – bólintottam rá azonnal.

Bár nem tudtam neki megígérni, hogy pontosan mikor megyünk el a testvéréért, de abban biztos voltam, hogy egyszer visszahozzuk őt haza, mert ő is hozzánk tartozik a hibáival együtt is. Talán nem minden annyira fekete, vagy fehér, ahogy azt a többségünk gondolja.

-         Nadine? – szakított ki Kathy hangja a gondolataimból.

-         Igen? – néztem rá kíváncsian.

-         Érzed ezt? – szorította Kathy a kezét a szívére. – Fájdalom, valakinek nagyon fáj a szíve – mondta határozottan. Majd egy pillanattal később engem is elért a hullám. Azután pedig megjelent Nathan is.

-         Érzitek? – nézett ránk fájdalmas arccal.

-         Rose – tőrt rám a felismerés. Hogy egy pillanattal később megjelenjek barátnőm mellett, aki egy takaróba bugyolálva ült a magasles szélén, és halkan zokogott. – Mi a baj? – kérdeztem aggódva.

-         Miért nem mondtad el? – zokogott fel.

-         Mit? – kérdeztem döbbenten.

-         Azt, hogy az én boldogságom valaki más boldogságába fog kerülni – vágta rá mérgesen. – Hogyan lehetnék boldog, amikor Esme egy örökkévalóságig fog szenvedni Carlisle nélkül? – kérdezte miközben mélyen a szemembe nézett.

-         Sakk – hallottam meg a világ legidegesítőbb hangját. Én pedig tanácstalanul álltam barátnőm mellett, aki továbbra is csak halkan sírt. Míg szerelme mélyen aludt az apró faházban.

-         Még nincs vége – suttogtam az éjszakába. Majd Rose-t elaltattam, és Emmett mellé fektettem…